Médiatörténet



Média- és sajtótörténet

Jelen online kiadvány oktatási segédanyag a sajtó- és médiatörténet tanulmányozásához.

Egy média- vagy sajtótörténeti munka lehet politikatörténeti, irodalomtörténeti (filmművészeti stb.), technikatörténeti, intézménytörténeti, társadalomtörténeti, szociológiai stb. megközelítésű (pl. Márkus 1979); vizsgálható abból a szemszögből aki az adott médiarendszert kézben tartja, aki a tartalmát előállítja, és aki fogyasztja. 

A hagyományos értelemben vett sajtótörténet a nyomtatott sajtóval (írott sajtó) foglalkozik.

A klasszikus definíció (Máté 1929) szerint újság – hírlap – minden, ami periodikus (azaz nem egyszeri vagy véletlenszerű; folytatólagos és lezáratlan) megjelenésű, nyilvános („bárki” számára hozzáférhető, azaz nem zártkörű terjesztésű: publikus), időszerű (aktuális) és vegyes tartalmú (egyetemes, azaz nem szakfolyóirat, nem szakosodott). E kritériumoknak megfelelnek a politikai (minőségi, szeriőz, broadsheet) napilapok, bulvárlapok (tabloid, szenzációsajtó) és a „közéleti”-nek nevezett (egyetemes) hetilapok. Ezek a sajtótermékek sajátos tartalomcsomagot jelentenek, az időjárásjelentéstől a képek közlésén át a hirdetésekig és természetesen a „hírek”-ig. 

A médiatörténet a hagyományos elektronikus médiumokat vagy elektronikus sajtót (rádió, televízió) fedi le. További önálló technológiai médium a film, a hanglemez, a fotó, a plakát stb. 

Ezeket általában összefoglaklóan tömegkommunikációs eszközök néven is nevezik.

Az internetet újmédia néven szokás említeni, mely magában foglalja a vezetékes, mobil és applikációkon keresztül elérhető tartalmakat és felületeket - és a korábbi három médiatípus tartalmát is. Az újmédiát időnként a tömegkommunikációval szemben határozzák meg, utalva arra, hogy itt nem egy felülről lefelé történő kommunikáció, hanem nagyjából egyenlő felek közötti kommunikáció zajlik; ám ez a ténylegesen fogyasztott tartalom esetében nem mindig igaz (pl. egy milliós látogatószámú hírportál működése megfelel a hagyományos tömegkommunikációs modell szerintinek). 

Az interneten a hagyományos webes felületek (web 1.0 honlapok) mindenki számára egyformán és egyformaként elérhetőek és statikus oldalakból állnak, de lehetnek interaktívak is (fórumok, blogok).  

A webkettő (web 2.0) felületei a felhasználó személyétől, pontosabban a "sütiktől", autmatikus azonosítóktól, IP címtől vagy böngészőbeállítástól függően ugyanazok a webhelyek máshogy néznek ki, másféle tartalmat, másféle hirdetéseket jelenítenek meg. 

A social media (hibásan elterjedt magyar fordításban: közösségi média - a közösségi eredetileg angolul a community media kifejezés megfelelője lenne, ami mást jelent) olyan interaktív felületek összefoglaló elnevezése, ahol a felhasználók tartalmat hoznak létre vagy osztanak meg egymással, és mindezt egy önálló azonosítóval történő belépés után, web 2.0 felületen teszik. Az internetnek ez a része tehát teljessségéban személyre szabottan jelenik meg, ám egyes elemei, amit a felhasználó nyilvánosnak jelöl meg, hagyományos web 1.0 tartalomként is megjelenhetnek.

A web3 vagy szemantikus web a 2010-es években van kialakulóban és a kulcsszavas keresésen túl asszociatív módon képes keresni, illetve felajánlani kapcsolódó tartalmakat. 

A rádió és televízió esetében érdemes még megemlíteni a "közszolgálati" fogalmat, amit sem a nyomtatott sajtóban, sem az interneten nem lehet értelmezni és fenntartása egyre erősebben vitatott médiaelemzői körökben. 

Közszogálat alatt azokat az adásokat jelölik, melyek a politikailag semlegesség és a közérdek jelszavával jöttek létre állami segítséggel fenntartott frekvenciákon, közvetlenül (adóként, "előfizetési díjként") vagy közvetetten (a már beszedett egyéb adókból, az állami költségvetésből) közteherviseléses állampolgári finanszírozással.

A közérdek fogalma Európában a legtöbb országban azt jelentette, hogy a rádiófrekvenciákat annak felfedezése után az állam "államosította", használatát köztulajdonnak nyilvánította. Magyarországon kezdetben még lapszemlét sem sugárzott a Rádió Budapest, nehogy a lapcímek felolvasásának hangsúlyából politikai elfogultságot lehessen megállapítani (Mit üzen a Rádió, 1926). A kizárólag kulturális célokkal működő kezdeti rádiózásban aztán fokozatosan egyre erősebben érvényesültek a politikai érdekek. A szocializmusban az ideológia nyilvánvaló terjesztője volt a Magyar Rádió, a teljes sajtóvertikummal együtt.

A rendszerváltozás után leginkább jobbra tolódó, papíron mindvégig függetleg Rádió szinte sosem volt ténylegesen független politikailag. A magyar helyzetben a Class FM monopolhelyzetbe hozása is nyilvánvalóvá tette, hogy a legértékesebb, országos frekvenciák állami elosztása és "közszolgálati" címkével több országos frekvencia feletti teljes tartalmi ellenőrzés fenntartása a politikai hatalom egyik fontos fegyvere, mellyel valójában az állampolgároktól veszik el ezeket a frekvenciákat. Az USA-ban a nagy kereskedelmi médiavállalkozások (NBC, ABC, CBS) hasonlóképp szereztek államilag a nagyteljesítményű frekvenciák fenntartásával támogatott dominanciát az éterben a kis, független, közösségi rádiók felett az 1920-30-as években (és azóta is), mindezt a közérdek hangoztatásával. A közszolgálat ugyanakkor Nyugat- és Észak-Európa országaiban többségében valóban értékteremtő, konszenzus médiaszogláltatás, azonban itt is kérdéses, hogy a szabad piacba mekkora mértékű beleszólása lehet az államnak a frekvenciák hasznosításánál. 

A közszolgálat fenntartása különösen akkor kérdéses, amikor a médiatartalom egyre nagyobb része az interneten keresztül jut el az állampolgárokhoz. A digitalizálódó közszolgálat már nehezen hivatkozhat a frekvenciaszűkösség még az 1920-as években használt középhullámon valódi, az 1950-60-as évektől használt FM-en már sokkal inkább mondvacsinált problémájára. Egy digitális közmédia fenntartására tehát nem lehet több érvet hozni, mint egy közszolgálati újság fenntartására - egyik felület sem annyira korlátos, hogy az államnak központilag koordinált, semlegesnek mondott felületet kelljen fenntartania. 

 

A sajtótermékek elemzésénél fontos szempont lehet

  • a tartalom
  • a célközönség: mérőszáma a statisztikákban sokféle lehet, az elektronikus, internetes és nyomtatott sajtóban egyetemesen használható mérőszám lehet az elérés (reach), azaz az adott célközönségből elértek százalékos vagy fő szerinti megoszlása. A számítás lehet negyedórás, napi, heti vagy negyedéves átlag. A "teljes népesség" Magyarországon 8 503 ezer fő, a 18-49 éves korcsoport: 4 716 ezer fő, a 25-59 csoport: 2 340 ezer fő. (http://www.mediainfo.hu/media_iranytu/). A statisztikák könnyen manipulálhatóak a megfelelően kedvező adatok kiválogatásával ill. a kellemetlen piaci szereplő adatainak kihagyásával. 
  • A statisztikai adatok megfelelő értelmezésére néhány példa:
    • Az origo.hu látogatószáma 
      • adott pillanatban online:      50-60 ezer (2014.10.01.)
      • egy teljes hétköznap során  1 390 ezer (2014.10.01.)
      • egy teljes szombat során     1  074 ezer (2014.10.04.)
      • Egy teljes hét során           2 977 ezer (2014/40. hét)
      • Egy teljes hónap során        3 784 ezer (2014. okt.)
      • (Egy hónap átlagos látogatószáma azt jelenti, hogy azon gépeknek (sütiknek) a száma, melyekről valaki a hónap során legalább egyszer az Origo valamelyik oldalára tévedt)
    • A Class FM elérése:
      • országos átlag heti elérés: 4166 ezer
      • budapesti átlag heti elérés: 658 ezer
      • országos átlag napi elérés:  2412 ezer
      • budapesti átlag napi elérés:   305 ezer
      • (Forrás: Radiosite.hu=TNS Hoffmann/Mediameter/Rame/2013. május)
    • Az InfoRádió hallgatóinak száma
      • órás: 30 ezer (2007)
      • napi: 153 ezer (2010)

  • a célterület: általában országos vagy helyi terjesztésű ill. besugárzási körzetű médiumról beszélhetünk. A célterület az interneten is értelmezhető, ha csak egy ország IP cím tartományában teszik lehetővé vagy megfordítva, egyes helyekhez tartozó IP címeken az elérést blokkolják, "zavarják". Egy országos médium elérési adatai számszerűleg összehasonlíthatóak egy helyi médiuméval, de az elemzés torz lesz, mert a médium más-más lakosságszám számára volt potenciálisan elérhető (ezért piacvezetők az országos statisztikákban az országos médiumok, holott helyileg sokszor nem azok). 
  • Az országos napilapoknak lehet helyi változata is, illetve a legtöbbnek volt (de már kevesebbnek van) vidéki (korai lapzártájú) és fővárosi (későbbi lapzártájú) mutációja. A rádiók esetében egy központból sugárzott hálózatos rádióban lehetnek olyan időszakok, amikor helyi műsort sugároznak: ezeket helyi ablaknak nevezzük. Ezek a mutációk ill. ablakok valamelyest az online, IP cím vagy cookie alapján személyre szabott web2 típusú tartalomhoz hasonlóak. Az egy tulajdonosi körbe tartozó, közös központi tartalommal megjelenő megyei napilapok is tekinthetők egymás mutációinak. 

 

A törvényi terminológia 

(A 2010. évi CLXXXV. törvény alapján elkülönített médiaszolgáltatás-típusok alapján)

 

Technológia szerinti felosztás:

  • A hagyományos televízió a törvény szerint "lineáris audiovizuális médiaszolgáltatás"
  • A hagyományos rádió a törvény szerint: "lineáris rádiós médiaszolgáltatás". "Rádiós médiaszolgáltatás: olyan médiaszolgáltatás, amely hangok sorozatából álló műsorszámokat mutat be."
  • On demand (megnézhető vagy letölthető) videók a törvény szerint: "lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás"
  • podcast, on demand hangfájlok, pl. egy rádió archívuma: "lekérhető rádiós médiaszolgáltatás"
  • kiegészítő médiaszolgáltatás (pl. elektronikus műsorújság, RDS)
  • "Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál"

    • "nyomtatott sajtótermék"
    • "internetes sajtótermék és hírportál"

 

Földrajzi elérés alapján történő felosztás:

  • Országos médiaszolgáltatás: vételkörzetében Magyarország lakosságának legalább ötven százaléka él.
  • Körzeti médiaszolgáltatás: vételkörzete meghaladja a helyi médiaszolgáltatás vételkörzetét, de vételkörzetében az ország lakosságának kevesebb, mint a fele él.
  • Helyi médiaszolgáltatás: vételkörzetében éves átlagban legfeljebb százezer lakos vagy egy városon belül legfeljebb ötszázezer lakos él.
  • Kisközösségi médiaszolgáltatás: egy kilométer sugarú körnek megfelelő földrajzi területre kiterjedő vételkörzetben működő helyi lineáris rádiós közösségi médiaszolgáltatás

 

Célja szerint 

  • Közszolgálati médiaszolgáltatás: a közszolgálati médiaszolgáltatók által nyújtott médiaszolgáltatás (ezek: a "Magyar Televízió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság", a "Duna Televízió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság", a "Magyar Rádió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság", valamint a "Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság"). 
    • Bár a médiatörvény ezt a szót nem használja, a 2010-es években a zsurnaliszta szóhasználatban ezeket a médiaszolgáltatásokat összefoglalóan "közmédia" néven említik, valószínűleg a közszolgálati médiumok újbeszél formájaként, egyfajta brand elnevezésként. 
  • A lineáris közösségi médiaszolgáltatás: 
    • egy meghatározott társadalmi, nemzetiségi, kulturális vagy vallási közösség, csoport, vagy
    • egy adott településen, régióban vagy vételkörzetben élők tájékoztatásra, kulturális műsorszámok elérésére irányuló különleges igényeit szolgálja ki, vagy
    • műsoridejének túlnyomó részében a közszolgálati médiaszolgáltatás meghatározott céljait szolgáló műsorszámok kerülnek közzétételre. (NB: ez a kategória valójában ellentétes a közösségi elvekkel, így olyan rádiók kerülhettek bele, mint a Gazdasági, Lánchíd, Jazzy stb.)
  • Egyéb (nincs definiálva, de a gyakorlatban ide tartoznak a popzenei kereskedelmi rádiók)

 

A tartalomhoz való hozzáférés időbelisége szempontjából
  • Lekérhető médiaszolgáltatás: "a médiaszolgáltató által összeállított műsorkínálat alapján a felhasználó egyéni kérés alapján, az általa kiválasztott időpontban tekintheti, illetve hallgathatja meg a műsorszámokat". (Vagyis: letölthető vagy on demand)
  • Lineáris médiaszolgáltatás: "a médiaszolgáltató által nyújtott, műsorszámok műsorrend alapján történő egyidejű megtekintését, illetve meghallgatását lehetővé tevő médiaszolgáltatás". (Vagyis: sorrendben és időben megváltoztathatatlan műsorfolyamot közvetítő)

 

A közvetítés technológiája szempontjából 

Technikailag elkülönítjük az éterbe sugárzó (földfelszíni, műholdas)azaz földrajzilag korlátos, a besugárzási körzetben viszont korlátlan felhasználó által elérhető, a kábeles, és az IP alapú, internetes-online, azaz a földrajzilag korlátlan, de egyidejűleg korlátozott számú felhasználó által elérhető tartalmakat. 

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény II/1/4. § (1)k. értelmében a rádióspektrum (a rádióhullámok frekvenciatartománya) az állam kizárólagos tulajdonába tartozik

Az "éter" a rendelkezésre álló frekvenciák összességét jelenti. A rádiófrekvenciákat sokféle katonai és polgári célra használják (pl. rendőrség, tűzoltóság, hajózás, repülés, rádióamatőrök, mobil telefónia, wi-fi átvitel), ezeknek csak egy kis részét alkotják a műsorszóró sávok. A műsorszórás elektronikus hírközlési tevékenység.

 

  • Műsorterjesztés: bármely átviteli rendszerrel megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelynek során a médiaszolgáltató által előállított analóg vagy digitális műsorszolgáltatási jeleket a médiaszolgáltatótól az előfizető, vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől, és technológiától. 
    • a műsorszórás, 
    • a műholddal végzett műsorterjesztés, 
    • a hibrid üvegszálas-koaxiális átviteli rendszeren végzett műsorterjesztés,
    • Internet Protokoll segítségével történő továbbítás
  • Műsorszórás: olyan műsorterjesztés, amelynek során analóg vagy digitális rádiós, illetve audiovizuális médiaszolgáltatásokat a földfelszínen telepített rádiófrekvenciát használó, általában egyirányú adatátvitelt lehetővé tevő átviteli rendszerrel továbbítják az előfizetőhöz, vagy felhasználóhoz. 

A MAHASZ jogdíj-terminológiája  még elkülöníti a következő fogalmakat:

 

  • webcasting:  online rádió
  • interaktív webcasting: mint webcasting, de
    • egyes műfajok előnyben részesíthetőek, 
    • egyes előadóművészek előnyben részesíthetőek (de egyedileg nem választhatóak ki)
    • a hangfelvételek bármilyen egyéb szempont (például a hangfelvétel készítésének időpontja, vagy valamely eseményhez kapcsolódása) szerinti előnyben részesíthetőek
    • a műsorfolyam rövid időre történő megállítható
    • egy vagy több hangfelvétel átugorható
  • Simulcasting: éterbe sugárzással egyidejűleg online is közvetített műsorfolyam
  • Műsorarchívum: a műsorfolyamban elhangzott adások egyes részei meghallgathatóak
  • Podcasting: olyan műsorarchívum-lehetőség, ahol a műsorok letölthetőek ("a kiválasztott műsorszámról tartós másolatot készíthet[ő]")

 

Engedélyezési eljárás 

Magyarországon minden éterbe történő műsorszóró tevékenység hatósági engedélyköteles. 2002 óta van lehetőség kis teljesítményű (kb. 1W, kisközösségi) rádióadók működtetésére, mely szintén engedélyköteles (azelőtt kis teljesítményű adó működtetésére engedélyeket sem adtak ki). Az engedélyeket pályázati úton lehet megszerezni. A pályázatokat a Médiatanács ill. szakértői bírálják el. 

2010 óta az internetes médiaszolgáltatások is bejelentéskötelesek. 

 

KÉRDÉSEK: 

Ha Ön választaná meg, hogy milyen alapon osztják ki a műsorszóró frekvenciákat,

 

  • lennének-e vételkörzet szerinti kategóriák és milyenek?
    • lennének-e országos/helyi/kisközösségi kereskedelmi médiumok?
  • Lennének-e közszolgálati médiumok (közmédia)?
    • hogyan finanszírozná a közmédiát? (költségvetésből, média-adóból (előfizetési díj), reklámokból - melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak?)
  • Kik lennének jogosultak médiaszolgáltatásra pályázni (pl. pártok, magánszemélyek stb.) Lenne-e közöttük megkülönböztetés?
  • Engedélyköteles lenne-e a műsorszórás vagy teljesen szabad? Esetleg csak egy szegmense szabad (pl. csak a nonprofit vállalkozások, vagy csak egy bizonyos sávban)
  • Milyen alapon bírálná el, ha egy helyen egy frekvenciára többen pályáznának (pl. ki ajánl többet, vagy műsortartalom, vagy zenei stílus, ki pályázott hamarabb stb.)?

 

 

   




Bevezetés: Információs forradalmak

A kommunikáció története információs forradalmak (vagy fordulatok) története is egyben. Az információs forradalmak - hasonlóan a történelmi forradalmakhoz - köthetők ugyan egy rövidebb korhoz, de a háttérben már hosszú ideje érlelődtek; s csak akkor bontakozhatnak ki teljesen, amikor a társadalom és a technológia is megérett rá. A következő forradalomig az új módszer fokozatosan fejlődik, míg egy szintnél magasabb szintre csak egy újabb forradalom által kerülhet.

 

(történelem előtti kor) Az első információs forradalom a személyes kommunikáció létrejötte: a (z elsődleges) szóbeliség, a beszéd kialakulása volt. Ez már lehetővé tett egy korlátozott tömegkommunikációt is, de térhez és időhöz kötött volt: csak egyidejű kommunikációt tett lehetővé.

 

(i.e. 8. sz.) A következő információs forradalom a beszéd képként rögzítése: az írás feltalálása volt. Kódolt hangrögzítésnek is nevezhetjük, hisz eleinte néma olvasás nem létezett: a lejegyzett jelek - akár fogalomírással, akár hangírással rögzítették - az olvasás folyamán közvetlenül hanggá alakultak. Az írással az üzenet függetlenedhetett a közlőtől: az üzenet sem térhez sem időhöz nem volt kötve többé. Létrejöhettek az első könyvtárak, mint az alexandriai, s köré épülve az első kutatóintézet. A tudás már nem az egyes emberek memóriájához volt kötve.

 

(1450) A következő információs forradalom a nyomtatásé: Az Európában Gutenberg feltalálta nyomda után az írás már nem kézimunka, egyedi darab volt. A féltve őrzött kódexek, kevesek által érthető írásjelek kora véget ért: az írott szó, a könyv tömegtermelésre alkalmas lett. Az üzenet tömegekhez juthatott el , elősegítve a feudalizmus végét, a reneszánsz, a humanizmus, majd a reformáció korának beköszöntét. A könyvek mellett elkezdhettek kialakulni a különféle sajtótermékek. A korszak legnépszerűbb kiadványai - a Biblia mellett - az évente megjelenő „mindenes" kalendáriumok és újra s újra kiadott Csíziók voltak.

 

(1850) Az igazi tömegkommunikáció kora azonban csak ezután következett. A nyomtatási és a papírgyártási technológiák fejlődése, a postaszolgálat gyakoribbá válása, az első elektronikus (azaz egyidejű) kommunikációs eszközök (távíró) létrejötte, mind segítettek abban, hogy létrejöhetett az a sajtótermék, mely olcsón nagy tömegekhez juthatott el. Létrejött a tömegsajtó.

 

(1900) A 19-20. század fordulóján az újságok már nem csak a híreket s véleményeket adták, hanem összetett szórakoztató feladatot is betöltöttek. A szórakoztatás forradalma azonban az elektronikus tömegkommunikációs eszközök kialakulásával (rádió, mozi) teljesedhetett csak ki. A mozival - és nála kicsit korábban a fényképezéssel - illetve a rádióval -, és nála kicsit korábban a hangrögzítéssel - az ember képessé vált a képek és hangok közvetlen rögzítésére. A tömegszórakoztatás megjelenése mellett a hangok és képek közvetlen dokumentálása jelentette a következő információs forradalmat (film, gramofon). A filmes szórakoztatás alapvető, most megjelenő eszköze a minél tökéletesebb illúziókeltés volt és maradt a következő században is. A korábbihoz képest a képek mind nagyobb szerepet kapnak (képi fordulat), mely a következő korban teljesedik ki.

 

(1950) A televízió hatásában újabb forradalmat jelentett. Noha technológiaként már régóta létezett a távolbalátó, a rádió pedig éppen azokat a funkciókat töltötte be, mint a televízió kezdeti évtizedeiben, a II. világháború utáni tömegtermelés tette lehetővé, hogy minden háztartásba jusson egy tévé. Az egyidejűségre, informálásra, szórakoztatásra és oktatásra egyaránt alkalmas kommunikációs eszköz a 90-es évek végére egyfajta potenciális információs központtá tett mindennel felszerelt otthont. A műholdak elterjedésével a globális kommunikáció is tömegessé válhatott. Az egyidejű globális elérhetőség a kábeles távíró óta fejlődött lassan, a szikratávírón, rádión keresztül, a műholdak és az adásukat elosztó kábelhálózatok segítségével vált - a hangsúly ezen van: immár bárki számára - mindennapossá. A globalizálódó médiában mindig mérföldkő volt az Atlanti-óceán átszelése: távírókábellel először 1865-ben, a telefonnal 1914-ben, rádióval 1901-ben, műholdas tévéadással 1962-ben sikerült.

A média globalizációjában a világ médiái nem „keverednek", az afrikai tévénéző nem ausztrál adást néz (sem a műholdas tévéken, sem az interneten): ez csak technikai lehetőség. A globalizálódó elektronikus médiában a műsortípusok válnak egységessé majd az egész világon licenszek alapján helyben készülő műsorok (Legyen Ön is milliomos); megvásárolt konzerv műsorok (Dallas); vagy tematikus csatornák helyi/regionális kiadásai (MTV) segítségével. A televíziós, rádiós és lappiacon egyaránt néhány nagy multinacionális vállalat kezében vannak a helyi kiadású médiumok.

 

(2000) Az internet megjelenése szinte minden vonalon forradalmat jelentett. Jelenleg az internet az információs forradalom alapja. Kifejlődéséhez a digitális technológiák, a számítástechnika, a műholdas és kábeles hálózatok fejlődése volt szükséges. A kommunikációs lánc mindeddig egyoldalú volt: egyvalaki üzenete jutott el egy központon (újság, rádió, tévé) a vevők tömegeihez. Az internet megnyitotta az utat a közvetlen visszajelzés, a kétoldalú (tömeg)komunikáció felé. Mindezt egyből globális keretek között tette: a kommunikáció nem térhez kötött. A központi „üzenetelosztó" kiiktatódott: az interneten létrejöhetett az egyének és közösségek „másodlagos szóbelisége", a fórumok, virtuális agorák. Az interneten egy felületen jelenik meg az eddig különféleképp közzétett és elosztott nyomtatott írás, a hang, az állókép és a mozgókép (multimédia, szöveg, kép, hang stb. helyett egységesen: tartalom); más szempontból a tömeg- és egyéni kommunikáció; megint más szempontból az informálás, oktatás és szórakoztatás. Tömegesen elterjed az emberi gondolkodás menetét jobban követni képes nemlineáris, asszociás ugrások követésére alkalmas technológia (hipertext és szabad szavas keresés). A személyes kommunikáció és a kommunikációs techológiák segytségével történő szórakozás egyre kevésbé helyhez és valaki más által meghatározott időhöz kötött.

Az internet az emberiség „kollektív intelligenciája", tudástára, ahol archiválja és felhalmozza az eddigi tudást. Ez a felhalmozás zajlik sok ezer gép billentyűzete segítségével ebben a pillanatban is. Ez a tananyag ennek a tudástárnak a része. Te, kedves olvasó, a legutolsó információs forradalom kezdeti éveiben azok egyike vagy, aki ezen új kommunikációs technológia - ma még kezdetleges formájának - kibontakozását figyelheted. De ne feledkezz meg azokról a milliókról, akik ma, a 21. század elején is csak az első információs forradalom - a beszéd - használói lehetnek. Ők is a mi Földünkön, az internet korában élnek. Ez azt mutatja, hogy évszázados globális forradalmak is hagynak fehér foltokat a világtérképen.

 

Melyik lesz a következő?

(2050) Mi lesz a média történetének következő forradalma? Tartalmilag ma az infotainment, az informálás és szórakoztatás egybeolvadását láthatjuk. Az interakció minden technológiában megjelenik (betelefonálás, SMS, internet). Hasonlóan forradalmi változást jelentene egy jól működő "on demand" rendszer megteremtése, azaz olyan, ahol a felhasználó nem sok csatornán folyamatosan veszi a (lineáris) műsorokat, melyek közül választ, hanem lekérésére egy csatornán töltheti le a kívánt tartalmat (push/pull technológia). 50 év múlva furcsa pazarlásnak tűnhet majd, hogy ma 50-100 tematikus csatorna napi 24 órán át, adókat és frekvenciákat nem kímélve juttatta el műsorát a felhasználóhoz...

Jósolni persze nem lehet, de érdemes a sci-fi szerzők munkáiban keresgélni, hisz más sok technológiát megjósoltak (holdutazás, műholdas távközlés). Van, aki szerint a holográfia és a televízió házasságából nő majd ki a következő forradalom. Mások a mobilitást, a "dróthoz" kötöttség megszünését emelik ki. Mások a kommunikációs technológiák egybeoldasát (a tévé, internet, telefon határainak elmosódását). A konkurencia azonban - mint láttuk - erős: a színház túlélte a mozit és a tévét, a sajtó túlélte a rádiót és a tévét, a rádió túlélte a tévét. Az analóg világból a digitálisba való átmenet mégis alapvető változásokat hozhat, mert - bár átmenetileg valóban konkurenciát jelent az eddigi technológiálnak - egy új, közös közvetítő közeget ad nekik.




A kommunikációs technológiák forradalmainak forgatókönyvei

A „forradalmi" technológiák útja az ötlettől a tömeges elterjedésig hasonló forgatókönyv szerint történt szinte minden modern esetben (Brian Wintston elmélete alapján).

Az ötlet, gondolat először elméletileg fogalmazódik meg, sokszor elméleti tudományos problémaként (Hertz: "gyakorlati jelentőség nélküli kísérletek elektromos hullámok terjedésével"). Az elmélet gyakorlatba ültetése a műszaki - technológiai előfeltétele az egész módszernek. A megvalósításhoz szükség van bizonyos technikai alapfeltételekre: ezek már vagy megvannak, vagy egyszerre kell többet is kidolgozni (pl. hangszóró, áramellátás, mikrofon). Az első, laboratóriumokban kézileg összeállított, nem tökéletes prototípusokat általában nem fogadják el, de az elmélet használhatóságát már bizonyítják. A félkész technológiáktól a sikeres műszaki megoldásig (pl. mechanikus TV - elektronikus TV) számos műszaki problémát kell megoldani és sokat elvetni, ha zsákutcának bizonyul.

 

A sikeres verzió ugyanakkor más, rejtett technológiákat is magában rejt: a távíró a telefont, a telefon a rádiót, a rádió a televíziót, a számítógép az internetet, az internet... (de ez már a jövő). Az írásra épül a nyomtatás, de az internet is; a távírón éppúgy lehetett szöveges üzeneteket küldeni, mint egy emailben vagy SMS-ben. A műszaki megoldás az idők során fejlődik, tökéletesedik, újabb szolgáltatásokkal egészül ki (FM rádió, szeteró rádió, RDS, teletext, mikrobarázdás lemez stb.), de ezek már nem tudnak forradalmi változást előidézni.

 

A késznek minősülő termék forgalomba kerüléséhez nem elég a technikai tökéletesség: ahhoz társadalmi szükséglet is kell. Pontosabban: igény egy bizonyos szolgáltatásra vagy tartalomra. Az emberek általában viszolyognak az új találmányoktól, különösen, ha a régi jól működik. Előfordulhat, hogy technikailag működik a találmány, de a társadalomban még nincs rá szükség. Ez esetben a prototípust visszautasítják. Ha a társadalmi igény és a műszaki termék együtt van, akkor beszélhetünk sikeres találmányról. Nem véletlen, hogy a találmányoknak szinte azonos időben több független feltalálója is van: a technológia és az igények szükségszerűen azonos időben jutnak olyan szintre, hogy többen, egymástól függetlenül is feltaláljanak egy eszközt. A párhuzamos találmányok a szabadalmak jogi vitáihoz vezetnek, sokáig együtt élő, nem kompatíbilis megoldásokhoz, míg az egyik győz (amelyik mögött erősebb lobbi áll, s nem feltétlenül a technikailag tökéletesebb, lásd: VHS), és létrejön egy egységes szabvány. Ennek fő feltétele az, hogy egy földrajzi helyen egyféle technológia terjedjen el - tehát (kereskedelmi szempontok miatt) nem szükségképp jelenti a globálisan egységes szabványt (pl. TV, DVD - de kivétel az internet). A szabványok létrejötte az előfeltétele a találmány tömeges piacra kerülésének. (A TV esetén a piacon számos szabvány élt évtizedekig egymás mellett, míg a világon három, földrajzilag elkülönülő, egymással nem kompatibilis rendszer terjedt el).

 

A piacra kerülést azonban többféle visszafogó erő is gátolja. A találmány alkalmazása általában a katonai területen kezdődik, s csak később kezdődhet a polgári kereskedelmi alkalmazás. Itt általában először az alkalmazás állami monopóliumot élvez (vannak azonban kivételek, pl. az USA) - ez érvényes lapkiadásra, rádióra és tévére egyaránt), majd, miután a közönség az államilag finanszírozható választékot már elégtelennek találja, lassan felszabadítja a piacot a kereskedelmi, végül a polgári tartalomkészítők számára is.

A polgári alkalmazásban ki kell szorítani a megfelelő korábbi technológiát, mely először a legerősebb konkurrenciaként jelentkezik, sőt, meg is erősödhet (kézírás vs. nyomtatás, rádió vs. tévé, telefon vs. postai levél). Sokszor egy új technológia azért nem tud elterjedni, mert a konkurrens korábbi túl erős és képes annyira lobbizni, hogy megakadályozza az új, tökéletesebb technológia piacra kerülését (pl. AM/FM rádió).

 

Olyan alkalmazást kell teremteni, mely kereskedelmi haszonnal jár. Ehhez megfelelően olcsó tömegtermeléi techológiára és fizetőképes keresletre van szükség (ezért az új technológiákat először az elit használja - de vannak kivételek (pl. mozi). A tartalmat a találmányhoz szintén meg kell teremteni: ha máshogy nem megy, először a berendezést készítő gyár segítségével (pl. rádiókészülék-gyárak műsort készítenek, hogy vegyék a rádiót).

Ugyanazt a technológiát lehet egyéni és tömegkommunikációs célra is használni (pl. diktafon-gramofon). A tömegkommunikációs alkalmazás fokozatosan terjed el a "nyugatról" a "kelet" illetve a városok felől a vidék felé (hozzáférés növelése).

A "tökéletes" technológia telítődésével kezdődhet a szolgáltatások (tartalmi és technológiai) bővítése; míg el nem jön az újabb találmány.




Elektronikus médiacsomagok (technikatörténet)

Minden kornak megvolt a maga „médiacsomagja”, melyet korának legfejlettebb technológiával szolgálta a hírterjesztést és szórakoztatást. A kor emberei számára természetesen egyik sem volt kezdetleges - még ha ma annak is tűnnek. A kor embere mindent megkapott, amire szüksége volt. A mai számítógéphasználóknak egy DOS-os program ósdinak tűnhet - de közben a hasonló kinézetű mobiltelefon-kijelzőket a legmodernebb csodának tartják.

 

Kommunikációs technológiák 

Kommunikációs technológiák ábrája: a mobiltelefont leszámítva az egyes eszközök háztartásonként voltak számítva, mert nem volt szükség többre. A mobil az első, amely személyhez és nem lakáshoz (háztartáshoz) kötődik. A II. világháború több, mint egy évtizedre visszavetette az egyes technogiák elterjedtségét. 

 

Az 1840-70-es évek csodája a távíró volt: szövegek azonnali továbbítását tette lehetővé. Kábeleket fektettek mindenütt, s ahová elért, az a hely bekapcsolódhatott a világ információs vérkeringésébe. A képek rögzítésére gyorsan elterjedt a dagerrotípia, s a valódság leghűbb ábrázolására sorra készültek a 3D-s térhatású fényképek. A tömegkommunikációs eszköz a sokszínű újság- és folyóiratpiac volt.

 

Az 1870-1890-es években terjedt el a máig ismert qwerty billentyűzet: megjelentek az írógépek, melyek egycsapásra kiszorították a kézírásos bürokráciát. 1892-ben már hordozható verzióban is megjelent: a táskaírógép (lásd később: táskarádió, mobil telefon). 1876-ban feltalálták (Bell) a telefont, két évre rá a telefonközpontot, 1881-ben már műsort is közvetítettek a párizsi dalműtelefonban, 1893-ban pedig Pesten megindult a világ első rendszeres telefonhírmondója: a rádió őse. 1877-ben Edison feltalálta az először csak diktafonnak szánt fonográfot (mely tehát felvételre is alkalmas volt!), mely viaszhengerekkel működött. 1887-ben Berliner ezt tökéletesítve kidolgozta a gramofont, a sík lemezes, könnyen sokszorosítható lemezt. Beindult az egyelőre nagy tölcsérekbe kiabált lemezgyártás. A Hi-Fi hangrögzítés sem ismeretlen: hatalmas tételekben fogynak a legújabb slágerek a gépzongoratekercseken. 1888-ban piacra dobják a Kodak fényképezőgépet, 1882-ben a távíróhálózaton fényképet továbbítanak (fax). 1895-ben a Lumiere testvérek leforgatják az első filmeket. 1896-ban már van mozi Pesten. 1873-ban Maxwell kidolgozza a rádióhullámok elméletét, melyet 1888-ban Herz igazol. Azt még nem sejtik, hogy mire lehet majd használni az elektromágneses hullámokat.

 

1895-1920 között alapozzák meg a rádió bevezetését: 1895-ben Károly Irén József Nagyváradon kísérletezik rádiótelegráffal, ugyanakkor Alekszandr Sztyepanovics Popov Szentpéterváron viharjelzésre feltalálja a rádiót, amit aztán a hadihajók és a part közti kommunikációra használnak, Marconi pedig kertjében kifejleszti a rádiót... Három kísérlet ugyanabban az évben ugyanarra az újdonságra. Végül Marconi tudta menedzselni felfedezését, s 1901-ben már az Atlati-óceánt szeli át rádióüzenete. Az új találmány a szikratávíró nevet viseli, hisz ezt is szöveges távíróüzenetek továbbítására használják, de nem kábel, hanem rádióhullámok segítségével (még nem rövid sípolások, hanem zizgő hangot kiadó szikrák jelezték az érkező morze-jeleket). 1906-ban Fessenden Massachussetsben kitalálja, hogy összekapcsolja a telefon hangtovábbítását a szikratávíró drótnélküliségével: zenét és bibliafelolvasást közvetít rádión, amit a hajók morzés tisztjei vesznek nagy meglepetéssel. Az I. világháború megakasztja a felfedezéseket. Ami a szórakoztatást illeti, teljes a gramofonláz. A napilapok különféle fajtái reggeltől estig folyamatosan jelennek meg, némelyek naponta többször is. Elterjed és virágzik a némafilm. 

 

Az 1920 és 1950 közötti kor a rádióé. Elterjed a közép- majd rövidhullámú AM műsorszórás. Megjelennek az első kábelhálózatok, közösségi antennák, ezúttal még a rádióműsorok jobb vételére. A gramofon elektronikus jelerősítő segítségével már valósághűbb hangzást ad, elterjed a hangosfilm, majd a színes film, és megkezdődnek a kísérletek a távolbalátóra; először csak mechanikus, forgó tárcsás szerkezetekkel majd - Tihanyi Kálmán töltéstárolós képcsöve révén - a tisztán elektronikus televízióval is. A tévéközvetítések rögzítésére pedig már ki is találják a képgramofont (1932). A II. világháború miatt azonban leállnak a kísérletek - Európa sok országában egy időre a rádió (felrobbantott adók) is. Amerikában a korszak utolsó évtizedét már az FM rádió és tévéadások beindulása jelzi. 

 

1950-1980: A világháború utáni kor a televízióé. A tranzisztor felfedezésével miniatürizálódhatnak a készülékek. A rádió felfedezi az FM modulációs URH műsorszórást, a szetereó hangzást, a tévé térnyerésével pedig szakosodni kénytelen. a hangrögzítésben megjelenik a mikrobarázdás szetereó hanglemez, és az orsós magnó. Hamarosan bevezetik a színes tévét, majd felbocsájtják az első műholdakat, melyeket tévéműsorok továbbítására használnak. A tévéműsorok továbbítására elterjed a kábel (közösségi antenna) és az itt sugárzott fizetős és tematikus csatornák.

 

1980-2000: Elterjed a VHS videókazetta és a (még analóg) műholdak egyéni vétele. Minden vonalon a számítástechnika fejlődése magával vonja az analógról digitálisra átállást: hangrögzítésben megjelenik a CD, a DAT, a minidisk, az mp3, hangtovábbításban kísérletek kezdődnek a DAB-bal (digitális rádió), televíziózásban pedig már többszáz digitális adás fogható a műholdakról. A hagyományos földi műsorszórásban azonban - mivel teljes készülékcserére volna szükség az átálláshoz - továbbra is maradnak az analóg rendszerek. A telefóniában a vezetékes telefon vetélytársává válnak a mobil telefonok. Megszületik az internet.

 

Adathordozók

 

Adathordozók

Mozgókép 

2000-: a mobil kommunikáció összekapcsolódik az internettel. A televízió a földi műsorszórásban is digitalizálódik, az utolsó analóg technológia a legtöbb országban a földi sugárzású rádió. 




Sajtótörténet

Míg a rádiózásban és televíziózásban ismert a közszolgálati/kereskedelmi/közösségi elkülönítés, a nyomtatott sajtóban ez a megkülönböztetés nem értelmezhető. Az állam által fenntartott lapok a hivatalos rendeleteket, törvényeket közlő Közlönyök (pl. Magyar Közlöny). 

 
 
Célterület szempontjából a nyomtatott  sajtótermékeket a terjesztési terület nagysága szerint csoportosíthatjuk. A terjesztési terület nagysága összefügg a földrajzi identitások méretével. Amelyik területi egységet az olvasók is egységként élik meg, melyhez vélt vagy valós érzelmi kapcsolat fűzi őket, ott jelennek meg lapok. A magyar hagyományok szerint érzelmi kapcsolat nem alakul ki Budapesthez (ehelyett itt inkább városrészhez), sem EU-s régióhoz (inkább megyéhez, városhoz), ezért ezekben az egységekben nem tud sikeres lap megjelenni. Kivétel még Pest megye, melyben heteorgenitása és Budapest-közelsége miatt szintén életképtelen lenne egy megyei helyi lap (Pest Megyei Hírlap néven azonban a szocializmusban jelent meg lap). 
Földrajzi terjesztési terület szerint - elsősorban a napilap-piacon - a következő kategóriákat különíthetjük el:
  • Globális terjesztésű lapok
    • Jellemzően egy lap vagy több lap külföldön, elsősorban az adott országból származók (exopatrióták) számára kiadott változatai (pl: International New York Times, korábban: International Herald Tribune, párizsi központú) 
  • Több országban terjesztett lapok
    • Az országos napilapok alapvetően belföldi politikát követnek, ezért jellemzően csak országhatárokon belül terjesztik őket. A több országban terjesztett lapok elsősorban tematikus folyóiratok, hetilapok. Magyarországon ilyen pl. a Nők Lapja. Egyes havi folyóiratokat különböző nyelvekre lefordítva, nyelvi mutációkban adnak ki a világ országaiban (pl. National Geography).
  • Országos lapok
    • Magyarországon a fővárosban kiadott lapok országos terjesztésűek. A másik oldalról nézve, csak fővárosi lap kerül országos terjesztésre. Ez alól egy kivétel volt, a Dátum, melyet Szekszárdon szerkesztettek (1989-90). Magyarországon az országos lapok ideológiai alapon és/vagy valamely párthoz kötődve jelennek meg; másik típusuk a celebcsoportokhoz kötődő bulvárlap. 
  • Fővárosi lapok
    • Az utóbbi évtizedekben nincs (össz-)budapesti lap. Az egyetlen kísérlet a Reggel c. szoftbulvár lap volt (2004), mely egy évet élt. 
  • Körzeti, megyei, tartományi lapok
    • Egy városnál szélesebb körben terjesztett lapok. Magyarországon a II. világháborúig jellemzően városi lapok voltak, a szocializmusban vezették be a szigorú egy megye = egy lap rendszert, mely a privatizáció után is lényegében megmaradt. A megyei lapokat Magyarországon elsősorban előfizetéssel terjesztik. Egyes megyei lapoknak vannak városi (járási) mutációi. A megyei lapok piacán kivétel az önálló Dunaújvárosi Hírlap. A megyei lapok jellemzően ideológiamentesek. Politikai ideológia mentén megjelenő megyei lapra két példa volt az elmúlt évtizedekben: a Pesti Hírlap három vidéki mutációja (1993-1994) és a Magyar Hírlap három megyei mutációja (2007-2008). Mindkét példa jobboldali lap volt, és igen hamar megbukott. 
  • Helyi lapok
    • Fővárosi kerületi, Városi, falusi lapok, általában havi rendszerességgel. Jellemzően önkormányzati tulajdonban vannak, azaz a helyi önkormányzat szócsövei. Mások más (ellenzéki) helyi politikai jellegű szervezetek kiadásában jelennek meg. A helyi közéletben független vagy civil kiadású lapok nem jellemzőek; ilyen jellegű tartalom inkább a social media felületeken jelenik meg. A helyi közélet szempontjából a nyomtatott lapokat nem helyettesítik a helyi önkormányzati honlapok, melyeknek más a funkciója. 
  • Intézményi lapok
    • Az intézményi lapok - szocialista korszakbeli szóhasználattal: üzemi lapok - egy intézmény belső terjesztésű lapjai. Heti-havi rendszerességgel jelennek meg. Jellemzően az intézmény hivatalos szócsövei, kiadója maga az intézmény. Ezekben a lapokból tehát az intézmény belső életéről viszonylag keveset lehet megtudni, klasszikus értelemben vett propagandakiadványok, közlöny funkcióval, protokoll hírekkel. Nagyon ritka, amikor az intézmény dolgozói vehetik kezükbe a szerkesztésüket. Ebbe a kategóriába tartoznak az egyetemi lapok is.  
  • Fanzinok
    • Magánszemélyek által szerkesztett tematikus (szubkulturális) periodikus kiadványok. 
 
Elkülönülés irányvonal (program) alapján
 
Fontos megjegyezni, hogy egy lapcím nem osztható be automatikusan egy tartalom szerinti csoportba: szerkesztő- vagy kiadóváltáskor a lap irányvonala alapvetően megváltozhat, azaz a lapcímeket mindig az adott évhez rendelve tárgyalhatjuk; ennek megfelelően valójában azonos lapcím is többféle lapot takarhat.  Az alábbi kategóriák nem csak a nyomtatott sajtóra, hanem valamennyi médiumra alkalmazhatóak. 
  • Üzleti sajtó (megfelel a kereskedelmi médiumoknak, elsősorban a profit érdekében működik, hirdetésekből él)
    • Egyetemes tematikájú 
      • Bulvársajtó (boulevard press): klasszikus értelemben az utcán, rikkancsok által árult lapok (kolportázs). Ilyen ma Magyarországon már nincs (az utolsó bulvárlapok az Esti Hirlap és a Kurir voltak). A rikkancsok archetipikus példája Csóti István, aki először kiabálta ki a cikkek címeit, "óirási szenzáció" bevezetővel (addig csak lapcímeket kiabáltak). 
      • Érvelés mellette: “A hirdetési rovat sokkal nagyobb mérven bocsájtja a sajtónak rendelkezésére a függetlenség eszközeit, mint az a csekély összeg, amelyet a közönség az előfizetés útján szolgáltat, tehát egyenesen a legtisztább kútforrása a sajtó morális konszolidációjának”. (Singer Zsigmond)
      • Kritikája: „a sajtó inkább a rendkívülit hangsúlyozza, mint a jellemzőt, inkább a szenzációsat, mint a fontosat. Figyelmét oly mértékben fordítja ezekre a dolgokra, hogy az állampolgárt már nem látja el a közösségen belüli feladatainak betöltéséhez szükséges információkkal és szempontokkal” (Hutchins Bizottság 1947).
        • Angliai formátuma alapján a bulvárlapok szinonimája: "tabloid" (kisebb méretű), ám sok bulvárlap nem tabloid formátumú (pl. a német Bild). 
        • Szenzációsajtó (sensational paper): szenzációs híreket vastag szalagcímekkel közlő lap
        • Filléres sajtó / penny press, krajcáros sajtó: egyrészt bulvár, másrészt nagyon olcsó is. Jellemzése: “négyoldalas, kétfilléres bulvár újság volt, kérész élete arra a félórára szorítkozott, ami alatt az emberek villamoson haza szoktak rohanni az ebédjükhöz” (Nagy Endre, Magyar Estilap). Lényegében ezt a hagyományt követi a Metro/pol ingyenes napilap is. 
        • Szoftbulvár: közéleti, de ideológiailag nem elkötelezett, színes híreket közlő lap, mely azonban nem a celebek magánéleti híreire fókuszál. 
        • Szocialista bulvár: (Esti Hírlap) szocialista ideológiai alapon álló lap, mely a híreket a politikai lapoknál rövidebben, egyszerűbben közli, kis színesekkel vegyítve. 
        • Értelmiségi bulvár, intelligens bulvár: (Mai Nap, Kurir) a rendszerváltás utáni Magyarországon néhány évig megjelenő új bulvárlapok, melyek a nagypolitikával is foglalkoztak. 
        • Az 1990-2000-es években a bulvárlap kifejezést a celebek és közéleti szereplők magánéletét központba állító lapokra alkalmazzuk. Ezeket a lapokat már nem rikkancsok árulják. 
      • Semlegesen objektív sajtó (hírszolgáltató sajtó): politikai-közéleti és szenzációs híreket közlő néplapok, politikai-ideológiai vélemények közlésétől tartózkodik, közéleti kérdésekben állást foglalhat. 
    • Tematikus sajtó (csak egy témában közöl anyagokat), pl. 
      • Gazdasági sajtó
      • Sportsajtó
      • Szépirodalmi sajtó
      • Ismeretterjesztő sajtó
  • Politikai sajtó (politikai véleményeket és oknyomozó anyagokat is közlő lapok)
    • Politikailag elkötelezett (pártos) sajtó (angliai formátuma alapján "broadsheet"), sokszor magyarul: szeriőz (komoly, fr.), minőségi, referencia, közéleti lapok (működésében a profitnál fontosabb az ideológia). Míg a szocialista rendszerben a politikai lapok egy napon alapvetően azonos vezető híranyagot közöltek, alapvetően azonos beállítódással, az ideológiailag differenciált sajtópiacon az egyes lapok vezető anyagai között jelentős eltérések lehetnek (azaz vagy mindegyik lap más hírt hangsúlyoz ki és mást hallgat el, saját ideológiai céljainak megfelelően; vagy újságírói más-más saját oknyomozó anyaggal állnak elő). Ha azonos a vezető anyag témája, akkor pedig sokszor épp ellentétes nézőpontból mutatják be azt. 
        • ideológiai alapú sajtó: működésében valamilyen ideológiát (politikai filozófiát) követ, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt vagy kormányon; ha az irányvonalának megfelelő ideológiájú párt vagy kormányon, akkor is hajlandó azt kritizálni; azaz ekkor sem válik kormánylap belőle, hanem a hatalmat kritikusan támogatja. 
        • pártsajtó: működésében egy pártot vagy egy párt ideológiáját támogatja, amennyiben az hatalomra kerül, mellőzi a vele szembeni kritikát, és egyfajta "félhivatalosként" működik, a hatalmat kiszolgálja (opportunist facilitator), 
        • kormánylap: a kormány hivatalos álláspontját közlő lap
    • Semleges politikai sajtó
      • "Elfogulatlan őrkutya" funkciójú sajtó
    • Értelmiségi bulvár (lásd az üzleti sajtónál)
  • Hírügynökségek
    • Tárgyilagos, feladata hírek és képek gyűjtése és továbbítása a sajtó számára
    • Elődei a "kőnyomatosok": "A kőnyomatos erénye a hűvös tárgyillagosság és megbízható precizitás. .. Arra, hogy a kőnyomatosnak mi a véleménye, senki sem kiváncsi. A kőnyomatosnak nem is lehet véleménye, mert hiszen azok között a lapok között, amelyektől az előfizetési díjat szedi, különböző pártállású és különböző elvű orgánumok akadnak.” (Lakatos p. 73) 
    • A sok magyar kőnyomatos közül a Magyar Távirati Iroda vált 1918-ban az állami hírügynökséggé. 
A szocialista rendszerben a lappiacot központi tervezéssel alakították. Valamennyi lap alapfunkciója az olvasók ideológiai nevelése (szocialista emberré alakítása), ideológiai alapú tájékoztatása, szocialista propaganda volt. A következő lapkategóriák léteztek:
  • Párt központi lapja (Népszabadság)
  • Kormánylap (Magyar Hírlap)
  • Szakszervezeti lap (munkáslap) (Népszava)
  • Fővárosi pártbizottság lapja (Esti Hírlap)
  • Megyei pártbizottságok / megyei tanács lapja (megyei lapok)
  • Parasztlap (Szabad Föld)
  • Értelmiségi lap (népfront lapja, másként gondolkodók lapja) (Magyar Nemzet)
  • Hadsereg tagjainak szóló lap (Néphadsereg)
  • Fiataloknak (KISZ) szóló lap (Magyar Ifjúság)
  • Úttörőknek szóló lap (Pajtás)
  • Kisdobosoknak szóló lap (Kisdobos)
  • Óvodásoknak szóló lap (Dörmögő Dömötör)
  • Nők lapja
 
 
A sajtó differenciálódása

A sajtótörténet, azaz a perodikák történetének első időszakában füzetek jelentek meg, melyek a könyvek formátumát követték, azokról váltak le. Ezek differenciálódtak később (Szajbély 2005). 

 

  • A beszerzett híreket utánközlő referáló hírlap. A 19. század elejére már kevés volt pusztán a referálás. Ezután következett a véleménysajtó: az ideológiailag elfogult, pártos sajtó, melynek küldetéstudata voltKossuth vezércikkei a Pesti Hirlapban ennek a műfajnak a hosszú, lapszámokon átívelő példái. Ezt követte az üzleti sajtó, mely pártfüggetlen, ismét inkább a hírekre koncentrál, s bevezeti a hírversenyt. A hírek annál több olvasót vonzanak, minél szenzációsabbak, megjelenik a már utcán árult bulvársajtó, és a szenzációs szalagcímekkel megjelenő szenzációsajtó. A szellemi vezér publicista helyett az újságírói funkciót a riporterek veszik át.  
  • A folyóiratok. A könyvről leváló másik műfaj a folyóiratoké. Az elsők a morális sajtó példányai, melyben a sokszor álnéven író szerző a világ dolgairól elmélkedik. Az első folyóiratok szépirodalmi almanachok, majd ezt követik a szépirodalmi lapok, szórakoztató divatlapok, ismeretterjesztő(enciklopédikus) lapok, tudományos közlönyök, női lapok, gyerekújságok, programközlő lapok (kezdetben színházak, mulatók programja, majd rádió, televízió programjai). 
 
 

 
Tipográfia szempontjából elkülöníthetjük a következő típusokat
  • Globálisan három nagy paradigmája van a politikai napilapok tipográfiájának 
    • európai-amerikai
    • japán
    • urdu
  • Tematika szerint jól elkülönül a következő típusok tipográfiája
    • "minőségi" napilapok
    • bulvárlapok 
    • sportlapok (különösen Japánban)
  • Korszakok szerint a következő típusokat találhatjuk
    • könyvszerű lapok (17. sz.)
    • több hasábos lapok, címek és rovatok nélkül (a cikkek sorrendje: beérkezés szerint)
    • rovatokra elkülönült lapok, folytatólagos szedéssel, rovatcímekkel 
    • lineáris tipográfiájó lapok címekkel 
    • lineáris tipográfiájó lapok címekkel és a címlapon szalagcímmel
    • nemlineáris tipográfiájú lapok (a cikkek külön zászlókban vagy tömbökben szerepelnek, és van címük) 
      • hagyományos címlappal (a cikk elkezdődik, a következő oldalakon folytatódik)
      • flash címlappal (teljes szövegű anyagok nélkül és ajánlókkal)
  • kép szempontjából
    • képes napilapok (a címlapon egy kép, azaz újságrajz szerepel) (20. sz. elején)
    • hagyományos napilapok
      • rajzokkal
        • újságrajzzal (azaz "rajzolt sajtófotó") pl. Kis Ujság, legkésőbbi példája a Magyar Hírlap)
        • karikatúrával
        • művészi grafikával (pl. a szocializmusban jellemzően ünnepi számokban; legkésőbb a Magyar Nemzetben; ma pl. Élet és Irodalomban)
      • fotókkal (fotóriport, művészi fotó, hírfotó, protokollfotó, "nap lánya", "csalifotó", stock-fotó [az írás tematikájához illő "illusztráció"])
        • fekete-fehér fotóval
        • színes fotókkal
  
Terjesztési módszer szempontjából 
  • Előfizetéssel
    • Lovasposta (ezt jelzi a lapfejen lévő kürtös postás alak) viszi a lapot csak előfizetőknek. A lovasposta viszi a személyes leveleket a postamesternek, akinek ebből összeállított kéziratos hírlevelét viszi tovább – a főútvonalakon a 18. századik hetente, a 19. század közepén naponta (Pest-Bécs), ennél kisebb helyekre hetente 2-szer. 
    • Ismerősök útján (különösen cenzúra idején)  “A hajdani sajtótermékek legfeljebb a haza központjáig, Pestig utazhattak postai gyorsasággal, s onnan az ország még olyanszerű városaiba is, mint Mezőtúr, Isten jóvoltából és a pesti jó barátok szívességéből továbbítatván érkeztek meg a tisztelt előfizetőkhöz és olvastattak a kedves feleségek s nagytiszteletű asszonyságok által, de csak akkor, minőn már az őrletni és vetni való búza megtisztíttatott”  (Lakatos p. 96):
    • A 18. sz. végi folyóirat (és könyv) terjesztés két formája a subscriptio és a praenumeratio. 
    • Subscriptio: az olvasók megadott helyeken (könyvkereskedés, megbízott személyek) subscribensekként aláirásukkal jelentkeztek a megjelenés elõtt álló mûvek megvételére, hogy a kiadó felmérhesse az igényeket (ha nem volt mecénása egy kiadványnak). 
    • Praenumetratio: az első magyar nyelvû újságok vezették be. Előfizetés. Kezdetben a mûvek megjelenésének bizonytalansága miatt kevésbé volt hitele a közönség körében, mert féltek, hogy elveszik a pénzük. Ezért sokan csak subscribenseket gyûjtöttek - aláírókat.
    • Előfizetés. Ekkor még csak 1 éves elõfizetést fogadtak el lapokra. Az elõfizetõ nyomtatott címzésû borítékban kapta a lapokat, melyeket napi küldéssel 4, heti 4-gyel 3, heti 2-vel 1 Ft évi díjért vittek. Pecsét alatt (viaszpecséttel lezárva) +2 ft-ot kellett fizetni. 
    • 1830-as éveks: könyvesboltokban, trafikokban lehet megvenni; olvasni polgári olvasókörökben, kávéházakban is 
    • 1840-60: kiépül a vasúthálózat így több újságot lehet vinni és gyorsabban: az éjjel kinyomott lapok reggelre vidéken vannak. Pályaudvarokon is lehet kapni. 
    • 1900s: “Ha a fővárosban egy kávéház megnyílik, okvetlenül ott találjuk reklámtábláján, hogy az összes kül- és belföldi lapok kaphatók” (lásd: WiFi)
    • 1848: az első utcai árusítású lap: Marczius Tizenötödike (előfizetéssel is kaphatóÖ “Friss Márciust tessék”
    • 1867-től szabad árusítás (addig kávéház, előfizetés)
    • 1897. 1608 sz belügyminiszteri rendelet: kolportázs szabályozása: csak a cím és az ár kiabálható (tartalom nem), betegek és gyerekek nem árulhatnak lapot.  (senki se tartja be; a rikkancsok “valótlan híreket “kiabáltak”), 8 naponként az engedély megújítandó, csak a nagyvárosokban. 
    • 1911: repülővel Pesti Hirlap vidékre és 1938-ban lapok Kárpátaljára
    • 1912: utcai árusítás csak 18 éves kor felett; karszalaggal, majd igazolvánnyal lehetséges. A rendeleket megszegését az utcai árusítási engedély bevonásával büntették. 
    • Újságautomata: jellemzően az USA-ban, újabban Moszkvában is.  
Az elnevezések etimológiája 
Angol: newspaper; cseh: noviny; német: Zeitung; francia: Presse, olasz: Giornale; norvég: Avis; lengyel, szláv nyelvek többsége: Gazeta; portugál: Jornal; szlovén: Dennik, magyar: újság, hírlap

Az újság elnevezései maguk is utalnak a jelenség lényegére. Az „újság” (Zeitung, News) az újdonság (időszerű) jellegét hangsúlyozza, a „folyóirat” (Coranto, Occasionel) a rendszerességét, folytatólagosságát, a „lap” a hordozó felületre, a „sajtó” (-termék) (Presse, Pecsaty) az előállítási technológiára, a „Post” a terjesztésre utal; a „hírlap” a tartalmára (Mercur: az istenek hírnöke). A Magazin szó eredeti jelentése raktár.
Angol nyelvterületen a gyorsaságra utal az Express a lapok címében.
Az újságok valójában nem „bárki számára” hozzáférhetőek, hiszen a hozzáférést meg kell fizetni, de ez viszonylag könnyen lehetséges (erre utalnak a Gazette [velencei váltópénz], „filléres sajtó”, „penny press” kifejezése); az ingyenes sajtótermékek esetében pedig a „megfelelő helyen és időben” kell lenni a laphoz hozzájutáshoz (pl. városban, metróban: Metro, Metropol).
A „demokrácia őre” funkcióra utalnak a későbbi lapcímekben a Figyelő, Ellenőr, Őr (Observer, Guardian) szavak.
A korai sajtótermékek egyéb elnevezései: Relation (német, 1600-as évek), Flugblätter (szórólap, hírlevél, szenzációk, érdekességek) – vásári relationok, régi-mai szóval hírlevelek.
 



A nyomtatott sajtó nemzetközi története

A ma ismert napilap nem egyszerűen egy hírközlő médium. Ha végiglapozunk egy újságot, láthatjuk, hogy az egy információs-szórakoztató „csomag", melyben típusától függően (pl. bulvár, politikai, üzleti) különböző műfajok, rovatok kapnak helyet. A kezdeti ömlesztett hírhalmaz mára sok egyéb összetevővel gazdagodott. Rovatokra bomlott, elváltak (ill. el kell/ene válnia) a híreknek és véleményeknek; közöl hirdetéseket, tőzsdei adatokat, időjárásjelentést, tévéműsort, keresztrejtvényt, képregényt, olvasói leveleket stb. Egyes műfajok kihaltak vagy átalakultak (tárca, „hivatalos rovat"). A lapok címlapja ma már egyre inkább a tévé vagy egy internetes portál képernyőjére hasonlító képes kedvcsináló a belső tartalomhoz.

A rádió, tévé és internet előretörésével az újságok feladata egyre inkább a legfrissebb hírek és adatok közléséről (ill. mellette) a mélyebb elemzések, tematikus összeállítások felé tolódik el. Legfontosabb szerepe továbbra is a kormány cselekedeteinek és a politikai életnek a figyelése lesz.

 

A kezdetek A nyugati világ történetének első rendszeres írott hírszolgálatát a római birodalomban szervezték. Naponta jelenlek meg a városszerte terjesztett kézírásos „akták", melyek „kormánypárti lapok" voltak. Az első Acta Diurna i.e. 59-ben Rómában jelent meg Julius Caesar rendeletére és legalább i.sz. 222-ig megjelentek. Hírt adtak politikai gyűlésekről, perekről, a katonaság csatározásairól, kivégzésekről. Egyetlen példányuk sem maradt fenn.

Az első nyomtatott újságot Kínában adták ki. Az első ilyen kormány által megjelentetett „tipao"-t a Han dinasztia (i.e. 202-i.sz. 221) alatt a tisztviselők körében terjesztették, első nyomtatott példányaik pedig a Tang dinasztia alatt (618-906) készültek.

A modern újságok nem a római vagy kínai hírlapok utódai. Azoktól függetlenül alakultak ki, s Kínába is csak a 19. században jut „vissza" az első nyugati újság.

Bár már kínában korábban létezett nyomda, Johannes Gutenberg Európában ettől függetlenük (újra) feltalálta a nyomtatást, ami lehetővé tette a könyvek, majd újságok megjelenését is.

 

Kéziratok. Az első európai újságok szűk körben terjesztett kéziratos levelek voltak. Az 1400-as évek német kéziratos lapjainak szenzációs hírei közt sok az erdélyi szászok ellen elkövetett attrocitásoról számolt be. Az elkövető: Drakula volt...

Az első nyilvános lapok Velencében jelentek meg az 1530-as években, s áruk egy gazetta volt, innen a hírlapok későbbi neve (gazette). Egészen Londonig eljutottak a velencei lapok. Németországban Augsburg volt a kéziratos hírszolgálat központja A Fugger-kereskedőcsalád saját - elsősorban kereskedőknek szóló, piaci híreket közlő - kéziratos lapjai azonban saját terjesztői hálózattal jutottak el olvasóihoz. A politikai lapokat a postajáratokhoz igazodva, hetente adták ki őket, hatósági engedély kellett hozzá. A kéziratos levelek népszerűségét jelzi, hogy még 1699-ben is nyomtattak Angliában olyan lapot, ahol a kézzel írt betűket próbálták nyomdai betűkkel utánozni (Dawks News-Letter).

Az első nyomtatott újságlevelek a könyvnyomtatás feltalálása után 20-30 évvel jelentek meg. Ezek az alkalmi újságlevelek (Newe Zeitung, occasionell, aviso) egylapos, egy hírt tartalmazó nyomtatványok voltak (témájuk volt pl a török háborúk, így több szól magyar eseményekről, pl. az 1587-ben nyomtatott Newe Zeitung aus Ungern, Hans Mennel nyomdájából). Magyarországon az első ismert magyar újságlevél a Rövid, de igen bizonyos relatio című 1634-ből. 1609 előtt csak az események függvényében jelentek meg az újságlevelek.

 

Rendszeres közlönyök 1609- 1609-ben strassburgi Relation és a wolfenbütteli Aviso (Aviso

Relations oder Zeitung) voltak az első rendszeresen megjelenő hetilapok, melyek máig fennmaradtak. A „referáló stílusú" híreket egymás után, a helyszín és időpont megjelölésével sorolták fel. Rovatszerkezet vagy az egyes cikkekenek címe nem volt. Ezek a lapok hetente jelentek meg, a postajáratnak megfelelően. 1631-ben indult a Gazette francia lap, melyet maga Richelieu felügyelt és részben írt. A cenzúra és szabályozás miatt kezdetben a szabad sajtótermékeket a célországon kívül, Hollandiában készítették (pl. angol, francia nyelven). Még szerzői jogot nem ismertek, a kor lapjait egyre másra másolták, fordították, újranyomtatták. Az első újságoknál még egyhasábos, nyolcadrét (A/5) mérettel találkozunk. Minthogy ez a korabeli könyvekének felelt meg, a nyomdászok is ennek megfelelően tördelték az oldalakat. (Kép: weekly.jpg)

Az 1600-as évek első felében Angliában létrejöttek a különböző Mercurius főcímű lapok, mind az egyes pártok lapjai, melyek már az előzetes cenzúrától szabadok voltak. A teljes sajtószabadság Angliában 1695-ben, Svédországban 1766-ban, Franciaországban 1789-ben, Magyarországon és Németországban 1848-ban jött el.

Az angolszász országokban nem az irodalom vagy a divat, hanem elsősorban a hirdetések és a hírek iránti kereslet tartotta el a napilapokat. Franciaországokban a divat, az irodalom egyaránt fontos volt - elég csak arra gondolni, hogy itt indult világhódító útjára a „vonal alatti" tárca (feuilleton) rovat.

 

Az első napilapok 1702- A napilapok megjelenését több tényező is elősegítette: az olvasástudás elterjedése, a nemzetek és nemzeti piacok kialakulása, a postaszolgálat fejlődése, a városiasodás, és a megfelelő technológiák létrejötte. Az első európai napilap a lipcsei Einkommende Zeitung volt 1650-ben.

 

Nagy-Britannia. Az első, megjelenésében is újságszerű kiadvány 1665-ben a The London Gazette volt. 1702-ben a The Daily Courant (London) volt az első sikeres angol napilap, melyet több tucatnyi másik utánzott a következő évzitzedekben. Ez politikai híreket adott, kommentár nélkül. 1714-ben a The Evening Post már esténként (délután) jelent meg, s ezt az „esti modellt" más lapok is követték (Nálunk: Esti Lapok, 1849, illetve a szintén esténként megjelenő Marczius.)

USA. 1690-ben jelenik meg az első amerikai újság, a bostoni Publick Occurrences Both Foreign and Domestick első és utolsó száma. Első hírében a keresztény hitre tért indiánokról ad hírt. Lévén, hogy engedélye nem volt, a hatóságok betiltották, szerkesztőjét börtönbe zárták, a lapot bezúzták (csak 1845-ben fedezték fel egy példányát a British Libraryban). A következő lap 1704-ben a Boston News-Letter, mely a helyi postás, John Campbell kézírásos leveliből nőtt ki. Többnyire angiali lapok híreit közölte. Az 1700-as évek végére majdnem minden kolóniának (államnak) volt egy-két 4 oldalas hetilapja. New York városának első lapja csak 1725-ben jelent meg: a New York Gazette. 1785-ben már találkozhatunk a New York Daily Advertiserrel, mely kizárólag hirdetéseket közölt, de azt naponta (A hirdetési napilap Nagy-Britanniában is jó üzlet volt: lásd pl. a The Daily Advertiser, mely már 1754-ben 4 hasábban jelent meg). Így az USA-ban előbb volt hirdetési napilap, mint politikai. Az újságoknak - mikor már megbízható rendszerességgel jelentek meg - így igen fontos gazdasági szerep jutott. Itt közölték a kereskedők áraikat, itt jelentek meg a kikötőkbe érkezett hajók szállítmányairól a hírek stb. (de a politikai napilapok - brit vagy amerikai - sem vezércikkel vagy hírekkel indították a címlapon a lapot, hanem a hirdetésekkel. Ez a szokás a legtovább a Timesnél maradt meg).

1783-ban jelent meg az első amerikai politikai napilap, a Pennsylvania Evening Post. 1801-ben már 20 amerikai napilap volt. 1820-ra a nagy amerikai napilapok felének a címében ott vol t az „advertiser," "commercial" vagy "mercantile" (kereskedelemi) cím. Ezek a lapok általában drágák is voltak: csak a kereskedők tudták megfizetni őket. Mind a brit, mind az amerikai újságokat megdrágította az újságbélyeg, mely a lap árát olyan magasra vitte, hogy a szegényebbek egyszerűen nem tudták megfizetni: ez is a sajtószabadság korlátozása volt.

 

A lapszerkesztés Ugyanakkor a szerkesztők többsége még máshogy képzelte el az újságszerkesztést, mint mai kollégáik. Feladatunk az volt, hogy várják a postát és vele a vidéki levelezők híreit, illetve a vidéki vagy külföldi lapokat, melyekből átvehették a híreket. Ha nem jött posta, nem volt hír sem. Hatalmas változásnak számított, mikor 1790-ben az amerikai Benjamin Russell először ment a hírek után: kisétált a kikötőbe a befutó hajókról beszerezni az újdonságokat. New York-i lapok közösen béreltek egy hajót, hogy menjen körbe a befutó hajókon és kutassa fel őket külföldi újságok és hírek után. 1783-ig a londoni Parlamentben tilos volt jegyzetelni: a memóriabajnok William "Memory" Woodfall (a Morning Chronicle szerkesztője) volt kora legismertebb tudósítója. A korábbi helyzet teljesen megváltozott a távíró feltalálásával. Ezen alapult az első amerikai hírügynökség, a New York-i lapok által alapított Associated Press szolgáltatása. 1866-ban pedig a transzatlanti kábelen megindult az Amerika és Európa közti közvetlen kapcsolat is.

A tömegsajtó

Az első igazán tömegekhez eljutó sajtótermékek (a „penny press") Benjamin Day lapja, a New York Sun (1833) volt, melyet az utcán már rikkancsok egy pennyért árultak, a mai bulvárlapok előfutára. Lapjai a szokásos hirdetési laponál kisebbek (kb. A/4) voltak, „human interest" témákat és rendőrségi híreket közölt. Ekkoriban a 220 ezres New Yorkban a legnépszerűbb lap a 4500 példányban megjelenő Courier and Enquirer volt. A Times ugyanekkor a 2 milliós Londonban 10 ezer példányban fogyott el. Az olcsó Sun példányszáma 2 év alatt 15 ezer lett, de ez volt a maximum, amire a nyomdagépek ekkor egyáltalán képesek voltak. Az egy pennyért árult lapok egycsapásra elszaporodtak Amerikában. A bélyegadó miatt Angliában egy újság ára eleve 4 pence-ről indult, mégis az 1830-as években 560 „kalóz", politikailag többségben szélsőséges újságról tudunk (az adót 1855-ben törölték el). 1836-ban elértek az olcsó lapok Franciaországba, ahol Emile de Girandin elindította La Presse című néplapját.

A sajtó virágkora 1878-1918

USA

Amerikában az 1880-as években kezdődött az „új újságírás" kora, melyet a magyar származású Joseph Pulitzer vezetett be. Az olcsó tömeglapok kora után 50 évvel létrehozta a szenzációra építő lapok második generációját, melyben azonban a bevándorlók, szegények és munkások jogaiért küzdött, korábban szokatlan agresszivitással. Vasárnapi újságjában New Yorkban számos máig ható újítást vezetett be: női és sport rovatot indított, és ő közölte az első színes képregényt napilapban. Azonban az erőszak és szex sem hiányzott lapjaiból, melyek címei is megfelelően szenzációsnak voltak megírva: ekkor születtek a vastag betűs „headline"-ok. Fő konkurrenciája a hasonló stílusban működő New York Journal volt, William Randolph Hearst lapja. A századfordulón 1 milliós példányban jelenltek meg. (Ma mégis óriási ritkaságok, a felhasznált igen olcsó és rossz minőségű papírjuk miatt).

Kettejük egyik jogvitája a Yellow Kid című képregény után hozta az erről „sárga újságírásnak" nevezett szenzációújságírást. 1897-ben jelent meg az első fotó a lapokban. Megalakultak az első hálózatok, melyek sorra vásárolták fel a független lapokat.

 

ANGLIA

1903-ban indította Alfred Harmsworth Daily Mirror című lapját. Ez volt az első mai értelemben vett (kis méretű) tabloid újság, azaz bulvárlap. Egymillió példányban fogyott a lap, úgyhogy 1919-re Amerikába is bevitték (az első tabloid az Illustrated Daily News volt). A szenzációkkal és bűnügyekkel teli tabloidok kis méretűk miatt jó olvasmányt nyújtottak a metrókon. A New York Daily News 1940-ben már 2 millió példányban fogyott.

  

 

 

A szocialista sajtó rendszere

A Szovjetunióban annak megalakulásától, a szocialista blokk országaiban a II. világháború után alakult ki egy nagyjából egységes sajtóirányítás, melyben nem piaci folyamatok, hanem a pártállam központi tervezéssel határozta meg az egyes lapok körét, ideológiáját és ezekhez rendelt példányszámokat. A piac kikapcsolása anomálisan nagy példányszámú, az ideológiának megfelelő irodalmi-művészeti lapokat tartott életben, ugyanakkor a másként gondolkodókat nem engedte a nagy példányszámú lapok közelébe. A legnagyobb különbség az adott ország közigazgatásától függően eltérő megyei-városi-tartományi lapok rendszerében, illetve a népfrontos lapok jellegében volt. A következő napilaptípusok jelentek meg, melyek egy osztály szemszögéből számoltak be körülbelül azonos eseményekről. 

 

 Magyaro.SzovjetunióLengyelo.CsehszlovákiaNDK
Párt központiSzabad Nép / NépszabadságPravdaTrybuna LuduRudé Pravo (Vörös igazság) (Ma: Právo) / Pravda (SK)Neues Deutschland
SzakszervezetiNépszavaTrud Práce / PrácaTribüne
Értelmiségi / másként gondolkodók  / Népfrontok Magyar Nemzet (Hazafias Népfront) Kurier PolskiLidová demokracie (Nemzeti Front)Neue Zeit (kereszténydemokrata), Der Morgen (liberáldemokrata), National-Zeitung (nemzeti demokrata)
KormányMagyar Hírlap (1968-)IzvesztyijaŻycie Warszawy (Varsói Élet)  
SportNépsport (ma Nemzeti Sport)Szovjetszkij SzportPrzegl±d SportowyČeskoslovenský sport (ma Sport)Deutsches Sportecho
Bulvár / EstiEsti Budapest / Esti Hírlap (1956-)Vecsernyaja MoszkvaExpress WieczornyVečerník (Pozsony), Večerní Praha (ma Večerník Praha)BZ am Abend (ma Berliner Kurier)
FővárosiEsti HirlapMoszkovszkaya Pravda  Berliner Zeitung
ParasztNincs (1945 után pár évig a Friss Ujság, a Szabad Szó, korábban a Kis Ujság). helyettük a heti Szabad Föld. Bednota (1918-31) Zemědělské Noviny (Mezőgazdasági Hírek) (ma Zemské noviny)Bauernecho
IfjúságiNincs, csak hetilap (Magyar Ifjúság)
(1945 után: Magyar Nap, 1962: terv) 
Komszomolszkaja Pravda(Sztandard Młodych)Mlada Frontá (ma Mladá fronta Dnes) / Smena (SK)Junge Welt
HadseregHetilap: NéphadseregKrasznaja ZvezdaŻołnierz Wolno¶ci  
Úttörő Pionyerszkaja Pravda   
KülföldieknekDaily News / Neueste NachrichtenMoscow News   

 RomániaBulgáriaAlbániaJugoszlávia
Párt központiScînteia (szikra), România LiberaRabotnyicseszko DeloZeri i Popullit (a Nép hangja)Politika (Belgrád), Vjesnik (Zágráb)
Szakszervezeti(Munca)Trud(Puna) 
Értelmiségi / másként gondolkodók  / Népfrontok Universul (-1953) Bashkimi (=Demokratikus Front) 
Kormány    
Sport Naroden Szport Sportske novosti (Zágráb), Sport (Belgrád)
Bulvár / Esti   Vecer, Vecernji List (Zágráb), Večernje novosti (Belgrád), Politika ekspres (Belgrád)
Fővárosi    
ParasztDreptatea (-1947)   
IfjúságiScinteia Tineretului   

 


Napilapok formátumai a világban

Közép-Európa lapjainak mintáját a francia és a német újságok adták/adják. Nem véletlen a Népszabadság és a Berliner Zeitung hasonlósága. Európa ezen részén a lapok ma kisebb méretűek, 20-40 oldalszámúak (az 1930-as években azonban a magyar lapok ünnepi számai még 60-80 oldalasak voltak!).

Ismét más a brit hagyomány, mely az angolszász országokban terjedt el. Már kezdettől a lepedő méretű és ma már akár több kilónyi újságok jellemzik a brit és elsősorban amerikai lappiacot. A napilapok szekciókra oszlanak, melyet kezdenek az európai lapok is erősen leegyszerűsítve átvenni. A szekciók közt van irodalmi, művészeti, életmód, sport, gazdaság, és szórakozás (rádió-tévé) és természetesen hirdetési.

A Szovjetunió összeomlása magával ragadta a szinte jelképnek számító Pravdát is. Ma jelentéktelen kommunista párti újság. Az Izvesztyija, a szakszervezetek lapja is sokat vesztett népszerűségéből, de fennmaradt, míg a fiatalok lapja, a Komszomolszkaja Pravda népszerű maradt. E lapok formátuma azonban maradt a régi: lepedőnyi, 4-8 oldalas újságok.

Míg Európa nemzetállamaira erősen jellemző a pártok, szellemi irányzatok - pártok szerint elkülönülő napilapok modellje (mely amerikában is jellemző volt a kezdeti időkben), az USA-ban egy többmilliós nagyvárosban általában egyetlen jelentős napilap van. Az Egyesült Államokban kifejezetten országos napilap sokáig nem is létezett: ma már a televízósképernyő sokszínűségét követő USA Today tölti be ezt a szerepet az országosan kapható, legnagyobb befolyásúnak tartott New York Times (1,2 millió példányban jelenik meg (1993)) mellett.

A napilapok másik fő típusa a bulvárlap (tabloid). Közép-Európában ebben a vékonyabb német modellt (pl. Blikk-Blick) követjük. Angliában a bulvárlapoknál is a vastag méret jellemző, és ők (The Sun) vezették be a „3. oldali" aktfotók használatát is.

  




A nyomtatott sajtó magyarországi története a XX. századig

(további részleteket lásd: https://mediatortenet.wordpress.com/ )

A sajtótörténet során a politikai lapok mindvégig az aktuálisan uralkodó kormánypárti és ellenzéki politikai pártok és ideológiák egymással való harcának eszközei. A liberális és konzervatív, függetlenségpárt és kiegyezéspárti, jobboldali és baloldali, királypárti és köztársaságpárt dichotómiák napi összecsapásai jelennek meg bennük.

A bulvársajtó ettől függetlenül a piac kegyeit keresi, de a 20. század végének celebsajtója ismét elveszti függetlenségét, és a celebeket előállító médiavállalkozások marketingjének eszközeivé válnak. 

Néhány időszak van csak, amikor a lapok nem versengtek egymással sem politikai, sem piaci alapon: a diktatúrák korszakai (1919, 1944) és a szocializmus időszaka, amikor központi sajtóirányításban csak az uralkodó ideológia kaphatott teret a sajtóban. 

 

*

 

Az első magyar újságok 1705-1832 

Az első magyar újság még latinul íródott, a Rákóczi-szabadságharchoz kötődik. A Mercurius Hungaricus elsősorban a nyugat felé igyekezett a bécsi sajtó egyoldalú tudósításait egy világnyelven (latinul) írt kuruc lappal ellensúlyozni. 1705 és 1710 közt 6 száma jelent meg.  

Landerer Mihály kiadásában 1764-ben indult, s csak 1929-ben szűnt meg a Pressburger Zeitung pozsonyi német nyelvű lap.

A magyar nyelvű újságok elindítója Rát Mátyás volt. 1780-ban ő indította Pozsonyban - Mária Terézia engedélyével - a Magyar Hírmondót. Kezdetben 320 előfizetője volt. A híreket nem szárazon közölte, hanem azokhoz kommentárt is fűzött. Hamarosan Bécsben (Bécsi Magyar Hírmondó) és Erdélyben (Erdélyi Magyar Hírvivő) is indul lap. Az első pesti újság 1806-ben jelent meg: Kultsár István Hazai Tudósítások c. lapja. Először külföldi hírek közlésére nem kapott engedélyt, majd 1808-tól már Hazai s Külföldi Tudósítások címmel jelenthetett meg az engedélyt megszerző konzervatív lap.

Milyen volt a cenzúra? Magyarországon 1804-ben a külföldi lapok járatása engedély nélkül tilos volt. A lapokat kézbesítés előtt a postán cenzorok vizsgálták át. 1808-ban 108 lapot engedélyzetek, amiből 84 német volt. Ekkor még csak 1 éves előfizetést fogadtak el lapokra. Az előfizető nyomtatott címzésű borítékban kapta a lapokat. Pecsét alatt (viaszpecséttel lezárva) +2 ft-ot kellett fizetni. A cenzúra miatt sokat késtek a lapok.

1822-ben még mindig csak 107 engedélyezett külföldi lap volt a monarchiában. Ha valaki tiltott lapot akart olvasni, cenzori engedélyt kellett szereznie. Ha megkapta, a lapot csak ő maga olvashatta, azt másnak nem mutathatta meg. A belföldi lapok szerkesztői pl. kaphattak ilyen lapokat, Ha a cenzor nem találta megfelelőnek a lapot., elkobozta, így az előfizetők nem kapták meg. A cenzor által jóváhagyott cikkeket a rendőrség is kifogásolhatta. Sok szerkesztő panaszkodott, hogy képtelen érdekessé tenni a lapot a cenzúra miatt és az előfizetők száma is csökkent.

 

A hazai lapok alapértékei

A 17-18. századi sajtó jellege nagy általánosságban referáló volt: a hírekről számoltak be (arról is csak meghatározott, általában bécsi lapok alapján). A sajtó politikai hírei - részben a lapok magas ára, részben az analfabétizmus miatt - a nagypolgárság és arisztokrácia olvasmánya voltak. Pár száz példányban jelentek meg. A 19. századra a helyzet megváltozott. A reformkorban az újságok a polgárság olvasmányává váltak. A száraz híreken túl a lap szerkesztője, cikk írója véleményét is közölték, s ekkor terjedtek el a tárcák, vezércikkek, kritikák. Az 1860-as évektől számítják a tömegsajtó korát. A hírt és véleményt különválasztva közlik, olvasóközönsége: mindenki.

 

A reformkor lapjai 1832-1848

Két új jelenség tűnik fel: a közvéleményt formáló kívánó véleménysajtó és az országgyűlési ill. törvényhatósági eseményeket "közvetítő" országgyűlési ill. törvényhatósági tudósítások.  

A reformkorban a korszak két vezető politikusa, Széchenyi és Kossuth határozta meg a hazai politikai lappiacot. Helmeczy Mihály szerkesztésében jelent meg a Jelenkor (és melléklapja, a Társalkodó), Széchenyi szellemi vezérlete alatt. A nemesi konzervatív reformellenzéki lap előfizetői száma minden addigit felülmúlt, elérte a 4000 -t is. A híreket származási helyük szerint közölte, Magyarország és Erdély rovattal kezdett, mint megannyi utóda. 1832-ben az Országgyűlés alatt kezdte kéziratos, a korai angol újságlevelkhez hasonló formában, postai levélként terjeszteni Országgyűlési Tudósításait Kossuth Lajos. 

Az 1830-i diétán gr. Andrássy György tornai követ vetette fel egy országgyűlési újság gondolatát, egyebek közt azzal az indokkal, hogy a megyék így jobban ellenőrizhetik követeik szereplését. Egy zenpléni követ épp azzal a tervvel állt elő, hogy magánlevélben – a cenzúra megkerülésével - megbízóinak tudósít az országgyűlésről. Ő volt Kossuth. 

1832. december 16-tól Kossuth jegyzetel az üléseken. Első levelei még nem rendszerezettek, de 1833-tól összefogott Orosz József pozsonyi újságíróval, aki 1830-ban már németül könyv formában közzétette országgyűlési jegyzeteit. A következő módszerrel jegyzetelt: “A kimagasló szónoki szépségeken, a jellemző mondatokon és sarkalatos adatokon kívül jóformán csak a vezérszókat jegyeztem fel, melyek az okoskodás fonalát kiczövekelik, jegyzeteim amolyan csontváz voltak, melyre testet rakni az emlékező tehetség feladata volt .. . Mikor mások az ülések után szórakozást kerestek, nekem íróasztalomhoz kellett sietnem, nehogy emlékezetem cserben hagyjon s a csontváz váz maradjon.” Ekkortól rendszeres időközönként jelenik meg tudósítása. A kész szöveget 25-40 szegény jurátussal másoltatja a leveleket, melyet 1833 elején kb. 30 címre küldi ki, őszre már 100 előfizető van. Rövid vezércikkféléket is írt, a beszédeket kommentálva, minősítve közli. 1832. december 17. és 1836. május 15. közt 344 szám jelent meg. 

Kritikája. Nem mindenkinek tetszett a levelezés: a “gyenge és reakciós tollforgató (MST)”  Ponori Thewrewek József (1833) írta: nincs ilyen “non authentica publicitasra” szükségünk: a megye a követek leveleiből tudja meg “hivatalosan” az eseményeket, ne a “nemhivatalos” sajtóból, ami akármit is írhat. 

