Cseh művészet

Arnošt Procházka: Erkölcstelenség a művészetben

Moderní revue, I. évfolyam, I. kötet, 1894-1895, 117-118. (rövidítve)

 

Az első radikális kezdeményezés a cseh képzőművészetben a XIX. század kilencvenes éveiben volt észlelhető az akkoriban úttörőnek mondható irodalomkritika részéről, mely gyakran kiterjesztette érdeklődési körét más területekre, így a képzőművészet területére is. Ebben fontos szerepet játszott a Moderní revue című folyóirat, „az irodalom, a művészet és az élet folyóirata”, mely a dekadenciát és a szimbolizmust népszerűsítette. Alapítója Arnošt Procházka kritikus, költő és műfordító (1869-1925). A Moderní revue kritikai csoportjának legmarkánsabb képviselői a költők, Jiří Karásek ze Lvovic (1871-1951) és Karel Hlaváček (1874-1898). Mindannyiukat a dekadens tiltakozás programja kötötte össze a korabeli művészettel szemben. A benső, ösztönös művészet mellett tettek hitet, hangsúlyozva az egyéni, bátor és provokatív kifejezésmódot. Viszonyukat a művészeti kritikához a rájuk oly jellemző szélsőségesesen individualista ízlés és felfogás, hangulat és ötletszerűség vezérelte.


Procházka - mint a kilencvenes évek dekadens irányzatának vezető egyénisége - azt a művészetet emelte ki, mely távol tartja magát a társadalmi konformizmustól, mind a társadalmi kritika, a szellemi arisztokratizmus, a tartalom démoni erotikája, mind az exkluzív forma által. A prágai kiállításokat ostorozó írásaiban élesen támadta a konzervativizmust, az eredetiség és a bátorság hiányát. Megkövetelte az egyedi, független, személyes stílust, amely a művész egyéniségéből fakad, s amely a műalkotásban jut kifejezésre. A Moderní revue oldalain megjelenítette Munch, Redon, Rops alkotásait, monográfiáiban foglalkozott Redonnal, Vallotonnal, Ensorral, Beardsley-vel. 1900 után azonban a modernizmus radikális hívéből az új avantgárd irányzatok ellenzőjévé vált.

 

Erkölcstelenség a művészetben

 

A többség tiltakozik az erkölcstelenség ellen - az, ami számára nem kényelmes és hasznos, azt erkölcstelennek nyilvánítja. Az erkölcsiség fogalmát egyenesen a haszonelvűség váltja fel. Ám az egyéniség, aki éli a maga gazdag, szerteágazó, bár olykor fájdalmas és komor életét - aki egy ritka, értékes szellemmel megáldott lény, aki azonban nem szeretne azon kishitűek és undorítók közé tartozni, akik egy ólomszürke ég alatt élik a maguk béklyókkal és korlátokkal teli életüket. Ez az egyéniség nem kíván a rég meghaladott társadalmi és vallási irányelvek szerint élni, miközben az ő legbensőbb vágyai, az ő „ígéret földje” elérhetetlen messzeségben lebegnek! Gondolatban egyesíti az új életet, új értékeket hoz létre, lerombolja és eldobja a régit, az ezer éven át tisztelt és elfogadott tanításokat és törvényeket, s ezzel elkerülhetetlenül beleütközik az őt megvető, elítélő, átkozódó tömeg ellenállásába. Nem tiszteli a hagyományt! Nem tartja be a törvényeket! S ami ennél is több - fittyet hány a konvenciókra! Igen, a konvenciókra: mert ezek szentebbek minden hagyománynál, érinthetetlenebbek valamennyi törvénynél - maga a legszentebb szentség (sacrasanctum), ez az a béklyó, amely összetartja őket, ostor, amely a csordát egyben tartja, amely arra tanítja őket, hogy a közösség javára hasznosak, engedékenyek és segítőkészek legyenek. Pótlás (szurrogátum), amely helyettesíti az erkölcsiséget. S ha volna is a szabad művészi lélekben alkotói káosz, ha volna akarat és erő, hogy az emberi létezésnek új értékeket adjon, hogy új világ születhessen: az ütés, amelyet ezzel a tömegekre mér, csak bosszúvágyat ébreszt azokban, akik azután kiközösítik, kártékonynak nyilvánítják, és a bűnösök szégyenével bélyegzik meg a homlokát. Hozzányúlt a konvencióhoz! Elég szemtelen volt ahhoz, hogy feltárja saját, csakis saját bensőjét. Vette magának a bátorságot, hogy saját akarata és erkölcse legyen. Ebben rejlik minden. Valahányszor az emberi szellem valami nagyszerűt hozott létre, valami csodálatosan művészit alkotott, mindig szembekerült a tömegek akaratával és szokásaival.

[...]

Azok, akik látják ezt a bizonytalan helyzetet, érzik ezt a szörnyűséget, azon keveseknek szigorú kötelességük, hogy szakadatlan küzdelemben felemeljék a művészetet általános hanyatlásából - hiszen a művészet létéről van szó! S bár az ő alkotómunkájukat mindig gyalázatosnak, erkölcstelennek és a többség számára károsnak fogják ítélni, hasonlóan azok tisztán etikai, felszabadító törekvéseihez, kiknek forradalmi gondolatai szembekerültek a törvény és az előítéletek börtönében élő tömegekével - a buta, korlátolt (együgyű) emberek egyszer dekadensnek, másszor anarchistáknak fogják nevezni őket -, de az ő kezdeti nehézségeikre és gondoskodásukra szükség van ahhoz, hogy a személyi szabadságért, a legbensőbb és legsajátabb éntudatért vívott küzdelem - amely voltaképpen nem más, mint belső harc az ária és a pária, a szellem arisztokratája és plebejusa között - megindulhasson. Voltaire harcias jelszavával élve: Gyilkoljátok / Öljétek meg a dögöt!

<< Feliks Jasieński: Manggha. Töredék a kéziratból. Leon Wyczółkowskinak, a művésznek és barátnak. 1911    A Mánes Kör első kiállítása >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés