Fogalomtár: Vallásfilozófia

halakha   A Tórában található parancsolatoknak aktuális helyzetekhez és körülményekre szabott alkalmazása, alapvetően jogi fogalom.



Ábrahám vallása   ar. "dín Ibráhím" vagyis Ábrahám vallása. Azon koráni célzásra használatos kifejezés, mely szerint Mohamed ugyanazt a kinyilatkoztatást prédikálja, mint amit Ábrahám eredetileg kapott, csak a muszlimok szerint ezt a kinyilatkoztatást később eltorzították.



ad fontes   lat. „A forrásokhoz". Reformációs technika, mely az eredeti szent szöveget tartja a legfontosabbnak, olykor az egyedüli autoritásnak (lat. sola scriptura - kizárólag az írás). Elsősorban a protestáns szöveghermeneutika és az iszlám vahabbita (szalafí) irányzata alkalmazza.



adamita törvények   Az a hét törvény a Tórában, amely Ádám és Éva összes leszármazottjára, azaz az egész emberiségre érvényes.



ahl al-kitáb   ar. "a könyv népe" illetve "a könyv népei". A Koránban használatos kifejezés, mely a későbbi interpretációk alapján a zsidókat és a keresztényeket jelöli. Vagyis azokat a népeket, akik kinyilatkoztatással rendelkeznek. Egyesek szerint a manicheusok ill. a zoroasztriánusok is beleértendőek.



apodiktikus törvény   általános elvet deklaráló törvény, általános formában megfogalmazott, az egyedi esetekre nem tér ki.



apokalipszis   gör. felfedés, lelepleződés, (apo + kalypto ki-takarás, le-leplezés).

Az „apokalypsis” eredetileg egy hellénisztikus kori műfajt jelentett az intertestamentális irodalomban. Leghíresebb példája János apokalipszise. A „reveláció” az „apokalüpszisz” latin fordításaként valamely titok feltárulását, a jövőre illetve a közösség viselkedésére vonatkozó híradásokat jelenti.




apokrif   (gör. elrejtett): a keresztény bibliai kánon kialakítása során azon szövegek csoportja, melyek minden kánonon kívül maradtak. (Pl. Makkabeusok III-IV. könyve, Báruch apokalipszis, Tamás evangéliuma)



Cionizmus   Kezdetben azon XIX. századi mozgalmak neve, amelyeknek célja a zsidó nép (mint a korabeli nemzet-fogalomnak megfelelő, a korabeli nemzeti mozgalmakkal egyenrangú nép) „visszatérítése” Izrael földjére. A cionista mozgalmak és szerzők a fogalomnak igen különböző aspektusait képviselték.



deizmus   A deizmus képviselői azt állítják, hogy a Teremtő tevékenysége az anyagi világ létrejöttével véget ért, az Istentől magára hagyott világ ezután - az általa meghatározott természeti törvényszerűségek szerint - képes önmagától fennmaradni.



deuterokanonikus   (gör. mintára, de késői terminus), a görög orthodox - római katolikus kánonban szereplő, de a héber-protetáns kánonból kihagyott könyvek: Báruk, Jeremiás levele, Tóbiás könyve, Judit, Makkabeusok 1-2. könyve, Bölcsesség könyve, Jézus Sírák (Ben Szíra, Siracides), Eszter és Dániel görög kiegészítései



erasztianizmus  

Thomas Erastus (1524 -1583) svájci teológus után elnevezett irányzat, mely az államot tartotta a bűnök büntetésére megfelelőnek, s nem az egyházat.




etikai dualizmus   Etikai dualizmus: a manicheizmusra tipikusan jellemző jellemző tanítás, mely két, egymással egyenértékű princípiumot hirdet - jót és rosszat mint egyforma minőségű és egyforma joggal választható érvényességet.



exegézis   (gör. exegeisthai, lat. exegesis) Szövegmagyarázat. Szűkebb értelemben a Biblia szövegmagyarázatának tudománya. Muszlim megfelelője a tafszír.



fiqh  

ar. "tudás". Azon tudásanyag, mely a vallásjogi döntvényeket és az azok meghozatalához szükséges eszközöket és metódusokat tartalmazza.




gáon   héb. gáon (nagyszerű, okos ember). A Babilóniában lévő zsidó iskolák vezetőinek címe. A legnagyobb tanítói tekintélyek az i. sz. 6. századtól a 11. századig. A 10-11. században a palesztinai akadémiák fejét is gáonnak hívták, végül azon személyek megnevezése lett a „gáon”, akik kiemelkedően jártasak voltak a Tórában.