“Az itt előterjesztett authentica publicitashoz hasonló helyes nyilvánosság nincs a külföldön, hol a követeknek instructiükat adni nem szoktak; és ezek választóikat in corpore soha nem tudósítják. Ott egyedül az újságírók hirdetik az országgyűléseken történt dolgokat és tanácskozásokat; és így ők teszik hírlapjaik által a publictast: de minőt vallyon? Non authenticát! És ezt mindenki tudja, ki a külföldi diétákon folyt tanácskozások előadását egyik külföldi újságban egyképen, a másikban másképen stb. olvassa”. 

A lapot Bécsben betiltották, bár Kossuth arra hivatkozott, hogy magánlevelek küldését nem tiltja a törvény. Végül Kossuthot börtönbe csukták. 

Előzménye. Az Országggyűlési lap előzménye: joga van-e a sajtónak híradásokat közölni az országgyűlési vitákról az elhangzott beszédeket nyilvánosságra hozni? A kérdés először Angliában merült fel. Az első lap Eduard Cave Gentleman’s Magazine-ja (1731) volt, mely közöte ezeket a beszédeket. A kilátásba helyezett büntetés elkerülésére Cave lapjában Samuel Johnson Swift épp megjelent (1726-35), Lilliputban szerepeltetve a törpék nevével jelezve közölte a vitákat (The Debates in the Senate of Lilliput, 1738). 1752-ig folytathatta így, a Parlament pedig nem mert közbelépni. Az országggyűlési lapok mai utódai a rádió és televízió parlamenti közvetítései. 

Törvényhatósági Tudósítások Az Országgyűlés berekesztése után Törvényhatósági Tudósítások címmel Kossuth hasonló levelekben a megyei “önkormányzatok” munkájáról tudósított. Ehhez kiterjedt megyei levelezői hálózatra is szüksége volt. 1837-ben 160 példányban készült a lap. 
Az ellenzéki lapot a helytartótanács megpróbálja elhallgattatni. 1836-ban a levelek hírlap jellegére (s így engedélyhez kötöttsége miatt) utasítják, hogy hagyja abba a levelek küldését, de nem teszi: erre a postát utasítják, hogy a Tudósításokat ne vigyék ki. A posta helyett a pesti vásárra járó magánemberek vitték a leveleket. A lap még népszerűbb lett ezzel. 
Kossuth ellen végül 1837-ben hűtlenségi pert indítottak – amiért nem hagyta abba a lap kiadását, azaz ellenszegült az uralkodónak – és elfogatása mellett döntöttek. Kossuth tiltakozott, de márciusban letartóztatták, a budai vár börtönébe viszik és 4 évre ítélik. Kossuth nyelvtanulással és olvasással tölti idejét.

1837-ben Pozsonyban megjelent az első, formátumában már a kor legmodernebb arculatú francia napilapjaihoz hasonlóan tördelt lap, a Hírnök és a Századunk melléklap.

A Hírnök kormánypárti, konzervatív lap. Metternich engedélyével indult Pozsonyban 1837. július 4-én. Szerkesztője Balázsfalvi Orosz József, aki annak idején még Kossuthtal együtt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat. Támadja Széchenyit, közel áll a később a Világot átvevő Desewffy családhoz. 

1841-ben a frissen szabadult Kossuth Lajost kérte fel Landerer frissen szerzett újságengedélyével a lap szerkesztőjének. A Pesti Hírlapban - a kor legjelentősebb újságjában - Kossuth megteremtette a vezércikk műfaját. A korszakra általában jellemző, hogy a lapok fő célja nem a napi híradás volt, hanem egyfajta szellemi vezetőjük voltak az olvasótáboruknak, azaz véleményt is közöltek. 

 

A Pesti Hirlap indulása. 1840-ben a szabaduló Kossuth és köre a Nemzeti Újságot akarták megszerezni, amikor Landerer politikai lapot akart indítani, ezért megvette az engedélyét egy konzervatív politikai lap (Munkácsy János Rajzolatokból átalakított Sürgönye) kiadásának. Bécsben  megegyezett a hatalommal, hogy Kossuth “megszelidítésének” legjobb eszköze, ha úgy tartják kézben, hogy (cenzúrázott) lapot adnak neki, ami jobb, mintha titkos röplapokat adna ki. Landerer megígérte, hogy ha Kossuth túl messze megy, eltávolítja a laptól; majd Kossuthtot felkérte a lap szerkesztésére (1841. jan. 2.)

Megállapodásuk szerint a kiadó (nyomda) nem szól bele a lap szerkesztésébe, de kéri Kossuthot, hogy közlésre méltó és illő hangnemben írt cikkek közlésétől a szerkesztő akkor se zárkózzék el, ha véleményével nem egyeznek, hogy a lapot ne érhesse az egyoldalúság vádja. 

A lap szerkezetét, rovatbeosztását a Sürgöny lapengedélye szabályozta, attól eltérni nem lehetett. 

A Pesti Hirlap célja. Ami új volt, az a lap célja: a közvélemény formálása. polgári liberális lap egyes rovatainak cikkei utaltak egymásra, együtt játszottak. Az új hírlap feladata “higgadt kebellel”, illendően megvitatni “a napnak nagy kérdéseit, mikben a honnak jövendője rejtezik” Szórakoztatni nem akar, nincs benne szépirodalom, a korban szinte kötelező szépirodalmi melléklapja sincs. 

“Korunk a discussio kora. az idő, hol egy-egy hatalmasnak a szava, vagy régi szokások minden ellenzést elnémítanak, megszűnt,  nevek helyébe vélemények léptek”.  (Eötvös József: Kelet Népe és Pesti Hirlap 1841,  

Nem is a napi eseményeken van a hangsúly. Célja a következő országgyűlésen felhozandó kérdéseket megvitatni, hogy akkor kész reformtervekkel állhasson elő a reformellenzék – és ez – a cenzúra ellenére is - sikerül neki. A minden lapszám elején álló vezércikk Kossuth újítása. 

 “A hírlapszerkesztés, a tömérdek egyesületek, a megyei foglalatosságok időmet annyira elfoglalják, hogy alig hiszek embert a fővárosban, ki a vígalmaktól s kedvderítésektől olly távol éljen s a társalgás örömében olly ritkán részesüljön, mint én.” - írta. 

A lap 60 előfizetővel indult és fél év múlva kb. 4000 előfizetője volt. Bécsben is “mindenki Kossuth lapjáról beszél, amely Ausztriában el van tiltva”

“Az időszak-iratokat megelőzött kor eszméi hosszadalmas lassúsággal terjedtek csak szülőhelyöknek határain túl; évek kellettek hozzá, míg egynagy szeme, mely keleten született, nyugotra eljuthata; most a gondolatnak mérföldek ezrein keresztükl, tengerentúli országokig,m bizonyos pálya nyílt fel. A négy fal köztött fölemelt szózatot egypár nap milliók, egypár hét alatt egész nemzetek meghallják. A gondolatok ezernyi sokasága jó és megyen, s megtelt velök az egész levegő. S e bámulandó jelenségeket, íme a gondolatközlés mindenható eszközei, a folyóiratok teremtették. ... A napi és heti lapok – mert ezekre van  leginkább panasz – azon haszon mellett, ... melyet közlési sebességöük által szülnek, tömérdek kárt tesznek a valódi tudomámnyoknak. Ahelyett, hogy minden oldalról megfontolt, tárgyat kimerítő értekezéseket közlenének, ál-tanításoknak, meg nem ért eszméknek, fonák fogalmaknak válnak terjesztőivé, az olvasóközönséget elvonják az alapos, rendszeres és kimerítő tanulástól ... szóval a felületesség és frivolitás terjedésének eszközei.  ... Zsurnalizmus létezni fog ezentúl világ végéig; ez a léleknek már úgyszólván szükségévé vált. ... Elfajult a zsurnalisztika azért, mert nagyobbrészint csak vásárilag űzetik. (Bajza József: Gonolatközlés s annak eszközei. Athenaeum 1837-jan. 1. 1-5. p)

A Kossuth-Széchenyi vita a sajtóban.  Széchenyi támadta a Pesti Hirlapot (A Hírnök pedig támadta őt és Kossuthot is): már 1841 nyarán megjelent a Kelet népe, melyben Kossuth lapját forradalmat szítóként állítja be: a lap “megsemmisítésre vezeti a' magyart” – írja, néhol személyeskedésbe hajló Kossuth-ellenességgel. Ugyanakkor azt írja, hogy “hinni akarom, hinni szeretem: az irány [a PH-é] , a' szándék kristálytiszta.” 

Kossuth Felelet c. feleletében csitítja. “Mikép bizonyítom be, hogy a Pesti Hírlap nem vezet forradalomra? nyugodt érzéssel felelhetném: “En onvrant les yeux”  Tessék szétnézni az országban! — Én szétnéztem, s ügyekezem, mennyire emberi gyarlóságom engedé, el nem fogulva nézni szét; 'S ha csak ányék nyomát látnám is a veszélynek, mellyet gróf Széchenyi gyanít vagy — jobban mondva — mellyel gyanúsít: inkább gyávának akarnék látszani, mint rosz hazafi lenn,  's létenném örökre szerencsétlen tollamat”

Eötvös József is Kelet népe és Pesti Hirlap c. könyvében védelmébe veszi. 1841-ben a Világ új szerkesztője írja róla: szerinte a Pesti Hírlap mindössze “pártvágyak és pártremények tárháza” lett, és felkelti a nemzetiségi gyűlölséget is. Márpedig nincs szükség ily “őrjöngő, lázas indulat” –ra (Jablanczy Ignác).

Kossuth eltávolítása. Kossuth sokszor volt vitában Landererrel fizetéséről: a sikeres laphoz előfizetőnként 3 ft 50 krajcár részesedést kért (az előfizetési díj fél évre 6 ft volt). Az alkalmazottakat, lakást, postát Kossuth fizette ebből, de így is maradt az 5200 előfizető után 9000 ft. Ezt meg is kapja, de egyelőre szerződést nem írnak róla. Vita volt azon, hogy az Országgyűlési beszámolók költségéből fedeznek-e Landererék. 1843 végén Landerert Bécsbe hivatták, s mikor hazatért – leszállítja a szerkesztői díjat. Kossuth tiltakozik, de Landerer válasza: nincs szerződés. Kossuth felháborodottan felmond. Landerer még aznap felkéri Szalay Lászlót szerkesztőnek. Landerer “jutalmul” megkapta egy új lap,  a Pester Zeitung indítására az engedélyt. Kossuthot mindenki pénzéhesnek mondta, hogy feláldozta a Pesti Hirlapot. Kossuth később rájött: átverték. 1844-ben új lapra kér engedélyt, Metternich hivatja Bécsbe és megpróbálja rávenni, hogy kormánypárti lapot készítsen, és adja meg, mennyit kér ezért cserébe. Kossuth azonban “nem eladó”, mint írja Wesselényinek. A lapengedélyt nem kapja meg; próbálkozik már létező lapok (Nemzeti Ujság, Hirnök) megvásárlásával, de az udvar ezt is megakadályozza. Végül 1845-ben az Iparegyesület Hetilap c. lapjában jut szóhoz. 

Az új Pesti Hirlap. Bár címe ugyanaz marad, iránya megváltozik a lapnak, amikor 1844. júliusától Szalay László alatt centralista irányultságú (nem a megyei autonómia, hanem a központi irányítás-párti) lesz. Eötvös József, Trefort Ágoston (Eötvös sógora, közgazdasági cikkek sorának írója), Csengery Antal (későbbi főszerk.) is a laphoz tartoztak. A váltás után egy hónap alatt az előfizetők száma 500-ra csökkent; de ahogy kideült, hogy ellenzéki marad, ismét emelkedett. Ellenfele ekkor már az újonnan indult Budapesti Hirlap. 


Az első magyar napilapok

A hírfogyasztók igénye és a postaszolgálat lehetőségei miatt nálunk jópár (150 évvel) évvel később jöttek létre a napi lapok, mint Nyugaton. 1840-ben a brit Timesnak már napi 2 kiadása jelent meg. Az első francia napilap az 1777-es indulású Journal des Paris volt. A Wiener Zeitung már 1830-ban is naponta (7/7) jelent meg.

Az első magyar napilap Kovacsóczy Mihály Közlemények az élet és tudományok köréből ill. Literatúrai Lapok című iker-újságja volt, 1841-ből. Ez azonban nem politikai, hanem divatlap volt. Szintén divatlap az első pesti német nyelvű napilap, a Saphir Zsigmond alapította 1839-es indulású Pester Tageblatt. Első politikai lapunk, mely naponta jelent meg, a Budapesti Hiradó volt, mely 1848 januártól már a [megjelenik] „hétfőt kivéve naponkint" kifejezést használja. Az 1848-as forradalom (mint korábban a Francioaországban a francia) adta meg hírbőségével és híréhségével az igazi lökést a napilapoknak. Az ekkor induló lapok többsége is naponta jelent meg.

A vidéki olvasóknak - a ritkábban járó posta miatt - a heti hatszori megjelenésű lap sem jelentett napi újságot. A hetes késéssel érkező lapok következménye az volt, hogy a vidéki levelezők is csak akkor tudtak reagálni egy írásra, levelük további hét múlva megjelent, s a vidéki olvasókhoz így szinte hónapos késéssel jutott ismét el.

„Kossuth Lajos „Pesti Hirlap”-ja járt édes atyámnak is, takaros boríték alatt. Az egyetlen példány Nagyabonyban, mely megfordult a város minden kaputos lakójának kezén. El-elszármazott Györkére, Szelére, Farmosra is, ha valamely szózatos cikke jelent meg a szerkesztőnek. A lap azután, tönkre olvasva, rojtosan, zsíros pecsétek díszével tért meg – ha megtért.” (Ágai 1908)

A postán némely „könnyelmű postahivatalnokok" feltépték, bepiszkították és elhányták az újságokat, melyeket újranyomni nagy költség volt - írta 1816-ban Pethe Ferenc. 1830-ig a posta heti 2-szer fordul, csak Bécs és Buda közt volt napi járat. (A „postaszekerek" a kisebb helységekbe 1830-ban csak havonta kétszer jártak) Ezért nem volt érdemes heti 2-nél több számot készíteni. A hírszolgáltatás ennek megfelelően elég lassú volt. Az újságok a külföldi cikkek mellett közölték annak keltezését is: jól látszik, hogy minél messzebbről jött a hír, annál régebbi volt. A távíró 1847-es megjelenésekor előbb külön rovatban közlik a telegráf híreket.

 

A reformkori sajtó jellemzői

Vezércikk. Kossuth nyomán minden lap meghonosítja.

Tárca A melléklapoknál kell említést tenni a vonal alatti részrõl, mert a kettő témája sokszor hasonló volt. A Tárca rovatot Geoffry abbé 1800-ban vezette be a Journal des Débatsban (a Moniteurral szemben álló francia lap), a vonal alatt. Színi bírálatok, könyvismertetés szerepeltek benne. Hangvétele könnyed volt. A hazai lapokban is meghonosodott (nálunk saját néven; a cseh lapokban pl. az eredeti feuilleton néven). Angol lapokban nem jelent meg, de a németekben is ritka volt. Nálunk eleinte nem volt állandó neve: Kis Futár (Hírnök, 1840), Õr (Világ), Mûtár (Pesti Napló 1852), Tárca (Világ, 1842-tõl)

Mellékletek A legtöbb lap az 1-2 íves újságon túl egyéb "toldalékokkal" is szolgált olvasóiknak. Ilyenek voltak a ráadás számok, értekezések, évvégi ajándékok, de a lapba a legkülönbözõbb méretû papírdarabokon becsúsztatott hirdetések is. Ezen túl minden félév végén a jobb lapok féléves tárgymutatóval, a bekötendõ félév elé fûzendõ borítóval (szilveszterkor adták, az előző félévhez) ill. ajándékkal (pl. díszes térkép) szolgáltak, pontosabban "kedveskedtek" előfizetőiknek.


A 48-as forradalom

A forradalom új lapok sorozatát hozta. A sajtópiac új elemei a "radikális", a kormánypárti és a hadi lapok. A Közlöny lett a forradalom hivatalos lapja: a többivel együtt, nyomdagépestül követte a kormányt Debrecenbe, később Aradra. A korabeli lapok közül sokan az utolsó pillanatig kitartottak, és megrázó leírásokban számoltak be a csatákról. A kor egyik legnépszerűbb lapja Kossuth Hirlapja, melyben Kossuth a vezércikkeit közölte. 

A régiek közül sokan egyszerre átálltak az forradalom oldalára. A Pesti Hirlap és az Erdélyi Hirlap is igyekszik átállni, liberálisabb lenni, de a legnagyobb pálfordulatot a korábban konzervatív Nemzeti Ujság vette véghez, ami a végét is okozta. A korábban nemzeti-klerikális Nemzeti Ujság forradalmibb volt a forradalmi lapoknál: először közli (másnap( a 12 pontot és Nemzeti dalt. Szerkesztőjét, Illucz Oláh Jánost “ál-radikálisnak”, köpönyegforgatónak nevezik, a konzervatívok (papság) pedig túl radikálisnak tartja. A lap címét májustól Nemzetire változtatja, év végén megszűnik.

Az 1844-ben indult Budapesti Hiradó (szerk. Szenvey József) “fontolva haladó” konzervatív lap. Először jelenik meg heti 4, majd 1848. január 1-től 6 alkalommal: az első magyar napilap (külföldi elődei: The Daily Courant 1702, Journal de Paris 1777). A Pester Zeitung mellett csak ez a lap kapott (közölhetett) hivatalos hidetéseket, azaz ez volt az egyetlen magyar nyelvű lap, mely íly módon állami támogatást kapott.  1847. novemberétől a diétára (országggyűléshez), Pozsonyba költözik a szerkesztőség. Itt éri a forradalom. A lap nem vált irányt, Figyelmező néven marad Habsburg-párti, a szeptemberi fordulat után nyíltan  szembeszáll a szabadságharccal. Erre válaszul (de mondvacsinált ürüggyel) decemberben a Honvédelmi Bizottmány betiltja. 1849-ben a Pestre bevonuló Windischgrätz szolgálatában újraindul, tavaszi hadjárat alatt július 2-tól Pozsonyban jelenik meg, Haynaunak behódol – ez az egyetlen magyar lap, amelyik ezt megteszi. 

Az első, rikkancsok által árult délutáni magyar lap a forradalom Marczius Tizenötödikéje, a pesti radikális fiatalok lapja volt. A kisalakú lap új stílust hoz be: riportok, harctéri tudósítások, csevegő stílusban. Az új sajtótörvény szerinti első sajtóvétség kirovása is rájuk esett. Mottója: nem kell táblabíró politika (ami a maradi, nemesi világ jelképe). 


A Bach-korszak 

A forradalom utáni éveket a passzív rezisztencia jellemzi: A Bach-korszak katonai diktatúrájában alig jelennek meg újságok. "A sajtó, ha nem ostromolhatta – hallgatással mellőzte a kormány intézkedéseit..." (Csegery Antal ) 1850-ben jelenik meg az 1937-ig élt Pesti Napló, mely Kemény Zsigmond szerkesztősége alatt a Deáki passzív ellenállás szócsöve lett. Pesti Napló közli a híreket, de semmilyen kommentárt nem fűz hozzá. 1865-ben a Pesti Naplóban jelent meg Deák cikke, mely elindította a kiegyezés felé vezető utat. 

 

Szépirodalmi lapok

„Nagy Ignác találmánya volt a szépirodalmi napilap. Az 50-es évek elején a „Hölgyfutár” köré csopotosult az akkori fiatal irodalom. … Olyan napilap, mely bánatos lírai verseléssel nyitotta meg közleményei sorát, melyre következett a regény, utána megint egy kis lantolás, majd rövid elbeszélés, végül a mindenfelől vett hírek s egyéb apróságok.  [később] már akadtak múzsafiak, akik valamelyes honoráriumot is kértenek a munkálataikért. Az ilyesmiről pedig Károly bácsi (Tóth Kálmány szerkesztő) hallani sem szeretett. S így történt, hogy éltető kéziratok híján a H. éhen halt. (Ágai 1908)

A második hasonló vállalat, a Fővárosi Lapok volt (1864-1897). Megalapítója Tóth Kálmán. Ez a lap is éhomra nyujtotta olvasóinak a verset, ennek is elől volt a hátulja. Fontos napi események a negyedik lapra kerültek s a költemény, novella s egyéb finom portéka az elsőre: tartalmas ebéd, mely kezdpdik a csemegéivel s végződik a levessel. 

… Sem előtte, sem utána nem jelent meg napilap, mely annyira meghódította volna az ország hölgyközönségét, mintez. Fehér ujság volt, melyet a mama bátran adhatott oda serdülő leánya kezébe, míg ma bizony nem győzi dugdosni előtte, a sexuális felvilágosítás és szörnyűséges napikrónika e veszedelmes korában, mely kezdve a kosaras nénin s a tyukos bácsin, … hogy megfertőztetett babalányokkal fejezze be a sort. 

Hát igaz: valami vénkisasszonyos levendula-illat áradt felénk a F. L-ból …. A mának harsogó tengerében bizony elnémult a szellemesen csevegő patakocska s az édesen borongó líra. S elmerült a F. L. is. (Ágai 1908)

 

A kiegyezés időszaka 

Visszatekintés 1850-re: “A lapok nem a “napok fotorgafiái” voltak, mint most , hanem a közönség vezetői. Nem hírszolgálat volt a működésük, hanem a józan eszmék terjesztése (lásd: közszolgálat vátozása). Nem annak az anyagnak összehordása képezte a főcélt, mely alkalmas kidomborítani, hog ymi történt ma, hanem annak az útját kellett előkészíteni, aminek egy év múlva kell történnie. Hosszú ismertetések és közlemények jelentek meg egyes kérdésekről vagy könyvekről. A .. közönség olyan érdeklődéssel követte a szócsatákat, mint ma .. a háborúkat”. (Mikstzáth Kálmán). 
 
1854-ben jelent meg az első, kifejezetetten a képek (metszetek) közlésére építő enciklopédikus Vasárnapi Újság.
 
 “Mik egy néplap kellékei? Az, hogy érdekes legyen. Az, hogy hasznos legyen. És az, hogy olcsó legyen. ... Ugy intézkedtünk, hogy legjobb iróink irják, hogy tartalma széles ismeretgazdagságot foglaljon magában, és egész félévi előfizetési ára EGY PENGŐ FORINT legyen” (szerk: Pákh Albert)
 
Ugyanebben az évben indult A Pester Lloyd (1910: 15 ezer pld, délutáni kiadása: P.L. Abendblatt), Falk Miksa budapesti, német nyelvű újságja, mely nem csak az akkor még népes német vagy németül értő fővárosi olvasókat szolgálta, de egész Európának ez adott képet Magyarországról.
A Pester Lloyd teremtette meg a hírverseny fogalmát.
 
Ama csöndes lüktetésű korban, midőn a szerkesztő ugy gondolkozott, hogy nem kell kényeztetni a közönséget, mert hiszen holnapután is nap, s hogy nem mulaszt vele az olvasó, ha 24 órával később tudja is meg, milyen gyönyörűen énekelt Turolla k. a., vagy hogy mult este röpítette első bombáját a burkus a körülfogott Parisba… .. míg be nem ütött a Pester Lloyd az ő legujabb híreivel s frissebb mozgáésra serkentette a nyujtózkodó magyar zsurnalistát. Ezen az uton nevelődött követelővé a közönség is: a legujabbat már másnap kereste, sőt ma, mg munkaszünetes vasárnap is, külön kiadások közlik vele a legújabbat. (Ágai 1908) 
“Mindinkább háttérbe szorul a sajtó, különösen a napisajtó nevelő, oktató, vezető szerepe, és előrenyomul a híradás, a tiszta tények minél gyorsabb és minél pontosabb közvetítése.” (Singer Zsigmond, Pester Lloyd főszerk.).  
“Lépésről lépésre eltávolodott a magyar sajtó hírlapjainak nagy része a véleménysajtónak eredeti típusától, és rátért a hírszolgáltató sajtó típusára” (Vészi József – BP. Napló)
A cenzúra kikerülésére jött létre a politikai napi szemle műfaja, azaz külföldi napi események összefoglalása, ahol lehetőség nyílt utalásokra, párhuzamokra a magyar helyzettel (Falk Miksa találmánya).
 

A kiegyezés korának Pesti Napló melletti másik nagy kormánypárti lapja A Hon volt, melyet Jókai Mór szerkesztett. Lepedőnyi mérete is mutatta, hogy a brit The Timest tekintette példaképének. 

Ebben a korban már a kávéhézak lettek az újságolvasók egyik fő központjai. Pesten hirdetési irodák alakultak, a sajtóhirdetések száma megugrott. (1878-ban az USA-ban jelent meg az első teljes oldalas hirdetés).

 

A szenzációsajtó kezdetei: képes és bulvár napilapok


Wodiáner Fülöp indította a képes napilapot, a Budapest (1910: 45 ezer pld) c. újságot 1877-ben, mely először szerzett engedélyt utcai árusításra. Ennek különlegessége az volt, hogy címlapján nem vezércikket, hanem metszetet közölt, s hangvétele is az utca emberéhez lett igazítva. Hasonlóan képpel indító, és a szenzációkra éhes közönségnek szóló lap volt az 1888-ban indított Kis Újság (1910: 150-180 ezer pld).

Képes napilapok: „Budapesten öt ily napilap jelen meg: .. Politisches Volksblatt, Neues Politisches Volksblatt, Budapest, Nemzeti Ujság, KitartásMéltó fölháborodást keltenek e lapok képei a finomabb érzésű és fejlettebb ízlésű szemlélőkre, midőn holmi Spanga vagy Savanyú Józsi-féle alakokat, a másikon megint a bécsi undok rémtetteket vagy Schenk Hugüt, a mesebeli „Kékszakáll” iszonyú megtestesítőjét s cinkosait ábrázolják. Mind az öt lap pedig egymással  vetekedve közli ez ábrézolatokat, iparkodva azokat minél vérfagyasztóbban, egész columnákon át, fő- és alcímekre osztva, még a legiszonyúbb részleteket is idegrázóan elmesélni. ... Kérdjük, a szabad sajtónak ilyen fattyúhajtásai láttára ne szálljon-e szégyenében sírba az emberiség magasztos géniusza (Képes napilapjaink. Faragó. Nyomdászok Közlönye 1884.)  

Igazából az 1890-es évektől válnak a pesti utca mindennapi részévé a rikkancsok, utcai árusok. Az 1896-ban induló Esti Újság (1910: 80-100 ezer pld) (Rákosi Jenő lapja) már csak rájuk épült: egy krajcárért árulták és előfizetni nem is lehetett rá. A Friss Újság (1910: 170-180 ezer pld) viszont olcsó reggeli újság volt, s elsősorban a vidéki olvasóknak szólt, nem is sikertelenül, 100 ezres példányszámmal. 1904-ben indult Braun Sándor A Nap (1910: 80-90 ezer pld) c. lapja, mely amerikai mintára pletykákra, leleplezésekre, bűnügyekre, magánéleti titkok kiteregetésére épült. A tömegsajtó legjelentősebb képviselője azonban Az Est volt. 1915-ben indult a 8 Órai Újság, mely nem tudott Az Est nyomába érni.

Bulvárlapok:  Nálunk ennek az elnevezésnek, boulevardlap, sajátszerű kicsinylő mellékíze van. Mi mindenben Ausztriát és Bécset utánozzuk, ebben is. A nyugati államokban szabad a kolportázs és így ott minden lap, kicsiny és nagy, egyaránt boulevardlap. .. Mikor 15 évvel ezelőtt megindítottam lapomat, valóságos mártírum bvolt naponta az árusítási engedélyhez hozzájutni. Az öreg Gerlóczy bekövetelte a kész lapot, ezt ő vagy megbízottja végig olvasta, és csak azután adta ki az engedélyt. Egyet a lapnak, egyet a rendőrségnek. Mindennap fiakkeren vittem a kézbesítőt a főkapitányságra. It meg mindennap újra kellett bejelenteni az összes árusítókat és mindegyik naponta új igazolványt kapott. Félnégy volt mindig, mire a két órakor kész lapot ki lehetett vinni az utcára. (...) Ezek a boulevardlapoknak fitymált egy, két és háromkarjcáros kisebb lapok teremtettek Magyarországon legalább egy millió új ujságolvasót; ezek vitték bele a függetlenségi eszmét a magyar nép zömébe. Nagy kulturális és politikai feladatot teljesítettek a múltban és nagy társadalmi feladat vár rájuk a jövőben: a szociális gondolat általánosítása. Nem akarjuk kicsinyelni a nem boulevardlapok, az ugynevezett nagy lapjainkjelentőségét: az ő feladatuk a múvelt középosztály és a felső tízezrek napi szellemi táplálékáról gondoskodni és ezek politikáját irányítani vagy szolgálni; de a boulevardlap, vagy mondjuk magyarul: az utcai lap a nép százezreit oktatja, irányítja és szolgálja. … Most azzal a szemrehányássa illethetnének, hogy „szép, szép, kultúra, politika, mind rendben van, de a hazug hírekrőlé s botrányhajhászatról nem méltóztatik beszélni!” .. Se utcai, se más lap nem közöl tudva hazug hírt. .. A botrány a bulvárlapok fogzása: gyermekkori betegség, melyet a közönség maga okoz. … Abban a pillanatban, a melyben közönségünk elég művelt lesz – egyelőre még az angol közöség sem az – hogy a botrányt megvese, a botrányhajhászat is meg fog szánni az utcai lapokban és egyebütt".  (Szalay 1908)

 

A sajtóvállalatok 

A századfordulón létrejöttek az első sajtóvállalatok, „sajtómágnásnak" is nevezett vezetőikkel. A korszakban még nem volt rádió, tévé, mozi is alig, így a sajtó feladata volt a teljes információs és szórakoztató piac lefedése. Újságok jelentek meg reggel, délután, este, rikkancsok járták az utcákat a néplapokkal, a kávéházakban pedig minden aznapi hazai s jelentősb külföldi napilap olvasható volt. A friss hírekre különösen az I. világháború alatt volt igény, így a kor vezető lapjai a hírgazdag napokon félmillió példányban fogytak el.

 

Légrády Károly: Pesti Hirlap.  Sajtónagyhatalommal rendelkeztek a Légrády-testvérek, kik közül Károly 1878-ban indította a Pesti Hirlapot (1910: 60 ezer pld) (ezen a címen már a harmadikat). A lap üzleti alapon működött és ezért pártpolitikától távol tartva magát függetlenként működött. Célja a minél szélesebb olvasóközönség megnyerése volt. „Óbégatás helyett tettekre van szükség. De éppen a tettekre nézve nincsenek pártjaink tisztába magokkal. A P.H. ennélfogvca nem csatlakozhatik e létező pártok egyikéhez sem"- írták programjukban. E lap közölt először apróhirdetéseket.

A P. H.-ban jelentek meg Mikszáth Kálmán országgyűlési tudósításai, a T. Házból címmel. A lap újdonsága volt, hogy nem a szerkesztő, hanem a kiadó határozta meg a lap irányvonalát. Így amikor 1881-ben a kiadó eszméivel ellentétes cikket akart közölni a lap, Légrády megakadályozta, mire az egész szerkesztőség kilépett (azóta már lapok folytatták ezt a „hagyományt") és megalapította a Budapesti Hírlapot (1910: 65 ezer pld). A Pesti Hírlap ettől a liberális nagyvárosi polgárság kedvelt lapja volt, alig ismert rovatvezetőkkel de neves írókkal és publicistákkal. Példányszáma az I. világháború alatt félmillióig szökött.

 

Rákosi Jenő: Budapesti Hírlap, Esti Újság. A radikális újságírás hazai bölcsőjének is nevezett B.H. -ot Rákosi Jenő alapította. Szélsőségesen magyaros, nemzeti elenzéki hangvétele elsősorban a vidéki konzervatívok tetszését nyerte meg.

 

Mikós Andor: Az Est, Pesti Napló, Magyarország.  Miklós Andor 1910-ben alapította a kor sikerlapját, Az Estet, mely fő feladatának a hírszolgálatot tekintette. Az első világháború alatt elérte a félmilliós példányszámot, s a külföld is ezt idézte. Móricz Szigmond szavaival: „a kalendáriumtól Az Est olvasóivá emelkedett a magyar falu. És ez azt jelenti, hogy egyszerre csak a hivatalosan művel népámítás helyett első kézből vett információkkal, az európai sajtóban is legelső vonalú hírszolgáltatással, szemei és politikai irányítással kötött benső kapcsolatot a tanyák népe".

Miklós Andor később megszereze az Athenaeum kiadóját és nyomdáját, a Magyarországot (1910: 46 ezer pld) és a Pesti Naplót (1910: 45 ezer pld), s hármas lapkonszernjével volt reggeli, délutáni és esti lapja is. Az 1920-as évek legfontosabb sajtónagyhatalma függetlenként Bethlen István politikáját népszerűsítette. Bevételeit jótékonyságra és az irodalom támogatására fordította.

A Pesti Naplóból 1896-ban Vészi József vezetésével kilépett az egész szerkesztőség, s megalakította a Budapesti Naplót (1910: 15 ezer pld). Az 1918-ig élő lap a liberális értelmiség újságja volt. Benne Ady, Kosztolányi, Szép Ernő, Molnár Ferenc is publikáltak.

A kor lappiacán jelen volt még katolikus napilap (Magyar Állam - 1906: 15 ezer pld)), az 1877-ben indított Népszava (1906: 35 ezer pld) és a szabadkőműves Világ, mely a polgári radikális elit „európai magyar lapja" volt. Jászi Oszkár és Ady voltak legfontosabb publicistái. 20 ezres példányszámához képest sokkal nagyobb befolyása volt.

 

A hirdetések virágkora

1907. december 24: Az Újság 160 oldalából 65 lapnyi a hirdetés, a Pester Lloyd 108 oldalából 64, az Alkotmány (katolikus lap) 34 oldalából pedig 10. "A hirdetési rovat sokkal nagyobb mérvben bocsátja a sajtónak rendelkezésére a függetlenség eszközeit, mint az a csekély összeg, amelyet a község előfizetés útján szolgáltat..." - írta Singer Zsigmond, aki a Pester Lloyd főszerkesztője volt az első világháború előtt. Ha a hirdetők nagyobb mennyiségű hirdetést vásároltak egyszerre, átalánydíjért, gyakorlatilag fél áron közölhették azokat, ami kedvezett a nagy cégeknek (vasút, bankok), és jó volt a lapoknak is, mert sokáig biztos bevételt nyújtottak számukra. Az állami hatóságok hirdetéseit ingyen kellett közölni, de ezek olvasókat vonzó ereje "bevétel" volt a lapok számára.

 

 




A napi sajtó magyarországi története a XX. században

1919: a tanácsköztársaság. Az 1919-es tanácsköztársaság Alkotmánya a korábbi tőkés sajtót a „proletáröntudat elhomályosítának eszközeként" aposztrofálta. „Minden nyomtatvány kiadásának joga a munkásságé, és a Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az egész országban szabadon terjedjen". Ennek megfelelően a korábbi lapok sorra szüntek meg.

Március 21-én a konzervatív és katolikus lapokat betiltották, a Népszava és Vörös Újság jelenhetett meg és a külföld tájékoztatására a Pester Lloyd.  A vicclapok mindegyikét betiltották.

A kormány hivatalos lapja a Vörös Újság (1919: 300 ezer pld.) volt. Első szerkesztője Szamuely Tibor.

„Évtizedünk legválságosabb napjai a tanácskormány 1919. márc 22-aug 2.-ig terjedő 133 napos uralmára esnek. .. A bolsevizmus már az 1918. októberi forradalom után megkezdte szervezkedését, s bár Garami kereskedelmi miniszter az ujságpapír zárolásával és megvonásával iparkodott a szélsőséges lapok megjelenését meggátolni, sztrájkok, utcai tüntető felvonulások, zavargások, a kersztény szellemű lapok (Új Nemzedék, Budapesti Hírlap), sőt a polgári lapok közül a Lázár Béla szerkesztése alatt állott Déli Hírlap ellen rendezett pusztító merényletek, rombolások siettek a bolsevizmus útjának egyengetésére. Az illegális úton szerzett papíron a Vörös Újság a tilalom ellenére is megjelent. 

A tanácskormány csak a saját politikai elveit valló lapot engedte szóhoz jutni, s a hivatalos lapjain kívül csak azok jelenhettek meg korlátolt terjedelemben, melyek a tanácskormány elveinek hirdetői lehttek. A polgári lapok közül a diktatúra azonnal betiltotta a keresztény szellemű lapokat, s a nemzeti eszmét nyíltan megvalló ujságokat Alkotmáény, Budapesti Hirlap, Független Magyarország, Kis Ujság, Magyarország, Uj Lap, s a német lapok közül a katolikus Neue Post – Kleines Journal), míg a többiek, ha elegednő papírral rendelkeztek, korlátolt terjedelemben május 14-ig zavartalanul megjelenhettek. A Világ április 20-án címét Fáklyára változtatta, de így is csak május 24-ig szórhatta fényét és világító eszméit. A szovjetnek még a Világ radikalizmusa sem volt eléggé megfelelő. A hivatalos Vörös Újság mellett, a szociáldemokrata párt mérsékelzebb elemeinek s általában a polgári lakosságnak tájékozatására még a Népszava is megjelenhetett, bár .. hetenként csak néhányszor kerülhetett kiadásra. A külföld tájékoztatására a szovjet a Pester Lloydot foglalta le, a szerkesztők azonban legtöbbször csak a tanácskormány rendeleteit, ítéleteit, bvagy néha egy-egy félrevezető tájékozattó közleményt adhattak le. 

A lapok szellemi irányítása a közoktatási népbiztosság hatáskörébe tartozott s Lukács György mellett mint a szovjet sajtüókamara irányítója Göndör Sándor játszotta a főszerepet. … Meg kell említenünk, hogy a Pester Lloyd Bécsbe menekült szerkesztői és kiadói a szovjet Pester Llooydnak ellensúlyozására lapjukat Bécsben is megjelentették.

Miként Budapesten, vidéken sem indított saját erejéből hírlapot a szovjet, hanem a már meglévő s jól megalapozott lapokat foglalta le s adta ki a régi vagy a helyi új szerkesztők által kiválasztott hangzatos címek alatt (Fáklya, Jövőnk, Proletár, Vörös hajnal, Vörös Lobogó stb). A szerkesztők között elvétve akadt hivatásos újságíró, többynire azonban dilettáns, tanulatlan, politikailag iskolázatlan egyének voltak, akik a polgári társadalom elleni gyűlöletükben még a mérsékeltebb budapesti szerkesztőtársaikat is túlszárnyalni igyekeztek. Lapjaikon gyakran találkozunk ilyen kitételekkel: Szociális termelésből fakad a jólét! de ilyenekkel is: Halál a burzsujokra! Lámpavasra az urakkal! Halál az ezerholdasokra! stb.” (Kemény 1942) 

A 27 budapesti napilap leolvadt háromra. Reggelenként a Népszava s a Pester Lloyd, délutánonként a Vörös Ujság bolondította hazugságokkal a szomjazó közönséget, mely sokszor valóságos harcot vívott egy-egy mocskos, szalmaszínű papirosra nyomott lappéldányért. … Elfogyott a normális  újságpapír  is, amikor aztán valami ronda, zsirosnak látszó papiron jelentették meg lapjaikat. (Kéky 1925)


 

A tanácsköztársaság után 

A Tanácsköztársaságot leverésekor bevonuló román csapatok megszállásakor - az ő cenzúra-pecsétjükkel - egyedül a Reggeli Újság jelenhetett meg a fővárosban.

„A román királyi katonai cenzúra felsőőbb helyről kapott utasítás alapján figyelmeztet minden nyomdai vállalatot, hogy a román katonai cenzúra előzetes engedélye nélkül semmiféle nyomtatvány nem készítehtő. Ez ellen a rendelet ellen vétőket a román hadbíróság fogja felelősségre vonni, másrészt oedig minden cenzurázott nyomtatvány román hatósági védelem alatt áll.” (Typographia 1919 szept. 19) 

„A proletárdiktatúra bukása után – a Budapesti Hirlap aug. 7-én kaidott rendkívüli számán kívül – az újjáéledt keresztény Magyarország első budapesti napilapja, román cenzurával Szőts Pál szerkesztésében 1919. aug 17-én délután Esti Hírek, majd aug. 18-án Reggeli Hírek címen jelent meg erősen korlátozott terjedelemben” (Kemény 1942)

 

1919. szept 28-án indultak újra a fővárosi lapok: Az Est, Az Újság, Magyarorszg, Pesti Hirlap, Pesti Napló, Magyar Hirlap, Világ, Friss Ujság, a Pester Lloyd. 

Majdnem kéthavi kényszerszünet után, szept. 28-án jelentek meg a polgári napilapok. .. Ugyanezen a napon mutatkozott be a Központi Sajtóvállalat 2 lapja is, a reggel megjelenő Nemzeti Ujság Turi Béla, s a déli bulvárlap, az Uj nemzedék Milotay István szerkesztésében.” (Milotay 1920-ban Magyarság címmel új lapot alapított) (Kemény 1942)

„Magyarország históriájának szégyenletes sötét korszaka első heteiben a „keresztény és nemzeti” jelszó alatt garázdálkodó rendszer hóhérosztagai, a tisztikülönítmények pribékjei, rávetették magukat első áldozatukra, Somogyi Bélára, a Népszava akkori szerkesztőjére. Kikémlelték, mikor távozik a szerkesztőségből. Egy este autóval az útjába állottak a kirendelt pribékek, betuszkolták a kocsiba és elhurcolták. Somogyi Béla puritán életet élt , a szocialista eszme érvényesüléséért harcolt, megalkuvást és megfélemlítést nem ismert. Ezért kellett meghalnia.” (Nádor 1946)

 

A két világháború között (1919-39). A vörös terror utáni években sorra visszatértek a korábbi lapok a piacra. A harmincas években megjelentek a napilapok heti képes mellékletei (ennek előzményei lehettek a századdal korábbi ikerlapok, társlapok). Ezek segítették a fotoriporteri szakma kialakulását.

1928-ban az antiszemita Incze István így látta a lappiacot: 

"Melyek a keresztény és melyek a keresztényellenes lapok Magyarországon?

Megbízható keresztény lapjaink részben napilapok, részben hetilapok vagy folyóiratok.

A keresztény napilapok között első helyen áll: a “Nemzeti Újság”. Ma Magyarország egyik legjobban szerkesztett, változatos, előkelő színvonalú, keresztény hírszolgálatú s amellett irodalmi szempontból is vezető napilapja. 

Kitűnő, fürge, gyors hírszolgálatú, úgynevezett bulvárlapunk a délben megjelenő “Új Nemzedék”. 

Népies kis napilap, erősen katolikus szellemű: az “Új Lap”. 

Az ifjúság nagyszerű folyóirata a külföldön is gyakran megcsodált “Zászlónk

*

Már nem kimondottan katolikus, sőt valláserkölcsi szempontból eléggé színtelen, de mégis keresztény alapon álló lapok:

A Magyarság napilap, a Kis Újság népies napilap.

Színtelen, de a liberalizmushoz közelálló napilapok: a Budapesti Hírlap és a 8 Órai Újság.

 *

A katolikus világfelfogással, erkölcsi érzékkel többé-kevésbé ellenkező lapok:

A Pesti Hírlap ... Ismételten durva és szenvedélyes hangú támadásokat intézett a katolikus Egyház feje, a pápa ellen. Emellett újabban erős protestáns propagandát űz).

A Pesti Napló, Az Est és Magyarország (szenzáció-hajhászó lapok, gyakran katolikusellenes célzattal; erkölcsi szempontból is erős kifogás alá esnek).

Az Újság (kifejezetten keresztényellenes, mindenben a zsidó érdekeket védő s a keresztény törekvéseket gyakran kigúnyoló lap).

Az Esti Kurír (radikális, keresztényellenes lap).

A Pester Lloyd (keresztényellenességét pl. a jezsuita pörben is kimutatta).

A Mai Nap (szintén).

A Magyar Hírlap (azelőtt “Világ”, szabadkőmíves irányú).

A Reggel (radikális, keresztényellenes hétfői lap, szerkesztője a forradalomban a hírhedt “Déli Hírlapot” szerkesztette).

A Népszava (a vörös népboldogítók lapja).

A folyóiratok között többé-kevésbé keresztényellenes orgánumok: az Új Idők (a zsidó Singer és Wolfner kiadása), a Tolnai Világlapja, a Színházi Élet (az erkölcsi szenny legfőbb terjesztője), az Ojság (a zsidókat látszólag gúnyoló zsidó lap, amely azonban a zsidókérdést igyekszik a nevettetés művészetével, mint ártalmatlant tüntetni fel) stb." (Incze István:  Keresztény vagy? - milyen lapot olvasol? Kat. Hölgyek Orsz. Sajtóegyesülete, 1928)


1933-tól (Bethlen István miniszterelnökségekor) a Budapesti Hirlap volt a kormányhoz közeli, félhivatalos lap. Rákosi Jenő, a tulajdonos azonban liberális ellenzéki volt, így megvált a laptól, mely példányszáma ezután a korábbi töredékére (3000) esett. Bethlen lapja lett a 8 Órai Újság is.

A liberális sajtót képviselte a Pesti Napló, revíziós felhanggal a Pesti Hirlap.

Hubay Kálmán főszerkesztőségével 1933-ban indult a vidéki középréteget megcélző Függetlenség bulvárlap. Célja a náci propaganda terjesztése volt, s ehhez - félhivatalos lapként, állami támogatással - heti 3 képes mellékletet, és külön rádióműsort is adott. Így példányszáma 70 ezerre nőhetett. Esi párja az 1936-ban indult Esti Újság.

1938-ban a zsidótörvény a sajtóban dolgozókra is hatással volt. Zsidóságára vagy baloldaliságára hivatkozva 1938-ban 411 fővárosi lapot tiltottak be. 1939. szeptember 1-én bevezették a sajtócenzúrát. Teleki Pál azonban decemberben a lapokra bízta, hogy bemutassák a lapot a cenzornak, azaz gyakorlatilag megszüntette: ez a hitleri Németország rosszallását váltotta ki, és 1940. augusztusában ismét bevezették a cenzúrát. Közben a lapok terjedelmét is csökkentették, ami az arculatra is kihatott: a szűkös hely miatt eltüntek (rendeletileg) az öles címbetűk, sok helyütt a fotók is. A sajtó politikai irányítása kettős volt: a miniszterelnökség a náci szellemiséget támogatta, a külügyminisztérium (gondolva a jövőre) a másik, ellenzéki oldalnak is helyt adott. Mindez a hintapolitika része volt, mely mindkét hatalmi központnak meg próbált felelni. Teleki 1939-41-es miniszterelnöksége alatt az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a liberális ellenzéki sajtó közelebb állt a kormányhoz mint az elvileg kormánypárti, Gömbös Gyula alatt létrehozott náci lapok. 1940-től ezt a politikát nem lehetett folytatni, s a lapok a Magyar Élet Pártja szélsőjobb szellemisége felé tolódtak.

Jobboldali, de ellenzéki lap volt a Milotay István és Pethő Sándor alapította, Andrássy Gyula finanszírozta 1920-tól megjelenő Magyarság. A lapszerkesztők azonban eltérő nézeteket valltak, így 1934-ben Milotay kivált és megalapította a nácibarát Új Magyarságot, mely a kormányt szolgálta. A Magyarság ezután náci- és szovjetellenes lapként működött, míg a laptulajdonos nemzetiszocialista lappá nyilvánította. Pethő Sándor több munkatársával kilépett a laptól és 1938-ban megindította a Magyar Nemzetet (1943: 60 ezer pld.) (címadásánál szempont lehetett, hogy előző évben fejezte be A magyar nemzet története c. könyvét) Jeligéje a következő volt: „A Magyar nemzet küzd, hogy Magyarország magyar ország maradjon". Sokszínű szellemiséget képviselt. Hamarosan igen népszerű lett, többször felüggesztették, míg 1944. március 22-én betiltották. A német megszállással minden ellenzéki hang elhallgatott.

 

A koalíciós évek 1945-1948

Az ostromlott országban már csak röplapok jelentek meg, míg 1944. novemberében megjelent a Néplap. 1945. januárjában az első pesti lap a Szabadság volt. A pártok lapjai egymás után jelentek meg: Népszava (Szociáldemokrata), Szabad Nép (Kommunista), Szabad Szó (Nemzeti Parasztpárt), Kis Ujság (Független Kisgazdapárt). A többi szellemi áramlat lapjai is újraindultak, így a Világ és a Magyar Nemzet is, utóbbi Hegedüs Gyula vezetésével. Hamarosan három vicclap is megjelent: a Szabad Száj, a Pesti Izé és a Ludas Matyi. (Az 1989-es rendszárváltozás után ezek egy ideig mind újra megjelentek). Az átmenet évéig a háború utáni éveket alapvetően az újjáalakuló pártok lapjai jellemezték, melyek fokozatosan szűntek meg és/vagy olvadtak bele az új rendszer egyhangúsító sajtójába. 

 „A Szabad Nép a párt reggeli lapjaként jelent meg, déli kiadásban a Szabadság – a korábban koalíciós lap – került az utcára. 1947-ben két délutáni riportlap indult: a Magyar Nap és a Friss Újság. Ezek nem mint az MKP hivatalos lapjai jelentek meg, de a pártirányítás elvei alapján kommunista újságírók csinálták. … A párt vidéki lapjai – Délmagyarország, Északmagyarország, Új Dunántúl, Néplap, Viharsarok – a területi majd megyei biztosok munkáját, a helyi politikát szolgálták” (Márkus 1977)

 

Az egyes pártok lapjai:

 

  • SZDP
    • 1945 feb 18: Népszava, Szociáldemokrata Párt lapja, főszerk. Szakasits Árpád. 
    • 1945. júl. 3. déli lapként indul a Világosság (Főszerk. Révész Mihály, majd Kéthly Anna)
    • 1945. április 28: Kossuth Népe („pártonkívüli napilap”), fsz Felkai Ferenc: délutáni riportlap „az SZDP befolyása alatt” (Márkus 1977). 
    • Rövid ideig vidéki választék is létezett: az SZDP miskolci lapja a „Felvidéki Népszava, a pécsi Dunántúli Népszava stb” (Márkus 1977)
  • Nemzeti parasztpárt
    • 1945 március 27: Szabad Szó 
  • Kisgazdapárt
    • 1945. márcios 31: Kis Újság (délben)
    • 1946 szept: Hirlap (délutáni)
    • Három hetilap: Igazság, Demokrácia, Politika
  • Független/Kisgazdapárt
    • 1945. május 1 Magyar Nemzet. A kisgazdapártot támogatja, Hegedűs Gyula fősz.
  • Polgári Demokrata Párt
    • 1945. máj. 14 Világ (Supka Géza) – 80 ezer pld, népszerű, fővárosi lap
  • Magyar Szabadság Párt
    • 1947. márc. 15 (-márc 28) A Holnap

 


 

A fordulat után (ötvenes évek)

1948 után a lapok jórésze - pártukkal egyetemben - megszűnt, kisebb részét államosították. A Népszava a szakszervezetek lapja lett, a Magyar Nemzet a Hazafias Népfronté, a párt központi lapja pedig a Szabad Nép. Az MDP budapesti pártbizottsága esti lapja volt az Esti Budapest. Rákosi Mátyás 1948. március 23-i, lapszerkesztőknek tartott beszédében tért ki a szenzációhajhászás ellen, kifejtve, hogy a sajtó feladata: „a termelés, az építés, a kulturális forradalom" eredményeinek bemutatása. Ezzel a beszédel végleg véget vetettek a lapok sokszínűségének. A lap pártálláspontot bemutató vezércikke munkahelyeken kötelező reggeli olvasmány volt, s a rádió is felolvasta őket. A Szabad Nép alkotta meg az 50-es évek jellegzetes sajtónyelvezetét, a termelési csaták, munka frontja és hasonló kifejezésekkel. “Leleplezéseinek” stílusát azonban nem a baloldali sajtóból, hanem a szenzációhajhász bulvársajtóból veszi. A lapok teljes, egyhangúsított  vertikuma alapvetően a propaganda eszköze volt. 

1949-ben  a lapokat államosították. 

(1) A Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot.” (Alkotmány (1949:XX. tc.) 55. paragrafus) 

A lapokat a pártok megszüntetésével államosítják, a független lapok működését “felfüggesztik”. A Kis Újság – már teljesen “áthangolva” – 1951-ig húzza, a népszerű Friss Újság a régi idők tipográfiájával, látszólagos bulvár jellegével lóg ki a többi közül 1951-es megszüntéig. 

A kort jól jellemzi egy 1957-es Kádár-idézet: „A kizárólagos pártirányítás a sajtó napi ügyeiben eddig negatívumot adott, és oda vezetett, .. hogy kisebb ítélőképességgel rendelkező, kisebb íráskészséggel rendelkezőp ember utasított nagyobb íráskészségű embert, és a kérdéshez jobban értő embert is,. ... Éppen ezekből az utasításokból jöttek ki a túlteljesítések, még a személyi kultuszban is.” (Kádár János MSZMP KB Titkárság 1957. szept. 7-i ülésen hozzászólásából ZBSZ I. p. 277)

A jelenség egy másik vetülete a Rádióból: „Bár voltak olyan elvtársak, akik politikailag szilárdak voltak, pártszerűen viselkedtek, de alacsony műveltségük, gyenge képességeik miatt a műsormunkában nem tudtak jelentős szerepet vinni, és ennek következtében a kollektívára sem tudtak hatást gyakorolni".   (Orbán László 1957. V. 2 ZBSZ I.)

Sztálin 70. születésnapja (1949. dec. 21) tematizálta a sajtót  - előbb munkaversenyek, majd az ajándékok kérdése. A Szabad Nép piros fejléccel jelent meg és mind a 12 oldalán Sztálinnal foglalkozott. Az Andrássy utat átkeresztelték, az induló troli a 70-es számot kapta, a 21 fővárosi mozi egyidejűleg a Sztálingrádi csatát vetítette (Murányi Gábor: A múlt szövedéke. Noran kiadó)

 

1956

Az 1956-os forradalom első szabad lapja az Obersovszky Gyula szerkesztette Igazság volt. A meglevő lapok pár napon belül irányt váltottak (éles párhuzam 1848-al), de a Szabad Nép esetében ez sem segített. November 2-án jelent meg a „megújult kommunista párt" lapja, a Népszabadság, miközben még Szolnokon kiadták a Szabad Népet is. Az újonnan megjelent fővárosi és vidéki napilapok napi 2-3 alkalommal is jelentkeztek rendkívüli kiadásokkal. 1956. november 4-ig tartott ez az euforikus sajtószabadság. A legtovább az Igazság tart ki, mikor a szovjet csapatok támadása miatt végül már „korrektúra nélkül jelent meg a lap". 

Az Igazság mellett új lap a Magyar Szabadság (okt. 30-tól: “Független demokratikus napilap”); és a Szabad Nép székházát elfoglaló Dudás József (Magyar Nemzeti Bizottmány) radikális hangvételű lapja, a Függetlenség, majd Magyar Függetlenség; a honvédség Kossuth-címeres fejlécű lapja, a Magyar Honvéd. Elindul a Valóság (Pest megyei dolgozók lapja); megjelenik az Esti Hirlap (nov. 2.), a Magyar Világ (nov. 1., “független politikai napilap”), a Valóság (“független magyar napilap”).

Október 30-án Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszűnését. Újraindul a Kis Újság (Független Kisgazdapárt, nov. 1.), a Szabad Szó (Nemzeti Parasztpárt, okt. 31.), az Új Magyarország (nov. 2., Féja Géza, Petőfi Párt – Nmezeti Parasztpárt), a Népszavát pedig átveszi a Szociáldemokrata Párt (Kéthly Anna, november 1-én, 77. évf. 1. szám jelzéssel, a “régi Népszava”-ként). Az addigi Népszava, a Szakszervezetek lapjának szerkesztősége Népakarat néven folytatja a munkát (nov. 1.). A Magyar Nemzetben belső harc kezdődik, mert megjelennek a régi kisgazda újságírók  (Pártay Tivadar vezetésével) – akiké 1948 előtt volt a lap. Az akkori főszekesztő Pethő Tibor beleegyezett, hogy egyik nap az egyik, másik nap a másik szerkesztőség személetében jelent meg a lap, feltételezve, hogy Nagy Imre úgyis kormánylapot csinál belőle. (Murányi p 224). 

A megyei lapok átalakulnak: egy részük új évfolyamszámozással a megyei nemzeti bizottságok, forradalmi tanácsok lapjaiként jelennek meg; a korábbiak a “dolgozók lapjaként” folytatják. 

A forradalom utolsó napjaiban megjelennek az egyházak új hetilapjai is. A sportújság Magyar Népsport címen jelenik meg (nov. 1.). 

A forradalmi lapokban olvasható szlogen: kevés a papírunk – olvasd és add tovább. A lapokban határozott poltikai állásfoglalások jelennek meg, a korábbi egyhangúsított sajtó helyett lapról lapra különféle állásponttal. A lapok naponta többször is megjelenhettek. A harcokról helyszíni riportokat adnak. 

A Szabad Nép (főszerk. Haraszti Sándor) november 2-től Népszabadság címen jelenik meg (főszerk: Fehér Lajos), az MSZMP lapjaként, Kádár János (és Nagy Imre) rádióbeszédével a címlapon. 

A szovjet ellentámadás november 4-én indult meg. A rádió adása megszakadt, és hamarosan Szolnokról jelentkezett a Kádár-féle vezetés. November 5-én már csak az Igazság jelenik meg röplapként. Ezután csak a Népszabadság és a Szolnokon november 11-ig kiadott Szabad Nép (a sztálinista Andics Erszébet és Berei Andor) szerkesztésében, amikor azt - az MSZMP vezérkar első ülésén - betiltják. 

 

A szocialista sajtó 1956-1989

 “Magyarországon a nyomdák és a papírgyárak a népi állam tulajdonában vannak ... biztosítékai  [annak, hogy] kizárja a reakciós, fasiszta, felforgató sajtó létezésének lehetőségét” (MÚOSZ állásfoglalás a szocialista sajtószabadságról 1957. jan. 10. ZBSZ1 p. 244)

A Népszabadság, majd a Népszavából átalakult Népakarat voltak az első forradalom utáni lapok. 1956. karácsonyán indították meg az Esti Hírlapot, mely a kihalt bulvárlapok szocialista változataként működött. 1957-58-ban a sajtó teljes vertikumából eltávolították az MSZMP irányvonalát nem elég határozottan kommunikáló újságírókat, és ezzel teljesen átalakították az aktív újságírói közösséget. 

Az MSZMP Bp-i IB 1956 december 21-i feljegyzése: “Úgy a Rádió, mint a Népszabadság ... nem bizonyítja kellő tényekkel az ellenforradalom tényét. Jóformán semmi sem került nyilvánosságra abból, hogy milyen “kiemelkedő” fasiszta személyeket tartóztattak le, hogyan és hol képezték ki őket, mi volt a céljuk itthon stb stb.... Rendkívül gyenge az antiimperialista propaganda. Alig van az imperialista sajtóval, rádióval vitába szálló cikk vagy rádiókommentár. ... Javasolják, hogy a rádió minden nap állítson be egy negyed- vagy félróát állandó műsorszámként az imperialista rádió adásainak cáfolására. 

Az MSZMP KB 1958. I. 21-én megállapítja: “A sajtónak az elmúlt fél évben végzett munkája azt igazolja, hogy az újságírók zöme alapjában véve megszabadult az ellenforadalom eszmei befolyásától  és ma igényli, helyesli a pártirányítást, meggyőződésel szolgálja a sajtó pártosságának ügyét” (ZBSZ1 p. 221). 

A Népszabadság elérte a 750 ezres példányszámot. A Népszabadság főszerkesztője nem újságíró, hanem MSZMP-politikus volt.  A szovjet Pravda példáján ez is kötelezően előfizetett volt az egyes intézményekben és kötelező olvasmány volt a párt tagjai számára.

 

A Kádár-kor lenini alapelve az volt, hogy "az újságírás szolgálat, az újságíró a párt katonája" (Kádár János ZBSZ I. p. 277)


“Az a követelmény érvényes, miszerint a belpolitikai újságírás propagandája, agitációja során egységesen és igen magas színvonalon fontos magyarázni a legfőbb politikai célkitűzéseket. Csak így érhető el, hogy az átlagmunkások élenjáró munkásokká váljanak, a legalsó rétegek színvonala minél inkább megközelítse az átlagmunkások nívóját.” (p. 29 Soltész István: Belpolitikai sajtó. TK, 1977)

A belpolitikai újságírás ... “átfogóan és vonzóan mutatja be a szocializmus építésének eredményeit, azok propagálásával jogos büszkeséget kelt, segít elterjeszteni a jó tapasztalatokat, növeli a tisztességes munka rangját, kiemeli és népszerűsíti a nagy tettek embereit, bemutatja a dolgozó ember, a család, az üzemi kollektíva életét, növeli a tartalmas alkotó élet vonzerejét, szót ad a tisztességesen élő és dolgozó emberek véleményének” (v.ö. bulvárok) (p. 31 Soltész István: Belpolitikai sajtó. TK, 1977)

“A manipuláló, szenzációt hajszoló hírlapírást felváltja az a szocialista tevékenység, amelynek bíráló cikkei a közvélemény nyilvánossága elé tárt negatív jelenségek felelősségteljes, átgondolt megválogatásával az eredmények és hibák arányosan jelentkeznek. A cikkek az előrehaladásunkat gátló tényezőket ostorozzák, feltárják és segítenek megoldani a gazdagási, a társadalmi életben jelentkező ellentmondásokat”. (AgitProp Biz állásfoglalása 1971, idézi  p. 30 Soltész István: Belpolitikai sajtó. TK, 1977)

 

Példák a központi sajtóirányításra. 

„Főszerkesztői értekezletre 1960. III. 4. (ZBSZ I. p. 324)

Görögországban márc. 12-én kerül sor Manolisz Glezosz elvtárs ítéletének felülvizsgálatára. A Külügyminisztériummal folytatott megbeszélések alapján a következőket kérjük: 

A Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Népszava közölje azt a táviratot, amelyet ebben az ügyben a Nemzetközi Újságíró Szervezet felkérésére a Magyar Újságírók Országos Szövetsége küld. Ezen kívül a Népszabadság saját cikket ne írjon, hanem közölje a külföldi tiltakozásokat. A Magyar Nemzet írjon egy kis glosszát. A Népszava közölje Glezosz levelét, illetve annak egyes részleteit, a levél a Magyar Távirati irodánál rendelkezésre áll. Az ítélet elhangzása utáéni helyzet ismeretében közöljük majd a szerkesztőségekkel a Külügyminisztérium állásfoglalását a további teendőket illetően” MEGNÉZNI

„Kérjük a szerkesztő elvtársakat, hogy a Hazafias Népfront Országos Kongresszusának sajtóvisszhangját az alábbiak szerint biztosítsuk: ... Pénteken reggel a napilapok vezércikkben köszöntsék a Kongresszust. Ez ne legyen kolumnás cikk még a Magyar Nemzetben sem [a Népfront lapja], .. a Rádió előző este, a Szabad Föld a Kongresszust megelőző számban köszöntse a Kongresszust. A pénteki számban adjanak tudósítást a lapok arról, hogy csütörtök délben Dobi Elvtárs kitüntetéseket ad át. ... Dobi elvtárs itt elhangzó beszédét nem közöljük. .. Valamennyi felszólaló szerepeljen a kongresszusi tudósításban, sőt alcímben is „ugrasson ki” minden felszólalót, esetleg olyan formában, hogy nevét és felszólalásának egy mondatát vagy felszólalásának lényegét adjuk alcímben. A felszólalókról külön-külön fényképeket ne hozzunk, a fő referátumot tartó elvtársakról, Kádár elvtársról, a Kongresszus elnökségéről vagy küldötteiről hozzanak képet a lapok (A Magyar Nemzet es esetben sem hoz ilyen képeket sem). ... Minden egyes felszólalásban tüntessék fel foglalkozását és lakóhelyét., Ortutay Gyula válaszát röviden közöljük. A kongresszus működési szabályzatot is fogad el, ezt csak említsük meg, részleteiből semmit ne közöljünk. A Kongresszuson elfogadott felhívást a lapok keddi számunkban közöljék teljes terjedelemben. ... Az Országos Tanács által megválasztott elnökség névsorát úgy közöljük, hogy minden név külön sorban legyen, hasonlóképpen az elnök, főtitkár, titkárok neve.  ... A hetilapok a Kongresszust követő számukban képekkel ismertessék és méltassák a Kongresszus fő eseményeit. („Pro domo a napilapok, MTI,  Rádió, a nagy hetilapok szerkesztőinek. 1960. V. 24. ZBSZ I. p. 325) 

(Faggyas Sándor feljegyzése a Rádió Esti Krónika két adásával kapcsolatban 1967. máj. 9. ZBSZ II. p. 388 Tömpe István számára) „Magatartásunk tisztázása végett: igényeljük és szívesen fogadjuk felsőbb párt- és állami irányítószerveink útmutatásait, tanácsait, tisztában vagyunk az összehangolt agitációs munka jelentőségével, tudjuk, mi a a szerepünk abban a sokhangszerű „zenekarban”, amely a legjobb meggyőződése és tehetsége szerint szolgálja a közvélemény tájékoztatását és szocialista szellemű befolyásolását. Többségünk évtizedesnél gazdagabb tapasztalat birtokában tudja a módját, hogyan lehet a tömegekre értelmileg és érzelmileg a legmaradandóbb hatást gyakorolni. .. A különböző szintű tájékoztatók széles köre jül szolgálja ezt a célt, műsorainkban mérhető az elvi útmutatások haszna ... Legtöbbünk azt tartja, hogy magasabbról szélesebb horizontot fog át a szem és az értelem..... Amikor köszönettel ismerjük el a sajtó irányításának ezt a módszerét, ugyanakkor csak a fegyelmezett kommunista önmérsékletével tudjuk - nem elfogadni, de - végrehajtani azokat az utasításokat, amelyek a kívánt politikai hatást legyengítik. .. [itt olyan esetekről ír, amikor letiltották egy Kádár-beszéd hangfelvételének közlését, így azt fel kellett olvasniuk]

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították. Célja az volt, hogy egy külön lapot hozzanak létre, mely a magyar kormány álláspontját tükrözi, jelezve, hogy ez más, mint a párté. A Magyar Nemzet az értelmiség lapja maradt ebben a korban is. 

1977. karácsonyi számában Illyés Gyula cikkével vált híressé, melyben a határon túli magyarság ügyéről szólt. 1987-ben közölte Pozsgay Imrével azt az interjút, melyben az MDF alapító nyilatkozatát ismertette. A rendszerváltozás évének legsikeresebb lapja a "másként gondolkodását" ekkor már teljesen kifejezhető Magyar Nemzet volt. 

 

 

1989- 

Technológia: Az 1990-es évek végén álltak át a lapok az ólombetűs nyomtatásról a számítógépes tördelésre. A lapszerkesztés teljes folyamata számítógépesítve lett: az írógépek eltűntek a szerkesztőségekből. Az újságírók interneten küldhették cikkeiket, írásaikhoz anyagot az internetről vehettek. A fotózás technikája is megváltozott: az elektronikus fényképezőgépek veszik át a terepet, különösen az online újságoknál. 

A rendszerváltozással a lapok magánkézbe (Robert Maxwell, Jürg Marquard (M.H.), Vico (Népszava), Postabank (Magya Nemzet), Bertelsmann (Népszabadság) kerültek. Ismét megjelentek a délutáni bulvárlapok (Mai Nap, Kurir, később a Blikk), új napilapok tűntek fel (az első és máig egyetlen vidéki szerkesztésű országos lap, a Dátum, illetve a jobboldali Pesti Hirlap és megyei mutációi), de utóbbiak csak rövid időre.

1991-ben alakult az Új Magyarország, mely az Antall-kormányt támogató lapként indult, majd 1997-ben Napi Magyarország címmel újjáalakult. A Napi Magyarország 2000 óta lényegében lapfejet váltva Magyar Nemzet címen fut tovább. Az utóbbi lap újságíróinak jó része máshol keresett munkát.

A tulajdonosváltásokat talán a legjobban a Magyar Hírlap szenvedte meg. Amikor a Ringier 2004-ben elhatározta, hogy eladja, egy ideig a szerkesztőség A Pont néven működtette, majd a címet visszavásárolta és világszínvonalú szabadelvű lapként működtette egészen addig, míg Széles Gábor megvásárolta. Ezután fokozatosan kiszorították a régi szerkesztőség tagjait, és jobbra tolták a lap ideológiáját, 2013-ban már csak 8 ezer példányban kelt el.   

A bulvárpiacon a "szocialista bulvár" Esti Hírlap piacképtelen lett, helyette az új szemléletű Mai Nap vezette be az "értelmiségi bulvár" fogalmát, mely még lelkesen politizált. Hamarosan ezt követte a hasonló szemléletű Kurir-család. Mindkettő próbálkozott affiliált lapok kiadásával (Reggeli Mai Nap, Esti Kurir), nem nagy sikerrel. A 90-es években számos sikertelen bulvár is megjelent (Pesti Riport, Pesti Bulvár). 1994-ben jelent meg először a Ringier kiadásában a Blikk, mely már a politikamentes, nyugati stílusú szenzációsajtó képviselője volt. A Mai Nap többszörös tulajdonosváltás után végül Bors címmel vette át ezt a műfajt. 

Ingyenes sajtó. 1998-ban jelent meg a Metro, mely megjelenése óta a legnagyobb példányszámban terjesztett oszágos nyomtatott napilap. 

A megyei pártbizottságok és tanácsok kezében levő megyei napilapok néhány nagy kiadóhoz kerültek, így tartalmuk egy részét „központilag" szerkesztik, s csak a helyi tartalom cserélődik az adott megyei kiadásban. 

 

Országos politikai napilapok  

Az elsősorban Budapesten fogyó országos napilapok központilag már nem vezérelt példányszámú piacán a kilencvenes évek közepe óta a nyomtatott példányszámok folyamatosan esnek.

Nyomtatott lapok példányszáma 1947-2015

Ez alól csak a nem politikailag elkötelezett lapok kivételek: az ingyenes Metro/pol újság, és a bulvárlapok: a Blikk és a Bors. A 2010-es években azonban e két utóbbi példányszámai is esnek. Lényegében sem irányvonalváltás (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet), sem tartalmi-formai megújulás (az egyre inkább néplappá váló Népszabadság) nincs hatással a nyomtatott példányszámok zuhanására. 

Az online látogatók száma a politikai lapoknál nagyjából az eleve zuhanó nyomtatott példányszámok nagyságrendjében mozog (pár tízezer), a korábbi olvasótábor nem tért vissza az online felületeken sem. 2015-ben 10-50 ezer példányban fogynak a nyomtatott politikai lapok. A rendelkezésre álló auditált adatok alapján úgy látszik, hogy az hagyományos napilapok helyét az információszerzésben más felületek veszik át illetve hogy a bel- és külpolitika tematikája már nem képes nagyobb tömegeknek eladni a lapokat. 

Nyomtatott és online látogatók 

A piacvezető online információs felület az Origo és az Index integrálva kínál bulvár, szakosodott és politikai tartalmat, ám a 2010-es évekre ezek is elérték a telítettséget. Az Origo és Index egyedi látogatóinak száma többszöröse a teljes nyomtatott napisajtó-piacnak. A politikai lapok immár internetre került és sovánnyá vált piacán a nyomtatásban hetente megjelenő HVG, a nagyobb (index.hu, origo.hu) és kisebb (444.hu, vs.hu, cink.hu) online hírportálok és a blogok (mandiner.hu) is jelentős konkurenciát jelentenek a klasszikus poltikai napilapok felületeinek. 

A magyar piacon nemzetközileg is egyedi jelenség, hogy az Origo tulajdonosa nem hagyományos kiadó, hanem egy távközlési vállalat (Matáv, majd a Deutsche Telekom kezében lévő Magyar Telekom). 

  

A nyomtatott országos lapok terjesztett össszpéldányszáma azonban a rendszerváltás előtti kb. 1,4 millióról 2002-re 900 ezerre, 2013-ra 700 ezerre esett, azaz bár a zuhanás folyamatos, összességében még mindig jelentős példányszám kel el a lapokból, de a hangsúly áttolódott a politikamentes lapokra (nem számítva itt az ehhez összességében hasonló nagyságrendben elkelő megyei lapokat). 

Nyomtatott lapok összpéldányszáma 

 

Megyei napilapok 

A megyei napilapok szoftbulvár lapok, melyek a helyi közéletet is követik, de politikailag semlegesek, alig foglalkoznak pártpolitikával.  

A földrajzilag felosztott lappiacon nincs konkurencia, amit a kiadók közötti megállapodás is erősít (emiatt bírságot  is kaptak). A megyei lapok négy kiadócsoport megyei variációs termékei. Ezek : az osztrák tulajdonú Mediaworks (Axel Springer és Ringier egyesülésből), az osztrák tulajdonú Russmedia / Inform Média (ÉK-magyarországi megyék lapjai), a Lapcom (tulajdonosa a Kajmán-szigeteki Radio Bridge Media Holdings Ltd. és a győri NNG-Hungary Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; lapjai a Kisalföld és a Délmagyar) és a német tulajdonú Pannon Lapok Társasága (dunántúli lapok). 

2000-2015 között a megyei lapok 20-40 ezres példányszámról 10-20 ezresre estek vissza. Kiemelkedik a megyei lapok közül a Kisalföld (80-ról 65 ezres példányszámra esett). Valamennyi megyei napilap példányszáma, egymáshoz képesti helyüket megőrizve zuhan. 

Megyei lapok példányszámai  

 

 

 




Sajtótörténeti kronológia

 

1620. december 2.  Amszterdamban megjelenik az első angol  nyelvű hírlevél

1622. május 23. Megjelenik a Weekly Newes from Italy, etc., az első újságszerű hetilap.

1705. június 5.  Kinyomtatják a Mercurius Hungaricus első számát.

1779. július 1.  A Magyar Hírmondó első előfizetési felhívása.

1790. április 3.  Az első erdélyi magyar nyelvű újság, az Erdélyi Magyar Hír-vivő megjelenése (Nagyszeben).

1806. június 2.  Az első sikeres pesti magyar újság, a Hazai Tudósítások - később Hazai és Külföldi Tudósítások - első száma (szerkeszti Kultsár István).

1832. január 4.  A Jelenkor - Széchenyi lapja (szerkeszti Helmeczy Mihály) - első száma.

1832. december 16.  Kossuth elküldi első kéziratos "levelét", az Országgyűlési Tudósítások első számát.

1841. január 2.  Megjelenik a Pesti Hírlap első száma (szerkeszti Kossuth Lajos).

1848. március 15.  Sajtószabadság Pesten.

1848. március 19. Megjelenik a Márczius Tizenötödike, a forradalmi ifjúság lapjának első száma.

1849. július 6.  Megjelenik a Márczius Tizenötödike utolsó száma (utána betiltják).

1854 január 1. Megjelenik a Pester Lloydnak - a hazai német napisajtó egyik legjelentősebb képviselőjének - az első száma.

1863. január 1.  A Hon című tekintélyes, a The Timest példaképének tekintő lap első száma. A "magyar Times" (szerkeszti Jókai).

1865. április 16.  Megjelenik Deák Ferenc kiegyezési cikke a Pesti Naplóban.

1878. december 25. Megjelenik a Légrády Károly alapította Pesti Hírlap első száma (tömeglap, 30 ezer példány).

1881. június 16.  A Budapesti Hírlap első száma (szerkeszti Rákosi Jenő).

1896. augusztus 20. A Pesti Naplóból kilépő, Vészi József vezette szerkesztőség Budapesti Napló címen új lapot alapít.

1896. október 13. Megindul az első krajcáros napilap, az Esti Újság.

1896. december 5. Megjelenik a Friss Újság első száma, mely kétfilléres lap százezer példányban jött ki.

1900. március 2.  A brit lapok közül elsőként a Daily Mail eléri az egymilliós példányszámot.

1910. április 16. Elindul Az Est, Miklós Andor - tulajdonos és szerkesztő - lapja.

1915. december 1.  A 8 Órai Újság első száma.

1918. december 7.  A KMP lapja, a Vörös Újság első száma

1919. június 23. A Tanácsköztársaság alkotmánya rendelkezik a sajtóról.

1938. augusztus 15.  A Pethő Sándor alapította Magyar Nemzet első száma.

1939. szeptember 1.  Cenzúra és papírkorlátozás lép életbe Magyarországon.

1942. február 1. A Szabad Nép megjelenése (főszerkesztő: Rózsa Ferenc, vezércikk: Schönherz Zoltán).

1944. március 22.  A Gestapo feldúlja a Magyar Nemzet szerkesztőségét, a lapot betiltják.

1944. november 12. Az ostrom utáni első lap: a debreceni Néplap.

1945. március 25. Megjelenik a Szabad Nép első száma a háború után.

1956. október 26. A forradalom első új lapja, az Igazság megjelenése.

1965. október 17. Az eddigi legvastagabb napilapszám megjelenése: a The New York Times: 3,4 kg, 946 oldal, 1,2 millió sor hirdetéssel.




Adatbank: Napilapok Magyarországon

Az egyes napilapok története olvasható a https://mediatortenet.wordpress.com/ oldalon.

 

Magyar napilapok megjelenése, 1832-1915

CÍMIndulásMegszűnésÉvek száma
Jelenkor1832184816
Nemzeti Újság184018499
Pesti Hírlap184118498
Világ184118443
Budapesti Híradó184418484
Figyelmező184818491
Kossuth Hírlapja184818480
Közlöny184818491
Márczius Tizenötödike184818491
Nép Elem184818480
Radical Lap184818480
Reform184818480
Esti Lapok184918490
Figyelmező1849189748
Magyar Hírlap184918523
Pesti Napló1850193989
Budapesti Hírlap185318607
Magyar Sajtó1855186510
Magyar Posta185718581
Pesti Hírnök186018666
Magyarország186118621
A Jövő186218631
Az Ország186218631
Független186318630
A Hon1863188219
Bécsi Híradó186518661
Magyar Világ186518661
A Hon Esti Lapja1866188216
1848186718670
Budapesti Közlöny1867194477
Független Lapok186718681
Magyar Újság186718758
Hazánk186818702
Századunk186818680
Ellenőr1869188213
Reform186918756
Delejtű187118721
Haladás187218720
Magyar Állam1868190840
Magyar Politika187118754
Szabad Sajtó187218731
Egyetértés1874191339
Független Polgár187418762
Jelenkor187518750
Kelet Népe187518816
Nemzeti Hírlap187518794
Budapesti Napilap187618782
Budapest1877192144
Közvélemény187718792
Magyar Hírlap187718792
Magyar Korona187718858
Népszava1877Máig
Magyarország187818813
Pesti Hírlap1878194466
Budapesti Hírlap1881193857
Nemzet1882189917
Nemzeti Újság188318841
Kis Újság1887195669
Magyar Hírlap1891193847
Hazánk1893190512
Magyarország1893194451
Magyar Esti Lap1894192834
Nemzeti Újság189418973
Alkotmány1896191923
Budapesti Napló1896191822
Esti Újság1896191721
Friss Újság1896191721
Magyar Nemzet1899191314
Szabad Szó1899195253
Magyar Szó1900191414
A Polgár1901191312
Független Magyarország1902191917
Magyar Világ190219031
Új Hírek1902191917
Új Lap1902191412
Az Újság1903194441
A Nap1904192218
Az Est1910193929
Világ1910192616
Fővárosi Hírlap1912193826
8 Órai Újság1915194429

 

 




Fülöp Zsigmond: Az amerikai zsurnalizmus

Fülöp Zsigmond: Az amerikai zsurnalizmus. = Literatura. 1931. 99-101., 150-152., 192-195., 234­-235.p.)

"Amennyire eltérnek az újvilág egyéb viszonyai a mieinktől, annyira eltérnek a sajtóviszonyai, zsurnalizmusa is. Ez természetes, hiszen a napisajtó mindig az illető ország viszonyainak tük­re. Nálunk - a mostani nyomorúság okozta némi eltolódást leszámítva - a politika és világné­zet állanak az érdeklődés előterében, a napilapok tehát ezt igyekeznek kielégíteni, mégpedig nem csupán a vezércikkeikben és egyéb elmefuttatásaikban, hanem olykor még a “napi hírek” rovatban közölt baleseti és egyéb tudósításokban is. Nálunk, ha nem is száz, de kilencven szá­zalékig megállhat a tétel: mondd meg, milyen lapot olvasol, és én megmondom, ki vagy. Az amerikai újság, a napilap, nem politikát és nem világnézetet ad, vagy legalább is nem elsősor­ban ezt, nem is irodalmi irányok harcaiban éli ki magát, hanem híreket ad, a közelebbi és tá­volabbi világ eseményeit közli. Nálunk a közélet tartalmát tévő politikai, világnézeti, irodal­mi, felekezeti és esetleg osztályharcok nyomják rá bélyegüket a napisajtóra. Amerikában a mamut-kapitalizmus, a prosperity és a példátlan sportszenvedély. [ ... ]

Hogy mit jelentenek az újságok az amerikai életben, ennek megítéléséhez kiindulópon­tul említsük meg, hogy az Egyesült Államok területén megjelenő összes újságok napi pél­dányszáma 40 000 000* (Magyarországon kb. 5-600 000). Ha ezt a lakosság számával vetjük össze (120 000 000), akkor arra kell következtetnünk, hogy minden felnőtt ember naponta vá­sárol lapot, sőt kettőt is. Azonban tévedés volna ebből arra következtetnünk, hogy alapok közéleti és politikai befolyása evvel arányos. Nem. Az amerikai ember nem annyira tüskön­bokron át híve a leibzsurnáljának, mint pl. a magyar. Ha a New York-i ember ma elégedetlen a World-dal, holnap a Times-t veszi meg (az előfizetés ugyanis majdnem teljesen ismeretlen, legfeljebb az újságárusnál lehet előfizetni). Íme egy kiáltó példa a politikai befolyás hiányára:

La Folette, a híres amerikai politikus, az 1928. évi választások alkalmával Visconsin államban lépett fel szenátor-jelöltnek. Visconsin állam területén 351 napilap jelenik meg; ezek közül 349 a megválasztása ellen agitált, s La Folette mégis szenátorrá lett. [ ... ]
Az amerikai laptulajdonos-kiadó (akár egyén, akár csoport) elsősorban és mindenekfe­lett üzletet, mégpedig minél jövedelmezőbbet akar csinálni s minden más szempontot ennek rendel alá. A legjobb üzletet pedig a minél frissebb és minél szenzációsabb hírekkel lehet csi­nálni. Ezért van, hogy a szerkesztőség szellemi és anyagi energiáinak kilencven százaléka a hírszerzésre irányul. Ezért van, hogy míg pl. a magyar lapok híranyaga az aznapi újságokban csaknem teljesen azonos (mert túlnyomólag kőnyomatosoktól átvett anyag), addig az ameri­kai lapok híranyaga - a világeseményeket leszámítva - nagyon eltérő és sokkal bővebb. Illet­ve csak néhány évvel ezelőttig volt oly nagyon eltérő, most ebben is nagy 'eltolódás állott elő, nagyfokú standardizálódás. De nemcsak a híranyag fontos, hanem a feltálalás módja is. Sőt ezt talán még fontosabbnak tekintik. Éppen ezért minden nagy napilap szerkesztőségében ott ül - mint egyik legfontosabb és legjobban megfizetett személy - a tördelő szerkesztő, aki fontosságuk és szenzáció-értékük szerint válogatja ki a híreket, s ennek megfelelően teszi őket az első vagy későbbi oldalakra. Ha a lázas munkában nem ismeri fel egy hír szenzáció-értékét s eldugva közli azt, amit egy másik lap az első oldalon hozott arasznyi címekkel s ez emiatt 50-100 OOO példánnyal többet adott el, akkor az illető urat 24 óra alatt elbocsátják.
Azt mondottuk az imént, hogy a lapok politikai befolyása nem jelentős. Ez így is van.
De amúgy sokat jelentenek a közhangulatra nézve. A lapok megjelenésének szüneteltetése, egyszóval a hírszolgálat elmaradása, mint ez nagyritkán sztrájkok alkalmával bekövetkezik, egyenesen katasztrofális hatású, különösen a kereskedelmi és ipari életre, amely a kezét állan­dóan rajta akarja tartani a világ életének pulzusán. [ ... ]

Híreket és csakis híreket adni! Ennek az elvnek szélsőséges megvalósítása Amerikában egészen különleges, nálunk ismeretlen újságtípust termelt ki: az ún. tabloid-sajtót, De specia­lisan amerikai a szükséglet is, amely ezt létrehozta. Az egyik: az amerikai ember rendesen az alatt olvassa el az újságát, amíg reggel az irodába vagy üzletbe megy; márpedig a zsúfolt közlekedési eszközökön csak gyakorlott művészettel lehet a hatalmas lepedő-újságokat szét­hajtani és lapozgatni (szokásos formátumuk 45x55 cm). A másik: az Egyesült Államokban sok-sok millió azoknak a bevándoroltaknak a száma, akik egyrészt nem sajátították el annyira az ország nyelvét, hogy a nagy lapokat akadálytalanulolvashatnák, másrészt nem is érdeklik őket az események részletei, csak nagyjából akarnak róluk tájékozódni. Ezeknek számára ta­lálták ki a tabloid-sajtó termékeit: felényi nagyságú, tehát könnyebben kezelhető újságokat, amelyek túlnyomólag képeket hoznak s mindenről csak pár soros szövegben tájékoztatnak (tablettákban, innen a gyűjtőnevük). Amellett olcsók, áruk 1-2 cent. Hihetetlen sikert értek el, némelyik napi 1,5 millió példányban jelenik meg. Ez a sikerük részben annak is köszönhető, hogy az alsóbb néprétegek fogyasztván őket, olykor egy-egy a munkásság érdekeit szolgáló cikket vagy hírt is közölnek, ellentétben a nagy standard-lapokkal, amelyek csaknem kizáró­lag az ipari kapitalizmus érdekeit szolgálják.

Zsurnalizmus és közvélemény kölcsönösen függvényei egymásnak. Az újságok befo­lyásolják, sőt sokszor csinálják a közvéleményt, de nem is vonhatják ki magukat a tőlük füg­getlenül kialakult közvélemény nyomása alól. Legjobban megmutatkozik ez a sajtónak a közigazgatási s egyéb korrupcióhoz való viszonyában. Próbáljon csak meg egy újság vagy új­ságíró harcot indítani az alkoholcsempészésnek kedvező rendőri korrupció ellen, ahol a lakos­ság jó része vagy legalábbis a politikai vezetői ebből élnek! Úgy járhat, mint Don R. Mellett, a Cantonban (Ohio) megjelenő Daily News szerkesztője, akit 1926. július l5-én maga a rend­őrség gyilkoltatott meg, mert egy sereg korrupt rendőrtisztviselőt kemény sajtóharcban lelep­lezett és pellengére állított. A rendőrfőnököt elítélték ugyan ezért, de forrásunk szerint az íté­letet nem hajtották végre. (The Nation, 1930, p.I20.) Az is igaz, hogy a Canton Daily News megkapta a Pulitzer-díjat ezért a becsületes és bátor sajtóhadjáratért, de a kilencvenhétéves új­ság, Amerika egyik legrégibb napilapja, mégis belepusztult az áskálódásokba, mert két év múlva megszűnt. [ ... ] A legtöbb lap suba alatt a nagykapitalizmus érdekeit szolgálja, legalább is abban a negatív formában, hogy az evvel összefüggő korrupciós jelenségek fölött szemet huny. Ha akad egy-egy becsületes szerkesztő, aki az ilyesmiben nem deferál a kiadónak, rög­tön elcsapják. [ ... ]

Az amerikai napilapoknál egyenesen létkérdés a hírszolgálat gyorsasága és tökéletessé­ge. Ha egy nagy lap a verseny társaival szemben kétszer-háromszor lekésik egy-egy szenzáci­óval, akár be is szüntetheti a megjelenését. [ ... ]
A riporter egészen más típus Amerikában, mint nálunk. Rendkívül fürge, szemfüles, vakmerő, tolakodó és azonfelül éles szernű, ötletes embernek kell lennie, hogy valamire vi­hesse a mesterségében. A vérbeli riporternek nincs nyolcórai munkaideje, egyáltalán nincs is megállapított munkaideje; ha benne van egy .munkában'', huszonnégy órán át is dolgozik egyfolytában. [ ... ] Ezek az emberek nem rabszolgái, hanem rajongói a mesterségüknek, az ösztönüket követik, de sportot is csinálnak a munkájukból. Legfőbb jutalmuk a mesterségük­kel járó sport-izgalom. Hogy írni is tudjanak, az nem fontos. Európában megkövetelik a ri­pertertől, hogy a szerzett híreket ügyesen meg is tudja írni, föl tudja tálalni. Amerikában a ri­porterek jó része nem is tud írni, illetve nem tud „megírni”. Nincs is rá szükség, mert a mun­kamegosztás ezen a téren is erősen érvényesül. A riporternek nincs más föladata, mint hogya nyersanyagot szállítsa; a nagyobb „esetekről” többen is gyűjtik ezt a nyersanyagot s beszál­lítják a szerkesztőségekbe, ahol aztán úgy kerül földolgozásra, mint valami gyári termék a futószalagon: több kézen megy át, az egyik összegezi és egybeveti a részleteket, a másik ,,koloritot" ad neki, a harmadik a ,,kopfot" (bevezetést) írja hozzá, a negyedik a szenzációs kövérbetűs címeket, a heading-eket fogalmazza hozzá (ez külön művészet) és így tovább - s mindezt pár óra alatt. Ugyanez áll a riporteri munkára akkor is, ha a riporter nem egy lapnak, hanem valamely kőnyomatos vállalatnak dolgozik.

Az egyes lapok külön riporteri hírszolgálata az utóbbi évtizedekben mindinkább háttér­be szorult a központosításnak itt is nagy erővel érvényesülő princípiuma következtében. Az egyes lapok - még a legnagyobbak is - ma már inkább csak az egészen nagyjelentőségű ese­teknél igyekeznek önálló hírszolgáltra, egyebekben a kőnyomatos mamutvállalatokra támasz­kodnak, mert ez jóval olcsóbb. E vállalatok közül kettő: az Associated Press és a United Press az egész világon példátlan mértékben bontakozott ki és példátlan befolyásra tett szert. Szinte ők irányítják a közvéleményt s egyenesen szép tőlük, hogy nem élnek vissza nagyobb mér­tékben a hatalmukkal. Így állott elő az utolsó két évtized folyamán az a helyzet, hogy az újsá­gok, eredeti hivatásuktól eltérően, teljesen „pénzcsináló” (money-making) üzleti vállalkozá­sokká alakultak át.

Az Associated Press (Társult Sajtó) az Egyesült Államok s egyszersmind az egész világ legnagyobb hírszerző vállalata. Ez kivételesen nem nyerészkedő vállalkozás, hanem 1250 amerikai újság kooperatív hírszerző szövetkezete, közös tulajdonnal a tag-újságoknak. De az üzleti, zsurnalisztikai és politikai taktikában mégsem a demokrácia elve érvényesül, mert az ilyen kérdésekben egy diktátor-kollégium dönt, amelynek élén két hatalmas újságkirály áll:

Frank B. Noyes (a Washington Star tulajdonosa) és Adolph S. Ochs (a New York Times tulaj­donosa). Új tag fölvételéről a direktórium dönt. A tag-újságok a központból kapnak híranya­got, amely akis vidéki lapok pár száz szavas napi szükségletétől a nagy újságok napi 75 000 szónyi anyagáig terjedhet. Viszont a vidéki lapok kötelesek a vidékükön történt eseményekről tudósításokat küldeni a központnak. E tudósítások terjedelmét a hír fontossága szabja meg, de az évi összes kötelezettségük körülbelül annyi, mint ahány szót maguk is átvesznek a köz­ponttól. [ ... ]

Az United Press (Egyesült Sajtó) az előbbivel ellentétben teljesen üzleti természetű, magánkézben levő hírszerző vállalat. Egy Scripps nevű újságkirály alapította, hogy megtörje az Associated Press monopóliumát. Húsz év alatt majdnem olyan hatalmas vállalattá épült ki, mint amilyen az A. P. A klientélája szintén 1250 újság, de ezek nem mint társak, hanem csak mint fuggetlen előfizetők szerepelnek, akik a United Pressel-szel kötött viszonyukat bármely percben megszakíthatják. Az 1250 előfizető lap közül azonban csak 900 amerikai, a többi kül­földi lap, amelyek 36 különböző országban jelennek meg. 180 000 kilométernyi bérelt drót­hálózata van, évi költségvetése 6 000 000 dollár. Eredetileg csak esti lapok hírellátására ala­kult, de ma már reggeli lapokat is kiszolgál. Az Associated Press-szel szemben nagy előnye a teljes elfogulatlanság és tárgyilagosság. Hirdeti, hogy semmiféle politikai irányzatot nem kö­vet, nincs más kívánsága, minthogy ,,klienseit az egész világon friss és részrehajlatlan hírek­kel, mindenféle nemzeti, gazdasági, szociális vagy vallási előítéletektől mentes en lássa el." A híreket nem a klientélájához tartozó lapok révén, hanem helyi képviselőkel gyűjti.

A munkássajtó kiszolgálására alakult a szakszervezetek segítségével Federated Press, ennek a befolyása azonban kicsiny, mert a kapitalista sajtó nem veszi át híreit. [ ... ]
A közös hírforrásokból való táplálkozás természetesen mind jobban standardizálja a la­pokat, mind egyformábbak lesznek tartalomban és tipográfiában. A lapok ezrei bizonyos dol­gokban már most is egyformák, így például a mellékleteikben. Az amerikai lapoknál nagy szerepük van a képes (sokszor több színben nyomott) és humoros mellékleteknek. Ezeket nagyrészt a Scripps-Howard-féle Newspaper Enterprise Association állítja elő központilag milliószámra és szállítja az egyes lapoknak. Így érvényesül a ,jót olcsón" elve, mert a lapok nem is tudnák a drága rajzokat és a szintén költséges fotoriportokat külön-külön megfizetni.
Hasonló kísérlet, persze szerény magyar arányokban, nálunk is történt pár év előtt, amikor egy budapesti vállalat központilag látta el képes és főleg szépirodalmi vasárnapi mellékletek­kel a kisebb vidéki lapokat. [ ... ]

[ ... ] Míg az elmaradt Európában a lakosság és az olvasók számának gyarapodásával együtt jár a lapok számának növekedése, addig Amerikában újabban csak a példányszám emelkedik, de a megjelenő egyes lapok száma folytonosan csökken. 1860-ban, az amerikai polgárháborút megelőző időben, mindössze 400 újság jelent meg az Egyesült Államok terü­letén; a századfordulónál, 1899-ben már 2226 volt a számuk; a gyarapodás 1909-ben érte el a tetőpontot, amikor 2600 újság jelent meg. Ekkor indult meg az előbb jelzett folyamat: 1925­ben már csak 2280 újság jelent meg, két év múlva pedig, 1927-ben már csak 1947. A közben eső, még soha nem tapasztalt gazdasági prosperitás tehát két év alatt 333 újságot szüntetett meg. Ezt a 333 kisebb-nagyobb halat néhány óriáshal nyelte le, de úgy, hogy a legtöbb eset­ben a kis halak tulajdonosai sem jártak rosszul, legföljebb az alkalmazottaik, akik ezerszámra váltak. munkanélkülivé. Az 1928 óta bekövetkezett gazdasági válság bizonyára még sokkal több lapot végzett ki, de erre vonatkozó számbeli adatok még nem állnak rendelkezésünkre.

Az amerikai gazdasági élet [ ... ] teremtette meg az ottani hatalmas újság-láncvállalatokat, Ezek létrejöttének egyik fő oka abban a körülményben is keresendő, hogy - az amerikai újsá­gok átlagánál - az eladott példányokból eredő bevétel az előállítási költségnek körülbelül csak egyharmadát fedezi; a többit a hirdetéseknek kellene fedezniük, de ez nem mindig sikerül. Így aztán nincs más hátra, mint láncolatok megteremtésével a nem jövedelmező egységeket meg­szüntetni, a többieknél pedig a közös üzem révén az előállítási és üzemi költségeket csökken­teni. Ma már (az "Editor and Publisher" szerint) 55 ilyen újságlánc-vállalat van, amelyek összesen körülbelül 260 reggeli és esti lapot kontrollálnak. Ez aránylag kicsiny százaléka az összes lapoknak (13%), de a példányszámot véve figyelembe körülbelül 40%. Ha pedig az 55 láncvállalatból leüt jük azt a 17-et, amelyeknek csak 2-2 lapjuk van (aminthogy ezek nem is számítanak igazi láncoknak), akkor a percentszám jelentékenyen eltolódik.

Hogy ki indította meg a láncok sorozatát, az ma már nem állapítható meg egészen bizo­nyosan, de valószínűleg Edward W. Scripps, a mai legnagyobb újságkirály. 1875-ben a fivé­rével együtt alapította a Detroit News-t, három év múlva a Cleveland Press-t s nemsokára a Cincinnati Post-ot. Ez volt az alapvetése annak a láncolatnak, amely 25 napilapjával ma a legnagyobb újság-konszern. [ ... ] Scripps annak köszönhette ezt a nagy sikert, hogy az első időkben a korrupció ellen és a nagy tömegek érdekeit szolgáló reformok mellett harcolt. Ma már konzervatívabb politikát vall [ ... ]
A hiréből nálunk jobban ismert Hearst-láncolatnak 22 napilapja van, azonfelül 9 nagy folyóirata. Hearst, a legtöbbet emlegetett újságkirály, már mint riporter és újságíró kezdte a pályáját, mégpedig Amerika egyik leg híresebb újságjánál, a magyar származású Pulitzer által vezetett New York World-nál. Az itt tanult kitűnő zsurnalisztikai módszereket módjában volt mint laptulajdonosnak hamarosan értékesítenie. Apja kaliforniai milliomos lévén, 1887-ben könnyen megvehette a tönkrement San Francisco Examiner-t: A 24 éves fiatalember olyan tehetséges újságírónak és szerkesztőnek bizonyult, hogy a már lezüllött lap pár hónap alatt a Csendes óceáni partvidék legtekintélyesebb lapjává lett. A lap kitűnően ment, de nem elégí­tette ki Hearst ambícióját. A kilencvenes évek derekán hozzávásárolja a tengődő New York-i Journal-t és evvel veszi föl a versenyt egykori mesterének lapja, a World ellen. Harcmodora egészen amerikai: pontosan lemásolja a Worldot, ugyanazt adja tartalmilag és föltálalásban is, mint ez, de egy-egy példánynak az árát felényire szabja. Ám még tovább megy s magasabb fi­zetésekkel hamarosan elcsalja Pulitzernek csaknem minden tehetségesebb újságíróját, olya­nokat is, akiket Pulitzer maga fedezett fel és nevelt föl, így például Amerikának mindrnáig leghíresebb vezércikk-íróját, Arthur Brisbane-t. Természetesen Pulitzer sem hagyja magát, reformokat - főleg tipográfiaiakat - vezet be az újságcsinálásba, amelyeket viszont Hearst igyekszik letromfolni. Elmondható, hogy ennek a két újságcsináló zseninek a harca adja meg a lökést ahhoz a páratlan fejlődéshez, amelyen az amerikai újságcsinálás az utolsó harminc évben átment. A Hearst-lapok nem élveznek olyan lokális szerkesztési önállóságot, mint a Scripps-lapok. Hearst mindig központilag irányítja a politikai-nemzeti-közgazdasági kampá­nyokat. [ ... ] Hearstnek kevesebb lapja van, mint Scrippsnek (csak 22), de napi 10 millió körüli példányszámával veri az összes többi újságláncolatokat. [ ... ]

Az újságláncolatok ma már nem kizárólag amerikai specialitás, a háború óta Európában is erősen tért hódított ez a rendszer. Így Angliában az újságoIvasók 80%-át ma már három nagy újságláncolat szolgálja ki: a Rothermere-, Beaverbrook- és Berry-félék. Figyelembe vé­ve azt, hogy az újságok politikai befolyása Angliában igen erős, a kormány politikáját is erő­sen befolyásolják. Hát még ha megtörténik, ami nem is olyan lehetetlen, hogy a három hatal­mas konszern közül kettő vagy akár mind a három egyesül! Németországban ismeretes a Hugenberg-láncolat, amely túlzó nacionalista politikajával már nem egyszer fenyegette meg létalapjaiban a köztársaságot. Nálunk csak az Est-lapok láncolata ismeretes.

A nagy újságláncolatokon kívül meg kell itt emlékeznünk néhány nagy amerikai lapról, amelyek megtartották az önállóságukat, legföljebb 1-2 kisebb testvérlapjuk van.

Ilyenek:
A New York Times, Amerika egyik legnagyobb és legtekintélyesebb lapja. Eleinte har­cos orgánum volt, becsületesen küzdött mindenféle korrupció ellen, de mióta a jelenlegi tulaj­donos, Adolph Ochs újságkirály kezébe került (1892), azóta a hírek és távirati jelentések tö­megtermelését tekinti fő feladatának. [ ... ] Hétköznap átlag 370 000, vasárnap több mint 600 000 példányban jelenik meg. 1927 -ben az évi bruttó bevétele 27,5 millió dollár volt. Az alkalmazottainak hetenkint kifizetett 154 000 dollárt; az év folyamán elfogyasztott 10 OOO va­gon papírt. Alkalmazottainak szám 3319 s ezek így oszlanak meg: 75 igazgató-féle (executive), 525 újságíró (Budapest összes lapjainak együttvéve nincs ennyi), 850 kiadóhiva­tali tisztviselő és 1869 technikai alkalmazott (szedő stb.). A hétköznapi átlagos oldalszám a 46, a vasárnapi 225 (megfelel 5-600 magyar újságoldalnak), az 1927-ben nyomott összes ol­dalak száma (egyes példányokban) 13,5 milliárd.

A New York World, amelyet a hetvenes években kivándorolt magyar származású Pulitzer emelt világlappá és az amerikai liberalizmus nagyon becsült zászlajává, arányaiban körülbelül megfelel az előbbinek. A hírszolgáltban nem a teljességre, hanem nívóra töreke­dett. Mindig közérdekű reformokért és a korrupció ellen harcolt. Iránya még ma is ez, de az öreg Pulitzernek pár évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta három fia kezébe került s úgy lát­szik, ezek nem örökölték apjuk példátlan újságírói zsenialitását, mert a szerkesztés erősen ha­nyatlott. Ez az oka annak is, hogy már nem volt jövedelmező vállalkozás, mert a család évi l millió dollárt fizetett rá a lapra. Ezért most legutóbb el is adták az egész lap vállalatot.

A példányszámban legnagyobb újság Amerikában a Chicago Tribune. A példányszáma hétköznap 700 000, vasárnap 1 200 000 körül jár. Független köztársasági újságnak mondja magát. A polgárháború után alapították s régebben erősen harcolt a korrupció ellen, de pár évvel ezelőtt kiadott új programja nagyon lanyha [ ... ] Saját hírszerző szolgálata van s híreit 35 nagy külföldi, többnyire európai lappal cseréli ki.
Az Egyesült Államok statisztikusai szerint az amerikai gazdasági élet évenkint körül­belül 1,5 milliárd dollárt költ reklámra, tehát szinte hatszor akkora összeget, mint amekkora Csonka-Magyarország évi állami költségvetése. Ebből a hatalmas összegből körülbelül 700 millió dollár jut a sajtóban közzétett hirdetésekre (mégpedig kb. 200 millió a szakfolyóiratok­ra és magazinokra - amelyeknek havi példányszáma kb. 100 millió - és 500 millió jut a na­pilapokra). [ ... ] A hirdetésekért folytatott intenzív hajsza eredménye volt az az állapot, hogya lapok nem voltak válogatósak a hirdetésekben, mindent közöltek. akármilyen képtelen túlzások és nyilvánvaló csalások voltak is bennük. Ám néhány „bedűlt” amerikai nem hagyta ma­gát, hanem ha a lapban hirdetett részvényaláírások vagy értéktelen orvosságok miatt károso­dás érte, kártérítési pört indított a hirdetést közlő lap ellen. A bíróságok sok esetben meg is ítélték a magas összegű kártérítést, mert arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a lapok felelő­sek a közölt hirdetések tartalmáért. Lassankint ez lett az általános joggyakorlat. De ez aztán egészséges helyzetet is teremtett. A lapok ma már erősen cenzúrázzák a hirdetéseiket tartalmi szempontból, illetve mivel egy-egy lap nem foglalkozhatik a hirdetések elbírálásával, csakis hirdetési ügynökségektől fogadnak el hirdetéseket s ezekre hárítják át az anyagi felelősséget, vagyis ezekkel végeztetik el a cenzúrázást. A lapok kiadóhivatalai csakis apróhirdetéseket fo­gadnak el közvetlenü. [ ... ] Amerikában a lap és a hirdető közötti viszony egészségesebb, mint Európában, mert az amerikai üzletember tisztában van a hirdetés óriási fontosságával s az amerikai publikum talán fogékonyabb is a hirdetések iránt. Ezért inkább a hirdető keresi a la­pot, amiből az következik, hogya lap sokkal függetlenebb az egyes hirdetőtől, semmint ná­lunk. [ ... ]

* Ez a statisztikai adat eléggé hiteles, inert egy 1912-ből való törvény az összes napilapokat és folyóirato­kat kötelezi, hogy félévenként közjegyző előtt esküt helyettesítő nyilatkozatot adjanak le a példánysza­mukról. Evvel a törvényes intézkedéssel akarták ugyanis azoknak az őrült túlzásoknak elejét venni, ame­lyekre a lapok a példányszám föltüntetésében a hirdetés-vadászatnál vetemedtek. [A szerző jegyzete.] 

 

 




Az elektronikus sajtó története




A rádió története




A rádiós műsorszórás felosztása

A rádió tág értelemben véve csak hangot használó tömegkommunikációs médium. Ebben az értelemben beszélhetünk kábelrádióról, internetes rádióról és - a telefonhírmondóról is, mely mind azonos kategóriába tartozik a hagyományos AM/FM vagy a digitális rádióval. A rádió szűk értelemben az elektromágneses hullámok segítségével kisugárzott jelek médiuma (a szó eredete a sugárzásra vezethető vissza. Angol neve, a broadcasting a széles körbe eljutó (műsor) szórást (eredetileg mezőgazdaságban a vetést) jelenti. A kezdeti időkben nevezték wirelessnek: drótnélkülinek is).

Miután itt elsősorban a tartalomra koncentrálunk, a használt - sugárzó,  kábelen közvetítő vagy online - módszertől függetlenül minden, rendszeresen nagyobb közönségnek hangzó műsort közvetítő technológiát rádióként kezelünk. Ebben az értelemben az első rádió a budapesten elindított Telefonhírmondó volt.

Az alább bemutatott felosztások javarészt a televíziózásra is alkalmazhatóak.  

 

A rádióműsorok (állomások) fajtái

- Hierarchia alapján:  Egymással sokszor kevert, nem jól definiált fogalmak a rádióműsor -program, -csatorna, -állomás, -adó, -adás, -műsor. 

2015-ben pl. informálisan "Magyar Rádió" összefoglaló néven nevezzük a "Magyar Rádió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság" nevű entitást. A Magyar Rádió az ún. "közmédia" része. A Magyar Rádió a Közszolgálati Közalapítvány  tulajdonában van. A közmédia dolgozóinak munkáltatója, személyi és tartalmi kérdésekben döntéshozó a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Magyar Rádió alá tartozik a Kossuth rádió, a "nemzeti főadó". A Kossuth rádió több tucat adóállomásról (adónként egy-egy frekvencián) sugározza műsorát, azaz műsorfolyamát, azon belül műsorait.  

A rádióműsorokat többféle szempont szerint lehet csoportosítani (pl. Gálik, 2001):

 

- Tartalom alapján lehetnek belföldre sugárzott

  • általános (full service broadcasting) 
  • szakosodott (format/formátum, tematikus, narrowcasting) rádiók (ezen belül 
    • zenei stílus(ok)ra szakosodott, pl. az USA-ban leggyakoribb formátum a country, néhány további: urban (ennek a formátumnak a jelentése: RnB és hiphop az afrikai amerikai lakosoknak), oldies (rock and roll korszak), nostalgia (1940-50-es évek zenéi), alternative (mai rock), CHR (contemporary hit radio), majd a 2000-es években a formátumrádiózás antitézise a Jack FM hálózat, mely ugyan meghatározott határok között de épphogy mindenféle zenét játszik
    • szöveges műsorokra szakosodott, pl. hírrádió (newsradio, news- information), hírek és beszélgetős műsorok (news-talk), csak beszélgetős műsorok (talkradio), sportműsorok. 
  • külföldre irányuló általában propagandaállomások
  • A missziós/vallási rádiók külön kategóriába sorolhatók. 
  • Kereskedelmi, közösségi, vagy közszolgálati ill. általános vagy szakosodott kategóriába is sorolhatók a kisebbségi, nemzetiségi/etnikai rádiók.

 

- Vételkörzet alapján lehetnek

  • kisközösségi (low power, pár km, pl. egy lakótelepnek), 
  • helyi (városi, 10-30 km) (az általában egy nagyváros környezetében fogható állomások az USA-ban egy „rádiós piacnak" számítanak)
  • körzeti-megyei-tartományi (30-100 km, pl. Magyarországon több szomszédos megyét lefedő hálózatok, Németországban tartományi médiaszolgáltatók), 
  • országos (egész országot lefedő adóhálózattal, ezek a közös "nemzeti" médiaszogláltatók), 
  • célzottan külföldi országba irányuló nemzetközi vagy 
  • globális adók (általában poltikai propaganda céllal, illetve a volt gyarmattartók volt gyarmatain, pl. BBC WS, RFI, RDP). 
  • A hallgató szempontjából megkülönböztetnek a lakóhelye rádiós piacán belülről származó, és azon kívülről „beszűrődő" (pl. külföldi, más városi) adókat. 
  • A televíziózásban külön kategóriát képeznek azok a regionális "multifeed" állomások, melyek azonos képi tartalmat különféle nyelvű hangsávokkal vagy feliratokkal sugároznak különféle országok piacaira, ahol általában kábelen osztják el őket.  

 

Hálózat szempontjából

  • Független, egyedi adó: egy műsorfolyam = egy adó, ami lehet falusi, kisvárosi, nagyvárosi, körzeti is.
  • Franchise hálózat: azonos néven (brand), általában azonos játszási listával, de adónként eltérő konkrét műsorral, műsorvezetéssel és reklámokkal (pl. Rádió 1, Mária Rádió)
  • Regionális hálózat: földrajzi helyhez kötődő, azaz egymás mellett lévő területeken kialakuló hálózat önálló vagy közös műsorral, azonos néven (pl. Kék Duna rádió)
  • Terjeszkedő fővárosi rádió: egy budapesti adó műsorát vidéken is változtatás nélkül közvetítő adók hálózata. A konkrét hely a meghirdetett és megnyert frekvenciáktól függ. Így terjeszkedett a szocialista kormány idején a baloldali Klubrádió, majd szorult vissza a jobboldali kormány idején és "adta át" helyét a jobboldali Lánchíd rádió terjeszjkedésének. 
  • Országos hálózat: európai értelemben egy egész országot többé-kevésbé lefedő hálózat (akár több frekvenciasávban is, pl. AM és FM), mely ugyanazt a műsort sugározza. Az USA-ban ilyenek csak a műholdas rádiók, ezen túl országos rádiók nincsenek, csak egy adott céggel szerződött (affiliált) állomások, melyek egyes ablakokban (időszakokban) azonos műsort sugároznak, máskor azonban helyi adást vagy más céggel szerződött adást.  
  • Nemzetközi hálózat: egy központi műsort külföldön műholdról továbbsugárzó adó (pl. BBC, RFI, Africa No1). 

 

- Finanszírozás tekintetében lehet

  • kereskedelmi (hirdetésekből fenntartott) vagy 
  • nem kereskedelmi. Utóbbi esetben a finanszírozás jöhet részben vagy egészben az államtól (közvetlenül vagy pályázati formában), a hallgatóktól (előfizetési díj vagy önkéntes támogatás, adomány formájában) vagy más szervezettől (egyház, alapítvány stb).

 

- Tulajdonlást tekintve a rádiók lehetnek

  • állami kézben, ezek működhetnek részvénytársasági formában (a magyar esetben tulajdonosul egy közalapítvány)
  • lehet a hadsereg kezében (katonai rádiók), 
  • az egyház kezében (pl. Magyar Katolikus Rádió)
  • egy egyesület/intézmény (egyetem, kórház) kezében (általában ezek nonprofit médiaszolgáltatóként működnek), 
  • önkormányzati tulajdonban 
  • párt tulajdonában (ezt Magyarországon törvény tiltja, de pl. Svédországban lehetségesek)
  • vagy magánkézben. Magyarországon és Kelet-Európában számos rádió és hálózat francia vagy amerikai tulajdonos kezében van.

 

- A terjesztési technológia alapján megkülönböztetjük a következő típusokat: 

  • A használt frekvencia alapján:
    • középhullám (MW, 530-1600 (1700) kHz): nappal stabil vételt ad, napnyugtától napkeltéig távoli adók erősen zavarhatják illetve a helyi adó is távol fogható, azaz nappal helyi, míg éjszaka nemzetközi vételt tesz lehetővé. Ezen adók jelei a Föld görbületét követik vagy visszaverődnek az ionoszféráról (skywaves), ezért bármilyen magasra telepíthetőek. 
    • hosszúhullám (SW, 155-281 kHz): egész nap stabil vételt ad nagy (több ezer km-es) területen. Jellemzően csak Európában használják.
    • rövidhullám (LW, 10-180 m vagy 3-30 MHz): az ionoszféráról visszaverődve terjed, igen nagy távolságra, akár a Föld túlfelére is célozható, nemzetközi adásokra alkalmas.  
    • VHF: FM és tévéadásokra használt sáv
      • URH (ultrarövid-hullám, más néven FM-sáv, 87,5-108 MHz, kivéve Japán és Szovjetunió utódállamai), . A fényhez hasonlóan egyenes vonalban terjed, ezért szükséges, hogy az antenna rálásson az adóra, ezért a jó vételhez minél magasabbra szerelt antennára ill. minél magasabb hegy tetején levő adóra van szükség. A Föld görbülete miatt kb. 100 km-nél nagyobb sugarú vételkörzet nem lehetséges, ezért országos lefedettség eléréséhez több adót igényel.
      • VHF-III és L sáv: Magyarországon DAB adásokra használt sáv.  Minél magasabb a frekvencia, annál kisebb körzetet képes egy adó lefedni. 
  • A használt technológia alapján
    • Analóg
      • AM: amplitudómodulációval "kódolt" (LW, MW, SW). Hátránya a gyenge hangminőség (a magas hangok hiánya), rövidhullámon a fading jelenség (időszakos elhalkulások). Az USA-ban sztereo szabványa is van. Érzékeny az elektromos zavarokra és berendezésekre, ezért számítógép közelében nem lehetséges használata. A mobiltelefonokba sem építenek be ilyen vevőket. 
      • FM: frekvenciamodulációval "kódolt" (URH). 
    • Digitális
      • DAB és DAB+: Európában Nagy-Britanniában, Dániában, Németországban, Franciaországban használt nagyobb körben. Magyarországon is van sugárzás, de vevőkészülék nincs. mpeg2 és mp4 formátumú, egy "multiplexszé" összefűzött jelet sugároz ki a "multiplex operátor", mely a kábeltévé-szolgáltatóhoz hasonló funkciót tölt be. Csak DAB-os vevőkészülékkel fogható. Nem az URH sávban, hanem annál magasabb frekvencián sugároz. 
      • IBOC vagy HD radio: az USA-ban elterjedt szabvány, mely az FM adóval azonos frekvencián dolgozik. Nincs szükség multiplexre, az állomás maga üzemelteti digitális adását. Egy FM adó frekvenciáján 2-3 külön rádióadásra van hely digitálisan. Az analóg FM és egy digitális adás egyszerre is sugározható. 
      • DRM: még csak kísérleti fázisban lévő technológia, melynek célja előbb az AM, később az FM adások kiváltása erősen tömörített, jó hangminőségű digitális adásokkal. 
  • Az adó jellege alapján 
    • földi sugárzású (analóg vagy digitális)
    • műholdas sugárzás (analóg vagy digitális)
    • kábeles (vezetékes) sugárzás (analóg vagy digitális)
    • IP / internetes közvetítés.
    • Mivel a sugárzott rádióadások terjesztési technológiája véges számú erőforrással (frekvenciával) rendelkezik, az éterbe sugárzott rádiók számát korlátozni kell, így csak állami engedély birtokában működhetnek. Az engedélyt általában pályázat útján szerezhetik meg, amelyben a szempont lehet a műsor tartalma (közérdek) vagy a műsorszórásért felkínált pénzösszeg is. A frekvenciaszűkösség problémáját azonban sok helyütt eltúlozzák, és erre hivatkozva tartják korlátok között a rádiók számát. Mivel egy vételkörzetben feltehető, hogy nincs végtelen számú potenciális műsorszolgáltató, nem lehetetlen, hogy a rendelkezésre álló helyet koordináció (állami beleszólás) nélkül is használni tudnák a műsorszolgáltatók a stabil terjedésű FM sávban, ám erre még kísérlet sem történt. A műsorszóró rádiózás egyedül Új-Zélandon nem engedélyköteles kis teljesítményű adók esetén, az FM sáv kijelölt néhány tartományában.
    • Magyarországon csak a földi sugárzású rádiók jelentősek.  

- Műsorszerkezet szempontjából egy rádió lehet

  • heterogén műsorszerkezetű (mixed programming), ahol az egymást követő műsorok eltérő összetételű célközönségnek szólnak és naponként eltérőek (ez a korai full service rádiózás jellemzője) 
  • sávos műsorszerkezetű, ahol a nap egyes szakában azonos jellegű műsor szól azonos célközönségnek (pl. minden délelőtt háziasszony-műsor, minden délben hírműsor, minden este irodalmi műsor)
  • homogén műsorszerkezetű, ahol a nap 24 órájában azonos jellegű műsor szól azonos célközönségnek (ilyenek egyes formátumrádiók, illetve a legtöbb online, automatikus adásvezéslésű rádió) 

 

Komplex kategóriák 

A fenti kategóriák különféleképp keverhetők, s ez alapján a gyakorlatban megkülönböztethetünk néhány alapvető típust.

  • Az itt "állami rádió"-nak nevezett rádiók jellemzője, hogy  egyoldalú kormánypropagandát fejtenek ki. Működhetnek részben kereskedelmi alapon, sokszor monopolhelyzetet élveznek. Jellemzően közvetlenül a kormánytól kapják a fenntartáshoz szükséges pénzt. Ez különösen a fejlődő országokra jellemző, de a szocialista országokra minden esetben jellemző volt (jelenleg Magyarországon is ez a modell érvényesül). Az USA államilag finanszírozott rádiója az Amerika Hangja, mely az amerikai kormány szócsöve, annak álláspontját képviseli, de az USA-n belül 2013-ig nem volt engedélye műsort sugározni; csak nemzetközi propagandát fejt ki. A "közszogálati rádió-k" sokszor valójában állami propagandát fejtenek ki. 
  • Az itt "közszolgálati rádió"-nak nevezett szervezetek jellemzője, hogy tájékoztatása kiegyensúlyozott, nem áll a kormánypropaganda szolgálatában. Küldetése tájékoztatni, nevelni és szórakoztatni. A közszolgálati (public service) rádió típuspéldája a BBC. A közszolgálati rádió általában több párhuzamos programot is szolgáltat. Ezek között lehet minden műfajt lefedő full service program (a BBC eredeti koncepciója), és lehetnek szakosodott programjai is (ezek között a legáltalánosabb a komolyzenei és irodalmi program). A közszolgálatiság klasszikus értelmezése szerint az értékes műsorokat közvetíti, ezért kimaradnak az „értéktelen" tömegműsorok. Napjainkban átértékelik a közszolgálatiság fogalmát: a kereskedelmi rádiók is közszolgálatinak tekintik magukat, hisz a „közt", sokkal nagyobb tömegeket szolgálnak, mint a valójában „elitrádiónak" tekinthető hagyományos közszolgálati rádiók. A közszolgálat célja minél nagyobb hallgatóközönség megszólítása. Erre alkalmas volt egy vegyes, minőségi műsorokat készítő rádió - de csak addig, míg a kereskedelmi érdekeknek alárendelt konkurencia el nem indult. Ezután a minőségi helyett a minél könnyebben befogadható műsorok felé mozdultak el a rádiók. Ebben a környezetben a hagyományos közszolgálati állomások feladata a minőség megtartása lehet - egyfajta küldetés.

  • A közszolgálati mellett a kereskedelmi rádiók (sok nyelven: magánrádiók) alkotják a duális médiarendszer „második lábát". Ezeknek egyetlen célja a profit termelése, s mindent ennek rendelnek alá. Bevételi forrásuk a reklám, melynek a reklámok közti zenei és prózai műsorok segyítségével próbálnak minél nagyobb számú fizetőképes hallgatóságot szerezni. A médiatörvények különböző arányú közszolgálati műsorszámok közvetítésére kötelezhetik őket. Hasonló kötelezettségük lehet a helyi gyártású zenék játszása (zenei kvóta). A kereskedelmi rádiók egy bizonyos szűk közönséget céloznak meg, melyeknek jól kiszámíthatók az igényei. Erre egy formátumot (format) használnak, melyben pontosan meghatározott zenei stílus(ok)at játszanak. Az ilyen, szakosodott műsorszórást narrowcastingnak is nevezik. A kereskedelmi rádiók közül azokat, melyek általános tartalmúak, elsősorban szórakoztatás a céljuk és a sztárokat, celebeket promotálják, a nyomtatott sajtóbeli terminológiával élve nevezhetjük bulvárrádiónak. 
  • Az utóbbi évtizedek fejleménye a triális médiarendszer kialaulása, melyben a harmadik elem a közösségi rádiók. Ezek egy kisebb közösség hangját szólaltatják meg sokkal informálisabb keretek között, mint a közszolgálati vagy kereskedlemi rádiók. Általában a közösség támogatása tartja el őket, a munkatársai fizetés nélkül dolgoznak bennük. Céljuk a mikrofont a közösség kezébe adni. Hallgatóságuk általában elég alacsony, hiszen kifejezetten szűk rétegnek szólnak egyes műsorai. A 2010-es médiatörvény által bevezetett "közösségi" név vonatkozik tematikus közösségeket és földrajzi közösségeket célzó rádiókra, valamint olyan rádiókra, melyek műsoridejük többségében közszolgálati célú műsorszámokat sugároznak. Ez utóbbi kategória azonban épp ellentétes a közösségi rádiók céljával. 
  • A kalózrádiók alkotják a rádióknak azt a csoportját, mely nem rendelkezik rádióengedéllyel. Ez a csoport ezért igen tág tematikát képvisel: kommersz zenét sugárzó éppúgy van köztük, mint vallási fanatikus, politikai propagandaadó, vagy a demokráciáért küzdő ellenzéki állomás (utóbbiak az ún. klandesztin rádiók - tulajdonképpen ilyenek voltak az 1956-os rádiók is). A kalózrádiók első (kereskedelmi) csoportjai nemzetközi vizeken horgonyzó hajókról sugároztak. A kalózrádiók közt vannak ún. „gyűlölet-rádiók", melyek az egyes népcsoportok közti gyűlöletet szítják, adott esetben akár közvetlen felszólításokat téve egyes személyek megölésére (pl. Afrikában). Észak-Amerikában pedig a náci szellemiséget hirdető kalózrádiókat is találhatunk. 
  • A katonai rádiók és televíziók állami kézben levő kisközösségi rádiók, melyeket általában külföldön sugároznak ott, ahol épp a hadseregük állomásozik. Általános közszolgálati és kereskedelmi jellegű szórakoztató tartalmat is közvetítenek, de helyi ablakokban helyi kisközösségi műsorokat is sugároznak. Ilyenek pl. az AFN/AFRTS (amerikai), BFBS (brit) állomások. A BFBS gurkha (indiai) katonáinak külön adót tart fenn. 

 




Szöveggyűjtemény: Rádiós modellek összevetése

A magyar rádió 1925 

„Ezzel bevonult a magyar mûvelõdés rendszerébe egy új, jelentõs tényezõ, amely nagy feladatokra hivatott, egyrészt népünk oktatása és kulturális emelkedése terén, másrészt a magyar mûveltségnek, kivált a magyar zenének és általában a magyar névnek a külföldön való megismertetése terén."  [Demény Károly államtitkár, a m. kir. posta vezérigazgatója beszédébõl, 1925. dec. 1.]

„A broadcastingnak nemcsak az a hivatása, hogy a tanyai világra elvigye a magyar kultúrát, jelentõsége az, hogy egyrészt az egyetlen szabad összeköttetési lehetõség elszakított véreinkkel, másrészt demonstrálja a magyar kultúrfölényt olyan nemzetekkel szemben, amelyek hatalmasabbaknak hiszik magukat, mint mi, de amelyek kultúrája a mienknek nyomába sem léphet... [A Magyar Rádió elsõ adásában az MTI vezérigazgatójának, Kozma Miklósnak a megnyitó beszéde, 1925.]

 

A szovjet rádió 1950

„A Szovjetunióban a rádió a népé és a népet szolgálja. [...] A Szovjetunió népeinek több mint 70 nyelvén folynak rádióadások. A szovjet rádió óriási szerepet játszik a szovjet nép ideológiai, politikai és kulturális színvonalának szakadatlan emelésében. A szovjet rádió Marx, Engels, Lenin és Sztálin magasztos eszméinek népszerûsítõje, és a kommunizmus szellemében neveli a népet. A szovjet rádió arra hivatott, hogy „fejlessze, felvilágosítsa, nevelje a széles tömegeket, bevigye tudatukba az emberi együttélés legnemesebb és leghumánusabb elveit (Kalinin). A rádió tájékoztatja a szovjet állampolgárokat az országunk életében és határain túl lefolyó fontosabb eseményekrõl. A rádió beszámol a szocialista ipar eredményeirõl, népszerûsíti az élenjáró módszereket, megvilágítja országunk kulturális és tudományos életét. [...] A rádióban felolvasásokat, elõadásokat tartanak, cikkeket és egyéb közleményeket olvasnak fel a központi és helyi sajtóból. A mikrofon elõtt fellépnek tudósok és írók, kiemelkedõ közéleti személyiségek és sztahánovisták. Külön adásokat szerveznek a parasztok, az ifjúság, a Szovjet Hadsereg és a Szovjetunió hadiflottájának katonái és tisztjei számára. Különös figyelmet szentel a mi rádiónk a gyermekeknek, érdekes és szórakoztató adásokat szervez részükre. [...] A zenei mûsorszámokban nagy helyet foglalnak el az orosz klasszikusok és a világ klasszikusainak zeneszámai s a szovjet szerzõk legjobb mûvei. Tág teret szentelnek a Szovjetunióban élõ népek zenéjének. A szovjet rádió adásai az egyszerû emberek millióit mozgósítják az egész világon a békéért és a demokráciáért folytatott további küzdelemre."  (M. G. Mosenszkij: Az amerikai rádió a monopoltõke szolgálatában. Szikra, 1950)

 

Az amerikai rádió a szovjetek szerint 1950 

„Az Egyesült Államok rádiójában nagy helyet foglalnak el az úgynevezett „kereskedelmi" adások. [...] „A burzsoá sajtóban, a burzsoá rádióban és a filmben is nagy szerepet játszanak a szenzációk, a szórakoztató epizódok, a bûnügyi és politikai botrányok, a magasállású személyek családi perpatvarai stb. Mindez kedvezõ anyag az újságírók, a rádiótudósítók számára, [akik] szívesen fogadják ezeket, mint olyan eszközt, amellyel újabb lapvásárlókat, [...] rádióhallgatókat lehet szerezni s amely egyúttal olyan módszer, amellyel el lehet vonni az embereket a fennálló valóság elemzésétõl, a fennálló valósággal kapcsolatos elmélkedéstõl. [Kalinin, in: Pártépítés. 1945. 6. (oroszul)] Az amerikai rádiótársaságok mûsor­számai mûfajukban ugyan különböznek, de mind egy fõcélt követnek: a rádió­hallgatók legalantasabb ösztöneire akarnak hatni, a legalantasabb ízlést akarják ápolni, el akarják bolondítani a hallgatót, megmérgezni öntudatát. Az amerikai rádió által közvetített zeneszámok, akárcsak a drámai adások is, a hallgatók elbolondításának feladata mellett a „csapda", a csalétek szerepét is játsszák: ezek segítségével lepik meg és kábítják el a reklámokkal a hallgatókat, mielõtt ráébrednének, hogy mirõl van szó, és ki tudnák kapcsolni a vevõkészüléket.   [...] Egyetlen mûsorszámban sincs annyi reklám, mint a „szappanoperákban". Ezeknek az „operáknak" a közvetítése alatt nemcsak a mûsor elején, végén, az egyes részek között, hanem cselekmény közben is adnak reklámokat, amikor is a színész egyszerre minden átmenet nélkül reklámokat kezd mondani."  (M. G. Mosenszkij, 1950)

 

A magyar rádió 1975

„Az MRT [Magyar Rádió és Televízió] legfelsõbb elvi irányítását az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya, bizonyos jogkörökben a Kormány és a Tájékoztatási Hivatal gyakorolja. A költségvetést a Pénzügyminisztérium biztosítja. [...]  A mûsorpolitika célkitûzései szerint a mûsorok egészében tükrözõdnie kell a munkásosztály vezetõ szerepének. [...] A riporter a párt politikáját, az MRT mûsorpolitikáját és a közönség érdekeit az ügy igazságának megfelelõen képviseli. [...] A mûsorfejlesztés elvi és gyakorlati feladatait az MRT Elnöksége, vezetõ testületei és vezetõi az MSZMP és a kormány politikája alapján határozták meg. [...] A rádió tartalmi feladatait a párt és a kormány politikai, társadalmi és kulturális programjának megfelelõen kidolgozott mûsorpolitika alapján határozzák meg. Tájékoztatni kell a közönséget az ország és a  világ eseményeirõl. A rádió ismereteket nyújt és nevel a rádiómûsorokban. Mûvészi és szórakoztató mûsorokkal segíti a hallgatók mûvelõdését és szórakozását. Olyan végletes nézeteket, miszerint a rádiózás jövõjét a zene és a hírek vegyítése jelenti majd, nálunk a hivatalos és mértékadó körökben senki sem vett komolyan. [...] A rádió politikai intézmény. [...] Az irodalmi mûsorok mindig nagy szerepet töltöttek be a magyar rádiózásban. Szerkesztésük évek óta a „három T" néven jelzett kategorizálás alapján történik (támogatás, tûrés, tiltás). A rádióban elhangzó irodalmi mûvek túlnyomó része a „támogatott" kategóriába tartozik. A „tûrt" mûvekbõl kevesebb, a „tiltott"-ból pedig egyáltalán nem hangzik el. (Ez utóbbi tömegkommunikációs alapelv szerint bizonyos mûveknek nincs helye a rádióban.) Ugyanez a „tiltott" mû esetleg megjelenhet a szakmai folyóiratokban, elõadhatják színpadon, kiadhatják könyv formában." „A reklám hasznos a gazdasági élet számára, segíti a fogyasztókat is. A feldolgozás minõségi javításával el kell érni, hogy a szocialista reklám levetkõzze azokat a már nem jellemzõ, de esetenként fellépõ ízléstelen vonásokat, amelyek teljes egészében megkülönböztetik a kapitalista reklámtól." (1975)

A BBC 1992

„A BBC-nek meghatározó szerepet kell betöltenie a következõ területeken:
-biztosítani az állampolgárok azon jogának érvényesülését, hogy jól tájékozottak legyenek, és ezáltal garantálni a közbeszéd egészséges fejlõdését; a BBC felelõs azért, hogy a kiemelkedõ jelentõségû bel- és külpolitikai eseményekrõl bárki pártatlanul és objektíven tájékozódhasson
-a BBC feladata a brit kultúra táplálása és õrzése, valamint az, hogy a nemzeti kulturális értékeket részesítse elõnyben a nemzetközi tömegkultúra termékeivel szemben
-a BBC feladata kielégíteni a többféle népet, kultúrát, értékrendet magába olvasztó egykori brit birodalom leszármazottainak lelki, vallási, jogi, erkölcsi érdeklõdését és igényeit, megtalálni a hangot azokkal a kisebbségekkel, amelyekre nem figyelnek a profitorientált adók
-a BBC kötelessége, hogy a világ számára betekintést nyújtson a brit nemzeti életbe, ugyanakkor kitekintést nyújtson a britek számára is, elõsegítve ezzel egymás jobb megértését." (Extending Choise, BBC, 1992.)

 

A magyar rádió 2004

„A Magyar Rádió Rt. a mûsorszolgáltatás során gondoskodik:
1. Az ország lakosságát érintõ társadalmi és gazdasági folyamatok bemu­tatásáról, a problémáik megoldását, jogaik gyakorlását elõsegítõ jogszabályok és gyakorlati tudnivalók megismertetésérõl.
2. Az  Országgyûlés, az állami és az önkormányzati szervek, az egyházak, a pártok, az érdekképviseletek, a társadalmi szervezetek és állampolgári közösségek tevékenységének bemutatásáról, mûködésük nyilvánosságáról.
3.A magyar kultúra értékeinek bemutatásáról, történelmünk megismerteté­sérõl és a nemzeti hagyományok ápolásáról, a nemzeti önazonosság megõrzésérõl és fejlesztésérõl.
4. Az egyetemes kulturális értékek megismertetésérõl, a más népek és kultúrák iránti megbecsülés erõsítésérõl.
5. A nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának bemutatásáról, hagyománya­i­nak ápolásáról, önazonosságuk megõrzésérõl és erõsítésérõl
6. A közösséget érintõ állampolgári vélemények és kezdeményezések széles­körû megismertetésérõl.
7.A tudományos ismeretek terjesztésérõl, és a tudomány újabb eredmé­nyeinek megismertetésérõl.
8. Az iskolai oktatást támogató, azt kiegészítõ, az általános mûveltség fejlesz­té­sét elõsegítõ mûsorokról.
9.Az ország különbözõ területei sajátos történelmi és kulturális értékeit, társadalmi és gazdasági életét, az ott élõ emberek helyzetét bemutató mûsorokról.
10.A természeti és az épített környezet, Magyarország és a világ természeti értékeinek bemutatásáról, az emberi környezetet károsító tényezõk megismer­teté­sé­rõl. A környezeti értékek megóvását szolgáló kezdeményezések népsze­rûsítésérõl.
11.Az életkoruk, testi, szellemi, lelkiállapotuk, súlyos fogyatékosságuk vagy társadalmi körülményeik következtében hátrányos helyzetû emberek életének bemutatásáról; a mindennapi életvezetésüket, szociális és kulturális hátrányaik csökkentését  segítõ  ismeretek közreadásáról.
12.A közösségeknek és egyéneknek szóló sokoldalú szolgáltatásokról; a mindennapi életvezetést, az egészség megõrzését, a személyes biztonságot, a közlekedés biztonságát szolgáló  ismeretek terjesztésérõl.
13.A gyermeki jogokat ismertetõ, a gyermekek védelmét szolgáló, az igénybe vehetõ szolgáltatásokról tájékoztatást nyújtó mûsorokról. A gyermekek és a fiatalkorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlõdését, ismereteik gyarapodását elõsegítõ, érdeklõdésüket kielégítõ mûsorokról.
14.Az egészséges életmód, a sportolás és testedzés népszerûsítésérõl, a jelen­tõs sportesemények közvetítésérõl és a kiemelkedõ sportteljesítmények bemuta­tásá­­ról.
15.Az igényes szórakoztatásról, a szabadidõ kellemes és hasznos eltöltését szolgáló mûsorokról."

Regionális és helyi mûsorszolgáltatás

„1.Az MR Rt. a közszolgálati funkciók maradéktalan ellátása érdekében regionális és helyi mûsorszolgáltatást végez.
2.A regionális és helyi mûsorszolgáltatás a helyi társadalom fejlõdésének elõsegítése érdekében elsõsorban a vételkörzetben élõ lakosság életét jelentõsen befolyásoló eseményekrõl, tényekrõl, vitatott kérdésekrõl ad tájékoztatást. Célja: az állampolgári közösségek erõsítése, a közügyekben való részvétel lehetõségeinek kiszélesítése.
3.A regionális és helyi mûsorszolgáltatásban megfelelõ idõt kell biztosítani a vételkörzetben élõ nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvének ápolását, kultúrájuk megõrzését segítõ, életüket  bemutató mûsorszámoknak.
4.A regionális és helyi mûsorszolgáltatásban különösen fontos a helyi történelmi, kulturális, vallási és természeti értékek bemutatása, a mûvészeti- és sportesemények közvetítése.
5.A regionális és helyi mûsorszolgáltatásban figyelmet kell fordítani arra, hogy a közérdekû és  vitatott kérdésekrõl az önkormányzatok és a politikai pártok véleményének közreadása mellett a téma szempontjából fontos lakossági csoportok és civil szervezetek álláspontja is megismerhetõ legyen."
Magyar Rádió Részvénytársaság Közszolgálati Mûsorszolgáltatási Szabályzat. Letöltés: 2004. dec.

  

A BBC R. Murdoch szerint 1989

„Amit ma sokan minõséginek neveznek a brit televíziózásban, az nem más, mint egy szûk elit értékeinek tükre, azokéé, akik kézben tartják a televíziót, és akik mindig is azt hitték, hogy az õ ízlésük garancia a minõségre. [...] Szerintem bárki, aki a törvényeket betartva olyan mûsorokat kínál, amelyeket a közönség látni akar és meg is tud fizetni, joggal nevezheti magát a köz szolgálójának". (R. Murdoch, 1989, Edinburgh, in: Financial Times)




A távíró és a telefon

Manapság a hálózatok korát éljük. A „háló" ma az internetet jelenti, de más távközlési hálózatok már évszázaddal megelőzték születését. Ezek a hálózatok óriási hatással voltak a korabeli sajtó majd a rádió működésére.

Alexander Graham Bell, a telefon (egyik) feltalálója találmánya bezetése idején előrevetítette a készülék lehetőségeit. Ekkor már léteztek távíróhálózatok, de a lakóházakba nem voltak bevezetve, csak néhány hivatalba, szerkesztőségbe. A villanyvezetékeket ekkor még nem fektették le, hiszen Edison még nem találta fel a villanykörtét. Bell tehát ekkor a gázcsövek és vízvezetékek rendszeréhez hasonlónak írta le tervét a telefonkábelek hálózatáról, mely a boltokat, otthonaka, munkahelyeket összekötné. Még olyan messzire is elmerészkedett, hogy kijelentse: meg van győződve róla, hogy egyszer a távoli városok is össze lesznek telefonnal kapcsolva és az ország bármely pontján élő két ember is beszélni tud majd egymással. A városok közti hálózatról 1854-ben Henry Thoreau azt írta, hogy szép, szép, de minek... A távoli városoknak - érvelt - valószínűleg semmi közölnivalójuk sem lesz egymásnak.

Ma már tudjuk, hogy a világot átszövő távközlési hálózatok adják az információáramlás, az "információs társadalom" alapvető infrastruktúráját. Ezek a hálózatok lehetnek kábelesek, de állhatnak egymással összekapcsolt, éterbe sugárzó adó- és vevőberendezésekből is.

 

 

A TÁVÍRÓ

A távíróhálózat Samuel Morze találmányával indulhatott fejlődésnek. Addig is sokan kísérleteztek vele, de még nem volt megfelelően egyszerű kódolási módszer. Az 1800-as évek első haramadára azonban már halaszthatatlanná vált egy olyan rendszer kifejlesztése, mely a vasútnál gyorsabban, azt megelőzve hírt adhatott: jön a vonat... Ez az igény indította el a távíró útját.

1837-ben mutatta be sokszorosan javított telegráfját, melyhez - az adatok kódolására - kifejlesztette a morzeábécét, melyet 1840-ben vezettek be, és egészen az 1990-es évekig hivatalos használatban volt (ekkor a hangzó rádiózás váltotta fel hivatalosan). A távíró (telegráf) - és gyakorlatilag az elektronikus levél - elődje az optikai, szemaforos távíró, illetve egy elvetélt kísérlet: Sömmering elektrokémiai távírója, melyben 35, az ábécé betűit jelentő aranytű végén kellett megfigyelni a buborékok képződését. A betűk átvitelét 35 külön huzal helyett a jelek morzekódolása oldotta meg.

Az első távírókábelt Baltimore és Washington között húzták. 1848-ban már tízezer kilométer távíróvonal működött a világon. A bécsi forradalom idején még csak Pozsonyig építették ki a vonalat, így onnan gőzhajón jutott el Pestre a hír. 1850-ben ért el a vonal Pestig. A távíró sebessége (mely a morze-kódolás és dekódolás sebességétől függött) 5 bit/sec körüli volt.

Az első transzatlanti kábel 1858-ban készült el, az angol királynő és az amerikai elnök üzenetével nyitotta meg a forgalmat. (párhuzam: az angol királynő 1970-es években küldött emailje). A kábel sajnos egy hónap működés után kettészakadt az óceán mélyében, s a következő (immár strapabíróbb) 1866-ban készült el. Egy kábel azonban hamar kevésnek bizonyult („szűk volt a sávszélesség"): 1920-ban már 21 egymás melletti kábelen futottak az üzenetek. 1957-ben, az első műhold fellövése idején (mely új berendezés később tehermentesíti a tenger alatti kábeleket) a távírókábelek forgalma 491 millió szó volt.

A távíró gyorsaságára hamar lecsaptak a tőzsdei információkat vagy egyéb híreket keresők. 1866-ban a Western Union hálózata csinált nyereséges üzletet belőle. A Western Union hozta össze a kora nagy összeolvadását: felvásárolta az United States Telegraph és az American Telegraph Company cégeket. Az így monopolhelyzetű cégnek 37 000 mérföldnyi kábele volt.

A rádiótechnológia kifejlesztése után az első alkalmazási lehetőség a távíró volt: a morze-kódokat ezek után már nem csak kábelen, hanem a drótnélküli szikratávírón is továbbíthatták. Ezt a technológiát használta pl. a Titanic segélykérésre 1912-ben.

 

A telefon

 

A távírón csak szövehet lehetett továbbítani, morze-kódban. A telefon hasonlóan kábeleket használt, de ezeken nem morze-kódot, hanem hangot továbbított (ezért nem távíró, hanem távbeszélő volt neve). Ehhez fel kellett találni a mikrofont és a hangszórót, méghozzá olyan állapotban, hogy az emberi beszéd érthető átvitelére is alkalmas legyen (az első kísérletekben még úgy hangzott az átvitt hang, mintha a szomszéd szobából szólna: igen alacsony (párszáz Hz-es) frekvenciaátvitelre volt csak képes. Alexander Graham Bell 1876-ban jegyeztette be szabadalmát a telefonra, és 1877-ben megalapítja az első kereskedlemi társaságot, a Bell Telephone-t. 1877-ben a magyar lapok már a telefon szó magyarításáról cikkeznek, 1878-ban beindul az első kereskedelmi telefonközpont az USA-ban, 21 előfizetővel. 1879-ben a telefon már Budapesten is működik és 1881-ben megkezdi működését a pesti telefonközpont. 1880-ban, három évvel a bevezetés után az USA-ban 123 ezer telefon volt. Az újdonság gyors elterjedése azonban hamar lelassult (1885: 156 ezer telefon). A vonalak mindenre érzékenyek voltak: a villamosra, a telegráfra, a viharokra. 1884-ben alakult az ATnT (American Telephone and Telegraph Company). A századfordulón már több száz független telefontársaság működött. A kereskedelmi Bell társaság nagyon drágának számított: egy évre 100-200 USD előfizetési díja volt, míg a párizsi állami társaság évi 18, a közösségi tulajdonban levő svéd pegig 20 USD-ért kínálta a telefonelőfizetést. 1900-ban Amerikában minden 60. embernek volt telefonja (1917: minden 10.), Svédországban, melynek Európában a legtöbb telefonelőfizetője volt (és a skandináv országok ma is világelsők mind újságolvasásban, mind internetben és mobil telefonban), minden 115.-nek. Franciaországban minden 1200.-nak.

Érdekes, hogy a távírókezelők mind férfiak voltak, a telefonközpontokat viszont kezdettől fogva nők kezelték („telefonoskisasszonyok"). 1892-től terjedtek el a telefonközpontok és a tárcsás telefon (addig, központ híján, erre nem volt szükség).

 

Műsor a telefonon. 1881-ben Londonban és Párizsban, egy évre rá Budapesten telefonon kertesztül adnak élő közvetítést az ottani operaházakból. 1882-ben megjelenik az első budapesti telefonkönyv, 238 előfizető névsorával. 1893-ban elindul a telefonhírmondó, Puskás Tivadar találmánya (erre vonatkozóan lásd: a rádióról szóló fejezetet). 1890-ben 3000 telefonelőfizető volt.

 

A háborúk a telefonelőfizetők számára is hatással voltak: Magyarországon 1917-ben 82 ezer előfizető volt, 3 év múlva már csak 42 ezer. 1933-ra érte el ismét az előfizetők száma a 16 évvel azelőttit. A II. világháborúban 1943-ban a 200 ezres előfizetői létszám a háború utánra 5000-re csökkent; 1956-ra érte el ismét az 1943-ast.

Az USA-ban az 1929-es gazdasági válság volt leginkább érezhető a telefonelőfizetőlk számán (20 millióról 1933-ra 17 millióra csökkent, 1939-re nyerte vissza az 1930-as értéket). A II. világháború alatt minimális növekedés volt itt tapasztalható a telefonok számában.

 

A telefon történetének következő nagy eseménye a mobil telefonok megjelenése: 1987-ben írták alá az első GSM tervezet szerződését és Magyarországon 1994-ben indult az első szolgáltató kereskedelmi szolgáltatása. A hagyományos telefonon nem igazán fejlődött ki tömegkommunikációs szolgáltatás; a mobil telefonokon, különösen az SMS-en és az internetre kapcsolódó WAP-on azonban már valódi sajtótermékek is jelen vannak.

 

A telefonhálózat szerepe a rádiózásban

A telefonvonalaknak a rádió kifejlődése után is nagy szerep jutott: a rádióhálózatok műsorszolgáltatása nagymértékben függött a telefonvonalaktól. Távolsági közvetítést ugyanis a kezdeti években (1926-ig) csak telefonkábeleken lehetett adni (a közép- és rövidhullám több technikai ok miatt is alkalmatlan volt rá: zavarásra érzékenyek voltak, időnként elhalkultak (fading), használhatóságuk pedig erősen napszakfüggő volt). Az egyik első ilyen közvetítés 1922-ben egy futballmeccs közvetítése volt. 1926 után az erre a célra kifejlesztett kábeleken kötötték össze a rádiókat. Ezt a feladatot továbbra is az ATnT telefontársaság látta el, monopolhelyzetben, amit cserébe kapott azért, hogy rádiós tevékenységét átengedte az RCA-nak.

A korai állomástulajdonosok egyben rádiókészülékgyártással is foglalkoztak. Úgy gondolták, hogy ha már állomások számára is programot szolgáltatnak, akkor a készülékek is jobban fogynak majd: ez volt ugyanis a legfontosabb bevétel akkoriban (a gramofonlemezfelvételeket is hasonló céllal készítették, a lejátszó berendezés mellé). 1926-ban D. Sarnoff megalapította az NBC-t, hogy ilyen központi műsort adjon a helyi állomások számára. Megvásárolta a WEAF New York-i állomást és ezt használta központi adójának, ahonnan a többi állomás átvehette a műsort. 1927-ben W. Paley azonban arra gondolt, hogy ő nem a rádiókészülékekből, hanem reklámokból fog megélni - erre alapozta a CBS-t. Ehhez azonban egyetlen állomás és hallgatósága kevés volt: ehhez is hálózatba kellett kapcsolódni, amihez ismétcsak telefonvonal kellett. Mindkét esetben ugyanaz a műsor szinte azonos költségen az eredeti hallgatóközöség sokszorosához juthat el (az USA-ban ismeretlen volt az országos/állami rádió fogalma). Mindkét kereskedelmi koncepció sikeres volt: az 1930-as évek végére az NBC és CBS is a teljes hallgatóság 70%-át tudhatta magáénak.

A hálózatos rádiózás Európában máshogy alakult: itt az állami monopólium miatt nem alakulhattak városonként független rádiók, így eleve a központi műsor szétosztására és vidéki reléállomásokon történő továbbsugárzásra rendezkedtek be a rádiók. Az USA-ban ma a hálózatos műsorok főleg a talkshow-kat és betelefonálós „coast-to-coast" adásokat jelentik: azonban ezek vonzzák a legnagyobb hallgatóságot.

A kábelek történetében jelentős esemény a koax kábel 1934-es bevezetése (ezt a Bell társaság dolgozta ki). Ezek a kábelek tették lehetővé az első kábeltelevíziós adásokat is, az 1940-es években; s egészen máig ilyen kábeleken jut el a kábeltévé az otthonokba.




A telefonközpont

Miután Puskás Tivadar az 1876-os philadelphiai kiállításon meglátta Bell telefonját, rögtön tudta, hogy a tervezett távíróközpont helyett az új találmány felhasználásával telefonközpontot kell létesíteni. Fel is kereste Bostonban Bellt, hogy a találmány továbbfejlesztéséről tárgyaljanak, ő azonban nem fogadta - ekkor már a telefon nem foglalkoztatta. Puskás egyedül nemigen tudott mit kezdeni ötletével, pénz és laboratórium kellett ahhoz, hogy a központhoz szükséges technikai fejlesztéseket elvégezze. Így jutott el Edisonhoz, a New York melletti Menlo Parkba.

Edison nem sok fantáziát látott a telefonban, amely ekkor inkább még csak zörejeket továbbított és nem érthető beszédet. Egy hétig hezitált, míg végül igent mondott Puskás ajánlatára. Döntésében az is szerepet játszott, hogy közben megszületett a szénmikrofonos telefonkagyló ötlete, a hallgató- és a beszélőkészülék különválasztásával. (Itt a mikrofonban a hang által rezegtetett membránlemez nem közvetlenül adja át az áramingadozást a vezetéknek, hanem szénpor közbeiktatásával.) Puskás a Menlo Parkban egy év alatt kidolgozta a telefonközpont elvét, és 1877-ben már működött is a világ első központja Bostonban, mellyel 20 km-es távolságra is el lehetett már telefonálni. (Az egy évvel korábbi Bell-vonal még csak 3 km-es volt.) Két évvel később látták el a telefonokat a véglegesített szénmikrofonnal, így egyesítve Bell, Edison és Puskás találmányait.

A kép a párizsi telefonközpontot ábrázolja. A hívó otthoni készülékén megtekert egy kart. Az így gerjesztett áram a központban egy csengőt szólaltatott meg, egyúttal pedig lebillentette a hívó nevét fedő fémlapocskát a kapcsolószekrényen. (Telefonszámok még nem voltak.) A kisasszony így észlelte, hogy ki akar beszélni, és hallgatóját csatlakoztatta a hívó vonalára. (Bal oldali kisasszony.) Ezután megkérdezte, ki a hívott fél (középső kisasszony), végül a hívott vonalát összekapcsolta a hívóéval (jobb oldali kisasszony). A beszélgetés közben a kisasszony időnként közbeszólt: "Végeztek?" Ha nem kapott választ, bontotta a kapcsolatot. Egy központot természetesen nemcsak egy előfizető, hanem egy másik központ is hívhatott, olyan beszélgetők között teremtve kapcsolatot, akiknek vezetékei különböző központokhoz voltak bekötve. (Zivatar idején valamennyi vonalat kikapcsolták, nehogy a vezetékekbe csapjon a villám.) A telefonközpont tette lehetővé, hogy a telefon ne csak a posták és a főbb hivatalok kizárólagos hírközlő eszköze legyen - mint a távíró -, hanem az egyszerű polgárlakások összekapcsolója is.

Telefonközpont Budapesten

Budapesten az első telefonbeszélgetésről Rácz Sándor távírdai hivatalnok számol be: "...Puskás Ferenccel [Tivadar öccsével]... megállapodtunk abban, hogy az Edison-féle telefonnak a főváros előkelő köreivel való megismertetése céljából Gyöngytyúk utcai lakásán próbákat fogunk tartani ketten... [1879.] Július 4-én kapcsoltuk be második emeleti lakásán és ugyanazon házban egy földszinti szobában a két telefonállomást, s a reá következő napon már özönlött a főváros színe-java az új csoda mohó szemlélésére. Egész délutánokon át működtettük telefonjainkat; beszélve, suttogva, dalolva, fütyülve, zenélő zsebórát hallgatva a telefonon át." A bemutató elszórakoztatta a résztvevőket, de tőkeerős támogatókat nem vonzott. Így Puskás Tivadar saját pénzén rendelte meg Amerikából a telefonközpont-berendezést és a telefonkészülékeket; a szerelőmunkásokat szintén Amerikából hívta.

A 200 vonal kapacitású központ számára a Fürdő (ma József Attila) utca 10. számú házban béreltek helyiséget.

Puskás Ferenc, a budapesti telefonhálózat igazgatója "Előfizetési felhívás"-ában rámutatott, hogy a telefon segítségével "hirtelen rosszul lett beteg orvosával, lángba borult ház a tűzoltósággal, a meglopott tőkepénzes a rendőrséggel egy perc alatt tudathatja a veszélyt, s megtehetik a szükséges intézkedéseket".

A jelentkezőknél azonnal megkezdték a készülék felszerelését. A vezetékeket a házak falára erősítették; egyes háztulajdonosok tiltakozása miatt néha nagy kerülőket kellett tenni. (Egy idő után már áttekinthetetlen drótrengeteggé vált mindez, a trónörökös látogatásakor a zászlók is belegabalyodtak. Ekkor oszlopokra, később a háztetőkre kerültek a vezetékek.)

A hálózatépítést Puskás Ferenc irányította, de ő tanította be a központ kezelésére felvett kisasszonyokat is. (Kisasszonynak az jelentkezhetett, akit két közismert úri család ajánlott. Ugyanis, nőoktatás még nem lévén, iskolai végzettséget nem írhattak elő.) A kezelőknek kívülről kellett tudniuk az előfizetők névsorát.

A budapesti telefonközpont 1881. május 1-jén nyílt meg (negyedikként Európában), és az induláskor 25 előfizetője volt. (Közöttük csak egy állami hivatalt találunk; az első vonal pedig - jellemző módon - a Pesti Hírlapé volt.) Egy éven belül még két fiókállomás épült a fővárosban. Ekkor a Pénzügyminisztériumban már egy 12 vonalas alközpont is működött. 1882. február 1-jén jelent meg az első telefonkönyv, "A budapesti telefonhálózat előfizetőinek névsora", amely már 238 előfizetőt sorol fel. Az év végén készült kimutatás szerint Budapesten a bekapcsolt állomások száma 291 volt. Az előfizetés 180 forintba került egy évre, ami nagyjából két mázsa kockacukor vagy egy mázsa kávé árának felelt meg. (A díj független volt a hívások számától és időtartamától, amelyeket nem is mértek.)




Halló

A nép ajkán él az alábbi történet:
Puskás telefonközpontjának ötlete Bostonban, 1877-ben végre megvalósulhatott.  Amikor Puskás első ízben meghallotta a vonal másik végén levő ember hangját, izgatottan felkiáltott: "Hallom!"
Egyes vélemények szerint így vált, kissé torzított formában, világszerte a telefonálás üdvözlőszavává a halló. Irodalmi adatok azt bizonyítják, hogy a hallózás a brit angol nyelvbe az amerikai angolból került, a nyelvészeti szakirodalom pedig idegen eredetű szónak tarja a magyarban a telefonáláskor használatos halló-t.

A szó eredetének története olvasható a következő weboldalon:
Famous Hungarians: Puskás Tivadar




Szöveggyűjtemény: A Telefonhírmondó




A Telefonhírmondó története

Egy újság, amit nem írnak, de mondanak; ...újság, amit nem naponként vagy hetenként adnak ki, hanem óráról órára - folyton, reggeltől estig... A szociális forradalomnak ki kell törnie, mert a szocializmus fő szóvivői: a nyomdászok és betűszedők kenyér nélkül maradnak." Ezek a sorok több mint száz évvel ezelőtt jelentek meg, 1893-ban, amikor Budapesten bemutatkozott a telefonhírmondó. A telefon elvére épülő hangújság feltalálója Puskás Tivadar (1844-1893) volt. A pesti hajózási vállalkozó fia korábban a bécsi műegyetemre járt. Itt hozta létre a világkiállítás évében (1873) Közép-Európa első utazási irodáját. Később Brüsszelben távíróhálózat kiépítésével foglalkozott (1876).

Mikor értesült Bell találmányáról, a telefonról, azonnal Amerikába utazott, hogy megtekintse. Felkereste Edisont is, akit meggyőzött arról, hogy a telefon korszakalkotó találmánnyá válik, ha kidolgozzák a telefonközpont működési elvét. Ezt maga el is végezte Edison óriási laboratóriumában, ahol 1876 őszétől egy évig dolgozott. Ezután Edison európai megbízottja lett, Párizsban például ő építette ki az első telefonközpontot és telefonhálózatot, akárcsak szülővárosában, Budapesten, 1881-ben.

A telefonhírmondó számos későbbi találmánya és kísérlete közül a legérdekesebb (1892). A találmány lényege az volt, hogy egy beszélő hangját, azt megsokszorozva, tetszés szerinti hallgatókészülék között osztja szét. Hamarosan létrejött a műsorközlő stúdió és a budapesti hálózat is, mely független volt a már meglévő telefonvonalaktól és -készülékektől. Így jelent meg először a világon a hangközlő újság (1893), a rádió közvetlen elődje. Az előfizetők szobájának falára két hallgatókészüléket szereltek fel, természetesen beszélőrész nélkül.

A műsor leghangsúlyosabb részének a hírközlés számított: a híreket nappal folyamatosan közölte és óránként változtatta. A legfontosabbak a tőzsdei jelentések voltak, ezek negyedóránként változtak, és a pestin kívül az induláskor három, két év múlva hét európai és egy amerikai városból közölt árfolyamokat. A Telefonhírmondó esténként és hétvégén hangverseny-, opera- és színházközvetítésekkel szolgált. Saját stúdiójából is továbbított irodalmi felolvasásokat, kamarakoncerteket.

A fogadtatás kedvező volt, úgy tekintettek a találmányra, mint az újságírás, az információterjesztés forradalmasítására. A telefonhírmondó nemcsak gyorsabbnak, de zabolátlanabbnak is ígérkezett a nyomtatott elődnél. "Persze nagy baj esik a büntetőkódexben is - írta egy korabeli lap. - Az lesz a kérdés, hogy ez is sajtó-e, s az így elbeszélt becsületsértések és effélék esküdtek elé tartoznak-e vagy járásbíróság elé?" (Pesti Hírlap, 1893. február 17.). A hatóságokban még az is felmerült, hogy hasonló módon képeket is lehet majd továbbítani, így aggodalmukban előrevetítették a kábeltelevíziót és az internetet, melyeknek valóban előfutára volt a telefonhírmondó, akárcsak, természetesen, a rádiónak.

Puskás az indulás évében meghalt, de a telefonhírmondó történetének ezzel nincs vége: egészen a második világháborúig, vezetékeinek tönkremeneteléig működött - bár 1925-től, a budapesti rádió beindulásától azzal azonos műsort közvetített.

Puskás Tivadar a legkimagaslóbb volt azoknak a magyar feltalálóknak a sorában, akik a hang és a kép rögzítését, reprodukálását, továbbítását tűzték ki célul. Kempelen Farkas (1734-1804) ugyan a királynő számára készített boszorkányos sakkozógépével vált ismertté, de legfontosabb találmánya beszélőgépe volt, mely reprodukálni tudta az emberi hangot. Ez, akárcsak remek gőzgépelgondolása, saját korában ismeretlen maradt. Mihály Dénes 1917-ben hozta létre az első, még mechanikus elven működő televíziót, Békési György pedig 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat találmányáért, melynek segítségével a siket gyerekeket lehet beszélni tanítani.

**

Puskást már az 1881-es párizsi operaközvetítés idején foglalkoztatta a gondolat: hogyan lehetne ilyen műsorokat sokszorta több hallgatókészülék között "szétosztani"? A megoldás első változata 11 évvel később, 1892-re született meg - ekkor adta be Puskás első szabadalmát, mégpedig Budapesten kívül Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban és Ausztráliában. (A tényleges bejegyzés csak Mexikóban és Ausztráliában történt meg ekkor.)

Az adás 1893. február 15-én indult el. A szerkesztőség az Astoriától nem messze, a Magyar utca 6. szám alatt volt, négy szerkesztővel és mintegy száz munkatárssal. "Mint a méhkasra, rajzanak be és ki a tudósítók és dolgozzák fel a munkatársak a beérkezett táviratokat, híreket és külföldi újságokat. Egy külön terem arra szolgál, hogy telefon útján érintkezzék a szerkesztőség a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók és a gyorsírók rendelkezésére. Külön összeköttetésben van a szerkesztőség a képviselőházzal és külön telefonvonal közvetíti a börzetudósításokat. Az így beérkezett híreket feldolgozva és szépen leírva megkapják a felolvasók, akik felváltva olvassák fel az e célra szánt készülékek előtt egy e célra berendezett szobában a kiadásokat" - írta az Ország-Világ az indulás évében. 
 

Az indulás évében a Telefonhírmondónak még nem voltak külön vezetékei és készülékei, így adásait csak a beszélgetőtelefonnal rendelkezők hallgathatták, ha a központon keresztül a Hírmondó kapcsolását kérték. Később - már Puskás halála után, de az ő, illetve Szmazsenka Nándor, a telefontársaság műszaki igazgatójának elgondolásai szerint - a beszélgetőtelefon-vonalaktól teljesen független hálózatot építettek ki. (Többször előfordult, hogy valaki az ablaka alatt elhaladó vezetékről egy dróttal "lelopta" az adást, ami ellen a Telefonhírmondó panaszt is emelt.) Az előfizetők egy cserfa lapot kaptak, melyet a szobafalra erősítettek. "Két drót vezet az utcáról e laphoz, melyen két hallgatókagyló lóg, melyek örökösen öntik a hírt reggel 9 órától este 9 óráig. A közönség tudja azt, hogy minden órában kap egy új kiadást, melyet óránkint annyiszor ismételnek meg, ahányszor az egy órában lehetséges. Így az előfizető óránként csak egyszer kénytelen a hallgatókészüléket a füléhez tenni, mert bármikor jön az óra leforgása alatt, mindig meghallhatja az egész kiadást, csak akkor teszi le a hallgatókat, amikor ismétlést hall" - írja a fentebb idézett lap. 

A Hírmondó írásos engedélyezés nélkül, afféle "kalózadásként" indult, s csak két héttel később fordult Puskás hivatalos beadványban engedélyért - ekkor is azért, hogy az kizárólagosan őt illesse meg ötven évre. Az engedélyezést azonban már nem érte meg, 1893. március 16-án szívrohamban meghalt.

A kormány kiemelten foglalkozott az engedélyezés kérdésével, egyszerre négy minisztérium és a miniszterelnökség képviselői tárgyaltak a kérdésről. Az értekezlet összehívását indokló határozatból - mely a kereskedelmi minisztériumban született - kiderült, hogy miért. Eszerint ugyanis a Telefonhírmondó "fontos hatalmi eszközzé fejlődhetik", hiszen gyorsan lehet tudatni mindenkivel "a hadászati, politikai, államrendészeti, társadalmi" értesüléseket. "Sőt, nem lehetetlen olyan berendezés sem, hogy villamos úton nemcsak a beszéd legyen hallható, hanem maga a beszélő személy, vagy a papírlapra írt közlemény szemmel is láthatóvá váljék. Ezek a szempontok magukban véve is a legnagyobb óvatosságot parancsolják." (Különös dolog, hogy a telekommunikáció újabb távlatai talán nem is Puskásban vagy más tudósban, hanem az azt korlátozni kívánó hatóság hivatalnokaiban merült fel először.) Mivel pedig a Telefonhírmondóra a hatályban lévő sajtótörvény nem volt érvényes, újféleképpen kellett korlátozni. Ezért az engedélyezés kötelezte a Hírmondót, hogy a híreket előre írja le, a felelős üzletvezető és a bemondó azokat aláírni köteles, az aláírt lapokat pedig az érdekelt minisztériumokhoz naponta, a budapesti rendőrséghez naponként háromszor be kell küldeni. Az ötven évre kért kizárólagos engedélyt Puskás öccse és örököse, Albert nem kapta meg. Puskás Albert ezért az egész vállalkozást, a szabadalom tulajdonjogával együtt, Popper István ügyvédnek adta el, aki a kormány engedélyezési feltételeit elfogadta (1894. szeptember 26.). Popper létrehozta a Telefonhírmondó Rt.-t, kiépítette saját hálózatát, folyamatosan korszerűsítette a berendezéseket, bővítette és áttekinthetővé tette a műsort

Az előfizetés nem számított drágának, hiszen csak egytizede volt a normál telefon-előfizetésnek, 18 forint egy évre (10 kg cukor, 20 kg kávé ára), miközben a felszerelés ingyenes volt. Kéttucatnyi előfizetővel indult az adás 1893. februárjában. A következő évben már 700, két év múlva 4915, három év múlva 6185 előfizető volt. Ebben az évben ünnepelték Magyarország ezeréves fennállását. Az ezredéves kiállításon önálló pavilont szenteltek a telefonhírmondónak, ahol a király a külön számára készített készülékkel próbálhatta ki Puskás találmányát. Ekkortól kezdve az előfizetők száma ingadozott. (1897: 5500, 1898: 6347, 1899: 7629, 1900: 6437, 1901: 5873, 1902: 4785, 1903: 4117, 1904: 3608, 1905: 3440, 1906: 3764, 1907: 5000, 1908: 5528, 1909: 5583, 1910: 5477, 1911: 5507, 1912: 5291, 1913: 4702, 1914: 3763, 1915: 2821, 1916: 3097, 1917: 4000, 1918: 5284, 1919: 5741, 1920: 5774, 1921: 5841, 1922: 5440, 1923: 5170, 1924: 4815, 1925: 4565, 1926: 4650, 1927: 5462, 1928: 7201, 1929: 8696, 1930: 9107.) A drótvezeték a Puskás-kori 69 kilométerről 1200 kilométerre bővült. 

Közben a szolgáltatásokat folyamatosan bővítették. Bevezették a "riadójelet", mely a szenzációs hírek bemondása előtt figyelmeztette a tulajdonost, hogy menjen a készülékhez. Hordozható állomásokat hoztak forgalomba, melyek a lakás különböző szobáiban voltak felszerelhetőek. 1897-ben kezdődtek meg a Telefonhírmondó-nyelvtanfolyamok, anyanyelvű tanárokkal. (A tanfolyamokat a hozzájuk tartozó füzetek megvásárlásakor kellett kifizetni.) Pontosidő-jelzést is vállaltak. 

A Telefonhírmondó Rt. nyerte el a rádiós műsorszórás koncesszióját is, így a budapesti rádióadások a Telefonhírmondó helyiségeiből, munkatársainak segítségével indultak el 1925. december 1-jén. A műsorszolgáltatás egy ideig párhuzamosan, rádióhullámokon és telefonvezetékeken egyszerre folyt, egészen a II. világháborúig, amikor a Hírmondó vezetékrendszere teljesen tönkrement. Ezután már nem hozták helyre. 

Puskás tervezte a telefonhírmondó külföldi meghonosítását is, de korai halála miatt ezt nem tudta megvalósítani. Az első években érkeztek külföldi érdeklődők, ám a tulajdonosokkal nem tudtak megállapodni. (1911-ben, New Jerseyben rövid ideig működött egy Telephone Herald, mely felépítésével, műsorával is pontosan a budapesti elődöt másolta, ez azonban pár hónap alatt tönkrement. A telefonhírmondót, melyet Puskás világszenzációnak szánt, külföldön lassan elfeledték. 

(Lőrinc László: A telefonhírmondó c. írása alapján)




Kérészné Szabó Klára: A Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. közvélemény-kutatásairól
"A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges. Mindenki tudja, mit jelent különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó (...) Én, a Magyar Távirati Iroda vezetője, munkatársaim és az igazgatóság nevében fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontját szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni (...)."
Az idézett szavakat vitéz leveldi Kozma Miklós, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság alelnöke mondotta 1925-ben, a rádió ünnepélyes megnyitása alkalmából; 1928-ban, a Sándor utcai stúdió megnyitásakor így folytatta:
"Tíz esztendő fordult a történelem kerekén, amióta a világháború fegyverei elhallgattak. Harcban mindig győztes fegyvereinket az antant jobban használt szellemi és gazdasági fegyverei ütötték ki kezünkből. A politikai és gazdasági propagandának ellenfeleink részéről való mesteri alkalmazása összeomlásunknak elsőrangú tényezője volt!...
Már tíz éve hallgatnak a fegyverek. De a harc folyik tovább, más, úgynevezett békés fegyverekkel, a propaganda fegyvereivel (...)" - az új épület tehát nem más, mint "a magyar szellemi harc legélesebb fegyvereinek fegyvertára...''
És kinek köszönhetők az eddigi sikerek?
"Nem utolsósorban annak az önfeláldozóan dolgozó, lelkes magyar gárdának, az én munkatársaimnak, az elsőtől az utolsóig, amely ma mint várőrség kiáll az új vár bástyáira, hogy most már technikailag is tökéletes állásból verekedjék a jobb jövőért (...)" - név szerint sóváradi Szőts Ernő üzemvezető igazgató, vitéz Somogyváry (korábban: Freiszberger) Gyula helyettes igazgató, nagysolymosi Koncz Sándor, a hírrovat szerkesztője, vaszojai Scherz Ede, "beszélő", lovag Schwing Karoly, műszaki előadó, lovag barthentali Göttlicher Ernő, nyilvántartás-vezető, feketemezei Mallász Ottmár könyvelő, szmrecsányi Szmrecsányi Dárius, perlaki Somogyi Gyula és báró Wimpffen Iván, az idegenforgalom és a külföldi levelezés lebonyolítói, valamint más (értelemben) neves személyiségek, mint Ódry Árpád, a stúdió főrendezője.
Kozma Miklós gondolatai tíz évvel később (néhány hónappal a müncheni egyezmény előtt) az Országos Nemzeti Klubban, Gondolatok a háborúról címmel tartott előadásában teljesednek ki:
"A jövő háborújában ellenünk irányuló propaganda minden sebezhető pontot ki fog használni. Mindarra berendezkedni, amit ellenünk az ellenséges propaganda felhozhat, nem lehet, de ki kell küszöbölni mindent, ami szociális szempontból kirívó igazságtalanság, vagy komoly veszélyt jelent (...) politikánknak a népet és a közéletet ugyanezekből a szempontokból totálisan kell háborúra felkészíteni."
Kozma Miklósról halála alkalmából A Sajtó című lap 1941 végén megjelent nekrológja ezt írja: "Eredetileg katona volt, s midőn átvette a hírszolgálat parancsnokságát... katona maradt abban az értelemben, hogy első volt és maradt a vállalt kötelesség teljesítésében..."
A fenti idézetekkel nem az volt a célunk, hogy holmi fiók-Göbbels képét faragjuk ki, végül is nem csupán a magyar nacionalizmus volt az oka annak, hogy a Duna-medence népei között nem sikerült a határokat meglazítani. (A Rádió Társaság vezetője, Németh László 1934-ben közzétett tanulmánya szerint, magáévá tette az író ilyenfajta indítványát.)
Az idézett sorokkal csupán azt akartuk illusztrálni, hogy a rádió technikai kifejlesztésének és műsorpolitikájának kezdettől - a társadalmi feszültségek levezetését is szolgáló - irredentizmus volt a fő mozgatórugója.
A rádió természetesen jó üzlet is volt, a gazdasági érdekeltség azonban legfeljebb a gazdasági válság mélypontján befolyásolta jelentősebben a műsorpolitikát (az előfizetők száma 1933-ban 10 százalékkal csökkent, bizonyára ez játszott szerepet abban, hogy a megelőző évekhez képest a hanglemezműsorok részaránya duplájára nőtt), a műsorokkal való elégedetlenség címén ugyanis az előfizetőknek évente talán ha fél százaléka mondott le az előfizetésről. Ebben, természetesen, az is szerepet játszott, hogy a nincstelen parasztok és proletárok nagy tömegei nem rendelkeztek rádióval, így a műsorok nívóját és politikai irányvonalát az iskolázottabb, lojálisabb kisebbség nézeteihez és ízléséhez lehetett igazítani. A rádió-előfizetők körében végzett közvélemény-kutatás ilyenformán a demokrácia látszatát kelthette, s az eredményeket mindenkor ki lehetett játszani az ellenzéki sajtóval szemben. Amikor pedig a rádió szélesebb néprétegek számára is megfizethető lett, az elefántcsonttorony-politika helyett, náci mintára a szociális igazságosság zászlaja alatt, fokozatosan a másik véglet, a "műveletlenség kultusza" került előtérbe.



