(1854, Radom - 1929, Krakkó)

Lengyel festő. 1873-tól a Krakkói Képzőművészeti Akadémián tanult, részben Matejko tanítványaként. 1876-77-ben Párizsban az akadémiai festészet helyett a realizmus hatott rá. Münchenben folytatta tanulmányait. Már korai munkáinál is a hazafi-vértanúság témaköréből merített, mely a lengyel romantikus költő, Julius Słowacki nézeteihez köthető. Szimbolista képeit áthatja a pesszimizmus, amely az elnyomott nemzettudatból eredt, ugyanakkor általános értelemben a végzet és a művészet szerepére is folytonosan rákérdez. A legjelentősebb hatást Böcklin és a müncheni szecesszió mesterei gyakorolták rá. Képei sajátos eklektikát hordoznak, népmesékből, bibliai történetekből és mitológiai jelenetekből épülnek fel. A Krakkói Képzőművészeti Akadémia tanára, a Sztuka és a bécsi Secession tagja volt.

A horvát nemesi családból származó Utiesenovic György a Szapolyai-udvarban nőtt fel, majd pálos szerzetesi fogadalmat tett. Lodovico Gritti kalandor halála (1534) után I. János fő bizalmasa, kincstartója lett. 1538-ban ő kötötte meg I. Ferdinánddal a váradi békét, ám Szapolyai halála után ő is szegte meg, amikor a csecsemő János Zsigmondot 1540-ben királlyá választatta. Miután Szulejmán 1541-ben elfoglalta Budát, a keleti országrészt adta Izabellának és fiának, ez lett az Erdélyi Fejedelemség. Az országrész tényleges irányítója azonban Fráter György váradi püspök volt, aki 1542-től Erdély helytartója. Az 1541-es Habsburgokkal kötött gyalui, majd még inkább az 1549-es nyírbátori egyezmények azonban labilissá tették Erdély és Fráter György helyzetét, és 1551-ben az immár bíboros, esztergomi érseket a bizalmatlan udvar felhatalmazásával Castaldo császári tábornok Alvincon meggyilkoltatta.

E szükségnévvel Wilhelm von Bode német művészettörténész látta el az Itáliában és Magyarországon is működő szobrászt. Munkásságát stíluskritikai alapon próbálták meghatározni, s időnként Giovanni Ricci da Salával vagy Tommaso Fiambertivel azonosították. Magyarországi műveit Balogh Jolán próbálta meghatározni. Újabban inkább egy műhely alkotásainak tartják a neki tulajdonított műveket, sőt az olasz kutatás egy bizonyos Gregorio di Lorenzóval azonosítja.

(1838, Krakkó - 1893, Krakkó)

A lengyel történelmi festészet legnagyobb alakja. Életének jelentős részét Krakkóban töltötte. Az 1863-ban kitört januári felkelés hatására, melyben egyik testvére is elesett, változtatta meg a történelmi jelenetek feldolgozását. Képeinek ettől kezdve mindig kortársi vonatkozása is volt. Legismertebb munkája, A grünwaldi csata 1878-ra készült el. 1873-tól a Krakkói Képzőművészeti Akadémia igazgatója, tanárként nagy hatással volt számos növendékére. A krakkói Mária-templom belső dekorációjában 1889-1891 között két tanítványával, Stanisław Wyspiańskival és Józef Mehofferral dolgozott együtt. Az Ifjú Lengyelország mozgalom résztvevői a nemzet festőjévé választották, halála után három évvel házából múzeumot hoztak létre.

(1869, Ropczyce - 1946, Wadowice)

Lengyel festő, iparművész. 1887-től a Krakkói Képzőművészeti Akadémián Jan Matejko növendékeként tanult. 1889-ben Wyspiańskival közösen segítette Matejkót a Mária-templom dekorálásának munkálataiban. 1891-1896 között Párizsban tanult, Puvis de Chavannes és James Abbott McNail Whistler voltak rá hatással. A Nabis-csoport tagjaitól a dekoratív szintézist, a finom stilizációt és a tonalitást tanulta el. 1895-ben elnyerte a Fribourgi St. Nicolas-templom nemzetközi üvegablak-pályázatát, ahol lehetősége volt egy nagy ciklus 40 éven át tartó megalkotására. A Chimera című varsói képzőművészeti lap számára készített illusztrációkat. A Sztuka egyik alapító tagja, 1900-ban a Krakkói Képzőművészeti Akadémia tanára lett.

