Hipertext, hipermédia

4. Könyvkultúra versus hipertextkultúra?

A technológiai és a kulturális változások összefüggésének problémája

Az előszóban utaltam rá, hogy a digitális szöveghálók térhódítását sokan szorongással fogadják, s úgy tekintenek a számítógépes szöveguniverzumra, mint ami a könyv kultúráját fenyegeti. Ilyen gondolatmenetekkel ma is bőven találkozunk - talán nem a tudomány berkeiben, hanem például a napi sajtóban: sokan fogalmazzák meg, hogy a számítógépes szöveg elveszi az olvasás örömét, hogy az internet a nyomtatott lexikonoknál jóval megbízhatatlanabb és így felettébb veszélyes információforrás és a többi. Vannak persze olyan gondolatmenetek is, melyek a digitális szövegvilággal vagy az internettel kapcsolatos kulturális változásokat ugyanilyen vehemensen üdvözlik: a hipertextet például - ahogy már láttuk - a könyvnél vagy a hierarchikus adatbázisoknál "természetesebb" médiumnak tekintik, az internettől a társadalmak gyors demokratizálását várják stb. A két látszólag ellentétes tábort az köti össze, hogy mindkettő azt feltételezi, hogy a digitális szövegvilág ki fogja szorítani, le fogja váltani a nyomtatottat, ami radikálisan megváltoztat egy évszázadok óta fennálló kulturális rendet (Nunberg 1996). Ez a szemléletmód különösen az internetről szóló gondolkodás első korszakát, az 1990-es évek elejét jellemezte, melyben olykor inkább zsurnalisztikus jóslatok, semmint elemző kijelentések fogalmazódtak meg az internet uralta képzeletbeli jövőről (Silver 2000).

A hipertext és általában a digitális kultúra kutatói hamarosan kritikusabban viszonyultak e kezdeti korszak elhamarkodott jóslataihoz - nem utolsósorban azért, mert megtapasztalták, hogy az új médiumokkal kapcsolatos kulturális változások sebessége lassabb, jellege pedig differenciáltabb (a különböző területeken más és más törvényszerűségeket követ), mint ahogyan azt sokan eleinte vélték. Kritikájuk tárgya elsősorban az a szemlélet volt, mely szerint a kultúrát hordozó technológiák forradalma mechanikusan és szükségszerűen a kultúra egészének radikális változásához vezet. Ezt a szemléletet nevezzük technológiai determinizmusnak.

A szakirodalomban sokszor "mcluhanizmus"-ként utalnak erre a szemléletmódra, a nagyhatású, de sokat vitatott médiatudós, Marshall Mcluhan után. McLuhan Gutenberg-galaxis: A tipográfiai ember létrejötte című könyvében [1962] (Mcluhan 2001) a kultúrtörténet olyan vizsgálatára tesz javaslatot, mely egy addig hanyagolt szempontot, a technológia kultúrára gyakorolt hatását állítja a középpontba. Elgondolása szerint "mikor a technológia kiterjeszti az egyik érzékünket, az új technológia elsajátításával egyidejűleg a kultúra új fordulata következik be" (Mcluhan 2001: 55), s az érzékelésmód e technológia determinálta változásának három nagy fordulatát vázolja fel: az áttérést a szóbeli kultúráról a kézírásosra, majd a nyomtatottra, illetve az elektronikus médiumok születéséhez kapcsolódó fordulatot. McLuhan jelentősége kétségtelen a technológiák kultúrtörténeti vizsgálatának történetében, az azonban, hogy összetett kulturális, lélektani, gazdasági, művészeti stb. változásokat vezet vissza egyetlen tényezőre, sok kritikát vont maga után.

A szövegek digitális létrehozásának és sokszorosításának kulturális hatását elemzők gyakran hivatkoznak arra (nem utolsó sorban McLuhan megállapításaira utalva), hogy hasonlóan mélyreható változásokra kell számítanunk, mint amilyeneket Gutenberg találmánya váltott ki.

Ahogy a könyvnyomtatás nyomán, úgy most is arra számíthatunk, illetve részben már tanúi is vagyunk, hogy forradalmi robbanás következik be a szövegekhez való hozzáférés terén, a szövegek deszakralizálódnak, megváltozik a szerzőség fogalma, az olvasás és a tanulás gyakorlata, átalakul a szöveg formája stb. Anélkül, hogy e párhuzamot kétségbe vonnánk, érdemes megfontolni, hogy míg a könyvnyomtatás születésének következményeit sok évszázados távlatból szemlélhetjük, a digitális szövegvilágról csak rendkívül csekély - alig néhány évnyi - tapasztalatunk van. Ennyi idő alapvető kulturális folyamatok belátásához nyilvánvalóan kevés, ahhoz azonban elegendő volt, hogy lássuk: maga a technológia olyan sebességgel változik, hogy a hosszú távú jóslatok meglehetősen bizonytalan talajon állnak (Nunberg 1996).