A rádió számára kezdetben a közönséglevelek jelentették az egyetlen információs forrást. (A lapok műsorkritikája álcázott hirdetés volt.) Ezért - a világon elsőként - elindították a "Mit üzen a rádió?" c. rovatot, amely elsősorban "lelki klinika" volt, de a műsorokról is véleményt cserélt a hallgatókkal. Az 1926-ban elhangzott műsorok elemzéséből az is kiderül, hogy a műsor remek alkalmat nyújtott a közvetett irredenta propagandára, és az "orvhallgatók" felszámolására is. Példa az előbbire: "...Művészeink és a magam szeretetteljes köszöntését küldöm hát Berlinbe és mindenüvé, ahol e pillanatban külföldön élő magyarok hallgatják a szavaimat. És kérem őket, ápolják szívükben ezentúl is a hazaszeretet soha nem hervadó magyar virágait." És az utóbbira: "...arra kérem - és ezt fogadja is meg -, hogy kutatni fog más hasonló rádióhallgatók után, és ha talál ilyeneket: nem tágít addig, amíg ők is előfizetőkké nem lesznek".
Még ebben az évben felmerült e műsorban, hogy a levelek nem tükrözik megfelelően a közvéleményt.
"Ön azt hiszi, sőt írja is, hogy én csak a bennünket dicsérő írásokat olvasom fel, a kritizálókat nem ...majd azt ajánlja, szavaztassuk meg a hallgatóságot, hogy ki mit akar, és aszerint állítsuk össze műsorunkat... A szavazás pedig, amint látja, egyre folyik, hiszen most szavazott le Ön is, és nem mondhatja, hogy elhallgattam az Ön kritikáját."
Nem tudni, mi késztette rá a stúdió vezetőségét, a közönség nyomása vagy a műszaki fejlesztés, de a rákövetkező évben a rádióban és a rádiólapban is megkérdezték a hallgatókat, hogy mit kedvelnek, mit kívánnak és mit nem. Bár a 74 ezer előfizető közül mindössze másfél ezren válaszoltak, a Magyar Rádió Újság megállapítja, hogy "a radikálisok erőteljesen irredenta akciót várnak a rádiótól, míg a mérsékeltebbek, akik belátják, hogy a rádiónak minden, még a legszentebb politikai mozgalomtól is távol kell magát tartania, a magyar specialitások és természetesen legelsősorban a cigányzene favorizálását kívánják".
A szavazás fiaskója után a stúdió - külföldi mintára - szervezettebb módszert dolgozott ki. Az első tudományosnak nevezhető rádiós közvélemény-kutatás lebonyolításáról a Magyar Rádió Újság 1927. évi 41. számában a következőket olvashatjuk:
"E napokban a rádió-előfizetőknek a posta egy lapot kézbesít, melynek az a célja, hogy a rádió-előfizetők általa tudomására hozhassák a Rádióhírmondónak, hogy mely műsorszámok nyerték meg tetszésüket, és melyek nem. A lapot megcímezték, és a rádió-előfizetők feladata mindössze a lap túloldalán levő rovatok kitöltése. A lapon az alábbi felhívás olvasható:
'T. C. A m. kir. Posta, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. felkérésére vállalkozott arra, hogy a t. rádió-előfizetőknek a rádióműsorra vonatkozóan ezt a szavazólapot kézbesítse. A szavazólapok kitöltése minden rádió-előfizető jól felfogott érdekében áll, mert a társaság ezúton kívánja megismerni előfizetői ízlését és kívánságait. Tisztelettel felkérjük azért, hogy a szavazólapot a kézbesítéstől számított 8 napon belül kitölteni és a levélkézbesítőnek visszaadni szíveskedjék. A magunk részéről kérjük igen tisztelt olvasóinkat, hogy a kitöltött lapok beküldését el ne mulasszák. A műsor érdeke megkívánja, hogy a rendezők ismerjék az előfizetők túlnyomó részének a kívánságait, amikről az eddigi, a műsorra vonatkozó szavazási akciók gyenge eredményeiből egyáltalán nem lehetett tájékozódni. Tán fölösleges is megjegyeznünk, hogy a szavazólap kitöltése - bár a műsorfejlődés szempontjából igen kívánatos - nem kötelező. Ha azonban mégis előfordulna, hogy a kézbesítő közeg a lap kitöltését követelné, a követelődzést olvasóink e sorokra való hivatkozással utasítsák vissza.' "
A Népszava "Rádió" rovata úgy kommentálta a felvétel módszerét, hogy "ismét valami, ami nagyon jó elvileg, azonban kivitele minden kritikán aluli...", a cikkíró elsősorban attól tartott, hogy a névtelen szavazólapokat meghamisítják. Mindamellett azt tanácsolta, hogy mindenki töltse ki a lapokat "talán így is láthatóvá válik a mai helyzet, mint a silány program következménye".
A szavazólapokat 27 ezer előfizető (30%) küldte vissza. A műsorok sorrendje a tetszés szerint a következő volt:

Magyar nóta91%
Cigányzene91%
Istentisztelet85%
Vígjáték84%
Tudományos előadás80%
Katonazene79%
Könnyűzene78%
Népszínmű77%
Kabaré75%
Operett74%
Színmű74%
Mit üzen a rádió73%
Komolyzene71%
Hírek, közgazdasági közlemények70%
Szépirodalmi felolvasás66%
Opera63%
Rádióamatőr-posta61%
Szólóhangverseny61%
Sport56%
Meseóra54%
Nyelvoktatás52%
Kórusok52%
Kit és mit idézek?43%
Kozmetika40%
Jazz-band35%

A Magyar Rádió Újság szerint kétségkívül megállapítható, hogy "a magyar stúdió vezetősége jól ismeri a maga közönségét! Ha eddigi műsorrendszerében volt is valamelyes eltolódás, az abból ered, hogy Budapest közönségének az összes rádióhallgatók sorában való jelentőségét talán kissé túlbecsülte a vidékkel szemben." Egy műfajt azonban kétségkívül halálra ítélt a közönség, s ez - sok ember meglepetésre - a jazz-band, mely a szavazás során tagadhatatlanul megbukott. A közönség egyharmadának tetszett, míg kétharmada pálcát tört felette, vigasztalásul azoknak, akik a magyar nép elnemzetietlenítésétől tartottak.
A "Rádióamatőr-posta" magas arányszámából a cikkíró véleménye szerint az tűnik ki, hogy "a rádióközönségnek egyharmadát csupán szórakozóeszközként érdekli a rádió, s kétharmada az, amely technikailag is érdeklődik iránta, foglalkozik annak műszaki lényegével is. Az arányszám mindamellett rendkívül jó abban a tekintetben, hogy a technikai tudományok iránt mily nagy érdeklődés mutatkozik. Ha e számot összevetjük az ötödik helyre sorakozott tudományos előadások népszerűségével, akkor igazán bizalommal haladhatunk bele a XX. századba. A magyar nemzet nem lehet fáradt, kivénült nép, ha ennyire elevenen érdeklődik a modern tudás iránt." A cikk azzal zárul, hogy "a Stúdió Vezetősége, amely eddig is, bár pusztán csak a maga ösztöne után formálhatta műsorrendszerét, nagyjából meglepő rátermettséggel találta el közönsége ízlését".
Annál meglepőbb, hogy - a zenei műsorok számát véve alapul - nemcsak a "jazz-band", hanem a cigányzene részarányát is csökkentették, a "szólóhangverseny" részaránya pedig alaposan megemelkedett 1927-1929 között.
Az újabb közvélemény-kutatás előzménye feltehetően az volt, hogy a két közvélemény-kutatás közti időszakban megnégyszereződött az előfizetők száma. Nőtt az alacsonyabb keresetű, kevésbé iskolázott rádióhallgatók aránya, s a további gyarapodásnál a Rádió Újság szerint már "csakis a magyar társadalom közepes intelligenciával rendelkező része jöhet számításba". Ezek a rétegek szerették volna, ha a Rádió - 2 pengő 40 fillérért - jobban figyelembe veszi ízlésüket a műsor összeállításánál. De az is közrejátszhatott, hogy befejezéshez közeledett a lakihegyi nagyadó építése, és a közvélemény-kutatás alapján akartak dönteni arról, hogy miként alakítsák ki a második programot.
Az összeíró lapokat ezúttal is a rádiónyugtákkal kézbesítették. A szavazólap perforált volt. A felső rész - miniszteri rendeletre - a rádió-előfizető nevét és foglalkozását, a használt készülék nemét (detektoros vagy lámpás, utóbbi esetben hány lámpával), az antenna nemét és lámpás készülék használata esetén az áramforrás megnevezését tartalmazta. A szavazólap alsó részében 18 műfajról lehetett véleményt nyilvánítani; további két kérdés a vételzavarokra és a külföldi állomások hallgatottságára vonatkozott.
Az 1927-ben alakult Munkás Rádióklub a kézbesítés előtti napon a következő felhívást tette közzé a Népszavában: "A Magyar Rádió a műsor összeállításánál nincsen tekintettel a tömegek fejlődő szociális és kulturális igényeire, az előfizetők rétegződésére és elfoglaltságára, és még mindig mereven elzárkózik, hogy az előfizetők nagy részét kitevő munkásság vezetői, írói, költői és kultúrszervei is szóhoz juthassanak a mikrofon előtt.
A stúdió urai ezt az állapotot akarják az előfizetők tömegeivel igazoltatni, amikor február 1-jén a díjnyugtával együtt kézbesített szavazólapon véleményt kérnek az előfizetőktől a közvetített műsorra vonatkozóan. A kérdőlap ugyanis olyan rafináltan van összeállítva, hogy az ott beállított kérdésekre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, de komoly és részletes véleményt egyetlen előfizető sem adhat. Mivel a stúdió a beérkezett válaszok alapján dönti el, hogy megreformálja-e a műsort, vagy maradjon minden a régiben, a Munkás Rádióklub ezúton is fölhívja az összes munkás és szocialista rádió-előfizetőket, hogy a kérdőlap kitöltésénél óvatosan járjanak el. Gondoljanak arra, hogy végre itt van az alkalom, hogy a stúdió közvetlenül is megismerje a véleményüket, és ne csak a hozzánk intézett levelekben, de a kérdőlapon is fejezzék ki: mit akar a munkásság a rádiótól? Tudja meg végre az előfizetők tízezreitől a stúdió, hogy szükség van:

  1. a drága előfizetési díj leszállítására;
  2. a tendenciózus hírszolgálat megszüntetésére és a munkásmozgalom eseményeinek közlésére;
  3. a munkásosztály gazdasági, szociális és kultúrtörekvéseit ismertető előadások, valamint költőinek, íróinak, szavaló- és dalkórusainak cenzúramentes közvetítésére;
  4. a zene közvetítésénél a klasszikus, könnyű- és vidám zene arányos elosztására;
  5. amikor a dolgozó tömegek hallgatják a rádiót, fölfrissítő és könnyű műsort adjanak;
  6. a műsor-összeállítás korszerű és a mai élettel kapcsolatos legyen.

Ne csak mi mondjunk véleményt február elsején, de hívjuk fel hozzátartozóinkat, ismerőseinket, minden munkás rádióhallgatót a csatlakozásra."
A felhíváshoz néhány polgári lap is csatlakozott. Az Újság, például, azt javasolja rádiós olvasóinak, hogy "hagyják üresen mindazokat a műfajkockákat, ahol a kérdés kétértelmű, de feleljenek feltétlenül tömören, röviden abban a rovatban: Milyen különös óhaja van?... Alapos az aggodalmunk - írja a lap -, hogy az a módszer, ahogyan a műsorkérdéseket feldolgozták, inkább az előfizetők véleményének meghamisítására alkalmas, mint hogy végre tiszta képet nyújtson a közönség kívánságairól."
Öt nappal később "A Munkás Rádióklub" aláírással a következő cikk jelent meg a Népszavában: "A rádió-előfizető munkásság körében nagy izgalmat keltett a stúdiónak az a naponként ismétlődő figyelmeztetése, hogy azokat a kérdőlapokat, amelyeket nem a rádiótársaság előírásának megfelelően töltenek ki, megsemmisítik. Ezt a bemondást a rádió-előfizetők úgy magyarázzák, hogy a stúdió így akarja elejét venni a kritika szabad megnyilatkozásának és a műsorra vonatkozó követelések föltüntetésének, mivel a kérdőlap rovatai egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az arra adott válaszokból valóban kialakuljon a rádió-előfizetők igazi ítélete a műsorról. Értesüléseink szerint ez a tény olyan fölháborodást váltott ki, hogy sokan már a kérdőlapon felmondták a rádiót.
Ezzel az eljárással, amely védekezés a Munkás Rádióklub akciójával szemben, hiába akarja a stúdió a kérdőlapok feleleteit a maga javára billenteni. A műsorral való elégületlenség rohamosan terjed, és azt ilyen kérdőlapok gyártásával nem lehet megakadályozni. Minthogy a rádió-előfizetőknek joguk van arra, hogy véleményüket megmondják a stúdió urainak, újólag, a szavazás utolsó napjában is felhívjuk a munkás és szocialista rádió-előfizetőket, hogy a kérdőlap első oldalán levő nagyobb üres négyszögben követeljék az előfizetési díjak leszállítását, a tendenciózus hírszolgálat megszüntetését, a rádió-előfizetőkből alakított Rádiótanács felállítását és a munkáselőadások rendszeresítését."
A Rádióélet azzal magyarázta a stúdió eljárását, hogy a "várhatóan beérkező hatalmas tömegű választ csak akkor lehet pontosan feldolgozni, ha a véleménynyilvánítás előre meghatározott formák között történik". (Ilyen tömegű kérdőívnél valóban csak a kötött forma jöhetett számításba, a Munkásklub által támasztott igényeket azonban "előre meghatározott formában" is szavazásra lehetett volna bocsátani.)
Egy hónappal később a Népszava arra inti olvasóit, hogy ne várjanak gyökeres és végleges változást a Rádió politikájában, "még ha úgy végződne is a szavazás, ahogyan a dolgozók ezrei óhajtják, akkor sem fog olyan szervezeti és irányváltozás történni a Magyar Rádiónál, ahogyan és amilyen mértékben ez kívánatos lenne. Nem fog történni azért sem, mert akármilyen lesújtó lesz is az előfizetők válasza: - az illetékesek még ebben az esetben is azt fogják kiolvasni a szavazatokból, ami nekik kedves és tetszetős.
Ahhoz, hogy a Magyar Rádiónál gyökeres változás történjék, mindenekelőtt rendszerváltozásnak kell bekövetkeznie. Tehát minden rádió-előfizetőnek legfőbb igyekezete oda irányuljon, hogy ez a változás minél előbb bekövetkezzék. És ez nemcsak a dolgozók tömegeinek az érdeke, hanem minden haladó embernek, aki megelégelte a Magyar Rádió kurzusmentalitását."
A Magyarország vasárnapi mellékletében A műsor és a népítélet, avagy jobb kérdéseket ajánlunk címmel foglalkozott az összeíró lappal. A cikk írója attól tartott, hogy "a feleletek száz százalékig igazolni fogják a stúdió politikáját, és akkor a Magyar Rádióról legalább öt esztendeig lepereg az ellenzéki sajtó minden gáncsoskodása, bírálata, tanácsa". Mindamellett az volt a véleménye, hogy a komoly műfajok arányát nem szakad csökkenteni, hanem a "hogyan"-ra kellett volna kérdezni, hogy "ne lehessen egy monopóliumon belül kisebb monopóliumokat létesíteni?"
A "népszavazásban" 269 500 előfizető (82%) válaszolt. Ezt tekintve alapnak, a tetszés szerinti sorrend:

cigányzene80%
tarkaest-kabaréest84%
katonazene82%
színmű79%
színházi közvetítés77%
operett76%
vidám csevegés83%
tudományos és művészeti felolvasás69%
jazz65%
szépirodalmi felolvasás62%
ismeretterjesztő, közhasznú és sportfelolvasás60%
helyszíni sportközvetítés58%
helyszíni néprajzi közvetítés55%
háztartási és divatfelolvasás49%
költemény43%
meseórák és diákfélórák43%
opera37%
klasszikus zene37%

Az előző szavazáshoz képest jelentősen csökkent a komolyzene iránti igény, míg a jazz kedvelőinek aránya emelkedett. A változások minden bizonnyal a kevésbé iskolázott előfizető-rétegek bekapcsolódásának tudhatók be, bár a "jazz"-nél többféle értelmezés, sőt az ízlésváltozás is szerepet játszhatott. (A Rádió a "jó jazzt" nem ellenezte, csak "az ún. néger muzsikát" mellőzte.)
A nehezebb fajsúlyú műsorok tetszésarányának csökkenése valószínűleg még nagyobb lett volna, ha a válaszadás ismét névtelenül történik. Erről tanúskodik a Rádió Újság egyik olvasójának levele:
"Azzal igazolhatja magát a Rádió igazgatósága, hogy a publikum a tavalyi szavazásnál is sok irodalmat és nehéz muzsikát kívánt. Igen tisztelt Szerkesztő Úr, én is a klasszikus muzsikára és rengeteg irodalmi műsorszámra szavaztam. De az ördögbe is, melyik művelt ember meri a saját neve alatt bevallani, hogy amikor délben vagy este fáradtan hazamegy, egypár új gramofonslágert szeretne hallani, és nem nehéz zenét! Még kiszerkesztik az embert, hogy miniszteri tanácsos létére könnyűzenét és humoros tarkaesteket kíván.
Tisztelettel indítványozom, indítson b. lapjában akciót a titkos szavazás bevezetése iránt, és ne névvel szavaztassák meg legközelebb a hallgatókat, hogy ki milyen műsorokat kíván. Garantálom, hogy a klasszikus muzsika nem kapja meg az eddigi százalékot."
Az egyéni kívánságokat a Rádióélet is egyetlen mondatban foglalta össze: "A különös óhajok között jut kifejezésre az a kívánság, hogy domborodjék ki minél szembetűnőbben a műsor magyar jellege, és érdekes, hogy ezzel szemben ugyancsak sűrűn nyilvánul meg a modern tánczene iránti óhaj." Majd elégedetten megállapítja, hogy "a szociáldemokrata munkások, akik pártvezetőségüktől a pártsajtó útján felhívattak arra, hogy a szavazólapot bizonyos meghatározott formák között töltsék ki, és határozott különös kívánságokat fejezzenek ki az e célra készült rovatban, csak kismértékben tettek eleget ennek a felszólításnak, amennyiben a leadott 269 000 szavazólap közül mindössze 1517-et, az összes leadott szavazatoknak tehát alig valamivel több mint fél százalékát töltötték ki ilyen módon". A cikk azzal zárul, hogy "...a magyar közönség olyan magas műveltségi színvonalról tett tanúságot, amelyre méltán lehetünk büszkék. Határozottan meg kell állapítanunk, hogy a szavazás a Magyar Rádió műsorpolitikai törekvéseit a maga teljességében igazolta, amennyiben a követett műsorpolitikát a hallgatóközönség túlnyomó többsége helyeselte."
A Magyarország is úgy véli, hogy "az adatok fényes tanúbizonyságok a magyar nemzet magas kulturális színvonala mellett... Az egész világon alig van ország, amely ilyen bizonyítékát csillogtathatja műveltségének és tudniakarásának."
A szavazás eredményének nyilvánosságra hozatalakor a stúdió vezető igazgatója mindamellett az alábbi kijelentést tette: "Természetes, hogy a szavazás számszerű eredményéhez teljes mértékben nem alkalmazkodhatik a Rádió, mert kétségtelen, hogy a többség a műsor nívójának olyan fokú csökkentését fogja kívánni, melyet kulturális szempontból nem lehet elfogadni."
Ehhez kommentár nélkül idézzük a Rádió Újság egyik 1935-ben megjelent cikkét: "Csak nemrég hangzott el Gömbös Gyula miniszterelnök ajkáról az a megállapítás, hogy kevesen énekelnek magyar nótát, s a rádió műsorán máris több magyarnóta-énekes szerepel..."
A Népszava Komédia! címmel reflektált az eredmények közzétételére: "Könnyű a számokkal zsonglőrösködni, könnyű az előre korlátozott véleményekből azt kiolvasni, amit ők akarnak. Ez azonban nem fog meggyőzni bennünket sem arról, hogy a mostani műsort, a mostani rendszert a többség repesve óhajtja, és nem akar változtatni."
Az eredmények részletesebb ismertetését a cikk írója fölöslegesnek tartja, mondván, ismerik a szavazás indítóokát: "A stúdió be akarta bizonyítani, hogy minden jól van így, ahogy van." Majd hozzáteszi: "Azok az ezrek, akik a szavazásnál csupán a megjegyzés rovatban mondtak véleményt, már régen pálcát törtek a dilettánsok, a protekciósok és törtetők fület és más érzéket sértő kísérleteiről."
A későbbiek során a Népszava megírta, hogy a felhívás azért volt sikertelen, mert "a rádiósok között - ha ugyan pontosan és nem célzatosan dolgozták fel az adatokat - feltűnően alacsony a munkások kategóriája".
Mindez természetesen nem zárja ki a Rádióéletnek azt az állítását, hogy "a szavazás és annak eredménye külföldön is nagy feltűnést keltett, és máris több oldalról nyilvánult meg külföldi érdeklődés a szavazás lebonyolítása, eredménye és tanulságai iránt".
Az országos közvélemény-kutatás gondolata 1940 januárjában merült fel a Rádió Újság hasábjain:
"Véleményünk szerint a hírszóró társaság nem ismeri eléggé hallgatóközönségének igényét. Az elégedetlen hallgatóság igen kis hányada ragad csak tollat véleményének kifejezésére, legtöbben maguk között csepülik a műsort, de így annál inkább.
Szívesen kifejezné azonban óhaját a közönség, ha remény lehetne jogos panaszainak orvoslására, szívesen kitöltené a kérdőlapot, ahol megjelölhetné kedvenc műsorszámait, kijelölhetné a részére kedvező időpontokat.
Meg kellene tehát szavaztatni a hallgatóközönséget."
Az 1941-es "népszavazás" lebonyolításának módszere sem nyerte el a lapok tetszését.
"Már most biztosra vehetjük - írja a Rádió Újság -, hogy a készülő statisztika a meghallgatott műsorszámok élén a híreket, a vidám és tarkaesteket és a magyarnóta-esteket fogja felsorolni. Ezt a stúdió vezetősége amúgy is tudja. De nem fogja belőlük megtudni, hogy mik a hallgatóságnak a rádióval szemben támasztott különleges kívánságai. A láthatatlan rádióhallgató tehát továbbra is írja majd a kívánságokat, panaszokat tartalmazó leveleit. De nem mindenki ír levelet. Külön kutatás tárgya volna megállapítani, hogy egyetlenegy beérkező panaszos levél hány hallgató panaszát tolmácsolja. (...) Lehetséges, hogy a Rádió jövőre tervezett műszaki beruházásának jó útmutatója lesz a statisztika, a műsorszerkesztőségnek aligha."
A Népszava egyik olvasójának levelét közli. A névtelen levélíró szerint a mostani "statisztikagyűjtés eredménye kétségkívül megmutatja majd, hogy milyen nagy számban részesedik az előfizetők között a munkásság, és remélem, hogy ennek a széles rétegnek a kívánságait az eddiginél fokozottabb mértékben veszik majd figyelembe. Remélem - de az eddigiek ismeretében félek, hogy mégsem így lesz."
A műsorra vonatkozó eredményeket 1943 áprilisában tették közzé.
A műsortípusok - nem teljes - tetszési sorrendje a következő volt:

cigányzene76%
magyar nóta76%
szórakoztató könnyűzene57%
tánczene54%
felolvasás49%
zenés színmű45%
szórakoztató előadások35%
tudományos előadások35%
színmű34%
opera16%
mesék15%
földművelésügyi előadások15%
komolyzene9%
tanfolyamok6%

A korábbi "népszavazásokhoz" képest rendkívül nagy mértékben csökkent a komolyzene, a tudományos előadások és a színmű arányszáma, ami valószínűleg az előfizetők további átrétegződésének volt a következménye, de módszertani okai is lehettek.
És mi volt a közvélemény-kutatás eredménye? A Rádió Újság alábbi következtetései szerint ez a közvélemény-kutatás ismét "igazolta'' a Rádió műsorpolitikáját: "A Rádió kb. 3 milliónyi hallgatósága - ha a könnyűzene nagy csoportjába tartozó öt műsorszám (cigányzene, magyar nóta, szórakoztató zene, tánczene, operett) átlagszámát megkeressük - 60%-ban az úgynevezett könnyűzenét hallgatja legszívesebben, a Rádió műsorának pedig ezt a kívánságot 54,8% arányban sikerült kielégíteni."




A Telefonhírmondó technikai leírása

Az alábbiakban részlet következik Puskás Tivadar írásából, mely a Zeitschrift für Elektrotechnik című lap 1893-as évfolyamában jelent meg. (Magyarul: Rádió és Televízió Szemle, 1975. jubileumi szám, 51-58.; Szabó Bendegúz fordítása eredetileg a Technika 1943/3. számában jelent meg.)

Amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy a telefonújságot életre hívom, mindenekelőtt természetesen azt a kérdést kellett felvetnem, milyen műszaki berendezéssel lehet legkönnyebben elérni azt a célt, hogy a telefonújság a hallgatók lehető legnagyobb tömege számára egyidejűleg hozzáférhető legyen. A legkézenfekvőbbnek és legegyszerűbbnek látszott az a mód a kitűzött cél elérésére, amelyet a 7. ábra tüntet fel. A felolvasó hangfogója (T) egy közönséges indukciós tekercs (J) primer meneteinek a és b végeivel egy áramkört képez, míg az indukciós tekercs szekunder meneteinek d végződése az 1, 2, 3, 4, 5, 6 stb. az egyes előfizetőkhöz menő vezetékekkel van összekötve. Ezek a vezetékek egy, a célnak megfelelőbb berendezéshez (lamella) (D1) párhuzamosan (leágazásra) vannak kapcsolva. A szekunder menetek c végződése le van földelve. Könnyen belátható, hogy ennél az elrendezésnél a D1 lamella közvetítésével az indukciós tekercs szekunder menetének egyik végével fémes összeköttetésben lévő előfizetők (hallgatók) az előadást érthetően és többé-kevésbé hangosan hallják aszerint, hogy a telefonújsággal egy időben több vagy kevesebb hallgató van összekapcsolva.

Teljesen kielégítő eredményt azonban ezzel a berendezéssel aligha lehet elérni, ugyanis abból a körülményből kifolyólag, hogy valamennyi egyidejűleg bekapcsolt előfizető nemcsak az újsággal, hanem egymással is közvetlenül fémesen van összekötve, éppen olyan jól hallja mindegyik hallgató a másiknak a beszédét vagy lármáját, mint az újságfelolvasó hangját. Ily módon tehát teljesen a közönség kénye-kedvére lenne bízva, hogy az újságfelolvasást közbekiáltásaival vagy lármájával megzavarja, sőt teljesen megakadályozza. Hogy ezt a lehetőséget kizárjam, fel kellett adnom a hallgatók vezetékeinek egymással való fémes összeköttetését, ahhoz a kisegítő megoldáshoz [kellett] folyamodnom, hogy a telefonközpontban vagy a telefonújság irodájában mindegyik hallgató számára különleges és egymástól tökéletesen elszigetelt indukciós tekercset szerelek, és valamennyit az alább ismertetendő két mód egyikén állítom a cél szolgálatába. Az egyik mód abban áll, hogy minden egyes hallgató különleges tekercse számára a telep mellé különleges hangfogót szerelek, és ezeket az újságfelolvasás felvételére mind felhasználom, vagy úgy, hogy a hangfogókat elég közel helyezem a beszélőhöz, vagy például oly módon, hogy az előadó vastagabb csőbe beszél, amelyből kis csövecskék ágaznak el az egyes hangfogókhoz, amiből minden további magyarázat nélkül kitűnik, hogy minden hallgató a felolvasó hangját jól hallja, de egyetlen, az újsághoz kapcsolt előfizető sem tudja a másikat zavarni.

A kitűzött cél elérésének másik módja abban áll, hogy minden egyes előfizető részére különleges indukciós tekercset használunk, de valamennyi tekercs számára közösen csak egy hangfogót helyezünk üzembe a telep mellett, mint az 1. és 2. ábra mutatja, és az alábbi leírás részletezi.

Az alkalmazásra kerülő tekercsek számának, megfelelő méreteinek és kapcsolásmódjának meghatározása képezi találmányom súlypontját. Az 1. ábra azt az elrendezést tünteti fel, amelyet csak akkor kell alkalmazni, ha a telefonújság egyvezetékes telefonhoz csatlakozik, míg a 2. ábrán szereplő megoldás akkor szükséges, ha a berendezést kétvezetékes telefonhálózattal kell összekapcsolni.

Amint az 1. és 2. ábra összehasonlításából kitűnik, az S-S primer áramkör elrendezése mindkét esetben teljesen azonos, csak az előfizetőkhöz menő szekunder leágazás egyvonalas vagy kétvezetékes. Mind az 1., mind a 2. ábránál B jelenti a telepet, amelyikhez a (T) hangfogó (telepes telefon vagy mikrofon) és (J) indukciós tekercsnek a primer (vastag) menetei a rajzon feltüntetett módon kapcsolódnak.

Telep gyanánt a primer áramkör összellenállásától függő számban - lehetőleg állandó feszültséget szolgáltató galvánelemet alkalmazunk. A beszélő mikrofonjául minden jó hangfogó (telepes telefon vagy telepes mikrofon) használható. Sajátságos és jellemző tulajdonság berendezésemnél a beszélő által használt hangfogók (T) kombinációja a (J) indukciós tekercsek (beszédtekercsek) nagy számával, amelyek - a már kifejtett okokból - annyira kibővíthetők, amennyi az egy időben hallgató előfizetők legnagyobb száma. Ha tehát olyan berendezést kell létesíteni, amelynél például az egy időben hallgatók maximális száma 50 fő, a (B) elemet és a (T) hangfogót 50 db indukciós tekerccsel lehet összekötni. Ha egyidejűleg 300 hallgatót kell kapcsolni, úgy 300 db indukciós tekercset kell sorba kötni a teleppel és a hangfogóval.

A primer meneteknek a hangfogóval sorba kapcsolt indukciós tekercseinek kapcsolási módjára vonatkozólag megjegyzem még, hogy ezek legcélszerűbben az 1. és 2. ábrán látható módon, nevezetesen egymás után (seriesben) kapcsolandók. Lehet azonban a primer tekercseket párhuzamosan is kapcsolni (5. ábra), vagy két, esetleg több sorozatot alkotni, és ezeket párhuzamosan kötni (6. ábra).

Az 5. és 6. ábránál a szekunder menetek kötéseit elhagytam, mert azok ebben az esetben is azonosak az 1. és 2. ábra kötéseivel.

Külön rá kell mutatnom arra, hogy az 1. ábránál a szekunder tekercsek nincsenek egymással összeköttetésben. Az összeköttetés csak arra szorítkozik az 1. ábránál, hogy a szekunder tekercsek valamennyi vezetékét összefogja és a közös földhöz vezesse. Lehet a szekunder tekercsek kivezetéseit külön-külön is földelni, amint ezt vázlatosan szaggatott vonallal feltüntettem, a nagyobb érthetőség céljából.

Az indukciós tekercsek méretei jelentékenyen függnek az alkalmazandó (T) hangfogó szerkezetétől és a tekercsek számától, illetve kapcsolási módjától. Világos, hogy lehet egy szekunder tekercsre két vagy több előfizetőt rákapcsolni, ezek azonban egymástól függnek, miért is kívánatos a külön tekercsek alkalmazása minden egyes hallgató számára.

A1, A2, A3 az 1. és 2. ábrán jelzőtárcsákat jelentenek, amelyek az egyes szekunder menetekbe vannak bekapcsolva a hallgatóállomás helye (D) előtt. A 3. és 4. ábra tünteti föl elöl- és oldalnézetben ezeket a jelzőtárcsákat, amelyek az önmegszakítás ismert elvén alapulnak. Ezek ugyanazt a célt szolgálják, mint a távbeszélő-technikában a záró lapocskák, nevezetesen azt, hogy a központnak jeleznek, hogy a fennálló beszélgetés bontható. A szerkezet az önmegszakítók alapelvét megtartva arra szorítkozik, hogy a telefonújságra kapcsolt bármely előfizető visszabeszélését, és általában minden lehetséges hibaforrást kiküszöböljön, amelyet a nagy áramerősség a szomszédos vezetékekben az indukció által létrehozhat. A telefonközpontban használatos berendezést a telefonújsággal való összeköttetésre a telefonhálózathoz kell illeszteni a központ kapcsolótábláján. Végül tegyünk említést néhány variációról, amelyek a fenti berendezéseknél szóba jöhetnek. Ilyen az 1. és 2. ábrán részletesen leírt több indukciós tekercsű elrendezés kombinációja egy valamennyi számára közös hangfogóval vagy az előbb leírt berendezésnek több, az előadó hangerejének fokozására szolgáló hangfogóval. Ezáltal elérhető például, hogy ha 10 hangfogót helyezünk el az előadó mellé, és mindegyik hangfogó áramkörébe 10 indukciós tekercset kapcsolunk, 100 hallgató van egyidejűleg a telefonújsággal összekapcsolva és kiszolgálva a felolvasó által. Szükség szerint ez a kombináció hivatott arra, hogy egy előadó hangját bizonyos határig megsokszorozza, és amellett a felolvasás zavartalanságát a hallgatóság részéről tökéletesen biztosítsa.

Az 1. és 2. ábrán feltüntetett berendezés lényegében azonos, csak formai eltérések vannak köztük. Van olyan megoldás is, amelynél a megfelelően méretezett primer tekercs közös valamennyi előfizető számára, a szekunder tekercsek ellenben minden egyes előfizető részére különállóak, s egymástól elszigetelve vannak felszerelve. (Lásd: 8. ábra, amely a 6 hallgatóállomás részére szükséges kapcsolást mutatja.)

(T) a hangfogó, B a telep, a-b az indukciós tekercs primer ága, amelyre d1, d2, d3, d4, d5, és d6 vezetékkel az egyes előfizetők különleges szekunder tekercsei (i1, i2, i3, i4, i5, i6) vannak ráhúzva.

Ha ezeket a szekunder tekercseket egymástól annyira eltávolítjuk, hogy egymásra nem gyakorolnak induktív hatást, akkor lehet ezt a változatot alkalmazni. Magától értetődő, hogy az előadó helyett fonográffal is be lehet olvasni a szöveget.

Végezetül rá kell mutatnom, hogy a leírt találmány ismert alkatrészekkel éri el a kitűzött célt; az itt felsorolt készülékek és egyéb berendezések önmagukban tekintve nem újak, amint az a leírásból is kitűnik. Új[ak] csupán az újság berendezéséhez szükséges készülékek, telepek, indukciós tekercsek és a többi alkatrészek csoportosítása és összekötésmódja, amely világosan érthető, és a sémák segítségével előállítható.




A Telefonhírmondó műsora
Kezdetben folyamatos hírszolgálatra korlátozódott a műsor, majd - miután Popper István átvette a Telefonhírmondó működtetését - fokozatosan színesedett, rendezettebb lett a műsor. Előbb a híreket csoportosították tematikusan, úgy, hogy mindennap az adott időpontban adott hírekkel jelentkeztek. A tőzsdehírek (már akkor is) kiemelt figyelemben részesültek. Később a Telefonhírmondó cégfilozófiája az lett, hogy nappal informál, este szórakoztat - zenés közvetítések, felolvasások tarkították az immár "full service" adásokat.
 

"A hírek most még válogatás nélkül gázolnak rajta [a vezetékeken] egymás sorjába, de nemsokára ebben is rend lesz" - írta a Pesti Hírlap a Telefonhírmondó indulásakor, 1893. február 17-én.

Lássuk például a két nappal korábban beolvasott 9 órás híreket:

"Róma: A pápa a jubileuma alkalmából kiküldött rendkívüli követeket a jövő héten fogadja.

Más: [A "kimondó" a más szócskát használta minden hír után.] A délutáni gabonaforgalomban az irányzat végül megszilárdult és jegyezte: Búza tavaszra 7,64, búza májusra, júniusra 7,58, búza őszre 7,79, rozs tavaszra 6,66, tengeri májusra, júniusra 5,09 forinton.

Más: A pétervári francia nagykövetség tegnapi bálján jelen volt a császári udvar, a diplomáciai kar és az állami méltóságok.

A Duna áradása: Az éjszaka óta megint áradt a Duna, és reggelre nagyobb jégcsuszamlás történt. A víz állása az éjjel 440 cm volt, és így csak 70 cm hiányzik a veszedelmet jelentő 500 cm-es vízmagassághoz. Esztergomnál 15 cm-t emelkedett.

Pozsony: A Duna erősen árad, és az este 572 cm-t mutatott a vízmérő.

Földrengés Eszéken: Távirat jelentette, hogy az elmúlt éjjel földrengés volt, melyet mennydörgésszerű robaj kísért. Pár másodpercig tartott, az alvókat felriasztotta, de kárt szerencsére senkiben sem tett.

Az idő: Budapesten ma reggel 3,4 Celsius-fok volt a hideg. Tegnap +4 és -4 Celsius-fok között váltakozott. Magyarországon az időjárás szárazabbra fordult, éjjel a hőmérséklet fagypont alá szállt.

Jóslat: Déli szelekkel többnyire száraz, nappal enyhe, éjjel fagyos idő várható.

Adakozások: A kereskedők és iparosok hitelszövetkezete II. 12-i közgyűlése alkalmából 30 forintot küldött be hozzánk a fővárosi hajléktalanok javára.

Más: Drága a hó! A hó eltakarítását ma fejezte be a fővárosi köztisztasági hivatal. A most lezárt számadásokból kitűnik, hogy az idei télen a rendkívüli havazások rengeteg pénzébe kerültek a fővárosnak. Így a köztisztasági hivatal csupán a IV-V. ker., a Kerepesi út és Andrássy út takarítására 70 000 forintot költött. Ez összegből 21 600 forintot fizettek ki a napszámosoknak, és kb. 50 000 forintba került a fuvarozási költség.

Más: Farsang vége. Az éjjeli élet fő vonalán, különösen a Kerepesi úton és a Király utcán még éjfél után 2 órakor olyan volt az élet, mintha csak a nap világítana, nem pedig az éjjeli kávéházak vörös lámpásai.

A Vígszínház küldöttsége a belügyminiszternél: Keglevich István gróf vezetésével a belügyminiszterhez küldöttség érkezett, hogy az állami segélyt a Vígszínház részére megkérvényezze.

A Népszínházban holnap, február 17-én színre hozzák a "Leányasszonyt" - Abonyi népszínművét.

Más: A Jószív sorsjegyek mai húzása alkalmával a főnyereményt, 10 000 forintot az 5960-as sorozat, 77. szám nyerte.

Egyről-másról: Ferdinánd bolgár fejedelem házassága: Ferdinánd Bourbon Lujza Mária főhercegnővel házasságot kötött.
Az eljegyzés február 12-én történt.

Gyermekbohócesték: A Vigadóban február 19-én gyermekbohócestély lesz." 
 

Az ömlesztett híranyagot napközben folyamatosan lehetett hallani (a tőzsdehíreket negyedóránként, a többit óránként változtatták), az este pedig a műélvezeteké volt. Három évvel később a Telefonhírmondó Értesítője így tekintett vissza az előző évre: "Nagy gonddal és figyelemmel válogattuk össze a Telefonhírmondó esti programját. [...] 

A magyar művésznők közül hallották a Telefonhírmondó előfizetői Ábrányiné W. Margitot, Blaha Lujzát, Csillag Terézt, Hegyi Arankát, Helvey Laurát, Jászai Marit, Keczeri Irént, Komáromi Mariskát, Kopácsi Juliskát, Küry Klárát, Nagy Ibolykát, Pálmay Ilkát, H. Pauli Mariskát, Rona Józsefnét, Z. Singhoffer Vilmát, Vizvárynét és Vizváry Mariskát, a Vígszínház összes tagjait, s kívülük még sok kitűnőségét a fővárosi színházaknak.

A felolvasó közt ott találjuk Jókai Mórral, a költőkirállyal élén a magyar irodalom legjelesebbjeit: Abonyi Árpád, Ábrányi Emil, dr. Ágai Adolf, Gerő Károly, Gerő Ödön, Jakab Ödön, Kürthy Emil, Makay Emil, Porzsolt Kálmán, Rákosi Jenő, Rákosi Viktor, Szomaházy István, Thury Zoltán és Váradi Antal neveit, közreműködtek továbbá az apróságnak annyira kedves csütörtöki gyermekestéin az ifjúsági irodalom kitűnőségei is." (Telefonhírmondó Értesítője, 1896. szeptember.) 
 

A későbbiekben állandósult műsorokat 1897-ben Napirendként így teszik közzé: 

"9.30-10.00 Napirend, bécsi és külföldi hírek, telefonértesülések, éjjel jött táviratok, hivatalos lap hírei 

10.00-10.30 Tőzsdejelentés 

10.30-11.00 Hírlapszemle, érdekesebb hírek, táviratok 

11.00-11.15 Tőzsdejelentés 

11.15-11.30 Helyi és színházi hírek, sport 

11.30-11.45 Tőzsdejelentés 

11.45-12.00 Országgyűlés, vidéki és külföldi hírek 

12.00-12.30 Országgyűlés, udvari, politikai, katonai hírek 

12.30-01.30 Tőzsdejelentés 

01.30-02.00 Ismétlés, az eddig olvasott érdekes hírek 

02.00-02.30 Országgyűlés, törvényhatósági hírek, táviratok 

02.30-03.00 Országgyűlés, helyi hírek, táviratok 

03.00-03.15 Tőzsdejelentés 

03.15-03.30 Érdekesebb tárcacikkek felolvasása 

03.30-04.00 Országgyűlés, pontos idő, időjárás, törvényszéki vegyes hírek 

04.00-04.30 Tőzsdejelentés 

04.30-05.00 Bécsi lapok hírei, pénzügyi és gazdasági hírek 

05.00-05.30 Színházak, sport, művészet, divat, irodalmi műsorok. Helyi, vegyes hírek, táviratok 

05.30-06.30 Az angol, francia és olasz nyelv rendszeres előadása és tanítása, éspedig: 

05.30-06.00 angol nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken 

06.00-06.30 francia nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken 

06.00-06.30 olasz nyelv: kedden, csütörtökön, szombaton 

05.00-06.00 Csütörtökön gyermekdélután 

07.00-pontban: vagy az Operaház, vagy a Népszínház előadása hallható. Úgy az előadás, mint a felvonások kezdetét rádiójel jelzi. 

A 8 óra utáni első felvonás közben a párizsi, berlini és frankfurti tőzsdetudósítások kerülnek felolvasására. Ezen tőzsdetudósítások felolvasását szintén rádiójel előzi meg. 

A közvetített opera vagy népszínházi előadás befejezte után: tőzsdejelentés, hírek, táviratok. 

Az esti hírsorozat felolvasása után éjfélig felváltva katona- és cigányzene hallható." 

 

(Lőrinc László: A telefonhírmondó c. írása alapján) 




A Telefonhírmondó fogadtatása
A telefonhírmondó fogadtatása
Egykorú sajtó a telefonhírmondóról


"Most visszatekintünk a múlt esztendőre, önérzettel mondhatjuk el, hogy a Telefonhírmondó 1895/96-iki szezonja az eredményekben szintén nem volt meddő, de igenis korszakot jelent a telefonújság életében. A közönségnek fokozatosan - és rohamosan - emelkedett érdeklődésével együtt emelkedett a mi igyekezetünk is arra, hogy annak a publikumnak, mely hírmondó barátjául s estére társaságul választotta magának a telefonújságot, egy pillanatra se legyen panasza erre a csak hangban jelentkező barátra.

Különös tekintettel voltunk az üzleti világ érdekeire, minthogy ez a világ az, amelynek legnagyobb szüksége van gyors és pontos értesülésre. A tőzsdei hírszolgálatot kiterjesztettük, s [a] világ minden nagy tőzsdéjével összeköttetést létesítettünk, s míg eddig csak Bécsből, Frankfurtból és Párizsból számoltunk be a tőzsde állapotáról, 1986. január elsejétől kezdve azt a reformot léptettük életbe, hogy naponkint többször a leggyorsabban értesítjük előfizetőinket a bécsi, frankfurti, párizsi, hamburgi, brémai, antwerpeni, londoni és New York-i tőzsdék állásáról és árfolyamairól.

A napirendnek ez a része a jövőben se változik, amint hogy nem változik, csak tökéletesedik napról napra a hírszolgálat is, bár már eddig is sikerült elérnünk azt, hogy minden, ami akár a szomszédban, akár a világ bármely táján történt, [azt] a fővárosban a Telefonhírmondó előfizetői tudták meg először. Azért lett nélkülözhetetlen a telefonújság a közönségnek, s ennek az odaadó munkának köszönhető az, hogy a rohamosan fejlődő, technikai vívmányokban gazdag főváros a beszélőújság szerteszaladó sodronyai nélkül már alig képzelhető el.

Nagy gonddal és figyelemmel válogattuk össze a Telefonhírmondó esti programját. Ez az idő az élvezeteké, azért csak élvezetet nyújtottunk előfizetőinknek, magunk köré gyűjtve, közönségünk gyönyörűségére, egész táborát a művész és író előkelőségeknek.

A magyar művésznők közül hallották a Telefonhírmondó előfizetői Ábrányiné W. Margitot, Blaha Lujzát, Csillag Terézt, Hegyi Arankát, Helvey Laurát, Jászai Marit, Keczeri Irént, Komáromi Mariskát, Kopácsi Juliskát, Küry Klárát, Nagy Ibolykát, Pálmay Ilkát, H. Pauli Mariskát, Rona Józsefnét, Z. Singhoffer Vilmát, Vizvárynét és Vizváry Mariskát, a Vígszínház összes tagjait, s kívülük még sok kitűnőségét a fővárosi színházaknak.

A felolvasó közt ott találjuk Jókai Mórral, a költőkirállyal élén a magyar irodalom legjelesebbjeit: Abonyi Árpád, Ábrányi Emil, dr. Ágai Adolf, Gerő Károly, Gerő Ödön, Jakab Ödön, Kürthy Emil, Makay Emil, Porzsolt Kálmán, Rákosi Jenő, Rákosi Viktor, Szomaházy István, Thury Zoltán és Váradi Antal neveit, közreműködtek továbbá az apróságnak annyira kedves csütörtöki gyermekestéin az ifjúsági irodalom kitűnőségei is.

Ezenkívül a múlt évben hallhatta először a Telefonhírmondó közönsége otthon a mi hálózatunk közvetítésével a Népszínháznak operett-előadásait s az Operaház előadásainak ouverture-jeit is.

Ez a nagy áldozatokat követelő s az egész világon páratlanul álló műélvezet még fokozottabb mértékben rendelkezésére áll közönségünknek a jövőben is, s hogy ez a fokozottabb mértékben ne legyen beváltatlan frázis, már most mindjárt olyan kellemes meglepetésről gondoskodunk közönségünk számára, amelyet bizonyára nagy örömmel fogad az egész főváros.

Október hó 1-jétől, miután a Telefonhírmondó műszaki igazgatója által vezetett kísérletek be lesznek fejezve, előfizetőink otthon hallgathatják végig a magyar királyi Operaház minden előadását.

A magyar királyi Opera kormánybiztosa és a Telefonhírmondó igazgatósága közt már a múlt évben fennállott az az egyezség, hogy az Operaházban előadott dalművek ouverture-jét a Telefonhírmondó összes állomásain hallhatta a publikum. Ez a megállapodás most az Opera kormánybiztosának, báró Nopcsa Eleknek szíves előzékenysége folytán a Telefonhírmondó közönségének nagy előnyére megváltozott, mert ezután már nemcsak a nyitány zenéjét, hanem az egész előadásokat végighallgathatja a közönség a Telefonhírmondó állomásain.

Ez olyan nagy jelentőségű reform a Telefonhírmondó életében, amely egyszerre nélkülözhetetlenné teszi a beszélőújságot. A legmagasabb zenei élvezet az, amelyet ezzel az újítással nyújtunk közönségünknek.

A hang átvétele a hangot többszörös erőben szétosztó mikrofonok által történik, s így jut el a zene és az ének a közönség fülébe, mégpedig oly tökéletesen, mintha ott az Operaházban hallgatná.

A nagy újítás megszólaltatta a sajtót is, s több lap emlékezett meg elismeréssel arról a munkáról, amellyel sikerült ezt az egész világon egyedülálló reformot behozni az egész fővárost át- meg átölelő hálózatunkba, s lehetővé tesszük, hogy aki eddig ilyen magas műélvezetre viszonyai miatt nem számíthatott, ezután publikuma lesz az Operának éppen úgy, akárcsak a páholybérlő.

A Budapesti Napló volt az első újság, mely méltányolta törekvéseinket ebben a cikkben, amelyet itt közlünk:

'Rövid időn [belül] az egész főváros egyszerre hallgathatja az Opera előadásait, egyszerűen otthon, a szobában, anélkül hogy valakit közvetítő szerepre kellene fölcsengetni. A két kagyló, mely a maga konvencionális zöld zsinórján, a dívány fölött csüng, fél nyolctól kezdve hazaviszi mindenkinek a magyar királyi Opera előadásait, csak meg kell hallgatni. A hangok változatlanul s annak a remek mikrofonnak a segítségével, amely megsokszorosított erőben osztja szét a hangot az Andrássy útra éppen úgy, mint a legmesszebbre, erősen, hangosan szűrődnek át a hallgató fülébe, úgy az ének, mint a zene, s ki se mozdulva kedvenc szögletéből, teljes operai előadást hallgathat végig az ember otthon.

És olcsón... Ez nagyon fontos kalkulus az egész számításban. Mert ha csak olyan drága is lenne ez a mulatság Budapesten, mint a párizsi theatrophon, már nem lenne az a rokonszenves vállalkozás, amit örömmel kell üdvözölni mindenkinek. Az az egészben a fő dolog, hogy szerezhesse meg mindenki magának azt az élvezetet, hogy magas nívón álló zenei produkciót élvezzen a munkája után, s ne legyen ez a kényelmes esti gyönyörűség a gazdagok kiváltsága.

A Telefonhírmondó igazgatósága, úgy látszik, szintén ebből a szempontból fogja fel a dolgot, mert úgy értesülünk, hogy az olcsó, esztendőnként tizennyolc forintos előfizetési árat nem emeli föl egy krajcárral se. Minden marad a régiben, csak a Dévay Janka vagy a Rákosi Szidi növendékei helyett ezután Ábrányiné, Hilgermann Laura, Perotti, Ney Dávid énekelnek a beszélőújság publikumának, s nyolcvan zenészből összeállított zenekar játszik a zongora helyett. Az Operaház pedig igazi kultúrintézmény lesz olyan óriási publikummal, amilyennek még a világnak semminemű zenepalotája nem dicsekedhetik, s a publikumnak az a része, amely eddig nem engedhette meg magának azt a drága mulatságot, hogy kedve szerint ellátogathasson az Andrássy úti múzsatemplomba, szintén fogalmat szerez magának arról, hogy mi a dalmű, s ami szintén igen fontos, mi a magyar dalmű. Az egész pedig kerül esténként öt krajcárba.

Nem túlzás, nem reklám, de a tiszta igazság, hogy Budapest a technikai vívmányok terén óriási lépést tett, amikor a magyar királyi Opera intendánsa és a Telefonhírmondó igazgatósága között létrejött az a szerződés, amelynek értelmében a Telefonhírmondó elvezetheti előfizetőihez az Opera előadásait.

Sokat várunk ettől.

Ez a nagy technikai vívmány fogja fölnevelni azt a törzspublikumot az Operaháznak, amely eddig még sehol sincs, csak a páholyokban és a támlásszékek néhány kibérelt sorában. Nagy eredményeket várunk ettől a reformtól a zenei művelődés terén, aminthogy bizony el kell ismernünk, hogy ebben a tág mezőben úgy általánosságban nagyon tájékozatlanul mozgunk. Elérjük azt, amit eddig hiába kísérlettünk meg, hogy a főváros polgársága részt kér magának venni zenei életünkből, ami ha eddig néhány filharmonikus koncertre és egypár híres vendég hangversenyére szorítkozott, az csak azért történt, mert nem volt nagy, állandóan érdeklődő publikuma a magasabb zenei produkciónak.

Azt hiszem, hogy csak két-három esztendő alatt egészen más képe lesz Budapest zenei életének, s ha ezt elérjük, az eredmény magában köszönet azoknak, akik azt ezzel a nagy, az egész világon még egyedülálló tökéletességű reformmal fölépítették.

Az elismerés természetesen elsősorban báró Nopcsa Eleket, a kormánybiztos intendánsát illeti. Ha ő nem látta volna át azokat a kiszámíthatatlan előnyöket, amelyek úgy az Operára, mint a publikumra hárulnak a reformmal, hajótörést szenvedett volna a vállalat minden igyekezete. Azután nagy elismerés illeti Szvetics Emil műszaki direktort, aki a vállalkozással járó minden technikai nehézséget zseniálisan győzött le, és a beszélőújság igazgatóságát, mely úgy intézkedett, hogy a dolog nemsokára már nemcsak papiroson válik ténnyé, hanem a telefonújság kis fényes kagylóiban is.'" (Telefonhírmondó Értesítője, 1896. szeptember.)

 

(Lőrinc László: A telefonhírmondó c. írása alapján)




A kortárs sajtó a Telefonhírmondóról

"A riadójel óriási fontossággal bíró találmány, mely a Telefonhírmondónál korszakalkotó. Sok kísérletezés után a Telefonhírmondó műszaki osztályának végre sikerült kitalálni egy olyan jelzőkészüléket, amivel a szerkesztőség figyelmeztesse a publikumot egy-egy, a napi események közül kiváló nagy eseményre, amiről éppen akkor ad hírt... a Telefonhírmondó. Szükséges volt ez azért, mert a közönség nem ül szakadatlanul a Telefonhírmondó hallgatókagylói alatt, s így talán éppen azt mulasztaná el a nap történetéből, ami a legfontosabb.

A jeladás legközelebb már szintén életbe lép.

Egy trombitahangszerű, idegen hangból áll ez, amire a második vagy harmadik szobában is azonnal figyelmes lesz a közönség, s még elég korán siethet a Telefonújság kagylóihoz, hogy meghallgassa azt a nagy újságot, amit a hírmondó megjelentet.

A riadójelet csak az igazán szenzációs események jelzésére fogja használni a szerkesztőség.

A hordozható állomások a közönség kényelmét vannak hivatva szolgálni. A Telefonhírmondó igazgatósága ezután olyan állomásokat is szerel fel, amelyek a lakásban bármely szobában és bármely falra alkalmazhatók, s nincsenek helyhez kötve, mint a mostani állomások. A közönség önmaga kikapcsolhatja az állomást, és azon szobában kapcsolja be, ahol hallgatni akarja. Erre nézve külön felvilágosítást bárkinek szívesen ad az igazgatóság, ha ezért akár levélben, akár élőszóval hozzáfordulnak." (Telefonhírmondó Értesítője, 1895. szeptember.)

**

"A nagyközönség, melynek tájékoztatására vannak szánva e sorok, úgy van a Telefonhírmondóval, mint volt évek előtt a telefonnal magával. Fölfogta és megértette lényegét, csodálta a találmány nagyszerűségét, és nem törődött vele tovább addig, míg a gyakorlati élet nem kényszeríttette reá. Így járt a Telefonhírmondó is. Megindulása idején általános feltűnést keltett, és a közönség érdeklődése oly mértékben nyilvánult, hogy a vállalat a tömeges megrendelésnek eleget tenni nem tudott.

Az új találmány gyakorlati hasznát kevés ember látta és találta meg.

A vállalat szerencséje az volt, hogy az első időben annyi előfizetőt szerzett, amennyivel az első kísérletek idejére biztosítva volt fennállása.

Küzdelmes másfél esztendő telt el, míg a szerzett tapasztalatok feltüntették a hiányokat, és kijelölték azt az irányt, melyet a gyakorlati érvényesülés terén követni kell.

Ez az új irány pedig abban állt, hogy legyen a Telefonhírmondó nappal hasznos, komoly, gyors és megbízható értesítője a közönségnek, este pedig szórakoztatója a családnak.

Hogy e kitűzött célt a Telefonhírmondó minél rendszeresebben és megbízhatóbban szolgálhassa, meg lett állapítva a felolvasás új napirendje, mely szerint különböző hírek a társadalom osztályainak kívánalmai szerint csoportosítva, bizonyos meghatározott időben kerülnek felolvasás alá. Ezt a mutatóul idemellékelt új napirendet nyomtatásban megkapja minden előfizető, és így csak akkor hallgatja meg a Hírmondót, amikor az őt érdeklő hírek vannak felolvasásra kitűzve.

Mert egészen más a nyomtatott újság, mely a napközben felmerült híreket összegyűjtve, részletesen kifejtve és megokolva, másnap reggel bocsátja olvasói rendelkezésére. Sok hír és értesítés így elveszti ugyan gyakorlati értékét, mert elkésve kerül a közönség tudomására. Ezen a bajon segít a Hírmondó, mert módjában áll, hogy a nap bármely percében fölhívhassa valamely eseményre a közönség figyelmét, alkalmat adva ezzel a rögtöni intézkedésre. A hivatalban lévő családapa megtudja, hogy tűz ütött ki abban a házban, melyben családja vagy ismerőse lakik, és megelőzheti a veszedelmet. Viszont az otthon levők idejekorán értesülnek valamely szerencsétlenségről, és gondos ápolás alá vehetik a család szerencsétlenül járt tagját, akinek életét menthetik meg ezzel. A kíváncsiak kielégíthetik ezt a vágyukat, mert például a napközben érkezett érdekes külföldit, aki csak estig marad Budapesten, a Hírmondó útján nyert gyors értesülés után rögtön fölkereshetik az utcán, szállodában vagy vendéglőben. Így van ez bármely látványossággal vagy tüneménnyel, mely előre megmondható nem volt, és mely napközben csak rövid ideig, néhány óráig tart.

A közönségnek hasznára is van a Hírmondó gyors értesítése, mert a tőzsdét nem látogató közönség, mely ott mégis érdekelve van, a nap folyamán folyton kapja a tőzsdetudósításokat, s idejekorán intézkedhetik megbízott ügynökénél vagy bankárjánál. Korábban értesülve bizonyos tervekről vagy árlejtésekről a városnál, megyénél vagy minisztériumoknál, a Telefonhírmondó előfizetője még oly időben rendelkezhetik, amikor még az újságok révén nem értesült róla a nagyközönség.

Megtalálja benne hasznát az ügyvéd, mert egy fél nappal előbb, délután 1/4 4-3/4 4-ig megtudja a Tábla és a Kúria jövendő tárgyalási sorrendjét és egyéb, őt érdeklő ügyet; megkímélte ezzel alkalmazottját egy úttól, és időt nyer az előkészületre.

Soknak lényeges szükség, hogy a politikai helyzetről és az országgyűlésről mielőbb értesüljön, s ez csak a Hírmondó révén lehetséges, amennyiben már az ülés folyamán kapnak megbízható és eléggé terjedelmes tudósítást az ülésről.

A sportkedvelőket bizonyára kellemesen lepi meg majd az, hogy például a lóversenyekről és az egyes futamok eredményéről, a verseny ideje alatt fél óráról fél órára kapnak értesítést, ha egészségi állapotuk vagy hivatalos teendőjük nem engedné meg, hogy a versenytérre kimehessenek.

Összevetve mindezeket, alig képzelhető, hogy oly helyen, hol az intelligens közönség összejön, mint ügyvédek, orvosok, magánosok és intézetek várótermében, kellemesebb szórakozást nyújtson valami, mint a hírmondó. Mert ez a közönség otthon már olvasott újságot, a tegnapi híreket már ösmeri, s így az elébe tett újság nem elégíti ki, holott a Hírmondó érdekes felolvasása leginkább van hivatva szórakoztatni a várakozó feleket.

Mintha arra volna hivatva a Hírmondó, hogy megszüntesse azokat a gyakran hátránnyal járó távolságokat, melyek nagyvárosok keretén belül önkéntelenül támadnak. Mert a külterület lakossága vagy a várossal összeforrt nyaralóhelyek közönsége a Hírmondó útján éppoly gyorsan és ugyanabban az időben értesül mindenről, akárcsak a központ. - A hivatása és foglalkozása által e helyekre utalt üzletember, politikus, ügyvéd, orvos vagy a fővárosi társadalomnak bármely más tagja nyugodtabban él, ha biztosítva látja magát minden oly meglepetés ellen, melynek következményei nem sújtják, ha rögtön intézkedhetik.

Ezer apró vonást lehetne felsorolni - olyat, mely a közönség hasznára van, és történjék ez csak ritkán, mégis megéri az előfizetésre költött összeget, mely naponkint csak 5 krajcárt tesz ki.

De bekövetkeznek a hosszú, unalmas téli esték. Az utcán dúl a hózivatar, és a család önmagára van utalva a meleg otthonban. Ismerős csak ritkán téved a házhoz, és alig nyújt szórakozást más, mint a megszokott zongora, duruzsoló teakatlan, nők kezében a horgolótű, a délután jött esti lap; néha egy új könyv vagy szépirodalmi újság. És boldog az, aki a tél unalmát még így űzheti el. De hányan vannak önmagukra utalva, szomorú együttlétben, beteg nővel, férjjel vagy anyával, a tovatűnt boldogság emlékével, kiknél minden visszaemlékezés csak fájdalmat okoz.

Azért lesz szívesen látott vendég bizonyára mindenütt a Telefonhírmondó bizalmas két kagylója, mely kézről kézre adva, édes, csengő dallal, muzsikaszóval, apró, kedves történeteivel vígabb kedélyt csempész a házba.

Micsoda mohó kíváncsisággal lesi majd az apróság Pósa bácsi, Elek apa és Forgó bácsi kedves meséit, vígan tapsolva kicsiny kövér kezeivel, és nevetve álmodja tovább a regét a puha ágyban - reggelig.

A gyermek lehunyó pilláival megcsappanna az elevenség, de a Hírmondó kagylója tovább suttog, tovább beszél. Megcsendül az ének, vidám zeneszó szűrődik át rajta, a Népszínházban talán éppen akkor éneklik azt a pajzán nótát, és mintha éppen onnan jönne a hang, és lopná be magát a távol eső otthonba. Még duzzog az asszony, hogy a színház pénztárához elkésve jutott a férj, de lassan megbékíti őt az a tudat, hogy az a két kis kagyló ott a falon hazavarázsolja neki a kívánt dalt vagy az elmulasztott koncert zenéjét. Egymáshoz simulnak az öregek, és el-elhallgatják az ifjú irodalom termékeit versben és prózában, gyakran az író tulajdon hangjain. Óh, mi másként volt ez régen! És aztán eltűnődnek a csöndes múlton és a zajos jövendőn, mely a maga villámszülte erejével távolságokat szüntet meg, és közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Az újjászervezett Telefonhírmondó az elektrotechnika minden újabb vívmányát felhasználta, hogy kellemessé tegye az estéket otthon, a családi körben, és mintegy nélkülözhetetlen szórakoztatója legyen azoknak, kik a bizalmas családi estéket és kényelmüket nem akarják feláldozni a házon kívül eső szórakozásért.

Minden egyes nap estéje a Hírmondó új napirendje szerint egy-egy kész hangverseny, változatos programmal. Kiváló énekesek működnek közre, sőt egész énekkarok tarkítják a sorrendet, váltakozva különféle hangszereken előadott zenedarabokkal. Ügyesen összeállított kvartettek, cigányzene és egyáltalában a zene terén minden, ami szép és kellemes, könnyen közvetíthető a Telefonhírmondó révén. A színművészet kiválóbbjai érvényesítik majd a tehetségüket, hogy az irodalomnak szavalásra szánt remekeit a közönségnek bemutassák.

Fő célul tűzve maga elé az esti szórakoztatást is, nagy anyagi áldozatoktól sem riad vissza a vállalat, hogy előfizetőinek oly műélvezetet nyújtson, melyhez csak áldozatok árán és ritka alkalmakkor jut a közönség. Ilyennek véljük a külföld jelesebb művészeinek bemutatását a Hírmondó útján, budapesti vendégszerepléseik alkalmával. Lehetővé tesszük a Hírmondó által a tudományos, de népszerű felolvasásoknak minél nagyobb körben való érvényesülését, amennyiben módunkban áll a felolvasását bevinni az előfizető lakásába vagy a kávéház és vendéglő törzsasztalához. Az emberiség művelődését szolgáljuk mindezekkel, a legkellemesebb formákban utat törve az új eszméknek, művelve a lelket és kielégítve azok vágyát is, kiknek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy ezeket az élvezeteket más úton is megszerezhessék.

Alig 5 krajcár naponta, egy fél esztendőben csak 9 forint a díj, mely a Telefonhírmondó használatáért jár. Budapest minden lakója megrendelheti, hisz a bevezetés költségeit a vállalat viseli.

J. Virág Béla, igazgató-szerkesztő"

(Vasárnapi Újság, 1894/42. 701. o.)

**

"A Telefon-Hírmondó, vagy Amerika Budapesten.

Az első és egyetlen dolog, amelyben Budapest előzi meg az egész világot. Amerikai regényekben, a jövő század románjaiban olvastuk a hasonló vallatot; de megvalósítva csak a költői képzelem látta. Mi már valósággal látjuk, azaz halljuk. Mialatt e sorokat írjuk, fülünkben csengenek a legújabb hírek, például a Duna emelkedéséről. De hogy e bevezetés után megtudják olvasóink, miről is van szó, elmondunk. Tegnap óta Telefon-Hírmondó című új vállalat indult meg a fővárosban, mely a legelső ebben a nemben. A budapesti telefon alapítója, Puskás Tivadar alapította ezt is. [...]

A fő vonalak máris meg vannak szállva. [...]

Különösen betegekre nézve megbecsülhetetlen, hogy bármikor értesülhetnek a nap eseményeiről (a külföldiekről is), országgyűlésről, tőzsdéről, gyűlésekről, miniszterek fogadásáról, de még a pontos időről is, mert ezt is mindig bemondja a telefon, s ha megáll valakinek az órája, nem kénytelen a pontatlan toronyórák után futkosnia, hogy megtudja, hányadán áll az idővel. [...]

A Telefon-Hírmondó szerkesztője Király Béla. Van tehát most valami hasznos dolgunk, amiben ez egyszer Bécs lesz kénytelen bennünket utánozni, s amivel megelőzzük még Amerikát is. A magyar technikai tudomány méltó büszkeséggel jegyezheti föl a vállalat megindulásának napját a fizika történetének könyvébe." (Magyar Állam, 1893. február 17.)

 

**

 

"Jobb hiányában méhkashoz hasonlíthatjuk ezt az új intézményt, melybe kora reggeltől késő estig járnak az alkalmazottak: riporterek, levél- és telegramhordók, hogy összegyűjtött terhüket ott lerakhassák. A külön telefonok csengettyűi szólnak, az új meg az új híreket ezáltal is gyűjtve. A beérkezett híreket és újdonságokat ott azonnal átdolgozzák, s a fő- és székváros minden részébe szétágazó vezetékeken át a több ezerre menő előfizetővel néhány perc alatt közlik [...]

Ha a telefont ma a modern városokból egyszerre eltávolítanák, elképzelhetetlen bábeli zűrzavar keletkeznék; hiszen tudjuk, hogy ma már, lázasan haladó korunkban a telefonvezetékek nem elég gyors összekötése is érezhető hiányként szerepel. Ez okból állíthatjuk, hogy a telefonhírmondó már egy év leforgása után is a modern városok nélkülözhetetlen kellékévé emelkedik.

A telefonhírmondó lényegéről, műszaki szerkezetéről manapság még úgyszólván semmit sem jelenthetünk; csak a külső, látható berendezésekről számolhatunk be; mert mindaz, ami a kevés helyet elfoglaló szekrényekben el van helyezve, kizárólag Puskás úr titka és szabadalma, melyet állítólag a mai napig még senkinek sem mutatott be.

Leírásunk tehát csak a külsőségekre és az eredményekre szorítkozhatik.

Ez új találmány motorját egy külön szobában elhelyezett battériák képezik, melyeknek vezetékei a híradószobában elhelyezett nagyobb szekrényben húzódnak, honnan a szabadalmat képező találmány gépezetein áthaladva ismét kikerülnek, és a szoba mennyezeténél négy-négy ágba oszolva a levegőben függő két darab hangfelfogó szekrényben eltűnnek. Ezek a szekrények tégla alakú fényezett faszekrények, melyek keskeny irányukban csüngnek a híradószobában elhelyezett két íróasztal fölött akképp, hogy a szekrénykék hangfelfogó tölcsérei az utóbbi előtt ülő szájmagasságába esnek. Ezek a szekrények közel 300 mm hosszú, 200 mm magas és 100 mm vastag tégla alakú prizmák. A felső lapon van a két hangfelfogó tölcsér egymással szembeállítva és egymástól mintegy 150 mm távolságban, a két keskenyebb függélyes oldalsíkon két-két gombos pecek áll ki, melyekbe a lecsüngő vezetékek végei csiptetvék.

E szobából indul ki egyelőre nyolc körbevezető, a fő- és székvárost nyolc részben behálózva, melyből a különféle utcákban lakó előfizetőkhöz vannak a vezetékek bevezetve. A vezetékek, bármennyi előfizető legyen egy-egy csoportban, megszakítás nélkül egy vonalban haladnak az egész úton végig, és térnek ismét a híradószobába vissza.

Az előfizetők lakásán két kis, fémből készült hallgatókagyló van elhelyezve, melyeket a hallgató a füléhez emel, amikor a telefonhírmondó híreit hallgatni akarja. Egy központból legalább 150 ezer hallgatót lehet kielégíteni.

A hang, melyet ez az új találmány a hallgatóval közöl, tisztább, érthetőbb és hangosabb is, mint a közönséges telefoné, mert mások beszéde által hangzavarok nem jöhetnek létre... [...]

Hogy a közönséget folytonosan új hírekkel láthassa el, a telefonhírmondó négy szerkesztőn kívül körülbelül százfőnyi dolgozótársat foglalkoztat, köztük fordítókat is, hogy a világ összes nyelvén megjelenő fontosabb újságok híreit lefordítsák - nyolc gyorsírót, hogy a telefonon beérkezett vagy szóbelileg elmondott híreket feljegyezzék, s vagy harminc riportert, kik a fő- és székváros legkülönbözőbb helyein megfordulnak, hogy a figyelemre méltó eseményeket a központtal azonnal közölhessék.

Minthogy a gyors értesülés különösen a fináncköröket érdekli, azért a börzei nevezetesebb árhullámzást a börze hivatalos ideje alatt negyedóránként, sőt ha szükséges, többször is közli.

Mihelyt a nehézségein túlestek, a délutáni és esti órákban műélvezetekkel fogják szórakoztatni az előfizetőket. A szólóének és hangszerekkel megejtett kísérletek pompásan sikerültek, s remélhető, hogy egész ének- és zenekarok produkcióinak felfogására és továbbítására is megfelelő hangfelfogók készíthetők, miáltal mulattató és tudományos felolvasásokon kívül koncertekben is részesíthetők a hallgatók... [...]

A világ minden részéről sereglenek most ide az érdeklődők, hogy eme bámulatos találmány működéséről meggyőződhessenek.

A hangnak nagymértékű eloszthatóságával maga Edison is sokat foglalkozott, de a problémát megoldani nem volt képes. Puskás a telefonhírmondó alapszerkezetét szintén Edison műhelyéből hozta, kinek sok éven keresztül munkatársa volt, s éveken keresztül úgyszólván ennek a kérdésnek a megoldásán fáradozott; fáradsága nem is volt meddő, mert azt a múlt év végén teljes siker koronázta.

Ebből a vázlatos leírásból is látható már, hogy a telefonhírmondó milyen nagy szerepet van hivatva az emberiség kultúrmissziójában betölteni, melynek megmérhetetlen fontosságát csak a legközelebbi jövő fogja teljes mértékben igazolni." (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, XII. évf., 1893. 70.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960. 188-192.)

 

**

 

"Beszélgető hírlap. Új és érdekes hírlapvállalat indult meg a fővárosban, mely a gőz meg a nyomdai szerek helyett a villámot meg a drótot fogadta szolgálatába. A napi hírszolgáltatást, amit a sajtó a szedők egész nagy seregének, a különféle gépeknek és az öntőműhelybeli ólomtárgyaknak külön mesterséget tevő alkalmazásával végez, az új hírlapvállalat a villám és a drót alkalmazásával végzi. Puskás Tivadarnak, a budapesti telefonhálózat mesterének és a nagynevű Edison egykori munkatársának jutott az eszébe a század három legsikeresebb találmánya, a gőz, a villám és az újságíró közül a két utóbbi erejét úgy egyesíteni, hogy közreműködésükkel a közönség óráról órára értesüljön mindenről, ami a világon történik. Az előfizetők nem kapnak lapot, csak egy könyv alakú cserfadarabot a szobájuk falára, amely az új vállalat szerkesztőségével drótkapcsolatban áll, s amelyen két hallgatókészülék függ. Ennek a hallgatókészüléknek a segítségével a t. olvasó - nem olvasók, hanem hallgatók - reggel 9 órától este 9 óráig, óráról órára friss híreket és ezenkívül vasárnaponként felolvasásokat, szavalatokat, éneket és muzsikát hallgathatnak. Mert a Telefonhírmondónak, ahogyan az új vállalatot nevezik, nemcsak a hírszolgáltatás, hanem a szépirodalom és művészet kultiválása is benne van a programjában. A jelesebb írók szépirodalmi produktumait a szerzők előadásában hallgathatja a közönség, s lehet eset arra is, hogy valamely világhírű művésznő vagy művész dalaiban, hegedű- vagy zongorajátékában a Telefonhírmondó hallgatói hamarabb gyönyörködhetnek, mint a színházak közönsége. A híreket arra szerződtetett alkalmas orgánumok mintegy elbeszélgetik, interjúk esetén pedig, ha az illető nevezetes férfiú a szerkesztőségbe fölfárad, természetben kapják az előfizetők a tudósító kérdéseit, meg az arra adott válaszokat is.

A budapesti telefonhírmondó mintájára a feltaláló a világ összes nagyobb városába be akarja vezetni a hírszolgáltatásnak ezt a módját, a beszélgető hírlapot, amely valóban igen gyors és csakugyan kellemes módja az eseményekről való értesülésnek." (Egyetértés, 1893. február 17.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960, 187-188.)

 

**

 

"Telefonhírmondó a címe annak a világcsodának, mely tegnap és ma Budapestet csakugyan Európa első városává tette, már amennyiben a kolera révén még nem élvezné ez idő szerint ezt a dicsőséget. Ezúttal azonban arról van szó, hogy nekünk van a világon egyedül elbeszélt hírlapunk, ami csakugyan unikum. A 'szóval elbeszélt telefonújság' Puskás Tivadar találmánya, aki ezt Budapesten léptette először életbe, s nemsokára Bécsbe és a többi európai városokba megy megcsinálni. Amit pár évvel ezelőtt mint távoli lehetőséget, szinte mesét emlegettünk, az most kézzelfogható és füllel hallható valóság. Ma szerkesztőségünk ablakán a helyi és bécsi telefon két pár sodronya mellett egy harmadik pár vörösréz sodronyt vezettek be. A sodronypár egy tenyérnyi kis készülékkel van összekötve, melyen két horgon lóg a két telefonkagyló. Beszélgetőkészüléke persze nincs, csak hallani lehet rajta. Ha az ember megunja magát, odaül a készülék mellé, leakasztja a két kagylót, s hallgatja, mi újság Budapesten, Magyarországon s a nagyvilágban? Hallgathatják egyszerre ketten is, egyik az egyik, a másik a másik kagylón. Reggel 9-től folyton beszél 'valaki valahonnan' igen erős és tiszta hangon mindenféle újságokat... Montevideóban az elnök békés beszédet tartott... Philippopolisban a bolgárok igen örvendeznek... a Csap utcában egy cseléd marólúgot ivott... a Dráva torkolatánál nem zajlik a jég... Szegeden a Tisza árad stb. A szerkezet pedig egyszerű. A Magyar utcában van egy 'szerkesztőség', mely csak olyan, mint minden szerkesztőség. Híreket gyűjtenek benne mindenféle úton-módon. Három nagy szobában ügyes tollú urak feldolgozzák ezeket a híreket, a szerkesztő revideálja, s a kéziratot egy negyedik szobába küldik, ahol egy úr (minden fél órában más) egy telefonkészülékbe hangosan felolvassa a híreket, bizony nemcsak magyarul, hanem németül is. Mikor egynek vége van, következik 'más', változás nélkül, csak minél hamarabb. S ez így megy reggeltől estig. A többit pedig úgy kell elképzelni, hogy onnan egy óriási sodronyszál indul ki, s ez végigmegy minden 'előfizető' készülékén, s visszatér végül megint a beszélőhelyre. A leheletszerű villanyáram így hírül viszi minden előfizetőnek egyszerre az újságot, s szépen hazamegy elenyészni. Most még csak 20-25 előfizető van, de van vagy 600 kilátásban. A hírek most még válogatás nélkül gázolnak rajta egymás sorjába, de nemsokára ebben is rend lesz. Ki lesz hirdetve például, hogy reggel 9 órakor rendőri hírek, 9 1/2 órakor politikai hírek, 1 órakor börzehírek, 4 órakor törvényszéki hírek hallhatók stb., 5 órakor pedig hallható a 'tárca', s pont 8 órakor a koncert. Mert arról is van szó, hogy jeles énekesek fognak énekelni ebbe a 'hírlap'-ba az előfizetők gyönyörűségére. Így lesz nemsokára. Ma még mindez nincs így kicsinálva, s az ember csak igen érdekes kuriózum gyanánt hallgatja a híreket. De már így is sokat ér. Szerkesztőségünkben például a munkát zavaró járványos esti látogatókat már ma is telefonhírlappal kínáltuk meg, s így ők mohón hallgattak, mi pedig békében dolgozhattunk. Persze nagy baj esik a büntetőkódexben is. Az lesz a kérdés, hogy ez is sajtó-e, s az így elbeszélt becsületsértések és effélék esküdtek elé tartoznak-e, vagy járásbíróság elé? A jogászok most ezen veszekedhetnek majd, mert annyi bizonyos, hogy az a hírlap nem 'nyomtatvány vagy képes ábrázolat', sem pedig 'sokszorosítás'. (De azért Virág Béla 'felelős' szerkesztőnek vallja magát, mert jegyezni sehova sem jegyezheti a lapján.) Hogy azonban nagy jövője van, az kétségtelen. A mai 9 forintos félévi előfizetési ár mellett is sokan bevezettetik lakásukba. Az orvosok, ügyvédek és nagyurak előszobájában ezentúl a várakozók szintén pompásan elmulathatnak vele, s az ember, ha valami nyilvános bolondságot cselekszik, fél óra múlva már szépen otthon meghallgathatja, hogy miképpen ferdítik el. Magyarországnak csillagfa kezd emelkedni. Az egész világon tudni fogják, hogy a zónatarifa és az elbeszélt újság magyar földön, magyar ember fejében született, s Budapestről indult ki, hogy a világot meghódítsa." (Pesti Hírlap, 1893. február 17.; idézi Pap János: Puskás Tivadar. Budapest, Terra, 1960, 185-187.)




A rádiózás amerikai modellje

A rádiót mint műsorközlő médiumot az olasz Guglielmo Marconi tette ismertté (1895-ben párhuzamosan az orosz Popovval ő végezte az első rádiókísérleteket is). Az USA-ban Marconit vállalatának (American Marconi) eladására kényszerítették 1919-ben. A General Electric létrehozta a Radio Corporation of Americát (RCA).

 

A kezdeti próbálkozások

Az USA-ban 1920. novemberében szólalt meg az első rádió: a KDKA Pittsburgh-ben (ez az állomás mindmáig működik). Ők a mai értlemben vett rádióműsort szolgáltattak. A kezdetekben egy másik rádiózási filozófia alapján is indult állomás. Az ATnT 1922-ben New York-ban indított WEAF hívójelű adóját, melyen bárki beszélhetett, aki fizetett érte. Ennek az adónak tehát nem volt műsora, ami hamar bukáshoz is vezetett: a közönség érdeklődését ez a fajta „nyitott mikrofon" nem kötötte le. Az ötlet azonban mégsem ment veszendőbe, hiszen a pénzért kapható mikrofonidő gyakorlatilag a rádióreklámot jelenti. 

A kereskedelmi rádiók alapvető feltétele, hogy a bennük elhangzó reklámok minél szélesebb közönséghez jussanak el, tehát a WEAF bevezette reklámok mellett a KDKA bevezette műsorszolgáltatás házasságából megszülettek a kereskedelmi rádiók és hamar kiszorították a rádiózás első éveiben indult „oktatási" adókat (a nem kereskedlemi adók száma 1925-ben 150 volt, 1945-re 25-re csökken).

A WEAF eredeti koncepciója, a rádióidő bérbe adása ma is működik. Itt nem csupán reklámokról van szó. Pl. egyes rádiók arra szakosodtak, hogy kisebb közösségeknek egy órás blokkokat ad át (pár száz USD/óra áron), melyet tetszés szerinti saját műsorával tölt ki. Ilyen alapon működnek az amerikás magyarok helyi műsorai is). De éppígy ebbe a kategóriákba sorolhatók azok a hirdetők által megvásárolt műsorok, amikor egy műsorszámot fizet meg a szponzor azért, hogy a saját elképzelése szerinti műsort sugározzon. A szponzorált műsorok ma is léteznek, de már a legtöbb médiatörvény kiköti, hogy a szponzor a műsor tartalmát nem befolyásolhatja.

 

Rádióhálózatok

1927-ben alkották meg a „médiatörvényt" (Radio Act), mely egyrész a mai FCC (Szövetséges Távközlési Bizottság, kb. a magyar ORTT és HIF együtt) elődjének létrehozásával szabályozta az addigra teljesen kaotikus frekvenciahelyzetet (még mindenki ott sugárzott, ahol helyet talált a sávban - Chicagoban 40 rádió működött így 1926-ban), és monopóliumellenes határozatot is hozott.

Így végül négy nagy rádióhálózat jött létre (melyeknek műsorait a „főadójukon" kívül bizonyos óraszámban helyi rádiók is sugározták). Ekkorra az ATnT eladta rádióit és csak a rádiók közti összeköttetés biztosítása volt a feladata. Európától eltérően az amerikai hálózatok nem azonos műsort sugárzó közvetítőállomások hálózata volt, hanem egy központi adó műsorát időnként átvevő helyi rádiók szövetsége (leginkább a Juventus Rádió mai (2002) hálózatáshoz hasonlítható). A hálózatba kapcsódást egyrész az indokolta, hogy egy műsort azonos költségen sokkal nagyobb közönségnek lehet eladni, másrészt az, hogy a így azonos reklámok is sokkal nagyobb közönséghez juthattak el egyidőben.

