3. Későantik filozófia

B) Szkeptikus filozófia

Megalapítója az éliszi Pürrhón (360-270) az ataraxiát („zavaroktól való mentesség"), kereste, s ezt az ítéletektől való tartózkodás következményének tartotta. Az irányzat neve a görög szkeptomai (kutat) igéből származik: a filozófus tevékenysége az örökös kutatás, ám a kutatást nem követi ítéletalkotás és szilárd tantételek kimunkálása (mint az általuk dogmatikusnak nevezett filozófiákban). Mivel érzékszerveink megcsalhatnak bennünket (pl. a vízbe mártott evező töröttnek látszik), a világ valójában megismerhetetlen, a róla való ítélés így csak megzavarhatja az ember lelkét. Később a platóni Akadémia is közeledett a szkeptikus irányhoz: az ún. „középső Akadémia" alapítója, Arkheszilaosz (kb. 315-241) az ítéletektől való teljes tartózkodást hirdette; az „új Akadémia" alapítója, Karneadész (kb. 213-129) a gyakorlati magatartás normájának a valószínűséget nyilvánította; askaloni Antiokhosz (megh. Kr. e. 68) pedig a filozófusok közmegegyezését.

            Pürrhón eredeti tanítását a knosszoszi Aineszidémosz (Kr. e. I. század) újította föl, aki híres szkeptikus érveivel, az ún. troposzokkal minden tudás lehetetlenségét kívánta bizonyítani. A dolgok elérhetetlenek a megismerőképességünk számára; ebből következően a fizika (természetfilozófia) nem is lehet része a filozófiának. A logika feladata olyan érvek kidolgozása, amelyek megalapozzák azt a tételt, hogy a külvilágról nem lehet biztos ismeretet alkotni. Ezek az érvek a troposzok (troposz: „mód", „jelleg", „fordulat"); a kifejezés arra utal, hogy ilyen módokon, ilyen fordulatokkal lehet szkeptikus érveket alkotni. Az ember etikailag helyes magatartása mindenképpen az ítéletektől való tartózkodás (epokhé: „felfüggesztés", ti. az ítéleteké), amely megőrzi a lélek derült nyugalmát.

            Gyakorlati téren az iskola végül teljesen a kizárólag empirikus megismerés hívévé lett: számos tudós tartozott ide, így az „Empiricus" melléknevet kapott Sextus (Kr. u. 200 körül), az alexandriai orvos-iskola egyik tagja, aki orvosként csakis a betegségek tüneteivel és a tüneti gyógymódokkal tartotta fontosnak foglalkozni.