Középkori filozófia

6. Univerzálék

1.  Arisztotelész (De interpretatione, 7, 17a39-40) : „(...) a dolgok részben egyetemesek, részben pedig egyediek - egyetemesnek azt nevezem, aminek az a természete, hogy többről állítjuk, egyedinek pedig azt, amelyiknek nem ilyen a természete; például ember egyetemes, Kalliasz pedig egyedi (...)"

 

2. Porphüriosz: ‘Engedelmeddel nem fogok beszélni például arról, hogy vajon függetlenül léteznek-e a nemek és a fajok, vagy egyedül és pusztán az értelemben vannak, továbbá, ha függetlenül léteznek, akkor vajon testek-e vagy testetlenek, és vajon különállóan, vagy pedig az érzékelhető dolgokban, ill. ezek körül léteznek-e függetlenül - mivel ezek igen mély dolgok, és tüzetesebb vizsgálódásokat kívánnak..' A fõníciai Porphyriosz Bevezetése, avagy Az öt szóról', ford. Geréby György és Pesthy Mónika, Magyar Filozófiai Szemle, 19843-4., 435.o.

 

3. Boëthius: az univerzálé közös volta azt jelenti, hogy:

 

az univerzálé

• egészként van jelen az egyes dolgokban (totum sit in singulis),
• egy és ugyanazon időben van jelen a különböző dolgokban (uno tempore),
• képes konstituálni és megformálni a szubsztanciáját azoknak a dogoknak, amelyek számára közös (eorum quorum commune est constituere valeat et conformare substantiam).

 

(Boëthius, Commentaria in Porphyrium a se translatum, Liber primus, PL 64, 83C-D)

 

4. Roscellinus (1050 k. - 1120/25)

 

A források azt mutatják, hogy a 12. század első felében egyáltalán nem használták a nominales („nominalisták") kifejezést (vö. Reiners 1910: 10-12). Roscellinust a források „vokalistának" nevezték.

Freising-i Ottó (Gesta Friderici imperatoris, 1156/58, I, 49, MG SS XX, 376; Roscellinus „a mi időnkben elsőként képviselte a logikában a vokalista álláspontot" („qui primus nostris temporibus in logica sententiam vocum instituit").

Johannes Saresberiensis Metalogicon (1159): az az álláspont, hogy az univerzálék szavak (voces), Roscellinus-szal együtt már csaknem teljesen feledésbe merült (Metalogicon, Webb, 874c, 92; magyar kiadás: 127).

 

Canterbury Anselmus Roscellinusról:

 

„Ha Istenben a három személy csak egy dolog, nem pedig három önmagában létező, egymástól elkülönült dolog, mint amilyen három angyal vagy három lélek, méghozzá úgy, hogy akarat és képesség tekintetében teljesen azonosak, akkor a Fiúval együtt az Atya és a Szentlélek is megtestesült". (Epistola de incarnatione verbi I., Schmitt Vol II.: 4., 6-9; vö. Prima recensio, Schmitt Vol I. 282, 5-8;  Dér K. 1993: 10-11.)

 

            ‘Mindenkinek szól az intés, hogy a Szentírás kérdéseihez a legnagyobb óvatossággal közelítsen, de különösen szól korunk dialektikusainak, vagy méginkább dialektikus eretnekeinek, akik az univerzális szubsztanciákat puszta szófuvallomnak (flatus vocis) vélik, akik a színt nem tudják másként felfogni, mint valamely anyagi dolgot, s az emberi bölcsességet sem másként, mint egy konkrét lelket', Canterbury Szent Anzelm, Levél az Ige megtestesüléséről, ford. Dér Katalin, Religio Könyvek, Budapest, 1993.

 

5. Guillaume de Champeaux (1060/1070-1122)

 

• Petrus Abaelardus, Szerencsétlenségeim története: Guillelmus féltékeny, gyűlölködő, hataloméhes és képmutató ember
• Johannes Saresberiensis a Metalogicon Arisztotelész Topikájával foglalkozó részében: a „kellemes/vidám/jó emlékezetű" (hilaris memorie) Willelmus de Campellis (Metalogicon II, 9, Webb 909b, 152; magyar kiadás: 183).