A legnagyobb rádiós hálózat az RCA által létrehozott NBC, majd a Columbia lemezgyárt által alapított CBS kb. 100-100 csatlakozott helyi állomással, melyen a megállapodott időkben a központi műsorok voltak hallható. A másik két a Mutual Broadcasting System és az ABC volt. Az NBC újdonsága volt, hogy választási lehetőséget is teremtett: két országos hálózatot hozott létre: a Piros Hálózatot könnyedebb és a Kék Hálózatot komolyabb programokkal. Az NBC a csatlakozott rádióktól pénzt kért műsorai átvételéért, a CBS viszont a műsoridő feletti rendelkezési jogot kérte: így saját maga által szervezett reklámokat ill. szponzorált műsorokat sugározhatott a csatlakozott állomásokon. A CBS ezzel hamarosan megelőzte az NBC-t, mert a helyi rádiók lelkesen fogadták az ingyen kapott szórakoztató műsorokat, amilyeneket ők nem tudtak volna elkészíteni. Cserébe csak be kellett mondaniuk az átvett műsor forrását és már cégnek nem adhatták oda ezt a műsoridőt.

 

A rádió a szórakoztatóipar legmodernebb eszköze (a rádió aranykora)

1930-ra Amerikában felismerik: a rádió a showbusiness legnagyobb ágazatává vált (Billboard magazin). A gramofoniparnak olyan erős konkurrenciát jelentett, hogy gramofonfelvételek sugárzását egyenesen tiltották. Ennek hatására szerte a világon sorra alakultak a rádiók saját zenekarai, melyek élőben játszották a szórakoztató, jazz, és komolyzenét. Mindennaposak voltak az élő közvetítések különböző szórakozóhelyekről, ahol a helyi zenekar (Magyarországon: cigányzenészek) műsora a gramofonénál is jobb hangminőségben juthatott el a hallgatókhoz. Az 1950-es évekig gyakorlatilag minden műsor élőben ment. Az USA-ban az amerikai zenészek szövetségének még azt is sikerült elérnie, hogy a rádió műsoráról - a zensézsek védelmében - nem készülhetett felvétel.

A műsorok az 1930-as - 1940- es években mindenhol a mai szóhasználat szerint egy „full service" közszolgálati adáshoz voltak hasonlók az egész világon. Szakosodott formátum-rádiók még nem léteztek, bár a zenei stílusban voltak különbségek (a WLS például „hill-billy szórakoztatást" kínált: mai szóval countryzenét.) Egy átlagos amerikai rádió 1932-ben 63 % zenét, 21% oktatási műsort, 12% irodalmat, 2.5% vallási, és 1.5% hírműsort közvetített. Prózai műsoraik között kiemelt szerepet kaptak a szappanoperák: a hetente ismétlődő rádiójátékok, melyek között a sci-fi témájúak (pl. a Superman)  különösen népszerűek voltak.

1938. októberében került adásba a ma már rádiótörténetinek számító, pánikot kiváltó „ál-dokumentum", Orson Welles H. G. Wells Világok harca (War of the Worlds) című könyvéből készült hangjátéka, a CBS New York-i főadóján. A történetben marslakók támadják meg a Földet. A hangjáték mindezt élő adásként állította be.

 

A háború hatásai

A II. világháború számos új jelenséget hozott a rádiózásban. Mint globális médium, alkalmas volt a nemzetközi politikai propagandára: rövidhullámú állomásokon kezdtek sugározni egymás nyelvein a szembenálló országok. Az USA elindította a VOA-t (Amerika Hangja), mely belföldre egyáltalán nem is sugároz. A „polgári" rádiózás egy szegmensét sok országban átalakították katonai rádióvá, ahol a külföldön harcoló katonák számára sugároztak szórakoztató műsorokat és üzeneteket a szeretteiktől. Nagy-Britannia és Anglia külön rádióállomást létesített erre a célra, melyek utódai ma is hallhatók mindenhol, ahol ezen országoknak katonai bázisa van (AFN il. BFBS). Ekkor kezdődött az amerikai állomásokon a hazafiasságra buzdító kormány által fizetett reklámok története.

A háború alatti években kezdett fellazulni az USA-ban a négerek hátrányos megkülönböztetése. Nem túl sokat emlegetett részlet az amerikai rádiótörténetből, hogy a fekete bőrű előadókat egyetlen amerikai showműsorban sem lehetett Misterként vagy Missként bemutatni - ezek a szócskák nem jártak a néger művészeknek. De még a háború alatt is kitartott az a szabály, miszerint „néger nem jelenhet meg semmilyen rádiójátékban, kivéve szolga vagy tudatlan, mulatságos személy szerepében.", illetve „az amerikai négerek háborúban betöltött szerepéről egyetlen szponzorált programban sem lehet beszélni".

 

Az első közösségi rádió

1947-ben indult az első közösségi rádió, a KPFA. Már addig is léteztek nem nyereségérdekelt műsorok, oktatási céllal, de ez más volt. A KPFA a kormánnyal szemben a pacifizmust képviselte, és aki azonosult céljaikkal, azt mikrofonhoz negedték. Hallgatói adományból tartotta fenn magát, munkatársai fizetés nélkül dolgoztak. Ez a modell mindmáig alapja a közösségi rádióknak.

A formátum születése[1]

A rádiózás hőskorának a II. világháború vetett véget, a TV megjelenése pedig egyenesen „végveszélybe" sodorta. A hőskor amerikai kereskdelmi (más nem volt) rádióműsorai olyanok voltak, mint ma a tévé műsora. Híradók, játékok, szappanoperák, sci-fi-k, gyerekműsorok stb. A tévé megjelenésével a televízió a rádiótól elszívta nemcsak a hallgatóságát, de a műsorkészítőket (műsorostul) és a hirdetőket is. A New York Times írta: „A rádió, ha nem is halott, de haldoklik".

Egy omahai (Nebraska állam) rádió elkeseredett tulajdonosa, Todd Storz (Gordon McLendonnal együtt) az ötvenes évek elején a helyi ivóban felfigyelt arra, hogy az italozók és a pincérek ugyanazt a számot játszották újra és újra. Megkérdezte, hogy nem unják-e, és azt felelték, hogy ezt szeretik. A rádió vezetője végigjárta az összes kocsmát és azt hallgatta, hogy milyen zenéket játszanak bennük. Ezután a helyi lemezboltba ment el, és kiderítette, hogy mely lemezek mennek a legjobban. Úgy döntött, hogy megveszi a legjobban menő 40 lemezt (még csak „kislemezek" voltak), és a rádióállomásán ettől kezdve ezeket játszotta a lemezbolt népszerűségi listája alapján a negyvenediktől az elsőig, majd újra előről. A TOP 40 formátum megszületett. A hallgatók visszatértek a rádióhoz, és a hirdetők is. Más rádiósok Omahába repültek, hogy kifigyeljék az új műsorszerkezetet. Pillanatokon belül az egész USA-ban sorra indultak a TOP40 rádiók. Ugyanazok a zenék, napi 24 órán át - az emberek pedig ettől kezdve nem műsorokat, hanem a rádióállomást hallgatták. Hamarosan azonban egy városon belül is több - akár 5-6 - TOP40 rádió indult, melyek ugyanazért a közönségért és hirdetőkért versengtek. Egyértelmű volt, hogy ez a verseny nem tartható sokáig. Ezért új formátumok indultak, más célközönségnek. Ez a folyamat ma is tart: a formátumok alakulnak, új, „divatos" formátumok születnek, mások pedig vesztenek népszerűségükből. 1979-ben a WKTU rádióban született a disco formátum, népszerű volt a MOR (middle of the road). 1982-ben debütált az afrikai amerikai közönségnek szóló Urban rádiós formátum. Ma több mint 12.000 rádió sugároz az USA-ban, 80 különböző formátumban. A formátum-rádiózás egyben a háttér-rádiózás megszületését is jelenti: a rádió immár nem az esti családi főműsoridő médiuma, hanem a munkába menet közben autóban, munkaidőben munkahelyen, este „zajfüggönyként" hallgatott médium.

Magyarország első szakosodott kereskedelmi rádiója a budapesti 92.9 Star Rádió volt, mely a „60-70-80-as évek szupersztárjait" játszotta.

A különféle formátumú rádióknak nem csak a tartalma, zenei stílusa, hanem a hangzása is egyedi: más-más műsorvezetői stílust és hangzást igényel egy country- vagy egy urban formátumú rádió.

Az ötvenes évek szüleménye a rádiós játszási lista: a rádión játszott zeneszámok tudatosan válogatott listája. Chuck Dunaway és Kent Burkhart 1955-ben a KXOL (Fort Worth, Texas) adón alkalmazták először.

 

Az URH sávban történő FM sugárzás a II. világháború idején indult az USA-ban, hosszas technológiai harc után (a módszert már a 20-as években kidolgozták). 1948-ban már 1000 amerikai FM állomás volt, ma 6700. Az FM adók száma az 1970-es években haladta meg az AM adókét. Elsősorban a fiatalok körében volt népszerű, hisz itt kiváló minőségben, sztereóban hallhatták kedvenc zenéjüket. A középhullám sem halt meg, mindnmáig a nosztalgiaműsorok és beszélgetős- és hírrádiók a középhullámú sávban kapnak helyet. (Európában elsősorban az állami rádiók sugároznak itt).

 

A közszolgálat megjelenése

1970-ben alakult meg az 1967-es Közszolgálati Műsorszórás Törvény elfogadása után a PBS, mely a közszolgálati rádiót és televíziót felügyelte. A rádió műsorszámokat készít, melyet a helyi nem kereskedelmi rádiók ingyen kapnak. Ezek a rádiók többnyire egyetemeken készülnek, sok komolyzenei és prózai műsort sugároznak.

 

Amerikai rádiózás története: http://www.reelradio.com/



[1] Bud Stiker: The World of Private Radio Mission and General Principles (in: Conference on the Future of Private Radio Broadcasting, Budapest, 2001. dec. 7.)




A rádiózás története Nagy-Britanniában, Európában

Az európai rádiózást modelljét a nemzetállamok keretei jelölték ki. Egy országos - állami monopolhelyzetben rádió - elvén terjedt el a rádiózás szinte minden országban. Csak a 70-90-es években vált duálissá a médiarendszer a kereskedelmi rádiók engedélyezésével, illetve triálissá a közösségi /szabad rádiók elindulásával. Szintén csak a legutóbbi évtizedekben jelentek meg a helyi rádiók.

 

A hőskor

A húszas évek elején a nyugat-európai adók elindulása után közép- és kelet-európában még a vevőkészülék üzemeltetését (házi építését) sem engedélyezték. A helyi adások elindulása után is külön rádióengedély kellett a rádiók működtetéséhez (ami rádióelőfizetési díj, később tévé előfizetési díj formájában lényegében 2002-ig fennmaradt Magyarországon).

 

A kezdeti években néhány országban voltak kereskedelmi rádiók is (pl. Norvégia, Franciaország), melyek tevékenységét az állami monopólium bevezetése szűntette meg, általában a II. világháború után. Máshol máig folyamatosan megmaradtak a kereskedelmi rádiók (pl. Spanyolország). Luxemburg különleges példa, hiszen az 1933-ban alapított Radio Luxemburg is kereskedelmi rádió volt, és számos európai piacra szórta egész a közelmúltig középhullámon (208 m) kereskedelmi műsorát. A harmincas években angiali hallgatottsága vasárnaponként meghaladta a BBC-ét, mert tánczenét sugárzott, amit a brit hallgató a közszolgálati rádióból nem kapott meg.

 

Írországban már 1919-ben működött zenét és szöveges műsort sugárzó rádió, melyet azonban betiltottak. 1921-re már több száz rádióamatőr volt a brit éterben, de engedélyük maximum heti 15 perc sugárzására volt. 1922-ben indult az első engedélyezett brit műsorszóró állomás, 2MT hívójellel. 1922-ben hozta létre hat, a készülékgyártásban is érdekelt cég a British Broadcasting Company-t, monopóliummal, a 2LO állomás utódjaként (hang: 2lo.mp3). Jogot kaptak előfizetési díj szedésére, így a korai BBC bevételei ebből és az eladott készülékek után fizetendő díjból folytak be. Céljuk az volt, hogy a műsorsugárzással lendítsék fel az általuk gyártott készülékek forgalmát. A BBC-t 1927-ben megtették a Parlamentnek felelős, de a kormánytól független közintézménynek (British Broadcasting Corporation). Reklámot nem sugározhatott (és ezt máig fenntartja!), a kiegyensúlyozott tájékoztatás megtartását egy külön testület ellenőrizte. A kezdeti években a pártatlanság megőrzése érdekében nem adhatott hírt a parlamenti vitákról és máig nem fűzhet véleményt a hírekhez.

Első igazgatója 1938-ig (Lord) John Reith volt, akinek a közszolgálatiságról vallott elvei az egész európai rádióműsorszórást alapjaiban befolyásolták. A műsorsugárzás céljának a hallgatók „oktatását és felemelését" jelölte ki. A műsorpolitikában ezért a vegyes műsorszerkezet (mixed programming) elvét követte. Ebben az egymást követő műsorszámok rendjének kiszámíthatatlanságával igyekezett rábírni a hallgatót arra, hogy folyamatosan végigkövesse az adásokat és éppúgy végighallgassa a szórakoztató rádiójátékot, mint az azt követő komolyzenei programokat. Feladata volt a közízlés és közerkölcs nevelése is. Kialakították a délkeleti angol kiejtéssel beszélő „BBC Standard English"-t; a bemondók pedig csak szmokingban - állhattak a mikrofon elé. Vegyes műsorával a társadalom minden rétegét megszólította - legalábbis elvileg. Az adások ugyanis sokak szerint nem a hallgatók, hanem a kulturális elit értékeit és normáit képviselték. A kulturális paternalizmust a monopóliuma tette lehetővé.

1925-re már a BBC at ország 85%-án fogható volt, amiben Európában élen járt (hasonlóképp teszi ma is a DAB kísérletekben). 1937-ben a családok 71%-a fizetett elő a BBC-re.

A rádió növekvő népszerűsége miatt nem csak a gramofonipar, de a sajtó is fenyegetőnek érezte a konkurenciát. Így a BBC-t kényszerítették arra, hogy egészen 1938-ig az esti órák előtt nem sugározhatott hírműsort (addigra már mindenki megvette a maga délutáni napilapját is).

A II. világháború felborította a békeidők műsorpolitikáját. A propaganda nem csak nemzetközi, hanem belföldi piacra is készült. A BBC két programját (National Programme és Regional Programme) egyesítették Home Service néven és 1940-ben létrehozták a Forces Programme-t, mely a katonáknak szólt. Mivel sokkal több vidám, szórakozató műsort és zenét sugárzott, mint a közszolgálati Home Service, 1942-ben már 50%-akl több hallgatója van, mint a Home Service-nek: megkezdődik a programok szakosodása.

A hitleri náci propagandát ellensúlyozta a BBC ekkor létrehozott többnyelvű - és a célterületeken általában betiltott - világszolgálata (World Service), mely a II. világháború alatt már magyar nyelvű műsorokat is sugárzott. (hang: bbc.mp3)

 

**

A diktatúrák rádiózása.

A II. világháborúban a leghírhedtebb a náci Németország birodalmi rádiója volt, mely teljes egészében Hitler propagandáját adta. A propagandaminiszter Göbbels határozta meg a rádiós műsorpolitikát is. A BBC-ével gyökeresen ellenkező típusú állami rádiót valósítottak meg: a teljesen egyoldalú tájékoztatást. Göbbels alapfilozófiája az volt, hogy a rádióval pergőtűzszerű és egyszerű sztereotípiákon és szlogeneken keresztül gondolatok helyett elsősorban érzelmeket ébresszen. A rádióhallgatás ösztönzése céljából csak a német adásokat fogni képes néprádiókat dobtak piacra. A nemzetközi adások tekintetében is kihasználták a rádiót, hisz propagandaműsoraikat 28 nyelven sugározták a meg nem szállt területekre (megszállás után már a „belföldi" birodalmi műsort közvetítették a helyi rádiók is).

Hasonlóan fontos propagandaszerep jutott a Szovjetúnió rádiójának is. A majd tucatnyi időzónát átölelő országban a rádióhallgatókat szintén távol próbálták tartani a külföldi műsoroktól, ezért bevezették az olcsó vezetékes rádióadást, melynek 1960-ig 31 millió előfizetője volt (a hagyományosnak ekkor 44 millió).

 

**

A háború után

A II. világháború után Forces Programme helyét a Light Programme veszi át, később létrejön a kulturális műsorokat sugárzó Third Programme. Ezt a modellt (közszolgálati általános program + szórakoztató program + komolyzenei-kulturális program) szinte minden európai állami rádió követi, ill. létrehozza: a Szovjetúniótól

(Rosszija-Majak-Orfej) Magyarországig (Kossuth-Petőfi-3. Műsor [később: Bartók]). A lord Reith-i koncepciót közelítik a közízléshez, a társadalmi igényekhez.

 

A rádió új konkurenciái

Az 50-es években a televízió megjelenése (Kelet-Európában ugyenez a 60-as években) alapvetően megváltoztatja a rádiózási szokásokat. A rádió közönségének 2/3-a 10 év alatt átvándorol a televízióhoz. A BBC-nek 1964-től kezdve egy másik kihívásal is szembe kell néznie: a kereskedelmi rádiók megjelenésével. Ezek - az állami monopólium miatt - csak kalózként indulhattak el, mely a nemzetközi vizeken horgonyó hajóról sugárzott. Az amerikai stílusú pergő zenei műsort sugárzó Radio Caroline pár hónappal indulása után 7 millió hallgatóval rendelkezik. (hang: caroline.mp3 Hamarosan más kalózok követik őt, pl. a Radio London, melyek összhalgatottsága már 15 millió. A Radio Luxemburggal együtt a britek 45%-a hallgatja ezeket a rádiókat. (hang: luxemburg.mp3)

A kalózokat elhallgattatni nem tudják (A Radio Caroline 1979-ig, anyahajója elsüllyedéséig működött), de a kalózrádiók sikere nyomán a BBC műsorpolitikájának helyességét többen megkérdőjelezik. A köz szolgálatának új koncepciója szerint a hallgatók nagyobb beleszólást követelnek a műsorba: az alapvetően zenére épülő műsort játékok, rövid hírek, reklámok és betelefonálós műsorok szakítják meg. A BBC végül ezen új koncepció alapján, 1967-ben megalapítja a Radio 1 nevű popzenei állomást, melyet szimbolikusan egy korábban kalóz DJ indít el. (Ennek húsz évvel későbbi követője a még Magyar Rádió műsoraként induló Danubius is). Ebben az évben átszervezik a többi állomást is, Radio 2, 3 és 4 neveken (utóbbi maradt az eredeti koncepció szerinti full service közsolgálati műsor). Ugyanekkor indítják el a BBC első helyi (körzeti) állomását, melyet máig 45 további követet. 1990-ben indul a Radio 5, mely előbb sportra, majd 1994-től Radio 5 Live néven hírekre szakosodott. A BBC hangjátékai ma is népszerűek, melyet pl. Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak c. sorozata is bizonyít, mely a BBC-n hangjátékként indult. (hang: galaxy.mp3) (Az Egyesült Államokban a rádióból a hangjátékok teljesen kiszorultak: helyüket az "audio book"-ok, magnókazettán és CD-n kapható "rádiójátékok" töltik be nagy sikerrel.)

Végül 1973-ban megszülethet az első magánrádió, az LBC (London Broadcasting Corporation). 1976-ban indult az első közösségi rádió. Az első országos kereskedelmi rádiók (a komolyzenei (!) Classic FM ésa könnyűzenei Virgin) csak 1992-ban indulnak.

 

Olaszország: kaotikus rádiószabadság

Az állami monopóliumot Olaszországban 1976-ban kérdőjelezték meg. Az alkotmányellenesnek nyilvánított monopólium eltörlése után gombamód szaporodni kezdtek az olasz magánrádiók. Az első években még nem voltak alárendelve a frekvenciagazdálkodásnak, így a rádiók alanyi jogon indulhattak azon a frekvencián, ahol csak akartak, illetve ahol üres helyet találtak. Ez a nagy fokú szabadság (és a vele járó káosz) nyomán ma is több mint 1976-tól 78-ig 2500-ra nőtt az állomások száma. A frekvencia azé, aki nagyobb teljesítménnyel sugároz elvén a tőkeerősebb, ezért erősebb adót üzemeltetni tudó vállalat több hallgatót ért el és elnyomta a kisebbeket.

 

 

Franciaország: közösségi és szabad rádiók

Franciaországban a monopóliumot először egy egyetemi rádió, a Radio Campus sértette meg 1969-ben. Őt csak 1977-ben követték a következők. Ezek a szabad / kalóz / közösségi rádiók először erősen politikus, baloldali beállítottságúak. Azóta szinte minden országban megjelentek a közösségi (vallási, kisebbségi, kommunális/civil, politikus/baloldali) rádiók. A közösségi rádiók műsorait szinte minden esetben „amatőrök", a közösség tagjai maguk készítik, ezért nagyobb hallgatóságot sosem vonzanak. A közösségi rádiók egy része időközben megszűnt vagy átalakult kereskedelmi rádióvá.

 

A kereskedelmi rádiók megjelenése

A magánrádiók engedélyezése a 70-80-as évektől a 90-es évekig tartott más nyugat-európai országokban - utolsóként Svédországban, Ausztriában, Törökországban vezették be a duális médiarendszert. Kb. ugyanerre az időre tehető a kelet-európai szocialista blokk felbomlása, melyben így szinte a nyugat-európai oszágokkal egyidejűleg indulhatott meg a kereskedelmi és közösségi rádiózás.




Rádiózás Afrikában és az arab világban

Afrikában, ahol a szóbeli kultúra még ma is igen jelentős, a lakosság nagy része írástudatlan, a televízióhasználat pedig még ma is csak a nagyvárosokra korlátozódik (az anyagiak és elektromosság hiánya miatt), a rádió szerepe az élet számos területén sokkal nagyobb jelentőségű, mint a világ más részein. Az afrikai rádióknak sok olyan funkciója is van, melyeket a fejlett országokban más médiumok látnak el vagy csak kis jelentőségűek.

A rádiózás korszakai. Az afrikai rádiózás történetét három fő korszak alkotja. A gyarmati korban a rádió még csak az európai gyarmatosítók igényeit szolgálta ki, de a frankofon és anglofon területeken más-más alapelképzeléssel láttak neki a rádiózás kifejlesztésének. A gyarmatosítás utáni korban az egypártrendszer és a teljes központi irányítás volt jellemző (központi adó és reléállomásai), ezek mellett pedig a politikai kalózadók. A kilencvenes években értek véget az állami monopóliumok, és megkezdődtek a frekvenciaosztások. A rádiók szabadabbak lettek és a demokratikus kultúra kialakításában is nagy szerepük van (pl. élő beszélgető műsorok). A 90-es évek óta néhány országban még az európai átlagot is meghaladó számú helyi/közösségi rádió alakult és kapott engedélyt, elsősorban vidéken; mindeközben megjelentek a kereskedelmi rádiók is, ezek viszont a nagyvárosokban.

Programok. A rádióprogramok tekintetében számos jellegzetessége van Afrika állomásainak. Az általános oktatási műsorok száma nagyobb, mint Európában, egyes állomások az egészségügyi felvilágosítást, mezőgazdasági technológiák terjesztését is célul tűzték ki. A helyi hagyományok ápolása, megőrzése, nőknek és gyerekeknek szóló programok is nagy jelentőségűek. A vallási adók missziós tevékenysége is kiemelt fontosságú. Az arab országokban általában külön, egész nap sugárzó csatorna közvetíti a Koránt. A zenei programokban a kívánságműsoroknak minden kultúrában nagy a szerepe, a személyes kapcsolatok nagy jelentősége miatt Afrikában sincs másképp. A zenei palettán, különösen kereskedelmi rádiókban, az amerikai popzene jóval kisebb jelentőségű, és a helyi afrikai popzene nagyobb szerepet kap. Kulturális programok alatt az afrikai médiaterminológia a hagyományos életmódhoz kötődő népi események közvetítését érti. Gambia és Tanzánia élen járt ilyen programok sugárzásában, máshol azonban a „modern" életvitel elképzelésének megfelelően kimaradtak a műsorokból. Külön szerepet kapnak a háborús helyzetben a politikailag elkötelezett propagandaadók - egyes országok polgárháborús viszonyai közt csak ilyenek sugároznak.

Technikailag Afrika rádiói mindmáig nehéz helyzetben vannak. Az egyik legfontosabb probléma a vidéki területeken az áram hiánya, ami helyett az ottani mércével mérve igen drága elemekkel lehet csak rádiót hallgatni.

Nyelv. Az adások nyelve külön fontosságú Afrikában. A központi rádió „kénytelen" adásidejének nagy részében azon a nyelven adni, melyet a lehető legtöbben megértenek - ez általában a volt gyarmatosító nyelve. A kis közösségi rádiók megjelenésével nyílt meg a lehetőség a kisebb közösségek nyelvein történő sugárzásra. A műsorok importja (pl. zenei, hír,) nem ütközik nyelvi nehézségekbe, így angolul, franciául, portugálul számos állomás átvesz bizonyos európai/amerikai gyártású rádióműsorokat.

Nemzetközi rádiók. A volt gyarmattartók nem távoztak el a rádiós porondról. Egyrészt helyi FM állomásokon és rövidhullámon relézik műsorukat, másrészt helyi rádiók műsorába beépítve. A gyarmattartó országok nemzeti rádióinak ma is nagy szerepe van a helyi afrikai állomások programjának összeállításában. A francia nyelvű gaboni kereskedelmi Afrika No.1 pánafrikai műsort készít, s talán az egyedüli, mely Európában is sugároz (Párizsban).

Esettanulmányok. Dél-Afrika magasan megelőzi valamennyi afrikai ország rádiós ellátottságát. A rádióra vonatkozó törvények és intézkedések minden adata megtalálható az interneten is. Afrika oszágai között Tanzánia rádiós fejlődése azért különleges, mert Nyenyere elnöksége alatt minden támogatást megkapott, és sokban hozzájárult a helyi kultúra megőrzéséhez. Nyelvileg is különleges, mert nem a gyarmati, sem a törzsi, hanem a kultúraközti szuahéli nyelvet választotta adásai nyelvéül. A tanzániai állami rádió mintapéldája lehet a többi országnak is. Szintén különleges Ghána helyzete, ahol az információs kultúra is előbbre tart más országoknál. Dél-Afrika után a második médianagyhatalom a Szaharától délre Nigéria, ahol már nagy hagyománya van a regionális rádiózásnak is. Az arab országokban Egyiptom az abszolút médiahatalom.

Az arab országok. Az arab nyelvnek szinte minden országban eltérő a kiejtése, ezért a média különösen fontos szerepet kap, hiszen itt az iskolákban is tanult - egységes - irodalmi arab nyelvet használják. Ezért az arab országokban lehetőség van pán-arab csatornák üzemeltetésére. Az arab országok médiatájképe igen színes palettán váltakozik. A konzervatív országok (Irán, Szaud-Arábia) csak állami médiumokat engedélyeznek, a szórakoztató zene szinte teljesen hiányzik, a műsorokban a vallási adások szerepe nagy. A „szabadelvűbb" országokban (Egyiptom, Marokkó, Omán, Libanon stb) a fiataloknak szán arab popzenei műsorok is helyt kapnak, léteznek kereskedelmi rádiók is, de a vallás szerepe itt is óriási. A diktatórikus országokban (Irak, Líbia) szintén csak állami adók működhetnek, melyek a politikai propaganda szolgálatában állnak.

 

Dél-és Közép-Amerikára az amerikai és az európai modell egyaránt hatással volt; országtól függően volt vagy nem volt állami közszolgálati rádió. A világ legnagyobb hallgatói táborával rendelkező rádió mindmáig az állami felügyelet alatt álló Kínai Rádió.




Digitális rádiózás

1995. december 1-én (épp 70 évvel a Magyar Rádió indulása után) az Antenna Hungária Rt. és a Magyar Rádió Rt. megindította az első DAB- (digital audio broadcasting, digitális rádió-) adást Budapesten. Ez mérföldkőnek számított a rádiózás történetében, a következő évek során azonban kiderült, hogy ezúttal valószínűleg egy elvetélt kísérletről van szó: DAB vevőkészülékek (legalábbis máig, legalábbis Magyarországon) nem kerültek forgalomba, és ma úgy tűnik, hogy még egy ideig nem is fog. Nagy-Britanniában állami támogatással már csaknem országos lefedettségű a DAB hálózat, melyen külön, csak DAB-on (és interneten) fogható programot is indított a BBC (6Music). Míg a DAB az URH FM rádiózás kiváltására lett tervezve, a nagy távolságra eljutó rövidhullámú rádiózás digitális verziójával is elkezdődtek a kísérletek. Ha ez megvalósul, egyetlen adóról egy kontinensnyi terület besugározható földi adóval, jó minőségben, úgy, hogy egy egyszerű hordozható készülékkel venni lehessen.

A digitális rádióadások valószínűleg egy internetes vagy/és műholdas felületen fognak elterjedni. Az USA-ban már több, mint százezer előfizetője van a Sirius Radio nevű 50 tematikus zenei csatornát kínáló műholdas rádiószolgáltatásnak, melyet az autósok számára építettek ki. Műholdas digitális adás Európában és Afrikában (WorldStar) is létezik, lényegesen mérsékeltebb sikerrel. A műholdas rádiók vételére hordozható készülék és a rá szerelt kistányér méretű antenna is alkalmas, de csak ott, ahol közvetlen rálátás van a műholdra (azaz a szabad ég alatt, ami elsősorban az autórádióknál valósítható meg).

Az interneten ellenben 2002-ben már 4000 rádióadás (streaming audio) fogható élőben. Ezek nagy része hagyományos rádió. Ezen felül megjelentek az ún. többcsatornás, 100-200 különféle zenei műfajú csatornát kínáló rádiók (music service provider), melyek bannereikből, CD-eladásokból és audio hirdetésekből fedezik költségeiket. Az USA-ban a 2002-ben bevezetett igen magas szerzői jogi díjak azonban számos rádiót leállásra kényszerítettek. A világ többi részén (egyelőre) a nem kereskedelmi vállalkozások számára is megfizethetők a jogdíjak.


Podcasting

(Ez a fejezet már elavult lehet) 

A podcasting során sorozatba rendezett mp3 hangfájlokat publikálunk a weben, úgy, hogy azokat az ún.podcatcher programokkal a felhasználó automatikusan le tudja tölteni a gépére, amikor az új mp3 fájl megjelenik.

A podcatcher program nagyjából úgy működik, mint egy levelezőprogram: új „levelek” (podcastok) érkeznek. A hangos „levelek” mellett csak szöveges üzenetek is érkezhetnek, ezeket RSS-nek hívjuk. Az RSS kezelő programok vagy megjelennek a „postaládában" a hangok mellett, vagy vételükor egy felugró ablakban tűnnek fel.

Minta podcastcher program: Bitscast - ingyen letölthető.

Az RSS üzenetek néhány mondatosak. A teljes üzenet az RSS-be ágyazott linken keresztül olvasható, közvetlenül a webről (az RSS gyakorlatilag egy weblap "reklámlevele", mely felhívja a figyelmet a weblap új anyagaira).

 

Egy podcast felépítése

A podcastok általában három fájlból állnak (itt néhány mintát mutatunk be. Ezeket működés közben ezen a címen lehet megnézni):

- xml fájl: ez tartalmazza a linkeket a hangfájlra, a hangfájl tartalmának rövíd szöveges leírását és a linkeket arra a weblapra, ahol minderről részletesen is olvashat a felhasználó (opcionális). A fájlban és között találhatók az egyes podcastok (egyedi műsorok vagy RSS szöveges "levelek") linkjei és szövegei. Ezeket manuálisan is meg lehet írni vagy - adatbázis használatakor - automatizált szoftverrel generálni. Ebben a fájlban található a podcast minden adata (cím, URL, rövid leírás, illetve az egyes részek tartalma).

- xls fájl: ez a fájl kiolvassa az xml fájlból az adatokat, a css fájlból a formázási utasításokat és ezek alapján összeállít egy weblapot, azaz a podcastnak egy olyan formáját, mely egy böngészőben jeleníti meg. A böngészők azonban mind egyénileg értelmezik az utasításokat és egyedi formázásban jelenítik meg a podcast fájlt.

- css fájl: formázási utasítások (betűtípus, színek stb.).

 

Mikor érdemes podcastingot / RSS-t használni?

Ha olyan audio / szöveges tartalmat kínálunk, ami rendszeresen új résszel jelentkezik. Audio tartalom lehet pl. egy rádió heti magazinműsora, vagy egy szappanopera epizódjai, de akár egy heti slágerlista is, RSS tartalom pl. egy adott site legfrissebb hírei (tematikában és terjedelemben is hasonló az SMS küldő szolgáltatásokhoz).

Mik a hátrányai?

A podcatcher program nem szükséges az mp3 letöltéséhez, tehát az manuálisan is letölthető az xml fájlban megadott linkről. Ám ez szükségszerűen letöltésnek minősül, tehát a webes letöltés szerzői jogi szabályai vonatkoznak rá, ám tekintettel a műfajra, bizonyos engedményekkel. Így a "podcast" típusú letöltésre kínált fájlok kedvezményes, átalány jogdíjért kínálhatók, de ennek fejében semmiképp sem tehetik lehetővé, hogy a felhasználó egyedi, jogdíjköteles anyagokat vágjon ki belőle (a szabad felhasználás kategóriájában természetesen nem érvényesek a következők). Így a podcast műsorokban nem hangozhat el elejétől végéig egy zeneszám (kisjogos alkotás), csak kb. 50%-a, vagy azokra rá kell beszélni, ill. le kell keverni. Ugyanígy nagyjogos művek sem kínálhatók podcastként. Azok a szájtok tehát, akik podcastjaiban jogdíjas műveket is tartalmaznak, eszerint kötelesek megvágni a podcastra kínált hangfájlt.

Az esetek jó részében azonban a podcasting műsorok tartalma nem jogdíjas (azaz saját felvétel, pl. hírműsor, beszélgetés stb.), így ezekért semmiféle jogdíjat nem kell fizetni.

Mi az "előfizetés"?

Angolul a subscription azt jelenti ez esetben, hogy egy podcastra feliratkozol, előfizetsz, azaz a podcastcher szoftverbe behívod az xml fájlt, és beállítod, hogy milyen gyakran nézze ezt a podcastot (frissítést keresve) és az új epizódokat automatikusan töltse-e le a gépedre. A podcastokat úgy is letöltheted, hogy nem fizetsz elő rájuk, és podcastcher szoftvered sincs, ez esetben a weblapról minden alkalommal manuálisan lehet letölteni az mp3 fájlt.

Milyen formátumok podcastolhatók?

Bármilyen, hiszen a podcast csak egy link. A legtisztább formában link sem, csak egy RSS üzenet (akárcsak egy SMS), de ebbe link is illeszhető, tetszés szerinti fájlra (doc, mp3, mpg, avi stb stb).

Mit jelent az a szó, hogy "podcast"?

Az eredeti cél az volt, hogy az internethez között fájlok "rádiószerűen", azaz mobilan legyenek hallgathatóak. Ilyen mobil lejátszó az ipod nevű, erről kapta nevét a "podcast", azaz olyan rádióműsor ("broadcast"), ami egy ipodon lejátszva mobilan is hallgatható. Az eredeti cél tehát az, hogy eleve az ipodra töltsék le a fájlokat a felhasználók.

Hogyan hirdethető a podcastom?

Akárcsak a weblapok, a podcastingoknak is vannak linkgyűjteményei, "elosztó szájtjai", ahol bejelenthetőek, illetve ahonnan elő lehet rájuk fizetni.




Podcasting: Feladatok

Állíts össze a saját tárhelyeden egy podcasting műsort. Minta a http://radio.csillagaszat.hu podcasting műsor (legalább egyet hallgass meg!).

Az összeállításhoz szükséges felvételeket itt találod

  • aláfestő zene
  • effekt
  • cím a műsor elején
  • cím a műsor végén

 

Az elkészítés menete:

Az egyes bejátszásokat pl. a Soundforge-ban digitalizálhatod (44 100 Hz / sztereó / 16 bit).

A műsort pl. Audition szoftverben (sokcsatornás hangszerkesztő) vághatod össze.

Innen File - Export Audio-val mentheted ki Microsoft wav formátumban.

Ezt a fájl a CDEx nevű szoftverrel konvertálhatod mp3-má (convert - convert wav file to compressed audio)

A C:/Audio alkönyvtába kerülő fájlt indítsd el a Winamp szoftverben és itt a fájl (kicsi zöld) nevére kattintva indíthatod el a tag editort, melyben az mp3 fájlba beleírhatod a metaadatokat (műsor címe, rövid tartalma [comment mező], szerzője, szerző elérhetősége stb.). A v2 taget használd.

Ezt az mp3 fájlt kell belinkelni a fent megadott xml fájl megfelelő részeibe, oda beleírva a műsor rövid tartalmát. A műsor audio részéhez készíts rövid szöveges (ha van, képes) változatot is, amit szintén az xml fájlban kell belinkelni (és a weben publikálni).

A kész anyag tehát a következő részekből áll (a publikusan hozzáférhető alkönyvtárban, a szerveren):

5 db mp3 fájl, sokcsatornás szoftverben szerkesztve, mp3 formátumba konvertálva, metaadatolva (tag editor).

1 db xml fájl, benne legalább 5 db , minden műsorhoz egy. (opcionális: RSS), minden link a saját URL-ednek megfelelően átírva

1 db. css fájl (mint a minta)

1 db. xsl fájl

5 db. html fájl (az egyes adásokhoz, rövid szöveges/képi tartalom, lehetőleg plusz, háttér stb., azaz nem a hang leírása, mert ki hallgatja meg a hangot, ha olvashatják is?)

1 db. html fájl (az 5 rész közös nyitólapja, szövegesen, linkkel az xml fájlra [„podcast" név alatt])




A rádiózás története Magyarországon

A Telefonhírmondó indulása. A Telefonhírmondót Puskás Tivadar tervezte, szervezte. Már 1881-ben Párizsban is kísérletezett a „dalműtelefonnal", de ez csak egyszeri közvetítés volt.

A Telefonhírmondó adása 1893. február 15-én indult el. A szerkesztőség az Astoriától nem messze, a Magyar utca 6. szám alatt volt, négy szerkesztővel és mintegy száz munkatárssal. „Mint a méhkasra, rajzanak be és ki a tudósítók és dolgozzák fel a munkatársak a beérkezett táviratokat, híreket és külföldi újságokat. Egy külön terem arra szolgál, hogy telefon útján érintkezzék a szerkesztőség a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók és a gyorsírók rendelkezésére. Külön összeköttetésben van a szerkesztőség a képviselőházzal és külön telefonvonal közvetíti a börzetudósításokat. Az így beérkezett híreket feldolgozva és szépen leírva megkapják a felolvasók, akik felváltva olvassák fel az e célra szánt készülékek előtt egy e célra berendezett szobában a kiadásokat" - írta az Ország-Világ az indulás évében. Az alapító Puskás Tivadar az indulás után két hónappal meghalt. A telefonhírmondót Popper István  fejlesztette tovább; ő alakította ki a sávos műsorszerkezetet, az esti főműsoridő színházi közvetítéseit is. A világszenzációnak számító intézményt az USA-ban is utánozták, de az ottani verzók rövid idő alatt megbuktak.

A telefonhírmondó híreit előre le kellett írni, aláíratni, s naponta háromszor leadni a megfelelő minisztériumnak. Előfizetői száma nem haladta meg a 10 ezret, s a telefontól független vezetékei az I. világháború után elavultak, 1923-ban egy hóviharban vezetékei nagy része is tönkrement.

1922-ben az addig független magáncéget az MTI felvásárolta, innentől állami tulajdonú a Telefonhírmondó, előkészítve a rádiós monopolhelyzetbe jutást is. 

1925-ben a rádióra kiírt koncessziós pályázatot a Telefonhírmondó Rt. nyerte el, így ezután műsorai beolvadtak a rádióéba. A Telefonhírmondó megmaradt vezetékein még a II. világháborúig kevés saját műsor mellett közvetítette a rádió műsorát, míg a háborúban végleg tönkrement hálózata.

 

A rádió indulása

Az újonnan létrejött Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt az MTI érdekeltségi körébe tartozott, melynek része volt a rádió hivatalos hetilapja, a Rádióélet is. 

A rádió első elnöke Kozma Miklós - egyben MTI elnök - volt. Működése alatt igyekezett a rádiót függetlennek tartani a politikai propagandától. Tanító, nevelő és szórakoztató funciót kívánt a rádiónak, akárcsak a BBC első igazgatója, Lord Reith, de mindenmellett a független nemzeti ideológiát is szolgálta. Ezen az alapon igényes komolyzenét és jazzt is sugárzott a politikailag is elvárt cigányzene és nóta mellett.

Jellemző kordokumentumok a rádió hivatalos megnyitásakor, 1925. december 1-én elmondott beszédek:

"Ezzel bevonult a magyar művelődés rendszerébe egy új, jelentős tényező, amely nagy feladatokra hivatott, egyrészt népünk oktatása és kulturális emelkedése terén, másrészt a magyar műveltségnek, kivált a magyar zenének és általában a magyar névnek a külföldön való megismertetése terén.

Midőn, mint a m. kir. Postának vezérigazgatója, ezennel szívből s hazafias örömmel üdvözlöm a magyar rádió-vevőkészülékek közönségét, mint mindazokat, akik hallgatják a mi szolgáltatásainkat, egyúttal a Mindenható áldását kérem a magyar broadcasting intézményére és annak jövő fejlődésére." (Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója).

"Fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni..." (Kozma Miklós miniszteri tanácsos megnyitóbeszédéből)

 

A budapesti rádióláz

A kezdeti rádióláz után harmincas évekre azonban a rádiót fogyasztók száma egyre inkább lemaradt az európai átlagtól. A rádiót elsősorban fővárosi értelmiségi, tisztviselő és kereskedő réteg hallgatta - nem utolsósorban azért, mert sokáig itt volt csak fogható az adás. Mégis a legnépszerűbb zenei műsor a cigányzene volt. 1932-ben indult a „Budapest II", azaz a második rádióprogram. A falu számára a rádió a II. világháború híréhségével (és az új adók beállításával) vált elérhetővé. A háború alatt a magyar rádió a politikai propagandát szolgálta: élőben közvetítette pl. Hitler egyes beszédeit. A Sztójay-kormány 1944-ben betiltotta minden külföldi rádióállomás hallgatását. 1944. novemberében a menekülő németek minden rádióadót felrobbantottak.

A rádióháború 

A második világháború a rádió médiumának teljes fronton történő kihasználását hozta:  a szemben állók az éter hullámain küldték egymásnak műsoraikat, propagandával, uszítással vagy félrevezetéssel, ál-adások üzemeltetésével (pl. Aspidistra hadművelet). A magyar hallgatók a brit (BBC), szovjet (Moszkva) vagy amerikai (VOA) a háború alatt elinduló állami propagandarádióinak magyar nyelvű adásai mellett a környező országok titkos-illegális adásait is hallgathatták. A magyar oldalról a Pesti Hirlap szerkesztősége működtetett Magyar Szabadság Rádió néven titkos adót, melyről hazai halgatói sem tudhatták, hogy azt itthoni földről sugározzák. A magyarországi hírszerzés része volt az 1938-ban megindult, bizalmas "Rádiófigyelő", melyben a magyar és más nyelven külföldről sugárzott adások tartalmát - köztük a Magyar Szabadság Rádió adását - foglalták össze napi bizalmas jelentésekben.(A rádiófigyelés a rendszerváltozásig működött).Különösen elhíresült az utolsó napig kitartó Germany Calling, a német birodalmi rádió angol nyelvű propagandaadása.  

 

Rádió a háború után

A háború után 1945. május elsején indult újra az adás, egyelőre egy budapesti adón és a pesti utcákra kihelyezett hangszórókon keresztül.

1949-ben indul a második program és a két adó Kossuth és Petőfi nevét veszi fel. (Kossuth Rádió már létezett 1941 óta: a KMP Külföldi Bizottsága által, a szovjet kormány támogatásával szervezett titkos, klandesztin adó volt). 1952-53-ban indul a Magyar Rádió 5 vidéki körzeti stúdiója önálló műsoraival. Az 1956-os forradalom alatt a rádió bejelenti, hogy "hazudott minden órában" és felveszi a Szabad Kossuth Rádió nevet (ekkori adásai a Szabad Európa Rádió archívumában maradtak fenn). Sorra alakulnak a vidéki szabad rádiók, melyeket a szovjet csapatok hallgattatnak el.

1959-ben indul a máig folytatódó Szabó család, a rádió első szappanoperája. 1973-ban indul el hivatalosan az URH-n kulturális/komolyzenei műsorokat közvetítő 3. műsor, mely 1986-ban a Bartók rádió nevet veszi föl.

 

A 80-as évek Magyar Rádiója.

A 80-as években (rádióelnök: Hárs István) a Kossuth rádió jellemző műsorai voltak a máig leghallgatottabb reggeli magazinműsor (ekkor még zenei betétekkel) és a déli hírmagazin; az 1959-től 2500 epizódon át 2007-ig futó családi szappanopera, a Szabó család (Voloncs 2009); a minden este közvetített mesefelolvasás; a rádiótorna; az iskolarádió általános iskoláknak szánt oktatási műsorai; a jelentősebb politikai események közvetítései, szinte minden este valamilyen rádiójáték és a rendszeresen jelentkező, de szilveszter estéjén főszerepet kapó rádiókabaré, melyen a rendszerrel kapcsolatban is többet volt szabad kimondani, mint máskor, s ezért a feszültségek egyfajta társadalmi szelepeként funkcionált.

A Petőfin mentek az ifjúsági adások; a hetente egyszer sugárzott 3 órás kívánságműsor, és ugyanezen az adón vált ikonikussá a délben kezdődő egyórás magyarnóta műsor, mely a korábbi cigányzenei hagyományokat folytatta. A Petőfi problémája volt már ekkor is, hogy ugyanazon az adók kaptak helyet a fiataloknak szánt műsorok és az egyre inkább csak idősebbek által hallgatott – de körükben rendkívül népszerű – nótaműsorok; és itt ment a hétvégi élő körkapcsolásos közvetítés az NBI labdarúgó-mérkőzésekről.

 

A rövidhullám. A rádió Szülőföldünk megnevezésű, 1955 óta sugárzott rövidhullámú adásában kiemelt figyelmet fordított a külföldre emigrált magyarok és általában a külföld „tájékoztatására”, azaz a hazai viszonyok minél jobb színben való feltüntetésére, műsoraival egyfajta honvágyat és nosztalgiát is kiváltva bennük.

Mindeközben sokan hallgatták a VOA (Amerika Hangja) és a londoni BBC naponta többször sugárzott magyar nyelvű műsorait, de legfőképpen a Szabad Európa Rádió (Radio Free Europe) 1950-től New York-ból, majd 1951-től Münchenből sugárzott egész napos rövidhullámú magyar adását, mely nem csak politikai műsorokra korlátozódott, de népszerűek voltak kulturális, irodalmi, sőt – a rövidhullám ellenére - zenei műsorai is. A SZER szándékai szerint a Magyar Rádió "szabad" alternatívájaként, teljes értékű közszolgálati rádióként működött. A rendszerváltozás szeleit mutatta, hogy 1988-ban a Magyar Rádió Bagoly című éjszakai értelmiségi műsorában közös műsort sugárzott az addig tiltott gyümölcsöt jelentő Amerika Hangjával. A Szabad Európa magyar adása 1993-ban szűnt meg, „okafogyottá” válva. Az „ellenkező irányba” (az emigrációnak) sugárzott Szülőföldünket 2005-ben szüntette meg a Magyar Rádió, részben azért, mert az interneten vagy műholdon már a hazai adások is követhetőek voltak, és eddigre a korábbi hallgatóság egy része már hazatelepült.

 

A nyugati stílus megjelenése

A 80-as években tűnt fel először a hazai éterben a zenei rádiók nyugaton általánosan ismert stílusa. A magyar hallgatók először a Szabad Európából ismerhették meg a Teenager Party (1959-92) c. (mv: Cseke László, Ekecs Géza néven) műsorban a nyugati rock and roll zenéket, ugyanezt ugyanekkor hazai pályán Komjáthy György Csak fiataloknak! c. műsora, majd a 80-as évek végén már a diszkó stílusban, a Poptarisznya c. vasárnap délutáni adás töltötte be a Petőfin. Ez volt az első kortárs tánczenét és friss információkat egyesítő élő műsor, melynek stílusát alapvetően meghatározta a műsorvezetői személyisége is. Az egész napos zenei műsor, azaz háttérrádió jellegű adás a Magyar Rádió 1986-ban indított Danubius Rádió nevű új programján jelent meg, az állami rádió kereskedelmi vállalkozásaként. A Danubius az akkor még az országban üresen álló CCIR frekvenciasávban, de nem a magyar hallgatók számára, hanem a Balaton turisztikai célpontra érkező nyugati – osztrák és kelet-német – turistáknak szólt, ismert magyar műsorvezetők némileg akcentusos német kiejtésével (Tüske 2000). (Az ötlet maga Ausztriából indult: az osztrák ORF állami monopóliumát megkerülendő az Antenne Austria kereskedelmi rádió a határ magyar oldaláról sugárzott át 1992-ig Bécsbe, állandó jogviták mellett). A német nyelvű rádió hamar népszerű lett a magyar hallgatók körében is, így 1988-tól részben, majd 1989-től egészében magyar nyelvűvé vált az adás. A műsorokat a Magyar Rádió már ismert műsorvezetői vezették, akik adott műsoridőt kaptak, melyben a zenéket ők maguk válogathatták. A rádiónak tehát nem volt határozott zenei formátuma, olyan pop- és rockzenét játszott, amit műsorvezetői kedveltek; óránként pedig híreket adott.

1989-ben pedig megjelent egy második kereskedelmi profilú és hangzásvilágú műsor, a középhullámon a főváros körzetében fogható Calypso Rádió, mely az állami Magyar Rádió „regionális budapesti” adójaként szerepelt (Budapesten ugyanis nem volt és máig sincs körzeti stúdió). A Petőfi diszkóműsorának DJ-je, B. Tóth László szorgalmazására létrejött Calypso több újdonságot hozott: a műsorvezetők maguk keverték az adást és rendszeressé vált, hogy a műsorvezető rábeszélt a zenére, melyet egy automatikus rendszer kevert le a beszéd időtartamára: ez a hangzás addig ismeretlen volt. Bevezették, hogy a műsorvezetők az alapján kaptak fizetést, hogy műsoruk milyen népszerű volt a hallgatók körében, ami most először adott pénzben mérhető ösztönzést a rádiósoknak. A Calpyso már a hallgatók élő betelefonálásaira is épült, azaz interaktív műsorai voltak. A zenei kínálat itt is eklektikus volt, de a kötetlen hangvétel roppant népszerűvé tette első éveiben (és így jó bevételi forrása volt a Magyar Rádiónak), de a szakosodott kereskedelmi rádiók megjelenésével teljesen elfelejtve szűnt meg 2002-ben (Tüske 2000).

A rendszerváltozás éve, 1989 nem csak az állami kézben lévő kereskedelmi rádiókat hozta el, hanem az első magánrádiókat is. Bush amerikai elnök magyarországi látogatásának tiszteletére ideiglenes engedéllyel egy budapesti FM frekvencián új rádió indult (ikonikus neve: Radio Bridge, utalva a magyar-amerikai kapcsolatokra), mely a VOA Europe adását relézte és rövid, budapesti gyártású angol nyelvű műsort is adott. A rádió ideiglenes engedélye ellenére „ottfelejtődött” és még hosszú évekig sugározta a VOA angol nyelvű műsorát, mely a VOA óránkénti hírek mellett olyan műsorokkal ismertette meg az effélékhez nem szokott fülű magyar hallgatókat, mint Willis Conover jazzműsora, Casey Kasem popzenei slágerlistája vagy az American Country Countdown. Szintén 1989-ben a Balatonnál indult az engedélyét még 1988-ban megszerző Juventus Rádió, rendkívül eklektikus zenei és információs műsorral.

 

A rendszerváltás utáni évek

Az állami monopólium megtörni látszott, helyi vállalkozók próbáltak rádióengedélyt kapni. Mivel a kérdés nem volt törvényileg szabályozva – addig senkinek sem jutott eszébe, hiszen az állami monopólium megkérdőjelezhetetlen volt –, a kormány 1989-ben úgy döntött, hogy a médiatörvény megszületéséig nem ad ki frekvenciát: ezt a döntést nevezték frekvenciamoratóriumnak. Akkor még nem tudták, hogy a médiatörvény csak 1996-ban fog megszületni.

A moratórium miatt nem indulhattak magánrádiók, de a már meglévő kettő működhetett tovább, sőt, a Juventus még egy budapesti frekvenciát is kapott, máig tisztázatlan körülmények között, melyet kihasználva rendkívül sikeres popzenei rádió lesz (1994-től tulajdonosa az USA-beli Metro Media International): 1995-ben megelőzte a Danubiust, 1996-ban hallgatótábora nagyobb, mint a Kossuth Rádióé. A siker nem véletlen: ez az első amerikai műsorkészítési politikával működő rádió, bevezetik a számítógéppel automatizált adáslebonyolítást, a műsorvezetői megszólalások időkorlátját, és játszási listáját elsőként állítja össze teszthallgatásokkal. Fénykora 1997-ig tartott, amikor az ORTT visszavonta egyik fő FM adója engedélyét, mert ezt az adót az ekkor kiépülő Petőfi hálózatába intergálták, s ezzel hallgatói felét elvesztette. Ettől kezdve a Juventus kis helyi rádiókkal való együttműködéssel bővíti vételkörzetét.

Alternatív (szamizdat) rádiók

"Az első alternatív hang az éterben" nem az éterben, hanem kazettán jelentkezett: az 1983-1987 közötti Artpool Rádió Galántai György szerkesztésében alternatívzenei, prózai, kísérleti-hangművészi műsorszámokból álló "adásait" kazettán  terjesztették. Ez a műsorsorozat a mai podcastok elődjének tekinthető.

A Tilos és más közösségi rádiók

1991-ben szabadgondolkodású „rebellis” fiatalok megalapították a Tilos Rádiót, mely, mint neve is utal rá, engedély nélkül működött (mivel engedélyt nem kaphatott). A rádió a szólásszabadság jegyében sugárzott az akkori éterben szokatlan, fiatalos stílusú politikai, kulturális beszélgetős és az akkoriban megjelenő elektronikus zenei műsorokat, heti három alkalommal. Műsorvezetői álnéven mutatkoztak be. A kis teljesítményű, időnként mobilizált adóval sugárzó rádió a fővárosban volt fogható, és a hatóságok ha nem is teljes erőbedobással, de időnként üldözőbe vették a rádiósokat (akik ilyenkor az adót kikapcsolták), ami a rádiósokból egyfajta szabadsághősöket kreált.

A frekvenciamoratóriumot részben feloldó, 1993-as 110/1993 (VII. 30.)kormányrendelet lehetővé tette, hogy helyi, „nem kereskedemi” rádiók induljanak, melyet úgy definiált, hogy az adásidő 10-20%-át töltheti ki reklám. Így végre vidéken is megjelenhettek helyi – gyakorlatilag kereskedelmi - rádiók, melyek funkcióját addig a helyi kábeltévék töltötték be. A Tilos Rádió ekkor önként beszüntette adásait, hogy tiszta lappal indulhasson a legális frekvenciáért, amit 1995-ben kapott meg. Immár rendszeres adást kaptak a többi médiából kimaradó rétegek (feministák, romák, homoszexuálisok, drogosok, zöldek stb.), majd megjelentek a Tilos kalóz korszakában még nem megvalósítható betelefonálós interaktív műsorok, melyek mindmáig az adó védjegyei (Debreczeni 2007). Ez talán az egyetlen hazai rádió, mely reklámot soha nem sugárzott és hallgatói adományokból finanszírozott közösségi rádióként működik.

A Tilos mellett 1991-ben indultak még további kalózrádiók is: a ma már csak online működő Fiksz, és a Civil. E három rádió vezetősége és gárdája teljesen eltérő módon közelítette meg a közösségi rádiózást. A Tilos szubkulturális-liberálisan politizáló-elektronikuszenei, a Fiksz alternatív-eklektikus-„bárki megszólalhat”, a Civil pedig komolyabb hangzásvilágú, a civil társadalom fórumaként szolgáló, és pl. az autentikus népzenét népszerűsítő adóként jelent meg. Ekkoriban indultak azok a kalózrádiók is, amelyeket saját adót építeni tudó fiatalok működtettek szórakozásból, slágerzenéket játszva leginkább egymásnak, műholdas adásokat relézve, és néha hálózatba is kapcsolódva. E rádiózási forma fénykora az 1990-es évek közepén volt Göd településen, ahol 8-10 kalózrádió is működött. Bár ez a rádiós szubkultúra azóta is létezik, sohasem érte el a „kívülálló” hallgatóság ingerküszöbét.

A Tilos Rádió 2003 karácsonyán került újra a figyelem középpontjába, amikor egy adásban a részeg műsorvezető a keresztényeket sértő megjegyzést tett. A konzervatív körök a rádió betiltását követelték, de végül, hosszas társadalmi vita után csak 30 napos adásszünetet kaptak büntetésül. Az eset viszont rámutatott az önkéntesekkel működtetett közösségi rádiók egy sebezhető pontjára.

 

Az országos magánrádiós hálózatok

A helyi rádiózás megindulása után három évvel, 1996-ban megszületett a médiatörvény, és így 1997-ben két országos kereskedelmi magánrádió is megkezdhette adását. Azért csak kettő, mert a frekvenciagazdálkodás szerint ennél több országos frekvenciahálózatot nem tudott létrehozni, aminek több oka volt. Egyrészt fokozatosan ki kellett építenie a Magyar Rádió három országos adásának hálózatát a CCIR sávban, mert az OIRT sávot 2007-re el kellett hagyni vagyis azt ettől nem is használhatták rádiós műsorszórásra. Az állomások CCIR sávbeli megjelenése azért is fontos volt, mert ekkor már az újonnan forgalmazott rádiókészülékek nem tudták fogni a keleti URH-t. Másrészt mivel „nem kereskedelmi” jelleggel eddigre már számos helyi rádió elindult, nem tiszta lappal indult a frekvenciagazdálkodás, azaz a nagyobb teljesítménnyel működtethető frekvenciák egy jó része már használatban volt. Ezt jelzi, hogy a legutolsóként, 2002-től 2007-ig kiépített Kossuth-hálózat már több, mint 47 adóból áll össze (74%-os lefedettség mellett), míg a régi OIRT-hálózatot 10 adóval tudták megoldani, 91%-os monó lefedettséggel. Harmadrészt a határ menti városokban a szomszédos országokkal is egyeztetni kellett, ami különösen Szerbiával volt problémás, és ez még kevesebb lehetségesen felhasználható frekvenciát jelentett. A frekvenciagazdálkodással foglalkozó hatóság (HÍF, majd NHH) szakértői különösen Budapest és a határ menti városok vonatkozásában jelentették ki sokszor - gyakorlatilag a frekvenciaosztások megindulásától kezdve - hogy több FM frekvencia már nem áll rendelkezésre. A 90-es évek közepén a szokásos megoldás az volt, hogy egy-egy frekvenciát megosztottak több rádió között, ami szinte minden esetben a rádiók ellehetetlenüléséhez vezetett. Végül idővel mégis sikerült új frekvenciákat egyeztetni és így új rádiók is elindulhattak. Jelenleg (2010) egy-egy pályázatra kiírt frekvenciára jellemzően 5-10 pályázó ad be ajánlatot.

Közben majdnem kiürült, majd átalakult a középhullámú sáv: a Petőfi Rádió műsorát középhullámon 1998-tól már nem sugározták, és a magánrádiós pályázatokon sem versengtek a középhullámért: a középhullám Magyarországon alapvetően az idősek sávja, az új rádiók körében népszerűtlen. Egyedül az elsősorban idősek által hallgatott, a katolikus egyház által fenntartott Magyar Katolikus Rádió volt hajlandó elfogadni ezt a sávot, hogy országos rádióként működhessen (2004 óta). A Magyar Rádió külön hálózatra kerülő nemzetiségi adásainak (MR4) és körzeti adásainak (MR6) közvetítésére használja a régi középhullámú frekvenciák egy részét (a helyzet hasonló a 2000-es évek elejéhez: amikor már a kereskedelmi rádiók rég a 100 MHz-es sávban adtak, a nemzetiségi és parlamenti adások az akkor már kihalóban lévő 70 MHz-es URH sávban szóltak. Az MR4 középhullámú adói 2007-ben, a keleti URH végső kikapcsolásakor vették át ezek szerepét); a középhullámú frekvenciák más része kihasználatlan. Egyedül a „nemzeti főadó” Kossuth sugároz nagy teljesítménnyel mindmáig középhullámon, melynek célja részben az, hogy a határon túli magyarságot is elérje a legfőbb magyarországi rádiós műsorszolgáltatás.

A két 1997-ben induló országos rádió közül az egyik a Danubius Rádió volt, mely az ország leghallgatottabb kereskedelmi rádiójának számított. A változás annyi volt, hogy eddig a pénzt a közszolgálati-állami Magyar Rádió konyhájára hozta, ezután viszont privatizált magánrádióként működött. Mindez a Magyar Rádiónak jelentős érvágásnak számított, hiszen 1994-ben bevételei harmadát reklámbevételek adták, melynek fő részét a Danubius szerezte, ahol óránként akár 20 perc reklám is szólhatott (Tüske 2000). A privatizált Danubius tulajdonosai előbb néhány ismert műsorvezetője lett, később nemzetközi tulajdonba került. A másik induló rádió valóban új rádióként jelent meg az éterben. Pályázata körül mindössze annyi gond volt, hogy más néven (Hungária Rádió) és más formátumra (közszolgálati jellegű kulturális műsorok) adta be pályázatát, mellyel elnyerte az országos frekvenciát, mint amivel végül elindult. A jogosultság megszerzése után módosította programtervét és nevét, melyet az ORTT elfogadott, és így Sláger Rádió néven, kezdetben oldies formátummal (1960-70-es évek slágerei) indult el - a Budapesten akkor legnépszerűbb kereskedelmi rádió, a 92,9 Star Rádió formátumát „kölcsönkérve” és ezzel ellehetetlenítve a csak budapesten fogható Star Rádiót. (Hasonló formátumátvétel később is történt, amikor 2007-ben a “újrapozícionált” közszolgálati Petőfi MR2 néven az akkor a fővárosi fiatalok körében nagyon népszerű, alternatív zenei kínálatú RádióCafé játszási listáját „vette kölcsön” indulásához). A rádiós piac meghatározó szereplői ettől kezdve már nem az „öreges” közszolgálati csatornák, hanem a két nagy országos magánrádió lettek.

A magánrádiókon a leghallgatottabb műsorsávok egyértelműen nem a rádiókhoz, hanem műsorvezetői (rádiós DJ) személyiségekhez kötődnek. Bár ismert és kedvelt rádiós személyiségek addig is voltak - a bemondók, „szpíkerek” pedig már a rádió hőskorában ismert sztároknak számítottak – a rádiós személyiségek általában egy műsorhoz vagy műsortípushoz kötődtek és együttesen alkották a rádió arculatát. Az első DJ jellegű sztrárfigura a 60-as évek Szabad Europa Rádióján Cseke László volt, a diszkókorszakban B. Tóth László vált ilyenné, a 90-es években az eklektikus Petőfi Rádióban futó, Csiszár Jenő fémjelezte Apukám világa a magyar Howard Stern Show igyekezett lenni, de mérséklet sikerrel; végül a Magyar Rádióból induló Bochkor-Boros páros vált az utóbbi évtizedek legkeresettebb rádiós műsorvezetőivé. A mainstream popzenei Danubiusban lettek sikeresek 1996-ban induló reggeli Cappucino c. műsorukkal, mely az első professzionális „morning show” volt; 1999-ben átigazoltak az ettől eltérő célközönségű, oldies zenei Slágerre, ahol ugyanazt a stílust hasonló sikerrel (de némileg más közönségnek) folytatták Bumeráng címen, a Sláger megszűnte után pedig az ugyanezeken a frekvenciákon indult Neo FM-en készítik el reggeli műsorukat, mely a reggeli, az értelmiség által negatív értelemben vetten viccelődő műsor ikonikus képviselője, szinte folyamatos anyagot adva a bulvárlapoknak is.

A kereskedelmi rádiós stílus Magyarországon több-kevésbé e műsor miatt sokak számára azonos a bulváros hangvétellel, melyet egyébként reggeli műsoraiban sok másik rádió is igyekezett utánozni.

 

Beszélgetős rádiók

A nem popzenei kereskedelmi rádiók megjelenése későbbi fejlemény. Ezek között mérföldkő az Info Rádió megjelenése (2000), mely az amerikai hírrádiók 15 perces hírperiódusait próbálja adaptálni. A semleges kereskedelmi rádiók mellett idővel megjelentek a politikailag elkötelezett kereskedelmi talkrádiók is. Ilyen a baloldali közéleti-politikai beszélgetős műsorokat közvetítő Klubrádió vagy a jobboldali Lánchíd Rádió, mely részben az épp indulása előtt átalakuló-modernizálódó Magyar Rádiótól távozó, azaz régi és ismert műsorvezetők és szerkesztőkre alapozva indult. 2006-ban jelent meg és azóta is folyamatosan vásárolja fel a helyi adókat illetve pályázik új frekvenciákat a katolikus beszélgetéseket és imákat, miséket közvetítő Mária Rádió 2010-ben 16 adót számláló magyarországi hálózata.

 

Kisebb hálózatok

A komplett országos frekvenciahálózat hiánya miatt a rádióban utazó magánvállakozások más módokat próbáltak találni minél több hallgató elérésére. Az ORTT kezdetben ugyan nem támogatta  hálózatok létrehozását, végül mégis ez lett a kereskedelmi rádiók kiugrási lehetősége. Mivel kész hálózatra pályázni nem lehetett, csak helyi adókra, a rádiók vagy meglévő, független „első generációs” helyi rádiókat vásároltak fel, és azokon a vásárlástól már saját műsoruk szólt, vagy a lejáró engedélyű frekvenciák sikeres megpályázásával jutottak a vidéki frekvenciákhoz. Egyrészt létrejöttek olyan rádióhálózatok, melyek a budapesti stúdió műsorát vették át, a médiatörvény által  kötelezővé tett napi négy órás helyi műsorablakkal (Juventus, Klubrádió), másrészt olyan franchise hálózatok, melyek állomásai azonos stílust, nevet és játszási listát képviselnek, de jogilag függetlenek, és műsoruk egymástól függetlenül, az adott helyi stúdióban készül (Rádió 1). Ezek mellett az országosnak tekinthető hálózatok mellett a megyeszékhelyeken sikeres vállalkozások is hasonló módszerekkel igyekeztek regionális, a megye több városára vagy néhány szomszédos megyére kiterjedő hálózatokat létrehozni (egy tipikus helyi rádió kb. 30 km vételkörzetű) (Radio Jam, Kék Duna, Gong Rádió stb.). A hálózatok létrehozásának fő indoka a műsorkészítési költségek csökkentése (adott esetben a helyi információkat közlő műsor egy távoli stúdióban készül) és a központi hirdetésszervezés lehetősége.

 

Helyi rádiók

Míg a budapesti rádiós piacon a szakosodás a jellemző és újabb és újabb zenei formátumok jelennek meg vagy tűnnek el, a vidéki kisvárosok és térségek rádiói „általános” szórakoztatásra törekszenek. Mivel egy-egy kisvárosban, megyeszékhelyen általában 1-3 helyi rádió érhető el, egyelőre a „mindenki célközönség” elve szerint alakítják ki műsorszerkezetüket, azaz a mindenki által fogyasztható popzenék, óránkénti hírek és egyéb helyi információk teszik ki az adásidőt. A híreket ezeknek a rádióknak általában valamelyik hírszolgáltató külsős cég szállítja (pl. korábban a Rádió Hírszolgálat, a 2010-es években az MTI). 

A helyi rádiók általában piacvezetők vagy közel piacvezetők a vidéki városokban.  

 

Kisközösségi rádiók

2002-ben az ORTT egy addig teljesen ismeretlen műsorszolgáltatási forma bevezetéséről hozott határozatot: a „kisközösségi rádió” a gyakorlatban 1 km vagy kisebb vételkörzetű lehet, intézmények (pl. iskolák) vagy falvak, lakótelepek közösségeinek biztosít frekvenciát, melyen csak nonprofit vagy közműsorszolgáltató adás közvetíthető, melynek tematikája lehet földrajzi alapú („falurádió”, „iskolarádió”) vagy tematikus-szubkulturális (vallási, adott zenei stílusú, ismeretterjesztő stb.). Ezeket rádiókat többségében önkéntesek működtetik és pályázati forrásokból fedezik kiadásaikat. A helyi kereskedelmi rádiók számára azonban a hatóság által sem várt konkurenciát jelentenek azok a kisközösségi rádiók, melyek egy, addig helyi rádió által nem lefedett kisváros „full service” adóiként működnek, és reklámbevételekből tartják fenn magukat a nonprofit kereteken belül (azaz óránként 3 percnél nem adnak több reklámot és a bevételt visszaforgatják). Ez több szempontból is problémás: egyrészt ezek a rádiók jelentősen olcsóbban üzemeltethetőek mint a kereskedelmiek (nem kell frekvenciahasználati díjat fizetni, több pályázati lehetőségük van stb.), másrészt a hasonló műsorprofilú-hangzásvilágú kereskedelmi helyi rádióktól veszik el a reklámozókat. A kisközösségi engedéllyel működő rádiók többsége azonban rendkívül változatos tartalmú-formátumú műsorválasztékával jelentetné az ellensúlyt a homogenizálódó kereskedelmi arculatokkal szemben. A fő probléma tartalmilag az, hogy a szabadidőben dolgozó „amatőr”önkéntesekkel nehéz a professzionális körülmények között főállásban dolgozó rádiósok által készített műsorokkal versenyképes adásfolyamot teremteni. A kisközösségi rádiók másik problémája, hogy a kb. 1 km-ben korlátozott vételkörzet inkább folyamatos konfliktushelyzetet teremt, ahelyett hogy motiválná az önkénteseket („még a szomszéd sarkon sem lehet fogni, minek csináljam ingyen”) (Benedek et al. 2007). Mindazonáltal figyelemreméltó, hogy az első adások 2004-es indulása óta (2010-ig) kb. 70 ilyen rádió indult országszerte. A közösségi rádiók összetartását jelzi, hogy ideiglenes frekvencián, Közös Hullámhossz néven évente egy hetes közös műsorral jelentkeznek a Művészetek Völgye fesztiválról.

Egyes kisebb közösségeknek szóló rádiók azonban nem közösségi engedéllyel, hanem kereskedelmi jelleggel sugároznak, mint pl. a budapesti cigányságnak szóló Rádió C, mely az egyetlen roma népességnek szóló populáriszene-orientált – szórakoztató (azaz nem közszolgálati-szociális témákat boncolgató) rádiós felület volt az országban, ahol romák – a legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség - az egész országban elszórva élnek. A Magyarországon élő külföldiek, külföldi turisták, magyar nyelvet nem beszélők számára jelenleg sem a közszolgálati rádió, sem más rádió nem szolgáltat műsort.

 

Zenei formátumok

Érdekes módon Magyarországon nem alakult ki olyan rádió, mely a „tipikusan” magyar poluláris-népies zenei műfajra, a magyarnótára vagy annak modern változatára, a mulatósra szakodosott volna (ilyenek a határon túli magyarság körében viszont vannak). A jazzrádió és a klasszikus zenei magánrádió megjelenése is viszonylag késői fejlemény és marginális. A rádiók általános mainstream zenei kínálatában az angol nyelvű zene dominál, melyet a magyar nyelvű, de hasonló stílusú követ, a többi világnyelven csak akkor kerül be egy-egy felvétel, ha az nemzetközi sikerré az eredeti nyelven válik. Az utóbbi évek legnépszerűbb formátuma a gyors elektronikus tánczene illetve új fejlemény, hogy megjelentek világzenei felvételek is a repertoáron.

 

A Magyar Rádió válsága

A Magyar Rádió a rendszerváltozás évében nagy közbizalommal övezett társadalmi intézményként működött. Politikai-közéleti műsoraiban (168 Óra, Gondolat-Jel, Vasárnapi Újság) az értelmiség élőben készítette elő és vitatta meg a szocializmusból a kapitalizmusba vezető út várható lehetőségeit és napi állását. A 168 Óra olyan népszerű volt, hogy az adás utáni héten hetilap formátumban nyomtatásban is megjelentek beszélgetései (1989-).

A rendszerváltozás utáni években a jobboldali politikai nyomás és „házon belüli” ellentétek miatt 1991-ben kitört az ún. Médiaháború, mely végén több rádióst csoportosan elbocsátottak, majd az 1994-es  kormányváltás után rehabilitáltak. (Agárdi 2004). 2001-ben Kondor Katalin elnöksége alatt a rádió egyértelműen jobboldali hangvétel irányába tolódott el.

A kereskedelmi rádiók mellet azonban egyre hátrébb szorult népszerűsége. 1998-ban a Kossuth 40-50%-os hallgatói elérési értéke (reach) 2004-re 20% körüli lett, a Petőfi 20% körülről 10% körülire esett vissza, miközben a fiatalok (15-29) aránya hallgatói között 2 % körüli volt (a Bartók értelmiségi műsorai megtartották 1%-os reach értéküket). A 2000-es évekre a Danubius Rádió – melyet valaha a Magyar Rádió alapított – már jócskán megelőzte hallgatottságával a közszolgálati csatornákat. (Agárdi 2004). A Magyar Rádiónak dolgozói létszámát is leépítette: a 90-es évek elején 2000, a 2000-es évek közepén már csak 1300, 2009-ben 992 dolgozója volt.

 

A Such-féle Magyar Rádió

2006-ban vezetőségváltás történt a Magyar Rádió élén, Such György került az elnöki székbe. Ekkorra a közszolgálati rádió már szinte teljesen a fiatalok ingerküszöbe alá került, akik főleg a Sláger vagy Danubius Rádiót hallgatták. A Magyar Rádió ekkor még mindig a rendszerváltozás előtti műsorstruktúráját, pontosabban annak toldozott-foldozott frissítését vitte három országos és körzeti programjában. Az új vezetés teljesen átalakította a rádiót és alapvetően egy teljesítményorientált rendszert vezetett be.

Mivel új frekvenciához nem juthatott (sem helyi, sem országos szinten), a programválaszték növelését megoldó DAB pedig a folyamatos tetszhalál állapotában volt/van, csak a meglévő adásai átstrukturálásával lehetett új hallgatókat szereznie. Ehhez több radikális lépésre szánta el magát, mely több vonalon is társadalmi vitát váltott ki. Az adóprofilokat letisztította, ami azt jelenti, hogy míg addig mindhárom adóján sokféle műsortípus volt megtalálható, most mindháromhoz egy központi formátumot rendelt hozzá és az abba nem illő műsorokat megszűntette. Ettől kezdve a három programon futó műsorokat nem egyeztették egymással, mint korábban. Az adók neveit is megváltoztatta, bevezetve a programok számmal való jelölését (MR1 stb.), de számítva a „népharagra”, a régi neveket is megtartotta (MR1-Kossuth). A múlttal való szakítás jelképeként minden adóján megszüntette az eddig aktívan használt szünetjeleket (az utolsók között Európában). A közéleti beszédműsorokra szakosított MR1-Kossuth Rádióból kizárt minden zenei műsort és zenei betétet. Megmaradtak a miseközvetítések és a hagyományos déli harangszó. Befejezték az ekkor már csak presztízse által életben tartott Szabó Család szappanoperát is, viszont az – immár ORTT-támogatásokból finanszírozott - rádiószínházi produkciók, melyek immár a kortárs színházi élettel párhuzamosan fejlődő hangzásvilágot képviselnek, mind nagyobb térhez jutnak a programokban. A hangjátékok visszhangja egyelőre nem hallható, azaz a sajtó egyelőre nem vett tudomást róla, de úgy tűnik, hogy ismét megerősödik a dramatizált hangjáték műfaja a rádióban.

Az új MR2-Petőfi Rádióban, mely addig a legváltozatosabb műsorokat adta (vagyis mindent, ami nem fért bele a két másik adó profiljába), 2007-től kereskedelmi hangzásvilágú, automatikus adáslebonyolító által vezérelt 24 órás zenefolyamot sugárzó műsor lett. A kereskedelmi rádiókkal annyiban nem akart versenyezni, hogy nem a legnépszerűbb slágerzenéket, hanem inkább az alternatív rockzenei stílusokat közvetíti, így is rendkívüli társadalmi felháborodást váltott ki több okból. Egyrészt sokak számára felháborító volt, hogy közpénzből egy pop, lounge, világzene, urban, alternatív rock zenei számokat vegyítő programot tart fenn a rádió. 2008-ban ORTT-határozat mondta ki, hogy a Magyar Rádió MR2 adója nem tesz eleget a közszolgálati alapelveknek, így pl. a sokszínűség elvének és felszólította a Magyar Rádiót a jogsértés megszűntetésére. A Magyar Rádió vezetése fellebbezett ez ellen mondván, hogy a közszolgálati alapelveknek nem egy-egy kiragadott csatornának, hanem a Magyar Rádió egészének kell megfelelnie. 2009-ben a Fővárosi Bíróság viszont hatályon kívül helyezte az ORTT határozatát. Az MR2 közben olyan plakátokon hirdette magát, melyek szövege erre a vitára reflektált: „A zene kultúra, a kultúra közszolgálat”. Az MR2 zenei stílusai valóban nem azonosak a mainstream zenei rádiók stílusával. A kérdésnek azonban csak az egyik fele volt csak az, hogy a zene kultúra-e. Amire valójában a sokszínűséget hiányoló ORTT-határozat utalt, az volt, hogy az új műsorszerkezet bevezetésével megszűntek olyan évtizedek óta futó műsorok, melyekhez hasonlót egyik másik rádió sem sugároz, és melyek vagy szubkulturális rétegek, vagy a fiatalok, vagy az idősek számára szóltak. Így megszűntek a rockzenei műsorok, a gyerekműsorok, és a Petőfi Rádió addig leghallgatottabb műsora, a déli magyarnóta (Jó ebédhez szól a nóta) is. Ennek korabeli népszerűségét szemlélteti, hogy (kis túlzással) bármelyik magyar faluban délben sétálva valamelyik ablakból biztos kihallatszott e műsor hangja. A magyarnóta azonban az értelmiség körében lenézett, „ál-népi” műfajnak is számít, ezért sokan üdvözölték a döntést. Természetes, hogy egy alternatív rockzenei formátumú rádió adását ez a műsorszám nem szakíthatta meg. Az adás átkerült a vidéki körzeti rádiók műsorába, amiről azonban alig tudtak a korábbi hallgatók. Az idősebb korosztály „kiengeszteléséül” (vagyis azért, mert a közszolgálati rádió kötelessége minden korosztályhoz szólni, különösen, ha más forrásból ilyen tartalomhoz azok nem juthatnak) a rádió 2009-ben elsőként elindított digitális tematikus csatornáját (MR7) a magyarnótának, operettnek és népzenének szenteli. (Más kérdés, hogy az autentikus népzene és az operett/nóta kedvelői alapvetően két elkülönülő, egymással „szóba nem álló” réteget alkotnak.) Ma az MR7 műsorát már a körzeti adók is átveszik a nap különböző szakában (pl. éjszaka). Ugyanez a válogatás 2012 óta már az éterben is fogható, Dankó Rádió néven. A magyarnóta rádió frekvenciáit egyrészt a megszüntetett körzeti stúdióktól, másrészt a gazdaságilag csődbe vitt Neo FM-től vette el a médiahatóság. 

MR2 2006 MR2 2007

A Petőfi Rádió változás előtti és utáni hallgatói megoszlási görbéje. Jól látszik a "full service" műsorrend adta, műsoronként eltérő közönség 2006-ban, majd az "újrapozícionált" Petőfi Rádió egységes (sávos) műsorszerkezete, melynek hallgatóiból eltűnt az idősebbek nagy része és új, fiatal hallgatók jelentek meg. 

 

Az MR2 Petőfi alapvetően sikertörténet, hiszen valóban sikerült a fiatal korosztály érdeklődését felkeltenie és állandó hallgatókat szereznie közülük. Bár a Magyar Rádióban dolgozók megfogalmazásában az MR2 hallgatókból lesznek az MR1 és MR3 hallgatók később, a három csatorna között nincs keresztpromóció, azaz az MR2-t hallgató fiatal ettől még nem biztos, hogy tudja, hogy létezik a Magyar Rádiónak más adója is, és a MR2 adásai sem „készítik fel” arra, hogy a későbbiekben politikai vagy komolyzenei adásokat hallgasson.

Az MR2 megjelenése a kereskedelmi zenei rádiók ellenszenvét is kiváltotta, mert tőlük veszi el a hallgatókat és ezzel együtt a reklámozókat is. A hazai hirdetési piacból amúgy is évek óta csak 5-6%-al részesül a rádiós szegmens, ezen a bevételen kell osztozni. Úgy érvelnek, hogy akár reklámozókat, akár a hallgatókat vonja el a közpénzből fenntartott Magyar Rádió tőlük, ez tisztességtelen piaci előnyhöz juttatja őket. Egyelőre azonban nem változik sem a Rádió műsorpolitikája, sem az a törvényi szabályozás, mely szerint a Magyar Rádió bevételeinek egy részét reklámokból is fedezheti.

A fentieken túl a rádió vezetése megszűntette az alig hallgatott idegen nyelvű és külföldre sugárzott magyar adásokat. A nemzetiségi adásokra egy külön egész nap sugárzó AM hálózatot jelöltek ki (MR4). A parlamenti adásokra nem jutván frekvencia azokat csak az interneten és műholdon továbbítják.

Gazdaságilag a Magyar Rádió 2010-ben nyereséges volt (Rangos 2010).

 

A kormányváltás és következményei

2009-ben kormányváltás történt Magyarországon, amivel a kormányra kerülő párt olyan többséget tudhat magáénak, mellyel a médiatörvényt is egymaga módosíthatja. Eddig ez csak többpárti konszenzussal lett volna lehetséges (a képviselők 2/3-ának egyetértése szükséges módosításához) és e konszenzus hiánya miatt nem történt meg, így még 2010-ben is hatályban van az az 1996-os médiatörvény, mely a digitális szolgáltatásokat és platformokat egyáltalán nem tárgyalja. A közszolgálati rádió függetlensége többször is megkérdőjeleződött. 2002-ben a kormány eltörölte az előfizetési díjat, és ettől kezdve a kormány közvetlenül juttat támogatást a rádiónak. Az e sorok írásakor készülő új médiatörvény szerint a rádiót irányító kuratórium összetétele lehet olyan, mely a kormánypártot meghatározó pozícióba helyezheti.

2009-ben a külföldi tulajdonban lévő országos kereskedelmi rádiók engedélye lejárt, az e hálózatokra kiírt pályázatokat pedig két új rádió nyerte el (Class és Neo FM), melyek tulajdonosi körei „kiegyensúlyozottan” a két nagy politikai párt érdekköreiből kerültek ki. Az ORTT-n belül is ellentéteket szülő döntést nagy vita követte. Egyrészt a hallgatóság látványos akciókkal búcsúzott el „szeretett” csatornáitól és műsorvezetőitől (akik pár hónap múlva rendre az azonos frekvenciákon meginduló „új” rádiókon voltak hallgatóak), másrészt a döntés jogtisztaságáról is sokakban kétségek voltak. A megindított perek végén, 2010-ben a bíróság ugyan megállapította, hogy az ORTT-nek ki kellett volna zárnia a nyertes pályázókat, mint ahogy több másikat is kizárt, de a döntést nem semmisítette meg, azaz a bíróság kimondta, az új rádiótulajdonosok jogszerűtlenül jutottak a frekvenciákhoz, de folytathatják a működést.

2012 végén csődeljárással megszűnt a Neo FM, többek között azért, mert nem kapott állami reklámmegrendeléseket. Az NMHH nem írt ki az országos frekvenciakészletre új pályázatot, ehelyett államosította az addig magánkézben levő rádiózásra fenntartott frekvenciákat: azok a Kossuth és az újonnan induló Dankó rádióhoz kerültek. A Fideszes kötődésű Class FM így konkurens nélkül maradt. 

Rádiók Magyarországon

Országos rádiók napi elérése (reach) 2002-2014. Jól látható a Neo FM megszűnésével a Class FM előnybe kerülése, mellyel minden korábbinál nagyobb dominanciájú rádió lett az országos rádiós piacon. 

 

 

Digitális átállás

2006-ra a frekvenciagazdálkodás a jövőre nézve összesen 5 országos fedésű DAB multiplex frekvenciát lobbizott ki a különféle rádiótávközlési értekezleteken: hármat a VHF, kettőt az L sávban (Hargitai et al. 2006). Ezek teljes kihasználása, különösen DAB+ rendszerben, gyakorlatilag megoldaná a frekvenciaszűkösség problémáját.

A kormány 2007-ben tette közzé a digitális átállásról szóló törvényt (2007/LXXIV. tv). Bár már 1995 óta, hivatalos megjelölése szerint „kísérleti jelleggel” folytak DAB adáskísérletek (a közszolgálati rádió műsorainak közvetítése), vevőkészülékek, promóció és exkluzív DAB adások híján a közönség nem is tudott ezen platform létéről (Digitális Rádió Kör 2005). A Magyar Rádió Classic+ néven évekig csak itt fogható klasszikus zenei adásfolyamot üzemeltetett, de az érdeklődés teljes hiánya miatt ezt a kísérletet abbahagyták. Miközben a DVB-T-re átállás teljes erővel halad, a DAB beindítása teljes kudarcknak tekinthető. Az országos DAB multiplex kiépítésére – DAB+ formátumban - pályázatot írtak ki 2008-ban, melyet a Magyar Rádió és az Antenna Hungária – a legnagyobb, rádióadóhálózatokat üzemeltető cég  - is megpályázott, és végül az AH nyert el. Az ekkor már 13 éves kísérleti adás után a „normál üzem” 2009-ben elindult, de a közönség teljes érdektelenségétől kísérve, ami részben annak is betudható, hogy az adások jó része amúgy is fogható FM-en, a boltokban nem jelentek meg DAB vevőkészülékek vagy csak néhány, nagyon drága darab, melyekből legfeljebb néhány száz fogyott el, és a vételkörzet is korlátozott méretű. A műsorkínálat a közszolgálati és a nagyobb közműsorszolgáltató (általában: beszédműsorokat sugárzó) rádiókat foglalja magába, de egyelőre (2010 végéig) még a Magyar Rádió sem kötött velük szerződést, mert szerintük a pályázat megszövegezése elfogadhatatlan.  A Magyar Rádió új, MR7 nevű programját sem DAB-on, hanem az interneten és körzeti (AM/FM) hálózatán sugározza, azaz úgy tűnik, semmiféle késztetés nincs arra, hogy bárki is DAB-vevőkészüléket vásároljon.

