Cseh művészet

A Mánes Kör első kiállítása

Volné směry, II. évfolyam, 1897-1898, 231-236 (rövidítve)

A XIX. század kilencvenes éveinek cseh képzőművész generációja indulási szakaszában sokkal félénkebben és bizonytalanabbul indult, mint a kortárs irodalmi élet és a kritikai irodalom. Fokozatosan a Mánes Egyesületben csoportosultak, amely már a kilencvenes évek közepén az eredetileg bohém diákcsoportosulásból a csehek legfontosabb képzőművészeti szervezetévé nőtte ki magát. 1896 őszén indult a Volné směry (Szabad irányzatok) című képzőművészeti folyóirat, amely eleinte a hazai művészet helyzetét tükrözte, a vélemények és korosztályok teljes vertikumában. Az első évfolyamokban névtelenül jelentek meg a képzőművészeti beszámolók, melyeket kizárólag fiatal képzőművészek írtak: a közös álláspont kialakulásához viták, közös beszélgetések útján jutottak el. Az addigi különféle szövegekben szétszórt gondolatok összegzésének lehetőségét az első egyesületi kiállítás teremtette meg 1898 februárjában. Röviddel a kiállítás megnyitása után a folyóirat szerkesztősége nyilatkozatot tett közzé, amelyben megfogalmazták a Mánes Egyesület művészeti programját. A bevezető részben közölték az egyesület elnökének, Stanislav Sucharda szobrászművésznek a kiállításon elhangzott megnyitó beszédét. Ezután következett a szerkesztőségnek a kiállítás egészéről alkotott véleménye, amelyben kitértek a csehországi fiatal művészek helyzetére, és tárgyalták a csehországi modern művészetfelfogást. A szerzők bizalmukat fejezték ki a tisztán festői gondolkodásmód iránt, amely nélkülözni tudja az irodalmi és a filozófiai támogatást. Legfontosabb követelményként a „művészet őszinteségét" állították az egyéni kifejezésmód keresésében és a képzőművészeti problémák megoldásában.

A Mánes Kör első kiállítása

A Mánes Kör első kiállítását február 6-án nyitották meg a Topic Szalonban az egyesülettel és törekvéseivel rokonszenvezők nagyszámú részvételével: a meghívott irodalmárok és újságírók szinte valamennyien jelen voltak, a Mánes Körön kívül álló képzőművészek közül azonban kevesen (mindössze hárman) jöttek el. A meghívott vendégeknek az egyesület elnöke, Stanislav Sucharda beszélt a Mánes-kiállítás létrejöttének okairól és céljairól, valahogy ekképpen:

[...]

E megnyitó alkalmából legyen szabad megjegyeznem valamit. Éveken keresztül részt vettünk a rudolfínumbeli kiállításokon, és sérelmeztük azt a körülményt, hogy ott a művészeti dolgokban nem kizárólag maguk a művészek döntöttek, hanem afféle művészet iránt érdeklődők, akik az egyes művek megítélésében nem voltak kellően körültekintők, holott e művek nagyobb figyelemre érdemesek. Nehezményeztük továbbá, hogy egyes művészek alkotásai nem érvényesülhettek, mivel a szándék az volt, hogy az egész cseh művészetet egyetlen teremben mutassák be, ezáltal a művészet egésze nem tudta levetkőzni a megalázó és hozzá méltatlan utrakvizmust (két szín alatti áldozást).

Mindezen okok miatt megfogadtuk: minden erőnkkel azon leszünk, hogy megalapítsuk a kör házát, amelynek lesz egy kiállítótere a cseh művészet számára, hogy ezen az úton haladjunk a tiszta cél, a cseh művészet önállóvá válása felé. Ez a mi feladatunk a jövőben. Tudjuk, nehéz feladatot vállaltunk, és mindannyian érezzük, hogy a fiatalságunk erőit áldozzuk e célnak. Reméljük, ahogyan sikerült a Volné smĕry rendezvényén segítő kezekre találnunk a cseh művészeti élet szinte valamennyi oldaláról, a mi rendezvényeinken is megnyerjük sokak szimpátiáját, azokét, akik rokonszenveznek a cseh művészettel, akik hajlandók tenni a cseh művészet önállóvá válásáért.

