Lengyel művészet

Stanisław Wyspiański: Levelek Lucjan Rydelhez. 1897. június 11. és július 3. (Krakkó)

Stanisław Wyspiański (1869-1907) drámaíró, költő, festő és színházi reformer, az egyik legkiválóbb lengyel színész. Alkotói korszakának első évtizedében (1890-1900) főként képzőművészettel foglalkozott: festményei mellett (a pasztell mestere) színpompás vitrázsokat tervezett, közülük csak a krakkói ferencesek templomában látható együttes készült el (1897-1902: Az elemek, Szent Szalome, Szent Ferenc, Az Atyaisten - Legyél!) és a falfestmények egy része. Más tervei (a waweli - 1900-02 - és a lembergi - 1892-94 - székesegyház vitrázsai) nem valósultak meg. 1898-99-ben Przybyszewski megbízásából ő volt a krakkói Życie művészeti vezetője, rendkívüli tehetsége a könyvillusztráció és a tipográfia terén is megmutatkozott. Irodalmi művei élete utolsó évtizedében készültek, közülük legfontosabb a Menyegző (1901) és az Akropolisz (1904) című drámája.

Hatalmas levelezést hagyott az utókorra. Színvonalát ez a két, Lucjan Rydel (1870-1918) dráma- és prózaírónak, költőnek és műfordítónak írt levél is érzékelteti. Rydel Wyspiański bizalmas barátja volt még az iskolai és egyetemi évekből, róla mintázta a Menyegző egyik szereplőjét, a vőlegényt. Kép208Rydel ekkoriban Párizsban tartózkodott, irodalmi ösztöndíjjal, Wyspiański pedig illusztrációkat készített a Rydel fordításában megjelenő Iliászhoz. Mindkét levelet pályája csúcsán írta. Ekkor nyílt meg az az újabb „önálló kiállítás" a krakkói Posztócsarnokban, amellyel kezdetét vette a Sztuka, a Lengyel Művészek Társaságának tevékenysége, ekkor fogadta el a megrendelést a ferencesek templomában látható vitrázsegyüttesre.

Stanisław Wyspiański levelei Lucjan Rydelnek

(1897. június 11. és július 3.)

Krakkó, 1897. június 11.

Ebben a pillanatban fejeztem be az Auróra és Héliosz című rajzomat, mihelyt némi anyagi támogatáshoz jutok, rögtön lefényképeztetem, és talán már küldöm is neked az egész új fotóanyagot, amire eddig még nem tudtam rászánni magam. Most egyszerre minden krakkói lapban írnak a kiállításról, de míg nagyjából minden festőről ugyanazt mondják, engem minden recenzens a végére hagy, nem nagyon tudnak mit kezdeni velem. Valóban csak az én műveim jelenthetnek nekik némi nehézséget, akár tudják és érzik is ezt, akár nem, mert Chełmońskiról már rengeteget írtak, Fałatnak is nagy híre van már.

Három másik festő tanít az akadémián, egyébként is érthetőek, Wyczółkowskinak és Malczewskinek mint festőnek pedig már megvan a maga története (különösen Malczewskinek). Mehoffer képei olyanok, mint a régi holland mesterek művei óriási méretűvé nagyítva, azzal a különbséggel, hogy a szereplők modern öltözéket viselnek. Csak én alkalmazok friss, újszerű vonalvezetést, csak én használok csupasz vonalakat, és azt hiszem, ezek az emberek nem nagyon tudják, mit kezdjenek velem. Úgy szeretném, ha egy neves külföldi kritikus, egy német, porosz, müncheni vagy francia eljönne és elmondaná a véleményét. - Tudod, teljesen lefoglal ez a kiállítás és a közönség, mégis annyira örülök, mert nagy, de még milyen nagy fejlődés előtt állok, olyan tágas és ígéretes a jövőm - hát hogyne örülnék.