 

5.1. Az univerzálé a dolgok anyagi lényegével (essentia materialis) azonos

 

• Vilmos „azt állította, hogy egy és ugyanazon dolog egészként, lényegileg és egyidejűen van benne minden egyes hozzá tartozó individuumban, amelyek között ennek megfelelően - lényegüket tekintve - nincsen különbség, csak az akcidensek sokféleségéből eredő változatosság" (HC 1962: 65, 86-89; Petrus Abaelardus, Szerencsétlenségeim története, Ford. Turgonyi Zoltán Helikon, Budapest, 1985, 7.o.; a magyar fordítás erőteljes módosításával!).

 

5.2. Indifferencia-elmélet

 

• Vilmos „ezután azt állította, hogy egy és ugyanazon dolog nem lényegileg, hanem indifferens módon van benne minden egyes hozzá tartozó individuumban" (Monfrin 1962: 65, 90-91; Szerencsétlenségeim története, Helikon, 1985: 7, a magyar fordítás erőteljes módosításával).

 

A 4.2 két változata:

a. az individuumok kollekcióival azonos az univerzálé (pl. egy faj a fajhoz tartozó egyedek összessége - természetes fajták).

b. nem pusztán az emberek összessége nevezhető species-nek, hanem az egyes emberek is abban a tekintetben, hogy emberek (in eo quod homines sunt). Az emberi faj egysége és sokfélesége ezen álláspont szerint a következőt jelenti: az emberek egyek abban a tekintetben, hogy ember mivoltukban hasonlítanak egymásra, individuális különbözőségüknél fogva azonban a sokaságukról beszélhetünk (Logica ingredientibus, Porphyriosz glosszák; Geyer 1919: 14).

 

6. Petrus Abaelardus (1079-1142)

 

Abaelardus érve 4.1 ellen (a Logica ingredientibus Porphyriosz glosszáiból; ed. Geyer 1919: 10-13):

 

ha elfogadjuk azt, hogy egy és ugyanazon anyagi lényeg található az azonos nemekhez ill. fajokhoz tartozó dolgokban, akkor ez a közös lényeg egyidejűleg ellentétes tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzék. Az állat genusz például a porphüriosz-i struktúrának megfelelően lehet eszes és ésszel nem rendelkező is. Ez a két különbség e genusz két különböző faját konstituálja. Minthogy azonban ez a genusz az elmélet szerint azonos a különböző, alá tartozó fajokban és azok egyedeiben, a két különbség egyidejűleg jelen kell, hogy legyen benne és az alá tartozó egyedekben. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ez a két tulajdonság nem ellentétes, hiszen egy és ugyanazon időben és azonos vonatkozásban nem állhatnak fönn ellentétek egy adott szubsztanciában. A szubsztanciák ugyanis csak szukcesszíve vehetnek föl ellentétes tulajdonságokat, vagy ha mégis egyidejűleg rendelkeznek ilyenekkel, akkor kizárólag eltérő vonatkozásban (diversis respectibus) rendelkezhetnek velük. Minthogy azonban nem mutatható meg az, hogy pl. ésszel rendelkezni és ésszel nem rendelkezni nem ellentétes tulajdonságok, valamint az sem, hogy ha azok, akkor egyidejűleg és ugyanazon vonatkozásban jellemezhetnek egy adott szubsztanciát, az univerzáléknak a dolgok materiális lényegével történő azonosítását Abaelardus szerint el kell vetnünk.

 

Abaelardus érvei 4.2 ellen (a Logica ingredientibus Porphyriosz glosszáiból; ed. Geyer 1919: 14):

 

• a. változat ellen:

Abaelardus - Arisztotelészhez kapcsolódva - az univerzálé alapvető tulajdonságának tartja az állíthatóságát. Ezt a tulajdonságot Arisztotelész is kiemeli, amikor azt írja, hogy az univerzálénak „olyan a természete, hogy több dologról is állítható (De interpretatione, 7, 17a39-40). Abaelardus érvelése szerint az indifferenca-elmélet első változata azért nem tartható, mert az univerzálé ebben az esetben nem mint egész közös a hozzá tartozó egyedek számára (ez jellemzi az univerzálét Boëthius szerint), hanem a részeinél fogva, ahogyan egy mező is oly módon képezi a tulajdonát különböző embereknek, hogy azok egyes részei fölött rendelkeznek. Ez azonban megakadályozza az univerzálé állíthatóságát, mivel az egyes dolgokról így nem állíthatjuk az egészet, hanem csak azt mondhatjuk, hogy az egyes dolgok az egészhez tartoznak.

• b. változat ellen:

Az univerzálé állíthatósága a b. változat esetén sem értelmezhető, mivel ekkor nem tudunk különbséget tenni az univerzálé és az individuális dolog között. Ha Szókratész species, akkor Szókratész az univerzálé, ám ebben az esetben Szókratész nem csupán egyetlen dologról állítható, hanem több dologról; másfelől ha az ember species-t Szókratésszal azonosítjuk, akkor az individuális, s nem állítható több dologról. Az elmélet Abaelardus szerint ennélfogva ahhoz az abszurd konklúzióhoz vezet, hogy nincs különbség az egyedi dolog és az univerzálé között (LI-P; ed. Geyer 1919: 15).

Abaelardus követőiről: Johannes Sarisberiensis (1115 k. - 1180), Metalogicon, II, 17: ‘Rem de re predicari monstrum ducunt; licet Aristotiles monstruositatis huius auctor sit, et rem de re sepissime asserat predicari'

Abalardus álláspontja 1. (Logica ingredientibus)

 

három kérdésre kell válaszolni a probléma megoldása során:

A.  mi az a közös ok, amelynek megfelelően bevezetésre került az általános név (quae sit illa communis causa secundum quam universale nomen impositum est);

B.   mi az értelemnek az a közös fogalma, amely a dolgokhoz hasonlít (quae sit conceptio intellectus communis similitudinis rerum);

C.  vajon a szavunkat azon közös ok alapján hívjuk közösnek, amelyben a dolgok megegyeznek, vagy a közös fogalom alapján, vagy együttesen mindkettő alapján (et utrum propter commune<m> causam in qua res conveniunt vel propter communem conceptionem vel propter utrumque simul commune dicatur vocabulum).

 

Abaelardus válaszai:

1. status
2. az univerzális nevek szignifikációja: az egyedi dolgokat jelölik azáltal, hogy megnevezik őket (LI-P 1919: 28, 3-5) - az a megértés azonban, amely az így megjelölt egyedi dolgokhoz kapcsolódik, nem egy adott individuális dolog sajátos mentális képmása (formája), hanem több dolog közös és zavaros képmása a lélekben (communis et confusa imago multorum; LI-P 1919: 21, 30) - ez a képmás puszta fikció és imaginárius dolog (res imaginaria quaedam est et ficta; LI-P 1919: 20, 31-32), ám hasonlít a dolgokhoz.
3. a status és a közös fogalom együttesen okozza azt, hogy egy adott szavunk általános legyen, bár a statusnak, a közös oknak ebben jelentősebb szerepe van (LI 1919: 24, 32-37).

 

Abaelardus álláspontja 2. (Glossulae vagy Logica nostrorum petitioni sociorum):

 

Referenciálisan homályos kontextusokban egyáltalán nincs szükség ténylegesen létező dolgokra ahhoz, hogy a mentális aktusainkat vagy attitűdjeinket kifejező igéket értelmesen használhassuk és igaz állításokat tehessünk velük - elegendőek azok a belső, intencionális objektumok, amelyekre az adott igék vonatkoznak

 

 

 

7. Aquinói Tamás (1224/5-1274)

 

De ente et essentia (Klima: 4. fejezet, Leonina c. III):

 

7.1 Avicenna Metafizikája (Liber de philosophia prima sive scientia divina;ed. Van Riet, 1983):

 

az essentia kétféle szemlélete:

a. az essentia abszolút szemlélete (Avicenna: secundum quod est ipsa; Tamás: absoluta consideratio) - kizárólag annak alapján tekintjük az essentiát, ami a definíciójába tartozik, ám eltekintünk mindattól, ami megillethetné, ha ténylegesen léteznék (pl. az ember fogalmát kizárólag az állat volta és az eszesség alapján vesszük, eltekintve attól, hogy az egyes emberekben az emberséghez számtalan akcidens is járul). Avicenna: az essentia ezen szemlélete szerint még olyan tulajdonságokkal sem rendelkezhet, mint az egység és a sokaság (Van Riet 228, 33-34; 230: 58-70).

b. az, amelynek révén úgy szemlélhetjük az essentiát, "amint az ebben vagy abban a dologban létezik" (Avicenna: consideratio de consequentibus ipsam; Tamás: secundum esse quod habet in hoc uel in illo) - az essentia kétféleképpen létezik: egyrészt az egyes dolgokban, másrészt pedig a lélekben (Klima 64; Leo 374, 52-53; Avicenna van Riet, 237, 22 skk).