[...]

A Mánes olyan meglepő sikerrel mutatkozik be, s talán megbocsátják, ha jogos megelégedéssel, sőt büszkeséggel nyilvánítjuk ki, hogy e tárlat egésze és az egyes alkotások művészi színvonala nem mindennapi módon kiemelkedő. S éppen ebben a helyzetben tartózkodni akarunk mindentől, ami utalhatna egy esetleges baráti hangvételű kritikára.

A kiállítás egyértelműen önmagáért beszél, a Volné smĕry folyóiratban közreadott képek beszédesen és világosan tárják az olvasók elé a kör jellegzetes vonásait.

Jelentőségük nem csekély: ez határozott csoportos fellépése a mi fiatal művészgenerációnknak, amely a modern művészet zászlaja alatt vonul fel. Az új generáció nem az elveit akarja érvényesíteni, modernsége nem abban áll, hogy bomlasztóan kritizál, és gyökeresen szakít mindennel, ami állandó. Álláspontjuk helyességét és eltérő voltát mindig higgadtan és tárgyilagosan hangoztatták, és a jövőben is ekképp szándékoznak tevékenykedni - e kiállítás is azt mutatja, hogyan képesek rombolás helyett önállóan építeni, alkotni.

E tárlat alkalmából ejtsünk néhány szót erről a bizonyos „modernségről", ahogyan azt mi, fiatalok értjük, és arról, hogy ez a fogalom miképpen mutatkozik meg a Mánes kiállításán.

A mi modernségünk nem abban áll - amint már erről fentebb említést tettünk -, hogy pusztán elítélünk minden fennállót, hogy loholunk a szélsőséges, rövid életű szólamok után, hogy mindenféle külföldről származó őrültséget elhamarkodva a hazai földbe plántálunk, hanem abban, hogy egy puszta lépéssel előbbre vigyük a művészetünk természetes fejlődését.

A művészet nálunk, cseheknél ugyanazt az utat járta be ebben az évszázadban, amit külföldön, csak némiképp megkésve; a szólamok, akkora értek el bennünket, amikor másutt már lecsengtek, s az új áramlatok hullámai akkor érték el partjainkat, amikor a forrásból már rég valami új fakadt.

Századunkban a képzőművészetnek sokáig nem volt elég mersze a saját lábára állni, hosszú ideig volt a régi hagyományok vonzásában, és sokáig nem jutott el eredeti kifejezéshez. Egész nemzedékek süllyedtek el a régi mesterek nagyságának hibás értelmezése folytán: ahelyett, hogy azt a korlátlan tiszteletet vették volna mintául, amelyet a régi mesterek a természet iránt éreztek, amely örök és legmegbízhatóbb tanítómestere minden igaz művészetnek. Azt gondolták, hogy elérik céljukat, ha a régi mesterektől átvett képi formulákat ismétlik, s ezzel a forma és a szín hamis értelmezéséhez kötik magukat.

A hanyatlás korát élő olasz mesterektől hamis pátoszt és maníros komponálásmódot lestek el, a természet színes látása helyett a régi holland mesterek galériatónusú barnáihoz ragaszkodtak, s így a természethez való visszatérés cseppet sem volt könnyű.

Egész nemzedékek, hosszú évek múltak el így a nagy mesterek árnyékában, mígnem azok, akik a valódiakat követték, azokat, akik mindvégig modernek maradtak, az ő példájukon keresztül végre megértették, hogy a művészet az egyetlen célja nem a tanulságos vagy érdekes történelmi epizódok elbeszélése, vagy a néző erkölcsi nevelése, hanem a természet tanulmányozása már önmagában nemes cél, s ha komolyan vesszük, abban mindig van valami határtalanul felemelő érzés anélkül, hogy ezt a szándékot ránk erőltetnék. Összefoglalva, a festőnek teljesen elegendő, ha a természetet a festő szemével, s nem egy erkölcsbíró vagy filozófus szemüvegén keresztül szemléli.