 

Differenciálás és kontextualizálás

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne tehetnénk fel a kérdést, hogyan változnak meg a hipertext születésével a szöveggel kapcsolatos fogalmaink vagy hogy hogyan befolyásolja az új technológia az olvasás, írás kognitív folyamatait és gyakorlatát és a többi. A technológiai determinizmus elkerülése nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk, az új technológiák nem befolyásolják a kulturális folyamatokat, inkább azt, hogy technológia és kultúra összefüggéseit komplex kölcsönviszony-rendszerként gondoljuk el. Ezzel a szemlélettel találkozunk azoknak a gondolatmeneteknek a többségében, melyek a hipertexttel és általában a számítógép-kultúrával kapcsolatos nagyívű víziókat a kilencvenes évek során felváltották. Ezeket a vizsgálatokat a következők jellemzik:

1) A hipertextet és az internetes kommunikációt történeti, kulturális és társadalmi kontextusban tanulmányozzák: az új jelenségek leírása mellett a történeti előzményekre is figyelnek. Míg a technológiai determinizmus azt sugallja, hogy egy technológiai forradalom éles kulturális korszakváltást von maga után, ezek a vizsgálatok a folyamatosságokkal, a korábbi elképzelések újbóli megjelenésével is számolnak. Amikor például a hipertext történetével kapcsolatban megállapítjuk, hogy az a számítógép korszaka előttre megy vissza - hiszen például Vannevar Bush memexe egy számítógép nélküli hipertextrendszer elképzelése -, ezzel azt is mondjuk, hogy a hipertext egy sok évtizedes (vagy évszázados) elképzelés és egy technológia összecsiszolódása, s hogy nemcsak a technológia befolyásolja a szövegekről való gondolkodást, hanem fordítva is. Nelson soha meg nem valósul Xanadu-projektje pedig arra mutathat rá, hogy egy technológiai újítás mindig többféle utat kínál, és hogy melyiket választjuk, azt kulturális tényezők határozzák meg (például a "kalózkodást" megengedő www -t vagy Nelson szellemi tulajdont tisztelő elképzelését).

2) Ezek a vizsgálatok a hipertextet rugalmas, különböző igényekhez, tradíciókhoz alkalmazható médiumként gondolják el, nem pedig olyan médiumként, mely egyetlen egy fajta (új) textualitást határoz meg, ami determinálja a kommunikációs kultúrát. A hipertext differenciált vizsgálata összeveti a digitális szövegek különböző típusait, s megmutatja, hogy a hipertext alkalmas lehet arra is, hogy hagyományos értelemben vett könyveket jelenítsen meg, s ezzel a "könyvkultúra" hagyományát folytassa tovább, ugyanakkor olyan szövegtípusok születését is lehetővé teszi (gondoljunk például a blogokra), melyek egy gyökeresen új fajta kommunikációt tesznek lehetővé.

3) Nehezen igazolható vagy cáfolható jóslatok helyett a mai használatok elemzése kerül az előtérbe: a kutatók nem azzal foglalkoznak, hogy 10 vagy 100 év múlva milyen textuális kultúrában fogunk élni, hanem azt vizsgálják, milyenben élünk ma. Azaz, egy könyv nélküli világ (örömteli vagy fenyegető) víziójának felvázolása helyett a hipertextet más médiumok közé integrálva vizsgálják.

