Mi az esztétika?

Negyedik előadás: A végtelen igézetében

Az előző előadásban bemutatott reflexiós viszony nyilvánvalóan egy belső végtelenített folyamatot indít meg, amely a romantikában mintegy programmá válik. Az eleve elérhetetlen eszmény végtelenített közelítésének schilleri gyakorlata itt magának a romantikus művészetnek az alapelvévé válik, s ennek mintegy komplementere a belső világ végtelen mélységének és a megértés művészi gyakorlattal egyenértékű, szélsőségesen individualizált formájának a kidolgozása. Alalkulóban a végletesen egyéni individuum önkifejezését egyedül lehetővé tevő, minden egyes művel és alkotóval újradefiniálandó egyedi műforma, amely a század végére kialakítja a művészet érthetetlenségének vádját és a megértésre mégis képes zseniálius befogadó alakja a másik oldalon, vele pedig a megértés művészetté emelésének romantikus hermeneutikája.

Alternatív vagy inkább egymást kiegészítő gondolatmenetek:

 

1.

A program bemutatása a 116. Athenäum fragmentum segítségével.

116. A romantikus költészet progresszív egyetemes poézis. Rendeltetése nem csupán az, hogy a költészet valamennyi, egymástól különválasztott műfaját újraegyesítse, és a poézist a filozófiával és a retorikával kapcsolatba hozza. E költészet szándéka és feladata poézist és prózát, zsenialitást és kritikát, műköltészetet és természeti költészetet hol összevegyíteni, hol eggyéolvasztani, a költészetet elevenné és társassá, az életet és a társadalmat költőivé tenni, a szellemességet poétizálni, a művészet formáit a műveltség legkülönfélébb témáival megtölteni-telíteni, és a humor rezdüléseivel átlelkesíteni. Átfog ez a poézis mindent, ami csak költői, a művészet legnagyobb, számos további rendszert magában foglaló rendszerétől egészen a sóhajig, a csókig, melyet a verselgető gyermek lehel művi-művészi jellegtől ment dalocskájával. S az ábrázoltakban így olyannyira elmerülhet, hogy már-már azt hihetjük, mindenfajta poétai individuumot jellemez, ez az ő alfájuk s omegájuk; és még sincs még egy forma, mely ennyire hivatott lenne rá, hogy a szerző szellemét teljesleg kifejezze: úgyhogy némely művészek, akik csupán egy regényt akartak írni, e jegyben szinte véletlenül önmagukat ábrázolták. Csak a romantikus költészet lehet az eposzhoz hasonlatosan az egész környező világ tükre, a kor képe. S ugyanakkor a leginkább képes arra, hogy az ábrázolt és az ábrázoló között, minden reális és ideális érdektől mentesen, a poétai reflexió szárnyain középütt lebegjen, ezt a reflexiót újra és újra hatványozza, s akárha tükrök végtelen során, megsokszorozza. Képes a legmagasabb rendű és legsokoldalúbb művelésre; nemcsak belülről kifelé, de kívülről befelé is; jelesül úgy, hogy mindennek, ami termékeiben Egész kell, hogy legyen, valamennyi részét hasonlóan szervezi, aminek következtében lehetősége tárul bizonyos, határtalanul növekvő klasszicitásra. A romantikus költészet a művészetek között az, ami az elmeél a filozófiában, és ami az életben a társaság, az érintkezés, a barátság és a szerelem. Más költészeti módok már készen állnak, és teljességgel taglalhatók. A romantikus költészet még levés közben, alakulófélben van; ez sajátos lényege éppen: hogy örökké csak alakulhat, kész és befejezett soha nem lehet. Elmélet ki nem merítheti és csak a sugallatos kritika vállalkozhat eszményének jellemzésére. Csak ez a költészet végtelen, amiképpen szintén csak ez a költészet lehet teljesen szabad is, és elsődlegesen elismerendő törvénye, hogy a költő ön-kénye, nem tűr törvényt maga felett. A romantikus költésmód az egyetlen, amely több, mint egyfajta módi, egy válfaj: maga a költészet ez, mert bizonyos értelemben minden poézis romantikus, annak kell lennie. (August Wilhelm Schlegel és Friedrich Schlegel: Athenäum töredékek, in: Uők: Válogatott esztétikai írások, Gondolat, 1980. 280.o.)

