MMI

Lore. Egy új nézőpont

lore
Írta: szerkeszto

Lore  (16): Egy új nézőpont – filmvetítés és beszélgetés az Urániában

A  Lore május eleji bemutatója óta számos vitát generált az art mozik nézői között. A magyar közönség különösen érzékenynek bizonyult a témafelvetésre, ez adta az ötletet, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen neves szakemberek elemezzék a művet, annak nemzetközi és hazai összefüggéseit: május 29-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban Enyedi Ildikó, György Péter, Ungváry Krisztián és Varga Balázs beszélget a filmről.

A Lore egy kamaszlány története, akinek 1945 nyarán át kell vezetnie kistestvéreit a felégetett Németországon, hogy 900 kilométert megtéve elérjenek Hamburg mellett élő nagymamájukhoz. Az utazás során lassan feltárul előttük a náci propaganda hamissága, és rá kell döbbenniük, hogy az életüket csak úgy folytathatják, ha szembenéznek szüleik bűneivel. A német-ausztrál film végigjárta a világ filmfesztiváljait, többek között a Titanic Filmfesztivál fődíját is elnyerte néhány héttel ezelőtt.

Cate Shortland alkotása több nézőpontból megközelíthető, értelmezhető, melyekből párat – természetesen a jelenlévő közönség bevonásával – megismerhetünk, megvitathatunk május 29-én, szerdán az Uránia Nemzeti Filmszínházban (1088 Budapest, Rákóczi út 21.). A 19 órakor kezdődő vetítést követően, előreláthatólag 20.45-től a kávézóban Enyedi Ildikó filmrendező (Az én XX. századom, Simon mágus), György Péter esztéta, Ungváry Krisztián történész és Varga Balázs filmtörténész beszélget a  Loréról.

A program a nagyközönség számára nyitott, a filmvetítésre a diákok és a pedagógusok rendkívül kedvezményes, 500 forintos áron válthatnak jegyet, a beszélgetésen való részvétel ingyenes.
A Lore forgalmazója a Mozinet Kft.

Mozielőzetes: http://youtu.be/oj3MGRIpbGI

Facebook oldal: https://www.facebook.com/events/566485780048918/