 

George P. Landow: egy új korszak küszöbén

George P. Landow Hypertext: The Convergence of Contemporary Critical Theory and Technology című, először 1992-ben kiadott (majd két újabb, kiegészített kiadást megért: 1997, 2006) munkája sajátos választ ad a technológiai determinizmus problémájára. Landow a hipertext alkalmazásait részletesen tárgyaló könyv első fejezetében (mely magyarul is olvasható: Landow 1997b) arról ír, hogy az 1960-70-es évek kritikai elméleteiben (elsősorban francia posztstrukturalista szerzők, Roland Barthes, Jaqcues Derrida, Gilles Deleuze munkáiban) olyan gondolatmeneteket találunk, melyek meglepően hasonlóak a hipertexttel kapcsolatos informatikai fejtegetésekhez (elsősorban Andries van Dam, Theodor Nelson gondolataihoz), s e filozófusok, irodalmárok állításai - melyek a központ, a margó, a hierarchia, a linearitás meghatározta szövegvilág helyett egy olyan szöveguniverzumot vázolnak fel, melyben a szövegek hálózatosan kapcsolódnak egymásba, rizómaszerűen burjánzanak, nincsenek határaik, kezdő- és végpontjuk - szinte megtestesülnek az első hipertext-szoftverekben. Ezt a jelenséget nevezi Landow a kritikai elmélet és a technológia konvergenciájának (összetartásának). Nem akar tehát dönteni arról, hogy mi volt előbb: a szövegek új szemlélete vagy a szövegek újfajta létrehozását, megjelenítését, kezelését lehetővé tevő technológia, inkább egy olyan felfogásra tesz javaslatot, mely szerint a 20. század utolsó évtizedeiben egy új korszak veszi kezdetét, melyben kultúra és technológia ugyanabban az irányban változik. E változás természetének megértéséhez Landow két fogalmat hív segítségül: azt állítja, hogy korunkban egy új episztémé, illetve új paradigma létrejöttének vagyunk tanúi.

Az episztémé terminus Michel Foucault-tól származik, aki A szavak és a dolgok: A társadalomtudományok archeológiája című munkájában (Foucault 2000) azt az ismeretelméleti előfeltétel-rendszert nevezi így, mely meghatározza, hogy az adott korban mi az, ami egyáltalán elgondolható. Az episztémé megváltozása Foucault elképzelése szerint éles, szakadékszerű váltás: két egymás követő korszak episztéméje között nem mutatható ki folyamatosság. A nyugati kultúra történetében két ilyen éles váltást mutat ki, amikor alapvetően megváltozik "a dolgok rendje", az az osztályozási rendszer, ami alapján az ember gondolkodik: a klasszikus kor elején (a XVII. század közepén) és a modern kor kezdetén (a XIX. sz. elején).

A paradigma fogalma - abban az értelmében, ahogy Landow használja - Thomas Kuhnhoz köthető. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című művében (Kuhn 1970) a természettudományok kumulatív (az eredményeket egymásra halmozó) fejlődésének elmélete helyett egy olyan tudománytörténetre tesz javaslatot, mely szerint a tudományokban időnként forradalmak következnek be, melyek alapvetően megváltoztatják a tudományos igazság feltételeit. Szakít tehát azzal az elképzeléssel, hogy a természet leírásában az emberiség a "tudománytalan" elgondolásoktól távolodva az egyre pontosabb megismerés felé halad. Ehelyett úgy látja, hogy egy-egy korban a tudományosság mibenlétét, a természet megismerésének szabályait, a legitim kísérleti módszereket stb. koherens feltételrendszer határozza meg - ezt nevezi paradigmának. A paradigma nemcsak a tudomány eljárásait határozza meg, de azt is, hogy mi az, amit a tudós képes meglátni a természeti jelenségekből, vagyis hogy milyennek látja a világot. Amikor azonban rendre olyan kísérleti eredmények születnek, melyeket nem lehet az adott paradigma szerint értelmezni, tudományos forradalom következik be: újra meg kell határozni a tudományosság feltételeit, azaz új paradigma születik. Az új paradigmából nézve az előző "tudománytalan", nincs közöttük folyamatosság, nincs azonban olyan nézőpont, ahonnan a különböző paradigmák összemérhetőek volnának, igazságot lehetne tenni közöttük.

Amikor Landow új episztéméről, új paradigmáról beszél a hipertext kapcsán, akkor azt hangsúlyozza, hogy a változások diszciplínákon ívelnek át (az informatikában ugyanúgy lezajlanak, mint a bölcseletben), alapvetően átalakítják szemléletmódunkat, és korunkat élesen elkülönítik az előző korszaktól (mondjuk a zárt szöveg, a könyv korától) - mindez azonban nem pusztán a technológia változásának köszönhető.

Ezt a Gutenberg-univerzumot felváltó új korszakot Landow "nelsoni dokuverzum"-nak (Nelsonian docuverse) nevezi Theodor Nelson Xanaduja nyomán. A hipertext-technológia és a könyvnyomtatás születésének jelentőségét összehasonlítva Landow hangsúlyozza, hogy a szöveg-előállítás új technológiája alkalmat adhat rá, hogy elgondolkozzunk azon, hogy a könyv sem "természetesebb" médium, mint bármelyik másik, csak évszázadok alatt megszoktuk, hogy a szövegek elsődleges megjelenési formájaként gondoljunk rá.