Követeljük a szemlélet szabadságát. Nálunk még sok előítélet akadályozza ezt. Még sokan gondolják úgy, hogy egy egyszerű dekoratív feladat színkeverési vagy megvilágítási problémája nem elegendő a művészi élvezethez, másfelől pedig egy tartalmi elem az azt megillető művészi kifejezés nélkül is megállja a helyét, és elég ahhoz, hogy művészi alkotásnak nyilvánítsák.

Ezen a ponton a szabályok kiötlői megfeledkeznek arról, hogy amiként vannak irodalmi vagy zenei gondolatok, akként vannak tisztán festői gondolatok is, s ezek egyike sem alábbvaló a másiknál. Sok benyomást képtelenség szavakba önteni, de ecset segítségével vászonra lehet vinni, vagy titokzatos dallamokban elénekelni - és ki meri állítani, hogy ez a hatás vagy gondolat kevésbé értékes?

A hangulatos skót táj színharmóniája a nagy koloristák képein éppoly művészi hatású, mint a filozófiai mélységű képek, sőt hatásosabb, mint a jó szándékú, de technikailag gyenge kivitelű alkotások. (Ha ezen utóbbi képek hatása olykor erőteljesebb, az annak köszönhető, hogy a művészi benyomás mellé egy másik is társul.)

Amennyiben a művészi értelemben kész, és gondolatokban gazdag műveket értékeljük elsősorban (a szó szoros értelmében), ugyanakkor nem értékeljük alább a látszólag tartalmat nélkülöző műveket, s ez annyit jelent, hogy nem értékelünk egyetlen munkát sem jobban vagy kevésbé, csupán egyetlen mérték szerint ítélünk: hogy a mű milyen hatással van ránk: csak egyetlen feltételt szabunk: az egyéniség művészi őszinteségét, amellyel a kifejezés során győzedelmeskedik az anyag felett. Csupán a gondolatok és kifejezések uniformizálása ellen emeljük föl a szavunkat, a manírt, a mellékes, banális poénok alkalmazását, a művészi kvalitás hiányát tartjuk visszataszítónak.

Itt most a Volné smĕry szárnyai alatt, a Mánes Körből szinte valamennyien egybegyűltek, azok a fiataljaink, akik a művészetben az újat keresik, valmi olyat, amely a sajátjuk. Aleš mester vezetése alatt festők és szobrászok csoportja, név szerint: Bém, Bílek, Boudová, Braunerová, Dvořák, Emingrová, Engelmüller, Hallman, Homoláč, Holub, Hudeček, Holárek, Jelínek, Kaván, Klusáček, Kuba, Nĕmejc, Panuška, Pollák, Preisler, Slavícek, Špillerék, Sucharda, Šaloun, Šimunek, Schusser, Švabinsky, Uprka, Vlček, Wiesner, akik mindannyian őszintén, de határozottan keresik tehetségük kifejezési formáit, s talán még nem jutottak el mindnyájan a befejezettség és tökéletesség álllapotáig. Őszinteségük, törekvésük az ideálisra örvendetes tény; ez jelenti számukra a jövő sikerét, s nem csupán az itt kiállítók, hanem az egész cseh művészet boldogulását.

S ha mindőjüknek sikerül személyiségük teljességét átadni, önnön létezésük lényegét kifejezni, akkor a művészetünk eo ipso cseh művészet lesz, sőt sokkal inkább az lesz, mint azoké, akik a nemzeti jelleget pusztán a viseletben és a hímzésben mérik le. Ám hogy e sikert elérhessük, hogy minél közelebb jussunk a kitűzött eszményi célhoz, és megvalósíthassuk legsürgetőbb vágyainkat, szükségünk van a nyilvánosság együttműködésére, továbbá szükségünk van a támogatására, anyagi bázisára, hogy megoldjuk azt, ami bennünket nyomaszt, hogy kiszakadjunk a rudolfinumbeli kiállításokon tapasztalt alárendeltségből, a végre otthon lehessünk, szabadon lélegezhessünk a mieink között.

Te, aki a mi törekvéseinket jogosnak ítéled, fejezd ki rokonszenved, és nyújts felénk segítő kezet.