Metafizika

5. fejezet: Események

1. Metafizikai problémák az eseményekkel kapcsolatban

Az események azok a dolgok, amelyek történnek. Olyan dolgok, mint a születések, halálok, házasságtörések, földrengések, háborúk, viharok, fenékberúgások, séták, színházi előadások, szeretkezések, költözések, kirándulások, olimpiák stb. E dolgok közös tulajdonsága az, hogy valahol és valamikor végbemennek. Emiatt események.

Ne zavarjon, hogy e felsorolt dolgok különböző ideig tartanak: egy fenékberúgás mindössze egy pillanatig, egy háború sajnos akár évekig. Ettől még mind a fenékberúgások, mind a háborúk események. Azon is emelkedj felül, hogy egy hosszabb esemény (például egy háború) kisebb eseményekből (például csatákból) áll. Attól még mind maga a háború, mind pedig a csaták (a háborúk részei) események. És tekints el attól is, hogy bizonyos eseményeknek (például egy viharnak) nincsenek éles térbeli határai. Attól még egy vihar esemény.

Az eseményekkel kapcsolatban a kortárs metafizikában két alapvető kérdést szokás feltenni. Az egyik: léteznek-e események mint ontológiailag önálló entitások? A másik: amennyiben léteznek események, miben áll a természetük? Ez utóbbi kérdés természetesen több kisebb kérdést is magában foglal. Például: mik az események azonosságfeltételei, mikor azonos egymással a és b esemény? Milyen viszony áll fenn az események és más ontológiai/metafizikai kategóriák (a fizikai tárgyak, tények) között? Vannak-e az eseményeknek alkotóelemeik vagy az események primitív entitások? Vajon minden esemény valamilyen változás? Vajon minden eseménynek van szubjektuma?

E fejezet következő részében azokat a legfontosabb gondolatmeneteket mutatom be, melyek szándékolt konklúziója szerint ontológiailag el kell köteleződnünk az események mint önálló entitások létezése mellett. A további részekben pedig az események három fő metafizikai elméletét exponálom: a téridő-régió elméletet, az oksági elméletet, valamint a tulajdonságexemplifikáció elméletet.

2. Léteznek-e események?

2.1. Józan ész megfontolások az események létezése mellett

A fizikai tárgyak mint konkrét partikulárék létezését nagyon kevesen vitatták, illetve vitatják. A filozófusoknak mindössze talán két csoportja. Az egyik csoportba azok a szkeptikusok tartoznak, akik konklúzívnak tekintik Descartes démonargumentumát. E szkeptikusok nem azt állítják, hogy nem léteznek elménktől független fizikai tárgyak, hanem azt, hogy nem tudhatjuk, hogy léteznek-e ilyenek. A másik csoportba a brit hegeliánusok, például John M. E. McTaggart és Francis H. Bradley tartoztak, akik tagadták a fizikai tárgyak önálló létezését. Ellentétben tehát a démonargumentumot elfogadó szkeptikusokkal, nem azt állították, hogy nem tudhatjuk, hogy vannak-e fizikai tárgyak, hanem azt, hogy nem léteznek ilyenek. Úgy gondolták, hogy a fizikai tárgyak látszatok, és kizárólag a minden különbségtől mentes abszolútum létezik - bármit is értettek ezen. Leszámítva e két csoportot, a legtöbb filozófus úgy gondolta és gondolja, hogy léteznek fizikai tárgyak, azaz a legtöbb filozófus realista a fizikai tárgyak vonatkozásában.

Az események létezése nem ennyire magátólértetődő. Ez már abból is jól látszik, hogy míg a fizikai tárgyak (és persze a tulajdonságok) metafizikai problémái nagyjából egyidősek magával a filozófiával, az eseményekről mint önálló ontológiai kategóriáról való gondolkodás újkeletű: az 1970-es évek elejétől vált az események létezésének és természetének vizsgálata a metafizika egyik fő területévé.

Amennyire meg tudom ítélni: a józan, prefilozofikus ész inkább realista, mintsem antirealista az eseményeket illetően. Nézzünk néhány józan ész megfontolást az események létezése mellett. Léteznek események, ugyanis különbséget tudunk tenni közöttük (például két kirándulás között), s ebből következőleg számlálni tudjuk őket (Tamás például kétszer olvasta végig A gyűrűk urát). Továbbá léteznek események, mert - éppúgy, ahogyan a fizikai tárgyakra - referálni tudunk rájuk szinguláris terminusokkal (például: „Második Világháború", „Normandiai Partraszállás"). Tervezni tudunk eseményeket (például elhatározom, hogy másnap horgászni megyek), és észlelünk eseményeket (például azt, hogy két autó egymásnak ütközik). Mindezek azt mutatják, hogy naivan elfogadjuk az események létezését.

Természetesen az iménti józan ész megfontolások nem bizonyítják, hogy léteznek események. Például az a tény, hogy referálni tudunk eseményekre és hogy meg tudunk különböztetni eseményeket egymástól, nem bizonyítja, hogy léteznek események. Abból a tényből ugyanis - a sztenderd analóg példát említve -, hogy referálni tudunk az átlagos életszínvonalon élő magyar állampolgárra és meg tudjuk különböztetni őt az átlagos életszínvonalon élő osztrák állampolgártól, még nem következik, hogy létezik olyan dolog a világban, mint átlagos életszínvonalon élő magyar, illetve átlagos életszínvonalon élő osztrák állampolgár.

 

2.2. Filozófiai megfontolások az események létezése mellett

2.2.1. Az oksági viszonyból vett érv

A kortárs filozófusok legnagyobb része azért kötelezi el magát ontológiailag az események létezése mellett, mert úgy gondolja, hogy a világban léteznek oksági viszonyok, és ezek események között állnak fenn.

Mit jelent az, hogy az oksági viszonyok relátumai az események? Vegyük például a következő oksági kijelentést:

(1) A robbanás okozta a híd összeomlását.

Ha az oksági viszonyok események között állnak fenn, akkor ennek az oksági kijelentésnek a következőképpen fest a logikai szerkezete:

(2) Létezik x és létezik y esemény úgy, hogy x egy robbanás, y egy híd összeomlása, és x okozta y-t.

Az események létezése mellett felhozott „oksági viszonyból vett érv" mindazonáltal nem konklúzív. Miért nem az? Egyrészt azért nem az, mert egyes filozófusok (például: Russell 1912/1976) amellett érveltek, hogy az okság fogalmát „teljesen ki kell küszöbölnünk a filozófia szótárából" (1912/1976: 291), s számukra nyilván nem túl meggyőző egy olyan érvelés, amely az események létezésére az oksági viszonyok létezéséből következtet. Másrészt azért nem, mert vannak olyan filozófusok is, akik szerint léteznek ugyan oksági viszonyok, ám ezek nem események között állnak fenn. A legfőbb alternatív nézet szerint az oksági viszonyoknak nem az események, hanem a tények (facts) a relátumai (például: Bennett 1988, Mellor 1995). Úgyhogy csak abban az esetben volna az „okságból vett érv" konklúzív az események létezése mellett, ha kényszerítő érvünk volna amellett, hogy (1) léteznek oksági viszonyok, és (2) az oksági viszonyok események között állnak fenn. (Lásd e problémáról Huoranszki 2001: 85-121, Lowe 2002: 155-191, Field 2003.)

 

2.2.2. A változásból vett érv

Egyes filozófusok szerint azért kell ontológiailag elköteleződnünk az események létezése mellett, mert enélkül nem leszünk képesek megfelelő fogalmat kialakítani a fizikai tárgyak változásáról.

Tegyük fel, hogy az asztalomon fekvő drótot meghajlítom. A drót t₁-ben egyenes, t₂-ben azonban görbe. Mármost - és most jön az érv - ha pusztán annyit állítunk, hogy t₁-ben létezik egy egyenes drót, és t₂-ben létezik egy görbe drót, vagyis ha kizárólag fizikai tárgyak és azok tulajdonságai létezése mellett kötelezzük el magunkat, akkor valami nagyon fontos dolgot kihagyunk a számításból. Tudniillik azt, hogy egy fizikai tárgy (a drót) megváltozásáról (egyenesből görbévé való átalakulásáról) van szó. El kell tehát köteleződnünk egy esemény létezése (a drót meghajlítása) mellett, különben csak két egymástól numerikusan különböző tárgy létezését (egyenes drót és görbe drót) állíthatjuk jogosan. (Az előző, „A fizikai tárgyak létezése az időben" című fejezetben részletesen foglalkoztam a változás jelenségével.)

 

2.2.3. Donald Davidson szemantikai érve az események létezése mellett

A legismertebb és legtöbbet idézett érv, mely szerint léteznek események, Donald Davidsontól (1966, 1967/2004) származik. Davidson gondolatmenete a következő. Az emberi cselekvések események. Mármost egy cselekvést leíró mondatban mindig szerepel egy ágens (cselekvő személy) és egy cselekvési ige, és a legtöbb esetben e kettőn felül egy vagy több adverbium (határozószó). Ez utóbbiak szerepe az, hogy a cselekvés idejét, módját, helyét stb. meghatározzák. Vegyük most a következő kijelentést:

(1) Tamás tegnap reggel nagyon gyorsan megvajazott a késével egy szelet kenyeret a konyhában.