gemara  



gnosztikus terentésmítosz   gnózis (gör. tudás) A gnoszticizmus a hellenizmus talaján keletkezett vallási-filozófiai irányzat, amely - később eretnekségnek bélyegezve - a kereszténységen belül is megjelent. A gnosztikus tanítás szerint a világban két principium létezik, a jó alapelve (isten) és a rossz alapelve (anyag). A látható világot az örök anyagból az isten akarata ellenére a démiurgosz (alkotó) hozta létre, így a teremtett világ - a kereszténység, a zsidó vallás és az iszlám tanításával ellentétben - nem tökéletes és nem jó, a benne található rossz azonban nem isten műve.



hadísz   Ar. "elbeszélés". Hagyományok csoportja, mely a Próféta életét, tetteit, mondásait és cselekedeit gyűjti egybe kanonikus, nagy tekintélyű művekben.



hellénizmus kultúrája   A Nagy Sándor hódításai nyomán kialakuló, a görög nyelv közvetítő erejére támaszkodó közös elemeket használó szimbolikus rendszer.



hierokrácia   hierokrácia (gör. hierosz - krateia, szent + uralom): a közösség (fő)papi irányítása.



kánon  

1. Sémi eredetű, de a görög révén elterjedt szó, jelentése: „mérővessző, mérték". A Bibliában használják így is (hosszúság, pl. Ezékiel 40:3). A görögben használták először listák, katalógusok megjelölésére, és innét alakult ki a „norma" jelentés is. A kora kereszténység a helyes norma, szabály értelemben használja (lat. regula). A középkorban az egyház által hozott döntések és szabályok gyűjteményét már ius canonicumnak (kánonjognak) nevezik. Az iszlámban ezzel ellentétben az Ottomán Birodalomban kialakult szokás szerint máig a szekuláris jogra használják a qanun szót.

2. A kánon vallástörténeti szempontból olyan szövegek gyűjteményét jelenti, melyet egy vallás identitásának szükséges elemeként kezel. A kánon szóból az újkorban irodalomelméleti terminus alakul ki. Ekkor kanonikusnak nevezzük az olyan szövegeket is, melyek a kulturális emlékezet építőelemei - így beszélünk nemzeti kánonokról vagy a világirodalmi kánonról.



kánonjog   A keresztény egyház belső szabályozása. A terminust a római katolikus, az anglikán és az ortodox (bizánci) egyházak használják. A kánon (lat. canon) szóval a korai egyházatyák a római birodalmi jogtól (lat. lex, gör. nomos) különböztették meg a belső, egyházi szabályokat.  



kazuisztikus törvény   eseti törvény, felépítése általában „ha, akkor”-szerkezetű. Csakis adott feltételek fennállása esetén, tehát nem általánosan alkalmazható.



kohenita  



kultusz   Vallásos cselekedetek rendszeres és szabályozott végrehajtása. A cultus latin szó, a föld művelését jelenti eredetileg. A görögök - akiknek még a vallásra nem volt önálló szavuk - a ta hiera, azaz a „szent dolgok" kifejezést használták.



Legszebb Nevek  

A Koránban több helyütt találhatók olyan kijelentések, melyek az istenfogalomhoz (Alláh) további neveket rendelnek (pl.: VII. szúra 179., XVII. szúra 110., XX. szúra 8., stb.) Ezeket a Legszebb Nevekként (al-aszma' al-huszna') definiálja, melyeknek a muszlim hagyomány, a hadísz külön jelentőséget tulajdonít.




lévita  



logosz   gör. logosz, itt: a világ rendezőelve (a szó különböző kontextusokban és időkben sok másfajta jelentéssel is bír).  A világ racionális, ésszel felismerhető, nem változó, szükségszerû elve vagyis az univerzális törvény.



monarchia  

A monarchia eredeti, vallásfilozófiai értelemben: a 18. század előtt az egy princípiumot, egy istent tételező vallásokat illetve filozófiai teológiákat a „monarchikus” (gör. monosz + arkhé, egy + uralkodó elv) terminussal nevezték meg, s ezalatt azt értették, hogy ezekben a teológiákban a világnak, a kozmosznak egyetlen forrása és uralkodója van. A "monoteista" elnevezés a 18. század után válik csak uralkodóvá. 




nagy szanhedrin   héb. szanhedrin ("együtt ülni", "tanács").  A legfőbb politikai, vallási és bírói testület Palesztinában a római korban a patriarchátus megszűntetéséig, i. sz. 425-ig.



negatív teológia   A negatív teológia tagadások útján kíván eljutni Isten természetének megragadásához.



noahita törvények  



nomokrácia   Nomokrácia (gör. nomos "törvény"): a (szent) törvény által történő irányítás a Második Templom pusztulása utáni időszakra jellemző. A szétszóratásban a rabbinátusnak nincs valódi politikai hatalma (hiszen nincs politikai egység), hanem a közös törvény - halakha - irányítja a közösségeket.



nomosz   helyi érvényű törvény, mind időben mind térben változhat, ezért kontingens, azaz esetleges.



panteizmus   Azon filozófiai irányzat, mely szerint Isten egyik aspektusa az anyagi világegyetem. Pl. Spinoza.



paruszia   gör. "királyi látogatás". A kereszténységben Krisztus második eljövetelére használt fogalom.



pesher  

(arámi. interpretáció, illetve „megoldás"). A Holt Tengeri Tekercsek óta ismert technika, amelynek során egy próféciát a végidőkre - feltételezett saját jelenükre - vonatkozóan értelmeznek az ókori zsidók.