 

essentia az egyedi dolgokban (res extra): szingularitás jellemzi

essentia a lélekben: univerzalitás jellemzi

 

7.2. Tamás (Avicennáéval megegyező) álláspontja:  az univerzálé a lélekben létező essntiával azonos, ami nem más, mint az értelem absztrakt fogalma - egyedül az absztrakt fogalom rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy több individuális dolog számára közös egység legyen, "valamiféle egy, amely minden egyest megillet, amit (...) az univerzálé fogalma megkövetel" (Klima 65; Leo 374, 86-87).

 

7.3. absztrakció: a fogalom azon individualizáló feltételek nélkül jelenik meg az értelemben, amelyek az egyedi dolgokat jellemzik

 

7.4  hasonlóság: a fogalom absztrakt volta lehetővé teszi hogy "egyformán viszonyuljon az összes, a lelken kívül létező individuumhoz, úgy is mint ami egyenlően mindegyikük hasonmása" (Klima 65; Leo 375, 93-96; Avicennát itt szinte szó szerint követi; vö. Van Riet 237, 29 - 238, 49)

 

7.5 predikabilitás: Tamás és Avicenna szerint az állíthatóság az abszolút szemlélete szerint tekintett essentiát illeti meg, és nem a lélek absztrakt fogalmát, az univerzálét. Ez azért van így, mert valaminek az állítása valami másról (az affirmatív predikáció) Tamás szerint nem más, mint az „összekötő és szétválasztó értelem" (intellectus componens et dividens) tevékenysége. Az értelem azonban azzal, hogy összeköt egy predikátumot valamely szubjektummal, azt jelzi, hogy a szubjektum és a predikátum által megjelölt dolgok között azonosság áll fenn (Schmidt 1966: 209-232; Klima 65-66).  Az univerzálé azonban nem azonos az egyedi dologgal, ezért nem is állítható róla. Ha állítható lenne, akkor azt mondhatnánk, hogy Szókratész species, és az alábbi téves következtetés helytálló lenne: Szókratész ember, az ember species, tehát Szókratész species. Amikor azt állítjuk Szókratészról Tamás szerint, hogy ember, az abszolút szemlélete szerint tekintett, meghatározatlan emberi természetet állítjuk, és nem az értelem absztrakt fogalmát, amely az univerzálé.

 

7.6. az értelem egysége: Tamás szerint Averroës elmélete, mely szerint egyetlen értelem létezik ez összes emberben, részben azon alapul, hogy Averroës az elgondolt forma univerzális voltából arra következtet, hogy a forma hordozója, az értelem is univerzális (Klima 65, Leo, 375, 107-110). Tamás: az univerzalitás a fogalomnak a lelken kívüli dolgokkal kapcsolatos relációját jellemzi, maga a fogalom, amely egy adott értelemben létezik, egyedi dolog.

 

8. Guilelmus de Ockham (1285 körül - 1347)

 

1. Az általános terminus szignifikátuma a tradicionális 13-14. századi szemantikai keretelméletben:

• közvetlenül és elsődlegesen az általános fogalom,
• közvetve és másodlagosan a dolog lényege vagy természete maga. A dolog lényegét közvetlenül is képesek vagyunk jelölni az absztrakt általános terminusok segítségével („emberség", „lóság"; ez fejezi ki a lényeg abszolút szemléletét, vö. Aquinói Tamás)

 

2. A predikáció inherenciaelmélete: egy általános terminus (pl. „ember") akkor és csak akkor igaz egy adott dologról (pl. „Szókratész"), ha a másodlagos szignifikátuma (az, amire az absztrakt általános terminussal referálunk, jelen esetben: „emberség") aktuálisan létezik.