Evidens: az (1)-ből érvényesen következtethetünk olyan kijelentésekre, melyekben kevesebb adverbium szerepel. Például az (1)-ből érvényesen következik:

(2) Tamás megvajazott egy szelet kenyeret.

Kérdés: hogyan magyarázható a következtetés érvényessége? Davidson szerint az elsőrendű predikátumlogika alapján nem magyarázható, ez ugyanis érzéketlen a kijelentésekben szereplő adverbiumokra. Az elsőrendű predikátumlogika szerint az a két kijelentés, hogy „Tamás tegnap reggel megvajazott egy szelet kenyeret" és az, hogy „Tamás megvajazott egy szelet kenyeret" két különböző atomi kijelentés, ahhoz hasonlóan, mint az a két kijelentés, hogy „Tamás vidám" és „Tamás szomorú".

Nomármost ha az elsőrendű logika alapján nem magyarázható a fentebbi következtetés érvényessége, akkor az (1) kijelentést nem úgy kell elemezni, ahogy az elsőrendű predikátumlogikában tennénk, tudniillik egy öt argumentumhelyű relációként („y megvajazta k-t, v-vel, t-kor és m módon"), hanem úgy, mint amiben egy implicit egzisztenciális kvantifikáció rejlik. Vagyis ekképp:

(3) Létezik x (x egy szelet kenyér megvajazása, és x Tamás által ment végbe, és x nagyon gyorsan esett meg, és x kés használatával történt, és x a konyhában következett be)

Vagyis (elnézést a redundanciáért): létezik egy esemény, mely esemény nem más, mint egy szelet kenyér megvajazása, mely esemény Tamás által ment végbe, mely esemény nagyon gyorsan esett meg, mely esemény egy kés használatával történt, és mely esemény a konyhában következett be. Davidson szerint amennyiben az (1) valódi logikai szerkezetének a (3)-t tekintjük, akkor (és csak akkor) következni fog a (2) az (1)-ből. Egyszerűen a konjunkció logikai tulajdonságai miatt.

Davidson érve a következőképpen működik: adott egy logikai-szemantikai probléma, amelyet csak akkor lehetséges megoldani (legalábbis Davidson szerint), amennyiben ontológiailag elkötelezzük magunkat az események létezése mellett.

Davidson érve széles körben elfogadott, persze vannak filozófusok, akiket nem győzött meg (például: Horgan 1978). E helyütt nem megyek bele Davidson érvének finomabb felbontású elemzésébe. (Davidson érvéről lásd még: Lowe 2002: 216-9, Macdonald 2005: 183-6, és az események létezése mellett felhozható további érvekről lásd Simons 2003: 357-64.)

3. Előzetes megfontolások az események természetéről

3.1. Partikulárék vagy univerzálék az események?

Az események - hasonlóan a fizikai tárgyakhoz - partikulárék. Ez azt jelenti, hogy minden esemény csak egyetlenegyszer, egy adott időben és egy adott helyen történhet meg vagy mehet végbe. Brutus például csak egyetlenegyszer szúr(hat)ta le Caesart: jelesül Rómában i.e. 44-ben. Caesar Brutus általi meggyilkolása mint esemény tehát nem tud még egyszer, más időben és/vagy más helyen megismétlődni illetve prezentálódni, következésképpen nem univerzálé.

Ellenvethetné valaki, hogy a mindennapi életben igenis beszélünk visszatérő eseményekről. Mondunk például olyanokat, hogy „visszatért a migrénem". E megfogalmazás azonban ne tévesszen meg! Amikor ugyanis visszatérő migrénről beszélünk, akkor ezzel csak azt mondjuk, hogy bizonyos fájdalom-partikulárék meghatározott típusba tartoznak: valamennyien migrének. Egyszóval: ahogy a fizikai tárgyak esetében beszélhetünk típusokról, melyekbe a partikuláris fizikai tárgyak tartoznak, éppen úgy beszélhetünk esemény-típusokról is, melyekbe különböző partikuláris események tartoznak.

Az egyetlen fontos filozófus, aki az eseményeket univerzáléknak tekintette, mondván az események igenis megismétlődni képes entitások, Roderick Chisholm (1970, 1971, 1976) volt. Nézetével azonban e helyütt nem foglalkozom, ahhoz ugyanis részletesen be kellene mutatnom azt a metafizikai hátteret, amelyből e különös nézet fakad. Ez azonban aránytalanul nehéz és hosszadalmas vállalkozás volna.

 

3.2. Konkrét vagy absztrakt entitások-e az események?

Ha konkrét entitásokon térben és időben levő entitásokat, absztrakt entitásokon pedig nem térben és időben levő entitásokat értünk, akkor az események konkrét entitások, ugyanis minden esemény térben és időben megy végbe. Ha azonban konkrét entitásokon olyan entitásokat értünk, melyekből egy időben egy helyen csak egyetlen darab lehet, és absztrakt entitásokon olyan entitásokat értünk, melyekből egy időben egy helyen több is lehet, akkor azt kell mondanunk: a filozófusok véleménye megoszlik atekintetben, hogy az események konkrétak-e vagy absztaktak. Egyes filozófusok szerint egy időben egy helyen több esemény is megtörténhet, és így az események absztraktak, más filozófusok szerint azonban egy időben egy helyen kizárólag egy esemény mehet végbe, és így az események konkrétak.

Az érdekes kérdés tehát az, hogy egy időben a tér egy meghatározott régiójában hány esemény mehet végbe? Amikor Brutus tőrével megöli Caesart, akkor két eseményről van szó, Caesar leszúrásáról és Caesar meggyilkolásáról, vagy csak egyetlenegyről? Amikor kinyitom a lakásom ajtaját, és ezzel megriasztom a lakásomban levő betörőt, akkor két eseményről van szó, az ajtó kinyitásáról és a betörő megriasztásáról, vagy csak egyről? Amikor Tamást megcsalja a felesége, akkor két eseményről van szó, a nemi aktus(ok)ról a szerető lakásában és emellett házasságtörésről, vagy csak egyetlenegyről? Látni fogjuk: a „hány esemény történhet egy időben egy helyen?" kérdésre adott válasz annak a függvénye, hogy milyen elméletet fogadunk el az események metafizikai természetéről.

4. Az események téridő-régió elmélete

4.1. A téridő-régió elmélet lényege

Mindenki egyetért abban, hogy az események konkrét entitások, abban az értelemben, hogy térben és időben mennek végbe. Több filozófus (Quine 1960, 1985/1996, Lemmon 1967, Davidson 1985) azonban úgy véli: az eseményeknek nincsenek is egyéb tulajdonságaik, mint a térbeli és időbeli tulajdonságaik. Úgy vélik: egy eseményt kizárólag az határoz meg, hogy hol és mikor történik. E nézet szerint tehát az események nem mások, mint meghatározott téridő-régiók. Innen az elmélet neve.

Ha az eseményeket kizárólag az határozza meg, hogy hol és mikor történnek, akkor ez azt jelenti, hogy az eseményeket kizárólag extrinzikus vagy relációs tulajdonságaik határozzák meg. Ez pedig azt, hogy az eseményeknek nincsen belső, ontológiai szerkezetük. Metafizikailag primitív, irreducibilis entitások. Természetesen az eseményeknek vannak részeik (tudniillik temporális részeik: korábbiak és későbbiek), de metafizikai alkotóelemeik (ahogyan e fogalmat a „Fizikai tárgyak című fejezet 2. részében meghatároztam) nincsenek.

Vegyük észre, hogy az események téridő-régió elmélete mennyire hasonlít a fizikai tárgyak nominalista elméletéhez. Emlékezzünk csak: a nominalista szerint a fizikai tárgyak nem rendelkeznek ontológiai szerkezettel. Metafizikailag irreducibilis, primitív entitások. Amikor egy fizikai tárgynak különböző minőségeket tulajdonítunk (azt mondjuk például: „a paradicsom piros", „a paradicsom kerek" stb.), akkor a „piros" és „kerek" szavak nem referálnak saját jogukon létező entitásokra, a pirosság illetve a kerekség tulajdonságára. E leírások anélkül igazak, hogy a kérdéses fizikai tárgynak metafizikai alkotóeleme volna a pirosság és a kerekség.

Ehhez hasonlóan: amikor leírunk egy eseményt, akkor a téridő-régió elmélet szerint a leírás nem azért határozza meg az illető eseményt, mert kifejezi annak metafizikai szerkezetét. Ilyennel ugyanis nem rendelkezik. Következésképpen: egy és ugyanazon eseményt nagyon különböző módokon is leírhatunk. Például: „S lenyomta a kilincset", „S kinyitotta az ajtót", „S megzavarta a betörőt" stb. E leírások éppen azért vonatkozhatnak egy és ugyanazon eseményre, mert a kérdéses eseménynek „a kilincs lenyomása", „az ajtó kinyitása" és „a betörő megzavarása" nem metafizikai alkotóeleme.

