Filmes gazdaság- és intézménytörténet

A filmszínházak aranykora

A húszas évek végén felvásárlási hullám vette kezdetét a mozivállalatok terén. Ekkor alakult meg a piacot hosszú évtizedekig uraló Gaumont British Picture Corporation valamint az Associated British Cinemas (ABC). A kissebb cégek felvásárlása mellett e két vállalat új filmszínházak építésére is hajlandó volt költeni. Az új, nagyobb vásznakkal és nézőtérrel, modernebb technikai felszereléssel, kényelmesebb ülésekkel és több szolgáltatással rendelkező épületek mellett a hagyományosabb mozik sem mentek csődbe, bár kevesebb nyereséget termeltek. Mai szemmel a jegyárak igen jelentős különbségeket mutattak. London belvárosában egy film-premierre akár 42.5 pennyt is ki kellett fizetni. Ugyanezt a filmet a premier után pár héttel egy kevésbé központi helyen, esetleg egy vidéki kisváros mozijában már a fenti ár hatodáért meg lehetett tekinteni. Az új építésű vetítőtermekben galériák is helyet kaptak, ahová a földszínt első soraiba szóló (legolcsóbb) jegyek árának három-négyszeresét is elkérték. Külön épületeket emeltek (pl. vasútállomások közelében) filmhíradók vetítésére, ezeket elsősorban az átszálló utasoknak szánták, de ekkortájt alakultak meg az első művész-mozik is.

A terjeszkedési hullám ellenére nem voltak könnyű helyzetben az új piaci szereplők. A kiélezett versenyben a talpon maradás egyedül Oscar Deutsch birminghami vállalkozónak sikerült. Az általa létrehozott Odeon vállalat a harmincas évek végére 136 egységből álló mozilánccá vált és a Gaumont valamint az ABC legnagyobb versenytársa lett. Az Odeon-színházak igen látványos, építészetileg is páratlan megoldásokkal és igen karakteres névtáblákkal büszkélkedhettek. Ellentétben a többi mozihálózattal az Odeon épületeit kizárólag filmvetítésre tervezték és használták, nem rendeztek bennük különféle varieté-műsorokat és színpadi rendezvényeket, ahogy étterem és táncparkett sem tartozott hozzájuk. Deutsch nemcsak az épület-üzemeltetés tekintetében törekedett a gazdaságosságra, de a biztos üzletmenet biztosítására is konkrét elképzelései voltak. Forgalmazói szerződéseket kötött az amerikai United Artist céggel, így Korda-filmek és más minőségi alkotások kizárólagos terjesztőjévé lépett elő. Egyedül megromlott egészségi állapota és korai halála akadályozta meg egyik fő riválisa, a Gaumont-British cégcsoportot felvásárlásában.

A második világháború felemás hatással volt a mozik életére. A háború kitörése után a kormány biztonsági okokra hivatkozva bezáratta az összes szórakozóhelyet, de a rendelkezést egy hét múlva visszavonták, hiszen a többnyire modern és masszív épületek bombázáskor biztonságos búvóhelynek bizonyultak. Az angliai csata (Blitz) alatt vetítéseket is rendeztek, amelyeket egy idő után már a bombariadók alatt sem szakítottak félbe. Az emberek biztonságérzete, az együttlét igénye és a mindennapos traumák előli menekülés vágya vezetett oda, hogy 1941-ben mintegy 30%-al nőtt a jegyértékesítés. A háború ideje alatt szinte a mozi jelentette az emberek egyetlen szórakozását, a filmek tematikájából következően egyszerre szívhatták magukba a közösségtudatot, nyerhettek lelki és szellemi felüdülést. A nézőszámok a háború befejezését követően tovább emelkedtek, aminek a moziépítési hullám bombázások miatti félbeszakadása sem szabott gátat. A következő táblázat ezt részletezi:

Forrás: bfi Film & Television Handbook .

1948-ban a három nagy hálózatfenntartó cég (Odeon, ABC, Gaumont) több mint 1000 mozit üzemeltetett az Angliában működő mintegy 4700 filmszínház közül. Befolyásuk mégis sokkal jelentősebb volt, mint ahogy azt a számok sugallják, hiszen a legismertebb hazai és külföldi filmeket rendszerint ők tűzték először műsorra. A West-End-en és a nagyvárosok központjában található filmszínházak egy filmet legfeljebb egy hétig játszhattak, mivel a vetítési program hetekre előre be volt táblázva, emellett a kópiákat tovább kellett küldeniük a kevésbé frekventált helyeken található moziknak. A hetenkénti programváltás gyakorlata azért volt elfogadható a szakma minden szereplője számára, mert a nézők általában a megszokott mozijukba jártak. Akik mégis lemaradtak egy alkotásról, vagy túl drágának találták a jegyet, azok a kevésbé frekventált helyen található mozikban, esetleg vidéken még a premier után hetekkel is megnézhették. Ezek a filmszínházak az országos hálózatok számára érdektelen kisebb gyártók produkcióit vetítették előszeretettel, de gyakran tűztek műsorra régebbi sikerdarabokat is. Aki viszont a londoni premier előtt akart egy filmet látni megtehette az üdülővárosok valamelyikében, ahol a főszezonba premier előtti vetítéseket rendeztek a sikergyanús alkotásokból. A mozik a hét hat napján új programot játszottak, vasárnap pedig – amikor a bevételek bizonyos százaléka a jótékonysági szervezeteket illette – korábbi filmeket ismételtek.