Fogalomtár etika szakosoknak

Vallás

Vallás: A vallás sokszínű jelenségének formális-általános meghatározást Helmut von Glasenapp definícióját kibővítve, az alábbi módon adhatjuk meg: Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkozásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – hitet és meggyőződést nevezzük, amely szerint a világban és az ember életében szentként tisztelt, személyes (isten, istenek) vagy személytelen transzcendens erők, hatalmak működnek. A vallásos világviszonyulásban az emberi életet a maga teljességében áthatja a transzcendenciába vetett feltétlen hit: minden vallás megkérdőjelezhetetlen igazsága, hogy a világ működését olyan hatalom vagy hatalmak szabályozzák, melyek maguk nincsenek alávetve ennek a működésnek. Ez a hatalom egyetlen létezéssel és létezővel sem összevethető, hozzájuk képest teljesen más, érinthetetlen (szent). A létezés, a világ rendje a hatalom működéséből adódik. Bizonyos cselekedetek szabályozott és rendszeres ismétlésével a hatalom megnyilvánulása kiváltható, és támogatása elnyerhető, a világ és az emberi létezés történései befolyásolhatók (mágia, rituálé). Az ún. etikai fejlett vallások szerint a hatalom megnyilvánulásaiban önnön akaratát érvényesíti, ezért minden megnyilvánulása példaértékű és értékteremtő. Az embernek saját akaratát összhangba kell hoznia ezekkel az akaratmegnyilvánulásokkal, hogy helyes cselekedeteivel elnyerje a hatalom támogatását; ha szembefordul vele, bűnt követ el ellene. Ez a hit az egyénre a cselekedeteiért vállal felelősséget, a helyes cselekedetek megítélésének és választásának, illetve a tökéletesebbé válás, s végső soron az üdvözülés feladatát rója (üdvösség). A vallásnak mint jelenségnek a megértéséhez nem sokban járul hozzá, ha a szó etimológiáját vizsgáljuk, ahogyan ezt a kori időktől tették. Ellenben a különböző korokban élők valláshoz való viszonyáról sokat elárulnak ezek az értelmezések. Ciceró például a latin religo szót a relegere igéből eredezteti, melynek jelentése: figyelembe venni, megtartani, szorgalmasan tanulmányozni. Ő valószínűleg a vallási kultusz pontos ismeretében és hagyományozó megtartásában látta a vallás lényegét. Szent Ágoston, keresztényként, a reeligere, újraválasztani szót vélte a religio eredetének, szerinte a vallásban az ember a bűn által elveszített istent választja újra. Lactantius, ókeresztény író, a religare-t (megkötni, összekötni) hallja a szóban, a vallás szerinte a jámborságnak az a köteléke, amely az embert istenhez köti. A magyar vallás szó abból az időből ered, amikor a hit megvallása, a hitvallás kitüntető jegye volt az embernek. Eredetileg a bűnök megvallására utaló szó a reformációban az igaz hit megvallását jelentette. Van der Leeuw, vallásfenomenológus, a homo religiosus, a vallásos ember ellentétének a homo neglegenst, a hanyag, nemtörődöm, közömbös embert tekinti. Ez a közömbösség nem valamely istennel szembeni közöny, hanem elsődlegesen a saját életünkkel szemben nyilvánul meg.

K. L.