Állandóan az Iliászon dolgozom, nemsokára befejezem az első éneket, s mint már említettem, alaposan átgondolt elképzeléseim vannak erről a részről: „Haragot, istennő, zengd Péleidész Akhilleuszét."[1] Lehet, hogy már holnap elkezdem rajzolni a kartont. Képzeld az Auróra és Héliosz - óriási rajz, akkora, mint az egész karton - két nap alatt elkészült, s most, hogy befejeztem, most érzem csak igazán, mennyit fejlődtem ettől a munkától, milyen új ötleteket kaptam tőle - számomra igazából csak most kezdődött a harc. Égne a kezem alatt a munka, hatalmas képeket, szobrokat készítenék, fantasztikus világokat teremtenék, de most egy lépést sem tehetek, mert rettenetes ínség gyötör, kínoz, és nem tudok kinyögni egyetlen segélykérő szót sem, hiába nyomorgok, mindig csak abban reménykedem, hogy egyik napról a másikra minden magától rendbe jön, pedig dehogy jön rendbe. Majd szétvet a düh, mert már egyszerűen papírra sem telik - és épp most rajzolom Akhilleusz Meniszét - hatalmas, lesoványodott Meniszt, két kiskutya szopja a mellét, ő pedig húzza maga után Akhilleuszt, és arra ösztökéli, hogy máris rohanjon és harcoljon, feledve mindent... fölöttük, a felhőkbe burkolózó hegytetőn a múzsa, az a homéroszi Θεα rázendít az epikus himnuszra.

[...]

Június 20. Írok még néhány sort, méghozzá igen nagy örömmel, mert a ferencesek gvárdiánja teljesen váratlanul vitrázsokat rendelt tőlem, ötleteimmel sikerült elnyernem a bizalmát, és most azt csinálok, amit akarok: csodás lesz.

Az egész presbitérium színes lesz, és a téma is fantasztikus - képzelheted, minden elemet megjelenítek. - Mindezt titokban fogom tartani, és csak a kész, befejezett munkámat mutatom meg a közönségnek [...] Most minden csodaszép, csak így tovább.

Szóval a mai nappal belevetem magam a kompozíciós munka örvényeibe. Jó egészséget kívánok

St. Wyspiański

Krakkó, 1897. július 3.

Kedves Lucek barátom! Holnap feltétlen elküldöm a fényképeket, de emlékeztetlek arra is, hogy meg kell írnod, mit mond a Képzőművészeti Főiskola tanára az Iliászról, ha megmutatod neki.

Minden téren elég jól alakulnak a dolgok, úgy általában véve egyre több minden múlik rajtam, majd akkor lesz teljesen jó, ha arra a meggyőződésre jutok, hogy az égvilágon minden mindig rajtam múlik.

Igen jól haladok a vitrázsokkal, nagyon szépek lesznek. Természetesen teljesen újak, vadonatúj bennük minden, és az enyémek, úgy, ahogy vannak, minden gátlás nélkül, de tényleg semmiben sem akadályoz semmiféle személytelen hatalom.

Kirúgtam minden építészt, aki csak jelentkezett nálam. Én vagyok itt az építész - pontosan ilyen ember kellene ide, mint én.

A gvárdián közvetlenül velem tárgyal, mostantól fogva soha többé nem fogok igénybe venni vagy eltűrni semmiféle közvetítést.

Megjelenítem a vitrázson az elemeket - a vizet, a tüzet, a földet, a levegőt.

Vázlatokat készítek a képekhez, nemsokára lesz belőlük egy egész sorozat, majd azzal megmutatom magamnak és másoknak, milyen az én világom.

A Szezám kincseiből meg csinálok egy egész sorozatot, más, kisebb képek is lesznek benne, ez lesz az én állandó repertoárom, amelyben elmondok mindent, amit csak gondoltam és elképzeltem.

Ez lesz ám a művészet.

Örülök, hogy ilyen kilátásaim vannak a jövőre nézve.

Az enyém, úgy-ahogy van, és a közönségtől sem idegen.

Csodáknak, elképesztő dolgoknak kell történniük, és meg is fognak történni.

Festett drámák, festett regények, festett költemények, melyeket csodálattal fogadnak. Néha már szinte félek, mit hoz a képzeletem.

Jó egészséget kívánok

Stanisław Wyspiański

[1] Devecseri Gábor fordítása.