Fogalomtár etika szakosoknak
Harmónia
Harmónia: ’összhang’, görög eredetű kifejezés. A görög zeneelmélet, főleg a püthagoreus tanítás meghatározott számviszonyokkal magyarázza a zenei összhangzást, harmóniát, s ezt a kozmosz rendjére vezeti vissza. Ezzel függött össze a bolygók mozgásával kapcsolatos „szférák harmóniája” kifejezés. A művészetben megnyilvánuló →szépség a természet törvényszerű rendjét fejezi ki. Platón a harmóniát az emberi lélekkel, valamint a lélek és a test viszonyával kapcsolatban használja. Az embernek mint jól elrendezett mikrokozmosznak kell beilleszkednie a kozmosz egészébe. A harmónia eredetileg egy erkölcsi, kozmikus és vallási jellegű alaptörvényt jelentett. A szónak ez a jelentésrétege él tovább a keresztény vallásfilozófiában, de még az újkori filozófiában is, pl. Leibniz ontológiájában. Szerinte a létezők körében harmonia praestabilita, egyfajta ’előre megállapított (beállított) harmónia’ működik, s ennek forrása Isten mint teremtő ősalap (A természet és a kegyelem ésszerűen megalapozott elvei). A 18. század második felétől kezdve a harmónia fogalmát egyre kevésbé használják ilyen univerzális értelemben, sokkal inkább esztétikai jelentésében. A klasszicizmus esztétikájában a harmóniát a természeti és a művészi →széppel kapcsolatban tartják alapvetőnek, amelyből kizárják a tragikust, a komikust vagy éppen a fenségest. Ezenkívül a harmóniát a művészetben a klasszikus ideálra, eszményre korlátozzák (Winckelmann, Schiller). A klasszikus szépség-ideál leértékelődésével párhuzamosan a harmónia fogalma is veszít jelentőségéből a modern művészetekben és művészetelméletekben. Adorno esztétikájában viszont a harmónia-elv egyfajta rehabilitációjához nyújt támpontokat.
Irodalom: Platón: Timaiosz. 47d; Leibniz: A természet és a kegyelem ésszerűen megalapozott elvei; Monadológia (részletek). In: Válogatott filozófiai írásai. Bp. 1986. 291-327.; Zoltai Dénes: A zeneesztétika története. Bp. 2000. 9-34.; Winckelmann: Művészeti írások. Bp. 1978.; F. Schiller: Levelek az ember esztétikai neveléséről, 9., 16. levél. In: Schiller válogatott esztétikai írásai. Bp. 1960.; Th. W. Adorno: Ästhetische Theorie. Frankfurt am Main, 1992. 235-239.; Henckmann-Lotter: Lexikon der Ästhetik. München, 1992.
L. J.
| << Felelősség | Hédoné >> |