A sikertelenség miatt az ügyletben részt vevő felek – a Magyar Rádió, az AH és az NHH – egymást kritizálják, de a patthelyzet ettől nem oldódik fel. Az NHH álláspontja mindenesetre az, hogy inkább a digitális televíziózásra koncentrál (Koi 2010).

A többszöri tulajdonosváltáson átesett Antenna Hungária digitális rádiós politikája leginkább a kivárási taktikára épít, bár történtek 2008-ban középhullámú DRM kísérletek is, egyelőre semmilyen konkrét vagy reális terv vagy stratégia nincs a digitális földfelszíni adások sorsáról.

A digitalizálásnak természetesen csak egy állomása a műsorterjesztés digitalizálása. A rádiókat – elsősorban az analóg világból nagy tehetetlenségi erővel érkező Magyar Rádiót – is digitalizálni kellett. Ebbe beleértendő a stúdiótechnika digitalizálása, a papír alapú adáslebonyolítás helyett számítógépes rendszerre áttérés vagy az archívum digitalizálása. Mindezek nem mentek zökkenőmentesen; pl. a hírolvasók nem fogadták lelkesen, amikor az addigi papírról való felolvasást felváltotta a képernyőről olvasás. Az archívumban új koncepcióként jelent meg az egyes kiemelt műsorok helyett a napi adásfolyam egészének archiválása (CD-lemezeken); a korábbi, szalagra rögzített adások digitalizálása (az ismétlésként műsorba kerülések apropóján), a rádió zenei gyűjteményének digitalizálása stb., mely folyamat ma is tart.

 

Online rádiózás

Az interneten már viszonylag korán megindul az egyes rádiók adásának streamelése. A kezdeti években mindez szabályozatlanul történhetett, de 2000-ben a szerzői jogi díjakat beszedő hatóságok már részletesen szabályozták a költségeket. Ezek a sugárzó rádióknak viszonylag könnyen megfizethetőek, az éterbe nem sugárzók számára is legalábbis egyértelműen szabályozott körülményeket adnak. A 2004-ben a legnagyobb hazai online tartalomszolgáltató többcsatornás, interaktívan összeállítható műsorú online rádiót hozott létre (Origo > Play néven), de a szolgáltatás hamarosan T-Online Rádió néven előfizetésessé változott.  Ilyen jellegű többcsatornás reklámmentes hangzótartalmat ma szintén előfizetési díjért a műholdas és kábeltévészolgáltatók kínálnak televíziós felületeiken.

A Magyar Rádió a 2000-es évek közepén fél évre visszamenően kínálta letöltésre összes kisugárzott műsorát időrendi bontásban, közepesen rossz hangminőségben, amely valószínűleg egyedülálló szolgáltatás volt, de szerzői jogilag problematikus. 2010-ben szintén minden programjuk elérhető, de csak lekérésre (on demand) és csak 1-2 hétre visszamenően. A Magyar Rádió koncepciójának része, hogy már nem csak hangzó tartalomszolgáltató, hanem honlapján szöveges és képi információkat is szolgáltat, hírportál szerepet is betöltve.

Bár indultak magyarországi podcastok is, azaz rendszeresen frissített magazinszerű mp3 tartalmak, ezek egy része idegen nyelvű, többsége rendszertelen vagy tartalmilag kevéssé élvezhető minőségű.

Az InfoRádió hírei meghallgathatóak mobiltelefonon és mobil app segítségével is, a Magyar Rádió 2010-ben aktívan használta a Facebookot és a Twittert, de a legtöbb rádióra ez nem jellemző. A magyarországi rádiók tartalma alapvetően az FM sávban jut el a hallgatókhoz.

 

Rádiós statisztika

Az online rádiós piacon azonos eséllyel indulnak az országos, helyi és frekvencia nélküli rádiók. Ebben a listában a Magyar Rádió adásai együttesen is csak a 10. helyen szerepelnek, azaz a besugárzási körzet nagysága a statisztikákban torzítja az állomások "népszerűségéről" alkotott képet, más szóval nem biztos, hogy a frekvenciapályázatokon nyertes rádiókat hallgatnák a hallgatók, ha volna lehetőségük a "teljes" kínálatot elérni. 

 

Class FM

A piacvezető Class FM online hallgatottsági görbéje. A lefutás az általános rádióhallgatási szokások napi menetét mutatja, azaz a rádióban nincs olyan műsor, vagy műsorvezető, aminek/akinek a kedvéért külön odakapcsolnának a hallgatók. Ez a modern formátumrádiózás jellemzője. 

 

A rádiós tájkép 2010-ben – áttekintés

A rádiós szféra Magyarországon 2010-ben három pillérű: közszolgálati, kereskedelmi és közösségi (nonprofit) rádiók alkotják.

A jelenlegi médiarendszer jogilag a következő kategóriákat ismeri: kereskedelmi, közműsorszolgáltató (többségében közszolgálati műsorszámokat sugárzó), nem nyereségérdekelt ill. közszolgálati (csak a Magyar Rádió). A „közösségi” vagy „kisközösségi” rádiók nem nyereségérdekeltként vagy közműsorszolgáltatóként működnek. 

Vételkörzet nagysága szerint (a médiatörvény szerint): országos (ha az ország lakosságának a felénél több él a vételkörzetben), körzeti (az országos és a helyi kategória között), helyi (ha a vételkörzetben 100 ezernél - városban 500 ezernél – kevesebben élnek). A médiatörvény nem definiálja, de az ORTT a gyakorlatban a kisközösségi rádiók vételkörzetét egységesen 6000 fős / 1 km-es sugarúra alakította ki.

Öt országos FM hálózat működik: a közszolgálati Magyar Rádió három műsora (MR1: közéleti, MR2: alternatív pop-rockzenei, MR3: klasszikus zenei), és két országos kereskedelmi zenei szakosodású magánrádió. Középhullámon működik a Magyar Katolikus Rádió hálózata és a Magyar Rádió nemzetiségi műsorainak hálózata (MR4). A Magyar Rádió körzeti műsorait sugárzó adók (MR6) vegyesen AM/FM sávban találhatóak, részben átvéve a központi ill. az MR7 nevű népi-népzenei műsort.

A kisebb magánrádiók között találunk „majdnem-országos” hálózatokat, regionális hálózatokat és helyi (általános tematikájú kisvárosi és szakosodott fővárosi) rádiókat, összesen kb. 150 helyi rádiót, melyek fő része kereskedelmi rádió, kisebb része „közműsorszolgáltató” vagy nem nyereségérdekelt rádió, ilyenek pl. a vallási állomások.

A médiarendszer harmadik pillérét jelentő közösségi rádiós szférában nagyobb teljesítménnyel csak két budapesti közösségi rádió sugároz, a többi kb. 70 állomás kisközösségi rádióként üzemel, szerte az országban.

A kereskedelmi rádiók érdekvédelmi szervezeteként működik a Helyi Rádiók Országos Egyesülete, a közösségi rádióké a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete.

2010-ig az NHH [Nemzeti Hírközlési Hatóság] által műszakilag koordinált frekvenciákra az ORTT [Országos Rádió és Televízió Testület ] írt ki pályázatot, azaz ők döntöttek a műsorszolgáltatási jogosultság megítéléséről. 2010 végén a kormányváltás következtében változott a rendszer: az ORTT Médiatanács néven az NHH-t is magába foglaló Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részeként működik tovább. A műsorszolgáltatási jogosultságok pályázatainak nyerteseivel hét éves időtartamra kötnek szerződést, melynek lejártakor azokat újra megpályáztatják. A pályázatok bírálatakor előnyben részesítik azokat a pályázókat, melyek minél több közszolgálati műsorszámot és magyar zenét sugároznak, amit a pályázók sokszor ki is használnak, s később előfordul, hogy nem tudják/akarják e vállalásokat teljesíteni.

A kisközösségi rádiók esetében bármely földrajzi helyre lehet pályázatot benyújtani, ahol, ha tartalmi kifogás nem merül fel, az NHH keres frekvenciát díjmentesen.

Az ORTT Műsorszolgáltatási Alap évente pályázatot ír ki a rádiók különféle tematika szerinti támogatására (nonprofit rádióknál a fenntartási költségek fedezésére – beleértve a jogdíjakat –, valamint műszaki eszközök beszerzésére, helyi és körzeti rádiók számára hírműsorok támogatására, illetve kizárólag az országos rádiók számára hangjátékok támogatására).

Ha a hallgatók egy műsort nem tartanak kiegyensúlyozottnak, az ORTT Panaszbizottsághoz fordulhatnak. A 12 ill. 16 éven felülieknek szóló műsorszámokra a televízióhoz hasonlóan rádióban is a műsor előtt fel kell hívni a hallgatók figyelmét (erre a gyakorlatban leginkább a kortárs hangjátékok bemutatása előtt kerül sor).

 

A rádiós tájkép változásai 2010-2014 között 

A Fidesz-KDNP 2010-es kormányra kerülése után a teljes magyarországi média szerkezetét átalakította, végletesen centralizálva azt. Kétharmados többségével élve 2010. végén új médiatörvényt hozott létre (A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, a továbbiakban: Mtv.), mely 1996 óta a pártok közötti konszenzus hiánya miatt váratott magára. 2011-ben egy szervezetbe (MTVA) vonta össze a közszolgálati rádiót (MR), televíziót (MTV, Duna TV) és országos hírügynökséget (MTI). Egyidejűleg ezek a korábban független tartalomszolgáltatók a kormány szócsövévé váltak. Hasonlóképp az NMHH-ban egyesítette a média- és távközlési ügyeket kezelő hatóságokat (korábban: ORTT ill. HÍF/NHH). A közmédia körzeti adásait, stúdióit Európában egyedülálló módon nem erősítette, hanem megszüntette. Bár megtartotta az 1991 óta létező közösségi és 2002 óta létező kisközösségi (kis teljesítményű) rádiós szektort, sőt, a médiatörvényben nevesítette is ezeket, a „közösségi” jelleget teljesen félreértve, azt a szektor eredeti céljától teljesen eltérő tartalommal ruházta fel, ezzel eltorzítva a médiapiacnak ezt a szegmensét. Egyrészt tisztán kereskedelmi rádiókkal tölti meg az adminisztráció számára „közösségiként” kezelt – ingyenesen használható - frekvenciákat, éles versenyt teremtve az önkéntesek működtette közösségi (szabad) és a kereskedelmi rádiók között, másrészt adminisztratív eszközökkel sorban hallgattatja el a még független, kisteljesítményű frekvenciákon a helyi közösségek hangját.  

Közösségi rádiók

Közösségi rádiók száma Magyarországon 1996-2014. A korábbi rendszer szerint nem nyereségérdekelt vagy közműsorszolgáltató rádiók kategóriába estek a közösségi rádiók. A most létrehozott rendszerben a „közösségi” jogi kategóriába már tisztán kereskedelmi, nem civil rádiók is beleesnek, (pl. gyakorlatilag minden prózai műsort sugárzó rádiók közösséginek számít) így akár úgy is tűnhet, hogy a közösségi rádiók nettó száma rohamosan emelkedett, szinte a világ, de mindenképp Európa legjobb arányára (sárga vonal). A külföld ezt az arányt érzékeli az állami statisztikákból. Ha azonban a valódi, nem de jure „szabad rádiókat” nézzük, akkor a lila vonalon haladva eljutunk a még életéért küzdő 2 db szabad rádióhoz: a Civil és Tilos Rádiókhoz, miközben az 1 km-es körben fogható kisközösségi rádiók száma közel harmadára zsugorodott. A Fidesz volt hatalmon 1998-2002 között és 2010 óta, 1994-1998 és 2002-2010 között baloldali kormányzat volt. 

 

Helyi közösségi rádiók

Helyi és körzeti közösségi rádiós engedéllyel rendelkező rádiók típus szerint megoszlása (adóállomások/frekvenciák száma) (2014. nov. 28-i állapot szerint). Vallásinak számítottuk a Europa, Szenti István, Magyar Katolikus, Mária Rádiókat, jobboldalinak a Lánchíd, baloldalinak a Klubrádiót. Szabad rádió a Tilos és a Civil Rádiók (a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének tagjai). Nemzetiségi a Radio Monoster (szlovén nemzetiségi). Tematikus rádiók a Gazdasági (üzleti hírrádió), az Inforádió (hírrádió), a Jazzy és a Klasszik Rádiók (zenei formátumrádiók), valamennyi Budapesten sugároz.

Új zenei kvóták:  világviszonylatban is kiemelkedő, alapesetben (pl. országos online rádió) 35%-os (Mtv. 21. § (1)), közösségieknél 50%-os (66. § (4)h) a magyar zenei játszási lista kvóta-kötelezettsége, a rádió jellegétől függetlenül, miközben (az államnak fizető) helyi kereskedelmi rádióknak semmiféle zenei kvótájuk nincs (Mtv. 22. § (1)d). 

A Klub-szabály:  A frekvenciapályázatoknak részletes, nem javítható formai követelményeknek kell megfelelniük. A követelmények közül csak egy az ún „Klub-szabály”, melyet az ellenzéki Klubrádió pályázataival szemben alkalmaztak először 2010-12-ben. A Klubrádiót még az ORTT nyilvánította egy frekvenciapályázat nyertesévé, de már a választás után kellett volna megkötni a szerződést. Az új hatóság (NMHH) ezt mondvacsinált ügyekre hivatkozva nem tette meg, az ügy bíróság elé került, ahol a bíróság úgy döntött, hogy a Klubrádió nem felelt meg a formai követelménynek, mert a hátoldalakat, melyek szintén oldalak, nem számozta és írta alá. A pályázati kiírásban ugyanis az szerepelt, hogy a pályázónak a pályázati ajánlat minden oldalát alá kell írni és „folyamatos oldalszámozással kell ellátni”. Később a bíróság jogszerűtlennek ítélte az üres oldalak aláíratását, így a hatóság ezután már csak az áthúzás formai követelményét tartotta meg, amit immár a pályázati kiírásokba is előre-utólag beépítettek. Az áthúzott üres oldalakat be is kell szkennelni.  

 

 

Irodalom ehhez a fejezethez

Agárdi Péter 2004: A Magyar Rádió utolsó 15 éve. Médiakutató, 2004.  ősz.

Benedek Gergő, Gosztonyi Gergely, Hargitai Henrik 2007:  Kisközösségi rádiózás Magyarországon: az első 3 év. Civil Szemle.  2007/3-4 pp 123-144

Debreczeni kulturha László 2007. szeptember 17:A Tilos Rádió története. Part magazin (online). http://www.partmagazin.hu/index.php/urban-mainmenu-28/504-a-tilos-rrtte

Digitális Rádió Kör 2005: A földfelszíni digitális  rádió műsorszórás (T-DAB)  bevezetése Magyarországon. ISBN 963 8000 65 8

Hargitai Henrik – Tímári Sándor – Sütő László – Bálint Irén – Balla Éva – Biró József – Szombathy Csaba 2006:  Digitális földfelszíni rádió-műsorszórás: a T-DAB bevezetése és a digitalizáció hatása a hangzótartalom-szolgáltatásra. Médiakutató, 2006 tél.

Koi András: Digitális rádió: vége a dalnak? HWSW, http://www.hwsw.hu/dab-digitalis-atallas-radio-antenna-hungaria-nemzeti-hirkozlesi-hatosag.htm (online)

Rangos Katalin 2010: Beszámoló a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára. http://www.mrka.hu/index.php?act=64&id=1088

Tüske Ferenc 200: Hullámtér , avagy a magyar kereskedelmi rádiózás kialakulásának története. Puskás Hírmondó, Online (http://www.visszaaradiohoz.hu/0009/hullam1.html)

Voloncs Laura 2009: „Rólunk szól”- A Szabó család mint a kádári Magyarország kordokumentuma. ELTE BTK. 79 p.

 

Statisztikai elemzések 




Szöveggyűjtemény: Hullámtér

Tüske Ferenc: Hullámtér
avagy a magyar kereskedelmi rádiózás kialakulásának története
I. rész - történeti áttekintés; a rádiózás fejlődésének két útja

Előszó

A rádió egy játék. Varázslat, melyben a műsorvezető a mágus, a hallgatóság pedig az elbűvölt közönség. Izgalmas, mert soha nem lehetünk biztosak abban, egy-egy trükk milyen hatást vált ki, s a taps- vagy füttykoncert is csak késve, áttételesen hallható. Varázslat, mely tömegekhez szól, mégis a varázsló és csodálója intim, szinte személyes kapcsolatára épít. Játék, amely egyre szabályozottabb, de ha ügyesen játsszuk, bármit megtehetünk. Ahhoz, hogy jól játsszunk, ismernünk kell a szabályokat, tisztelnünk és szeretnünk a társakat. Ha ezt igazán komolyan vesszük, a játék maga a varázslat.

Ennek a varázslatos játéknak a könnyedebb formája a kereskedelmi rádiózás. Ahhoz, hogy megértsük kialakulását, ennek magyar specifikumait, ismernünk kell az előzményeket. Az 1. és a 2. fejezet megpróbál eligazítani az évszámok sűrűjében, csupán a téma szempontjából fontos eseményekre koncentrál. Nagy részben támaszkodnak ezek a fejezetek Carlo Sartori Hű társunk a rádió című tanulmányára, mely a magyar nyelven a témában megjelent talán legrészletesebb, legátfogóbb munka. A dolgozat további része két fő egységre osztható: a magyarországi események áttekintésére és a szabályozás alakulására - mindkét esetben külön szemlélve az országos és a helyi rádiók helyzetét. Előbbit tanulmányokból, cikkekből, utóbbit főként személyes élményekből levezetve. 1995-től a Rádió 88 munkatársa vagyok, így a helyi rádiók fejlődését testközelből figyelhettem meg. Innen merítettem a példák jó részét, némely folyamatot ezért próbálok bemutatni a Rádió 88 történetén keresztül. A médiatörvényre vonatkozó részek kidolgozásában Vásárhelyi Mária és Halmai Gábor írásait vettem alapul, aminek egyszerű oka, hogy az ő olvasatuk áll az enyémhez legközelebb.

A dolgozatnak nem célja a részletes, tudományos elemzés. Csupán a folyamatokra, a mikéntekre és a miértekre keresi a választ, az összefüggésekre próbál rávilágítani a teljesség igénye nélkül.

1. Történeti áttekintés

1.1. Előzmények

A rádió létrejöttének egyik legfontosabb katalizátora a XIX. század végén a kommunikációs szükségletek robbanásszerű fejlődése volt, melyet a gyors és nagy területeket átfogó kommunikáció követelményében lehet összefoglalni. Ez mindig a társadalom progresszív fejlődésével arányosan növekedett, és a modern korban a politikai, katonai és gazdasági célkitűzésekkel rendelkező, egyre összetettebb és egyre szélesebb körű szervezetek létrejötte révén még inkább megnőtt. Az ilyen kommunikációs igény azonban az egész emberi történelem folyamán szelektív és nem általános jellegű igény volt: a nagyobb távra szóló kommunikáció gyorsaságának össze kellett kapcsolódnia a csak "egy adott ponttól egy másik pontig" szóló bizalmas jellegével. Csak ez teremthette meg zárt csoportok vagy egyes egyének számára az információtöbbletnek azt a "hozzáadott értékét", amely másokkal szemben kiváltságos helyzetbe hozhatta őket. (Ismert példa, hogy a Rothschild-család vagyona nagy részét egy postagalambnak köszönheti, amely azzal, hogy igen gyorsan meghozta Napóleon Waterloonál elszenvedett vereségének hírét, lehetővé tette, hogy a család spekulációs pénzügyi műveleteket hajtson végre a részvénypiacon.)

Így bár fő előnyét, a telefonhoz és a távíróhoz elengedhetetlen vezeték nélkülözhetőségét felismerték, mégsem szabad meglepődni azon, hogy a feltalálását követő több mint húsz éven keresztül azt tartották a rádió fő hibájának, hogy viszonylag könnyen lehetett venni az üzeneteket. A tudósok, műszakiak, kutatók hosszan fáradoztak egy olyan eszköz feltalálásán, amely az elektromágneses hullámok terjedésének előre meghatározható irányba terelésével épp a közvetítések titkosságát tudta volna lehetővé tenni.

1.2. A hőskor

Az első rádiókészülékek feltalálása az elektromágneses hullámokról szóló elmélet kidolgozásával kezdődött. Ampere-nek, Ohmnak és Faradaynak az elektromosságról folytatott tanulmányai alapján a skót Maxwell már 1864-ben megalkotta általános elméletét az elektromágneses hullámokról, amely kimutatta azok fényhullámokkal való affinitását. Az első mérföldkövet a német Hertz 1887-ben született felfedezése jelentette, miszerint a térben elektromágneses perturbációt lehet terjeszteni.

A második mérföldkő az olasz Guglielmo Marconinak köszönhető, aki 1894-ben, Pontecchióban saját készítésű antennáján vette a pár száz méterre elhelyezett kezdetleges adókészülék által sugárzott morzejeleket. Ez bizonyította, hogy a Hertz-hullámok elektromágneses perturbációját jel formájában fel is lehet fogni. Az olasz hatóságok értetlensége arra késztette Marconit, hogy Angliába emigráljon, ahol a kormány meglátta a lehetőséget - különösen a flotta számára - az új találmányban, és támogatta őt. 1896-ban Marconi őfelsége áldásával szabadalmaztatta találmányát, és a benne rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázására Marconi Company néven céget alapított. A távközlési szektorban ez a cég lett az első multinacionális vállalat.

A rádió technikai innovációjának módja analógiát mutat a személyi számítógépével, amelyet szinte amatőr módon, a mai Apple cég alapítóinak garázsában fejlesztettek ki. Az úttörők közé tartozik például Eugene Ducretet, aki 1898-ban összeköttetést létesített az Eiffel-torony és a Panthéon között (1910-től az Eiffel-torony fontos szerepet játszott a hajók pozíciójának meghatározásában, innen sugározták többek között a pontos időt és az időjárás-jelentéseket), Fessenden (elektronikus tájoló, 1902), Alexanderson (váltóáramú generátor, 1906) és De Forest (audion, 1905). (Ez utóbbi kutatások már az adókészülékek teljesítményének, megbízhatóságának növelésére törekedtek.) Így lehetővé vált az emberi hang közvetítése: 1910-ben sikerült élőben közvetíteni Caruso egyik koncertjét a New York-i Metropolitan Operaházból. Az újabb döntő lépést a vákuumcső létrehozása jelentette 1913-ban, az American Telegraph Company laboratóriumaiban. Innentől kezdve a fejlesztések terén a tömegpiac számára előállítható, nem túl nagy helyet foglaló, könnyen kezelhető és olcsó vevőkészülék tervezésére és kivitelezésére esett a fő hangsúly. Egyértelművé vált az Egyesült Államok vezető szerepe, ahová a találmány Marconi közvetítésével jutott el. (1899-ben a Marconi Company az America's Cup nevű vitorlásverseny befutójának eredményét még a hajók visszatérte előtt közölte a New York Heralddal.)

1.2.1. A szabadalomháború

Az első világháború döntő fordulatot hozott a rádiózás területén: hatalmas gyártási erőfeszítéseket vont maga után a hadimegrendelésekre készített adó-vevő készülékek terén, valamint a kormányzó és katonai hatóságok közvetlen ellenőrzés alá vonták a rádióval kapcsolatos tevékenységeket.

A Egyesült Államokban a haditengerészet közvetlenül a rádiókészülékeket és elektroncsöveket gyártó legnagyobb iparvállalatoknál avatkozott be, hogy megszüntesse azt a szabadalomháborút, amely akadályozta a hadi rádiózás fejlődését. Az egyes cégek közötti konfliktus ugyanis azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elakad a gyártási gépezet. A brit Marconi vállalat rendelkezett a Fleming-féle dióda jogaival, és 1916-ban el tudta érni, hogy a New York-i Kerületi Bíróság elismerje: De Forest audionja az előző angol találmány javított származéka, ugyanakkor önállóan nem használhatta fel az ennek jogaival rendelkező AT&T hozzájárulása nélkül.

A hadműveletek idejére megszűnt az ipari konkurenciaharc, de a szabadalomháború a világháború vége után azonnal fellángolt. A Marconi American ismét támadásba lendült, hogy visszaszerezze a rendkívüli katonai megrendelések elmúltával túltermelési válságba került General Electrictől az óceánközi közvetítésekhez szükséges minőséget garantáló Alexanderson-féle váltóáramú generátor forgalmazásának kizárólagos jogát. Marconi így adta bizonyságát annak, hogy az Atlanti-óceán két partja közötti drót nélküli telefónia monopóliumára törekszik, amikor a kábeles távíró-összeköttetéseket már Anglia tartotta uralma alatt. Az amerikai telefonpiacot monopolizáló AT&T nem engedhette meg, hogy a hatalmas és ráadásul külföldi rivális kerekedjen felül. Így aztán a General Electric és a Marconi vállalat közötti szerződés megszövegezése után néhány nappal maga az amerikai elnök, Wilson lépett fel személyesen, és kötelezte a brit vállalatot, hogy részvényeit adja el a General Electricből életre hívott vállalatnak, a Radio Corporation of Americának (RCA), amely ettől kezdve Marconi összes szabadalmával és készülékével is rendelkezett (1919. november).

Az európai postaügyi minisztériumok is felvállalták a rádión keresztüli híradás közvetlen irányítását és az ebbe a szektorba tartozó vállalatok létrejöttének és fejlesztésének elősegítését. Így született meg Németországban a Telefunken, a Siemens és az Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschafts (AEG) közös vállalata; Franciaországban a Société Française Radioélectrique; Angliában pedig a Marconi.

1.2.2. Technikai innováció

A rádió népszerűségének töretlenségét jórészt a megfelelő időben végrehajtott technológiai fejlesztéseknek köszönheti.

A vevőkészülékek egyre nagyobb fokú egyszerűsödésének - ebben az időszakban térnek át a fémdetektoros, az egyéni hallgató számára fülhallgatóval ellátott rádióról a faburkolattal, hangolóval és hangszóróval felszerelt, méltó helyét a szalonban elnyerő rádióra - és áruk állandó csökkenésének köszönhetően a rádió a családok számára nélkülözhetetlen háztartási eszközzé vált. (Jól mutatja ezt, hogy az USA-ban 1921-ben körülbelül öt millió dollár értékben adtak el vevőkészüléket, mely összeg 1928-ban 65 millió dollárra rúgott.)

A vevőkészülékek értékesítését óriási impulzus érte a I. világháború kitörésével. A háború után a vevőkészülékek tökéletesítése, a hang rögzítésére szolgáló magnetofon feltalálása és az rövidhullámú rádiózás megindulása (1927) adott új lökést a rádió további fejlődésének.

A "boldog békeidő" azonban rövid ideig tartott, ugyanis a televízió gyors térhódításával szinte minden trónról letaszította az addig egyeduralkodó rádiót. Megint a technikai innováció sietett a rádió segítségére, s ez a segítség most életbe vágó fontosságú volt. 1948-ban a Bell konszern laboratóriumaiban feltalálták a tranzisztort. Ezek a félvezetők minden tekintetben alkalmasnak bizonyultak a nagyméretű rádiócső helyettesítésére. A hatvanas évektől kezdve a miniatürizált, hordozható és rendívül olcsó tranzisztoros készülékek elárasztották a nyugati piacokat. Ami legalább annyira fontos: elindították a rádió tömeghasználatát a harmadik világ országaiban is, hiszen így már nem jelentett problémát az elektromos áram hiánya, a hordozható készülékek ugyanis saját akkumulátorral, elemekkel is működnek. Végül, de nem utolsósorban az autóba is beszerelhetővé, "útitárssá" tették a rádiót.

Az ezzel a technológiai "ugrással" új erőre kapott rádió óriási rugalmassággal reagált a televíziós uralomra, a figyelmes családi műsorhallgatás eszköze hamarosan a szórakozott és szórakoztató egyéni műsorhallgatás eszköze lett. Olyan, amelyhez bárki hozzáférhet, és amelyet bárki bárhova magával vihet.

2. A rádiózás fejlődésének két útja

2.1. Az amerikai és az európai modell

A két kontinensen - a rádiózás őshazáiban - két különböző, markánsan elhatárolható modell alakult ki már a kezdetekkor. Az egyik a magánkézben lévő, a kereskedelmi és szabad versenyre berendezkedett egyesült államokbeli, a másik az európai monopolisztikus. S bár mindkét oldalon megtalálhatjuk a másik rendszer képviselőit - az USA-ban a rádiók egyhetede "közszolgálati", hallgatottságuk szempontjából marginális szerepet tölt be, Európában pedig főleg Belgiumból és Luxemburgból sugároznak már a harmincas évek óta kereskedelmi adók -, mégis markánsan elkülönülnek egymástól. Az alapelvek közül pedig a legnagyobb vízválasztó a reklám.

Erről John Reith - a BBC első igazgatója, az angliai adás elindulásának meghatározó alakja - így vélekedik: "Angliába valaki behozta a himlőt, a bubópestist és a fekete halált. Most valaki a reklámot akarja behozni." A sors iróniája, hogy Európában jelenleg mind a tv, mind a rádió terén Angliáé a legnagyobb reklámpiac. Ahhoz azonban, hogy megértsük a kontinens speciális fejlődését, jelenlegi helyzetét, először az USA-t kell górcső alá vennünk.

2.1.1. USA

David Sarnoff, az RCA elnöke és a mass media egyesült államokbeli történetének kulcsfigurája már évek óta sejtette, hogy a rádió jövője a tömegtájékoztatás. Az kétséges volt azonban, hogyan lehet jövedelmezővé tenni a rádióadásokat.

A rádiózás melletti érvek már a kezdetekben nyomósak voltak. 1920-ban a Westinghouse KDKA az újságokat egy nappal megelőzve, egyenesben közvetítette a republikánus elnökjelölt, Hardint eredményeit, 1921-ben az RCA pedig élőben sugározta a Dempsey-Carpentier ökölvívó-találkozót; ez idő tájt mégis főként nevelési és kulturális intézetek, lelkes amatőrök vagy az eladások növelése céljából rádiókészüléket előállító gyárak, forgalmazó üzletek foglalkoztak vele. A nagy ötlet az AT&T-nél született meg: olyan felhasználóknak kell bérbe adni a stúdiókat és a közvetítőállomásokat, akik azokat saját termékeik reklámozása céljából igénylik. Az első sikeres kísérletet az AT&T New York-i állomása, a WEAF hajtotta végre 1922. augusztus 22-én: egy ingatlanügynökség rádión keresztül tett ajánlatot a potenciális vevőknek egy sor lakásra, amelyek így pillanatok alatt el is keltek. A továbbiakban a módszer tökéletesedett, és a rádióadások olyan programokat ajánlottak fel, amelyekbe a reklámidő-felhasználók beillesztették saját kínálatukat. Ismét csak ennek a társaságnak támadt az az ötlete, hogy 15%-os jutalékot fizessen azoknak a reklámügynökségeknek, amelyek általuk hirdetnek.

Ez a modell mindmáig változatlan maradt. A kereskedelmi rádió célja az, hogy minél nagyobb közönséget szerezzen (maximális hallgatottságindex), és hogy a hirdetőknek eladja azt a figyelmet, azt az időt, amelyet a közönség a rádióközvetítéseknek szentel. Az ezen alapuló amerikai rádiózási modell startjához még három feltétel hiányzott:

  1. a vevőkészülékek nagyobb elterjedtsége,
  2. az éter olyan szabályozása, amely kimondja a broadcasting privatizációját, és szabályozza a frekvenciák használatát,
  3. a szponzor és a broadcaster közötti szoros kapcsolat, amely biztosítja az adásokhoz szükséges állandó finanszírozást.
1. A készülékek nagyobb arányú elterjedését legjobban az a technikai innováció szolgálta, amelyet az 1.2. fejezetben már tárgyaltunk. Ennek köszönhető, hogy míg 1921-ben csak ötvenezer a rádióamatőrök száma az USA-ban, 1922-ben már hatszázezer, 1925-ben négymillió, 1927-ben pedig hétmillió.

2. Az éter kaotikus helyzetéből adódó problémát már nehezebb volt megoldani. Az egyetlen érvényben lévő törvény az 1912-es Radio Act volt, amely egy külön kis engedély birtokában lévő bármely amerikai állampolgárnak hivatalból engedélyezte a közvetítést. Hatalmas mértékben növekedett a rádióállomások száma, különösen a nagyvárosokban: 1926-ban New Yorkban 38, Chicagóban pedig 40 rádióadó működött. Ezek átfedésben voltak egymással, és így állandó interferenciákat okoztak. Fenyegetett a veszély, hogy szabályozás nélkül összeomlik a piac, mert a hallgató csak hangzavart kapott az éterből.

A káosznak egy gyökeresen új törvény megszületése, az 1927-es Radio Act vetett véget. Az új törvény a frekvenciák szabályozott odaítélése céljából nyilvános bizottságot hozott létre, a Federal Radio-Comissiont (FRC), melynek tagjait az elnök nevezte ki. Az FRC (a mai Federal Communication Comission jogelődje) létrehozása fokozatosan megoldotta a közvetítések folyamatosságának problémáját, méghozzá azok javára, akik a rádiózásban potenciális beruházóként voltak érdekeltek. Megszűnt tehát a piacra való szabad belépés, s az egy tulajdonos kezében lévő engedélyek száma is korlátozódott.

3. A harmadik problémára a horizontális integráció volt a megoldás. Az egész országot átfogó hálózatok jöttek létre az amerikai rádiós (és televíziós) modell újabb tartóelemeként, ami aztán az összes olyan országban gyökeret eresztett, ahol kereskedelmi rádiók születtek. A rendszer használ a helyi állomásoknak, mert helyi szinten lehetővé teszi a műsorprogramozási szabadságot, az illetékes hálózatok részéről kiegészítő bevételeket és minőségi programozást nyújt, ami különösen a legnagyobb hallgatottságú órákban fontos. Az anyaállomásoknak pedig a rendszer lehetőséget ad, hogy országos szinten közvetítsenek reklámot anélkül, hogy a társult állomások közvetlen tulajdonosai lennének.

Az első rádiós hálózatot ténylegesen az AT&T teremtette meg: az első reklámozó rádióállomásának sikerén felbuzdulva már 1924-től kezdve 26 adót kapcsolt össze telefonkábelen. Két évvel később rádiós tevékenységét átengedte az RCA-nak, cserébe megkapta az eljövendő hálózat adói közötti kábel-összeköttetés kizárólagos jogát. Így született meg a National Broadcasting Corporation (NBC), amely két hálózatot tartott ellenőrzése alatt: a Red Networköt, könnyedebb műsorokkal, és a Blue Networköt, melynek műsorprogramja komolyabb volt. 1928-ban megalakult egy második, konkurens hálózat, ezt a Columbia Photograph Record Company és a dohánygyáros William Paley finanszírozta. Az új hálózat, melyet Columbia Broadcasting Systemnek neveztek el, 16 társult állomásra számíthatott, így közvetlen versenybe került az NBC-vel. A nagy gazdasági világválság és a New Deal éveinek kellős közepén az NBC a kormány monopolellenes törvényei és az FRC céltáblája lett; kötelezték, hogy adja át két nemzeti hálózatának egyikét. Egy egészen 1943-ig húzódó jogi vita után az NBC eladta Blue Networkjét a cukorgyáros Edward J. Noble-nak, aki átalakította, és az American Broadcasting Corporation (ABC) nevet adta neki.

A rádió működése jövedelmezőnek és válságmentesnek bizonyult, hiszen a rádióreklám már 1930-ban hatvanmillió dolláros üzleti forgalmat ért el, és a nagy gazdasági világválság éveinek kellős közepén sem esett vissza jelentősen.

2.1.2. Európa

Az európai rádiózás első harminc évében nélkülözte a reklámokat, mégis ennek a "nem kereskedelmi" modellnek és kialakulásának vázlatos megemlítése elengedhetetlen a jelenlegi lokális médiarendszerek megértéséhez.

"Mindent, amit elértem, rábeszéléssel értem el." (A. Hitler)

A fenti mondat és John Reith már idézett mondata jól jellemzi a rádiózás útját Európában. Rögös út volt ez, kemény szabályok és kegyetlen diktatúrák között, a fő irányvonalat tekintve azonban a hetvenes évekig állandónak tekinthető: a monopolizmus és a reklám nélkülözése. A monopolisztikus modell Angliában alakult ki a legegyértelműbben és legvonzóbban. Példaértékűen, ami a későbbiek során a brit és az európai televíziózás szempontjából is meghatározóvá vált.

2.1.2.1. A példa: Nagy-Britannia

Az I. világháború után Angliában is megtalálható volt az összes elem, amely az USA-ban is jelen volt:

  • technikailag fejlett, fölösleges gyártókapacitással rendelkező ipar,
  • elegendő rádióamatőr (közönség),
  • állami hatóság (Post Office), amely elszánta magát, hogy a rádiós szolgáltatásokban megtartja meghatározó szerepét.
Miért alakult mégis az USA-tól oly eltérő módon a brit modell, és miért lehetett sikeres (1. táblázat)?

ÉvElőfizetők
192236 ezer
19241 millió 130 ezer
19262 millió 178 ezer
19293,5 millió
194610,5 millió
195012 millió

1. táblázat. A BBC előfizetői számának növekedése

Egyrészt a British Marconi rendelkezett a rádiós berendezések monopóliumával, s így bármilyen konkurencia már születése pillanatában halálra volt ítélve. Ezen túlmenően a gazdaság - különösen reklámipar - nehezen lett volna képes, hogy egyedül finanszírozza az új médiát. A sajtó egyébként igen erős nyomást gyakorolt, hogy megakadályozza a rádiós reklám finanszírozását, és a kormány is érdekelt volt az "éteri" tájékoztatás mégoly indirekt ellenőrzésében. A kultúra szempontjából az angol légkör szigorúbb, parancsnokibb és centralizáltabb volt, mint az amerikai. Végül pedig az ország területének kisebb volta sokkal nagyobb frekvenciakorlátozási problémákat okozott, mint az USA-ban.

Az első fejődési fázis spontán volt: 1922 májusában a British Marconi (BM) megkapta a közvetítési engedélyt, majd számos amatőr- (főleg londoni) állomás is. A BM tényleges, bár nem hivatalos monopóliummal rendelkezett. Két finanszírozási forrása volt:

  • előfizetési díj,
  • a készülékek után a gyártók által fizetett adók.
A megoldás átmeneti volt, és sok problémával járt. A helyzet rendezésére különböző bizottságokat neveztek ki. 1923-ban a Sykes-bizottság, majd 1925-ben a Crawford- és a Balcarres-bizottság - John Reith meghatározó közreműködésével - kialakította egy eljövendő szilárd rendszer alapjait. Felfogásuk szerint a rádióadás a gyártószektor érdekeitől elkülönült, a kormánytól független, nyilvános szolgáltatás, mely monopolhelyzetet élvez, és az előfizetők finanszírozzák.

Ilyen irányvonalak mentén jött létre 1927 januárjában a British Broadcasting Corporation (BBC), magánrészvényesek nélkül, széles körű vezetési autonómiával (depolitizáltan), tájékoztatási és copyrightvásárlási joggal. A műsortervezésnél érződik a brit arisztokratikus polgárság felvilágosult, de konzervatív, viktoriánus erkölcse. Műsora főleg zenén, rádiójátékokon, előadásokon és oktatáson alapul, a tájékoztatás pártatlanságával és objektivitásával hívja fel magára a figyelmet.

2.1.2.2. A követők

Valójában a brit modell fokozatosan jutott érvényre Európában, néhány nemzet esetében csak a II. világháborút követő években, a diktatórikus rezsimek tragikus tapasztalatát követően.

Franciaországban a fontosabb városokban egymással versengve voltak jelen a gyakran újságok kezelésében álló tartományi magánadók és a többé-kevésbé a postáéban lévő nyilvános helyi adók. A francia állam központosító törekvése csak a II. világháború végén kerekedett felül. 1945. március 23-án rendelettel visszavonta az összes magánengedélyt, a közvetítések monopóliumát egy jogilag autonóm nemzeti vállalatra, a Radiodiffusion Française-re bízta, amelyről azonban kiderült, hogy nagyobb mértékben függ a végrehajtó hatalomtól, mint a hasonló brit szervezet. A közmonopólium egészen a hetvenes évekig tartott, a szabad rádiók megjelenéséig, ami a rádiózást és televíziózást liberalizáló 1982-es törvény megszületéséhez vezetett.

Németországban a rádiózás kezdettől fogva állami ellenőrzés alatt fejlődött, amely a nácizmus hatalomra jutásával hallatlanul erős lett.

1923. november 24-én kötötték meg a berlini Deutsche Stunde és a Postaügyi Minisztérium közötti konvenciót, amely révén ez utóbbi vállalta, hogy gondoskodik az előfizetői díjak beszedésével és a nemzeti közvetítőhálózat kezelésével kapcsolatos szolgáltatásokról, de fenntartotta magának azt a jogot, hogy a műsorok tartalmi kérdéseibe beavatkozzon. Ezt követően a rádiót decentralizálták, több tartományi állomásra osztották fel, amelyek viszont többnyire a központi adó közvetítőállomásaiként működtek. A központi adót pedig egyetlenegy hírügynökség, a Dradag látta el információkkal. 1932-ben törvény által belügyminisztériumi birodalmi biztost neveztek ki a rádiós tájékoztatás főellenőrévé. Végül 1933-ban Hitler hatalomra jutása azt jelentette, hogy a nácik végleg ellenőrzésük alá vonták a rádiót - persze a megfelelő tisztogatások után.

A nácizmus tökéletesen felmérte a rádiónak mint a nacionalista, antiszemita, antibolsevik tömegpropaganda eszközének a lehetőségeit. A propagandaminiszter, Göbbels tudományosan, sőt korszerűen, elméletileg is megfogalmazta a rádió használatának mikéntjét, szerinte arra van hivatva, hogy pergőtűzszerű és egyszerű sztereotípiákon és szlogeneken keresztül gondolatok helyett elsősorban érzelmeket ébresszen. A rádióhallgatás ösztönzése céljából a rezsim olcsó vevőkészüléket dobott piacra, amelyek csak a német adásokat tudták fogni (2. táblázat).

ÉvVevőkészülékek száma
1924100 ezer
19251 millió
19272 millió
19367 millió
193811 millió

2. táblázat. A vevőkészülékek száma Németországban

A nácik az elsők között jöttek rá a rádiónak mint külpolitikai eszköznek a kivételes fontosságára: 1936-ban a berlini adó már 28 nyelven sugárzott rövidhullámon műsorokat, amelyek célja a nemzetközi közvélemény rokonszenvének felkeltése és külföldön élő náci szimpatizánsok aktív támogatásának elnyerése volt. A nácik - írta Adorno és Horkheimer - tudták, hogy a rádió ügyüknek úgy ad formát, ahogy a reformációnak a nyomtatás.

Olaszországban a rádió elterjedése jó néhány évet váratott magára, csak a II. világháború utáni évekre tehető. Egyfelől az ország gazdasági elmaradottsága - a középosztály és a nagypolgárság kivételével - nem tette lehetővé tömeges térhódítását, másfelől a fasizmus lebecsülte az új eszközt, s egyben bizalmatlan is volt azzal szemben. Tömeges használatának ösztönzésére az olasz rezsim is forgalmazni kezdett egy olcsó "néprádiót", a Littoriót, de ez korántsem járt akkora sikerrel, mint német társa.

Olaszországban a rádiózás fejlődése paradox módon szinte a televíziózás kialakulásával párhuzamosan vette kezdetét. A családi rádió piaca 1961-re telítődött nyolcmillió előfizetővel, ugyanekkor a tv-előfizetők száma 2 millió 123 ezer volt. A háború után a rádiós tevékenység monopolisztikus gyakorlását a RAI, Radio Italiana (Olasz Rádió) elnevezésű közjogi társaságra bízták, mely folytatta is azt az olasz alkotmánybíróság 1976-ban meghozott ítéletéig. Furcsa ellentét, hogy bár az európai demokráciákban az olasz rádiózás kezdett fejlődni a legkésőbb, liberalizálódásukat mégis neki, pontosabban eme ítéletnek köszönheti.

Oroszországban a rádió egészen a kilencvenes évekig állami propagandaeszközként működött. Elsősorban pedagógiai funkciói voltak: többek között, hogy dicsőítse a szocializmus építésének sikereit, ösztönözze a termelékenység növelését, formálja a szovjet ember tudatát. A rádiókészülékek vásárlásának és a külföldi adások távoltartásának még a németnél is furcsább módját választották: a vezetékes rádiót, melyhez természetesen országos hálózatot is építeni kellett. Ezek sikerét a számoknál mi sem mutatja jobban (3. táblázat).

 Vezeték nélküliVezetékes
1936687 ezer2 millió 577 ezer
19494 millió9 millió
196044 millió31 millió

3. táblázat. A vezeték nélküli és a vezetékes rádiókészülékek elterjedtsége Oroszországban




2.1.2.3 A monopólium megszűnése

Furcsamód az állami monopóliumok megszűnésében az ezen államok által megtűrt, sőt néha támogatott kalózadók segítettek legtöbbet. Természetesen Anglia ebben is élen járt.

Őfelsége alattvalói már a harmincas évektől - a rádiós közmonopóliumok ellenére - számos, brit vállalatok reklámjaival teli műsort foghattak. Köszönhető ez a francia és holland partokra telepített, valamint a Belgiumból sugárzó transznacionális kereskedelmi adóknak, különösen a Radio Luxemburgnak. A külföldi kereskedelmi adásokat ráadásul egy valóságos kereskedelmi képviselet, az International Broadcasting Company finanszírozta, amely hirdetőket szerzett, és műsorokat készített. Az Anglia felé irányuló kalózrádiós tevékenység a háború után is folytatódott, elsősorban a Radio Luxemburg részéről, mely a Nemzetközi Rádióközvetítési Unió (UIR) engedélye nélkül, ráadásul az akkori Európa legerősebb állomásaként sugárzott (jól emlékszünk, reszelős hangját - az orosz sugárzás ellenére - még nálunk is be lehetett fogni). Ezt az adót "furcsamód" francia állami tőke tartotta ellenőrzése alatt akkor, amikor Franciaországban a rádiózás állami monopólium volt. A hatvanas évek folyamán számos új adó jelentkezett, ezek az angol felségvizek határán horgonyzó hajókról, illetve elhagyott erődítményekről sugároztak. Néhány hajót elsüllyesztett a brit haditengerészet, míg végül 1973-ban - a tévé 1954-es privatizálása után jóval később - engedélyezték a helyi kereskedelmi rádiók működését az Independent Broadcasting Authority (IBA) ellenőrzése alatt.

A transznacionális kalózrádiók működésétől függetlenül az éter liberalizálása nem jöhetett volna létre Európában, ha a hetvenes években nem született volna egy nem csupán a véleményszabadságot hirdető, a helyi valóságokból kiinduló adásszabadság érdekében konkrétan cselekedni képes, valós társadalmi mozgalom. Ennek következménye az az alkotmánybírósági döntés is Olaszországban, mely az európai rádiózás és tévézés szempontjából mérföldkőnek számított. (Az ítélet alkotmányellenesnek nyilvánította az elektronikus média állami monopóliumát.)

A közszolgáltatások ellen vívott háború tehát úgy ért véget, hogy egy vegyes típusú köz- és magánrádiózási modell jött létre és működik jelenleg is minden nagyobb európai országban.

2.2.1. A rádióműsorok fejlődése a kezdetektől

A rádióállomások fejlődése az előző fejezetekben tárgyalt modellek különbözőségéből adódóan két alapvető irányt vett: az értékek megőrzésére hivatott, oktató, nevelő közszolgálatit és a - főleg zenén alapuló - könnyed, szórakoztató, minél nagyobb tömegeket elérni kívánó kereskedelmit. Ez utóbbi természetesen Amerikában fejlődött ki, s szolgál mintául azóta is.

Az első amatőradások egyszerű énekeket, versmondásokat és gramofonlemezeket közvetítettek. A tartalommal és a közvetítés időrendjével kapcsolatos műsorvezetés teljesen véletlenszerű volt, a "szerkesztés" az adók irányítóinak spontán kezdeményezésére volt bízva.

Az állandó műsorszerkezet kialakulásában döntő szerepet a reklám játszott a frekvenciák szabályozása után (1927). Könnyebb és célirányosabb beilleszthetősége műfaji tipológiák szerinti állandó szerkezetet igényelt. A műsorok a napi életritmushoz igazodva mindig ugyanabban az időben jelentkeztek ("slot by slot" szerkesztés). A szerkezet mellett igen nagy hatással volt a tartalomra is, egyértelműen a szórakoztatás felé orientálva azt: népdalok, könnyűzene.

A tájékoztatás területén sokasodtak az elektronikus médium különleges adottságait kihasználó egyenes közvetítések. (A CBS 1931-ben már 415 műsort közvetített élőben, az NBC 256-ot.) Ezenkívül a rádió teljesen új műfajokat is kitalált: a varietét, a kvízt, a rádiójátékot, mely vizualitás nélkül maximális álélést tud kiváltani a hallgatóban. Erre - és a rádió hatalmára - legjobb példa Orson Welles 1938-as "tréfája". A Világok harca című ráddiójátékában úgy tett, mintha élőben közvetítené a Mars-lakók invázióját, s ezzel országos pánikot okozott, olyannyira, hogy a nagyvárosokból a tömegek kezdtek elmenekülni.

Meg kell említeni, hogy a rádió Amerikában is igen gyorsan a "politizálás" eszköze lett. 1931-ben csak az NBC 288 elnöki beszédet, a kormány tagjainak 37 felszólalását és 71 vezető politikussal készített interjút közvetített. Nem feledkezhetünk meg társadalmi szerepéről sem. A nagy gazdasági válság éveiben - a mozival együtt - a valóság nyomorúságával szemben a vigasztalás, a szórakoztatás fontos szerepét vállalta magára, és azzal, hogy ösztönözte a fogyasztást, a gazdasági konjunktúra kiváló eszközeként is működött. Központi helyet vívott ki magának az amerikai családok életében a II. világháború alatt a frontokról érkező tájékoztatás alapvető eszközeként. Jelentősége egyre nőt, egészen a televízió előretöréséig, amely aztán ténylegesen megváltoztatta a médiában elfoglalt helyét és funkcióját.

2.2.2. Válasz a tévére: az új funkció

A tévé térhódításával az ötvenes években a rádió közönséget és ezzel hirdetőket vesztett. Az 1.2.2. fejezetben már említett második technikai innováció nem látszott elegendőnek a túléléshez, bár új helyének megtalálásában segített.

Le kellett mondania központi szerepéről. A nappaliból kikerült a konyhába, a sufniba, az autóba - hűséges társként ébredéskor, munka vagy utazás közben. Társként, aki a háttérből az ember univerzális jelenlétét sugallja az elektronikus tömegkommunikáció egyre magányosabb világában.

A háttérrádiózás új műsorszerkezetet kívánt. Mint főműsoridő teljesen elveszett az este, a programok legjavának sugárzását a televíziós holtidőkre koncentrálták: reggel a munkába indulóknak, a fiataloknak. A tartalom egyre könnyedebbé vált, eltűntek a nagyobb figyelmet igénylő műsorok, például a rádiójáték, és a főszerepet teljes mértékben átvette a zene.

2.2.2.1. Specializálódás

Nagymértékben megindult a specializálódás, amely csökkentette a műsorkészítési költségeket, de egyben szegmentálta is a közönséget, felosztotta célközönségekre, ha úgy tetszik célcsoportokra.

A szegmentálódás előnnyel is járt. A hirdetők ezekkel a szakosodott médiumokkal sokkal könnyebben és pontosabban érhetik el a célközönségüket. Könnyen belátható, hogy egy techno- vagy breaktáncfesztivált nem a Sláger Rádióban kell hirdetni.

A nagyobb piacokon műsorszolgáltatók tucatjai versengenek a hallgatókért, a nyolcvanas évek derekán például mintegy nyolcvan URH-állomás működött Los Angelesben, 1990-re pedig a rádiók száma az USA-ban már meghaladta a tízezret. Egy ilyen koncentráció természetesen egyre nagyobb, sokrétűbb és valódi specializációt kíván.

Sokan a televíziózásra és a piac besűrűsödésére adott válasznak tartják a regionális, helyi adók sikerét, amit én nem vitatok, csak én - ahogy az az alábbi felsorolásból is kiderül - ezt a specializálódott rádiók kérdéskörébe sorolom.

 

II. rész - A duális médiarendszer kialakulása Magyarországon


3.1. Telefonhírmondótól a hálózatig

A rádiózás Magyarországon egy igen érdekes előzménnyel (jogelőddel) indult Európában egyedülállóan. Ez Puskás Tivadar telefonhírmondója volt. A szolgáltatás telefonkábelen - majd 1892-től önálló hálózaton jutatta el a felolvasott híreket az előfizetőkhöz. A folyamatos hírfelolvasás során a híreket újból és újból megismételték, innen lehetett tudni, hogy a kagyló letehető. A híranyagot óránként változtatták. Bármennyi hallgatót lehetett a rendszerhez csatlakoztatni. A társaságnak 1893-ban hétszáz előfizetője volt, és gyorsan fejlődött. A millenniumi kiállításon már önálló pavilonnal rendelkezett, és hatezer előfizetővel büszkélkedhetett. A "találmányért" a kor értelmisége is lelkesedett. Jókai például így ír róla: "A 'Telefonhírmondó' korunknak legelmésebb találmánya. Egy élő hírlap, mely minden nyomtatott hírt megelőz, a nap eseményeit odahozza helyünkbe: nappal értesít, tudósít, este pedig a színházi élvezeteket osztja szét az otthon ülő embereknek." Ezen idézet is jól példázza, hogy joggal tekinthetjük a rádió elődjének a telefonhírmondót, mely - bár világszabadalom volt - budapesti specialitásnak tekinthető.

A számos párhuzam ellenére ez a szolgáltatás mégsem tudott olyan sikeres lenni - talán éppen a különbségek miatt -, mint a rádió. Az 1920-as években sem volt négy-ötezernél több hallgatója, s ezt még az is tetézte, hogy a vezetékek nagy részét egy 1923-as hóvihar leszaggatta. Ekkor már a Magyar Távirati Iroda (MTI) bérelte a Telefonhírmondó Rt.-t, és nemsokára meg is vásárolta részvényeit. 1925 elején a Telefonhírmondó Rt. kapta meg a rádiókoncessziót, s megindult a sugárzás. A fejlődés természetesen a kontinentális Európa fő áramlatát követte, a rádiózás állami monopólium lett. Az állami hírügynökség és a rádió szoros politikai és pénzügyi kapcsolatba került, a szabályozás a kereskedelemügyi miniszter jogkörébe tartozott, a piacra való belépéshez engedély kellett, adót csak a posta létesíthetett.

Azt, hogy az állam milyen jelentőséget tulajdonított a rádiónak, és milyen feladatok megvalósítását várta el tőle, semmi sem mutatja jobban, mint Kozma Miklós (az MTI vezérigazgatója) december 1-jei avatóbeszéde: "A magyar kultúra fegyvertára egy erős fegyverrel gyarapodott. Mindenki tudja, mit jelent, különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túlra eljut a magyar szó. A broadcastingnak nem csak az a hivatása, hogy a tanyai világba elvigye a magyar kultúrát; jelentősége az, hogy egyrészt az egyetlen szabad összeköttetési lehetőség leszakított véreinkkel, másrészt demonstrálja a magyar kultúrfölényt olyan nemzetekkel szemben, amelyek hatalmasabbnak hiszik magukat, mint mi, de amelyek kultúrája a mienknek nyomába sem léphet." Érdekes megfigyelni, hogy mennyire hasonlatos Kozma véleménye a reklámról John Reithéhez (2.1. fejezet): "...fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni..."

A rádiózás a húszas évek közepén úgy indult meg Magyarországon, hogy Svájccal azonos előfizetői igény jelentkezett rá. Egy évtized alatt az érdeklődés és az új médium fontossága annyira hanyatlott, hogy a harmincas évek második felében már csak az európai legalacsonyabb rátával - évi 10-13 ezer rádiókészülékkel - gyarapodott az országos hálózat. 1938-ban mintegy négyszázezer rádió-előfizető létezett, ezek több mint egyharmada budapesti, közel kétharmada Pest környéki, főleg értelmiségi, tisztviselő, iparos és kereskedő volt. Vagyis a lakosság többsége kívül maradt a hatókörén. Általános szükségletté a II. világháború idején vált, nem kis mértékben a nyugati híradások miatt.

A Magyar Rádió a háború vége előtt "hallgatott", adásait 1945. május 1-jén indította újra a Bródy Sándor utcai épületéből, melyet a Magyar Távirati Irodával közösen használt. Nem csak az épület volt közös: 1948-tól a rádiónak, majd 1950-től az MTI-nek is Barcs Sándor lett az elnöke. Feladata - többek között - a centralizált kommunista hírszolgálat megszervezése volt. Innentől a hazai rádiózás ismét egy európai csapásvonalat követett, a szocialista országok csapásvonalát. A rádió nem volt más, mint a hatalom kiszolgálója, az ideológia közvetítője, az egyik leghatásosabb nevelési eszköz. A Magyar Rádió alapításától kezdve országos rádióként üzemelt. A regionális rádiózás 1952 végén indult meg öt körzeti stúdióval: Nyíregyháza, Győr, Pécs Miskolc, Szolnok sorrendben. A stúdiók földrajzi elhelyezkedése és az eleinte igen rövid - harminc-hatvanperces - adásidő is arról tanúskodik, hogy nem a hallgatói igény, hanem egy esetleges háborús konfliktus rádiós infrastrukturális szükséglete állt a stúdiók telepítésének és üzembe állításának a hátterében. Az öt stúdiót további kettő követte - néhány évtizedes késéssel: 1987-ben Szegeden, 1988-ban Debrecenben kezdte sugározni regionális adását a Magyar Rádió. Szintén csekély (napi négy óra) adásidővel és periférikus szereppel, de két fontos misszióval. Egyrészt fontosak voltak a körzeti adások nemzetiségi műsorai (Pécs, Szeged), másrészt a Magyar Rádió fő utánpótlásbázisát képezték. Szerepük - bár csak passzívan, de - elengedhetetlen volt a kereskedelmi rádiózás elindulásában is.



3.2. A Magyar Rádió kereskedelmi próbálkozásai

3.2.1. Danubius, az első magyar kereskedelmi rádió

Paradoxon, de a magyar kereskedelmi rádiózás kialakulásában kétségtelenül a közszolgálati rádiónak volt a legnagyobb szerepe. A történet egészen a nyolcvanas évek közepéig nyúlik vissza. Ausztriában a rádiózás ez idő tájt állami monopólium volt, melyet az Österreichischer Rundfunk (ORF) birtokolt. Magyarország nyugati határvidékén többször próbáltak műsorsugárzási engedélyt szerezni, hogy a rádióhullámok jótékony "határfüggetlenségét" kihasználva kereskedelmi hangokat "kalózkodjanak" az osztrák éterbe (lásd az angol példát: 2.1.2.1. fejezet).

Az ORF, megelőzendő a bajt, felkereste a Magyar Rádió (MR) vezetőségét egy német nyelvű közös kereskedelmi csatorna létrehozásnak ötletével, természetesen magyarországi stúdióval és adótoronnyal. Bár a terv az osztrák fél visszalépése miatt meghiúsult, a MR vezetősége - Sárfi László (a MR akkori igazgatója) hathatós közreműködésével - úgy döntött, mégis belevág a vállalkozásba. Jó ok volt erre többek között az a több mint egymillió német turista, akik biztos közönséget (piacot) jelentettek egy ilyen rádiónak.

Néhány hónap előkészület után 1986 júliusában megszólalt Magyarország első, élő műsort - főleg zenét - sugározó kereskedelmi rádiója, a Danubius Rádió (Radio Danubius). Az adást a 100,5 MHz-es frekvencián, a Kab-hegyi adóról sugározták 7-től 18 óráig. A német nyelvű műsor szeptemberig volt fogható. Az elkövetkező hét év - a szkeptikus vélemények ellenére - a bővülés jegyében telt. 1987 áprilisától egy újabb stúdióból szólt a turistarádió, változatlanul német nyelven, de már napi 15 órában (6-tól 21 óráig), és a Kossuth rádió URH-frekvenciáján már Budapesten is fogható volt.

1988. április 15-től újabb adóval (Sopron) bővülve ismét szólt a Danubius, tovább növelt műsoridővel. Ez idő tájt már olyan közkedveltségnek örvendett - a német nyelvű adás ellenére -, hogy a nagy váltás elkerülhetetlenné vált. 1988 októberétől egész évben szólt a Danubius, magyarul. Ennek előkészítése már a nyári időszakban megkezdődött: 9-től 2 óráig magyar nyelvű adás szólt, s ezt követően is elhangzottak magyar nyelvű információk, felhívások.

Az októberi váltás nem jelentett teljes szakítást a német nyelvvel, hírek, közlekedési és meteorológiai információk továbbra is hallhatók voltak németül. Az adók sora ismét két új állomással bővült: a Magyar Rádió szegedi és debreceni körzeti adásai - mint azt már említettük - rövid, ekkor napi ötórás műsort készítettek, így a fennmaradó időben a Danubius adását kezdték átvenni. A két körzeti adónak eredetileg a Kossuth vagy a Petőfi rádió adásának továbbítására volt engedélye a fennmaradó műsoridőben, de hatósági hozzájárulás nélkül úgy döntöttek, hogy inkább a Danubius műsorát teszik fel az adóra.

Az osztrák területre a soproni adóval sugárzott kereskedelmi program az állandó jogviták, az osztrák szponzorok és a várt profit elmaradása miatt végül is 1992-ben megszűnt. A kilencvenes évek közepére a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Danubius országos rádióvá nőtte ki magát, s egyrészt ezért, másrészt a konkurencia megjelenésének köszönhetően mind a műsorstruktúrája, mind a műsorvezetői megváltoztak.

A kezdeti időszakban a közszolgálati médiumokból ismert műsorvezetőkre épített a rádió. A stáblistán szerepelt Kondor Katalin, Fodor János, Kálmán Zsuzsa és Szilágyi János neve is. Műsoraikat különösebb szabályok nélkül, teljesen szabadon készíthették. A műsorfolyam "nem volt egyéb", mint műsorvezetők egymásutánisága. A szabályok lazaságára jó példát szolgáltatott Fodor János éjszakai műsorának egyik eleme, amikor a műsorvezető minden előzetes elbeszélgetés (cenzúra) nélkül tíz hallgatónak adott egy-egy perc lehetőséget, hogy arról beszélhessen, amiről akar. Ez nem jelentett mást, mint tíz perc folytonos beszédet egy már akkor is erőteljesen zenés rádióban. A zenék sem voltak annyira megregulázva, mint bármelyik magyarországi rádiónál. A Danubius ugyanis nem rendelkezett meghatározott zenei arculattal, úgynevezett formattal sem. Számítógépes zenei szerkesztő (szelektor)-program híján az egymást váltó zenei szerkesztők ízlése még tovább színezte a képet. Így aztán nem volt ritka, hogy egy hetvenes évekbeli magyar számot (például a Gedeon bácsit) egy aktuális sláger követett, majd az István, a király zárta le kört.



3.2.2. Calypso 873, a kistestvér

Hasonló körülmények között indult be a Magyar Rádió másik kereskedelmi kezdeménye, a Calypso is, mely a Petőfi rádió 873 kHz-es középhullámú frekvenciáján sugározza műsorát reggel és este 7 óra között. Elindítója a nyolcvanas évek sztár-DJ-je, B. Tóth László volt (a Danubius Rádióból németnyelv-tudás híján kimaradva, vélhetően sértettségből szorgalmazta a Magyar Rádió vezetőinél a Calypso elindulását), és a műsorvezetők is a nagy testvérhez hasonlóan sztárok voltak. Itt dolgozott - többek között - Antal Imre, Albert Györgyi, Déry János, Dombóvári Gábor, Novotny Zoltán, majd a Danubius egyre szigorúbb műsorkészítési szabályait nem toleráló Fodor János és Szilágyi János is. A Calypso érdekessége, hogy - talán az országban először - bevezette a "one man" rádió fogalmát, ami annyit jelentett, hogy a műsorvezetőnek saját magát kellett kevernie.

B. Tóth üzleti érzékéről tanúskodik, hogy a Calypso nem feltétlenül játszott minden új zenét, hacsak a lemezkiadó nem fizetett érte. Itt valósult meg először a teljesítménydifferenciált fizetés is: időszakonként mérték a műsorvezetők tetszési indexét, s ez adta meg azt a szorzótáblát, mellyel a műsorvezetők fizetését számolták. Talán ezen újítások is hozzájárultak ahhoz, hogy a Calypso - kedvezőtlen középhullámú frekvenciája ellenére - jelentős piaci szerepet játszhatott. Jelenleg eredeti arculatát megtartva, a MR regionálisadó-hálózatába integrálva működik.



3.2.3. A professzionalizálódó Danubius

A kilencvenes évek elejétől stabil háttérrel, állandó stúdióból és állandó szerkesztőkkel dolgozó Danubiusnak a saját anyaintézménye által állított konkurencia mellett egyéb versenytárssal is szembe kellett néznie. Ebben a küzdelemben 1994-ben még vezetett, 1995-ben azonban már megelőzte a Juventus. 1994-ben az állam a MR-tól megvonta a támogatást, így tetemes költségeit (körülbelül hét milliárd forint) a televízió-előfizetési díjakból és a reklámokból kellett előteremtenie. Ennek harmadát a reklámbevételek adták. Mindezek mellett fenyegetett a Danubius elszakadásának a veszélye: az 1994-es év első felében tett törvényjavaslatok szerint már 1995 végére pályázatot kellett volna kiírni frekvenciájára.

A felsorolt okok miatt a MR a legkisebb költségek mellett a legnagyobb bevételek elérését tűzte ki célul a Danubius elé. Egyre kiszámíthatóbb, vonzóbb és dinamikusabb műsort kellett készítenie, ami egyrészt a zenék tudatos kiválasztásában, másrészt fiatal sztárok megjelenítésében manifesztálódott. Megjelent egy új generáció: Bochkor Gábor, Boros Lajos, Szabó Tamás, Kajárik Andrea, Kálmán Zsuzsa, Buza Sándor, Rókusfalvy Pál, Rónay Egon, Jakupcsek Gabriella. Velük együtt elindult a sávos műsorszerkezet a reggeli és a délutáni show-műsorokkal (Cappuccino, Jam).

A szerkesztőség a kilencvenes évek elején tizenkét percben maximálta az óránként elhangzó reklámok mennyiségét. Nem véletlen, hogy a médiatörvény szintén ennyiben maximálja ezt a kereskedelmi rádiókban. Ezt a szabályt a rádió "rugalmasan" kezelte, így a kiemelt időszakokban nem ritkán tizenöt-húsz perc reklámot kellett elviselniük a hallhatóknak.

A műsorvezetők hamar rájöttek, hogy a reklámmenedzselés, -tanácsadás szintén jövedelmező tevékenység, hiszen a hirdető cégek sokszor rajtuk keresztül, segítségükkel keresték meg a rádiót. Jó példa erre Rókusfalvy Pál Roxer nevű reklámirodája, mely mai napig a rádiós piac egyik vezető reklámgyártó és -menedzselő cége. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Danubius eladása során a műsorvezetők egy része mint pályázó és vevő léphetett fel.



3.3. Törvényen kívüliek: Bridge, Juventus

A magyar kereskedelmi rádiózás kialakulásában e két rádió - "politikai jóindulatból" - fontos szerepet játszhatott. Mindkettőjük még a rendszerváltás előtt kapta meg sugárzási engedélyét, és mivel jogilag nem kötődtek sem politikai párthoz, sem költségvetései intézményhez, ezeket tekinthetjük az első tisztán kereskedelmi rádiónak.



3.3.1. A híd: Rádió Bridge

A Rádió Bridge a Németh-kormánytól kapta ajándékba Budapest és környéke hárommilliós hallgatótáborát. A 102,1 MHz-es FM-frekvenciát - eredetileg ideiglenesen - Bush amerikai elnök magyarországi látogatásakor indították be, azzal a feladattal, hogy az Amerika Hangja műholdas adását sugározza az FM-sávban.

Az adó ideiglenességét az Antall-kormány sem kérte számon, így a Bridge a rádiós piac állandó szereplőjévé válhatott. Az alapító társaság csődje után a Postabank cége, a Híd Rádió Kft. lett az új tulajdonos, olyannyira, hogy a rádióban még a bankcsászár Princz Gábor is vezetett műsort. A kezdeti műsorszerkezet letisztult, eltűntek a rétegműsorok és az Amerika Hangja, előtérbe került a zene, és - talán az új tulajdonos csábító szavára - új sztárokat is sikerült szerződtetni: Balázsy Pannát a Juventusból, Villám Gézát a Danubiusból, de itt dolgozott Szilágyi János és Ungvári Tamás is. Ekkor (1995 után) már megindult az "agyelszívás" is, a szárnyukat bontogató helyi rádiók tehetséges műsorvezetőinek fővárosi rádiókban ajánlottak karriert és több pénzt.



3.3.2. Juventus

A Juventus története 1988-ra nyúlik vissza, amikor néhány balatoni vállalkozó engedélyt kapott egy helyi program középhullámú sugárzására. A csődbe ment vállalkozást 1991-ben vásárolta meg Wossala György, aki Schamsula György akkori hírközlési minisztertől máig tisztázatlan körülmények között engedélyt kapott a "vételminőség javításra", így két nagy teljesítményű FM-adóval lényegében országos adóvá vált a rádió. Nem sokkal később a céget a texasi Metro Media International vásárolta fel, s 1996-ban hallgatótábora már népesebb volt, mint a Kossuth rádióé, meghaladta a két és fél milliót.

1997 végén nagy csapás érte a Juventust: december 15-től az ORTT visszavonta a Kab-hegyi 93,9 MHz-es adó engedélyét, amely a Petőfi rádió majdani FM-frekvenciakészletéhez tartozott. Ezután már csak a 89,5 MHz-en és középhullámon sugározhatott. Bár 1997-ben elvesztette hallgatótábora majd felét (a Dunántúl nagy részét), Budapest megmaradt sugárzási körzetnek, ahol meg is tartotta vezető szerepét (1. ábra).


A Juventus Rádió volt az, mely meghonosította Magyarországon az agresszív, kereskedelmi szemléletű, amerikai rádiózást. Zenei anyaga (amelyet az országban elsőként a potenciális hallgatóság körében végzett teszteléssel válogatott) a mai napig példa a helyi kereskedelmi rádióknak is (jó néhányan közülük ehhez igazítják sajátjukat). Itt vezették be először a szigorú megszólalási időkorlátokat, a napnak és napszaknak megfelelő differenciált zenei szerkesztést, a péntek és szombat esti pre-party műsorokat, és a számítógépes szelektort is.

A Juventus aktívan részt vett koncertek szervezésében, propagálásában, jótékonysági akciókban, néhány hanganyaggal, főleg válogatásokkal megjelent a hazai lemezpiacon is. Nagy nevek elcsábítása helyett inkább kinevelte saját sztárjait. Itt vált ismertté a már említett Balázsy Panna, Philip, Kósa L. Adolf és Csiszár Jenő.



4. A helyi rádiók megjelenése, rend(elet)re sugárzók

4.1.1. A helyi rádiózás jogi feltételei a médiatörvény előtt

Kétségkívül ez a terület és korszak a magyar médiaszabályozás legzűrösebb, legkuszább része. Ez a zűrzavar mind a szabályozás bonyolultságában, mind az engedélyezési eljárásban (4.1.3. fejezet), mind a nyilvántartásokban fellelhető.

Az Antall-kormány törvényjavaslatának bukásából és a reálpolitikai helyzetből adódóan már 1992 végén tudni lehetett, hogy a stabil alapokon nyugvó helyi rádiózás megkezdése még jó ideig várat magára. A Német-kormány frekvenciamoratóriumát (amelyet az Ellenzéki Kerekasztallal egyeztetve eredetileg csak az 1990-es választások időtartamára hirdettek meg) Antallék érvényben hagyták. Ennek ellenére már működött két állandó stúdió (3.3. fejezet), és néhány ideiglenes engedélyt is kiosztottak. Egyre többen kívántak belépni a helyi médiapiacokra, amit szabályozás hiányában nem tehettek meg. Az egyre erősödő nyomásnak és annak köszönhetően, hogy az Antall-kormány alábecsülte a helyi média jelentőségét, a kormány rendeleti úton kísérelte megoldani a problémát. A 110/1993 (VII. 30.) számú kormányrendelet a magyar törvényalkotás egyik gyöngyszeme, mely "nem kereskedelmi" elnevezés - becenév - alatt szabad utat enged a helyi és regionális rádiózásnak.

Ezek a "nem kereskedelmi" rádiók műsoridejük 20%-ában, a közpénzeket felhasználók pedig adásidejük 10%-ában adhattak reklámot. Az akkori reklámpiac korántsem rendelkezett ekkora igényekkel, egy jól menő kereskedelmi rádió is boldog lehetett, ha minden órából tizenkét percet ki tudott tölteni reklámmal. Látható tehát, hogy a "nem kereskedelmi" elnevezést mennyire rugalmasan értelmezték a törvényhozók. Már csak azért is, mert az akkor már évek óta működő kereskedelmi rádiónál, a Danubiusnál is tizenkét percben maximálták a reklámok mennyiségét (a későbbiekben a médiatörvény is ezt az adatot veszi alapul). A Horn-kabinet, amelynek láthatóan nem volt annyira sürgős az elektronikus média szabályozása, mint azt kormányprogramjában ígérte (5.1. fejezet), újraszabályozta a helyi rádiózás engedélyezését - 142/1994 (XI. 30.) számú kormányrendelet -, leegyszerűsítve az eljárási procedúrát.



4.1.2. A "statisztikák"

A jogi szabályozás hiányosságai jól tükröződnek a statisztikai káoszban. Az ORTT nem vezetett nyilvántartást erről az időszakról, a Hírközlési Főfelügyelet (HÍF) sem készített pontos kimutatásokat az általa kiadott rádióengedélyekről. A sajtó más-más számokkal operált, néha ugyanazon orgánumon belül.

Gálik Mihály A helyi és a regionális rádiózás piaca című tanulmányában a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közleményére hivatkozva azt írja: 1993 nyarán 59 helyi frekvenciából 16 nem kelt el, 1994 őszén pedig 43-ból 13. A Népszabadság 1995. június 6-i cikkében 61 engedélyről és 31 működő rádióról ír 1993-ban és 44 stúdióengedélyről 1994-ben. Ugyanezen lap 1995. augusztus 8-i számában 127 pályázót és 80 adáslehetőséget említ az első pályázati körben és a 33 frekvenciára 61 engedélyt a másodikban.

A táblázatban látható (4. táblázat), hogy a CCIR-URH sávok jóval kapósabbak, mint az OIRT-URH sávok. Ennek egyszerű oka az, hogy a kilencvenes években a vevőkészülékek nagy része már csak a nyugati URH vételére alkalmas, és az EU megszüntetni készül a keleti URH használatát.

		Hullámsávtípus	     1993 1994	 		CCIR-URH            -      6	 		OIRT-URH            5      2	 		Középhullám        11      5	 		Összesen           16     13	
4. táblázat. Az 1993 és 1994 során meg nem pályázott rádiófrekvenciák megoszlása (a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közleménye - Új Magyarország, 1993. október 15., illetve Népszabadság, 1994. december 13.

Ezek az adatok ellentétben állnak azzal a ténnyel, hogy több pályázó maradt frekvencia nélkül, és ennek a korszaknak köszönhető az osztott frekvenciák torzszülött intézménye is.



4.1.3. Az engedélyeztetési eljárás

A rendeleti szabályozás után a helyi rádiózás alapvetően két engedélyhez volt kötve:

  • stúdióalapítási engedély,
  • rádióengedély.

A kérvényezőnek először is stúdióalapítási engedélyt kellet kérnie a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Művelődéspolitikai Főosztályának Stúdióengedélyezési és Lapnyilvántartási Osztályától. Ezek után a Hírközlési Főfelügyelet a szükséges vizsgálatokat és méréseket követően rádióengedélyt adott ki, melynek birtokában meg lehetett kezdeni a sugárzást.

A stúdióalapítási engedély lehetett:

  • ideiglenes,
  • állandó.

Ideiglenes engedélyt kiemelkedő társadalmi, kulturális vagy sportesemény kapcsán lehetett kérni. A kérvényezők fantáziája kimeríthetetlen volt: vásártól a Föld Napjáig, falunaptól (ami addig lehet, hogy nem is létezett) a szerb húsvétig ért az indokok sora. A minisztérium - legalábbis dokumentáltan - egyetlen esetben sem ellenőrizte ezeket.

Egy gazdasági társaság vagy természetes személy egy évben öt ilyen engedélyt kérhetett, egyenként maximum tíz napra. Így elegendő leleményesség és ismerős révén akár egész évben folyamatosan vagy majdnem folyamatosan szólhatott a rádió. Jól példázza a helyzetet a Rádió 88 gyakorlata. 1990 júniusától 1996 augusztusáig a 88 eljutott - Szeged mellett - Hódmezővásárhelyre, Orosházára, Kiskőrösre, Mohácsra, Mezőkovácsházára, Kondorosra, Ceglédre (ahol később állandó frekvenciát is nyert), Abonyba, Kiskunmajsára, Kistelekre, Kecelre és Budapestre. 12 településen 77 alkalommal összesen 476 napig sugárzott ideiglenesen, saját nevén. Információim szerint a rádió tulajdonosi köréhez közel állók még legalább ugyanennyi engedélyt kaptak, amelyekkel szintén a Rádió 88 sugárzott ideiglenes műsorokat.

Az állandó engedélyek megszerzésének procedúrája hasonlatos volt az előzőekhez, azzal a lényeges különbséggel, hogy ezeket öt-hat évre, illetve a majdan megszülető médiatörvény ettől eltérő rendelkezéséig adták ki. Ezeket a frekvenciákat a médiatörvény után újra pályáztatták egy kis könnyítéssel: a frekvenciát már legalább egy éve használók a pályázati eljárásban tíz pluszpontot kaptak. Kivételt képeztek az első körben (1993-ban) sugárzási engedélyhez jutott rádiók, ezek rádióengedélyét pályáztatás nélkül átalakították műsorszolgáltatási szerződéssé, hacsak nem osztott frekvencián működtek. Ezzel el is jutottunk a törvény előtti korszak legeszelősebb produktumához, az osztott frekvenciákhoz (az ORTT első és ez idáig egyetlen vitathatatlanul ésszerű döntése, hogy megszünteti ezt az elvet).

Az osztott engedélyek kiadását Stoszek Mátyás, az öttagú elbíráló grémium elnöke egy, a Rádió 88-nak adott interjújában így indokolta: "Az országban a nemzetközi szerződések és a földrajzi korlátok miatt nincs elég frekvencia, így kénytelenek vagyunk megosztani azokat" (1995. január 19., Média - Telecom '95 kiállítás). Amint azt a következő fejezetben is láthatjuk, ez a legritkább esetben igaz. A HÍF országszerte rendelkezett bemért helyi és regionális FM-frekvenciákkal, amit az is mutat, hogy nem okozott túl nagy problémát egy második országos lefedettségű frekvenciahálózat kiépítése a második számú kereskedelmi rádió számára. Ennek tudatában még érthetetlenebb, miért ragaszkodott a minisztérium ehhez a megoldáshoz, melynek hátrányait a Rádió 88 példáján keresztül tárgyaljuk majd (4.2. fejezet). A bizottság a stúdióengedélynél csak időarányokat hirdetett, a nyerteseknek (első körben) maguknak kellett megállapodniuk a műsoridő tényleges (az arányszámoknak megfelelő) elosztásáról. Ha a megegyezés záros határidőn belül nem jött létre, a bizottság önkényesen osztotta el az időt - a pályáztatáshoz hasonlóan, mindenféle szabályrendszer, indoklás nélkül, megfellebbezhetetlenül.

Az idő elosztására két módszer alakult ki: az egyik az órák szerinti, amikor a kedves hallgató egy nap leforgása alatt élvezhette több (akár három) rádió rendre egymástól eltérő műsorát. A másik a napi elosztás, amikor más-más napokon különböző rádiók jelentek meg ugyanazon a frekvencián. Jó példa a Civil, a Fiksz és a Tilos Rádió esete, mely ötvözi a két megoldást. A budapesti 98 MHz-es FM-frekvencián esténként a Tilos Rádió hallható tizenkét órában - az új pályázati végeredmények szerint már nem sokáig -, napközben pedig bizonyos napokon a Civil, másokon a Fiksz.



4.2. Egy tanulságos történet: Rádió 88

4.2.1. A tízéves Rádió 88

Ez az a rádió, mely az első lehetőségeket megragadva tíz éven keresztül, a változásokat meg- és átélve ideiglenesen-folyamatosan bombázta a szegedi közönséget. Átment mindazokon a kínokon és örömökön, amelyeken a helyi rádiók jó része. Elszenvedett minden gyermekbetegséget, amelyet lehetet, s jelenlegi állapota is jól tükrözi a helyi rádiózás helyzetét. A rádiót Tóth András (jelenlegi tulajdonos) alapította - technikai szakember, volt DJ, aki a MR körzeti stúdiójában is dolgozott. Ma már ez is azok közé a tipikus dolgok közé sorolható, amely egy helyi rádiót jellemez Magyarországon.

Mai nevét is jellemző körülmények között kapta a rádió. Harmadik ideiglenes adására 1993 júliusában készült, kivételesen nem az Ipari Vásár, hanem a Szabadtéri Fesztivál kapcsán, Fesztivál Rádió néven. Amikor kiderült, hogy a fesztivál rendezői nem kívánják támogatni pénzzel "saját" szócsövüket, megindult a névkeresés. Tóth András amatőrrádiós múltjának köszönhető a 88 elnevezés, amely az amatőréterben egy üdvözlés kódja, jelentése: ölelés, szeretet. 1993-ban még két alkalommal, decemberben sugárzott a Rádió 88, történetében először húsz napig, a 4.1.3. fejezetben leírt szabályozásnak megfelelően két tíznapos engedélyt összeragasztva. 1994-től sűrűsödtek az események és az ideiglenes adások. Ez év közepétől szinte havonta jelentkezett adással Szeged - akkor még - egyetlen helyi "nem kereskedelmi" rádiója. Miért nem pályázott állandó engedélyre? A válasz egyszerű, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékes bizottsága szerint nem volt Szegeden frekvencia egy új rádió beindulásához. A tények mást mutatnak. A HÍF-nek már akkor is megvolt az amúgy később a bizottság által is megpályáztatott 95,4 és 100,2 MHz-es hullámsávja, és raktáron állt a Petőfi (104,6 MHz), a Bartók (105,7 MHz) és a Sláger (90,3 MHz) mai frekvenciája is.

Közben a rádió kitermelte saját konkurenciáját is, amikor két munkatársa egy "szakmai" vitát követően kivált, és megalapította a Tisza Rádiót (Tóth Andráshoz hasonlatosan ők is műszaki szakemberek voltak: Sibalin Endre a Körzeti Tv, Czérnay Károly a Szegedi Nemzeti Színház technikai személyzetéhez tartozott). 1994 decemberétől 1995 augusztusáig a már kipróbált "összeragasztás" technikájával folyamatosan volt hallható a rádió a 100,2 MHz-en. 1995 elején a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Stúdióengedélyezési és Lapnyilvántartási Osztálya meghirdette ezt a frekvenciát mint Szeged első állandó sávját. A pályázat lefolyása, eredménye és utóélete is tipikus.

Hat pályázó nyújtott be stúdióengedélyezési kérelmet:

  • Rádió 88 (Telekom Kft.),
  • Tisza Rádió (Siba Kereskedelmi Bt.),
  • Média 6 (Média 6 Rádió és Televízió Kft.),
  • Csongrád Megyei Önkormányzat (országos gyakorlat volt, hogy az önkormányzatok tv- és rádiófrekvenciákat pályáztak meg),
  • Déli Siker (helyi hirdetési lap),
  • Partiscum Kft. (a MR Körzeti Stúdiójának reklámszervező cége).

