Középkori filozófia

'Nam translatio Boëthii apud nos integra non invenitur, et id ipsum quod de ea reperitur vitio corruptionis obfuscatur. Translationem vero Iacobi obscuritatis tenebris involvi silentio suo peribent Francie magistri, qui quamvis illam translationem et commentarios ab eodem Iacobo translatos habeant, tamen notitiam illius libri non audent profiteri.' (C. H. Haskins, Studies in the History of Medieval Science, HUP, 1927, 229.o.)

Burgundius Pisanus (1110 körül-1193), Henricus Aristippus, valamint Jacobus Veneticus Graecus görög-latin Arisztotelész-fordításai:

De generatione et corruptione
Nikomakhoszi Etika, II-III. könyv
Metafizika
Fizika
De anima
a Parva naturalia jelentõs része
Második Analitika
Szofisztikus cáfolatok
a Meteorologica negyedik könyve (Henricus Aristippus).

Robertus Grosseteste (Robertus Lincolniensis; 1168 körül-1153); Arisztotelész, Nikomakhoszi Etika, 1246-47 körül, fölhasználva a mû korábbi részleges fordításait, görög munkatársai segítségével;

Guillelmus de Moerbeka (ca. 1215-1286); Aquinói Tamás és Guillelmus között nincs kimutatható kapcsolat; Guillelmus „új" Arisztotelész-fordításai nagyrészt már meglévõ fordítások revideált változatai;

új Arisztotelész-fordítások (görög-latin): De motu animalium, De progressu animalium, a Politika, Poétika.
Arisztotelész-kommentárok új fordításai:
o Szimplikiosz Kategóriák és De coelo-kommentárja,
o Ammoniosz Hermeneutika-kommentárja,
o Aphrodisziászi Alexandrosz Meteorologica és De sensu-kommentárja
o Philoponosz és Themisztiosz De anima-kommentárjai
Proklosz-fordítások: Elementatio theologica, Parmenidész-kommentár, a Timaiosz-kommentár egy része, valamint három rövid Proklosz-mû, a De Providentia, De Libertate, De Malo.

2.2 Arab-latin fordítások:

A legfontosabb fordítók a 12. század elsõ felében:

Adelardus Bathensis (fl. XII. század elsõ fele)
Johannes Hispalensis (fl. 112-1152)
Hugo Santallensis (fl. XII. század elsõ fele)
Petrus Alfonsi (kb. 1060 - kb. 1140)
Plato Tiburtinus (fl. 1134-1145)
Robertus Ketenensis (fl. XII. század elsõ fele)
Hermannus de Carinthia (fl. 1138-1143)

2.2.1 Toledo (XII. sz. közepe - XIII. sz. közepe)

reconquista (1085); VI. Kasztíliai Alfonz: 'két vallás királya', mozarabok
Raymundus de Sauvetat (1124-1152); Costa ben Luca De differentia spiritus et animae, ford. Iohannes Hispalensis et Limensis („Raymundo Toletano episcopo")
Iohannes (1152-66)

Dominicus Gundissalinus (fl. 1178-81); 1162 és 1181 között számos toledói oklevélben elõfordul a neve; az elsõ ismert segítõje a zsidó Avendauth , akit az almohadok elõl Cordobából Toledóba menekült zsidó filozófussal, Abraham ibn Daud-dal azonosítanak; késõbb: egy bizonyos Johannes Hispanus, aki valószínûleg mozarab volt. Dominicus Gundissalinus és Avendauth a század közepe táján hozzáfogott Avicenna (Ibn Szina; 980-1037) filozófiai enciklopédiájának, a Kitab al-Shifának (A gyógyítás könyve) a fordításához. A fordítók szándéka: a nyugati tudósok számára Arisztotelész-kommentárokat hozzáférhetõvé tenni azzal, hogy lefordítják Avicenna szövegeit.

Dominicus Gundissalinus késõbb Johannes Hispanus-szal együttmûködve lefordította Avicenna Metafizikáját is; lefordította továbbá Algazel (Al-Ghazali; 1058-1111) A filozófusok intenciói, valamint a zsidó Avencebrol (Salomon Ibn Gabirol; 1021-1051) arab nyelven írt Fons vitae (Az élet forrása) címû mûvét.

Gerardus Cremonensis ('dictus magister') - 1114-1187 (71 fordítás)

Ptolemaeus, Almagest (Kr. u. 140 k.; tr. ar. 827; tr. gr.-lat. 1160k; tr. Gerardi 1175) 'Hé mathématiké szüntaxisz', 'Ho megasz asztronomosz', Almagest - 'Al Megiszté'; Almagestum parvum (ca. 1175-1250)

o Arisztotelész: Második Analitika, Fizika, De coelo, De generatione et corruptione, a Meteorologica I-III. könyve
o Liber de causis vagy Liber Aristotelis de expositione bonitatis purae: pszeudo-arisztotelészi irat
o Al-Farabi (megh. 950): De ortu scientiarum, De intellectu et intellecto
o Isaac Israeli, Liber de Definitionibus

Philippus de Tripoli, Secretum secretorum, ca. 1243

Reverentissimo Toletanae sedis archiepiscopo et Yspaniarum primati Iohanni, Avendehut israelita, philosophus, gratum debitae servitutis obsequium.

Cum omnes constent ex anima et corpore, non omnes sic certi sunt de anima sicut de corpore.

Quippe cum illud sensui subiaceat, ad hanc vero non nisi intellectus attingat. Unde homines sensibus dediti, aut animam nihil credunt, aut si forte ex motu corporis eam esse coniiciunt, quid vel qualis sit plerique fide tenent, sed pauci ratione convincunt.