Philanthrópia    Eredetileg hellenisztikus politikai terminus, a korakereszténységben kerül át Isten mint az „egyedül emberszerető” fogalmába.



politikai teológia   A német jogfilozófus, Carl Schmitt (1888-1985) szerint a politikai fogalmak (pl. szuverenitás, alattvaló, törvény, jog, döntés) valójában szekularizált teológiai fogalmak. A politika és teológia fogalomrendszerei között mélyreható strukturális analógiák figyelhetők meg, amelyeknek feltárásával és elemzésével a politikai teológia foglalkozik.



reveláció   lat. feltárulkozás, lelepleződés, megmutatkozás (re + velatio le-leplezés). A kinyilatkoztatással kapcsolatban használatos kifejezések egyike. A „reveláció” az „apokalüpszisz” latin fordításaként valamely titok feltárulását, a jövőre illetve a közösség viselkedésére vonatkozó híradásokat jelenti.



sarí'a   ar. sarí'a - törvény, tudás. Az iszlám vallásjog rendszere, szűkebb értelemben a kinyilatkoztatott törvény maga, tágabb értelemben az összes vallásjogi döntvény, előírás és szabály. 



sejk al-iszlám   ar. "sejkh al-iszlám" - az iszlám sejkje. Az Ottomán Birodalomban az isztanbuli főmuftival azonos, személye képviseli a szultán felé az iszlám vallástudósokat. A szultán nevezi ki.



Szekularizáció   A szekularizáció összetett folyamata a 16. században kezdődik. Ennek során  egyrészt a tudományos és filozófiai reflexió fokozotosan elveszíti teológiai horizontját valamint, másrészt, egy másik értelemben szekularizációnak nevezzük azt, amikor az állam kisajátítja az egyházi vagyont és a világi hatalom átveszi az egyház irányítását (VIII. Henrik Angliában), harmadrészt, általánosabban a vallási befolyás visszaszorulását jelenti az élet minden területén.



Szunna  

Ar. "szokás" A Próféta életének mintája, szokása, mely a hadíszban található. 




tafszír   Ar. "magyarázat". Ma a tafszír jelenti a Korán teológiai magyarázatát, a szűk értelemben vett egzegézist. Műfaj és teológiai fogalom egyben.



TaNaKh   Mozaikszó. Tóra (Törvény) - Naviim (Próféták) - Ketuvim (Írások), együtt jelentik a zsidó Bibliát, amit a keresztények Ószövetségnek neveznek.



teodícia  

Teodícea: az a (vallás)filozófiai probléma, mely a tapasztalható rossz, gonoszság meglétét próbálja Isten jóságával összeegyeztetni. A kifejezést (gör. theos - isten, diké - igazság) Leibniz használta először.




teofánia   teophánia (teofánia) – gör. Isten megmutatkozása (theos + phaino = isten + megjelenni). „Teofániának” nevezték a késő hellénisztikus kortól (i.e. 3. sz. – i.sz. 7. sz.) kezdve (keresztény közegben)  1. azt, amikor Mózesnek az égő csipkebokorban megjelent Isten (Ex ), keresztény közegben pedig 2. Krisztus születését. 



teokrácia   teokrácia (gör. a. m. „Isten uralma") görög eredetű szó, Josephus alkotta az i. sz. I. században, amikor Izrael népének „államigazgatási" formájáról beszélt, a közvetlen isteni irányítást jelenti.



transzcendencia    A transzcendencia (lat. trans + scando - felemelkedni, átlépni, túlhaladni) a világhoz viszonyított radikális másságot, lényegi különbséget jelent. Egyszerűen fogalmazva Isten teljesen más, mint a (teremtett) világ bármely eleme.



umma   umma (ar. "közösség"): Mohamed által a hívők közösségeként definiált halmaz, melyek között elvileg se származási, se vagyoni, se egyéb alapon nincs különbség. Egyben a korai iszlám "állam" tagjai is.



voluntarizmus   E nézet szerint az erkölcsi minőséget Isten akarata hozza létre: az a jó, amit Isten parancsol és az rossz, amit Isten megtilt. Jónak és rossznak nincs más mértéke az isteni akaraton kívül.



zsinat   A (katolikus) egyház egészét átfogó konferencia. Témái: az egész egyház által képviselt irányelvek meghatározása, kánonok kialakítása, a hívők helyzete. Érvénye minden hívőre kiterjed. Az első zsinat: 325. I. Niceai zsinat.



Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés