Fogalomtár etika szakosoknak

Erkölcsiség

Erkölcsiség: A helyes magatartás normáit és szabályait nevezzük Hegel nyomán erkölcsiségnek. Az erkölcsiség és a moralitás viszonyában a moralitás az egyén gyakorlati attitűdjét jelenti. Minden egyén, aki képes különbséget tenni az elsődleges és a másodlagos értékorientációs kategóriák között racionális cselekvőnek nevezhető. Nem nevezhető azonban minden racionális cselekvő jónak. A cselekvő személy értelemmel bíró világszemlélete legitimálhatja a normák és szabályok hierarchiáját, a dolgok azon rendjét, amelyet jónak, helyesnek, illendőnek tartunk. Az értelemmel bíró világszemlélet ezen jellegzetességét Heller Ágnes történelmi tudatnak nevezi. A történelmi tudat a normák és szabályok adott hierarchiáját, mint a dolgok rendjét eme rend genezisével igazolja. Az adott rendben a genezis meg is „ismétlődik”, így a világ konstitúciója egyenértékű lesz valamely adott világ (például előző korok világának) konstitúciójával és közvetítettségével. Az értelemmel bíró világszemlélet eme konstitúciójában képek, tudástípusok, cselekvésminták, reprezentációk, normák és szabályok jelenítődnek meg egy adott összefüggésrendszerben. Így nyer értelmet minden cselekvésminta, norma és szabály. A normák és a szabályok azonban nehezen megragadhatók, nem definiálhatók, de etikai szubsztanciájuk (tartalmuk), empirikusan univerzális. Valamely etikai szubsztancia akkor nevezhető empirikusan univerzálisnak, ha ugyanaz a konkrét norma érvényes minden társadalomban. Konkrét ismeretünk természetesen nincsen „minden társadalomról”, ezért csupán arra szorítkozhatunk, hogy mi jellemzi egy-egy konkrét norma meglétét a társadalmak ismert típusaiban. Max Weber szerint például az „embertársunkkal való szolidaritás” az ilyen univerzális empirikus normák egyike. Nem ismerhetjük az emberi szolidaritás valaha volt összes formáját, mégis van fogalmunk róla, hogy mi a tartalma. Meg tudjuk érteni a normához fűződő cselekedet (betartás vagy megszegés) s a cselekedetre való reagálás (jutalmazás vagy büntetés) viszonyát. Az empirikus etikai univerzálék legváltozatosabb területe az úgynevezett „kevert” univerzálék széles köre, az elvont normák és erények sokasága. Az elvont normákban és az erényekre vonatkozó normákban testesül meg az etikai szubsztancia (tartalom) és az etikai forma egysége. E formák mindegyikében van valami tartalmilag közös, mert valamennyi bizonyos  fajta cselekedetet rendel el vagy tilt meg. Például a „Ne lopj”, a „Ne ölj”, stb. tiltás nem értelmezhető pusztán csak formaként, mert nem mindenfajta cselekedet rendelhető ez alá a forma alá. Ugyanakkor ezek a normák formai szempontból mégis lényegesek, mert az, hogy mi számit lopásnak , gyilkosságnak stb., az történelmileg, kulturálisan, társadalmi halmazhoz vagy nemhez való tartozás szerint változó. Egy-egy norma etikai szubsztancialitása ellenére is igen sokféle értelmet nyerhet. A normák értelmezésének sokfélesége még az olyan elvont értékekre is érvényes, mint a boldogság, az egyenlőség, a szabadság, stb. Hogy mit jelent az egyenlőség, mi a szabadság, ki legyen boldog és hogyan – mindez értelmezés kérdése. Az erkölcsiséget a fentiek alapján az egyedi személy gyakorlati viszonyának is tekinthetjük a helyes magatartás normáihoz és szabályaihoz. Az erkölcsi kérdéseknél ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyedi erkölcsi érzések, illetve érzelmek mindenfajta árnyalata jellemzi a voltaképpeni gyakorlati észt. Az egyik legdöntőbb erkölcsi érzelem - amely az abszolút történelmi univerzálék közé tartozik - a →lelkiismeret. Az erkölcsiség összegző leírása a következő: „Az erkölcsiség (Sittlichkeit) konkrét normákat és szokásokat, illetve elvont normákat, erényformákat és elvont értékeket foglal magába, amelyek összefonódnak egymással és feszültséggel terhesek. A konkrét és elvont normák, a konkrét és elvont értékek, a ritualizált viselkedés és az erényformák azonosságának és nem azonosságának azonossága a normákhoz és a helyes magatartás szabályaihoz való egyéni viszony differenciálódásában és tudatossá válásában nyilvánul meg. Ezt az egyéni viszonyt az erkölcsiséghez moralitásnak nevezem.” (Heller Ágnes: Általános etika. 64.)

Teljes szöveg: Heller Ágnes: Általános etika. 43-67.

T. K.