Fogalomtár etika szakosoknak

Komikus (komikum)

Komikus (komikum): a komikus megjelenésformái a humortól a viccen és az →irónián át a szarkazmusig terjednek. A komikumot nem lehet kizárólag bizonyos műfajokhoz kötni, ugyanakkor a komikus helyzetek, jellemek és konfliktusok elsősorban az irodalomban, a drámában (vígjáték, komédia), filmben, a festészetben (pl. karikatúra) és a zenében (scherzo, capriccio) fordulnak elő. A komikus struktúrája először is azon az ellentéten, illetve inkongruencián, egymásnak meg nem felelésen alapul, amely a tökéletes, végtelen és a nem tökéletes, véges között feszül (Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet, 13.§), pontosabban arról van szó, hogy észleljük az eltérést valamely dolog fogalma és reális megjelenése között. Arisztotelész meghatározása szerint a komédia „a hitványabbak utánzása, nem a rosszaságé a maga egészében, hanem a csúfságé, amelyhez hozzátartozik a nevetséges is. A nevetséges ugyanis valami hiba, vagyis fájdalmat és így kárt nem okozó csúfság.”(Poétika, V. fejezet) Egy másik fontos mozzanata lehet a komikusnak a tökéletlen vagy rút lelepleződése, amelyet nevetségessé tesznek (pl. Lessing: Laokoon, XXIII. fejezet). A komikus hatást a váratlanság és a meglepetés is kiválthatja. Kant megfogalmazása szerint a „nevetés az az affektus, amely abból keletkezik, hogy egy feszült várakozás hirtelen semmivé lesz”. (Az ítélőerő kritikája, 54.§.) Hegel történetfilozófiai horizontból értelmezi a komikust. A komikum nála azt a társadalmi hanyatlást fejezi ki esztétikailag, amelynek során az objektív erkölcsiség elveszíti összetartó erejét, és a szubjektív válik uralkodóvá (Hegel: Esztétikai előadások, II. k.: Az egyéni különösségek formai önállósága c. fejezet). Így például Arisztophanész komédiái a poliszdemokrácia felbomlását tükrözik vissza. Vischer, a hegelianizmus esztétikájának egyik képviselője a komikust a fenséges tagadásaként, e kettőt pedig a szépség mozzanataiként fogja fel. A komikusról akkor beszélhetünk, amikor a közönségesnek a furfangja és álnoksága lerombolja a nagyságot, a komolyságot vagy a magas méltóságot.

Irodalom: Arisztotelész: Poétika. Bp., 1992.; Kant: Az ítélőerő kritikája. 1996-97.; G. E. Lessing: Laokoon vagy a festészet és a költészet határairól. In: Válogatott esztétikai írásai. Bp., 1982.; A. Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet. Bp. 1991.; Hegel: Esztétikai előadások. II. Bp. 1955. 148-189.; F. Th. Vischer: Über das Erhabene und Komische. Frankfurt am Main, 1967.; Henckmann-Lotter: Lexikon der Ästhetik. München, 1992.

L. J.