Mármost elég nyilvánvaló: ha az eseményeket téridő-régiókkal azonosítjuk, vagyis kizárólag a térbeli és időbeli tulajdonságaik alapján individuáljuk, akkor azt kell állítanunk, hogy egy időben és egy helyen egyszerre csak egyetlen esemény mehet végbe.

Hogyan határozza meg tehát a téridő-régió elmélet az események azonosságfeltételét?

e₁ és e₂ esemény akkor és csak akkor azonosak, ha e₁ és e₂ ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben történik.

Felmerül persze a kérdés: ha az eseményeket pusztán térbeli és időbeli tulajdonságaival individuáljuk, akkor milyen viszony van az események mint konkrét partikulárék és a fizikai tárgyak mint konkrét partikulárék között? A téridő-régió elmélet hívei szerint „[a] fizikai tárgyak [...] nem különböznek az eseményektől [...]" (Quine 1960: 131). Egy esemény ugyanis - éppen úgy, ahogy egy fizikai tárgy - kitölti a tér egy meghatározott helyét, minek következtében több esemény - éppen úgy, ahogy több fizikai tárgy - egy időben nem lehet egy és ugyanazon a helyen. Az elmélet hívei szerint tehát az események és a fizikai tárgyak nem alkotnak külön metafizikai kategóriát. A köztük lévő különbség pusztán fokozati: míg az események viszonylag gyorsan és néha kiszámíthatatlanul változnak, addig a fizikai tárgyak csak lassan és belsőleg koherens módon (Quine 1970).

 

4.2. Milyen viszonyban van a téridő-régió elmélet az előző fejezetekben tárgyalt elméletekkel?

Az események téridő-régió elmélete nem kompatibilis az endurantizmussal. Az endurantisták ugyanis éles különbséget tesznek a háromdimenziós fizikai tárgyak és az események között. Az endurantista - ellentétben az események téridő-régió elméletének híveivel - metafizikai-kategóriális különbséget lát például egy fa (mint háromdimenziós entitás, amely létezése minden pillanatában teljes egészében prezentálódik, és amelynek ennélfogva nincsenek temporális részei) és a fa élete (mint esemény, melynek temporális részei vannak) között.

Az események téridő-régió elmélete tehát kizárólag a perdurantizmussal konzisztens: a fizikai tárgyak és az események között nincsen metafizikai-kategoriális különbség; a fizikai tárgyak éppúgy, ahogy az események, temporális részeik fúziói.

Az elméletek egyik szokásos (és igen markáns) kombinációja tehát a következőképpen fest: (1) nominalizmus a tulajdonságok vonatkozásában, (2) nominalizmus a fizikai tárgyak vonatkozásában, (3) perdurantizmus a fizikai tárgyak perzisztenciájának vonatkozásában, és (4) az események téridő-régió elmélete.

 

4.3. A téridő-régió elmélet fő nehézsége

Az események téridő-régió elméletével szemben a legfontosabb ellenvetés az, hogy az elmélet szerint olyan esetekben is azonosítanunk kell eseményeket, amikor intuíciónk szerint több eseményről van szó.

Tegyük fel, hogy valaki átússza a Balatont és eközben megfázik. A Balaton átúszását és az illető személy megfázását intuitíve két különböző eseménynek tartjuk, mégis - mivel egy és ugyanazon téridő-régióban mennek végbe - az elméletnek egy és ugyanazon eseménynek kell tekintenie, és ez implauzibilis.

A téridő-régió elmélet híve válaszolhatja azt, hogy az iménti érv kizárólag abból meríti a meggyőzőerejét, hogy nagyon durván határozta meg az átúszás és a megfázás térbeli és időbeli tulajdonságait. Úgy állította be, hogy pontosan ugyanabban az időpontban kezdődött az átúszás és a megfázás, holott a megfázás egészen bizonyosan későbbi időpontban kezdődött és későbbi időpontban fejeződött be, mint az átúszás, illetve úgy állította be, hogy pontosan ugyanazon a helyen „történt" az átúszás és „ment végbe" a megfázás, holott az átúszás ott „történt", ahol az illető egész teste volt, a megfázás ezzel szemben az illető testének csak egy bizonyos részében „ment végbe".

Nézzünk egy precízebb formájú ellenvetést, Donald Davidsonét. (Ne zavarjon, hogy az elmélet hívei között is feltűntettem Davidsont: Davidson többször változtatta az álláspontját az események természetének vonatkozásában!) Íme a sokat idézett passzus:

Vajon a tér és az idő együttesen egyértelműen meghatároz egy eseményt; azaz szükséges és elégséges ahhoz, hogy az események azonosak legyenek egymással, hogy pontosan ugyanazt az időt és helyet foglalják el? [...] Jómagam nem vagyok bizonyos benne, hogy [...] az események esetében a tér és idő azonossága elegendően biztosítja az azonosságukat. [...] [Ú]gy tűnik [ugyanis], hogy természetes dolog azt állítani, hogy végbemehet két különböző változás egy szubsztancia egészében pontosan ugyanabban az időben. Például ha egy vasgolyó felhevül egy bizonyos percben, és ugyanebben a percben körbeforog [...], azt kell vajon mondanunk, hogy e két dolog egy és ugyanazon esemény? (1969/1998: 306)

Davidson szerint nem. A vasgolyó forgása és hevülése két különböző esemény.

Mit felelhet erre az érvre a téridő-régió elmélet híve? Azt, amit az előző ellenvetésre is: Davidson durván írta le a golyó forgásának és hevülésének időbeli tulajdonságait. Ugyanis nyilván a forgás hevítette fel a vasgolyót, következésképpen a forgásnak időben meg kellett előznie a hevülést, következésképpen a forgásnak és a hevülésnek különböznek az időbeli tulajdonságai, következésképpen a vasgolyó forgása és hevülése a téridő-régió elmélet szerint is két különböző esemény. A téridő-régió elmélet tehát működik: ott ahol intuitíve különbséget teszünk két esemény között, ott a téridő-régió elmélet is különbséget tesz.

Ez a védekezés azonban nem elég erős. Davidsonnak ugyanis csak annyit kell kikötnie: nem a forgás hevíti fel a forgó vasgolyót, hanem valami más, mondjuk a forgó vasgolyó alatt levő láng. A következőről van szó: adott egyrészről h helyen és t időben forgó vasgolyó mint esemény, másrészről adott az ugyanazon a h helyen és ugyanabban a t időben (nem a forgástól) hevülő vasgolyó mint esemény, melyeket a téridő-régió elmélet - lévén azonosak a térbeli és időbeli tulajdonságaik - egy és ugyanazon eseménynek tekint. Csakhogy a gondolatkísérletben szereplő két esemény intuíciónk szerint nem azonos; a két eseménynek különböznek az oksági tulajdonságai. Mástól forog a vasgolyó és mástól hevül. Mást képes okozni a forgó vasgolyó és mást a hevülő.

Mi következik mindebből? A legtöbb filozófus szerint az, hogy az események téridő-régió elmélete nem ad megfelelő vagy teljes leírást az eseményekről. Félreértés ne essék: az eseményeknek természetesen lényegi tulajdonsága mind a helye, mind pedig az ideje, Davidson ellenvetése azonban arra mutat rá, hogy e két tulajdonság együttesen nem elégséges ahhoz, hogy meghatározzunk egy eseményt, és ezzel meg tudjunk különböztetni egy másiktól.

 

4.4. A téridő-régió elmélet védelme: szükségszerű téridőbeli koincidencia (Myles Brand javaslata)

Mint láttuk: az az események téridő-régió elméletének legfőbb hibája, hogy olyan eseményeket is azonosnak tekint, amelyek intuíciónk szerint különböznek egymástól. A téridő-régió elmélet egy lehetséges védelme (lásd: Brand 1976, 1977) a következő: két esemény akkor és csak akkor azonos, ha szükségszerű, hogy a téridő ugyanazon régióját foglalják el. Vagyis: ellentétben a 4.1. részben proponált nézettel, mely szerint a és b esemény akkor és csak akkor azonos, ha de facto ugyanazt a téridő régiót foglalják el, Brand annyi módosítást tesz, hogy kiköti: a és b esemény akkor és csak akkor azonos, ha a-nak és b-nek ugyanazt a téridő régiót kell kitöltenie. Tézisszerűen:

a és b esemény akkor és csak akkor azonosak, ha logikailag nem lehetséges, hogy ne foglalják el ugyanazt a téridő régiót, vagyis ha logikailag nem lehetséges, hogy különbözzenek a tér és időbeli tulajdonságaik.

Amennyiben ezzel a kikötéssel élünk, megvédhető a téridő-régió elmélet Davidson ellenvetésével szemben. Ekképp: a de facto egy és ugyanazon a helyen forgó és hevülő vasgolyó valóban két esemény, ugyanis lehetséges volna a vasgolyónak csak forogni, de hevülni nem, illetve csak hevülni, de forogni nem, vagyis nem szükségszerű, hogy a vasgolyó egy időben és egy helyen forog és hevül. Egyszóval: különbözhetnének a vasgolyó forgásának és hevülésének mint eseményeknek a téridőbeli tulajdonságaik, függetlenül attól, hogy de facto épp koincidálnak.

Vedd észre: Brand javaslata - ellentétben a de facto téridő-régió elmélettel - megengedi azt, hogy egy időben és egy helyen egyszerre több esemény menjen végbe! Sőt, Brand valójában nagyon kevés egymással térben és időben koincidáló a és b eseményt tekint azonosnak, lévén nagyon kevés egymással térben és időben koincidáló a és b esemény között állhat fenn szükségszerű viszony. Nehéz elképzelni mást: azok az események koincidálnak szükségszerűen, amelyek leírása szemantikailag ekvivalens. Például: az az esemény, hogy Brutus megölte Caesart, és az az esemény, hogy Caesar meghalt Brutus által, vagy az az esemény, hogy Tamás fenékberúgta Ervint, és az az esemény, hogy Ervin fenékbe lett rúgva Tamás által, egy és ugyanazon események, ugyanis logikailag nem lehetséges, hogy az egyik végbemenjen egy helyen és egy időben, de a másik ne menjen végbe ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben.

 

4.5. Brand javaslatának bírálata

Brand javaslatával szemben a legfőbb ellenvetés a következő: milyen alapon gondolhatjuk azt a és b eseményről, hogy csak de facto és nem szükségszerűen koincidálnak? Például milyen alapon gondolja Brand azt, hogy a forgó és hevülő vasgolyó csak de facto és nem szükségszerűen koincidál? Ez a kérdés azért nagyon lényeges, mert ha csak annyit tudunk a és b eseményről, hogy a és b esemény téridőbelileg koincidál, vagyis hogy megegyeznek a térbeli és időbeli tulajdonságaik, akkor ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy különbséget tegyünk de facto és szükségszerű koincidálásuk között. Ahhoz, hogy különbséget tegyünk de facto és szükségszerű koincidálásuk között, a és b eseményről valami mást is kell tudnunk.

A következőről van szó: annak a modális kijelentésnek, hogy „a végbemehetne b nélkül és b végbemehetne a nélkül", nincsen alapja abban az esetben, ha a-t is és b-t is pusztán téridőbeli tulajdonságaikkal azonosítjuk. Más szavakkal: ha csak annyit tudunk a-ról és b-ről, hogy milyen térbeli és időbeli tulajdonságokkal rendelkeznek, és úgy gondoljuk, hogy a és b kizárólag térbeli és időbeli tulajdonságokkal rendelkezik, akkor ez nem lesz elegendő ama modális intuíció alátámasztására, hogy a végbemehetne b, és b végbemehetne a nélkül. Davidson példájára alkalmazva: ha a vasgolyó forgásáról és a vasgolyó hevüléséről csak annyit tudunk, hogy hol és mikor mennek végbe, és azt gondoljuk, hogy a térbeli és időbeli tulajdonságaikon felül nem is rendelkeznek más tulajdonságokkal, akkor ezzel nem lesz indokunk arra, hogy azt higgyük, hogy a vasgolyó forgása megtörténhetne akkor is, ha a vasgolyó épp nem hevülne, és a vasgolyó hevülhetne akkor is, ha nem forogna. A dolog ugyanis éppen fordítva áll: azért tudjuk azt, hogy a vasgolyó forgása végbemehet a vasgolyó hevülése nélkül, és a vasgolyó hevülése végbemehet a vasgolyó forgása nélkül, mert a vasgolyó forgásának, illetve a vasgolyó hevülésének eseményét valójában nem csak a vasgolyó forgásának illetve hevülésének a térbeli és időbeli tulajdonságaival azonosítjuk.

Ez, amennyire látom, knock-out ellenvetés Brand javaslatával szemben. Úgyhogy amennyiben valaki ragaszkodik az események téridő-régió elméletéhez, más módon kell védelmeznie azt.

5. Az események oksági elmélete

5.1. Az oksági elmélet lényege

A 2.2.1. részben láttuk: az események létezése mellett a legtöbb filozófus azért kötelezi el magát, mert úgy gondolja, hogy az események az oksági viszonyok relátumai. Mármost ha valóban az események az oksági viszonyok relátumai, akkor az események rendelkeznek oksági tulajdonságokkal. Természetesnek tűnik tehát a javaslat: az eseményeket oksági tulajdonságaik alapján individuáljuk, vagyis aszerint, hogy mi okozza őket és ők maguk mit okoznak. Ne azt állítsuk, hogy egy esemény nem más, mint egy meghatározott téridő régió, hanem azt, hogy egy esemény nem más, mint a világban levő oksági folyamatokban meghatározott szerepet betöltő entitás. Ezt az álláspontot képviseli például Davidson (1969/1998).

Hogyan határozható meg így az események azonosságfeltétele?

e₁ és e₂ esemény akkor és csak akkor azonosak, ha e₁-nek, és e₂-nek ugyanazok az okai és ugyanazok a hatásai.

 

5.2. Oksági elmélet versus téridő-régió elmélet

Világosabb lesz az oksági elmélet, ha összevetjük a téridő-régió elmélettel. Három dolgot érdemes kiemelni.

(1) Ellentétben a téridő-régió elmélettel, mely szerint nincsen metafizikai-kategoriális különbség a fizikai tárgyak és az események között, az oksági elmélet szerint metafizikai-kategoriális különbség van közöttük. Ugyanis az események, nem pedig a fizikai tárgyak az oksági viszonyok relátumai. Az oksági elmélet hívei szerint a fizikai tárgyak a változásnak (így az eseményeknek) pusztán szubjektumai, azonban nem a fizikai tárgyak maguk azok a dolgok, melyek változásokat (így eseményeket) okoznak. Következésképpen: míg a téridő-régió elmélet a perdurantizmussal konzisztens, lévén nem különbözteti meg kategoriálisan egymástól az eseményeket és a fizikai tárgyakat, addig az oksági elmélet az endurantizmussal konzisztens, lévén kategoriális különbséget tételez az események és a fizikai tárgyak között.

(2) Az oksági elmélet immunis a téridő-régió elmélettel szemben felhozott ellenvetésekre. E szerint ugyanis a Balaton átúszása és az eközben való megfázás nyilvánvalóan különböző események, lévén más okai és hatásai (okozatai) vannak az átúszásnak és a megfázásnak, annak ellenére, hogy (tegyük fel, mégis) egy időben és egy helyen mennek végbe. Illetve: a forgó és eközben hevülő vasgolyó is két különböző esemény, lévén más okai és hatásai vannak a vasgolyó forgásának és a hevülésének, annak ellenére, hogy térbeli és időbeli tulajdonságaik megegyeznek. Az oksági elmélet híve tehát különbséget tud tenni az olyan térben és időben koincidáló események között, melyek megkülönböztetése a téridő elmélet híveinek nehézséget okoz. Ennek az az oka, hogy az események oksági individuálása finomabb az események térbeli és időbeli tulajdonságaival történő individuálásánál. Ennélfogva: az oksági elmélet - ellentétben a de facto téridő-régió elmélettel, és hasonlóan Brand elméletéhez - megengedi annak a lehetőségét, hogy egy időben a tér ugyanazon helyén egyszerre több esemény menjen végbe.

(3) Különbségeik ellenére van egy fontos hasonlóság az oksági és a téridő-régió elmélet között. Nevezetesen: mindkét elmélet extrinzikus vagy relációs tulajdonságaik alapján individuálja az eseményeket, ugyanis mind a térbeli és időbeli tulajdonságok, mind pedig az oksági tulajdonságok extrinzikusak. Következésképpen: mindkét elmélet tagadja, hogy az események rendelkeznek belső, ontológiai/metafizikai szerkezettel, vagyis mindkét elmélet irreducibilis, primitív, metafizikai alkotóelemek nélküli entitásoknak tekinti az eseményeket.

 

5.3. Az oksági elmélet nehézségei

Az események oksági elméletével szemben sok ellenvetés fogalmazódott meg. Íme ezek közül a három legfontosabb.

 

5.3.1. Az oksági elmélet körbenforgó

Méghozzá többféleképpen is az. Az egyik körbenforgás: (1) Az oksági viszonyok relátumai az események. (2) Az oksági viszony fogalma - Hume óta tudjuk - magában foglalja azt, hogy az okok különböznek a hatásaiktól (okozataiktól). Következésképpen (3) mivel különböznie kell az oknak és a hatásnak (okozatnak) egymástól, az oksági viszony megléte már előfeltételezi azt, hogy az okot és a hatást (okozatot) egymástól függetlenül azonosítottuk. Azért áll fenn tehát körbenforgás, mert ahhoz, hogy oksági viszonyról beszéljünk, előzetesen rendelkeznünk kell az ok és okozat (mint események) azonosítási kritériumával, lévén meg kell különböztetnünk őket egymástól, csakhogy az események oksági elmélete szerint az eseményeket okaik és okozataik alapján azonosítjuk.

