MMI

ÚJSÁGÍRÓI MENTORPROGRAM HALLGATÓK SZÁMÁRA

Írta: szerkeszto

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÚJSÁGÍRÓI MENTORPROGRAM HALLGATÓK SZÁMÁRA

2015. MÁJUS-AUGUSZTUS

 

A Transparency International Magyarország Alapítvány és a Független Médiaközpont pályázatot hirdet az újságírás iránt elkötelezett hallgatók számára. E felhívással a két szervezet célja, hogy sikeres szakmai együttműködést építsen mentorok és az újságírás iránt érdeklődő, de tapasztalattal még nem rendelkező hallgatók, mentoráltak között. Jelentkezési határidő 2015. április 27.

A programban résztvevő mentorok:

Bátorfy Attila, újságíró – Kreatív

Dezső András, újságíró – Index.hu

Pethő András, újságíró – Direkt36

A 2015 áprilisában kezdődő program során három mentor és három mentorált párban dolgozik négy hónapon keresztül. Közös munkájuk eredménye egy tényfeltáró anyag elkészítése és publikálása lesz. A pályázati felhívás olyan történetek feldolgozását ösztönzi, amelyek az oknyomozó újságírás eszközeinek felhasználásával megalapozott és új információkat tárnak fel korrupciós esetekkel kapcsolatban. A témák lehetnek helyi és országos vonatkozásúak egyaránt.

A mentori program alapja az együttműködés és a kölcsönös bizalom. A mentor és a mentorált együtt alakítja ki a munkatervet és közösen határozza meg a munkamódszereket, a határidőket és a felelősségi köröket. A folyamatos online kapcsolattartás mellett kéthetente legalább egyszer személyesen találkoznak, továbbá mindketten részt vesznek a május 19-én megrendezésre kerülő projektindító workshopon.

A program során elkészülő három tényfeltáró cikket a mentorok és a mentoráltak együtt jegyzik. A legjobb pályamű külön pénzjutalomban részesül.

A program a mentoráltak számára ingyenes.

A programra olyan minimum harmadéves, maximum 30 esztendős jelentkezőket várunk, akik

–          elkötelezettek az újságírás iránt;

–          határozott és konkrét céljaik vannak e pályán;

–          elfogadják az etikus és minőségi újságírás normáit;

–          igénylik a segítséget és vállalják az együttműködést a mentori program során

A programra kizárólag a diana.sebestyen@transparency.hu email címre küldött pályázattal lehet jelentkezni. A pályázat az alábbi részekből áll:

–          rövid önéletrajz és a mentori programban való részvétel motivációjának leírása (maximum 1500-1500 karakter)

–          saját írás bármilyen műfajban (publikált, vagy még meg nem jelent írás) – link vagy szkennelt változat elegendő

–          témajavaslat maximum 1000 karakter terjedelemben – a közös témát a mentor és a mentorált a későbbiekben együtt dönti majd el

Beküldési határidő: 2015. április 27. (hétfő). A pályázatok eredményéről legkésőbb 2015. május 12-ig írásban értesítjük a jelentkezőket.  

További információért hívja Sebestyén Diánát a 36-70-409-7277-es telefonszámon vagy írjon levelet az diana.sebestyen@transparency.hu címre.

*************

A mentori program része a „Lifting the Lid on Lobbying” c. projektnek, amelyben a Transparency International Magyarország Alapítvány 17 külföldi TI tagozattal együtt partnereként vesz részt. A projekthez az Európai Bizottság nyújt támogatást. A programot a Norvég Civil Támogatási Alap is támogatja.