 

Az első mondat elemei a teljes programot felrajzolják, a szöveg valójában ezt bontja ki. Progresszív, amennyiben megállíthatatlanul mozgásban van, egyetemes, amennyiben első szinten egyesíti a műfajokta, majd azt követően a tudományokat, a filozófiát és lenyegében az egész emberi világot, és poiézis, amennyiben a folyamatos alkotás, aktív létrehozás jellemzi. Kiegészítés ehhez:

451. Az egyetemesség: minden forma és minden anyag kölcsönös telítődése. Harmóniáig az egyetemesség csak a költészet és a filozófia összekapcsolódása révén jut: a végső szintézis az elkülönített költészet és filozófia legegyetemesebb és legteljesebb műveiből is hiányzik; közvetlenül a harmónia célja előtt tökéletlenül megállnak. Az egyetemes szellem élete belső forradalmak szüntelen lánca; ugyanis minden individuum, amely ősi és eredeti, benne él. Igazi politeista ez a szellem: magában hordozza az egész Olümposzt. (I.m. 356.o.)

 

2. A megértés romantikus felértékelődése. A másik mint individuum és az individuális műalkotás (ami egyben egy individuum kifejeződése) művészetelméleti gyakorlata, a romantikus hermeneutika problémája. (Ez annyiban is fontos, amennyiben előkészíti a Diltheyről szóló előadást, sőt részben Gadamert is.) Alapszöveg:

401. Hogy valakit, aki önmagát csak félig érti, megértsünk, elébb teljesen s jobban kell megértenünk, mint ő magát, utána azonban megint csak félig, s pontosan annyira, amennyire ő magamagát érti. (I.m. 341.o.)

 

3. Művészet, kritika és filozófia egymáshoz közelítés vagy akár egybemosása. Az előbbi tényezők érthetővé teszik, hogyan alakul ki az a romantikus követelmény, amely a filozófiát a művészethez, a mű kritikáját annak létrehozásához közelíti, a fragmentum formáját pedig sok tekintetben mindennek zálogává avatja. romantikus, annak kell lennie. Elemezhető példák még:

 

206. A töredék legyen akár egy kis műalkotás: elhatárolódva a környező világtól, önmagában teljes, mint egy sündisznó.

216. A francia forradalom, Fichte Tudománytana és Goethe Wilhelm Meistere a kor legfőbb tendenciái. Aki megütközik ezen az egymás mellé soroláson, akinek szemében nem fontos az olyan forradalom, amely nem eléggé hangos és materiális, az nem emelkedett fel az emberiség történelmének magas, tágas kilátópontjára. A mi szegényes művelődéstörténetünkben - olyan ez legtöbbször, mint egy állandó kommentárral kísért variánsgyűjtemény, amelynek klasszikus alapszövege elveszett - nagyobb szerepet játszik némely könyvecske, melyről az adott időpontban a lármás tömeg nem vett tudomást, mint mindaz, amit e tömeg véghezvitt.

302. Elegyes gondolatok: ezek lennének a filozófia kartonjai. Tudjuk, mit jelentenek ezek a festészet értőinek. Aki nem tud krétával filozófiai világokat felvázolni, aki nem képes minden gondolatot, melynek fiziognómiája van, pár tollvonással jellemezni, annak számára a filozófia sosem lesz művészet, s ekképp tudomány sem lesz. Mert a filozófiában a tudományhoz csak a művészeten át vezet az út, amiképpen a költő éppen fordítva, csak a tudomány által válik művésszé.

413. A filozófusnak ugyanolyan jól kell tudnia beszélni önmagáról, mint egy lírai költőnek.

<< Harmadik előadás: A művészet mint reflexió    Ötödik előadás: Az eszme érzéki látszása és a művészet halála >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés