Posztmodern nézetek az emberről: M. Foucault és az antihumanizmus

Humanista feminizmus és a posztmodern gondolkodás

A posztmodern gondolkodás és a feminista elmélet körülbelül azonos korszakban keletkezett, és mindkettő kritikusan újra akarta gondolni a tradíció megszilárdult fogalmait és megkérdőjelezni értékeit. Sok közös vonás van bennük, de sok feszültség, sőt ellentét is. Az első éppen a humanizmus, humanista jelző értelme. A feminista elmélet ugyanis épp azzal a kritikával indul, hogy leleplezi a szubjektum (Ember) fogalmának részleges jelentését vagyis férfiközpontúságát. A nők szubjektum voltának vindikálása, a szubjektum fogalmába való bennfoglalásuk igénye, amit a „humanista feminizmus” megjelölés takar, azt jelenti, hogy részesedni akarnak mindazokban a jogokban, lehetőségekben, melyből ki voltak zárva, mivel korábban megtagadták tőlük a teljes értékű szubjektum státusát és lehetőségeit. A női emancipáció (felszabadítás) politikai-társadalmi célja ennek megszerzése volt: a női szabadság egyéni és társadalmi méretekben kivívandó célt jelentett. Beauvoir és vele az első feminista korszak ebben az értelemben nevezhető humanista feminizmusnak. Amerikai és angol képviselői közé tartoztak Kate Millett, Shulamit Firestone, Germain Greer – nálunk és a szocialista országukban a marxista filozófia képviselte a nők felszabadításának ügyét, és törvényi úton, társadalmi méretekben egyből be is vezette a nők teljes egyenjogúságát, megteremtve hozzá a társadalmi intézményeket (óvodák, bölcsődék, napközi iskolák). Nyugaton is létezett és ma is tovább él a marxista, szocialista feminizmus.

A posztmodern gondolkodás azonban épp ekkorra deklarálta a szubjektum halálát, nyilvánította ki szabadsága nem létét, vagyis alávetettségét, amikor a női szubjektum szabadsága feminista követelésként megjelent. Ezért számos feminista szembefordult a posztmodern gondolkodás képviselőivel, például Foucault-val vagy Derridával, mivel felfogásuk veszélyeztetni látszott a nőmozgalom céljait. Foucault antihumanista, ezért nem ajánlható szerző feminista célokra, például Nancy Hartsock, amerikai marxista feminista filozófus szerint.

A hetvenes években a feminista mozgalmon belül is létrejött egy új áramlat, mely idejétmúltnak deklarálta a korábbi korszak felfogását, céljait – többnyire francia szerzők képviselték, Derrida, Foucault kortársai. A mozgalom emblematikus figurája Hélène Cixous, az ő eszméje a 'női írás' (écriture féminine). A korábbi feminista korszak céljait azért kritizálták, mert szerintük a nőket a férfiakhoz akarták hasonlóvá tenni, és ez nő voltuk leértékelését, sőt felszámolását jelentette volna. Ők éppen a női különbözőséget állították a középpontba, nem a nők és férfiak egyenlőségét, alapvető azonosságát, mint például Beauvoir – legalábbis szerintük Beauvoir leértékelte a női lét hagyományos formáit, férfi nézőpontból írta le a női testi lét (terhesség, szülés) jelenségeit. (Ez megmagyarázná, miért oly terhes a női lét Beauvoir ábrázolásában, még nőolvasók szemében is.) A tradicionális női másság azonban alárendelt, leértékelt másság volt a férfiember azonosságához képest, tehát meg kell változtatni az értékét, ha fenntartjuk másságát: fel kell emelni, pozitív másságként kell leírni és ünnepelni. Ezt a célt tűzték ki a nőközpontúnak is nevezhető feminista korszak – főleg francia – képviselői: ezt a korszakot, illetve felfogást francia feminizmusnak is nevezik. Hozzájuk sorolják a francia pszichoanalitikus elmélet női képviselőit Julia Kristevát és Luce Irigarayt. Kristeva az anyaság szerepének, Irigaray a női másság összetett, teljes voltának adott új értelmet. Mindketten J. Lacan tanítványai, de lázadó tanítványok, bár a lázadás inkább Irigarayre áll.

Ha Beauvoirt figyelmesen olvassuk, láthatjuk, hogy nem a teljes szabadság eszméjének képviselője. A nő csak részlegesen, szituáltan szabad, a női szubjektum nem a testetlen, karteziánus szubjektum, hanem testi, érzelmekkel telített szubjektum. Ezért áll közel a posztmodern szubjektumfelfogás egy gyengébb tézisként felfogott változatához: olvashatunk olyan gondolatokat Beauvoirnál, melyek hasonlítanak Foucault alapeszméihez (például a test mint normáknak alávetett test megtapasztalása).

Ugyanakkor a mai feminizmus találhat Foucault elméletében olyan eszméket, amelyek éppen segítenek tematizálni a női lét alávetettségét, a testi-szexuális identitás hatalom meghatározta jellegét, ezért Foucault-nak számos feminista alkalmazója is akadt. Nem áll szemben egymással a feminista és a posztmodern felfogás – főleg azért nem, mert mindkettő többféle változatban létezik, nem egységes. A posztmodern tézisek erős és gyenge változata (értelme) is jelentős különbség.