(1894 - 1953)

Tanulmányait Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, majd a Mûegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Középiskolás korában könyvei jelentek meg az automobilról és a motorkerékpárokról. Az egyetem elvégzése után a Telefongyárban kezdte meg a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. Legelsõ távolbalátó elgondolása az 1919-ben megszületett "Telehor" volt, amely képes volt állóképek közvetítésére több kilométeres távolságra. 1924-tõl a berlini Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschaftnál folytatta kutatásait az állóképek, majd késõbb a mozgóképek átvitelére vonatkozóan. 1929. március 8-án sikerült elõször a világon mozgó televíziós közvetítést adnia. A televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított "TELEHOR AG" néven.

1935-ben született meg a Mihály - Traub-féle vevõkészülék, melyet E. H. Traub fizikussal fejlesztett ki. Mihály Dénes egyik legjelentõsebb

találmánya az 1922-ben szabadalmaztatott "Projectophon", amely a hangosfilm területén nyert elismerést.

http://www.mszh.hu/Magyar/inventor/mihaly.html

(1880-1933)

(kép: miklosandor.jpg)

Az Est-lapok (Az Est, Magyarország és Pesti Napló) létrehozója. Nevét fogalommá az általa alapított Az Est tette. A lap legfontosabb eleme a hírszolgálat volt. Az Estet idézte az első világháború alatt legtöbbet a külföldi sajtó.

"Vastag hirdetési oszlopok, a telkek kerítései, a reklámtáblás vakfalak, a villamoskocsik, a tízezrével osztogatott röplapok, a Barnum-mintára földvonult bútoroskocsik és fiákersorok s a kávéházi újságok szélére nyomott bélyegzők ordították, üvöltötték és suttogták, hogy 1910. április 15-én új hírlap jelenik meg, és ára négy fillér lesz" - olvasható egy korabeli jelentésben.

Móricz szerint Miklós Andor volt "a legnagyobb szerkesztőzseni". "A kalendáriumról Az Est olvasóivá emelkedett a magyar falu. (...) Népegyetem volt Az Est" - írta. Az első világháború előtt a legnagyobb példányszámú lap volt (200 ezer), a háború alatt pedig a 476 ezer példányt is elérte.

Miklós Andor az első világháború alatt megszerezte az Athenaeum kiadót és nyomdát az egész sajtótömbbel a Nagykörúton, a Rákóczi úttól a New York-palotáig. Pár év alatt övé lett a Magyarország és a Pesti Napló is, így lapkonszernjében reggeli, délutáni és esti lapot működtethetett. A húszas évek legnagyobb sajtóhatalma lett. A harmincas évekre az Est Lapkiadó Rt. 6500 alkalmazottat foglalkoztatott, akikből 6100 terjesztő volt. Temetése (1933) nemzeti gyásznap volt.

(1860, Ivančice - 1939, Prága)

Cseh grafikusművész és festő, Franciaországban működött. 1888-tól Párizsban tanult. Pénzkeresési lehetőséget az újságillusztrálás jelentett számára. 1894-ben a Szalon díjazottja volt, majd a Colarossi Akadémián tanított. Sarah Bernhardt számára készített, a bizánci mozaikok inspirálta, hosszúkás alakú plakátjaival emelkedett ki az ismeretlenségből. A plakátműfaj megújítója és sikeres plakáttervező vált belőle. 1910-ben tért vissza Csehországba, ahol feldolgozta a Szláv eposzt.

(1863, Löiten -1944, Ekely)

Norvég festő, az expresszionizmus előfutára. Eredetileg mérnöknek készült. 1881-ben iratkozott be a christianiai (Oslo) Királyi Művészeti Iskolába, majd 1885-ben Párizsba ment. Hans Jaeger író vezette christianiai anarchista bohémekkel tartotta a kapcsolatot, akik többek között a szabad szerelmet hirdették. Botrányos kiállítások kísérték életútján. 1892-es berlini kiállítása, radikalizmusa miatt, szintén felzúdulást keltett, egy hét múlva be is záratták. Letelepedett Berlinben, és közben körbeutazta Németországot, Skandináviát. Új baráti körre lelt. A berlini csoport központjában a lengyel író, Stanisław Przybyszewski és felesége, Dagny Juell állt. Dagnyba, a fiatal, zeneszakos diáklányba ekkor egyszerre volt szerelmes a férje, a színdarabíró Strindberg, a művészetkritikus Julius Meier-Graefe és maga Munch is. Csehországban 1905-ben volt kiállítása a Mánes szervezésében.