A másik körbenforgás: az oksági elmélet szerint e₁ és e₂ esemény csak akkor azonosak, ha e₁-nek és e₂-nek ugyanazok az okai. e₁-nek és e₂-nek azonban az oksági elmélet szerint csak akkor ugyanazok az okai (melyek persze események!), ha ezen okoknak (mint eseményeknek) ugyanazok a hatásai. E hatások azonban nem mások, mint e₁ és e₂. Visszaértünk a kiindulóponthoz. Csak egy kört tettünk, nem jutottunk egy tapodtat sem előre.

Egyesek szerint nem perdöntőek ezek az ellenvetések, és talán menthető az oksági elmélet (lásd e problémáról: Katz 1978, Lombard 1986: 41-5, Lowe 2002: 226-8), mindenesetre a legtöbb filozófus konklúzívnak tekinti ezeket az ellenvetéseket, és emiatt elveti az oksági elméletet.

 

5.3.2. Az oksági elmélet következményei nehezen vállalhatók

Az események oksági elmélete olyan metafizikai tézisek mellett kötelez el bennünket, melyek elfogadása ad hocnak tűnik. A következőről van szó. Az oksági elmélet szerint az eseményeket okaik és hatásaik individuálják, vagyis az eseményeket más eseményekhez való viszonyaik határozzák meg. Mármost ha az eseményeket más eseményekhez való viszonyaik határozzák meg, akkor minden esemény létezése más események létezésétől függ. Következésképpen: ha elfogadjuk az oksági elméletet tanítását, akkor azt kell állítanunk: (1) nem lehetséges olyan esemény, amelyet semmi nem okoz, (2) olyan esemény, amely semmit nem okoz, (3) olyan esemény amelyet semmi nem okoz és amely semmit nem okoz. Azt kell tehát állítanunk, hogy nem lehetségesek izolált események. E tézis mellett azonban nemigen lehet a priori módon érvelni.

 

5.3.3. Az oksági elmélet sikertelen

Miért? Azért, mert lehetséges, hogy különböző eseményeknek ugyanaz az oka, és ugyanaz a hatása. Myles Brand (1976) a következő példát hozza. Tegyük fel, hogy egy fizikai tárgy a-ra és b-re fízionál, és kis idővel később a és b fúzionál. Ebben az esetben értelemszerűen két eseményről kell beszélnünk: az egyik esemény az, ami a-val történt, a másik esemény az, ami b-vel történt. Csakhogy a két eseménynek pontosan ugyanaz az oka (jelesül: a fízió) és pontosan ugyanaz az okozata (jelesül: a fúzió). Vagyis: az oksági elmélet szellemében azt kell állítanunk, hogy az a-val történt dolgok és a b-vel történt dolgok egy és ugyanazon eseménynek számítanak, holott ez nyilvánvalóan kettő darab esemény.

6. Az események tulajdonságexemplifikáció elmélete

Ha az események téridő-régió és oksági elmélete ellen felhozott ellenvetések konklúzívak, és sokak szerint azok, akkor ez arra utal, hogy az eseményeket nem lehet pusztán extrinzikus vagy relációs tulajdonságaik alapján individuálni. Kézenfekvőnek tűnik a feltételezés: ellentétben az események téridő-régió és oksági elmélet tanításával, az események igenis rendelkeznek belső, ontológiai szerkezettel. Más szavakkal: érdemes az eseményeket nem primitív, irreducibilis, hanem ontológiailag strukturált partikuláréknak tekinteni, és azt gondolni, hogy az eseményeket metafizikai alkotóelemeik individuálják.

Az elméletet, mely szerint az események ontológilag strukturált partikulárék, az események tulajdonságexemplifikáció elméletének (property exemplification view) nevezzük (Kim 1966, 1969, 1973, 1976/1998, Martin 1969, Davis 1970, Goldman 1970, 1971, Thomson 1971, Lombard 1979, 1986, Bennett 1988). Az alábbiakban az elmélet kidolgozójának és fő képviselőjének, Jaegwon Kimnek a nézeteit mutatom be. Nem mulasztom el azonban bemutatni azt sem, hogy Kim elméletét milyen irányokban fejlesztették tovább.

 

6.1. Kim elméletének lényege

Kim szerint az események három metafizikai alkotóelemből állnak: egy vagy több tárgyból (szubsztanciából) (x), egy tulajdonságból vagy relációból (F), és egy időpontból vagy időintervallumból (t).

Vegyük azt az eseményt, hogy valaki felemeli a kezét. A tulajdonságexemplifikáció elmélet szerint ebben az esetben az illető személy a tárgy vagy szubsztancia (x), a kéz felemelése a tulajdonság (F), melyet az illető személy exemplifikál, és amikor mindez történik, a kérdéses időpont vagy időintervallum (t). Vegyük azt az eseményt, hogy két biliárdgolyó összekoccan. A tulajdonságexemplifikáció elmélet szerint ebben az esetben a két biliárdgolyó a két tárgy vagy szubsztancia (x), összekoccanásuk a tulajdonság (F), melyet a két biliárdgolyó exemplifikál, és amikor mindez történik, a kérdéses időpont vagy időintervallum (t). Az állítás tehát: minden eseményt egy alkotóelem-hármas <x, F, t> határoz meg; és egy esemény nem más, mint valamilyen tárgy/tárgyak (szubsztancia/szubsztanciák) tulajdonság vagy reláció exemplifikálása(i) egy adott időben.

Megjegyzés: talán zavarónak találod, hogy tulajdonságnak nevezi valaki a kéz felemelését és két biliárdgolyó összekoccanását. Nos, abban az értelemben nevezzük ezeket tulajdonságnak, hogy számtalan partikuláré (személy) instanciálhatja vagy exemplifikálhatja a kéz felemelését (azaz számtalan partikuláré emelheti fel a kezét), és számtalan partikulárépáros instanciálhatja az összekoccanást (azaz számtalan partikulárépáros koccanhat össze).

Kim elméletének két alapelve van. Az első annak a feltételeit határozza meg, hogy mikor létezik (vagy történik) egy esemény, a másik pedig annak a feltételeit határozza meg, hogy a és b esemény mikor azonosak. Íme e két elv:

„Létezési feltétel: Egy esemény <x, F, t> csak abban az esetben létezik, ha x szubsztancia rendelkezik F-fel t időpontban.

Azonossági feltétel: <x, F, t> = <x, F, t> csak abban az esetben, ha x = y, F = Q, és t = t'". (Kim 1976/1998: 311).

Az azonossági feltétel világosnak tűnik, hadd fűzzek azonban négy kiegészítő megjegyzést a létezési feltételhez:

(1) Kim szerint nem minden <x, F, t> hármas határoz meg egy eseményt. Vegyük azt az eseményt, hogy Brutus megöli Caesart. Abból, hogy létezik az <x, F, t> hármas, vagyis létezik Brutus, létezik Caesar megölése, és létezik Caesar megölésének pillanata, önmagában még nem következik az, hogy a kérdéses esemény megtörténik. Lehetséges ugyanis, hogy Brutus nem exemplifikálja a Caesar megölésének tulajdonságát. Azért van szükség az események létezési feltételére, mert ez mondja ki azt, hogy egy szubsztancia exemplifikál egy bizonyos tulajdonságot t-ben, vagyis - hangsúlyosabban fogalmazva - azt, hogy fennáll annak az esete, hogy egy szubsztancia exemplifikál egy bizonyos tulajdonságot t-ben: fennáll annak az esete, hogy Brutus exemplifikálja Caesar megölésének tulajdonságát.

(2) Kim megkülönböztet egymástól két dolgot: egyrészről ama tulajdonságokat, melyeket egy adott esemény exemplifikál, másrészt ama (úgynevezett konstitutív) tulajdonságot, melynek egy szubsztancia általi exemplifikálása egy adott időpontban meghatároz egy eseményt. Példa: Caesar halála mint esemény exemplifikálja azt a tulajdonságot, hogy Rómában történt. Viszont Caesar halálának mint eseménynek nem ez a konstitutív tulajdonsága. Caesar halálának mint eseménynek ugyanis a következőképpen fest az ontológiai szerkezete: Caesar mint konstitutív tárgy/szubsztancia exemplifikálja a meghalás tulajdonságát mint konstitutív tulajdonságot egy adott időpontban, i.e. 44-ben mint konstitutív időpontban.

(3) Terminológia. Kim az események konstitutív tulajdonságát általános eseménynek (generic event) nevezi. Ez határozza meg az események típusát vagy fajtáját, amelyhez a kérdéses partikuláris esemény tartozik. Kim azt mondja ezzel, hogy a konstitutív tulajdonság konstitutív tárgy általi partikuláris exemplifikációja egy partikuláris esemény, vagyis az általános esemény egy példánya. Példa: a gyilkosság általános esemény. Számos különböző tárgy exemplifikálhatja a gyilkosság konstitutív tulajdonságát. Az az esemény, hogy Brutus meggyilkolta Caesart, partikuláris exemplifikációja a gyilkosság konstitutív tulajdonságának, vagyis a gyilkosság mint általános esemény egy példánya.

(4) Kim nem foglalkozik a tulajdonságok metafizikai státusával, vagyis azzal a kérdéssel, hogy a tulajdonságok vajon univerzálék, halmazok, vagy trópusok. A tulajdonság fogalmát semleges értelemben érti.