Indignum siquidem ut illam partem sui qua est sciens, homo nesciat, et id per quod rationalis est, ratione ipse non comprehendat. Quomodo enim iam se vel Deum poterit diligere, cum id quod in se melius est convincitur ignorare ? Omni etenim paene creatura homo corpore inferior est, sed sola anima ceteris antecellit, in qua sui creatoris simulacrum expressius quam cetera gerit.

Quapropter iussum vestrum, Domine, de transferendo A. philosophi de anima, effectui mancipare curavi, quatinus vestro munere et nostro labore, Latinis fieret certum, quod hactenus exstitit incognitum, scilicet an sit anima, et quid et qualis sit secundum essentiam et effectum, rationibus verissimis comprobatum.

Habes ergo librum, vobis praecipiente, et me singula verba vulgariter proferente, et Dominico archidiacono singu1a in latinum convertente, ex arabico translatum: in quo, quicquid Aristo. dixit in libro suo de anima, et de sensu et sensato, et de intellectu et intellecto, ab auctore libri scias esse collectum; unde postquam, Deo volente, hunc habes in hoc illos tres plenissime vos habere non dubitetis.

Jánosnak, Toledó lehetõ legtiszteletreméltóbb érsekének, Spanyolország egyik legelõkelõbb urának az izraelita Avendauth, a filozófus, hódolatát küldi (...) Habár mindenkinek van lelke és teste is, nem mindenki rendelkezik ugyanazzal a bizonyossággal a lélek és a test vonatkozásában. Amíg ugyanis ez utóbbi az érzékeknek van alávetve, az elõbbihez csak az értelem ér fel. Ennélfogva az érzékekhez kötött emberek vagy nem létezõnek hiszik a lelket, vagy esetleg akként vélekednek, hogy a test mozgása révén jön létre, s azt, hogy micsoda és miféle a lélek, a legtöbbjük esetében a hitük határozza meg, s csak keveseknél az értelem. (...)

Ennélfogva gondoskodtam arról, Uram, hogy - rendelkezésednek megfelelõen - Avicennának, a filozófusnak a lélekrõl írott mûvét lefordítsam, s ezáltal a latinok (a Te támogatásod és a mi munkánk révén) bizonyosságot szerezhessenek arról, amivel kapcsolatban eddig tudatlanok voltak, hogy tudniillik (...) létezik-e a lélek, hogy micsoda az, s mi jellemzi a lényege és a hatásai szerint.

Íme tehát rendelkezésedre áll az arabból átültetett könyv, amit megrendeltél, s amit én szavanként lefordítottam a köznyelvre, Dominicus archidiakónus pedig szavanként latinra fordított (...).

„Girardus Toletanus, qui Galippo mixtarabe interpretante, Almagesti latinavit", vö.: Daniel of Morley, Philosophia, ed. G. Maurach, Mittellateinisches Jahrbuch, 1979, 244-245.o.

Adelard de Bath: „Arabum studia"

Daniel of Morley: „Sed quoniam doctrina Arabum, que in quadruvio fere tota existit, maxime his diebus apud Tholetum celebratur, illuc, ut sapientiores mundi philosophos audirem, festinanter properavi." (Daniel de Morley, Philosophia, ed. G. Maurach, Mittellateinisches Jahrbuch, 1979: 212)

Thaddeus de Hungaria, 1175

2.2.2 Averroës Latinus

Averroës (Ibn Rushd; megh.1198): commentarium magnum, (tafszír), commentarium medium, epitome

Michael Scottus (1175 körül-1235), Arisztotelész mûvei Averroës (Ibn Rushd; 1126-1198; a „Kommentátor") kommentárjaival;

'M. magister scholarum' (?) Toledo, 1208;
Michael Scottus 1229 elõtt elhagyta Toledót;
II. Frigyes udvari asztrológusa, Palermo

Hermannus Alemannus (Toledo, ca. 1240-1256), Arisztotelész, Rétorika (Averroës közepes kommentárjával); Liber Nichomaciae (Averroës közepes kommentárja, Toledo, 1240)

további Averroës-fordítók: Guillelmus de Luna (róla gyakorlatilag semmit sem tudunk); Petrus Gallego O.F.M. (megh. 1267)

2.3 Párizs - Arisztotelész-recepció

1210 (Sens): „Nec libri Aristotelis de naturali philosophia nec commenta legantur Parisius publice vel secreto et hoc sub pena excommunicationis inhibemus."
1215 (Robert de Courçon kardinális, pápai legátus statútuma): „Non legantur libri Aristotelis de methaphisica et de naturali philo sophia nec summe de eisdem, aut de doctrina magistri David de Dinant, aut Amalrici heretici, aut Mauricii Hyspani."

Toulouse (1229): „Libros naturales, qui fuerant Parisius prohibiti, poterunt illic audire qui volunt nature sinum medullitus perscrutari." (Chart. I., 131)

Parens scientiarum (1231. április 13): „(...) magistri artium (...) libris illis naturalibus, qui in Concilio provinciali ex certa causa prohibiti fuere, Parisius non utantur, quousque examinati fuerint et ab omni errorum suspitione purgati."

Jacobus de Vitry (megh. 1241): „Ex philosophis autem quaedam possumus assumere ad commodum causae nostrae. Boethius quidem de consolatione totus catholicus est et moralis. Alii autem multa falsa et vana dixerunt, sicut Plato, qui planetas deos asseruit, et Aristoteles, qui mundum aeternum fuisse dogmatizavit. Unde in libris, quos naturales appellant, valde cavendum est, ne ex nimia inquisitione erremus. (...) Quum igitur libri theologici christiano possunt sufficere, non expedit in libris naturalibus nimis occupari." (ld. Grabmann, Die Geschichte der schol. Methode, II, 1911, 124.o.)

<< 1. A középkori filozófia historiográfiája

3. A középkori egyetemek >>