Az elbírálási irányelvek - ha voltak egyáltalán - kodifikálatlanok voltak, így csak találgatni lehet, hogy miért az első három társaság kapta meg a lehetőséget. Azt viszont, hogy miért osztották meg a frekvenciát, és miért éppen háromfelé, a bizottság indoklásából megtudhatjuk:

"Határozatom meghozatalánál figyelembe vettem azt a körülményt is, hogy a stúdióalapítók mindegyike a stúdió működtetését reklámbevételekből, valamint szponzori támogatásokból is fedezni kívánja. A műsoridő elaprózásával, amennyiben mindegyik kérelmező engedélyhez jutna, a működéshez szükséges reklámbevételek megoszlása miatt az adott reklám-, illetve szponzori támogatásból kevesebb mértékben részesülnének, ezáltal a folyamatos működtetés garanciái e téren nem lennének biztosítottak. A vételkörzetben élő hallgatók részére azzal, hogy három stúdió alapítását is engedélyezem, sokszínűbb, változatosabb műsort kívánok biztosítani, továbbá döntésem meghozatalánál mérlegeltem azt is, hogy az engedélyezett kérelmek közti értékbeli különbségek nem olyan mértékűek, hogy indokolt lenne egyetlen vitathatatlanul kiemelkedő stúdióalapítónak biztosítani a stúdióalapítási lehetőséget." (Részlet a szegedi 100,2 MHz-es CCIR-URH frekvenciáról szóló, március 23-án kihirdetett stúdióalapítási engedély indoklásából.)

Innentől számítható az a többéves persorozat, amelyet méltán illethetünk a kis szegedi médiaháború elnevezéssel. A vesztesek közül kettő, a Partiscum Kft. és a Déli Siker a közigazgatási határozat megváltoztatására irányuló fellebbezést nyújtott be a minisztériumhoz, majd a Fővárosi Bíróságon perelték azt - utóbbi csak rövid ideig. A perek a Művelődési és Közoktatási Minisztérium hatáskörének megszűnéséig tartottak (1996. március 3-án lépett hatályba a médiatörvény). A Partiscum Kft. - ha mást nem is - azt elérte ezzel az akcióval, hogy a nyertesek nem kezdhették meg a sugárzást márciusban, ugyanis HÍF addig nem volt hajlandó rádióengedélyt kiadni, amíg a per folyt. Végül a három rádió megegyezett egymással és a Hírközlési Főfelügyelettel, hogy amennyiben a jelenlegi állapottól eltérő döntést hoz a Fővárosi Bíróság, alávetik magukat az ítéletnek.

Ez volt az utolsó dolog, amelyben a hármak meg tudtak egyezni, s már a legelején kiderült, hogy a harc nem csak az éterben fog folyni. Nem tudtak megegyezni a műsoridő elosztásában, így hát a minisztérium elosztotta becsülettel: eszerint a Média 6 sugározhatta műsorát 5-től 11 óráig, főműsoridőben, a Tisza Rádió 11-től 17 óráig, a Rádió 88 pedig 17 órától reggel 5-ig.

A Rádió 88 legjobbnak ítélt pályázatát, amely az egyetlen hiánytalan volt (a Tisza Rádiónak műsorterve, a Média 6-nak tárgyi feltételei nem voltak), a legrosszabb műsoridővel jutalmazták. A minisztérium bizottságának hozzáértéséről tanúskodik, hogy amikor a Rádió 88 vezetője számon kérte ezt, a bizottság vezetője így válaszolt: "De hiszen főidőt kaptatok, nem?" - igen, az illető televíziós "szakember" volt.

A Rádió 88 számolt az osztott frekvencia lehetőségével, s az augusztus 19-i dátumhoz közeledve elkezdte "bejáratni" az addigra "felszabaduló" FM 95,4-et, melyet a médiatörvény hatálybalépéséig - a már ismert összeragasztós technikával - folyamatosan használt. A Rádió 88 hallgatóinak nem volt más dolguk, mint kiismerni magukat az égi káoszban, öt órakor csavarni egyet a keresőgombon, s máris egész nap élvezhették kedvenc csatornájukat.

A megosztott frekvenciák több szempontból is gátolták az igazi piaci verseny kialakulását az azokat használó médiumok között. Hiába készített a Rádió 88 színvonalasabb vagy emészthetőbb műsort a versenytársainál, hiába vezette be a technikai újításokat a helyi rádiók között elsőként (hangprocesszorok, minidisc, RDS, szelektor stb.), hiába volt az övé az ország egyik legkomolyabb CD-tára, ha ezeket csak a 17-től 19 óráig terjedő két órában tudta kereskedelmi szempontból kamatoztatni. Az esti tv-híradók kezdetétől a reggel 5-6 óráig terjedő idő a rádiózás holtideje, legjobb esetben is csak 2-3%-os hallgatottsággal. Nem mehetett végbe az arculat kialakítása, a hallgatók jórészt azt sem tudták a nagy kavalkádban, mit hallgatnak. Általános jelenség volt, hogy az elköszönő rádió utolsó perceiben direkt "betartott" a váltásnak, például az 1 kHz-es mérőjel sugárzásával.

A rádiók a hirdetők szempontjából sem különültek el markánsan, s ha egy cég egész nap, egy kampány esetében huzamosabb ideig kívánt hirdetni, kénytelen volt mindhárom rádióban megtenni azt. Nem lehetett bevezetni a sávos műsorszerkesztési rendszert. A műsorban (a hallgatóban általában egy műsorként és egy rádióként tárgyiasult a három) rendre háromszor, háromféleképpen hallott ugyanarról a témáról, háromszor hallhatta ugyanazt a riportalanyt, háromszor hallott slágerlistát vagy kívánságműsort, háromszor mondták el a horoszkópját.

A 2. ábrán jól látható, mennyire torz a görbe. A Média 6 nem tudja kihasználni a reggeli csúcsidő kínálta lehetőségeket, a Rádió 88 pedig jóval későbbi időpontig rendelkezik számottevő hallgatósággal, mint az átlag. Érdemes elgondolkozni azon is, hogy a váltásokkor látható ugrásokat csak a statisztika torzításának köszönhetjük-e, és hogy a Körzeti Rádió majd harmincfős gárdával produkálta ezt a hallgatottságot.


Eközben kiírták a 95,4 MHz-es frekvencia pályázatát, amelyet a Siba Bt. és a Partiscum Kft. nyert el, valószínűleg azért, mert pályázatukhoz a legnagyobb titokban csatoltak egy műsoridő-megosztási megállapodást, s így elméletben nem okozott több gondot a minisztériumnak a döntés. A törvényalkalmazók már ekkor követték a nagyszerű "mindent szabad" elvet: a Rádió 88 pályázatát azzal az indokkal utasították el, hogy a 100,2 MHz-en nem kezdte meg a sugárzást. Ez idő tájt már jó idege itt dolgoztam, így személyesen tanúsíthatom, hogy megkezdte. Természetesen a Rádió 88 is fellebbezett. A HÍF hajthatatlanabbnak bizonyult ez esetben is, így a 95,4 MHz-en sohasem indulhatott be a sugárzás stúdióengedéllyel. A sors iróniája, hogy 1999 elejétől pont az FM 95,4 lett a Rádió 88 állandó frekvenciája.



4.2.2. A siker titka... a változás

A helyi rádiók indulásakor mindegyikben ott rejlett a siker lehetősége. Egy kis rádió elindítása nem számít(ott) nagy befektetésnek: adóval, keverőpulttal, egyéb eszközökkel körülbelül három-ötmillió Ft, s ezeket a berendezéseket - főleg az ideiglenes adásokra - akár bérelni is lehetett. Konkurencia hiányában a piacra való bevezetés sem igényelt nagyobb tőkét, s az újdonság varázsa miatt a munkaerő is - bár képzetlen, de - megfizethető volt.

Az, hogy mégis melyik rádió maradt fönn, vagy lett piacvezető, sok összetevőtől - és néha a szerencsétől - függött. Legnagyobb, mondhatni, döntő szerepe ebben mégis vezetőjének, tulajdonosának volt: mennyire tudta a néha túlságosan hosszúra nyúló válságokat kezelni, mennyire ügyesen "lavírozott" a törvények és a politikai érdekcsoportok között. A legnagyobb szerencse tehát, amely érhetett egy helyi rádiót, egy ilyen vezető volt. A Rádió 88 kétségtelenül vétett hibákat, hagyott kihasználatlanul magaslabdákat, de nem szűkölködött sem a szerencsében, sem a tudatos tervezésben, munkában.

Az egyik legégetőbb probléma az induláskor általában a szakértelem - főleg a műszaki - hiánya. Ebben a Rádió 88 egy pillanatig sem szenvedett, lévén tulajdonosa gyakorló műszaki szakember. A legfejlettebb műszaki háttér megteremtése már az induláskor is jelentős szerepet kapott, és azóta is fontos feladatnak számít. A legújabb technikák használatához a Rádió 88 ügyesen, szerencsésen talált és tartott meg egy fiatal, fejlődőképes technikusi és műsorvezetői gárdát. Példás bizonyítéka ennek, hogy egykori kollégáim közül jó néhányan dolgoznak Budapest vezető rádióinál (Rádió Bridge, Rádió 1, Roxy Rádió stb.), illetve média-tanácsadó cégeknél. A fiatalos erő és lendület mellett rendelkezik a rádió egy stabil maggal is, amely az indulástól kezdve kitartott a Rádió 88 mellett, s tapasztalatával, bölcsességével biztosítja a rádió fejlődésének kontinuitását. A munkatársi gárda nagyjából 50-50%-ban harminc év alatti, illetve feletti, de a már több éve itt dolgozók és az új kollégák aránya is hasonló.

A kezdeti időszakban sok helyi rádió pályafutásának végét jelentette a tőkehiány, mely egy reklám- vagy frekvenciaszegény időszakban végzetes lehetett. Nagyobb, hosszabb ideje működő médiacégeknél ilyenkor kerül előtérbe a keresztfinanszírozás jelentősége: a veszteséges területekre való tőkeátcsoportosítással könnyedén elkerülhető egy ilyen krízis. A Telekom Kft.-nek (a Rádió 88-at működtető gazdasági társulás) több profilja is van (kábeltévé-hálózat, URH kommunikációs rendszerek telepítése és fenntartása stb.). Ez a - talán nem is tudatosan használt - krízismenedzselési technika folyamatossá tette a munkát, a fejlődést. Szegeden a 88 volt talán az egyetlen rádió, ahol egyszer sem kellett hosszabb ideig várni a fizetésekre. A finanszírozásnál meg kell említeni a "vendégrádiózás" talán egyedülálló gyakorlatát, melynek főleg a frekvenciaszegény időszakokban volt döntő, megtartó szerepe. A módszer igen egyszerű volt. Kisebb alföldi városokban a reklámszervezők, vállalkozók, önkormányzatok, néha egyszerű magánszemélyek úgy gondolták, hogy van elég ok és főleg potenciális helyi hirdető egy három-tíznapos rádió eltartásához. Viszont a rádiózáshoz szükséges feltételek megszervezése - a szponzor- és reklámpénzek előteremtése mellett - megoldhatatlan feladatnak tűnt. Ezen a problémán segített - néha kezdeményezőként - a Rádió 88. A szükséges technikával, zenékkel, engedélyekkel együtt a műsorvezetőket és a műsort is szállította megfizethető összegért.

A szervezők a tényleges feladatukra koncentrálhattak, tisztességes profittal számolva. A rádiónak pénzt, a műsorvezetőknek munkalehetőséget, változatosságot, a településnek eseményt jelentett a "vendégeskedés". Meglepő, néha megható volt az a hozzáállás, ahogy egy kisváros vagy falu lakói fogadták rádiójukat. Mindennapos volt az ajándéksütemény, a vacsorameghívás, a kóstoló, a köszönőlevél. A sugárzáshoz szükséges eseményt sokszor maga a rádió szolgáltatta: "jobb híján" a megrendelők szerveztek falunapot, fesztivált.

Az induló kis rádióknál meghatározó szerepet kaptak a helyi lemezlovasok. CD-készletük elengedhetetlen feltétele volt a rádió erőforrásainak, így rendre nagyobb szerepet kaptak műsoridőben, jogosultságban, a zenei arculat kialakításában, mint az érdemeik szerint megillette volna őket. A Rádió 88-nak ebben is szerencséje volt: Tóth András (Óriás) az Alföld, de talán az ország első lemezlovasai közé tartozott. Ez egyrészt a zenei anyag jó részét, másrészt a sikerhez elengedhetetlen felfogást jelentette. A 88 az indulásától kezdve vásárolja a legfrissebb chartválogatásokat (Euroexclusive, Vanguard), zenei magazinokat. A lemezkiadókkal kitűnő a kapcsolat, a CD-k általában már a megjelenést követő napokban eljutnak a rádióhoz, de a nosztalgiazenék terén is folyamatosan bővül a gyűjtemény.

A technikai fejlesztésekhez tartozó, de a zenei arculattal szorosan összefüggő újítás volt a szelektor, avagy a számítógépes adásvezérlő, lebonyolító rendszer megvásárlása. Ennek lényege, hogy a zenéket hardveren tárolják, általában digitálisan tömörítve (MPEG2), melyek a digitalizáláskor megadott paraméterek szerint adásba szerkeszthetők. Nem kell tehát mást tenni a vasárnap esti zenei program megszerkesztésekor, csak megadni, hogy 70%-ban lágy, alacsony bpm (másodpercenkéntileütés)-számú zenék, 20%-ban magyarok, 30%-ban listások, 55%-ban nyolcvanas-kilencvenes évekbeliek, 15%-ban nosztalgikusok, 7,5%-ban szerelmesek stb. szóljanak. Ezek után a számítógép a megadott arányszámokat szinte másodpercre betartva, pillanatok alatt legyártja a játszandó zenék listáját (Playlist). Lényeges szerepe a szelektornak, hogy jegyzi a számok "forgatottságát", és a tetszési indexnek megfelelően szerkeszti őket adásba újra. Kiküszöböli ezzel a zenei szerkesztők váltakozásának hibalehetőségeit, s egységes zenei arculatot biztosít a rádiónak. Fontos szerepe van abban is, hogy más műsorelemek, így a reklámok lejátszását is dokumentálja, lehetővé téve ezzel a hirdetők és a rádió esetleges vitáinak az elkerülését.

A műsorvezetők kezdeti hibáikból okulva, saját kárukon tanulták meg a rádiózás alapvető szabályait. Eleinte szabadságuk szinte korlátlan volt: arról és olyan hosszan beszéltek, amiről és ahogyan akartak. Idővel ez a szabadság korlátozódott olyannyira, hogy mára a Rádió 88-ban is a nemzetközi műsorvezetési, keverési és szerkesztési szabályok érvényesek. 1995-ben, a Nautilus JukeBox szelektorprogram megvásárlása után fokozatosan tértek át az egyszemélyes rádiózásra. Ez egyrészt költségmegtakarítást jelentett, másrészt biztonságot adott a műsorvezetőknek azáltal, hogy saját magukat keverhetik ízlésüknek, elképzelésüknek és a szabályoknak megfelelően. Mára tehát a Rádió 88-nál is végbementek azok a változások, amelyek bármelyik "nagytestvérénél".




A rádiózás kronológiája

1893. február 15. A Telefonhírmondó indulása.

1894. október 20. Popper Sándor vezetésével megalakul a Telefonhírmondó Rt.

1895. április. Károly Irén József rádiókísérletei (a legkorábbi magyar rádiókísérletek).

1895. május 7. A. Sz. Popov bemutatja a rádiót (antenna és vevőkészülék).

1896. július 2. Guglielmo Marconi 1209. számú szabadalmának bejegyzése az elektromágneses hullámokon alapuló

távközlési rendszerről.

1897. augusztus 27. A legelső berlini rádiókísérletek.

1901. december 12. Az első transzatlanti rádiókapcsolat

1902. május 30. Nathan B. Stubblefield először mutatja be a nagy közönség előtt felfedezését, a drótnélküli rádiót.

1902. augusztus 12. A. Fessenden találmányának, a rádión való

hangátvitelnek a bejegyzése.

1906. szeptember 1. Az első magyar rádiókísérlet hajóról.

1906. december 24. A. Fessenden első AM-rádióadása a massachusettsi Brant Rock állomásról.

1920. május 20. Megindul a műsorszórás Kanadában.

1920. június 8. Az FM-rádió találmányának bejegyzése.

1920. november 2. A KDKA, az első kereskedelmi rádió indulása (Pittsburgh, USA).

1920. december 22. Az első német rádióműsor közvetítése az terben.

1922. március 1. Megalakul az első magyar rádiós hírszolgálat.

1922. október 18. A British Broadcasting Company Ltd (BBC) megalakulása.

1922. november 14. A 2MT nevű londoni állomás első műsora.

1923. szeptember 28. Először szólal meg az éterben a Magyar Királyi Posta Rádiókirendeltségének Budapesti hírszolgálata.

1923. október 29. Megalakul a Funkstunde AG, az első német kereskedelmi rádió.

1924. március 15. Az első kísérleti magyar rádióműsor sugárzása a Posta Kísérleti Állomáson.

1925. november 10. A rádiókoncessziót Magyarország területére a

Telefonhírmondó Rt. kapja meg.

1925. december 1. Hivatalosan is felavatják a Magyar Rádiót.

1932. február 14. A Budapest II program - a Magyar Rádió második programja - első adása.

1933. november 2. Magyarul is megszólal a szovjet Komintern Rádió adása.

1938. október 30. Orson Welles H. G. Wells Világok harca (War of the Worlds) című könyvéből készült hangjátékát közvetíti a CBS.

1940. június 18. Először hallhatják a hallgatók a Magyar Rádió új szünetjelét, a Rákóczi-induló első két ütemét.

1940. július 20. A Billboard című lap közli a kislemezek első (amerikai) slágerlistáját.

1942. szeptember 5. Szovjet bombázórepülők jelennek meg Budapest fölött - leáll Budapest II műsora.

1944. március 19. A németek elfoglalják a lakihegyi adóállomást, majd megszállják a stúdiót.

1944. április 2. A Sztójay-kormány betiltja minden külföldi rádióállomás hallgatását.

1944. november 30. A november 24-e 9 óra óta hallgató lakihegyi 314 m-es antennatorony köteleit tartó betontömböket felrobbantják a németek.

1945. május 1. "A Magyar Rádió végre szabad" - Bajcsy-Zsilinszky Endre szavaival indul újra a

rádió adása, a szabadsághegyi adón kívül hét hangszóróból Budapest utcáin.

1955. május 1. Először szól magyarországi adás URH-n.

1955. november 1. Szülőföldünk címmel új adás indul a Nyugat-Európában élő magyarok számára.

1956. október 23. A Magyar Rádió ostroma. A rádió bejelenti, hogy korábban "hazudott minden órában".

1986. július 1. Megkezdi adásait a Danubius rádió (az első magyar kereskedelmi rádió).

1989. május 22. Elindul a Calypso rádió műsora

1995. december 1. Az Antenna Hungária Rt. és a Magyar Rádió Rt. megindítja az első DAB- (digitális rádió-) adást Budapesten.

2000. december 1. Megindul az első magyar többcsatornás kereskedelmi on-line rádió.




Adatbank: Rádióelőfizetők száma Magyarországon

Rádió-előfizetők száma Magyarországon, 1925-1979


ÉvEzer db
192517
192660
192783
1928169
1929267
1930308
1931325
1932322
1933328
1934340
1935353
1936365
1937384
1938419
1939n. a.
1940n. a.
1941n. a.
1942n. a.
1943n. a.
1944n. a.
1945178
1946282
1947386
1948475
1949539
1950620
1951701
1952887
19531080
19541270
19551432
19561587
19571774
19581963
19592102
19602224
19612314
19622390
19632452
19642484
19652484
19662485
19672479
19682514
19692531
19702530
19712543
19722542
19732533
19742541
19752537
19762559
19772577
19782590
19792608



FÜGGELÉK: Rádiós újságírás – gyakorlati kérdések

A hangzó újságírói műfajok legfőbb különbsége az írottakhoz képest az, hogy a befogadónak nincs lehetősége visszatekerni, visszapillantani, újra átolvasni; a tartalom nem térben jelenik meg és nincsenek meg a tipográfia adta lehetőségek – cím, kövér betű, kurziválás, képaláírás, televíziónál feliratozás – sem. Mindent egy lineáris hangfolyamban kell kifejezni. Ezért „le kell fordítani” az írott nyelvi regiszterben készült szöveget hangzó – felolvasandó – szövegre, azaz szóbeli köznyelvre

Ha készen van a szöveg, annak a felolvasása, előadása, interpretálása is szakmai feladat. A rádiós hírolvasók és bemondók a színészekétől markánsan eltérő, „semleges”, de sajátos, szintén „nem civil” stílussal olvassák fel a szöveget. Itt elkülöníthető egy nyugodtabb „közszolgálati” és egy éneklősebb „kereskedelmi” stílusú felolvasás.  Minden esetben lényeges szempont az érthető artikuláció.

Az alábbiakban elsősorban a rádiós hírek szerkesztésére vonatkozóan olvashatóak gyakorlati tanácsok.


A szöveg megírásakor figyelembe veendő szempontok:

Kutatás: a hír megírása olyan feladat, mintha egy mini-kutatást végezne az újságíró. A hír megírása semmiképp sem azt jelenti, hogy egy másik, akár idegen nyelvű oldalon megjelenő hírt lefordítunk, átfogalmazunk. Egy forrás nem forrás elve: a hír valóságtartalmában legalább két független helyen nézzen utána, nemcsak a hitelesség miatt, hanem hogy pontosabb képet kapjon az ügyről. Érdemes a hír előzményét is végignézni. Érdemes különféle poltikai beállítottságú oldalakon is elolvasni az azonos hírről szóló tájékoztatást. Érdemes a hír szereplőit személyesen is megkeresni, és őket kérdezni. Ha tudományos hírről van szó, érdemes a hírben szereplő tudományos közlemények eredetijét is megnézni. A kemény hírek esetén az aktuális tartalmon túl érdemes háttérmagyarázatot is adni, amihez további kutatás szükséges. A hír csak a jelen állapot újdonságát rögzíti, azt, hogy hogyan és miért jutottunk el idáig, már az újságírónak kell kikutatnia. 

Ha a hírnek lehet magyar vonatkozása, vagy hírkövetése, akkor bele kell írni (pl. ha a hír az, hogy 3400 hajléktalan van Dublin utcáin, ajánlott hozzátenni, mennyi van Budapesten; illetve ha az aktuális hír egy korábbi esemény folytatása, ajánlott a korábbi eseményre is felhívni a figyelmet, pl. a mint ismeretes, mint arról beszámoltunk bevezető formulával.

A hírszerkesztő minősítő véleménye („sajnos”, „szerencsére”, „reméljük”, „remélem”) szigorúan kerülendő a hírek szövegében – ez a kommentár rovatban jelenhet meg.

Szóhasználat: a hír megfogalmazásakor különféle diskurzusokhoz csatlakozhatunk, pl. nem azonos „akusztikájú”, ha tüntetőket rendbontóknak vagy aktivistáknak nevezünk, vagy ha egy szervezetet „balliberálisnak” vagy „szocialistának” hívünk. A jelzőket és a személyek megnevezésére használt szavakat tudatosan használjuk, ne vegyük át a forrásainkban szereplő szóhasználatot automatikusan, mert azok elfogultak is lehetnek. Hírekben általában kerüljünk mindenféle személyekre, szervezetekre vonatkozó jelzőt.

 

Műfajok, melyek rádiós hírmagazinban megjelenhetnek:

Kemény hírek: napi aktualitás. Ezeket is lehet háttérrel ellátni és kapcsolni korábbi hírekhez (hírkövetés)

Puha hírek: nem napi aktualitás, hanem újdonságok, hosszabb folyamatok elemzése, háttér

Mínuszos, kis színes: érdekességek, bulvár (de nem celeb vagy bűnügyi) történetek, általában a hírblokk végén szerepel

Havária: katasztrófák, bűnügyi hírek

Kommentár: személyes vélemény, a hírektől „kommentár” címmel elválasztva közlendő, az utóbbi években ritka

Tudósítás: általában előre felvett anyag, amiben az újságíró saját anyagát olvassa fel; a felolvasás történhet külső stúdióban (bárhol) vagy külső helyszínen

Helyszíni tudósítás: külső helyszínen (pl. utcán) felvett vagy élőben adott anyag
Élő tudósítás: akár előre megírt, akár élőben improvizált szöveg, beszámoló, interjú élő adásban

Hangbejátszás, sound bite: rövid, 5-10 másodperces bejátszás, általában interjúrészlet, mely illusztrálhat hírt vagy tudósítást is
Vox pop "Az utca embere", járókelőkkel készített beszélgetések rövid részletei, általában egy kérdésre adott rövid válaszok összevágva

Programajánló: a kulturális programajánló (koncert, színház) bár aktuális, nem hír. Ezeket a „programajánló következik”, „programajánlót hallottak” formulákkal kell körbevenni. Jegy árak és a programon való részvételre felszólítás itt sem hangozhatnak el, mert ez már reklámnak számít. Közéleti programokról természetesen be lehet számolni, de ezt sem reklámszerűen.
 
 
A hír megszövegezése

A hírnél lényeges szempontok: egyszerű mondatszerkezet használata, rövid mondatok, egy mondaton belül egy gondolat. Lehetőleg ne legyenek mellékmondatok (aki, amikor, ahol, akinek a stb). Olyan mondatok legyenek, amit egy 10 éves gyerek is képes megérteni. A bonyolult szavak elkerülése, vagy körülírása, magyarázata. A hallgatók nem szakértők, nem politológusok, ezért el kell magyarázni, hogy megértsék.
 
Ellenőrzés:
A hír írója ellenőrizze, ő maga érti-e a hír minden részét! Ha nem, akkor utána kell nézni és át kell írni. Hogy más újságban már megjelent, nem ok arra, hogy a mi hallgatóinknak is olyasmit mondjuk, amit nem fognak megérteni. 
Olvassuk fel a szöveget és figyeljük meg, mire emlékszünk utána pár perccel. Amit elfelejtettünk, azt a részt vagy töröljük, vagy ha fontos, akkor írjuk át. Nincs értelme azzal tölteni a műsoridőt, amire két perc után a hallgató már nem emlékszik (pl. idegen nevek).
  
Láttassuk a hírt. A rádióhallgató fejében hosszunk létre képeket, ami alapján el tudják képzelni a hírben történteket.  
 
Hallassuk a hírt.  Ha van audio anyag a hírhez, akár tudósítás, interjúrészlet vagy illusztratív nagyon rövid hangeffekt (baleset, tornádó stb), játsszuk be a hír mellé. Akár mesterségesen is színesítsük a hír akusztikáját, azaz pl. egyes híreket olvassa be az, aki írta, és ne a műsorvezető. Egy hír valójában egy mini-feature a hírműsoron belül.

A hír első mondat a felütés. Ez figyelemfelkeltő legyen, egyfajta címként is felfogható. Nem baj, ha bulváros jellegű, azaz nem hivatalos jellegű, hanem megfogalmazásában arról szól, hogy hogyan érinti a hír a hallgatót vagy hogy a hír hallgató hétköznapi életében hogyan jelenik meg, pl: "holnaptól fehér csekken fizethetjük be a villanyszámlát". Képzeljük el, milyen szavakkal osztanánk meg ezt a hírt egy ismerősünkkel.
 
Gondoljuk át, hogyan írnánk gyerekmesét a hír történetéből. Használjuk ezt a megközelítést. Egy jól felépített, a felek motivációit bemutató történetet jobban megjegyez és megért a hallgató, mint egy puszta helyzetleírást.  Megpróbálkozhatunk vele, hogy a hírműsor vezetői beszélgetve "adják elő" a hírt, mintha elmesélnék egymásnak, amit hallottak. Ilyenkor érdemes "spontán" kérdéseket is előre megfogalmazni, ami a hallgatóban is felmerülne, természetesen előre kidolgozva a spontán válaszokat is. 

A címet követi a klasszikus lead, amiben elhangoznak a hír alapelemei: ki, mit, mikor, hol, miért, hogyan? Ha nem magyarországi a hír, ezt ne felejtsük el jelezni. 
A felvezető lead vagy a cím szövege, tartalma ne ismétlődjön később (pl. főképp ne a következő mondatban).
 
Konferálás, összekötőszöveg:  egy bejátszás vagy tudósítás felvezetésekor ne ismételjük ez azt, amit később hallani fogunk. A témát vagy a szereplőt megjelölhetjük, vagy azt, hogy milyen kérdésre válaszol, de a konkrétumot hagyjuk, hogy ő mondja el.  
 
Számokból a lehető legkevesebb legyen és azok is egyszerűen szerepeljenek, inkább nagyságrend, mint konkrét szám (majdnem 3000 ahelyett, hogy 2978). Legfejlebb 2 számjegynyi változó legyen (25000, 120).

Ha több adat van, összehasonlítható mértékegységgel legyenek (pl. ha az egyik tonna, a másik ne legyen mázsa, ha az egyik forint, a másik ne legyen dollár)
A hétköznapi tapasztatunkban nem megjelenő nagyságrendek "képileg" érzékeltetve legyenek: pl. 12000 TNT egyenérték, azaz x hirosimai bomba; 12 millió liter, azaz fél Balatonnyi.  
Pénzegység esetén mindig legyen forintra átváltás.

A forrás(ok) feltüntetése kötelező, a szövegbe belefűzve (nem utána zárójelben). A forrás ha lehet, az elsődleges forrás legyen, ne annak a neve, aki átvette, keressen utána, hogy honnan származik a hír, és azt közölje. Átvétel során torzulhat, másrészt nem elegáns egy másik sajtóterméket idézni, ha az eredeti is rendelkezésre áll.

Idegen nevek, és a magyar nyelvtől idegen szavak csak akkor szerepeljenek, ha az ismert, vagy ha a hallgató képes lehet megjegyezni. A "pontosság kedvéért" nem érdemes bemondani egy idegen nevet vagy hosszú titulust, mert a rádiós hírnek nem lehet ismét utánanézni, nem lehet pl. ez alapján Google-ban rákeresni az ismeretlenre, mert ha hallgató elfelejtette a nevet, (általában) nincs lehetősége újra meghallgatni. 

Márkanevek közlése nem számít reklámnak, azok használhatóak

A személynevek után státusz megjelölés is szükséges. Ha valaki miniszterelnök és nem magyar (ami lapértelmezett), akkor ezt ki kell mondani („cseh miniszterelnök”).

Hivatalos titulusokat mértékkel használjunk – minél hosszabb a titulus, annál inkább protokoll jellegű a hír – rövidítsük addig, amíg még érthető. A „dr” előtagot személyneveknél ne, ha ha mégis, akkor csak orvosok esetében használjuk.

Alapvetően fontos a hivatali/jogi nyelvezet lefordítása köznyelvre (kikerülve a hatalmi pozíció kifejezésének és a ködösítésnek, a téma verbális eszközökkel történő misztifikálásának csapdáit. A hivatali nyelvhasználók igyekeznek minden felelősséget hárítani.) A hírt úgy fogalmazza meg, hogy egy kisiskolás is megértse. A hallgató „általános” képzettsége kisiskolás.

Lehetőleg kerüljük a személytelen, szenvedő szerkezeteket, és aktív, cselekvő szerkezetet használjunk, ahol az alany is meg van nevezve (ki lett javítva. vs. A hibát x kijavította). Ehhez azonban sokszor utána kell nézni a ködösített anyagoknak.

Időpont megjelölése: lehetőleg relatív legyen: ma vagy tegnap vagy tavaly, de ha az anyagot más napokon is ismétlik a rádióban, vagy letölthető marad, akkor mindenképp abszolút szükséges.

Ha idézőjelet kell használni, az a mondat rádióra alkalmatlan. Nem olvasható fel az idézőjel, ezért úgy kell átírni a szöveget, hogy ne legyen rá szükség. Ugyanez érvényes a gondolatjelre is – bár hangsúllyal jelezhető, de ez bonyolulttá teszi a mondatot és nehezíti a megértést – nincs lehetőség visszatekinteni a körmondat elejére. Írásjel tehát csak a vessző és a pont legyen mondatainkban.

Múlt idő helyett („mondta X”) ha ez értelmezhető, érdemesebb jelen időt használni, hogy a hír aktuálisnak tűnjön („mondja X”).

Ha a hír nem Magyarországi eseményről szól, akkor hír végén, különösen, ha valamilyen negatív hírről van szó (katasztrófa, adóemelés) érdemes az adott ország nevét még egyszer elmondani, hogy a hír közben figyelmükkel bekapcsolódó hallgatók számára egyértelmű legyen („Még keresik a túlélőket – Malajziában”).

Névelő használata: ha azt mondja, hogy “a férfi”, akkor a férfiról már korábban információt kellett írni. Ha először írja, akkor “egy férfi”.

Átírás: a nem latin betűs nyelvekből magyarba nem az angol, hanem magyar helyesírás szerint kell átírni a szavakat - ez rádióban azért fontos, mert a kiejtést meghatározza (ezek fonetikusak).
 
Rövidítések: a mozaikszókon és betűszókon kívül más rövidítést (pl. pl., sgt.) ne használjunk, de ha ezek idegen nyelvűek, akkor fonetikusan írjuk utána a magyaros kiejtést (pl. ESA - éza), viszont ezek feloldását a szövegben magyarul is meg kell magyarázni, hacsak nem közismertek (pl. a NATO közismert, de az ESA nem). 

Aláírás: tudósítás – előre rögzített anyag – esetén az anyag végén minden egyéb nélkül elhangzik a készítő és a rádió neve (XY, Z Rádió)

Helyesírás, elgépelések: akkor is, ha a szöveg sehol nem kerül nyilvánosságra szövegként, a helyesírást be kell tartani, az elgépeléseket kijavítani, mert a felolvasó belezavarodhat a mondatba, ha ilyennel találkozik. Az idegen nevek fonetikus átírását valamilyen tipográfiai eszközzel el kell különíteni a szövegtől.

 


Különféle hírek sorrendjének meghatározása

  • hírérték szerint
  • az azonos/hasonló témájú hírek egymás mellé
  • külföld/belföld közélet/politika az elején, hírérték szerint (legjobban érinti a hallgatót előre, legkevésbé hátra)
  • utána kultúra, művészet, tudomány
  • végül színes érdekességek, időjárás
  • ezután jöhet a kommentár, kritika, interjú.
A fenti sorrend a klasszikus hírszerkesztés szabályai szerinti, ettől el lehet térni, ha a hírt bemutató médium jellege ezt lehetővé teszi (pl. közösségi rádióban kezdődhet a hírblokk filmkritikával is)

 



A felolvasáshoz fontos szempontok


Az idegen nevek, szavak kiejtését jelezni kell a szövegben, pl.  zárójelben, a magyaros kiejtési hagyományoknak megfelelően: Nature (Néjcsör), Yves (Ív), Capa (Kápá), Linköping (Lincsöping). Ennek a szöveg írójának mindenképp utána kell néznie, kiejtési szótárban, az interneten az IPA fonetikus jeleket feltüntető oldalon, pl. Linköping [ˈlɪnːˌɕøːpɪŋ] - forrás: Wikipedia) vagy hangban a Google Translate vagy más hasonló oldalak kiejtése alapján (a szó begépelése után a megfelelő nyelvet kiválasztva). Fontos, hogy az idegen neveket ne angolosan, hanem a forrásnyelvnek megfelelő kiejtéssel ejtsük. 

A leggyakoribb kiejtési hibák kezdő felolvasók esetén

Mondat vége: hiba, hogy a mondat végén a hangsúlyt felviszik. Ez a kereskedelmi rádiókban divatos megoldás lett, mert a hallgatónak azt közvetítik, hogy még nincs vége, ne kapcsoljanak el, hírolvasáskor azonban a mondatok dallamíve a mondat végén lent zárul.

Elnyelt utolsó hangok: igen gyakori, hogy a szavak végén levő t-t, vagy más mássalhangzót nem ejti ki a felolvasó.

Hadarás: nem a gyors beszédet, hanem az összevont, szó közben elhagyott részeket jelenti. Lassítással minden hang kiejtendő a szavakban.

Rövidített szó végi magánhangzók vagy szóközepi hosszú mássalhangzók: pl. a szó végén levő hosszú ő, ű helyett rövid hang ejtése.

Zárt beszéd: nem eléggé erőteljes artikuláció.

A tájnyelvi, regionális nyelvi kiejtés NEM HIBA, nincs szükség megváltoztatására.  

A zember jellegű hangösszevonások tudatosan figyelve szétválasztandóak. 
 
 
A szövegkönyv 
 
A felolvasandó szöveget vagy talpas vagy courier betűtípussal írjuk,  kb. 12-14 pontos méretben, tipografálás nélkül (nem kövér és nem kurzív változatban). A hangsúlyozandó szavakat kurziválhatjuk, de a felolvasó maga is bejelölheti, hogy hol mire kell figyelnie (pl. a zember jellegű potenciális hibákat rejtő helyek).
A szövegkönyvben szerepelnie kell annak, hogy melyik anyagot KI OLVASSA, és annak, ha valahol BEJÁTSZÁS szerepel (lehetőleg fájlnévvel, hosszal).
A szövegkönyvben tipográfialag élesen el kell különíteni a felolvasandó szöveget az instrukciók szövegétől.
A szövegkönyvben minden szövegnek szerepelnie kell, a beköszönéstől az elköszönésig - bemutatkozásig.  
 

 



A televízió története




A televíziózás története az USA-ban

Napjaink legnagyobb határú tömegkommunikációs médiuma a televízió. Műsorában, szerkezetében alapvetően a rádió által a 30-as években létrehozott műsorpolitikát folytatja; napjainkban a tematikus csatornák megjelenése párhuzamba állítható a rádiós formátumokkal is. Jelenleg az interaktív, digitálsi televíziózás jelenti a legújabb technológiát, mely elképzelhető, hogy a jövőben valamiféleképp az internetes felülethez hasonlóvá válik. Az első ilyen, ehhez hasonló technológia, az internetes on-demandnak megfelelő, de fizetős pay-per-view, illetve interaktív szolgáltatások már léteznek.

 

A háború előtt

A televízió elmélete már az 1930-as évekre készen állt a mai elektronikus rendszerrel (Tihanyi Kálmán ikonoszkópja volt az utolsó hiányzó láncszem), de a kísérlei adások még részben mechanikus készülékekkel indultak. A harmincas évek elején 30 soros rendszerű, állított gyufaskatulya méretű képernyőre tervezett tévéadások mentek. A BBC először 1929-ben közvetített Baird 30 soros rendszerében kísérleti televízióadást, melyekből még (kép)gramofonra is rögzítettek műsorokat lelkes tévénézők: Marcus Games felvételit mai technológiával újra láthatóvá tették. Ezen Betty Boltont, kora egyik legismertebb énekesét láthatjuk. (kép: betti.gif)

Ezek az adások a rövidhullámú és a középhullámú sávban történtek, így több ezer km távolságból is foghatók voltak. Az első műsorok 30 percesek voltak.1930-ban indult az NBC első New York-i adója, a W2XBS. 1936-ban a berlini Olimpia közvetítése volt az első nagy televíziótörténeti esemény, s ugyanebben az évben indultak a BBC 405 soros felbontású adásai. A 40-es évekre Amerikában, Nagy-Britanniában, Németországban és Oroszországban is voltak már a maihoz hasonlóan nagy felbontású kísérleti adások, melyeket a II. világháború félbeszakított. Az Egyesült Államokban a 40-es években már több társaság is adott rendszeres műsorokat. 1941-ben kapta meg az első 10 amerikai kereskedelmi tévé az engedélyét.

 

A háború után

Az USA-ban 1948-ban az FCC frekvenciamoratóriumot hirdetett televízióadókra. Ezt a színes tévés szabvány bevezetése után, 1952-ben oldották fel.

1962-ben került sor az első műholdas transzatlanti tévéközvetítésre (Telstar) (kép: telstar.jpg) és a hatvanas években indultak be a színes tévéadások: Kelet-Európában és Franciaországban a SECAM, Nyugat-Európában PAL, Amerikában és Japánban az NTSC renszerben - egyik sem volt (és ma sem) kompatíbilis egymással.

Általános modelljét tekintve a televízózásra is - a rádióhoz hasonlóan - az európai (állami monopólium) és az amerikai (kereskedelmi csatornák) modelljei érvényesek. Műsorukat tekintve a reklámokat leszámítva az 1950-es évekig a két modell hasonló műsorstruktúrát eredményezett. Európában a választék bővülését először a 60-as években az ITV és a Channel 4 magánadók megjelenése jelentette. A kereskedelmi tévék később minden országban megjelentek (kivétel: Ausztria és Svájc). A televíziózást a kábeles és műholdas technológiák alakították át. Európában a 80-as évek végén indultak az egyéni vételre szánt műholdas programok. A legnagyobb műholdas szolgáltatása Nagy-Britanniának van, ahol a Sky ma már digitális csomagjában több tucat tematikus csatorna programja közül válogathat az előfizető.

 

Az USA televíziózása

Az USA-ban a kereskedelmi televíziózásból lassan kiszorultak az igényesebb műsorok, koncertközvetítések, dokumentumfilmek, igényes gyermekprogramok stb. Ezt látva hozták létre a 70-es években a PBS-t (Public Broadcasting System), mely felvállalta a kultúrális (szó szerint: közszolgálati) televízió szerepét. Az 1972-ben induló HBO volt az első előfizetéses (pay-tv) kábeltévé. Ted Turner 1976-ban műholdra lőtte atlantai WTBS televíziójának jelét, melyet így egész Amerikában fogni tudtak a helyi kábeltévék segítségével. Az ilyen helyi és mégis országos tévécsatornák a „superstation" nevet kapták. 1979-ben egyre több tematikus csatorna jött létre: elindult külön tévécsatornán az amerikai Kongresszus élő közvetítése (C-SPAN), az ESPN sportcsatorna, és a gyerekeknek szóló Nickelodeon. 1980-ban indult ted Turner CNN-je, mely először használta a műholdas technológiát arra, hogy valóban globálisan elérhető legyen. (Első adás a CNN-en: cnn.mov) 1981-ben indult az MTV (Music TV), mely máig minden kontinensen regionális változatokat (mutációkat) indított. Az amerikai kormány nyomására az amerikai tévés iparban 1996-ban bevezették a műsorok különféle megjelölését: TV-G jelzést kapnak a mindenki által nézhető, TV-PG jelzést a csak szülői felügyelettel nézhető, TV-14-et a 14 éven felülieknek és TV-MA -t a csak felnőtteknek ajánlott műsorok. Az USA-ban egyre több digitális műholdas szolgáltatás indult, köztük számos pay-per-view állomás, melyeken az előfizető csak az általa megnézett műsorért fizet.

A televízióval elterjedő technikai lehetőség volt a teletext rendszer, melyben a nézők szöveges oldalakat hívhatnak le a képernyőre. Bár különlegesen nagy népszerűségre nem tett szert, mindmáig (Európában) szinte minden állomás működtet teletext szolgáltatást. Amerikában ugyanakkor kifejlesztettegy feliratozó rendszert, melyet ma már minden készülékbe beépítenek: ezzel eredeti vagy spanyol nyelven olvashatják a nyelvtanulók vagy süketek a tévéműsorokat, a híradóktól a filmekig. (kép: teletext.gif)




A televíziózás története Magyarországon

Magyarországon már 1919 óta folytak televíziós kísérletek. Mihály Dénes 30 soros állókép tévéközvetítését mutatta be ekkor Budapesten. Rendszerét a német posta 1924-ben középhullámú tévéátvitelre használta. A Magyar Televízió 1954-ben kezdte kísérleti adásai sugárzását, hivatalosan 1957. május elsején indult. Kezdetben a műsorok zöme élőben ment vagy filmre készült (más képrögzítési technológia még nem volt). A televízió ebben a korszakban közösségi esemény volt: egy készülékkel rendelkező családnál gyűltek össze a szomszédok a tévé nézésére. (kép: Korabeli tévéműsor. tvmusor.jpg) 1958-ban jelentkezett az első TV-Híradó. (kép: hirado.gif) 1973-ban válnak rendszerré a 2. program műsorai. A kettes program oktatási programokat sugárzott és itt voltak az ismétlések is. A hetvenes években egyre több a színes műsor. 1974-ben az MTV intézményileg leválik a Magyar Rádiótól. 1989-ben jelentkezett az első magántelevízió és egyben az első reggeli műsor Magyarországon: a Magyar TV frekvenciáin jelentkezett a Nap TV. A frekvenciamoratórium bevezetése után a születő demokráciában a lakosok információigényét a kis városi kábeltévék elégítették ki. A közösségi antennák (CA-TV: community antenna TV) nálunk a nyolcvans években jöttek divatba, elsősorban azért, hogy egy magas tetőantennáról szétosszák a magyar mellett a környező országok nálunkénál népszerűbb tévéprogramjait (osztrák, csehszlovák, jugoszláv tévék). A 80-as évek végén a lakótelepeken már megjelentek az első parabolaantennák is. Így hamarosan a kábeltévék kínálata a magyar, a legközelebbi szomszédos ország, és 3-4 műholdas csatorna mellett a helyi városi tévé adása volt. Miután a kábelrenszerek összekapcsolása is tilos volt, országos "hálózatos" műsor készítésére egy megoldás kínálkozott: videokazettán száznál is több példányban lemásolni a műsort, elküldeni a kábeltévék központjába és ott azt mindenhol egyidejűleg elindítva lejátszani. Ilyen kazettás terjesztéssel indult el a Szív TV, a TV4 és a HBO is.

1997-ben indultak a kereskedelmi országos tévék, a TV2 és az RTL Klub. Ezzel egyidejűleg megszünt a Magyar Televízió 2. programjának földi sugárzása: ezentúl csak műholdról lehetett fogni.




Szöveggyűjtemény: A filmhíradók története Magyarországon

Petrik András: A filmhíradók története Magyarországon 1948-ig

  1. Műfaji sajátosságok

    A filmhíradók elemzéséhez, hátterének megismeréséhez elengedhetetlenül fontos a filmélet, a moziélet, a filmvállalatok gazdasági, politikai irányításába való betekintés, már amennyire ezt a fellelhető források lehetővé teszik. Mindezek a tényezők befolyásolják a filmkészítők: operatőrök, vágók, szerkesztők munkáját, mi kerüljön a celluloidra s azután a filmvászonra a valóságos, megélt történelem - a kortárs szemével a hétköznapok - jeleneteiből, történéseiből.

    Az 1910-es évekre világszerte, így hazánkban is kialakultak a filmhíradó ismérvei, általánosan elfogadott gyakorlata, melyek alapján definiálható a műfaj:
    1. Rendszeres, periodikus megjelenés.
    2. Több egymástól független vagy egymáshoz csak lazán kapcsolódó téma feldolgozása.
    3. A témák között aktualitások is vannak.
    4. Viszonylag állandó terjedelem.
    5. Az események direkt, nem fikciós ábrázolása. Nem rekonstrukció.1
    E felsorolást tekintem az 1940-es évek filmhíradói számára is műfaji kritériumnak.

    "A híradók mindig hazudnak..."2 - Ezzel nem értek egyet. Biztosan nem mindig, de sokszor ferdítettek, igazítottak a valóságon a képekkel, azok szerkesztésével. A filmhíradó készítői mindig politikai feladatot vállaltak, akarva-akaratlanul: még magánkézben lévő filmvállalatok vagy - mai analógiával élve - kereskedelmi magán-tévétársaságok tévéhíradói is rá vannak kényszerítve, hogy állást foglaljanak valamely politikai irányvonal mentén, akármennyire hivatkoznak a tájékoztatás objektivitására, pártatlanságára. A műfaj sajátosságai olyanok, hogy nem teszik lehetővé a semlegességet. Amikor valaki híradót szerkeszt, kénytelen válogatni. A szelekciónak a szempontjai - bárkik csinálják is - szubjektívek.

    A filmhíradó szabályos sajtótermékként viselkedik. Heti megjelenésével egy hetilapra emlékeztet. Szerkesztési alapelveinek tanulmányozására sok szempont adható. Rovatainak struktúrája, egymáshoz való viszonya, a kísérőszövegek hangneme, a híradóesemények száma, hosszúsága, a témák közötti átmenetek megléte vagy hiánya mind-mind fontos. Az adott korra legjellemzőbb azonban, legszembeötlőbb vele kapcsolatban: mi, illetve ki jelenik meg, marad ki. Kik szerepelnek a legtöbbet rendszeresen, milyen szöveggel, milyen környezetben, milyen képi megjelenéssel. Általában lényegesebb mozzanat a tanulmányozáskor: az elhallgatás, amiről nem szólnak.

    Nem elhanyagolhatóak a technikai kérdések sem: a vizsgált korban milyen lehetőségek adattak meg a híradó készítői számára, s melyekkel tudtak valójában élni. Ez sokszor döntő tényező: a Mafirt-híradókban kevés a belső felvétel, mert alacsony érzékenységűek a negatívok, a kameraobjektívek fényereje is kevés. Ahhoz, hogy egy nagytermet bevilágítsanak, ahol például egy pártgyűlés zajlik, legalább négy-öt világosító s minimum ugyanennyi nehéz lámpa kell. Ekkor és ezután még jó darabig nincsenek kézi lámpák. A másik feltűnő az 1945 utáni híradókban a szinkrón hangos felvételek rendkívül alacsony száma. Egy nehéz hangos-stúdiókamerája van a Mafirtnak, melyhez kell egy hangoskocsi hangmérnökkel, mikrofonok stb. Mindez nehézkessé teszi a forgatást, nem lehet mozogni, le van a gép "betonozva". A korabeli szűkös filmnyersanyag-viszonyok szintén alig engedik meg a szinkrón hangos felvételeket, ugyanis ilyenkor nem lehet félpercenként leállni. Ki tudja megmondani, mikor mondja például Rákosi elvtárs a legfontosabbat. A megoldás: a beszédet előre odaadják a híradós elvtársaknak. Mindemellett gyakori a hiba a hangfelvételeknél, ezért rizikós, költséges egy nagy stáb kivonulása. Így előre egyeztetni kell, mi az, amire feltétlen kell szinkron vagy világítás, akár mindkettő.

  2. A kezdeti idők filmhíradóitól a Horthy-korszak végéig

    A mozgókép feltalálásával egyidős műfajjal van dolgunk. Az első időkben nagyrészt a közélet eseményeinek rögzítésére használták a filmfelvevő gépet.3 Ilyen felvételeket lehetett a legegyszerűbben, legolcsóbban készíteni, és a néző ámulva nézte az uralkodókat, minisztereket, hadgyakorlatokat, flottaparádékat, kiállításmegnyitókat: olyan eseményeket, amelyekre soha nem juthatott el.

    A hírfelvételek egy része a legelső időkben is megrendezett, utólag rekonstruált esemény volt, mert a nehézkes, kezdetleges felvevőgépekkel nem tudták lekövetni az eseményt, főleg a belső jeleneteknél. Így például a VI. György koronázásáról szóló tudósításnál nem György király "játssza" György királyt. Színészekkel, statisztákkal játszatták el a tényleg lezajlott eseményt. Szakértőként pedig az igazi udvari szertartásmester segédkezett.

    A hatalom filmes reprezentációja spontán módon kezdődött, nem a hatalom irányításával, részvételével, hanem a tömegek kíváncsiságának kielégítésére. A hatalom a Monarchiában is gyorsan rájött, hogy nélkülözhetetlen a filmkamera jelenléte egy-egy fontosabb közéleti, udvari eseményen. Ennek köszönhetően maradt fenn viszonylag sok filmfelvétel I. Ferenc Józsefről, a Habsburg-főhercegekről, IV. Károlyról.

    Ezen felvételeket a Magyarországon is gyorsan szaporodó kinematográfokban, mozgófényképszínházakban még esetlegesen mutatták be. 1899. november 4-én nyílt meg a közművelődés nemes céljait vállaló Uránia Tudományos Színház, mely gyakorlatilag a világ különböző eseményeiről szóló rövid riportfilmeket, illetve tudományos igényű ismeretterjesztő filmeket vetített. Az Urániában bemutatott filmek szemléltető hatását, propagandaerejét nagyon hamar felismerték. Egy képviselő interpellációt is benyújtott a Parlamentben, melyben tiltakozott egy a spanyol inkvizíciót bemutató film ellen, mert az "támadás a katholicizmus ellen (...) és a lobbanékony vallási türelmetlenséget fokozza". Mivel az Uránia állami épületben van, s a társaság elnöke egy volt államtitkár, úgy tűnhet, mintha az állam támogatná a katolikus vallást sértő előadást. Mindezért az állami bérlemény visszavonását javasolja az Urániától.4 Ez a kis epizód mutatja, hogy már igen korán megfogalmazódik a film rendkívüli mozgósítóerejétől való félelem s e mozgósítóerő szabad folyását állami felügyelettel szabályozó cenzúra gondolatcsírája.

    Molnár Viktor, az Uránia elnöke a közművelődést tartja a legfontosabbnak: "...a közművelődés minden ágát és tényezőjét a nagy népmilliók számára is értékesíteni és hozzáférhetővé kell tennünk. A jövő egyik feladata lesz, hogy... a művészetünket ne csak egynéhány művelt ember szeresse és támogassa, hanem minden tanult ember; ...a nép legszélesebb rétegei."5

    Az első rendszeres magyar filmhíradót 1912-ben indította két újságíró, Fodor Aladár és Frőhlich János Kinoriport címmel. Az egész világon, így nálunk is a filmhíradók fejlődésének az első világháború adott nagy lendületet, ugyanis a háború meghatványozta az érdeklődésre számot tartó események számát.6

    A mozgófényképszínházak, vagy ahogy Heltai Jenő révén egyre inkább hívták, a mozik közönsége rendkívül heterogén volt, az előkelő filmpalotákba a nagyúri, nagypolgári, sőt arisztokrata közönség is járt, a másodhetesek, a csőmozik nézőinek nagy tömegei viszont a legszegényebb rétegekből kerültek ki. Gróf Károlyi Mihály 1917 karácsonyán - Lenintől függetlenül - nyilatkozta a témában: "A filmet a legerősebb népies agitációs fegyvernek tartom, és a jövőben még sokkalta nagyobb, hatékonyabb eszköze lesz az agitációnak."7 Ez a tény 1918 őszén, a forradalom kitörésekor komoly propagandalehetőséget sejtetett, amit az őszirózsás forradalommal rokonszenvező két nagy napilap, Az Est és a Pesti Napló munkatársainak közreműködésével készült Az Est Film című filmhíradó ki is aknázott.

    Az Est Filmből lett azután a Tanácsköztársaság Vörös Riport Film elnevezésű filmhíradója, melynek készítésében újságírók, művészek, filmoperatőrök vettek részt.8 Szerencsére a Kinoriporttól eltérően az 1918-19-es forradalmi filmhíradók már mind megvannak a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, így gazdag mozgóképi anyaggal van dokumentálva ez a periódus.

    A tanácskormány nagyon ügyesen használta ki a filmpropagandában rejlő lehetőségeket. A világon elsőként államosították a filmgyártást is.9 A Vörös Riport Filmeken kívül készültek rövid propagandafilmek is, melyek a szocialista eszméket direkt módon terjesztették.

    A "dicsőséges" 133 nap kuriózuma s nem tanulság nélkül való jelensége a kizárólag tíz éven aluli gyermekeknek létesített öt mozi:10 Andersen, Csipkerózsika, Grimm, Gulliver, Hamupipőke. Rájöttek, hogy a gyermekeknek speciális filmeket kell készíteni, hogy szüleikkel őket is be lehessen vonni a filmnézők, mozilátogatók körébe. Azonban ez a jótékony s egyébként valóban nemes gondolat sem érdek nélküli: Lenin ekkor már kiadta a pártállami időkben milliószor emlegetett jelszót: "...minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film..." A film művészetté nőtte ki magát, megtalálta képi nyelvét, melyet az embereknek is meg kellett tanulniuk. A kommunista propagandisták, politikusok jól gondolkodtak: ezt a tanulási folyamatot, a film formanyelvének elsajátítását, a mozira szocializálást minél korábban kezdi el valaki, annál hatékonyabban érvényesül, rögzül, hisz a kisiskoláskorban tanultak egy életen át meghatározó élményt jelentenek. A kisgyermekek könnyen tanultak, s A sündisznó vagy a Bubi álma után megjelent a felirat: "Föl-föl, ti rabjai a földnek...!" A zenészek már játszották is, a kísérő pedagógusok vezetésével pedig a gyermekek elénekelték a proletárhimnuszt. Propaganda volt ez a javából, "vörös" átnevelés.

    A Horthy-korszakban a Vörös Riport Filmeket nagy becsben tartották, gondosan begyűjtötték és őrizték őket, nehogy illetéktelen kezekbe jussanak. Paradox módon az ellenforradalmi rendszer őrizte meg az utókor számára a vörös forradalom filmjeit. Az új hatalom illetékesei nagy előszeretettel tanulmányozták ezeket a filmeket egyrészt mozgósító, agitációs módszereik, propagandisztikus eszközeik feltárása, másrészt a "vörösterror bűnözőinek" azonosítása céljából. Egy rendőrtiszt így fogalmazta meg a Vörös Riportok hatását: "Amit agitáció, sajtó nem tudott elérni, a film meghódította. Meghódította a kültelkek hatalmas tömegeit, akik előtt a szürke tónusú mozikép színképekben pompázó kommunista jövőt festett."11

    A korabeli belügyi szervek tanulmányozták a szovjet propagandát is. A Rend című - a rendőrségi személyzet tájékoztatására szolgáló - folyóiratban egy rendőrfőtanácsos közölt egy cikket A film a bolsevik propaganda szolgálatában címmel. Ebben egy korabeli szovjet cikkből idéz: "Egyedül a mozi alkalmas arra, hogy a széles tömegeket a veszendőbe ment régi szokásokért kárpótolja, mert a mozi a szemlélődés után való vágyat elégíti ki. (...) A mozik segítségével versenyezhetne leginkább a szovjet kormány az ortodox egyházzal." (Kiemelés - P. A.) A rendőrtanácsos konklúziója: "...ez idő szerint nincs a tömeghatás előidézésére alkalmasabb eszköz a filmnél..."12

    A tanulmányozás meghozta az eredményt: 1924. február 27-én jelent meg a mozikban az 1923-ban alapított Magyar Film Iroda Részvénytársaság (MFI) első heti filmhíradója, mely folyamatos megjelenéssel, folyamatos számozással 1944 végéig 1084 kiadást élt meg. A "magyar tárgyú propaganda-filmhírszolgálat lebonyolítására" létrehozott MFI elnöke Horthy régi bizalmasa, vitéz leveldi Kozma Miklós lett. A huszárköltő13 fia, Kozma már 1919-ben is az ellenforradalmi kormány propagandájával foglalkozott: a Fővezérség II/b osztályának, "védelmi-, felderítő- és propagandaosztályának" a vezetője,14 a területi nemzetvédelmi osztályok szervezője. A húszas években az MTI Rt., az MFI Rt. (főrészvényes is!) és a Magyar Rádió Rt. elnök-vezérigazgatója volt (az se véletlen, hogy a rádió rendszeres adásai is ekkoriban indultak, 1925-ben). A harmincas években az MTI-konszernt Kozma-birodalomként emlegették, hisz ő volt a monopolhelyzetű sajtónagyhatalom irányítója.

    Az MFI-híradó mellett több mint egy tucat kisebb-nagyobb, független filmhíradó próbálkozott különböző időszakokban az életben maradással, de ezeket a hivatalos filmpropagandisták különböző módszerekkel sikeresen elsorvasztották. Az egyik módszer: 1926. március 8-tól kötelező lett minden moziban az MFI-híradók vetítése...15 A hangosfilm elterjedésekor, 1930-ra már kizárólag az MFI híradója szolgáltatta a híreket a magyar mozikban. Nem elhanyagolható a konszern működésének gazdasági vonatkozása, hiszen az MFI kereskedelmi tevékenységet végzett az ideológiai, propagandafeladatok érdekében, illetve szorosan azzal összefüggésben. Az MFI mint állami monopólium a gazdaságban nem fért össze a bethleni konszolidáció liberalizmusra törekvő gazdaságpolitikájával, de a külföldi mamutcégeknek (Fox, Gaumont, Metro-Goldwin-Mayer, Pathé stb.) nem fűződött olyan erőteljes gazdasági érdeke a propaganda- és híradófilmekhez, hisz minden tekintetben sokkal több pénz volt a játékfilmekben, ahol viszont könnyen legyűrték a tőkeszegény hazai filmgyártókat.16 A híradó kötelezővé tétele tehát anyagilag is megerősítette az MFI-t, s ez nagyban hozzájárult a harmincas évekbeli felfutásához, amikor már játékfilmek is készültek a híradók és az úgynevezett kultúrfilmek17 mellett.

    1931-től, a kontinensen harmadikként, nálunk is bevezették a hangos filmhíradót. A Tobis-Klang-rendszerű hangos szinkronberendezést Berlinből vásárolták a belügyminiszter személyes közreműködésével. 1931. október 8-án jelent meg az első hangos híradó, 398-as sorszámmal.18

    A formailag részvénytársaságként működő MTI-konszern tulajdonképpen a horthysta állam tájékoztatáspolitikájának megvalósítója, propagandagépezete volt. Bár Kozma a rádióval és a filmirodával kapcsolatban is többször hangoztatta e szervek pártharcok felett álló, nemzeti felelősségét, ez a pártatlanság azonban csak a baloldali és a szélsőjobboldali pártok küzdelmétől való tartózkodást jelentette. A hatalom antikommunista, nacionalista, de nem fasiszta világnézetű híradót gyártott. Mindvégig elhatárolták magukat a nyilasoktól. A mindenkori magyar - akkoriban mindig jobboldali, nemzeti, konzervatív politikát követő - kormány, illetve kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja, Magyar Élet Pártja stb.) eszmerendszerét és propagandacéljait szolgálták. A harmincas években belügyminiszteri posztot is betöltő Kozma Miklós által vezetett MFI-híradók érthető módon nem számoltak be sem a szociáldemokrata, sem a polgári ellenzék pártjainak életéről, elképzeléseiről, terveiről.19 A két világháború között a hatalom abszolút egyeduralomra törekedett a filmes tájékoztatás terén. E törekvés visszaköszön 1945 után is...

    A harmincas évek híradóinak vizsgálata is alátámasztja a fentieket. A hírek körülbelül tíz százaléka az őfőméltóságú kormányzó urat, illetve annak feleségét népszerűsíti. Jellemző a korszak szociális gondolkodására, hogy elegendőnek tartották, hogy minden karácsonykor az őfőméltóságú kormányzóné asszony egy fogadás keretében szegény gyerekeknek gyűjtést szervezzen.

    A gazdasági témák jórészt avatásokhoz, ünnepségekhez kapcsolódtak, nem volt igazi aktualitásuk, mai kommunikációs szaknyelv szerint nem volt igazi hírértékük. A mindennapi élet bemutatását általában kerülték, ha mégis készült ilyen jellegű riport, azt többnyire betiltották. A cenzúrázott riportok száma később csökkent. A szerkesztők belátták, hogy felesleges "eladhatatlan" riportokat csinálniuk, felhergelniük a cenzúrát: inkább önmagukat korlátozták, és a kényes témákról nem is csináltak felvételeket. A cenzúrának, az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságnak (OMB) kevesebb dolga akadt, létrejött az öncenzúra.20

    Mindezek mellett nagy különbség a szovjet, majd a későbbi magyar kommunista filmhíradókkal szemben, hogy a húszas, harmincas évek MFI-híradói nem szítottak gyűlöletet, nem kreáltak ellenséget, nem kenték a bajokat másra. Nem értelmezték a nézők számára a dolgokat, nem ideologizáltak túl. A patetikus nemzeti stílus akkoriban természetes volt. A kormányzó és a nemzeti kultúra, az ezeréves királyság, Szent István örökségének állandó hangsúlyozása is hozzátartozik az MFI-k hangulatához. A revíziós igényeket se hallgatták el. Ugyanakkor egyetlenegyszer se hallunk "gaz, területrabló" románokról, csehekről, jugoszlávokról, "lesben álló, szabotáló, nemzetellenes" bolsevikokról. Nincs mesterséges feszültségkeltés. Míg a Mafirt Krónikákban, különösen 1947-től, egyre többször lehet "reakció elleni harcról", "reakciós, fasiszta elemek szabotázsáról" hallani. Mindez a kommunista retorika kiteljesedésének híradóbeli megnyilvánulása lesz. Az MFI-híradók konszolidált hangvételéről írtak 1939-ig voltak érvényesek, amíg ki nem tört a háború. Utána, főleg Kozma halála után (1941) megváltozott a hangvétel, az ország hadba lépésével párhuzamosan.

    A harmincas években a filmhíradó több fontos tartalmi változtatáson és bővítésen esett át. Az eddig főként hazai eseményeket tartalmazó híradó hosszát a duplájára emelték, s az így nyert többletet külföldi anyagokkal töltötték meg. Kozma az MTI-konszern vezetőjeként ekkorra már kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, szaktekintéllyé vált. A Trianon utáni elszigeteltségből való kitörés, illetve az országpropaganda érdekében nemzetközi hírcsereegyezményt kötött több nagy filmes céggel. Ennek értelmében a Magyar Híradóból Magyar Világhíradó lett. A magyar híranyag külföldi átvételének a feltétele ugyanis a külföldi képriportok hazai híranyagba való beillesztése volt. Az MFI rendszeres hírcserét folytatott többek között Londonnal, Párizzsal, Madriddal, Béccsel, Rómával, Berlinnel, Tokióval.21 A világ legnagyobb filmes mamutcégeivel állt kapcsolatban: Fox, Paramount, Les Actualités Française, Gaumont, Pathé. Így lehetővé vált magyar hírek megjelenése a külföldi híradókban.

    Az MFI-híradók jól tükrözik a Horthy-korszak külpolitikai irányultságának változásait is. 1924 és 1931 között 74 olasz esemény mellett csupán 9 német van. 1932 és 1939 között még mindig az olaszok vezetik a statisztikát a külföldi riportok között 194 tudósítással, de rögtön utánuk jön a Németországból származó 163 hír, szorosan mögötte harmadikként az USA-ból kapottak. Ezután Franciaország, Ausztria, Lengyelország a sorrend.22 A kisantant országaira vonatkozóan érthető okokból nagyon kevés hír jelent meg, Csehszlovákiáról 26 (különösen 1938-ban, a Szudéta-válság miatt), Jugoszláviáról 10 tudósítás szól ebben a nyolc évben. Romániáról egyáltalán nem esik szó ebben az időben. A német hírek mennyisége Hitler hatalomátvétele után ugrott meg szignifikánsan. A Reichstag pusztulásáról szóló 472. MFI-híradótól kezdve egyre többször tűnik fel a Führer. Az MFI-propaganda mindent a revíziónak rendelt alá, így először Mussolinit - aki az MFI 556. számú tudósítása szerint az első külföldi kormányfő, aki a magyar békerevízió jogosságáról szólott -, majd a Duce mellett a Führert is egyre többet szerepeltette a híradó, különösen a müncheni egyezmény és bécsi döntés után.23

    A propaganda hatékonyságát mindig a legnehezebb lemérni. Ami biztos, az a statisztikákból olvasható ki. 1935-ben 452 mozi volt Magyarországon, 170 ezer ülőhellyel, évi 22 millió fizető nézővel.24 1938-ban a települések 10,9 százalékában volt mozi. Itt lakott a lakosság 57,725 százaléka. A falusi lakosság többsége, s itt élt a legtöbb analfabéta (1930-ban 735 ezer, 1940-ben 1 600 000 fő nem tudott írni-olvasni a hivatalos statisztikák szerint!26 ). Így kétségtelen tény, hogy a leghatékonyabb tömegtájékoztatási eszköz, mely a legszélesebb tömegekhez jutott el, a film volt. Ráadásul pszichológiailag a mozgókép propagandacélokra a leghatékonyabb.

Folytatjuk


A írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.

1 Homoródy József: A filmhíradó történetéből. 225. o. In Uő (szerk.): A magyar film húsz éve 1945-1965. Magvető, Bp., 225-236. o.
2 Bernáth László idézi Raymond Borde-ot a Positif című folyóirat 1962. decemberi számából. Híradó-történelem, a híradó története 1945-1968. É. n. [1969 körül], kézirat (Magyar Nemzeti Filmarchívum Kézirattára).
3 Nemeskürty István: A magyar film története (1912-1963). Gondolat, Bp., 1965, 7. o.
4 Országgyűlési Napló 1906-11. IV. köt., 295-296. o. Idézi Molnár István: Adalékok a hazai filmpropaganda és filmoktatás történetéhez (1895-1945). 31. o. In Módszertani Füzetek. Agitáció, Oktatás, Szemléltetés, 1983/4. 31-37. o.; továbbiakban Molnár István (1983).
5 Uránia, 1912. évf. 165-166. o. Idézi [pontatlanul - a szerk.] Molnár István (1983) 31. o.
6 Molnár István (1983) 33. o.
7 Idézi Molnár István (1983) 33. o. [téves forrásmegjelöléssel: Képes Mozivilág, 1917. december 25. - a szerk.].
8 Molnár István (1983) 33. o.
9 1919/XLVIII. számú kormányrendelet, kelt 1919. április 5-én. A szovjet filmipart csak 1919 augusztusában államosították.
10 Lajta Andor: Budapesti filmszínházak története. [Bp.], [1959], kézirat (Magyar Nemzeti Filmarchívum Könyvtára), 39. o.
11 Dr. Schreiber Dániel: Vörös filmek a bűnügyi múzeumban. 124. o. In Lajta Andor (szerk.): Filmművészeti évkönyv 1922. A szerző kiadása, Bp., é. n., 124-126. o. Idézi Molnár István (1983) 34. o.
12 Idézi Molnár István (1983) 35. o.
13 Bárd Miklós (eredeti nevén leveldi Kozma Ferenc) huszárkapitány és költő. Fia szintén huszárkapitányként kezdte.
14 Bokor László: A háborús propaganda szerepe a második világháború alatt (különös tekintettel a filmpropagandára). Bp., 1970, kandidátusi értekezés (Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára), 390. o.
15 Molnár István (1983) 35. o.
16 Molnár István: Adalékok a hazai filmpropaganda történetéhez (1930-1944). 35. o. In Módszertani Füzetek. Agitáció, Oktatás, Szemléltetés, 1984/4. 35-41. o.; továbbiakban Molnár István (1984).
17 Ezek többnyire ismeretterjesztő, egy-egy tájat, várost, kulturális értéket bemutató filmek voltak.
18 Molnár István (1984) 38. o.
19 Uo. 36. o.
20 Molnár István (1983) 35. o.
21 Molnár István (1984) 38. o.
22 Uo. 39. o.
23 Uo. 39-40. o.
24 Uo. 39. o.
25 Kálmán Róbert - Peregi Gyula: A film és a mozi Magyarországon. Filmtudományi Intézet, Bp., 1959, 27. o.
26 Molnár István (1984) 39. o.

 

3. A Heti Hírek és a Mafirt Krónika, 1945. június-november

Az 1945. május 20-21-i országos pártértekezlet után Rákosi kijelentette: "Meg kell szerezni a sajtó irányítását. A harc most a sajtó területére tevődik át. Rengeteg lap jelenik meg, s ezek bizony nem mind a népi demokrácia élharcosai."1 Rákosi itt konkrétan a nyomtatott sajtóra gondolt, de semmiképpen se tekinthető véletlen egybeesésnek, hogy két héttel e kijelentése után megjelent a Mafirt Krónika első száma. (A kommunista párt vállalata, a Magyar Filmgyártó Rt. - Mafirt - ugyanis ezen a címen gyártott filmhíradókat.)

Az egykori MFI jogainak birtokosaként funkcionáló, a magyar hírközlő szerveket (például Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda stb.) tömörítő, a kommunisták által reakciósnak tekintett Magyar Központi Híradó (MKH) Rt. készítette ugyanakkor a Heti Híreket. Az MKH Rt. elnöke a kisgazdapárti Ortutay Gyula, igazgatótanácsának tagjai a koalíciós pártok és a szakszervezetek delegáltjai voltak. A Heti Hírek nem egy párt érdekeit szolgálta, inkább a tárgyilagos tájékoztatás volt a célja.

Ez a két filmhíradó párhuzamosan jelent meg a magyar mozikban 1945 második felében (az egyik héten Mafirt Krónika, a másik héten Heti Hírek.) A Heti Hírek tíz szám után nyersanyaghiány miatt megszűnt. "Véletlenül" épp a parlamenti választások előtt, 1945. októberében jelent meg utoljára. A Heti Hírek híreinek kategóriák közötti eloszlása kiegyensúlyozottabb, mint a Mafirt Krónikáé, amely el van kötelezve egy párt, egy eszme propagálására. Jól jelzi ezt az alábbi táblázat, ahol a Heti Hírek megjelenési számához (10) arányosan az első 10 Mafirt Krónika adatait illesztettem. A Mafirt Krónikák átlagos hírszáma ugyan nagyobb (8-9) a Heti Hírekénél (5-6), ennek következtében 79 Mafirt-hírre 59 Heti Hírek-hír jut, de az 1. grafikon a hírcsoportok százalékos arányát mutatja.

HírcsoportHírek száma2
 Mafirt Krónika Heti Hírek
Belpolitika, pártpolitika 22 9
Újjáépítés 16 11
Háborús következmények 4 5
Külpolitika, illetve külföldi vonatkozású 4 5
Gazdaság, illetve termelés 4 1
Ellátás (élelmiszer, tüzelő, egészségügy stb.) 6 4
Szociális (gyerekek, nyaralás stb.) 1 3
Kultúra, szórakozás, tudomány 7 8
Sport 11 11
Színes 0 2
Fegyveres testületek 4 0
Összesen 79 59



Ebből az derül ki, hogy a Krónikákban a belpolitikai hírek kapták a legnagyobb hangsúlyt, utána jöttek az újjáépítéssel kapcsolatosak. A belpolitika hangsúlya nem váratlan: az anyapárt propagandáját kellett szolgálni. Ez különösen előtérbe került a novemberi választások közeledtével. Szeptemberben, októberben megszaporodtak az addig se csekély számban lévő gyűlésekről, felvonulásokról, kongresszusokról szóló hírek a Krónikákban. Rákosi is egyre többször tűnt fel. Két héttel a választások előtt, Nagy-Budapest dolgozóinak női nagygyűlésén a párt vezére az "apró munka" elhanyagolásáról beszélt, azaz meg kell győzni a nőket is, hogy szavazzanak a Magyar Kommunista Pártra (MKP-ra), mert "mihelyt a reakció újra felüti fejét, újra vége lesz a kezdődő biztonságnak, amiért annyit harcoltunk". Fontos, hogy az utóbbi hír - mint minden választásokra agitáló pártrendezvény - technikai igényességgel készült. Szinkrón hanggal, sok képpel a hallgatóságról, jó közelikkel a szónokokról, belsőben megfelelő lámpapark igénybevételével. Tehát a Mafirt minden lehető módon próbált eleget tenni a propagandafeladatoknak.

A Mafirt Krónika főleg ezekben az időkben viszonylag sokat foglalkozott a többi Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF)-párttal, még később, a választások után is. Jelezve ezzel egyfajta koalíciós beállítottságot, toleranciát. Az újjáépítésről szóló hírek nagy száma egy világégés után természetes. A Mafirt és az MKP azonban ezt is a pártérdekek szolgálatába állította. Gerő közlekedési miniszterként minden alkalmat megragadott a szereplésre. Rákosi után mindvégig ő szerepelt a legtöbbet a kommunista politikusok közül a Krónikákban. Természetesen a kommunista politikusok szerepléseinek száma nagyobb a Krónikákban, mint a Heti Hírekben (2. grafikon).



Megjelent a "rohammunka" egész korszakra jellemző kommunista jelszava. Mindent gyorsan, minél többet. Az egész a mennyiségi elvet és a munkásosztály harci szellemét sugallta.

Feltűnő mindkét filmhíradóban a megszálló szovjet csapatokról szóló nagyszámú, kizárólag pozitív hangnemű tudósítás. A Mafirt természetesen több szovjet vonatkozású hírrel szolgált (igaz, eleve nagyobb volt a hírtermése), arányiban is többel, mint az MKH Rt. híradója (3. grafikon).



Próbáltak volna meg negatívat mondani a Vörös Hadsereg hős katonáiról és azok tetteiről. Az elhallgatás az egész korra jellemző volt. A Szovjetunió és a Vörös Hadsereg abszolút tabu téma volt (s maradt még 45 évig ezután!): jót, illetve még jobbat róluk, vagy semmit.

Az MFI-híradók hagyományaihoz híven, a nézői szokásokhoz és elvárásokhoz igazodva minden híradóban volt legalább egy sporthír és egy másik kevésbé komoly téma, egy "kis színes" vagy kulturális hír. A néző szórakozni is akart a moziban. Nem szabad elfelejteni, hogy 1945-ben nem voltak új magyar vígjátékok a mozikban. Csak jól megszűrt - fasiszta szelleműnek titulált magyar játékfilmek, köztük vígjátékok tucatjait tiltották be - filmműsor kerülhetett a mozikba. A Mafirt-mozik főleg új - illetve a magyar közönségnek új -, valójában régi szovjet filmeket hoztak be a Szovexportfilmen keresztül. Nem igazán volt vevő az itthoni moziközönség a sematikus, borzalmasan primitív dramaturgiájú szovjet "remekművekre".

A Heti Hírekkel szemben táplált kommunista ellenszenvet jelzi egy, a Mafirtból Révai Józsefnek, az MKP kulturális és ideológiai vezetőjéhez írt levél.3 Ebben a Heti Hírek éppen akkor mozikban futó, a budapesti választási előkészületekről (HH, 7/4.) szóló híradását kritizálják, amelyben csak a Független Kisgazdapárt (FKGP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP) plakátjai jelentek meg, "mintha több párt nem is indulna". Révainak már többször jeleztek hasonló visszásságot. Ezután már csak három száma jelent meg a Heti Híreknek...

4. A Mafirt Krónika, 1945. december - 1948. március

A választási eredmények meglepték az MKP-t. Nem 17 százalékra számított. Emellett az is nagyon bosszantó volt a párt számára, hogy a polgári értékeket képviselő, "reakciós elemekből" álló kisgazdapárt abszolút többséghez (57 százalék) jutott a parlamentben. Új korszak kezdődött az ország és a filmhíradó életében is. Újra volt felelős, demokratikusan választott kormánya az országnak, működött a parlament is. Csakhogy nem az MKP nyerte meg a választásokat. Ugyan több fontos miniszteri tárcát begyűjtött, amit megfelelően is fog majd kamatoztatni, de a miniszterelnök, később a köztársasági elnök is kisgazda lett.

Novemberben, decemberben a kivárás érződött a híradón. Lecsökkent a belpolitikai hírek száma. Majd Tildy unokájának keresztelőjével kezdetét vette a Krónika Tildy-kultuszának kialakulása, főleg köztársasági elnökké való kinevezése után. Tildy lett a magyar demokrácia oszlopa, jelképe. Mindenütt ott volt, akár motorkerékpár-versenyről, akár üzemi étkezde átadásáról, akár szoboravatásról volt szó. Kizárólag protokollfunkciót ellátó bábemberként jelent meg, miközben a kisgazdapárt vezető politikusa volt, s 1946 folyamán egyre aktívabb szerepet töltött be a pártja életében. A baloldali, az MKP-val való békés együttélést hirdető Tildy még elfogadható volt a Mafirt Krónika számára. Nem úgy a kisgazdacentrumhoz, a jobbközéphez tartozó Nagy Ferenc, aki miniszterelnöki tisztségéhez képest viszonylag keveset szerepelt. Fontos tényező, hogy a kisgazda politikusokat a legritkább esetben identifikálták pártjuk szerint. Mindig kormányzati, állami beosztásukból fakadó tisztségüket említették. A pártszereplésre vonatkozó grafikon tehát csak az egyértelműen párthoz való tartozás szövegszerű kinyilatkoztatására épül. A pártpolitikusok szereplésénél pedig a hangsúlyos, híradószöveg által kommentált szereplést vettem figyelembe (4. grafikon).



Nagy Ferenc majdnem másfél éves (1946. február - 1947. május 30.) miniszterelnöki működése alatt 23 hírben tűnt fel. Őt a kormányfői poszton követő, szintén kisgazda, de baloldali, kommunistaszimpatizáns Dinnyés Lajos kilenc hónapos (1947. június - 1948. március eleje, amíg létezett Mafirt-filmhíradó) működése alatt 31-szer szerepelt a Mafirt Híradóban (1947 nyarától ez a hivatalos neve). Amikor Nagy svájci tartózkodása alatt politikai zsarolás hatására lemondott tisztségéről, Rákosi minden magyarázat nélkül fajtáját elárulónak bélyegezte meg őt (MK, 71/1.).

A szereplési toplistából (5. grafikon) kitűnik az MKP politikájának fő vonulata. Az első hat között csak két kommunista politikus van, Rákosi és Gerő. Az MKP és propagandája az utolsó pillanatig fenn kívánta tartani a koalíció látszatát. Ezért szerepeltette annyiszor Tildyt akkor is, amikor már teljesen szétesett a pártja (az 1947-es választások után). Az eredetileg is baloldalinak számító Tildy politikai aktivitása amúgy is lecsökkent 1947-ben, beletörődött a kommunista térnyerésbe, nem is tehetett mást. Az előbb említett Dinnyés pedig csak egy kirakatember volt: igazából a kommunista politika szolgai végrehajtója a kormány élén.



Az első tíz többi tagját tekintve megállapíthatjuk, hogy vagy kommunisták, vagy az MKP-val való együttműködés szorgalmazói voltak pártjuk élén: Szakasits - Szociáldemokrata Párt (SZDP), Veres - Nemzeti Parasztpárt (NPP). A "kakukktojás" tehát Nagy Ferenc. Csak ő tekinthető a "top tíz" közül jobboldali politikusnak, legalábbis nem baloldalinak.

A szereplések mennyiségén túl számít azok minősége is. A Mafirt Krónikákban már igen korán megjelent az egyetlen személy, aki epitheton ornansokkal vált ki a pártemberek közül, "az ifjúság nagy barátja", "a hadifogoly-szabadító", "a parasztság szeretett harcosa": Rákosi Mátyás. Az MKP közhangulata, vezető pártlapjainak, elsősorban a Szabad Népnek a cikkei - melyek sokkal direktebb és keményebb pártpropagandát folytattak -, azok hangneme inspirálhatták a szerkesztőket az ilyen eposzi, patetikus megfogalmazásokra.

Rákosi szereplései, állandó jelzőivel együtt, igazán az 1947-es választások előtt sokasodtak meg a Krónikákban. Rákosi mindenütt megjelent, ahol a dolgoznak: kohóban, búzaföldön aratáskor stb. Sztálin mintájára kezdett kialakulni a sztereotip vezérmítosz, amelyet legfőképp a filmhíradó generált.

Rákosi szerepléseinek megszaporodásával párhuzamosan nőtt az MKP szerepléseinek száma is, hiszen Rákosi egyre inkább pártvezérként, miniszterelnök-helyettesként tűnt fel a vásznon. A demagógia pártutasításra elkezdett egyre jobban burjánozni 1947 közepén a Mafirt Híradókban. A 75. számtól egyébként nemcsak új nevet, hanem új főcímet is kapott a filmhíradó. Az addig elsősorban az újjáépítést hirdető, semleges képek helyett tömegfelvonulás, mozgalmi szobor, öntőmunkás került a rövid montázsba.

Rendkívül tanulságos a pártok szereplésének változása (6. grafikon). Az természetes, hogy az MKP vezet, azonban nem mindig egyforma mértékben. Az MKP III. kongresszusa és az 1947-es választások közötti szakaszban ugrik meg erőteljesen a párt szerepléseinek száma - az addigi közel háromszorosára. A legkevesebbet és az 1947-es választások közeledtével egyre kevesebbet nevesített, szerepeltetett párt az FKGP, amelyet 1947 januárjában a Magyar Közösség-üggyel kezdett szétzilálni az MKP, illetve a Baloldali Blokk. A híradó-történeti szakaszolásom utolsó időszakában a pártok szerepeltetése már nem volt fontos, még az anyapárté sem. Egyértelműen tükrözi a híradó pártstatisztikája az országban zajló politikai folyamatokat. A Kommunista Pártok Információs Irodája is 1947 őszén alakult, amely a szovjet zóna országainak intézményesített összefogó szerve volt. Itt megadták az irányt: a szovjet modell követése kötelező immár hazánkban is.



Időközben a Mafirt-híradók készítőit pártelvek szerint megszűrték a B-lista-rendeletre hivatkozva, 1946 nyarán. Nagy László, a régi MFI-s maradt annak ellenére, hogy augusztus 20-i riportja miatt megrovást kapott: "...úgy mutatta be a Szent Jobb körmenetet, mintha az egész ország ott lett volna."4 1946 őszén került a Mafirthoz az MKH Rt.-től Illés György operatőrként. Nagy László és Illés is jó értelemben vett filmes szakemberek voltak, akiket nem érdekelt a politika, szenvedélyesen filmeztek, rögzítettek. Leleményesek, érzékenyek, kreatívak voltak. Ha kellett, követték a pártvonalat.

1946 októberétől, a heti megjelenéstől számítva kissé rövidebb lett a híradó. Egy, a korabeli pártnak tett javaslat szerint a pártnak nem a tömeggyűlésekre, demonstrációkra kellene helyezni a súlyt. "Kezdetben elég volt felvonulni, demonstrálni, gyűléseket szervezni. A közönség megunta ezeket. Eseményeket kell nekik mutatni."5 A propaganda vette a lapot: kreált eseményeket. Az MKP III. pártkongresszusa után történt mindez, ahol keményebb politikai irányvonalat fogadtak el, s elhatározták a szovjet mintára történő tervgazdasági szisztéma bevezetését. Ettől kezdve a Krónikákban a hároméves terv nagyszerűségéről visszhangoztak a Gerő minisztériuma által kidolgozott tervről szóló riportok.

A pártpropaganda annyiban változott az 1947-es választások előtt, hogy a gyűléseken kívül, illetve azokhoz kapcsolódva "a Mafirt Híradóosztály a választásokat megelőző számokban sorozatosan bemutatja mindazt, amit a Párt tett a magyar újjáépítésért, és amiben a reakciós elemek a magyar újjáépítést gátolják".6 (Kiemelés - P. A.) A Mafirt-stílusváltásához hozzájárult a fiatal Kovács István váratlan halála 1947. júniusban. A Mafirt vezetését a rosszindulatú, gnóm testű volt francia partizán, Angyal György vette át, aki nem sokat értett a filmügyekhez, viszont "jó" volt a pártnál. A munkaterv szellemében sorozatosan beszámoltak a reakciós szabotázsoktól (például a Ganz-hajógyárban: MH, 77/1.). A párt tevékenysége közül többször kiemelték a hadifoglyok hazahozatalát (amely valójában nagyon lassan folyt). Építették a fantom-ellenségképet: a reakciós, fasiszta szabotázsok kiagyalóiról és végrehajtóiról. Az aktív teremtő propaganda újabb tipikus megnyilvánulása.

Ugyanakkor működött az elhallgatás. Nem volt szó a választások után se kék céduláról, se arról, hogy miként szorítják ki a demokratikusnak titulált országban a választásokon második legtöbb szavazatot elért Demokrata Néppártot vagy a reakciósnak kikiáltott Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Pártot. A reakciós jelzőt elég volt egyszer rásütni valakire, attól kezdve "leprásnak" számított a politikában.

A Baloldali Blokk 1947-es választási győzelme után kevesebb lesz a direkt MKP-s pártpropaganda. A termelés, a hároméves terv megvalósítása, túlteljesítése, normái kerültek górcső alá a Mafirt híradóiban. Egyre gyakoribbak lettek a termelési álhírek, hiszen igazi hírértékük ezeknek nem volt. Feltűnően megnőtt a fegyveres testületekről szóló híradások száma: a honvédséget rövidesen néphadseregre keresztelték át, és megszemlélték az új, szovjet típusú díszlépését is. Eközben teljesen felmorzsolódott a koalíció. 1948 elején a belpolitikai hírek jó része a Szociáldemokrata Pártból való tagátáramlásról, az új párttagkönyvek kiadásáról szólt. Küszöbön volt a pártegyesítés. Napirendre került a halogatott, az MKH Rt. által kezdeményezett híradófúzió, de immár MKP-elképzelés szerint.

"Tervszerűbbé kell tenni a párt sajtó- és filmügyeit" - hangzott el egyre többször 1948 elején a párt sajtóosztályának, filmbizottságának (1947-ben alakult meg) ülésein. A tervek hamar megvalósultak. 1948. március 15-én megjelent az egységes, "koalíciós" UMFI-1 (azonos a Mafirt-112-vel), az Új Magyar Film Iroda híradója, mely az államosítás előtti köztes állapotban született. 1948 augusztusában az egész filmipart államosították. Megalakult a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat, amely egyesítette a filmkészítés minden ágát, gyakorlatilag a filmhíradókat is itt gyártották. 1949 áprilisától, az UMFI híradójának 54. száma után a Magyar Filmhíradó 15. száma következett. A totális pártállam időszaka beköszöntött.

5. A kisgazdapárt filmhíradója

A kisgazdapárt 1945 utáni filmpropagandája szorosan összefüggött a Mafirt és az MKH Rt. között fennálló nem éppen túl szívélyes viszonnyal. A fentebb tárgyalt Heti Hírek ugyan nem volt párthíradó, nem is csinált kisgazda propagandát, de nem volt az MKP-nak elkötelezve, s már ez önmagában is elég volt a kisgazdáknak. 1945 őszén viszont nyersanyag hiányában az MKH Rt. Filmosztálya beszüntette gyártását.7 A Mafirt a jó szovjet kapcsolatok és valószínűleg az MFI-nyersanyag-elrablás révén kevésbé szenvedett a filmnyersanyaghiánytól.

A gazdasági csőd, a rekord méretű infláció után megváltást jelentett a forint bevezetése 1946. augusztus elsején. Tildy Zoltán köztársasági elnök, egyben a kisgazdapárt vezető baloldali politikusa kilátogatott a Mafirt telephelyére, s a vele lévő Ortutaynak felvetette, hogy ideje lenne a Magyar Híradót, az MFI-világhíradó folytatását megindítani, mert a Mafirt Krónika az MKP pártpropagandáját szolgálja, bármennyire is próbálják ezt leplezni. Tildy a Baloldali Blokk márciusi megalakulása óta tartó szinte folyamatos belpolitikai válságban egyre jobban - utólag hozzátéve joggal - tartott a baloldali fordulattól. Nem véletlenül, hiszen a Baloldali Blokk részben elérte célját, ötven jobboldali képviselőt, a Sulyok Dezső vezette csoportot, kizártak a kisgazdapártból. A nyáron tovább folytatódott a kisgazdapárt szétzilálására és a polgári erők megtörésére törekvő baloldali politika. Ez utóbbinak egyik állomása volt a katolikus ifjúsági szervezetek (például KALOT, Cserkész Szövetség) - formailag a SZEB követelésére történő - betiltása. Tildy a népi demokrácia polgári jellegű konszolidációja érdekében meg kívánta erősíteni az új rendszerben fennmaradt polgári jellegű intézményeket. Ezekkel összefüggésben javasolta, hogy állítsanak fel egy, az egész országra kiterjedő propagandahálózatot és ennek keretében agitációs csoportokat, amelyek politikai felvilágosító munkát végeznek, azaz ellensúlyozzák a szocialista nézetek terjedését.8

Tildy és köre ez irányú törekvéseinek filmes megnyilvánulása a filmhíradó kérdésének radikális rendezése volt. Ám irreálisan mérték fel a helyzetet. Azt gondolták, diktálhatnak, holott az MKP és a Mafirt volt igazából előnyösebb "pozícióban."

A Mafirt, amint értesült a "koalíciós" híradóra irányuló kisgazda, hivatalosan MKH rt.-s szándékról, megpróbálta átvenni a kezdeményező szerepet. Kovács István javaslatot tett pártközi híradószerkesztő bizottság alakítására az MKP vezetőinek: "...főszerkesztő marad kommunista... filmszakemberek lehetnének delegáltak, de technikai személyzetet továbbra is a Mafirt adná... Látszólag közeledés a koalíciós partnerek felé, valójában pozíció erősítése."9 (Kiemelés - P. A.) Végül ebből a javaslatból nem lett semmi, viszont az MKH Rt. lépett. Ortutay és a Filmfőosztály vezetője levelet intézett az MKP-hoz, mely tényként közölte a "Magyar Híradó megjelenését a közeljövőben". E szerkesztőbizottságának megbeszélésére kért az MKP-tól kiküldötteket, akik a szellemi, politikai irányításban kompetensek, tehát nem filmszakemberek.10

Ekkor már javában folytak az előkészületek a híradó beindítására, mert még szeptemberben megjelent a tisztán kisgazda megrendelésű és szerkesztésű Heti Filmhíradó. Az említet megbeszélés kudarcba fulladt, s az MKH Rt.-nek nem volt se nyersanyaga, se anyagi kerete a híradógyártás megindításához, ezért a kisgazdapárt közben más gyártót keresett.

A híradókat végül hivatalosan a kisgazdapárt rendelte meg a "Független" Film Kft.-től, melyet Kerényi Zoltán és Geiger vezetett. A felvételekhez komoly technikai segítséget (labor, felszerelés, nyersanyag!) adott a Hunnia Rt., melyet a szociáldemokrata Szegő István vezetett. A Heti Filmhíradókat a Kimort (Kisgazda Mozgóképüzemi Rt.) forgalmazta.

A kisgazda levéltári forrásokból az is egyértelműen kiderül, hogy már 1946 szeptemberétől (tehát a fent leírt megbeszéléssel egy időben vagy közvetlenül utána) megjelent az első száma. A híradókat Kerényi Zoltán és Jenei Imre filmrendezők készítették MKH Rt.-operatőrökkel, technikai munkatársakkal. 1946-ban 11 készült el, 1947. október 2-án már a 43. számút vetítették (az 1946-os kezdéstől folyamatosan számozva). 1947 májusától az addig 150-160 méternyi (5-6 percnyi) anyag a francia Gaumont Actualités-vel kötött megállapodás alapján 230 méterre (körülbelül 9 percre) bővült. Ezeket a híradókat az ország 73 kisgazda mozijában vetítették. A forrásokból az is biztos, hogy 1948. március 12-ig a Heti Filmhíradónak 66 száma jelent meg. Az nem derül ki, hogy mikor szűnt meg ennek a híradónak a gyártása. Feltételezhetően az Új Magyar Film Iroda (UMFI) egységes híradójának megjelenésével, de ez még további kutatás tárgya.

A Heti Filmhíradókból, annak ellenére, hogy a források szerint 66 száma jelent meg, egyetlenegy se maradt az utókorra. Annyi bizonyos, amit a készítők akkor híradójukról leírtak: "...elsősorban a Párt [FKGP] politikai és egyéb eseményeit mutatja be... A pártesemények mellett a hét minden számottevőbb mozzanatát is tartalmazza, sőt továbbmenőleg a legnevezetesebb külföldi eseményeket is megjelenteti."11

A kisgazdapárt filmhíradója nagy riadalmat keltett a Mafirtnál. "Mafirt krónika ellensúlyozására a Kisgazdapárt ún. független heti híradót indított."12 Különösen azért volt aggasztó az ügy a Mafirt számára, mert a kisgazda mozikon kívül - amelyek eddig amúgy se játszották a Mafirt Krónikát - a parasztpárti, sőt olykor egyes szociáldemokrata érdekeltségű mozik is műsorukra tűzték. Különösen a parasztpártiak és a kisgazdák elmélyülő filmkapcsolatai miatt aggódtak. Az előbb idézett levél szerint ugyanis feltűnően sok a parasztpárti híranyag a Heti Filmhíradókban. Kovács István "politikai odahatást" szorgalmazott az NPP-re, hogy "a Baloldali Blokk szellemében a Mafirt krónikát játsszák". További intézkedéseket sürgettek a Hunnia vezetője, a "jobboldali elhajló" szociáldemokrata dr. Szegő István elmozdítása érdekében, hisz ő tette lehetővé a kisgazdáknak híradójuk technikai kivitelezését a Hunnia felszerelésének bérbeadásával. Októbertől az ügy pártközi értekezlet keretében, konkrétan Révai és Ortutay között folytatódott. A politikai vita végül is elült. A konfliktus elkerülése céljából, egyfajta kompromisszumos megoldásként a Mafirt kivonult az egykori MFI Könyves Kálmán körúti gyártelepéről, és a Gyarmat utcai Szivárvány Laboratóriumban gyártotta tovább a Krónikákat. A fúzió kérdése lekerült a napirendről.

Az írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.

1 Vass Henrik - Zalai K. László: A tájékoztatás intézményrendszere és munkásmozgalmi elitje 1944-1948. Trifer Kiadó, [Bp.], 1991, 33. o.
2 Az első tíz Mafirt Krónikára és a tíz Heti Hírekre vonatkozik.
3 Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL), 274-23/24. Levél Révainak a Mafirttól, 1945. szeptember 21. Olvashatatlan aláírás.
4 PIL, 274-23/28. Jegyzőkönyv a Mafirt 1946. augusztus 26-án megtartott igazgatósági üléséről.
5 PIL, 274-23/23. Czóbel Anna levele az MKP Központi Vezetőségéhez, 1946. október 22.
6 PIL, 274-23/23. A Mafirt munkaterve a választásokkal kapcsolatban, 1947. június 19.
7 PIL, 274-23/22. Kovács István levele Székely Endre elvtárshoz, 1946. október 16.
8 Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976, 207. o.
9 PIL, 274-23/22. Kovács István (Mafirt) levele az MKP Központi Titkárságnak, 1946. augusztus 6. Ceruzával rajta: Farkas, amiből valószínűsíthető, hogy Farkas Mihályhoz, az MKP főtitkárhelyetteséhez került.
10 PIL, 274-23/22. MKH Rt. Filmfőosztály levele az MKP-hoz, 1946. szeptember 11.
11 FKGP Levéltára, 93/48 ő. e. "Független" Film Kft. levele az FKGP vezetőségének, Budapest, 1948. március 12.; aláírás: Geiger és Kerényi.
12 PIL, 274-23/22. Kovács István levele az MKP Központi Titkársághoz, 1946. október 16. Ceruzával ráírva: Farkas.




Szöveggyűjtemény: A budapesti mozik története

Petrik András: Moziipar - filmipar


Mi a mozi? Definíció: A mozi egymás után következő képek sorozatának vetítésére szolgáló hely, mely tulajdonképpen egy vertikálisan felépülő gyártási-technológiai sor - egyik - vége; a szórakoztatóipar egyik iparága, a filmipar végtermékének, a filmnek megjelenési helye.

Ahhoz, hogy értsük a mozik működési, ágazati mechanizmusát, szükséges vázolni a filmipar sematikus szerkezetét. A filmgyártás, a filmkereskedelem, a filmforgalmazás és a moziüzemeltetés fogalmait kell elsőként tisztázni.

A filmgyártás alatt egy egész folyamatot értünk, a filmötlet megszületésétől (az ötletadó lehet a rendező, a forgatókönyvíró vagy a producer maga, aki a pénzt és a stábot is megszervezi hozzá) a forgatókönyvírás, az előkészítés, a forgatás, az utómunka fázisain keresztül az úgynevezett szériakópia megszületéséig.

A filmkereskedelemről elsősorban nemzetközi viszonylatban beszélhetünk. A nagy hollywoodi stúdióknak vannak filmkereskedői, akik az egész világon kereskednek a filmpiacon a szerződött nagy stúdiók filmjeivel, s filmcsomagokat árulnak a filmforgalmazóknak, akik egy-egy nemzeti piacon terítik a filmeket. A filmcsomagok jelentősége, hogy általuk olcsóbban jutnak filmekhez a forgalmazók, mintha egyenként kellene megvenniük, viszont a csomagban gyengébb filmek is szerepelnek, melyek várhatóan kevesebb nézőt, kisebb bevételt jelentenek.

A filmforgalmazás az előzőekből is láthatóan a film terjesztését, különböző megjelenési formákban a nézőhöz való juttatását jelenti. Sok esetben a filmkereskedő cég egyben forgalmazó anyaországában (itt főleg az USA-ra gondolok). A filmforgalmazó bizonyos időtartamra szóló, bizonyos feltételek között érvényes filmvetítési jogokat vásárol meg, és a kópiát az üzemeltetőnek bérleti díj fejében odaadja (1945 előtt nálunk a forgalmazót filmkölcsönzőnek hívták).

A moziüzemeltetés a mozik műsorának kialakítását jelenti. A mozi üzemeltetője választhat a filmforgalmazók által felkínált filmek közül, melyik illik a mozi profiljába, s megpróbál olyan filmeket műsorra tűzni, melyeket közönsége preferál majd. Mindemellett a mozi üzemben tartását, a vetítés technikai feltételeinek megteremtését, az infrastrukturális háttér karbantartását, fejlesztését is magában foglalja.

Idővel megjelentek az alternatív filmforgalmazási, értékesítési, néző elé juttatási módok. Először az 1940-es évektől a földi sugárzású televízió, majd az 1980-as évektől a videó, később a kábel- és a műholdas tévék. Mára kialakult egy filmforgalmazási séma, melyet a nagy hollywoodi stúdiók a forgalmazókon keresztül alkalmaznak, hiszen a filmkereskedelem és filmforgalmazás összefonódásával végbement a globalizáció ezen a területen is. Néhány amerikai monopólium, illetve leányvállalataik uralják a nemzetközi filmpiacot. A filmforgalmazási, értékesítési séma window-kból (ablakokból) áll.
Hat "window" létezik, mindegyik körülbelül féléves időtartamú:
  • 1. hagyományos moziforgalmazás,
  • 2. rental-video, DVD (ilyenkor csak kölcsönzőben lehet hozzájutni a filmhez),
  • 3. fizetős videó, DVD (megvásárolhatóak),
  • 4. pay tv-ben, azaz fizetős kábeltelevízióban látható a film (a videós ablakok továbbra is nyitva maradnak),
  • 5. egyéb kábelcsatornák adják, melyek szintén előfizetősek a kábelszolgáltatókon keresztül,
  • 6. free tv, kommersz tévé (földi, illetve műholdas sugárzású).

Már a kezdeti időkben kialakultak a mozitípusok, melyek kikristályosodtak, és egyben a mozi rangját is jelölték a mozistruktúrában, később az állami mozihálózatban. Mára ezek a fajták átalakulóban, eltűnőben vannak. Három alapvető típusról beszélhetünk:
  • 1. premier,
  • 2. másod-, harmadhetes (a szocialista korszak terminológiájában monopol utánjátszó),
  • 3. utánjátszó.
A premiermoziban mutatták be a filmet, s ott játszották a premieridőszakban (négy-hat hét), illetve amíg a premiermozi-nézőkapacitás kihasználtsága kellően magas volt. Ezután került a jobb közepes, kisméretű másod-, harmadhetesekbe, ahol már olcsóbb volt a jegyár is a premierekhez képest, hiszen ezek már nem voltak olyan elegáns, nagy, divatos mozik. A film legtovább az utánjátszókban, a külvárosi kis piszkosokban, a belvárosi csőmozikban futott olcsó jegyekért. A későbbiekben a nézőközönség jövedelmi viszonyaitól és kulturális igényszintjétől függően választott a mozitípusok közül. A mozitípusok telephelyválasztását a társadalmi szegregáció befolyásolta.

A statisztika speciális paraméterekkel dolgozik a mozik jellemzésénél. A legfontosabbak:
  • éves nézőszám (eladott jegyek száma),
  • befogadóképesség (újabban a nemzetközi statisztikában székszám),
  • egy székre eső lakosság száma (az adott településen vagy kerületben), illetve ennek fordítottja:
  • ezer lakosra eső férőhelyszám, előadásszám, teremszám (újabban vászonszám).
  • Mozibajárási gyakoriság: az éves látogatási szám (nézőszám) osztva az összlakosság számával, egy durva átlagértéket ad, mely mégis nemzetközileg elfogadott, összehasonlításokra alkalmas arányszám. Fontos mutató még a már említett
  • nézőkapacitás-kihasználtság (százalékban adják meg), melyet úgy kapunk meg, hogy a bizonyos időszakra vonatkoztatott előadásszám és a befogadóképesség szorzatát elosztjuk a realizálódott nézőszámmal.


Szükséges néhány filmtechnikai, vetítési alapismeret a mozik kvalitatív tulajdonságainak megítéléséhez.
A filmformátumok: három alapvető film létezik felbontásuk, illetve szélességük szerint:
  • 16 mm-es, azaz keskenyfilm,
  • 35 mm-es, azaz normálfilm és
  • 70 mm-es, azaz szuperszélesvásznú, úgynevezett panorámafilm.

Ma már szinte kizárólag a normálfilmet használják, mint ahogy a kezdeti időkben. A 35 mm-es Eastman-szabvány lett a fényképezésből átvett úgynevezett Leica-formátum miatt a filmezés legáltalánosabb alapszabványa. Mindez a harmincas évekig nem változott, amikor elterjedt az elsősorban amatőr célokra kifejlesztett 16 mm-es formátum. Ezt a formát elkezdték nagyon hamar kommersz, nyilvános vetítésekre is használni, általában nem rögzített vetítőhelyeken, hanem ott, ahová nem volt érdemes állandó mozit telepíteni, vagy csak a normálfilmeshez képest jóval olcsóbb volt egy keskenymozit fenntartani. A panorámafilm az ötvenes években terjedt el, amikor a nagy hollywoodi stúdiók a színes film mellett a vetítési formátum, a vászonméret növelésével akarták a moziban átélt filmélmény egyediségét növelni, konkurálni az akkor már erősen előretörő televízióval. A 70 mm-es, homorú vászonra vetített szuperprodukciók úgynevezett vetítésiképkapu-mérete, formátuma 1:2,55 volt. A szuperszélesvásznú filmekre kidolgozták később az anamorf eljárást , és a rendkívül költséges panorámafilmek a hatvanas évek végére nagyjából eltűntek a mozikból, s a speciális, méregdrága vetítőgépek nem jutottak többé szerephez. Megkülönböztetünk még vetítési formátumokat (képkapuméret): normál (1:1,33 = 3:4 arányú tévéformátum), szélesvásznú (különböző takarásos eljárásokkal 1:1,66, illetve 1:1,87 között változhat), valamint az anamorf eljárással készülő normálfilmes szuperszélesvásznú (1:2,35).

Szintén a televízióval való versengés ösztönözte a stúdiókat a hangtechnika tökéletesítésére, így jött létre először a lege stereo, majd a dolby stereo, legújabban pedig a dolby digital, a dolby surround, a THX négy-, illetve hatsávos hangkeverési-leadási forma.

Mindezen technikai eljárások azért érdekesek, mert a mozikban ezek a modern technológiák csak a megfelelő berendezések korszerűsítésével, lecserélésével tehetők élvezhetővé. A mozik közötti konkurenciaharcban manapság az maradhat versenyben, amelyik a legújabb technikákat a leghamarabb tudja alkalmazni, az új technika által kínált lehetőségeket maximálisan kihasználva.

Tehát a mozi a profitorientált filmipari vertikum hagyományos értékesítési helye. A gyártó stúdió közvetítőkön keresztül mint eladó jelenik meg a piacon - a médiapiacon - helyet keresve termékének.

A filmipari ágazat az Amerikai Egyesült Államokban a legerősebb, ahol az első tíz legjövedelmezőbb, legnagyobb forgótőkével rendelkező iparág között tartják számon a nagy hollywoodi filmstúdiók tízes évekbeli felfutása óta. Az ezekben a stúdiókban készülő filmek hozzák a legnagyobb bevételt az egész világon, s a legtöbb országban megjelennek valamilyen formában.

A különböző nemzeti filmgyártási mechanizmusok létrehozták az államilag dotált, értékközvetítő, nonprofit filmgyártást, melyet kizárólag a művészi értékek vezérelnek (vagy kellene, hogy vezéreljenek), mely a filmforgalmazásban nem törekszik nyereségre, sőt a veszteséget előre kalkulálja, mint a kultúrafinanszírozás sok más területén. A forgalmazásban a vezérelv nem a nyereség, hanem a lehető legszélesebb körben való terjesztés. A filmgyártás finanszírozásának kérdéséről még részletesebben lesz szó, mert ez erősen befolyásolja a mozistruktúra alakulását.

 

**

A budapesti mozik története

Immár 105 éve (1896. június), hogy megnyílt Budapesten Magyarország első rendszeresen játszó "projektográfja". A filmek, a mozgókép a mozi - ma egyre inkább multiplex -, a tévé, a videó, a DVD, az internet révén életünk meghatározó részei. A mozi az elmúlt század fontos, sokáig egyedüli mozgóképeskultúra- és információközvetítő tényezője volt. A XX. század második felétől egyeduralmát eltörölte a "távolbalátó készülék", majd a videó, a DVD, most az internet. Ismerős, sokat halott történet. Az alábbi témafelvezető cikk és folytatásai egy Budapest moziföldrajzával foglalkozó szakdolgozat alapján készültek. A dolgozat a magyar metropolisz mozijainak térbeli elhelyezkedésével, történetével, gazdasági, társadalmi, politikai, művelődési hatásaival, más médiumokkal való viszonyával foglalkozik.


A mozi első fél évszázadát egy nagy egységként lehet felfogni Magyarországon s Budapesten egyaránt: a piaci viszonyok fél évszázada az 1919-es, 133 napos intermezzótól eltekintve. Kapitalista szabad verseny viszonyai között fejlődött ki a székesfővárosban s környékén, majd párhuzamosan vidéken is - az eleinte "csak" szórakoztató iparágnak induló - a város közművelődési funkcióját gyarapító új kulturális intézmény. A mozival való ellátottság a városiasság, az urbanizáltság egyik fokmérője lett már az első világháború előestéjére. A rendkívül kiterjedt budapesti moziélet a magyar főváros világvárosi rangját is erősítette. A moziéletet éppúgy sújtották a gazdasági, politikai válságok, változások, háborúk, rendszerváltozások, mint a gazdaság és kultúra más területeit.

A hatalom hamar rájött, hogy mit jelent a film, mennyire lehet a mozgóképpel hatni az emberekre, mert a film úgymond a valóság leképezése, tehát a film a valóságot mutatja nekünk. Ha pedig azt látjuk a filmen, ami a valóság, akkor az majdnem olyan, mint az igazi, tehát az az igazság. Ha a néző igazságnak fogadja el azt, amit lát, akkor a filmmel manipulálni is lehet.

1896-1914: Ősmozi, avagy mutatványosból iparos, bódéból filmpalota

1896 a millennium éve. A Lumiere fivérek 1895. december 28-án Párizsban, a boulevard des Capucines 14. alatt megnyitották a világ első rendszeresen működő, nyilvános filmvetítő helyét, a Cinématographe Lumiere-t. Budapest a millenniumi kiállítással, a korszak prosperáló gazdaságával, innovációs lendületével, vállalkozó kedvű polgárságával az újdonságok, technikai találmányok gyors befogadására alkalmas hely. Néhány hónappal a párizsi "premier" után, 1896 áprilisában volt Budapesten az első mozgóképes előadás, a Váci utcában, egy ház külső falára vetítve. Az első mozi céljára bérelt helyiséget Sziklai Zsigmond nyitotta meg Ikonográf néven, 1896 júniusában, az Andrássy út 41. szám alatt, egy kalapüzlet helyén. Sziklai arra számított, hogy az Andrássy úti helyiség a kiállítás felé vezető forgalmas sugárúton nagyszámú néző becsalogatására lesz alkalmas. Ám tévedett. Az alacsony komfortú, fapados, egyszerű mutatványos vetítőhelyet az Opera és a neves színházak szomszédságában nem találta elég színvonalasnak az ott megforduló előkelő közönség, így a veszteséges vállalkozását néhány hónap után kénytelen volt bezárni. A kinematográfoknak, biográfoknak ugyanis az akkori csacska, rövid filmjeleneteikkel, teljesen egyszerű körülményeikkel igen alacsony volt a társadalmi megbecsültsége, presztízse, éppolyan mutatványnak számítottak, mint az alvó fakír, a bolhamutatványos vagy a gőzember. A Városligetben megnyitott vetítőhelyek - az Ősbudavárában (a mai Vidám Park területén) nyitott például bódémozit 1898-ban Décsi Gyula, a későbbi Mozgókép-Otthon (ma Művész mozi) tulajdonosa - sikeresek voltak a cselédek, bakák, őrmesterek, az egyszerűbb emberek között. Ez volt a kávéházi mozik, a sátormozik, a bódémozik időszaka.

Az első mozik a nagy népszórakoztató intézmények keretében, így a hagyományos pesti vigalmi negyedben is működtek: a Városligetben (például az Ősbudavára előbb említett Décsi-mozgója), az Andrássy út, a Király utca, a Rákóczi út környékén, kávéházakban vagy valamilyen más vendéglátó-ipari, szórakoztatóegység keretén belül létesültek.

A rövid életű próbálkozások mellett Ungerleider Mór és társa, Neumann József nyitott a Rákóczi úton lévő Velence kávéházban rendszeresen vetítő kinematográfot 1899-ben, majd néhány évi szünet után, 1918-ban átalakították, és igazi kőmozi lett, megszűnt mint kávéház. Ungerleiderék kávéháza jó helyen volt: a Keleti pályaudvar közelségében. A gazdag vidéki állatkereskedők, utazók és a "Csikágó" lakói: kispolgárok, prostituáltak, alvilági alakok körében nagyon népszerű volt. A Velence kávéház, 1918-tól Phönix mozi (később Rákóczi) lett Budapesten a leghosszabb életű kőmozi. Tisza moziként zárt be 1995-ben, 96 évvel megnyitása után. Ungerleiderék vállalkozása annyira jól ment, hogy 1908-ban megalapították az első magyar filmkereskedő és mozivállalatot, a Projektograph Rt.-t, mely több mozit üzemeltetett a fővárosban, sőt vidéken is. Ők voltak a többi mozi fő filmellátói, s még vetítőgépszervizt is üzemeltettek, mely egészen a háború végéig fennmaradt.

Ezzel egy időben egyre több mozi helyzete szilárdult meg, mind kevesebb engedélyes zárta be moziját fél év után. Megjelentek a későbbi nagy mozitulajdonos családok (például: Décsi, Fényes, Fisch). Fokozatosan eltűntek a vásártereken, üres telkeken felállított poros, fapados, igénytelen sátormozik (például: Boráros tér, Bomba - ma Batthyány - tér).

1906-tól megnyíltak az első önálló moziépületek. Az Ungerleider-Neumann vállalkozópáros volt a legfőbb befektető. Először a Projectograph (később Odeon) kezdett működni, majd az Apolló önálló filmpalotája nyitotta meg kapuit a mai Corvin Áruház helyén, mely utóbbi annyira népszerű lett, hogy néhány éven belül bővíteni kellett. A Projectograph Rt.-nek 1908-ban már tíz vetítőhelye volt a fővárosban. 1909-ben összesen 46 különböző mozgó várta a közönséget szerte a város területén.

Az 1910-es évekre sikk lett a moziba járás, a legmagasabb rangú arisztokraták, királyi hercegek is ostromolták a mozikat. Kialakultak a körúti, Rákóczi úti elegáns, előkelő, a színháztól átvett építészeti megoldásokat követő, zárt páholyos, díszes mozik (Fórum, Uránia, Royal Apolló). Ugyanakkor épültek a csőmozik is, melyeket bérházak üzlethelyiségeiből alakítottak át, választottak le. Ezek a - többnyire - másodhetes mozik a középrétegek, a kispolgárok mozijai lettek. A munkások, cselédek pedig a mellékutcákban, külső részeken lévő kis utánjátszók olcsóbb előadásaira váltottak jegyet.

1913-ra, a háború előestéjére már tekintélyes mozipark alakult ki a székesfővárosban. 114 mozijával és 29 962 férőhelyével akkoriban a világ nagyvárosai között az ezer lakosra eső moziférőhelyszám tekintetében Párizzsal, Londonnal együtt a mozival legjobban ellátott nagyvárosok közé tartozott Budapest (1. táblázat).

Város		 Berlin	Budapest	London Mozik száma	260	114	400 Lakosság (fő)	4 millió	910 ezer	7 millió

1. táblázat. Európai nagyvárosok mozijai 1913-ban

Míg a nyugat-európai nagyvárosokban az egy mozira jutó átlagos férőhelyszám 500-600 volt, addig nálunk 278, tehát a kis mozik: a 300, illetve az alatti ülőhelyszámúak voltak a fővárosban jellemzőek. Az első világháború után, főleg a harmincas évektől az átlagos férőhelyszám növekedett, egyre nagyobb mozik épültek.

Év/Ülőhely	300 alatt	300-600	601-1000	Átlaghelyszám 1914	81	16	2	278 1931	34	39	5	445 1937	32	40	3	494

2. táblázat. Ülőhely szerinti mozinagyság

A korabeli sajtó Budapestet már nem a kávéházak, hanem a mozik városaként kezdte emlegetni. Az impozáns adatok ellenére a moziüzemeltetés nem tartozott a legjobban jövedelmező üzletágak közé: egy 1913-as cikk szerint körülbelül harminc mozi volt igazán nyereséges, a többség örült, hogy rentábilis, s nem kell bezárnia. Így is tizenhárom kisebb (140-200 férőhelyes) mozi szűnt meg csak 1913-ban. A megoldás nagyobb, kényelmesebb mozik építése volt, de persze ezt csak tőkeerős tulajdonosok tehették meg. Az említett évben a tizenhárom megszűnttel szemben létesült hat új, 300 fő körüli befogadóképességgel.

Telephelyek

A fenti példák mutatják, hogy a kezdeti időkben is már, amikor a mozgókép, a mozi mint újdonság, különlegesség önmagában is vonzerőt jelentett, rendkívül fontos volt a jó pozicionálás, célcsoport-meghatározás és telephelyválasztás: mindig tudni kellett, kiknek, hol, milyen körülmények között, milyen "terméket" árulnak. Ez természetesen nem mindig sikerült, s a tapasztalatlanság is oka volt a kezdeti idők gyors fluktuációjának: sok kérészéletű mozi létesült, melyek közül jó néhány fél-egy év után örökre bezárt. A szakma folyamatosan tanult, s a jó kereskedőérzékkel megáldott tulajdonosok maradtak fenn, akik autodidakta módon kitanulták a mesterséget. Ez nem magyar vagy fővárosi sajátosság: az egész világon így fejlődött ez az új, eleinte inkább csak szórakoztató, semmint kultúraközvetítő iparág vagy kereskedelmi tevékenység.

Az 1913-as kerületi adatokból kitűnik (3. táblázat) és a térképünkről látszik (Budapest mozihálózata 1914-ben), hogy a hagyományos mozitengely a másodlagos kereskedelmi zónára települt, és azt a Rákóczi út-Nagykörút tengellyel lehet jellemezni, elsősorban a Blaha Lujza tér körüli maximális sűrűsödési góccal.

Kerület (korabeli számozás szerint) / Mozik száma

I.	9 II.	6 III.	5 IV.	3 V.	6 VI.	25 VII.	27 VIII.	22 IX.	9 X.	2 

3. táblázat. Budapesti mozik száma kerületenként 1913-ban


Az akkor tíz kerületből álló Budapest mozijainak kétharmad része a VI., VII. és VIII. kerületben volt található. A külső, lazább beépítésű részeken jóval kevesebb mozi volt. Ott is a közlekedés szempontjából jó fekvésű kereszteződések mellé települtek. Megállapítható, hogy az akkori alacsony bérű munkások telepei, a sok esetben nyomorszinten tengődő emberek lakóhelyei nem vonzották a mozikat. A viszonylag jó városi tömegközlekedés (főleg a kötött pályás vonalak: villamos, HÉV) ellenére nem volt jellemző a távolabbi mozik felkeresése, kicsi volt a térbeli mobilitás, valószínűleg a jegyárak és a zsúfolt vonalak, valamint az éjszakai közlekedés hiánya miatt. Így mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi moziba igyekezett, ha filmélményre vágyott. (Még a hatvanas években is az emberek nagy része a lakásban töltötte a szabad idejét, csak olyan szórakozási lehetőségek késztették kimozdulásra, melyek lakásától tizenöt percen belül gyalog vagy tömegközlekedéssel elérhetőek voltak.) Ez alól csak a tehetősebbek, az arisztokraták, nagypolgárok, főtisztviselők jelentettek kivételt, akik megtehették, hogy kényelmesen, konflissal, netán saját hintóval hajtassanak a premier-filmpaloták egyikébe.

Feltűnő s a fent említettektől nem független jelenség, hogy Budán ekkor, s a későbbiekben is, kevés volt a mozi, s ez nem nagyon változott a későbbi korszakokban sem (kivéve napjainkat). A laza beépítettségű budai hegyvidéki villanegyedek praktikusan már akkor is a külső lakóövhöz tartoztak, az úri középosztály által lakott Várnegyed és környéke (belső lakóöv) pedig sose tartozott hagyományosan a szórakozónegyedek közé. Hátrányos adottság a budai területeknél a közlekedést nehezítő természetföldrajzi tagoltság is. Mindezen tényezők meggyőződésem szerint befolyásolták a mozik diszlokációját, így főleg a sűrű beépítettségű, jó közlekedésű budai körút mentén találunk néhány mozit.

A mozik látogatóinak társadalmi rétegződésére következtethetünk az eladásra kerülő mozik hirdetéseinek szövegeiből (1913): "a legelőkelőbb negyedben", "munkásnegyedben olcsó házbérrel és lakással", "munkásnegyedben, mely nyáron is megtelik". A másik fontos szempont a hirdetéseknél a forgalmi fekvés: "kitűnő forgalmú", "Budapest legforgalmasabb helyén".

A főváros akkori agglomerációjában, a későbbi külső kerületekben is épültek szép számmal mozik. Itt az építészeti adottságok is kedvezőbbek voltak, hiszen a belterületi bérházban statikai okok miatt nem nagyon lehetett 300 személyesnél nagyobb a nézőtér, csak önálló épület vagy erre a célra tervezett bérház esetén (ez utóbbiakra is lesz bőven példa). A lazább beépítésű területeken önálló épületeket emeltek kifejezetten filmszínház céljára, amelyek nem mindig váltották be a reményeket, mert csak a helyi, többnyire szegény munkás, kistisztviselő lakosságra számíthattak. Sokuk egy-két év után bezárt, de becslések szerint a fele túlélte az első világégést. A hosszú életre szép példa a Plútó mozi, mely 1911-ben már állott a Kerepesi úton. 1964-ben esett áldozatul az Örs vezér tér környéki nagy lakótelep-építés előtt meginduló területrendezési, szanálási hullámnak, s a 277 férőhelyes mozgó - akkor már Rátkai néven - végleg bezárta kapuit.

Az írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.




A televíziózás kronológiája

1919. július 7. 30 soros állókép tévéközvetítését mutatja be Budapesten Mihály Dénes.

1924. február 27. Az MFI (Magyar Film Iroda Rt.) bemutatja első filmhíradóját.

1928. július 2. A Jenkins Laboratories rövidhullámú adója megkezdi rendszeres "rádiófilm" közvetítéseit az USA keleti partja számára.

1928. november 20. Németországban kísérleti tévéadások kezdődnek.

1929. augusztus 20. A BBC először közvetít Baird 30 soros rendszerében kísérleti televízióadást. Az első műsorok 30 percesek voltak.

1930. március 31. Az első 30-soros tévéadás a képhez szinkronizált hanggal a BBC-nél.

1931. május 2. Az első kísérleti tv-sugárzás Moszkvában.

1934. november 15. A kis sorszámú (30 soros), Nipkow-tárcsás tv első rendes adása Moszkvában.

1936. augusztus 1-6. A berlini olimpián készül az első "filmklip", és ekkor sugározzák az első európai tévéadást.

1936. november 2. A BBC televízióadásának indulása 405 soros rendszerben, 3 MHz-es, csúcstechnológiájú, széles sávú átvitellel.

1947. március 25. Délben televidphon (televízió)-kísérlet a Magyar Rádió 1. stúdiójában.

1954. január 29. Heti két adással elkezdi a tévéműsorok kísérleti (még nem rendszeres) sugárzását a Magyar Televízió.

1955. szeptember 22. A brit ITV indulása

1957. május 1. Az MTV hivatalosan megkezdi adását a május 1-jei felvonulás közvetítésével.

1957. június 2. A Magyar Televízió Képes Híradójának, a tv-híradó ősének első adása.

1962. július 10. Telstar-1: tv-képek első műholdas közvetítése az USA-ból Angliába és vissza.

1963. július 26. A Syncom-2, az első geostacionárius pályán levő távközlési műhold felbocsátása.

1967. július 1. A rendszeres színes tévéadások kezdete a BBC2-n. (a BBC1 és az ITV 1969. november 15-én követi)

1989. február 5. A Sky műholdas tévéadások indulása Nagy-Britanniából.

1998. október 31. A digitális Sky műholdas tévéadások indulása Nagy-Britanniában.

1998. november 15. A brit digitális földi tévéadások indulása / ONdigital indulás




Adatbank: Tévéelőfizetők száma Magyarországon

Televízió-előfizetők száma Magyarországon, 1958-1997



ÉvEzer db
195816
195953
1960104
1961206
1962325
1963417
1964675
1965831
1966996
19671169
19681397
19691596
19701769
19711943
19722085
19732199
19742295
19752390
19762477
19772557
19782633
19792702
19802766
19812806
19822838
19832864
19842895
1985

2911

19862930
19872958
19882940
19892944
19902929
19912852
19922763
19932819
19942737
19952665
19962535
1997

2590

  

 




A digitális sajtó

Az interneten az első kommunikációs felületek a USENET fórumcsoportok és a gopher menüalapú, de még nem grafikus megjelenítésű felületen (DOS) megjelenő tartalmak voltak. Ekkoriban már mood-ok, azaz szerepjátékok is játszhatóak voltak online.

1993-ban jelent meg a Windows alatt futtatható, grafikus felületű web, melynek tartalmát egy böngésző jelenítette meg (ez kezdetben a Netscape volt).  A honlapok elszaporodásával szükésgessé vált a keresés, így megjelentek a keresők (pl. Altavista).

Egyrészt az internetet a már meglévő  tartalmak szélesebb körű elosztására disztribúciós felületként is hasznosították és hasznosítják, így itt is megjelennek az újságok, rádiók, televíziók tartalmai. Folyamatosan jelennek meg archívumok is, egyrészt maga az internet (web.archive.org ), másrészt a fenti tartalmak ill. levéltárak archívumai, melyek a szerzői jog függvényében szabadon is elérhetőek lehetnek. Ezzel a már megjelent, még internet előtti tartalmak is folyamatosan töltődnek fel az internetre. 

Az analóg, offline vagy tematikus böngészéssel elérhető tartalmakhoz a digitális internet elsősorban a keresés lehetőségével ad hozzá új értéket.  Így pl. egy felületen kulcsszóval kereshetőek régi és új újságok anyagai, amivel korábban rejtett tartalmak és összefüggések ismerhetőek fel.

A rádió- és televízióadások archívumát egyelőre csak kulcsszavazva ill. metaadatolva lehet kereshetővé tenni, de a hangalapú kulcsszavazás lehetőségének tömegessé válásával már a hangzó és audiovizuális tartalmakban is a szövegesekhez hasonlóan lehet keresni. A képek keresése már vizuális (pl. Google képkereső), a hangoké pedig akusztikus tulajdonságaik (pl. Shazam, Youtube szerzői jogi azonosító) alapján is megoldott. Alapvető különbség a lineáris, azaz megszabott sorrendű és idejű (push) rádiós és televíziós médiafogyasztáshoz képest a tartalmak on demand (lehívásos, pull) elérhetősége.  

Az internet lehetőségei által létrehozott tartalmak: blogok, több távoli valós szereplővel játszott játékok, közösségi (social) médiatartalmak a korábban létező médiumokkal nem voltak előállíthatóak. 

A hagyományos lapokhoz képest megváltozott a médiatartalomba való belépési pontok rendszere. Míg a nyomtatott lapoknál a lap megvásárlása után léphetett be az olvasó egy cikk szövegébe a címlapi szalagcímen vagy kiajánlón, a cikk címén, képen vagy képaláíráson keresztül, az interneten sokszor a lap címlapjának felkeresése nélkül, facebookos-twitteres megosztott tartalomként vagy hírkereső oldalról közvetlenül lép be az olvasó egy cikkbe. A (csali)cím és a (csali)kép itt is alapvető fontosságú az olvasók megszerzésében. 

 




A digiális sötétség kora

A digitális kor Alzheimer-kórja

Jelen írásom (fordításom) a MATÁV által kiadott Puskás hírmondóban jelent meg. A sors sajátos fintora, hogy a lap egészét a MATÁV 2003-ban kitörölte szerveréről, ezzel a lap és teljes tartalmának egyetlen példányát megsemmisítve. Így bevezethetünk egy új fogalmat is az Alzheimeres digitális kor mellé: a virtuális könyv (és folyóirat) -égetést. (H.H. 2006.)

***

Örökre elvesző dokumentumaink. Mi marad a 80-as, 90-es évek virtuális világából az utókorra?
Roger F. Fidler (Kent State University)*


Fidler szerint korunkra a feledés minden eddiginél nagyobb homálya fog borulni a jövőben a "digitális Alzheimer-kór" miatt. Minderre akkor döbbent rá, mikor elővette egy régebben félretett "időkapszuláját", melyben még a 80-as években helyezte el a szerinte megőrzésre méltó holmijait. Régi újságlapok, saját publikációinak különnyomatai és egy floppy disk, melyet egy AT&T FCT számítógépen rögzített. Ezeket a gépeket akkoriban megrendelésre készítették, és ma már egyikük sem üzemel. Hiába volt fontos a flopi tartalma, ma már értéktelen, élettelen műanyag, semmi több. Az elsárgult újságlapokon viszont minden információ megőrződött. Az egyetlen kulcs a lemez megfejtéséhez néhány kinyomtatott oldal volt, melyet a flopi tartalmáról készítettek. Mi lesz digitális korunk információival a jövőben?

Ma számtalanszor hallhatjuk, hogy a digitális jó, hogy "digital forever", mondja Fidler, de - mint az "időkapszula" megmutatta - a megőrzésben, archiválásban nem feltétlenül jeleskedik. Ezt már mindenki tapasztalhatta, amikor elveszett egy anyaga, elszállt a winchestere, a flopija; de emlékezetből ilyenkor még úgy-ahogy vissza lehet állítani az eredeti szöveget. A digitális Alzheimer-kór ennél is alattomosabb. Csöndben és folyamatosan törli adatainkat a digitális kor kezdetétől fogva. Hiába rögzítjük mindenünket, weboldalainkat, szövegeinket, a szoftverek és hardverek egyre cserélődnek, és az új rendszerek nem mindig képesek beolvasni a régi dokumentumokat, a különböző operációs rendszerekről nem is beszélve (a Windows itt kivételesen áldásos hatású - ma még). 5 1/4"-es lemezeinkről már szinte sehol nem tudjuk az adatokat beolvasni, még akkor sem, ha a mágnesréteg megőrizte az információt, ami távolról sem biztos. Előzetes becslések szerint egy mágneses adathordozó 5-10, egy optikai CD 30 évig tárolja biztonságosan az adatokat. A digitális adatokat; hiszen analóg adataink a már 30-40 éves magnószalagjainkon is megvannak még épen és sértetlenül, és itt egy kihagyás sem okoz különösebb bajt, míg egy program esetén ez az egész programot használhatatlanná teszi. Mágneslemezeink (és audio-MD-ink) pedig néha egy hétig sem bírják a villamosozást, metrózást. A digitálisnak nem csak előnyei vannak...

Mit tehetünk?

Megőrizhetjük a régi gépeket és programokat, vagy folyamatosan konvertálhatjuk az összes régi dokumentumunkat új formátumra, új hordozóra. Egyik megoldás sem képes az elektronikus dokumentumok tömegével megbirkózni, az anyagi és időbeli ráfordításról nem is beszélve. Lehetetlen vállalkozás.

A weben készített töméntelen oldalt nem őrzik meg. Ha mégis, általában csak a HTML-fájlokat, s jó esetben még a képeket is. A digitálisan tárolt újságok kinyomtatva megmaradnak, viszont az eredeti fájlok közül többnyire csak a képeket, a formázatlan szövegfájlokat s esetleg még a kiadványszerkesztő fájlt (például QuarkXpress) őrizzük meg. Ami elvész az az eredeti layout: a betűtípusok, a web esetén ezenkívül még az interaktív elemek, illetve minden, ami nem az adott HTML-oldalba volt építve: programrészletek, adatbázisok, az automatikusan betöltött részek java és minden link. Az élő linkek tömegét mégsem menthetjük el, nem is beszélve egy élő rádióadásról, egy webkameráról, a reklámcsíkokról stb. Ha nem a HTML-t, hanem az oldal screenshotját mentjük el, valamivel többet kapunk vissza, de csak egy részét az oldalnak, és azt is statikusan, mintha egy újságlapot fényképeznénk le az utcai újságosnál. Ez nem az igazi.

Ezzel szemben egy nyomtatott újság esetén mind a formátum, mind a képek, a tipográfia, a reklámok megőrződnek pontosan úgy, ahogy a korabeli olvasó is látta.

"Pedig, akárcsak a nyomtatott sajtónál, a szöveg és a grafika nem mondja el a teljes történetet." Az elhelyezés, a tipográfia szintén hordoz információt a közegről, a kultúráról, melyben megszületett.

A megoldás talán az lehet, hogy a digitális archiválás mellett kinyomtatunk néhány oldalt az utókor számára, hogy lássa, az eredeti szoftveren hogyan is jelentek meg ezek az oldalak, esetleg kis magyarázattal, az olvasóprogram leírásával. A digitális információkból talán száz év múlva is ki tudják majd bogozni a tartalmat, ha ilyen mintát mellékelünk mellé analóg formában. Az ötlet nem új. Thomas Edison a film felfedezésekor minden egyes filmkockát fotóként is előhivatott, és ezeket leadta a Kongresszusi Könyvtárba a szerzői jogok miatt. Igaza volt: a korabeli celluloid mára elveszett, a printek viszont megmaradtak.

"Azért kíváncsi vagyok, hogy mely mai weboldalak lesznek még elérhetőek 2099-ben on-line" - fejezi be írását Roger F. Fidler. Reméljük, a Puskás Hírmondó 1999. novemberi száma még elérhető lesz...

* E cikk az ő írásában (http://futureprint.kent.edu/articles/fidler03.htm - 2000. 5. 31.) található ötletek kifejtése és továbbgondolása. A fordítást és a kiegészítéseseket Hargitai Henrik készítette.

 




A sajtó funkciói

"A sajtószabadságot nem a kormányzat munkája veszélyezteti, hanem az újságírás minőségének elképesztő romlása ... és a tulajdonosi érdekek egyre hatékonyabb érvényesítése. ... A sajtó jelenlegi állapota, az, amilyen módon írnak, akár rólunk is, ez nem segíti a munkánkat." (L. Simon László   a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, 2014. október 30.) 
 
„Felháborító, hogy nekem, Magyarország miniszterelnökének, aki egy teljesen új politikai irányt akarok bevezetni a magyar közéletbe, s új stílust, új szellemet, új lelket önteni a magyar politikába, csak nekem nincs olyan politikai orgánumom, amely kizárólag az én eszméimet képviselje” (Gömbös Gyula 1932. szept. 30, idézi Murányi) 
 
“Demoralizáló hatása a cenzúrázott sajtónak van. A hatványozott bűn – a képmutatás – elválaszthatatlan tőle, s ebből adódik utálatos bűne, a passzivitás. A kormányzat csak a saját hangját hallja, és ugyanúgy a néptől is azt megkívánja, hogy ezzel áltassa magát” (Karl Marx, idézi: Javaslat a sajtónyilvánosság reformjára. Kritika, 1988. október.)
 
„Az újságíró mindent tud, de mindent rosszul tud” (Gaal Gaszton, idézi Bálint 1946) 

 

Fischer et al., (1999: 9–23, idézi Szajbély 2005) négyféle funkcióját különíti el a sajtónak: 

 

  • a praktikus és hasznos tudás közvetítését,
  • az aktuális információk terjesztését
  • a földrajzilag és kulturálisan behatárolható térségek felmérését
  • valamint a szaktudományos eredmények megvitatását és terjesztését.

 

Ezek alapján a következő másodlagos funkciókat vezeti le:

 

  • a politikai és a társadalmi ellenőrzés kidolgozása,
  • a morálisan orientáló, világszemléletet formáló tudás közvetítése a szekularizálódás idején és
  • a nemzeti/területi identitás biztosítása.

 

A fenti funkciók biztosítását különféle eszközökkel teszi a sajtó. A sajtó demokráciában betöltött szerepei közül néhány

 

  • véleményformálás: kísérlet az olvasók véleményének direkt vagy a hírek tálalásán keresztül indirekt alakítására 
    • a meggyőzés egy másik területe a reklámok rábeszélő funkciója
  • közbeszéd alakítása, tematizálása, közéleti diskurzusok indítása és fenntartása (hírekben, hírcímekben, véleményekben, olvasói rovatban)
  • a bulvársajtóban: pszichológiai funkciók ("másnak még rosszabb")
  • különleges funkciók veszélyhelyzetben 
  • lakossági aktualitás-szolgáltatások: apróhirdetés, totó, időjárás, programok stb.

 

Az amerikai Sajtószabadság Bizottság 1947-es jelentése szerint a sajtó funkciói (Hutchins 1947, idézi Kunczik 2001): 

 

  1. a sajtó azzal szolgálja a politikai rendszert, hogy általánosan hozzáférhetővé teszi a közügyekkel kapcsolatos információkat, vitákat és szempontokat;
  2. a sajtó tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy képessé tegye az embereket a saját érdekükben való cselekvésre;
  3. a sajtó megvédi az egyén jogait azáltal, hogy szemmel tartja a kormányt.4
  4. a sajtó szolgálja a gazdasági rendszert azzal, hogy a hirdetéseken keresztül segíti az eladók és vevők egymásra találását; 
  5. a sajtó szórakoztat (de csak a „jó” szórakoztatás tartozik ide, akármit jelentsen is); 
  6. a sajtó megőrzi a pénzügyi autonómiát, így megvéd a különböző érdekektől való függéstől.

 

 

 

Bajomi-Lázár (2006, Média és társadalom) alapján a sajtó feladatai közé tartozik:

 

  • fórum a hatalom birtokosai számára (a hatalom üzenhet az állampolgárok felé és üzeneteket kap az állampolgároktól). 
  • fórum a közéleti vitákhoz
  • a „köz” védelme és informálása, a hatalmon lévők ellenőrzése („detached watchdog”, elfogulatlan őrkutya) ill. mindenféle társadalmi csoport érdekeinek védelme (pl. oknyomozó újságírás). Ez a sajtó konszenzusosan elfogadott legmagasabb szintű feladata. Az "elfogulatlan őrkutya" funkció azt jelenti, hogy a sajtó nem csak addig őrkutya, amíg ellenzékben van, hanem a kormányra kerülve is ellenőrzi a hatalmon levőket. Ez a „Negyedik hatalmi ág” funkció (A három hatalmi ág: a törvényhozás, végrehajtó, és a bíróság)
    • „A Post-Dispatch egyetlen pártot sem fog szolgálni, hanem a népet, nem a »republikanizmus« szócsöve lesz, hanem az igazságé […] nem támogatja a kormányzatot, hanem bírálni fogja azt, szembeszáll minden csalással és ámítással, legyen az bármi és bárhol, elveket és eszméket fog támogatni, mintsem előítéleteket és pártoskodást.  (Joseph Pulitzer a St. Louis Post-Dispatch-ben írt vezércikkéből)

A hagyományos közszolgálat (pl. BBC) hármas feladata

 

  • informálás
  • szórakoztatás
  • oktatás

 

Akármelyik funkciót nézzük is, mindegyik egy központi funkciót felé mutat: a sajtó - írott, elektronikus, vagy újmédia - elsődleges funkciójának az identitás alakítása tekinthető. A helyi médiumoknál a lokálpatriotizmus erősítése, az országosoknál a nemzeti identitás építése. A bulvárlapnál, a kereskedelmi tévénél, rádiónál, blognál a cél az egyén identitásának megfelelő információk beszerzése, hogy azokban a témákban, melyeket a saját közösségben ismerni illik, informált legyen - másrészről a sajtó tevékenysége ezen közösségi témák meghatározása, a közösségen belüli lehetséges beszédtémák tematizálása és a témák fontossági sorrendjének meghatározása. Ez lehet az aktuális mém, sorozat, sláger, politikai esemény, tudományos eredmény ismerete is. A médium választása (és más médiumok nem-választása) az egyén identitásának manifesztuma.  

 

*

A sajtóval szembeni elvárások rendszertől függően mások. A sajtó rendszerének egészére vonatkozva élesen elkülönül a demokráciában, a szocialista rendszerben vagy nem szocialista diktatúrában illetve bármely háborús vagy veszélyhelyzetben alkalmazott szabályozás. 

Egyes szerkesztők úgy érzik, feladatuk egy ideológia melletti elkötelezett munka (pártos, elfogult sajtó). Ezek a lapok egy bizonyos csoport érdekeit szolgálják; más kérdés, hogy szerintük ez lehet a közérdekkel egyező is (meglátásuk szerinti jó ügy melletti aktív kiállás); de céljuk lehet a saját hatalmi pozíciójuk megtartása vagy épp hatalomra kerülésük elősegítése. 

Mások szerint a sajtó akkor szolgálja a közérdeket, ha "semlegesen objektív”, azaz minden (demokratikus) ideológiának helyt adó fórum (pártatlan, semleges, elfogulatlan, az állampolgároknak felelős sajtó). Jellemzői: objektív, semleges, fair (becsületes), pártatlan. 

Megint mások szerint a sajtó legfontosabb célja, a "közérdek" a lehető legtöbb ember számára szórakozás (maguknak pedig profit) teremtése.  

Marx szerint: "A szabad sajtó a népszellem éber szeme, egy nép megtestesült bizalma önmagához, az a beszélő kötelék, mely az egyest az állammal és a világgal összeköti".  (Karl Marx: A 6. rajnai Landtag tanácskozásai. 1842. in: Marx-Engels—Lenin: A sajtóról. 1974. 241-243 p.) 

 

Szocialista sajtóideológia

A bürokratikus propaganda korszakában a sajtó feladata  „a termelés, az építés, a kulturális forradalom" eredményeinek bemutatása volt (Rákosi Mátyás 1948).

A szocializmus időszakában alkalmazott elv szerint „A magyar sajtó az élet sokszínűségét tükrözve a szocializmus építésének érdekeit szolgálja.” (Gallyas-Fülöp 1972).  Az ilyen értelemben ideológiailag elfogult sajtó szükségességének elvét a szocializmus hívei nem kérdőjelezték meg, hiszen a „jó ügy szolgálatának” gondolták. A rádióval szembeni elvárásokat szemlélteti ez az oldal.

Nem engedélyeztek „pusztán üzleti célokat szolgáló, igénytelen, .. áltudományos, közízlést sértő, morálisan káros kiadványok”-at.  (APB  1984, idézi Takács 2012:52)

 

Háborús sajtóideológia 

Háborús időkben jellemzően korlátozzák a sajtószabadságot.

Az 1848-ban éppcsak kivívott sajtószabadságot a szabadságharcban máris korlátozták. 1849. június 28-án adtak ki rendelet a hadititkok elleni cenzúráról (megjelent a Közlönyvben). A Marczius Tizenötödike másnap így reagált erre:  “Mint tudva van – a kormány tegnap a sajtószabadságot megszüntetteté s behozá a censurát.”

1946-ban írta Szakasits Árpád: „[az újságíró feladata]: tanítsuk meg gondolkozni, szabad emberként élni ennek az országnak a szolgasághoz szokott tagjait. .. A magyar sajtó ma olyan szabadságot élvez, amilyet történelme folyamán ritkán kapott, most mi vagyunk önmagunk cenzorai, mert tudjuk, hogy nemzetünk jövője forog kockán” (Szakasits 1946).

 

 

 

Demokratikus sajtóideológia 

A demokratikus sajtóban a szólásszabadság határai jelentik az egyik fő problémapontot.

KÉRDÉS: egy szélsőséges csoport véleményét meddig védi a szólásszabadság? 

Egy másik vitapont, hogy ki és mi alapján döntheti el, hogy mi számít közérdeknek valami és mettől kezdve egy bizonyos csoport érdekeinek védelme. Így az amerikai rádiózásban a közérdekre hivatkozva vezették be a nagy, tőkeerős rádiós vállalkozások számára országosan fogható frekvenciák "védelmét" a kisebb állomásoktól. Újabban sok kritika éri ezt a rendszert. 

De létezik-e egy heterogén társadalomban konszenzusos megoldás? 

 

Új újságírás 

Az 1990-es években került előtérbe a képviseleti újságírás (Advocacy journalism), ill. civil újságírás. Ezt azt mondja ki, hogy "semlegesen objektív" nézőpont nem létezik, az újságíró is csak valaki szemszögéből nézheti a dolgokat. Eszerint az objektivitás nem az igazságot takarja, mert az igazság mindig valaki igazsága. Az objektív újságíró ideálja passzív és nem gondolkodik, egy felelős újságírónak viszont állást kell foglalnia és ezzel orientálnia a közönségét. (Brent Cunningham).  

Az új újságírás József Attila szavaira („az igazat mondd, ne csak a valódit”) rímelő elvei szerint „[a] tények kevésbé fontosak, mint az igazság; a kettő korántsem azonos […] a száraz tények szinte mindig unalmasak, és akár el is ferdíthetik az igazságot; az emberi kifejezés legmagasabb célja az Igazság” (Ray Mungo).

Az objektív újságírás alternatívája sem elfogult, hanem fair and accuate, azaz becsületes és pontos. Ez viszont megengedi az elfogultságot. 

 

KÉRDÉS: Egy tüntetésről tudósít, ahol 1000 ember tüntető és 10 ellentüntető áll szemben egymással. Tudósításában mekkora terjedelemben számol be az 1000 tüntető és mekkorában a 10 ellentüntető álláspontjáról? 

 




Cenzúra és manipuláció

„És éljünk csak a' sajtóval, melly magában a lehető legjobb, de alkalmazása által lehető legroszabb is lehet, minden czél és határ nélkül, és engedjük csak, mikép azzal mindenki kénye kedve szerint élhessen: s ... lesz köztünk elég, kinek kezében a sajtójog, ezen legszebb emberi jog, a gyilkosnak gyilkánál, a gyujtogatónak kanóczánál nagyobb átokká fog válni.” (Széchenyi: Kelet Népe 1841)
 

 
Előzetes cenzúra 
 
„1801-ben felállították a Polizei Zensur-Hofstelét, s ezzel minden szellemi termék ellenőrzését a rendőrminisztériumra bízták. A cenzúra minden haladó gondolat terjedését teljesen lehetetlenné tette. A cenzorok az állam biztonsága mellett az egyház tekintélyét is minden eszközzel próbálták védeni. A cenzor előljáróitól határozott utasítást kapott, de félelmében még ezen is túlmező szigorral ítélkezett” (Fülöp 1970 p. 199).

  • Előzetes cenzúra (megjelenés előtti) volt jellemző 1848. III. 15. előtt
  • A KÉZIRAT ELLENŐRZÉSE
    • 1726-ban III. Károly rendelkezik, hogy minden kiadvány kéziratát be kell küldeni, nyomtatni csak a cenzor engedélyével (imprimatur felirat) lehetett. 
    • 1883-ban oroszországban a Danskoi Golosznak a kéziratát, majd a kész példányt is fel kellett Moszkvába cenzúrára küldeni. A postázás miatt a kézirat elküldésétől számított 16 nap után kerülhetett az utcára. (Nyomd. Közl. 1883). 
  • A KEFELEVONAT ELLENŐRZÉSE
    • 1851-ben Franciországban vezették be az addig ismeretlen éjjeli ügyészség rendszerét: „addig nem volt szabad semmiféle ujságot lenyomtatni, amíg azt az ügyész a korrektúra-levonat aláírásával s jóváhagyó lebélyegzésével meg nem engedte. (Novák V). 
    • Az újságoknál a kész lapot be kellett mutatni a cenzornak (ez a Pesti Hirlapnál egy ideig a Nemzeti Ujság egyik munkatársa), aki adott cikkett vagy engedte, vagy módosításokkal engedte, vagy nem engedte megjelenni. 
    • Az ilyen típusú cenzúra következménye az öncenzúra vagy a cenzor megvesztegetése (hogy nem olvasná el már kéziratban is), hiszen a már kiszedett újságot javítani nagyobb időveszteség. 
    • A kefelevonatra írt „admittitur” (megengedtetik) felirat jelezte, hogy a lap kinyomtatható (Pusztai 1902). 
  • Az előzetes cenzúra lehet látható vagy láthatatlan az olvasó számára. 
    • Ha látható, a már betördelt oldaltükörben a kicenzúrázott, de kiszedett részt kiveszik a tördelőhajóból, és nem raknak helyére másik szöveget, azaz ez a rész üres marad (esetleg megjegyzéseket tehetnek)- 
    • Ha láthatatlan, a szerkesztőknek új szöveget kell a kivett helyére tennie. 
    • 1940-ben Teleki Pál előzetes cenzúrát vezet be (5555/1940 ME. rendelet a sajtóellenőrzésről). Eszerint
      • 2. §. (1) Az engedély megadására jogosult (1. §.) az időszaki lap közlésére szánt minden közleményének kefelenyomatát vagy géppel írt szövegét (kéziratát) azonnal, más sajtótermék bemutatott kéziratát pedig késedelem nélkül átvizsgálja, és ha arról győződik meg, hogy a sajtótermék vagy egyes közlemények megjelenése és terjesztése a hadviselés érdekét, vagy az állam más fontos érdekét hátrányosan érintené, az engedély kiadását megtagadni és a sajtótermék terjesztését megtiltani köteles. Erről a sajtótermék előállítóját értesíteni kell.
      • 3. §. Időszaki lapban a hatóság által törült közlemény helyét, ha pedig valamely közleménynek csak egy részét törülték, a törült rész helyét üresen hagyni, vagy a figyelmet a törlésre egyéb módon felhívni nem szabad. A tilalom megtartásának ellenőrzése végett a hatóság elrendelheti, hogy a közleménynek vagy a lappéldánynak újból kiszedett és áttördelt levonatát a többszörösítés megkezdése előtt bemutassák.
    • A Kádár-rendszer kultúrpolitikájában nem volt előzetes cenzúra, ám Aczél Györgynek a „problémás” cikkekett ajánlatos volt megmutatni kinyomtatás előtt



Utólagos cenzúra (revízió)

A már kinyomtatott újság cenzúrája még nagyobb óvatosságra intette a szerkesztőket. 

  • 1770-es évek: a kinyomtatott művekből 3 példányt a helytartótanácsnak kellett beküldeni. 
  • 1849-től: Minden kinyomtatott műből 1-1 példányt a cenzúrahatósághoz kellett eljuttatni. Ha ők 3 vagy 8 (kiadványtól függően) nap után nem adnak ki betiltási rendeletet, a kiadávány terjeszthető. Ez a lehetséges anyagi kockázat miatt öncenzúrához vezet. 
    • Újságnál 1 órával szétküldés előtt kellett bemutatni a lapokat. Ha nem kapott egy cikk engedélyt, mindig kéznél volt másik cikk; de ha lehetett, mégis előre mutatták be az ellenőröknek, akik erre kaphatók voltak,  pl. a vezércikket. 
    • Általában letiltották a krititzáló hangú cikkeket, híreket. A hírek így jólétet, békét, fejlődést tükröztek 
    • Megjelent a sorok között írás: külpoltikai párhuzamok, pl. francia centralizációt bíráló cikkek formájában. 
    • 1851-ben a városkapitány tabunak hirdette ki a forradalom és a menekültek témáját
    • A Hölgyfutár szerkesztői üzenete: „A Hazámról költemény jó, de nem közölhető”. 
  • III. Napoleon: 1852 "intések rendszere" (avertissement): ha a közigazgatási hatóság valamit kifogásolt az újságban, megintette a szerkesztőt; másodszori intés már 2 havi betiltással jár, harmadszor pedig teljesen elvették az újság engedélyét.
 
Szabályozásmentes látens cenzúra
 
„Nincs cenzúra. A lap politikai munkájáért a főszerkesztő felelős” (Naményi Géza feljegyzése 1966. jún. 27 ZBSZ II. p. 371) 
 
A Kádár-korban "mivel a párt működése mentes a jogi szabályozástól, termnészetszerűleg semmilyen törvény, illetve törvényerejű rendelet sem szabályozza a párt és az általa irányított tömegkommunikáció viszonyát.” A sajtóirányítás .. informális.” “Írásos nyoma alig van”, s az is “bizalmas” kategóriájú (Javaslat a sajtónyilvánosság reformjára. Kritika, 1988. október.)
 
Az öncenzúra biztosítása:
„Inkább amellett vagyok, hogy állítsuk vissza a szerkesztőbizottságok, főszerkesztők, felelős szerkesztők felelősségét, és ha már eddig kibírtuk, ezután is ki fogjuk bírni, hogy nem valami jó cikkek fognak megjelenni vagy nem jól írnak meg valamit. Inkább éljünk  az utólagos bírálat jogával és felelősségrevonással. Ennek tehát hatékonynak kell lennie. ... Mi fog itt történni? Rosszul írtak egy kérdésről? Észrevételezzük a cikket. Újra rosszul írnak? Újra szólunk. Vagy megjavul a lap, vagy nem lesz tartható, és akkor leváltják a szerkesztőt, ha pedig nagyon csúnya dolgot csinál, büntető eljárást indítanak ellene, ha még csúnyább dolgot, börtönbe kerül.”  ... „Mi összehívhatjuk időnként az összes sajtó embereit megmondhatja a párt vagy állami szerv is, hogy egyes kérdésekben a sajtó milyen vonalat vigyen. Ha nem hajtják végre  akapott utasítást, akkor 1 hónap múlva megmondhatjuk, látja, mit csinált, magára volt bízva, hogy mit ír és hogyan oldja meg feladatát. Így tudjuk biztosítani, hogy felelős legyen a lapért". (Kádár János MSZMP KB Titkárság 1957. szept. 7-i ülésen hozzászólásából ZBSZ I. p. 277) 

  • A Kádár-rendszerben az újságírók eleve ideológiailag megbízhatók lehettek, viszont a heti főszerkesztői értekezleten értékelték az előző hét írásait is. 
    • Belső utasítások a Pro Domókon és az APO (Agitációs és Propaganda Osztály) illetékesei telefonos utasításokban, ill. az APO által 1958-tól rendszeresen tartott főszerkesztői értekezleteken jutnak el a lapok vezetőihez. Ezeken “eligazítják a részvevőket, hogyan kezeljék az éppen aktuális témákat, milyen témákkal foglalkozzon a sajtó, vagy ellenkezőleg, előírják, hogy egy-egy témáról mikor, mekkora terjedelemben, melyik lap írjon. ... Felelősségre vonnak gyakran jelen sem lévő újságírókat, szerkesztőket, utóbb hibásnak ítélt cikkek írásáért, közléséért”. (Javaslat a sajtónyilvánosság reformjára. Kritika, 1988. október.)
  • A Kádár-rendszer 
    • A Rákosi-rendszer 2T (támogatott, tiltott) rendszeréhez képest szabadabb az Aczél György nevéhez kapcsolódó három T rendszere: támogatott, tűrt, tiltott (írók és írások)
    • Három nyilvánosság rendszere: 
      • Első nyilvánosság: szocialista sajtó
      • Második nyilvánosság: a 70-es évektől a stencilezett szamizdatok, magánlakásokban tartott előadások, Szabad Európa Rádió stb.
      • Harmadik nyilvánosság: a rendszer által kiadott zárt, bizalmas könyvkiadás
        • zárt (ideológiailag ellenséges tartalmú), 
        • belső használatra (szakmai és tudományos körök tájékoztatására), 
        • kézirat gyanánt (kiadói problémák miatt elutasított könyvek).
        • Az első két kategóriába pl. nem marxista poltikai könyvek kerülnek. Zárt kategóriás pl: Kissinger Választanunk kell, Teller: Hiroshima hagyatéka, Che Guevara: Bolíviai napló, Trockij: A forradalomról, Szolzsenyicin: A pokol első köre. E könyvekhez kb. 1500 ember jutott hozzá, a pártapparátus, egyes minisztériumok, a Népszabadság, egyetemek marxista vezetői, zárt részleggel rendelkező könyvtárak. (APO 1971. okt 12. ülés, ZBSZ II p. 449):
    • A szilencium fogalma
      • „Szirmai és Aczél elvtársak megállapodtak abban, hogy Ladányi Mihályt elkövetett vétségeiért az alábbi büntetésben részesíti: ... 1 év szilencium, amely a mai nappal kezdődik és kiterjed a folyóiratokra, kiadókra, a Rádióra, a tv-re, irodalmi színpadokra stb. A szilenciumi év letelte után még fél évig köteles bemutatni minden megjelenésre szánt írását az Irodalmi Osztályon. Két évig nem szerepelhet nyilvánosan sem író-olvasó találkozókon, sem Költészet napján stb”. (Tóth Lajos feljegyzése 1966. máj. 16. ZBSZ II. p. 97) 
    • Az MTI nem nyilvános publikációi
      • MTI “piros csíkos” a: bizalmas kiadvány külföldön megjelenő információk csak vezető beosztásúaknak 
      • MTI rádiófigyelő: határon túli / nyugati magyar rádiók figyelése (bizalmas)
      • Magyar Rádió rádiólehallgató szolgálat: (részben a hírekhez) BBC stb figyelése
      • MTI “A szerkesztőségek tájékoztatására” bővebb anyagok nemzetközi eseményekről, tudósításaiban a nem publikálandó rész
 
Totális cenzúra
A totális cenzúra azt jelenti, hogy egyáltalán semmi nem nyomtatható ki. A nyomtatás tiltása jellemezte az oszmán Törökországot. Hasonló az internet polgári használatának teljes tiltása Türkmenisztánban Türkmenbasy uralma alatt illetve a határokon túli internet blokkolása Észak-Koreában.

Financiális cenzúra
A sajtótermékek, a szólásszabadság korlátozható anyagi eszközökkel, vagy a hírlapokra kivetett adó (hírlapbélyeg, újságbélyeg) formájában (Angliában 1712-1855), melyek megdrágították a lapokat, melyek ezáltal kevesebb olvasóhoz juthattak el. Hasonló anyagi eszközökkel operáló módszer az amikor sajtótermék engedélyeztetését magas összeg kifizetéséhez kötik. Ilyen volt az óvadék (kaució), melyet induló lapoknál kellett fizetni (még az 1848-as szabad sajtót biztosító törvényeknél is igen magas volt az óvadék, amit a tiltakozás miatt a felére vittek le; a Népszava pedig egy időben a  etilapokra kivetett kauciót nem tudta letenni s emiatt – magát havilapnak álcázva – minden héten más-más címmel jelent meg (Új Népszava, Népszabadság, Népjólét, Népakarat)). A modern kori történelemben ilyen kísérlet volt az internetadó 2014-es bevezetésének kísérlete. 
Ugyanennek elektronikus médiabeli változata a frekvenciára való pályázás pályázati díjhoz kötése. Ez kisközösségi rádióknál ugyan alacsony, de közösségi rádióknál már milliós nagyságrendű is lehet; kereskedelmi rádióknak pedig a pályázati díjon túl évente kell igen magas összeget kifizetni (frekvenciahasználati díj). Ezek az eszközök egyértelműen a szólásszabadság korlátozásai. 
 
 
 

Az hozzáférés tiltása (index)
 
Könyvek tiltó listája 
  • A könyvekhez való hozzáférés tiltásának klasszikus példája az egyházi cenzúralista (Index librorum prohibitorum) (illetékes szerve az Index Kongregáció hivatala, 1571-1917). A 18. században maga a lista is titkos volt. A pápai index 1948-as utolsó, 32. indexe mintegy 4000 cenzúrázott címet tartalmazott, többek között az alábbi okokból: eretnekség, erkölcstelenség, szexuális szabadosság, politikai inkorrektség (Sipos 2007). 
  • A 16-17. században jellemzően tiltottak a protestáns könyvek
  • “Tilosak a nem katolikusok azon könyvei, melyek kifejezetten a vallásról szólnak, hacsak nem bizonyos, hogy nem tartalmaznak semmit a katolikus hit ellen.” 
  • Tilosak az erkölcsetelen könyvek, a jóslást, babonást stb. tartalmazó könyvek. 
  • Azok a napilapok, újságok és folyóiratok, melyeknek az a törekvésük, hogy a vallást, az erkölcsiséget támadják, nemcsak temészeti törvényeknél fogva, hanem az egyházi törvényeknél fogva is tilosak.  (1897, XIII. Leó pápa bullája a könyvtilalomról Officiorum ac mounerum..”, Géczy József: Az egyházi könyvtilalom és könybírálat. Nagyvárad, 1915. 110-188 p.) 
  • A II. világháború után az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletet hozott a "a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítéséről" (530/1945. M.E. számú rendelet). Eszerint "Meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könyvkiadó vállalatok, könyvkereskedők, köz-, és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában levő minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat stb.) ... Különösen és kivétel nélkül megsemmisítendők a fasiszta (nemzeti szocialista) politikusok fasiszta szellemű életrajzai, nyilvánosan elmondott beszédei, fasiszta állampolitikát méltató tudományos színezetű művek, a német hadviselést feldicsérő sajtótermékek, a fasiszta politikusoknak ily szellemű művei, a fasiszta pártoknak és kiadóhivataloknak összes politikai jellegű kiadványai, vagy ilyen vonatkozású szépirodalmi termékei stb." (Sipos 2007). Az OSZK főigazgatójának sikerül elérnie, hogy az OSZK ezekből a művekből zárt állományban példányokat megtarthasson. 
  • "1946 nyarára jelentős mennyiségű nyomtatvány gyűlt össze, amelyet leplombált vagonokban szállítva végig szigorú szovjet ellenőrzés mellett semmisítettek meg. Elsősorban a papírhiány miatt zúzómalmokban, de ha a szállítást nem tudták megoldani, esetenként ott helyben égették el a tiltott könyveket, újságokat. Becsült adatok szerint összesen 800 ezer kötet (jelentős mennyiségű tankönyv volt közöttük) és 86 tonna egyéb sajtótermék semmisült meg 1945–1946 folyamán." (Bánfi  2003)
  • A betekintést 1958-tól tudományos célra engedélyezik. A zárt állomány 1989. végén szabadul fel (118/1989. M.T. rendelet)
  • 1959-ben a 0041/1959. M.M. sz. rendelet szerint  zárt állományban kell tartani a következő kiadványokat
    • a. fasiszta könyvek jegyzékében szereplő sajtótermékek
    • b. hírhedten népellenes, szovjet és népi demokrácia ellenes,
    • ellenforradalmat dicsőítő kiadványok
    • c. pornográf kiadványok
    • d. felsőbb szervek utasítása alapján forgalomból kivont művek. 
 
Az olvasás tiltása
Az 1700-as években az amerikai Délen törvényileg tilos volt a rabszolgákat megtanítani olvasni és írni. 
 
Külföldi lapokhoz való hozzáférés korlátozása 
  • Magyarországon 1804-ben a külföldi lapok járatása engedély nélkül tilos volt. A lapokat kézbesítés előtt a postán cenzorok vizsgálták át. 1808-ban 108 lapot engedélyzetek, amiből 84 német volt. Ekkor még csak 1 éves előfizetést fogadtak el lapokra. Az előfizető nyomtatott címzésű borítékban kapta a lapokat. Pecsét alatt (viaszpecséttel lezárva) +2 ft-ot kellett fizetni. A cenzúra miatt sokat késtek a lapok.
  • 1822-ben még mindig csak 107 engedélyezett külföldi lap volt a monarchiában. Ha valaki tiltott lapot akart olvasni, cenzori engedélyt kellett szereznie. Ha megkapta, a lapot csak ő maga olvashatta, azt másnak nem mutathatta meg. A belföldi lapok szerkesztői pl. kaphattak ilyen lapokat, Ha a cenzor nem találta megfelelőnek a lapot., elkobozta, így az előfizetők nem kapták meg. A cenzor által jóváhagyott cikkeket a rendőrség is kifogásolhatta. 
  • A reformkorban ugyanez Bécs felé is működött: a Pesti Hirlap és a korai liberális Világ nem volt terjeszthető.
  • A Horthy-rendszerben Magyarországról több száz sajtótermék és nyomtatvány volt kitiltva a postai szállításból (M. Kir. Postavezérigazgatóság 1938). Témáik között fasisztát és szocialistát is találhatunk. Így pl. számtalan idegennyelvű lapon kívül az Amerikai Magyar Újság, az Arader Zeitung, mindenféle helyen kiadott Arbeiter Zeitung, Csehszlovákiai Népszava, a londoni Daily Worker, a pozsonyi Déli Hírlap, a kassai Igazság, a moszkvai Izvesztia, Rákosi Mátyás prágában kiadott Magyar Tanácsköztársasága, Jászi Oszkár  Münchenben kiadott Magyar kálvária, magyar feltámadás c. írása, Kassák Lajos bécsi Máglyák énekelnek c. írása, Trockij és Lenin írásai, az eszéki, pozsonyi, losonci Magyar Ujság, Kolozsvári Balázs (Kun Béla) a Pártok szerepe a diktatúra keletkezésében c. írása, Sztálin elvtárs nagy beszédje a Szovjetszövetség XVI. kongresszusán (Prága, 1930). A listából megtudhatjuk néhány lefoglalt sajtótermék címét: „Csak fedett helyen terjeszthető különlenyomat. Ingyen Népszava, Magyarország dolgozó népéhez! (1926). A betiltott nyomtatványok között erotikusokat is találunk: „Bujaság himnuszai (1927)”, Erato (Bécs, 1927), Érdekli Önt az erotika? Ha igen, úgy ez önnek szól (1936), de lefoglalt a „Hungarismus irányeszméi” (1938) és a „Nyilaskereszt induló” is és számos „Munkások, elvtársak” című röplap, Radnóti Miklós „”Újmódi pásztorok éneke” (1931) verseskötete.
  • Az 1950-es években nem lehetett határon túli lapot behozni az országba.
  • 1964-1989 között nem lehetett magyar lapot Romániába bevinni
 
A rádióadásokhoz való hozzáférés megakadályozása 
A külföldi rádióműsorokhoz való hozzáférés megakadályozható néprádió vagy vezetékes rádió árusításával, melyek csak az adott ország állomását tudják fogni; a külföldi adók hallgatásának törvényi tiltásával börtönbüntetés terhe mellett (és a feljelentésekben bízva); a rádiókészülékek elkobzásával.
 
Internetes oldalak ideológiai alapú szűrése
Magyarországon elérhetetlenné tették a be nem jelentett szerencsejátékoldalakat; Kína, Irán és sok más ország számos nyugati oldalt blokkol. 
 
Kábeltévéadások blokkolása
  • Egyes országokban a kábeltévé hálózatok által továbbított tévéadásokat időnként blokkolják (pl. Kínában a BBC). 
  • Krímben annak orosz kézbe kerülése után az ukrán tévécsatornák helyett a moszkvai tévécsatornákat továbbították a kábelszolgáltatók
 

Zártkörű terjesztésű kiadványok
  • A Horthy-rendszerben az MTI megjelentetett csak a felső vezetésnek szánt híreket és rádiómonitoring összefoglalókat. 
  • A Kádár-rendszer három T-jének, három nyilvánosságának sajátossága, hogy egyes művek a párt adott köre számára megjelenhettek magyar kiadásban
    • Egyes kötetek meghúzva, megideologizált előszóval megjelenhettek nyilvánosan is  
    • A zárt körű terjesztésben kiadott köyvek (jogdíj fizetése nélkül!) kb. 200-500 példányban jelente meg, évi néhány cím
    • Az Agitációs és Propaganda Bizottság (AgitProp) határozata alapján jelölték ki a címeket (pl. a harmadik világháború rémképét lebegtető Teller Ede: Hirosima öröksége)
  • A napilapok szilveszteri különszámai egy időben csak a pártvezetők számára voltak elérhetőek. 
 
Birtoklás tilalma
  • Mária Terézia 1752-es rendelete értelmében akinek vallásos tárgyú könyve van, be kell mutatnia a helybeli katolikus papnál, aki az eretnek könyveket megsemmisíti, a meghagyhatókat pedig lepecsételi és aláírja. Akinél e nélküli vallásos könyvet találnak, 3 ft bírságot fizet, amiből 1 ft a följelentőé lesz. 
  • Bajorországban a 18. század elején külföldi könyveket csak egyes főpapok és professzorok vihettek be, akiknél a megmételyeződéstől (periculum perversionis) nem kellett tartani. (Magyarországon 1802-ben a Martinovics-mozgalom elfojtása után már nem bíznak a professzorokban sem: az Egyetemi Könyvtárban Helvetius, Voltaire, Rousseau műveit általában nekik sem adhatják ki). 
 
 
Privilégium (szabadalom; kiváltságlevél).
Ez egyfajta kiadói jogvédelem: állami engedély egy adott nyomdának egy keresett kiadvány (misekönyv, tankönyv, kalendárium) vagy idegen nyelvű (ciril, héber) könyvek kiadására, annak másolásának tiltásával adott helyen és időben, azaz ilyen tartalmú könyvet más nyomda nem adhatott ki.  
 
Példák:
  • 1579 II. Rudolf először ad ki privilégiumot (protestáns nyomdák tiltása-ellehetetlenítése: a 16. században a protestáns nyomdák többsége, a 18. századra a debreceni kivételével megszűnnek) 
  • 1728?: a helytartótanács engedélyhez köti a nyomdák működését, de még sokáig nem igyekeznek beszerezni azt. Következésképp: a legtöbb nyomda engedély nélküli. II. József azonban már szigorúan ellenőrzi a nyomdák engedélyét
  • 1584 Nagyszombati Nyomda királyi privilégiuma 
  • A 18. században a naptárokért folyt privilégiumharc. 1705-ben komárom kap kalendáriumkiadási szabadalmat, ezért a debreceni kalendáriumot 1714-ben privilégiuma híján betiltják, holott már 100 éve jelent meg (ebben része volt az 1703-4-es „rebbellis” tevékenyéségének is). A sokféle harc után a 18. sz. második felében már jóval könnyebben adnak naptárprivilégiumot. 
  • III. Károly magyar király 1715-ös (nyugati birodalomnak kiadott) rendelete, mely szerint minden nyomdaterméken szerepelnie kell az „író, költő, kiadó és könyvnyomdász vezeték- és keresztnevének valamint az évszám és város megnevezésének” (Novák IV. p. 48).
  • A bécsi Trattnernak 1757-72 között minden brevárium és misekönyv magyarországi árusítására volt privilégiuma. 
  • 1779: Mária Terézia az Egyetemi Nyomdának adja a tankönyvkiadás és terjesztés privilégiumát. 
  • A privilégiumokat II. József eltörli (Censurpatent): szabadverseny; sőt, a cenzúrát a bécsi nyomdákban el is törli, ám e rendelkezések haláláig lesznek csak érvényben. 
  • 1795 Censurordnung (II. József rendeleteinek hatályon kívül helyezése). I. Ferenc sajtójogszabáélyai alapgondolata a nyugalom megőrzése: conservation tranquillitatis. A lapok száma így 1805-ben mélyponton. 
  • 1837: porosz törvény az írói tulajdonról: „csak a szerzőnek van joga egy már kiadott munkát újra lenyomatni”.
  • 2014: tankönyvkiadás államosítása. 
Egy másik eszköz a nyomdák számának korlátozása volt. 
Hasonló jelenség ma az rádió és tévéállomások számának korlátozása a frekvenciaszűkösségre hivatkozva.  
 
 
 
 
Sajtóterm&ea