 

3. Ockham: a kortársak (moderni) számos tévedésének gyökere: az a meggyőződés, hogy „a terminusok sokféleségének a létezők sokfélesége felel meg"  („multiplicare entia secundum multitudinem terminorum"; SL, I, 51: 171.o.). „Nincs semmi szükség arra, hogy a dolgokat az afféle fordulatokkal szaporítsuk, mint ‘az oszlop jobboldali a jobboldaliság által', ‘Isten (...) jó a jóság által, igazságos az igazságosság által, hatóképes a hatóképesség által' (...) a ‘megfelelő megfelelő a megfelelőség által', ‘a kiméra semmi a semmiség által' (...) és számtalan ehhez hasonló" (SL, I, 51, 169).

 

4. Ockham: az (írott, kimondott, vagy mentális) terminusok szignifikátumai az individuális dolgok, és nem a dolgok közös természete;

• egy terminus abban az esetben szignifikatív (Sz1), ha „szupponálja vagy természetes módon képes szupponálni azt, aminek a jele"; valamely T terminus abban az esetben szignifikál egy dolgot, ha igaz módon állítjuk azt, hogy: „ez T", amikor a mutató névmás a T terminus által szignifikált egyik dologra utal (SL I, 33; 95.o).
• perszonális szuppozíció: egy terminus (szubjektum- vagy predikátumterminus) akkor rendelkezik ezzel a fajta szuppozícióval, ha a szignifikátumára referál, legyen az valamely, a lelken kívül létező dolog, a lélek fogalma, egy írott szó, vagy bármely más, elképzelhető dolog (SL, I, 64, 195.o.).
• egyszerű szuppozíció: ha a terminus arra a mentális terminusra (fogalomra) referál, amelynek alá van rendelve. Ez a fogalom azonban azért nem lehet azonos az általános terminus szignifikátumával, mert az általános terminusok szignifikátumai valóságosan létező individuális dolgok.

 

• A. Gualterus Burlaeus (Walter Burley; 1275 körül-1344/45), De puritate artis logicae: ha a perszonális szuppozícióban a terminus azt szignifikálja, amit szupponál, akkor az „ember" név „Szókratészt szignifikálja, amikor Szókratész létezik, ám amikor Szókratész elpusztul, akkor nem szignifikálja Szókratészt, mivel akkor Szókratész nem ember (...), s ebből az következik, hogy ha valaki lerombol egy dolgot, akkor ezzel azt éri el, hogy a szó elveszíti a szignifikációját, ami abszurd" (De puritate artis logicae 26.o.).

 

• Ockham: valamely T terminus abban az esetben szignifikatív (Sz2), ha igaz módon állítjuk azt, hogy: „ez T", amikor a mutató névmás a T terminus által szignifikált múltbeli, jelenbeli, jövőbeli, vagy pusztán lehetséges dologra utal. E definíció szerint lehetséges dolgok (possibilia) is lehetnek az általános terminusok szignifikátumai. Ez nem jelenti azt, hogy Ockham ontológiai elkötelezettsége megváltoznék ennek a meghatározásnak az elfogadásával, hiszen abból, hogy egy entitás lehetséges, egyáltalában nem következik az, hogy univerzális.

 

• B. Walter Burley: egy általános terminus abban az esetben referál a szignifikátumára, amikor egyszerű szuppozícióval rendelkezik egy állításban, mivel az általános terminus szignifikátuma a dolgok közös természetével azonos - Ockham eltér a „régebbi szerzők" (antiquiores) által képviselt hagyománytól, amikor az egyszerű szuppozíciót definiálja.

 

 

• Ockham: háromféle elégséges alapja lehetséges annak, hogy megengedjük dolgok létezését:
1. ha az adott dolog magától értetődő (per se notum),
2. ha tapasztalati úton szerzett tudásunk van róla (per experientiam scitum),
3. ha a Szentírás autoritása igazolja a létezését („per auctoritate Scripturae Sacrae probatum"; vö. Ordinatio, dist. 30, q. 1, 290.o.).

