MMI

Krétakör – EMC

kretakor-emc
Írta: szerkeszto

Krétakör – EMC együttműködés

Óramegbeszélés: szept. 17.

Az idei félévben először az Intézet közös kurzust hirdet a Krétakör csapatával, Darida Veronika szemináriumának keretében, melynek címe: Az új Krétakör-projekt és elméleti megközelítései (hétfőként, 39. terem, 18-19h30)

A kurzus során négy alkalommal a Krétakör tagjai tartanak nyilvános előadásokat, vitafórumokat, melyekre minden érdeklődőt várunk!

 

Kurzusleírás:

A Krétakör lassan 5 éve átalakult formában működik, és már nem mint színház, hanem mint előadó- és médiaművészeti műhely, produkciós iroda, hoz létre kreatív közösségi játékokat. Az új műfaj kiterjesztett művészet fogalmat használ, melyben a társadalomtudományok tapasztalatai ötvöződnek a kortárs színház-, zene- illetve médiaművészeti illetve esztétikai tudásokkal, így eredményezve új minőséget. A kurzus során a Krétakör kreatív csapata tart bemutatót arról, hogy az egyes részterületek működése hogyan járul hozzá ezen ars poetica a kibontakoztatásához illetve, hogy milyen lehetőségei és feladatai vannak a kortárs előadóművészetnek a jelenkor kiélezett társadalmi viszonyai között.