Klasszikus történelemfilozófia tanterv

Első előadás - Bevezetés

Bevezetés: A történelemfilozófia klasszikus problémái. A tárgyalt szövegek kiválasztásának szempontjai. A szövegolvasás, -interpretáció módszerei.

- Kinek vagy minek a története a történelem?

- Van-e kapcsolat népek, birodalmak, kultúrák története között? Beszélhetünk-e egységes emberi történelemről?

- Fölfedezhető-e valamilyen általános rend a társadalmak történetében, vagy véletlenszerű, kiszmíthatatlan fordulatok sora a történelem?

- S ha valamiféle rendet vélünk felfedezni, vajon van-e iránya a történelemnek: fejlődik, hanyatlik vagy körben forog az emberi civilizáció?

- Mi lehet egyáltalán a fejlődés vagy hanyatlás mércéje?

- Ha van iránya a történelemnek, honnan származik ez? Előre kész - isten, emberi, természeti - szándék, terv valósul meg, vagy véletenek sorozata áll össze mégis határozott iránnyá?

- S h igen, meghatározható-e ez az irány - vagy átgázol ellenállásunkon -, vagy esetleg épp az ellenszegülés révén valósul meg?

- Szabadon vagy kiszolgáltatottan áll-e az ember a történelemmel szemben?

- Van-e egyáltalán jelentése, értelme a történelemnek? Vagy csak mi tulajdonítunk ilyen vagy olyan értelmet a szenvtelen, önmagában jelentéstelen folyamatnak?

- S honnan tudunk egyáltalán arról, hogy van történelmünk? Nem lehetséges, hogy a történelem maga is csupán sok olyan történetünk egyike, melyet valaki egy adott időpontban valamiért elbeszél?

- Hányféle történelem beszélhető el? S hányféleképpen?

- Minősíthető-e ami történt, s miféle mérce, mércék alapján?

- Mennyiben függ az elbeszélés az elbeszélőtől? S mitől függ: az elbeszélés korától, az elbeszélő társadalmi helyzetétől, személyes motivációitól, tudásától?

- Lehetséges-e közös elbeszélés?

- Miben különbözik a történelemről szóló krónikaíró, a szaktörténész, az író és a filozófus elbeszélése?

- Melyek a történelemről való filozófiai beszéd jellemzői?

- Miért és mióta próbálkozunk a történelem elbeszélésével?

Maguk az efféle - előzetes feltevésünk szerint történelemfilozófiainak nevezhető - kérdések nem minden kor, nem minden társadalom embereit foglalkoztatták, illetve foglalkoztatják. Egyrészt, mert az emberek érdeklődése eleve nem feltétlenül ugyanarra irányul, másrészt mert nem minden társadalmi állapot, élethelyzet ad olyan nézőpontot, melyből a történelem egyáltalán probléma.

Mi a közös ezekben a kérdésekben?

(i) Az első kilenc kérdés az emberi társadalom változásaira, az embernek e változások közepette elviselt vagy alakított sorsára irányul.

(ii) E kérdések a változásokat valamilyen összefüggő és egyetemes történemi időfolyamat részeiként tekintik.

(iii) A történelmet problémának, értelmezésre szorulónak látják, olyasmire kérdeznek, ami nem magától értetődő, nyugtalanító.

(iv) Az utolsó nyolc kérdés magára a történelemről való gondolkodásra, e gondolkodás természetére és lehetőségeire kérdez rá.

Ha az előadássorozat során olyan szövegeket akarunk olvasni, amelyek ilyesfajta kérdéseket tekintenek történelmfilozófiai problémáknak, akkor ezúttal nyilván nem olyan szövegekkel fogunk foglalkozni,

(i)   amelyekben a társadalomról alkotott kép nem válik el megkülönböztethetően a kozmikus világképtől, összefonódik a természeti vagy a természetfölötti világ képével; vagyis amelyekben a szerzők az emberi életet a természetbe vagy a természetfölötti erők által determinált világba simulónak érzékelik, s nem tapasztalják a társadalmi változások sajátosan emberi jellegét, kívülről levezethetlen belső összefüggéseit, amelyekben az ember számára az ember, az emberi társadalom nem válik tudatosan a vizsgálat külön tárgyává;

(ii)  amelyekben a társadalom változásai nem összefüggő folyamatként kerülnek tárgyalásra, hanem elszgetelt, alkalmi eseményekként, vagy csupán az egyidejű más körülmények összefüggésében, vagyis amelyekben nem egy tagolt (általában: múlt-jelen-jövő-struktúrájú), s mégis folyamatos időben - vagy egy ilyen időfelfogást reflektálva tematizálón - gondolják el a társadalmat;

(iii) amelyeknek nem nyugtalanító problémája a történelem, amelyek szerzői szemében a mindennapi élet társadalmi ellentmondásai, konfliktusai nem teszik kérdésessé, újragondolandóvá általában is az ember helyét, szerepét, sorsát a világban, vagyis amelyek nem látnak feszültséget az emberi létezés és az ember önmagáról alkotott képe között, vagy legalábbis nem tárgyuk e feszültséget tematizáló gondokodás;

(iv) amelyek nem tisztázzák saját előfeltevéseiket, nem tudnak a történelemről való gondolkodás, e gondolkodás természetének és lehetőségeinek sajtos problémáiról.

Olyan szövegeket vizsgálunk tehát, amelyekben a cselekvő emberi lét társadalmi és metafizikai súlya, funkciója, értelme - elismerése és elfogadása - nyomasztóan kérdésesnek, értelmezésre szorulónak mutatkozik.

További szempont, hogy olyan írásokat választunk, amelyek a fenti kérdések megválaszolását vagy a válasz megkísérését emberi - s nem emberfölötti - feladatnak tekintik (vagy - egy későbbi előadássorozatban - ilyen feladatként fölfogott kérdések vizsgálóit elemzik). Olyan szövegről lesz tehát szó, melyek szerzői szerint az embernek cselekedeteit, választásait, társadalmi élményeit magának kell és lehet valamilyen értelmes összefüggésbe állítania - vagyis megkísérelni rekonstruálni vagy megkonstruálni egy olyan egészet, amelynek mindezek részei, mozzanatai, vagy azokká lehetnek (vagy pedig - egy következő kurzus során - amelyek szerzői ilyen [re]konstrukciókat vizsgálnak).

Azok a szövegek, amelyek a fenti kérdéseket az emberi kompetencia körébe utalják, egyben szembesülnek az emberi szabadság értelmezésének problémakörével. Nemcsak a szabad egyéneknek látott emberek „saját szakállára" cselekedett tettei és azok kollektív konzekvenciái közötti viszony tematizálódik bennük, nemcsak a szabadság „szintjei", hanem a szabad döntések és tettek megítélésének kritériumai is ezen írások központi kérdéseivé válnak. Nemcsak a szabad cselekvés súlya - felelőssége, magánya -, de súlytalansága - értékének, jelentőségének, s értékelhetőségének kérdésessé válása - is értelmezést igénylő gondjuk.

Az emberi tettek ember általi megítélésének igénye „jó" és „rossz" fogalmainak újragondolását, történelem és morálfilozófia viszonyának tisztázását is kiváltja. Bár az olvasandó szövegek eltérnek abban (s szerzőik olykor önmagukkal is vitára kényszerülnek arról), mit tartanak az ember természete szerinti jónak, abban egyetértenek, hogy a „rossz" az emberi történelem alaptapasztalata. A szenvedések, értékpusztulások és a szabad cselekedetek végső céltalanságának fenyegető lehetőségére e szövegek megkísérelnek olyan kontextus végiggondolásával válaszolni, mely jó és rossz értelmezésének kerete, a „rossz" beágyazásának, relativizálásának, funkcionalizálásának közege lehet.

Természetesen a rossz relativizálásának sokféle elméleti lehetősége gondolható el, ezeknek csak egy bizonyos típusát tekintjük most „klasszikus" történelemfilozófiának. Azokat a szövegeket, amelyek a történelmi cselekedetek és szenvedések értelmét, jelentését, célját feltáró-értelmező nézőpontjukat nem egy más minőségben (pl. történelmen vagy e világon túli értékvilágban) adják meg, nem is elvileg „e világi", de a mi világunktól térben vagy időben mégis átjárhatatlanul elszigetelt közegben (utópiában vagy ukróniában), hanem magában a folyó történelmi időben. Olyan szövegek ezek, melyek az értelmezés tárgyát és az értelmezés nézőpontját ugyanabba az időfolyamatba próbálják beágyazni (még ha a nézőpont esetleg ennk az időfolyamatnak a végpontjára kerül is).

Viszonylag rövid, önmagában is világosan érthető, a felvetett kérdéseket nagy koncentráltságban előadó, irodalmi beccsel is bíró, elfogadható vagy jó magyar fordításban is elérhető szövegekről lesz szó. Bár az ezek az írások eltérő helyet foglaltak el szerzőik életében, olyan, az egyes szerzőkre karakterisztikus művek, melyek jelentős visszhangot váltottak ki, s máig tartóan részévé, viszonyítási pontjává váltak az európai irodalmi-filozófiai hagyománynak. E művek alkotói nemcsak jól ismerték egymás, ill. elődeik írásait, hanem e szövegeket szinte „egymásnak írták" - abban az értelemben, hogy mintegy hozzászólásokként is olvashatóak nagy, közös dilemmájukhoz.

A szövegolvasás, -interpretáció során természetesen nem valamilyen tanári olvasat „elsajátítása" a feladat, hanem az egyes gondolatmenetek önálló megértése, főbb téziseik és szerkezetük rekonstruálása, a szövegbeli fordulópontok megtalálása és értelmezése. Éppen ezért javasolt módszer

- a szerzői tézisek és a szerkezet vázlatos rögzítése,

- a mű tétjének megfogalmazása,

- az alkalmazott szerzői módszer vizsgálata,

- a stílus - és adott esetben a stílusbeli törések - megfigyelése,

- a szerzői önreflexiók vizsgálata, esetleges logikai csúsztatások, ugrások feltárása,

- valamint a vitatkozó gondolatok címzettjeinek vélelmezése.

Természetesen javasolt a saját olvasat kialakítása után más értelmezések tanulmányozása.