 

6.2. A létezési feltétel nehézségei

A létezési feltétellel szemben két fő ellenvetést szokás felhozni. Ezeket már csak azért is érdemes bemutatni, mert ennek során a tulajdonságexemplifikáció elmélet két, Kimétől eltérő változatának felvázolására is jó lehetőség nyílik.

 

6.2.1. A szubjektum nélküli események problémája

A létezési feltétel szerint minden eseménynek három metafizikai alkotóeleme van: konstitutív tárgy, konstitutív tulajdonság és konstitutív időpont vagy időintervallum. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, a létezési feltétel szerint nem beszélhetünk eseményről. Az ellenvetés: számos olyan esemény létezik, melynek nincsen konstitutív tárgya. Olyanokra szokás gondolni, mint az időjárási viszonyok vagy fényviszonyok változásai: beborul az ég, kitör a vihar, lehül az idő, felmelegszik az idő, besötétedik, kivilágosodik, szürkül, hirtelen fény támad stb. Ezeket mindenki eseményeknek tekinti, holott nem létezik olyan tárgy, amely exemplifikálná mondjuk a beborulás vagy az elsötétedés tulajdonságát. Egyszóval: a létezési feltétellel az a baj, hogy az következik belőle, hogy nem léteznek szubjektum nélküli események, azonban intuíciónk szerint - lásd az iménti példák - ilyenek igenis léteznek.

Egyszerű, de komoly ellenvetés ez: úgy tűnik, valamit módosítani kell a létezési feltételen. Ilyen irányú javaslattal állt elő Jonathan Bennett (1988). Bennett szerint éppen amiatt, mert kétségkívül léteznek olyan események, melyeknek nincsen konstitutív tárgya, a létezési feltételt nem úgy kell megfogalmazni, hogy egy tárgy/szubsztancia exemplifikál egy tulajdonságot egy adott időpontban, hanem úgy, hogy egy téridő-régió (Bennett (1988: 88) szavával: zóna) exemplifikál egy tulajdonságot egy adott időpontban. Amikor például beborul, akkor egy meghatározott téridő-régió exemplifikálja a beborulás tulajdonságát egy adott időben.

Vigyázz, nehogy összemosd Bennett javaslatát az események téridő-régió elméletével! Bennett nem azt mondja, hogy a téridő-régió maga az esemény, hanem azt, hogy a téridő-régió az események egyik metafizikai alkotóeleme.

E meggondolás fényében a következőképpen fest a létezési feltétel Bennett-féle átalakítása:

Módosított létezési feltétel: Egy <x, F, t> esemény csak abban az esetben létezik, ha x téridő-régió (zóna) rendelkezik F-fel t időpontban.

 

6.2.2. A változás nélküli események problémája

Az események létezési feltétele nem szabja meg, hogy a konstitutív tárgynak milyen típusú tulajdonságot kell exemplifikálnia, és így a létezési feltétel szerint az állapotok is eseményeknek számítanak. Például: a létezési feltétel szerint azt is eseménynek kell neveznünk, hogy az asztalom ma piros, hiszen az asztalom (mint konstitutív tárgy) exemplifikálja a pirosságot (mint konstitutív tulajdonságot) a mai napon (konsitutív időintervallumban). Más szavakkal: a létezési feltétel szerint lehetségesek úgynevezett változás nélküli események (ezek az állapotok), és ez implauzibilis.

Mondhatná valaki, hogy pusztán terminológiai kérdés, hogy az állapotokat eseményeknek tekintjük-e vagy sem. Nem múlik rajta semmi. Tévedne, mégpedig két okból. Egyrészt azért, mert a legtöbbünk intuíciója szerint az esemény fogalma elválaszthatatlan a változás fogalmától. Másrészt - és ez a fontosabb - azért, mert ha a fizikai tárgyak állapotait is eseményeknek tekintjük, akkor a tulajdonságexemplifikáció elmélet nem tudja metafizikai-kategoriálisan megkülönböztetni az eseményeket a fizikai tárgyaktól. (Éppen így érvel például Macdonald (2005: 198-201) Kim elméletével szemben, mondván ez a legsúlyosabb problémája az elméletnek.)

Úgy tűnik tehát, valamit módosítani kell a létezési feltételen, hogy az kizárja az események közül a fizikai tárgyak állapotait. Éppen ilyen irányú javaslattal állt elő Brian Lombard (1979, 1986).

Lombard szerint különbséget kell tenni a fizikai tárgyak statikus és dinamikus tulajdonságai között. Statikus tulajdonságokon Lombard egy fizikai tárgy ama tulajdonságait érti, melyek megléte azt implikálja, hogy a kérdéses fizikai tárgy egy időben egy bizonyos állapotban van, dinamikus tulajdonságokon pedig ama tulajdonságait, melyek megléte azt implikálja, hogy a kérdéses fizikai tárgy valamilyen vonatkozásban megváltozik. Statikus tulajdonságok például a színek: az asztalom piros. Ennek megfelelő dinamikus tulajdonság az, hogy bepirosodik. Dinamikus tulajdonsággal rendelkezni tehát annyit tesz, mint olyan tulajdonsággal rendelkezni, melynek megléte azt implikálja, hogy egy fizikai tárgy egy bizonyos statikus tulajdonságát elveszítve egy másik statikus tulajdonságra tesz szert.

Mármost Lombard állítása az, hogy egy esemény nem más, mint egy szubsztancia dinamikus tulajdonságexemplifikálása egy bizonyos időpontban vagy időintervallumban. E szerint: nem léteznek változás nélküli események. Egy fizikai tárgy statikus tulajdonságexemplifikációja (állapota) nem esemény. Metafizikai-kategoriális különbség van a fizikai tárgyak és az események között.

A statikus és dinamikus tulajdonságok megkülönböztetésének fényében a következőképpen hangzik a létezési feltétel Lombard-féle átalakítása:

Módosított létezési feltétel: Egy <x, F, t> esemény csak abban az esetben létezik, ha x szubsztancia rendelkezik F dinamikus tulajdonsággal t időpontban.

 

6.3. Az azonossági feltétel nehézségei

Az azonossági feltétellel szemben szintén két fő ellenvetést szokás felhozni. Ezek bemutatása során Kim tulajdonságexemplifikáció elméletének több, eddig még nem említett jellemvonása is felszínre kerül.

 

6.3.1. A túlságosan finoman tagoltság problémája

Az azonossági feltétel szerint a és b esemény akkor és csak akkor azonos, ha a és b valamennyi alkotóeleme megegyezik: ugyanaz a tárgy exemplifikálja ugyanazt a tulajdonságot ugyanabban az időpontban vagy időintervallumban.

Könnyen belátható: az azonossági feltétel - szemben az események téridő elméletével, és hasonlóan Brand elméletéhez és az oksági elmélethez - megengedi annak a lehetőségét, hogy egy helyen, egy időben egyszerre több esemény menjen végbe. Az azonossági feltétel szerint például a vasgolyó forgása és a vasgolyó hevülése numerikusan különböző események, lévén a vasgolyó mint konstitutív tárgy az egyik esetben a forgás, a másik esetben a hevülés konstitutív tulajdonságot exemplifikálja.

Mármost az azonossági feltétellel (és egyáltalán a kimi elmélettel) szemben leggyakrabban felhozott ellenvetés az, hogy a tulajdonságexemplifikáció elmélet az eseményeket túlságosan finomszemcsésesen (too fine-grained) individuálja. Vagyis ahogy a de facto téridő-régió elmélettel az a legfőbb baj, hogy olyan eseményeket is azonosít, melyek intuíciónk szerint különböznek, Kim elméletével az a legfőbb baj, hogy olyan eseményeket is különbözőnek tekint, melyek intuíciónk szerint azonosak.

Ezt az ellenvetést úgy is meg szokás fogalmazni, hogy az azonossági feltétel annyira finoman tagolja az eseményeket, melynek eredményeképpen valójában tényeket és nem eseményeket kapunk. Az azonossági feltétel szerint ugyanis - hangzik az ellenvetés - minden egyes szemantikailag különböző leíráshoz különböző esemény tartozik, ez azonban a tények, és nem az események sajátossága. Ahogy egy bírálója fogalmaz: Kim „összemossa az eseményeket a tényekkel" (Bennett 1991: 626, és lásd még Bennett 1988: ch. 1 és ch. 5).

(E ponton elnézésedet kell kérnem: ha ugyanis figyelmesen olvastál, akkor e nehézségre már akkor rájöttél, amikor az elméletet (oldalakkal korábban) meghatároztam. Már akkor fel kellett, hogy tűnjön: mennyire hasonlít Kim eseményfogalma „A fizikai tárgyak létezése az időben" című fejezet 3.2.2. részében meghatározott tényfogalomhoz.)

Vegyük a következő két eseményleírást:

(1) Sebastian éjfélkor sétálgat a városban.

(2) Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban.

Ellenvetés: az azonossági feltétel szerint azt kell mondanunk, hogy az (1) és (2) leírás két különböző eseményre referál, ugyanis az (1) esetben Sebastian a sétálgatás, a (2) esetben a kényelmesen sétálgatás konstitutív tulajdonságot exemplifikálja. Mivel pedig Sebastian két különböző konstitutív tulajdonságot exemplifikál, az (1) és a (2) leírás által meghatározott eseménynek numerikusan különböznie kell egymástól. Intuíciónk szerint azonban ezek azonosak.

Jogos ez az ellenvetés? Nem, és ezt Kim világosan meg is mutatja (1976/1998: 317-20). Kim szerint ugyanis nem arról van szó, hogy Sebastian a két esetben két különböző konstitutív tulajdonságot exemplifikál: egyszer a sétálgatást, másszor a kényelmes sétálgatást. A két esetben Sebastian ugyanazt a konstitutív tulajdonságot exemplifikálja, nevezetesen a sétálgatást; a „kényelmesen" adverbium csak módosítja a már meghatározott, már individuált esemény leírását. Egyetlen eseményről van tehát szó, melynek a következőképpen fest a metafizikai szerkezete: Sebastian mint konstitutív tárgy exemplifikálja a sétálgatás konstitutív tulajdonságot éjfélkor mint konstitutív időpontban. A kényelmesség nem tartozik az esemény konstitutív elemei közé, hanem inkább az (imént vázolt metafizikai szerkezettel rendelkező) eseménynek magának a tulajdonsága.

Következésképpen: az azonossági feltétel nincsen összeütközésben az intuíciónkkal, lévén a (helyesen értett) azonossági feltétel szerint is ugyanarra az eseményre referál az (1) és a (2) leírás. Ennélfogva: az azonossági feltétel - szemben Bennett állításával - nem mossa össze az eseményeket a tényekkel, lévén az (1) és (2) ugyanarra az eseményre, de különböző tényre referál.

De folytatódhat az ellenvetés: ha nem is mossa össze az azonossági feltétel az eseményeket a tényekkel, azért még igaz az, hogy túlságosan finoman tagol. Az következik ugyanis belőle - a sztenderd példát említve -, hogy az az esemény, hogy Brutus megölte Caesart, és az az esemény, hogy Brutus leszúrta Caesart numerikusan különböző események, ugyanis Brutus mint konstitutív tárgy egyszer a leszúrás, másszor a megölés konstitutív tulajdonságot exemplifikálja. Ez pedig szembenáll intuíciónkkal, mely szerint egy és ugyanazon eseményről van szó.

Kim Davist (1970), Thomsont (1971) és Goldmant (1971) követve valóban expressis verbis azt állítja, hogy két eseményről van szó. Ez azonban - szerinte - nem mond ellen az intuíciónak. Ahogy fogalmaz:

Az események azonosságának [általam] javasolt kritériuma alapján a Brutus Caesar megölése és Brutus Caesar leszúrása különböző eseményeknek számít. És hasonlóan: a „Brutus megölte Caesart" és a „Brutus leszúrta Caesart" különböző eseményeket írnak le. Vegyük észre, hogy nem abszurd azt állítani, hogy Brutus Caesar-megölése nem ugyanaz, mint Brutus Caesar-leszúrása. Továbbá: megmagyarázni Brutus Caesar-megölését (miért ölte meg Brutus Caesart) nem ugyanaz, mint megmagyarázni Brutus Caesar-leszúrását (miért szúrta le Brutus Caesart) [...]. (Kim 1966: 281, kiemelés az eredetiben)

Tanulságos, ahogy Davidson e passzusra reagál:

[...] Kim észrevételére szerint nem abszurd azt mondani, hogy Brutus Caesar-megölése nem azonos Brutus Caesar-leszúrásával. Azt hiszem, ennek plauzibilitása abból a vitathatatlan tényből fakad, hogy nem minden szúrás ölés is egyben. Hajlamosak vagyunk azt mondani: lehetséges lett volna, hogy ez a szúrás nem vezet halálhoz, így hogyan lehetne azonos az öléssel? Természetesen a halál nem azonos a szúrással; később történik. De sem ez, sem az a tény, hogy bizonyos szúrások nem ölések, nem mutatja azt, hogy ez a partikuláris szúrás nem ölés volt. Igenis Brutus Caesar-leszúrása eredményezte Caesar halálát; így van ez tényszerűen, noha természetesen nem szükségszerű, hogy az azonos Brutus Caesar-megölésével. (1969/1980: 171, kiemelés az eredetiben)

Hogyan döntenél? Kinek van igaza? Kimnek, aki szerint a (le)szúrás és a megölés különböző általános események, minek következtében nem lehet azonos Brutus Caesar leszúrása Brutus Caesar megölésével, vagy Davidsonnak, aki szerint noha a (le)szúrás valóban nem szükségszerűen azonos a megöléssel, ebben az esetben azonban - történeti tény lévén - de facto igenis azonosak. Amennyire látom: a filozófusok nagy része e ponton inkább Davidson álláspontjával rokonszenvez, de nincsenek konklúzív érveik Kim álláspontjával szemben.

 

6.3.2. A konstitutív elemek lényegi mivoltának problémája

Az azonossági feltétel szerint - hadd ismételjem meg - a és b esemény akkor és csak akkor azonos, ha a-nak és b-nek minden alkotóeleme azonos. Kim bírálói szerint ez azt implikálja, hogy egy esemény minden egyes alkotóeleme lényegi alkotóeleme az illető eseménynek. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott esemény bármelyik alkotóeleme más volna, mint ami, akkor más eseményről volna szó. Másként fogalmazva: egy esemény nem rendelkezhet egyetlen más konstitutív elemmel sem, mint amellyel ténylegesen rendelkezik; minden esemény lényegileg rendelkezik a konstitutív szerkezetével.

A bírálók szerint az azonossági feltétel e következménye implauzibilis. Szerintük ugyanis a három alkotóelem közül nem mindegyik lényeges, sőt nem kizárt, hogy egyik sem az. Vegyük újra azt az eseményt, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, és nézzük az alkotóelemeit külön-külön.

Először is: annak az eseménynek, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, nem lényegi eleme az, hogy Sebastian éjfélkor sétálgat. Ha ugyanis Sebastian történetesen öt perccel korábban, vagy öt perccel későbben indult volna sétálgatni a városban, attól még ugyanarról az eseményről (sétálgatásról) volna szó.

Másodszor: annak az eseménynek, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, nem lényegi eleme a sétálgatás sem. Ha ugyanis Sebastian sétálgatása végefelé kicsit megszaporázná a lépteit, vagyis egy kis időben a sietés és nem a sétálgatás tulajdonságát exemplifikálná, attól még ugyanarról az eseményről (sétálgatásról) volna szó.

Harmadszor: annak az eseménynek, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, talán még maga Sebastian sem lényegi eleme. Tegyük fel, hogy Sebastian éjféli sétálgatása valójában egy titkos társaság rituáléja, melynek tagjai sorsolással döntik el, hogy melyik tagjuk indul éjféli sétálgatásra, és történetesen ez alkalommal Sebastian nevét sorsolták ki. Történhetett volna azonban úgy is, hogy nem Sebastian, hanem Mario nevét sorsolják ki, és ennélfogva Mario sétálgatott volna éjfélkor a városban. Ettől még ez ugyanaz az esemény volna, ugyanaz a rituális sétálgatás. (E gondolatkísérlet Davidsontól (1971/1980) származik.)

Az ellenvetés tehát a következő: az azonossági feltételből az következik, hogy egy eseménynek valamennyi alkotóeleme lényegi eleme, azonban - ahogy láttuk - egy esemény azonossága szempontjából sem annak időpontja, sem annak típusa, sem annak szubjektuma nem lényeges. Az azonossági feltétel következménye tehát hamis, ennélfogva az azonossági feltétel tarthatatlan.

Hogy válaszol erre az ellenvetésre Kim? Úgy, hogy tagadja, hogy az azonossági feltételből bármiféle esszencializmus következne. Szerinte abból, hogy egy e eseményt mint metafizikailag összetett entitást alkotóelemei individuálnak, nem következik az, hogy ezen alkotóelemek közül bármelyik is lényegi eleme e-nek. Éppen úgy nem következik, mint ahogy a fizikai tárgyak sztenderd azonossági kritériumából, jelesül hogy a és b fizikai tárgy akkor és csak akkor azonos, ha a és b térben és időben koincidál, sem következik, hogy a fizikai tárgyak lényegileg vannak akkor és ott, amikor és ahol ténylegesen vannak. Vagy, egy másik analóg példát említve: éppen úgy nem következik esszencializmus az azonossági feltételből, mint ahogy egy halmaz azonosságának extenzionális kritériumából (hogy tudniillik a halmazt akkor azonos b halmazzal, ha valamennyi elemük közös) sem következik az, hogy egy adott halmaznak minden eleme lényegi eleme (Kim 1976/1998: 321).

A filozófusok egy részét nem győzi meg Kim válasza, elvégre az pusztán analógiákra támaszkodik; ám e helyütt nem akarok mélyebben belemenni a vitába.