 

5. univerzálék és egyedi fogalmak

 

5.1 Az ockhami szemantika a tradicionális szemantikával ellentétben úgy épül föl, hogy nem tekinti az általános terminusok szignifikátumát univerzális dolognak. Ockham úgy gondolta, hogy egyáltalán nem léteznek univerzális dolgok. Az álláspontja mellett az Ordinatio-ban és a Quodlibeta septem-ben is részletesen érvelt (Ordinatio, dist. 2, q. 4-8; Quodl. V., q. 12-13). Ennek során bizonyítani kívánta, hogy az univerzálékkal kapcsolatos, általa vizsgált elméletek (ezek mindenekelőtt Aquinói Tamás, Duns Scotus, William of Alnwick, Henricus de Harclay, valamint Walter Burley álláspontját tükrözik) ellentmondásosak, vagy legalábbis nem egyeztethetők össze azzal, hogy egy dolog létezése kizárólag abban a három esetben feltételezhető, amit Ockham az Ordinatio-ban említ.

 

5.2 Azok között az egyedi dolgok között, amelyek léteznek, egyedül az általános fogalmak, valamint az ezeknek alárendelt természetes nyelvi terminusok univerzálisak Ockham szerint, méghozzá abban és csakis abban az értelemben, hogy több dologról állíthatók.

 

5.3 Ockham elutasítja azt, hogy az általános fogalom a species intelligibilis-szel, a dolgok értelmi képmásával azonos

Aquinói Tamás: a species intelligibilis

• o eredetét tekintve a képzetekből a cselekvő értelem tevékenysége révén létrejövő forma, amely lehetővé teszi univerzális ismeretek megszerzését, amennyiben a potenciális értelmet informálja, s megjeleníti az egyedi dolgok általános lényegét;
• o nem azonos a megismert dologgal, hanem pusztán az a forma, amelynek révén a dolgot (pontosabban a dolog lényegét) megismerjük
• o a lélekben létező egyedi dolog, s csak annyiban univerzális, amennyiben absztrakt, s ezért egyformán viszonyul a valóságosan létező dolgokhoz

 

Ockham:  a gondolkodás aktusai tudatosak, s az értelem valamennyi aktusa evidens módon ismert az értelem számára; márpedig senki sem képes introspekcióval olyasmit fölfedezni a gondolkodásában, mint a species intelligibilis; következésképpen a tapasztalat azt mutatja, hogy nem létezik efféle.

5.4 Ockham (az Ordinatio megírásának idején): az univerzális fogalom: fictum (a „fingere" igéből, ami itt olyasmit jelent, hogy „megalkotni valaminek a mentális modelljét").

a fictum

• o nem „szubjektív módon" létezik az elmében, ahogyan például egy tulajdonság létezik a szubjektumában, hanem „objektív" létezéssel bír („objektív" = a fictum a gondolkodás intencionális tárgya, és létezése pusztán abban áll, hogy elgondoltatik.
• o a fictum-ot az értelem alkotja meg a ténylegesen létező dolgok mintájára, méghozzá absztrakció révén.
• o a gondolkodás ezen elemzés szerint ténylegesen létező mentális aktusokból, valamint - a fenti értelemben - objektív módon létező tárgyakból áll.

 

(fictum elmélet, vö. Henricus de Harclay (1270 körül -1317), Petrus Aureoli O. F. M. (1280 körül -1322)

 

5.5 Ockham módosított elmélete (Gualterus Chatton O. F. M ; Walter Chatton; 1285-1344 bírálatára): a fogalmak a mentális aktusokkal (intellectiones) azonosak, amelyek a lélek akcidensei a mentális szubsztanciában.

 

• 5.6 az univerzálék Ockham második elmélete szerint: csakúgy, mint a fictum-elmélet értelmében: partikuláris dolgok, jelen esetben partikuláris mentális aktusok - a szignifikációjuk teszi őket univerzálissá.

 

6. A predikáció két-név elmélete, vagy azonosságelmélete:

•  a predikáció inherenciaelmélete nem működőképes, mert a közös természet (lényeg), amely az általános terminust igazzá tehetné a dologról, nem létezik;
• Ockham: az általános terminus abban az esetben igaz az adott dologról, ha a szubjektumterminus és a predikátumterminus szuppozítuma azonos (az „ez egy angyal" állítás - ha igaz - nem attól igaz, hogy a mutató névmás által megjelölt dologban jelen van az angyalság, hanem attól, hogy a mutató névmás és a predikátumterminus szuppozítuma azonos).

 

<< 5. Szemantika, logika II.

7. Filozófia és teológia a XIII. században >>