Ott tartunk tehát, hogy Kim tagadja, hogy az azonossági feltételből bármiféle esszencializmus következne. Ennek ellenére Kim nem zárja ki, hogy az eseményeknek igenis vannak lényegi alkotóelemeik. Csak annyit állít: ha valamely alkotóelemről kiderül, hogy lényegi eleme az eseményeknek, akkor ez nem azért van, mert következik az azonossági feltételből. Külön-külön meg kell vizsgálni valamennyi alkotóelemet, és külön-külön el kell döntenünk, hogy az események lényegi tartozéka-e, vagy sem. Lássuk!

Először is: Kim szerint a konstitutív tárgy lényegi eleme az eseményeknek. Ha ez nem azonos, akkor nem beszélhetünk ugyanarról az eseményről. Nem igaz tehát az, hogy ha Sebastian helyett Mario sétálgatna éjfélkor a városban, akkor ez ugyanaz az esemény volna. Sebastian és Mario sétálgatása épp annyira különböző esemény, mint ahogy az az esemény, hogy neked fáj a fejed különbözik attól az eseménytől, hogy nekem fáj. Elképzelhető, hogy a fejfájásaink teljesen hasonlók, vagyis minőségileg ugyanolyanok, azonban e két (mentális) esemény nem ugyanaz, lévén az egyik fejfájás a tiéd, a másik fejfájás az enyém. Vagy: Mario és Sebastian sétálgatása éppen úgy nem lehet ugyanaz az esemény, mint ahogy nem lehet ugyanaz az esemény az én születésem és a Te születésed.

Másodszor: Kim szerint a konstitutív tulajdonságok esszenciális volta kevésbé bizonyos. Vegyük a tiszta eseteket. A konstitutív tulajdonságok abban az értelemben esszenciálisak, hogy az az esemény, hogy Sebastian éjfélkor sétálgat a városban, nem lehet azonos azzal az eseménnyel, hogy Sebastian éjfélkor fut, vagy esetleg négykézláb mászik a városban. (...)

Harmadszor: Kim szerint a konstitutív idő az események legkevésbé esszenciális alkotóeleme. Valóban: attól, hogy Sebastian öt perccel korábban vagy öt perccel későbben sétálgatna a városban, még ugyanarról az eseményről beszélnénk. De azért természetesen nem hagyható teljesen figyelmen kívül a konstitutív idő. Ugyanarról az eseményről volna akkor is szó, ha Sebastian egy nappal később sétálna? Vagy egy hónappal később? Vagy egy évvel később?

(...)

7-5. Felhasznált irodalom

- Bennett, Jonathan (1988) Events and Their Names, Cambridge: Cambridge University Press.

- Bennett, Jonathan (1991) 'Precis of Events and Their Names', Philosophy and Phenomenological Research 51, pp. 625-28.

- Brand, Myles (1976) 'Particulars, Events, and Actions', in M. Brand and D. Walton (eds.) Action Theory, Dordrecht: Reidel, pp. 133-57.

- Brand, Myles (1977/1996) 'Identity Conditions for Events', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 363-71.

- Chisholm, Roderick M. (1970) 'Events and Propositions', Noûs 4, pp. 15-24.

- Chisholm, Roderick M. (1970) 'States of Affairs Again', Noûs 5, pp. 179-89.

- Chisholm, Roderick M. (1976) Person and Object: A Metaphysical Study, London: George Allen & Unwin Ltd.

- Davidson, Donald (1966) 'The Logical Form of Action Sentences', in Nicholas Rescher (ed.) The Logic of Decision and Action, Pittsburgh: University of Pittsburgh Press, pp. 81-95.

- Davidson, Donald (1967/2004) ‘Oksági viszonyok', in Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.) Modern metafizikai tanulmányok, Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, pp. 135-49.

- Davidson, Donald (1969/1998) 'The Individuation of Events', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 295-309.

- Davidson, Donald (1971/1980) 'Eternal vs. Ephemeral Events', in uő. Essays on Action and Events, Oxford: Clarendon Press, pp. 189-203.

- Davidson, Donald (1985) 'Reply to Quine on Events', in E. LePore and B. McLaughlin (eds.) Actions and Events: Perspectives on the Philosophy of Donald Davidson, Oxford: Basil Blackwell, pp. 172-7

- Davis, Lawrence H. (1970) 'Individuation of Actions', Journal of Philosophy 67, pp. 520-30.

- Field, Hartry 2003) 'Causation in a Physical World', in Michael J. Loux and Dean W. Zimmermann (eds.) The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 435-60.

- Goldman, Alvin (1970) A Theory of Human Action, New York: Prentice-Hall.

- Goldman, Alvin (1971/1996) 'The Individuation of Action', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 329-42.

- Horgan, Terence (1978) 'The Case Against Events', Philosophical Review 87, pp. 28-47.

- Huoranszki, Ferenc (2001) Modern metafizika, Budapest: Osiris Kiadó.

- Katz, D. (1978) 'Is the Causal Criterion of Event Identity Circular?', Australasian Journal of Philosophy, Vol. 56, pp. 255-9.

- Kim, Jaegwon (1966) 'On the Psycho-Physical Identity Theory', American Philosophical Quarterly, 3, pp. 277-85.

- Kim, Jaegwon (1969) ‘Events and Their Descriptions: Some Considerations', in Nicholas Rescher (ed.) Essays in Honor of Carl G. Hempel, Dordrecht: Reidel, pp. 198-215.

- Kim, Jaegwon (1973) ‘Causation, Nomic Subsumption, and the Concept of Event', Journal of Philosophy 70, pp. 217-36.

- Kim, Jaegwon (1976/1998) ‘Events as Property Exemplifications', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 310-26.

- Lemmon, E. J. (1967) 'Comments on Donald Davidson's „The Logical Form of Action Sentences"', in Nicholas Rescher (ed.) The Logic of Decision and Action, Pittsburgh: University of Pittsburgh Press, pp. 96-103.

- Lombard, Brian Lawrence (1979/1996) 'Events', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 177-212.

- Lombard, Brian Lawrence (1986) Events: A Metaphysical Study, London: Routlegde.

- Lowe, Jonathan E. (2002) A Survey of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press.

- Macdonald, Patricia (2005) Varieties of Things: Foundations of Contemporary Metaphysics, Oxford: Blackwell.

- Martin, Richard (1969) 'On Events and Event-Descriptions', in J. Margolis (ed.) Fact and Existence, Oxford: Oxford University Press, pp. 63-73, 97-109.

- Mellor, D. H. (1995) The Facts of Causation, London: Routlegde.

- Quine, Willard Van Orman (1960) Word and Object, Cambridge, Mass.: MIT Press.

- Quine, Willard Van Orman (1970) Philosophy of Logic, Englewood Cliffsb (NJ): Prentice-Hall.

- Quine, Willard Van Orman (1985/1996) 'Events and Reification', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 107-16.

- Russell, Bertrand (1912/1976) 'Az ok fogalmáról', in uő. Miszticizmus és logika, Budapest: Magyar Helikon, pp. 291-337.

- Simons, Peter (2003) 'Events', in Michael J. Loux and Dean W. Zimmermann (eds.) The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 357-85.

- Thomson, Judith Jarvis (1971) 'The Time of a Killing', Journal of Philosophy 68, pp. 115-32.

 

8-5. Ajánlott irodalom

- Bennett, Jonathan (1996) 'What Events Are', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 137-51.

- Casati, Roberto and Varzi, Achille (2006) 'Events', in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/events/

- Dretske, Fred (1967/1996) 'Can Events Move', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 415-28.

- Gill, K. (1993/1996) 'On the Metaphysical Distinction Between Processes and Events', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 477-96.

- Hacker, P. M. S. (1982/1996) 'Events and Objects in Space and Time', in Roberto Casati and Achille Varzi (eds.) Events, Aldershot: Dartmouth, pp. 429-47.

- Kenny, Anthony (1963) Action, Emotion and Will, London: Routledge.

- Lombard, Brian Lawrence (1995) 'Event Theory', in Jaegwon Kim and Ernest Sosa (eds.) A Companion to Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 140-4.

- Lombard, Brian Lawrence (1998) 'Ontologies of Events', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 277-94.

- Loux, Michael J. (1997) 'Kinds and Predications: An Examination of Aristotle's Theory of Categories', Philosophical Papers 26, pp. 3-28.

- Loux, Michael J. (1998) Metaphysics, A Contemporary Introduction, London/New York: Routledge, pp. 155-63.

- Lowe, Jonathan E. (1998) The Possibility of Metaphysics. Substance, Identity, and Time, Oxford: Clanrendon Press, pp. 84-105, 136-53, 154-73.

- Parsons, Terence (1990) Events in the Semantics of English. A Study in Subatomic Semantics, Cambridge, Mass.: MIT Press.

- Schneider, Susan (2006) 'Events', in The Internet Encyclopedia of Philosophy, http://www.iep.utm.edu/e/events.htm

- Tiles, J. E. (1981) Things That Happen, Aberdeen: Aberdeen University Press.

- Vendler, Zeno (1957) 'Verbs and Times', Philosophical Review, 66, pp. 143-60.

<< 4. fejezet: A fizikai tárgyak létezése az időben

6. fejezet: Lehetséges világok >>