(Landow könyve máig a legalaposabb és legnagyobb hatású könyv a hipertextről, ugyanakkor ez sem kerülhette el az első korszak hipertext-apológiáinak kritikáját. Konvergencia-elméletét elsősorban az teszi problematikussá, hogy mechanikusan, kontextusukból kiragadva felelteti meg a francia teoretikus szövegeit a hipertext-technológiával kapcsolatos várakozásoknak. Ugyancsak sokan kritizálták azt a szemléletet, mely a "gutenbergi" és a "nelsoni íráskultúra" összevetésekor csak a különbségekre, a folyamatosság hiányára fektet hangsúlyt, s így mindkettőt szükségszerűen nagyon leegyszerűsíti, homogénnek mutatja be.)

 

A könyvkultúra határai

Essék végül néhány szó arról, hogy milyen megfontolások alapján tudnánk árnyaltabb képet rajzolni a könyvkultúra és a hipertextkultúra viszonyáról.

1) A hipertext két évtizedes története során szerezhettünk némi tapasztalatot arról, hogy a nyomtatott kultúrának mely elemei adaptálódnak könnyen a hipertextes környezethez:

úgy tűnik, az szépirodalom például egyelőre tovább él könyv formában, a referenciákat tartalamzó könyvek (szótárak, enciklopédiák) viszont kényelmesebben használhatók és gazdagabbak lehetnek hipertextes formában. A példák sora még hosszan folytatható, a lényeg, hogy a különböző könyvtípusok feltehetőleg különböző karriert futnak be a hálózati szövegek világában (vö. Nunberg 1993 és 1996).

2) Amikor a nelsoni és a gutenbergi kultúrát összevetjük, a nyomtatás kultúráját gyakran elhamarkodottan azonosítjuk "a könyv kultúrájával", ami nem egyszer túl könnyen kínálkozó tanulságok levonását eredményezi: a hipertextben a zárt szöveget felváltja a nyitott, a lineárisat az elágazó, linkeket tartalmazó, a szerzői kontrollt felváltja a szerkesztői-olvasói-kompilátori-másolói funkciók és szerepek kavalkádja, az olvasó passzívból aktívvá lesz, oly módon avatkozhat a diskurzusba, ami a könyvhöz kapcsolódó szisztéma esetében elképzelhetetlen stb. Ha a nyomtatás kultúráját kizárólag a benne szimbolikus szerepet betöltő könyv szempontjából jellemezzük, figyelmen kívül hagyjuk a kommunikáció olyan formáit – röplapok, pamfletek, újságok, folyóiratok -, melyek csakis a nyomtatás feltalálásával váltak lehetségessé, és a nyilvánosság, az autoritás, az ellenőrzés, a közönség, az írói-olvasói-szerkesztői szerepek, a médiumok, a szövegegységek stb. másféle struktúrái kapcsolódnak hozzájuk (vö. Hesse 1996).

3) A nyomtatás és a könyv történetének kezdetei nem feltétlenül esnek egybe (Degray 1996, Chartier 2001).

Gondoljunk a kézzel írott kódexekre, melyek könyformájúak, de nem nyomtatottak; vagy akár a Tóra tekercseire, melyek a legkevésbé sem "könyvformájúak", mégis alapvetően hozzájárultak a könyv szimbolikus jelentéseinek kialakulásához. Meg kell tehát különböztetnünk a könyvet mint tárgyat/formát, mint technológiát és mint szimbólumot.

Művészeti alkotások hosszú sorát lehetne idézni, hogy csak egy kis ízelítőt adjunk, milyen végtelenül gazdag és komplex szimbólumról van szó:

"Ment-e / A könyvek által a világ elébb?" - kérdezi Vörösmarty a Goldolatok a könyvtárban című versben, "Égesd el a könyveket, Kalibán!" - írja Szabó Lőrinc Shakespeare Viharára utalva; a könyv lehet mérgezett, s így a lapozgatás halálos, mint ahogy Ecónál A rózsa nevében vagy Milorad Pavic Kazár szótárában, égetni valóan veszélyes, mint Malcolm Bradbury 451 Fahrenheit című regényében és Truffault konzseniális filmadaptációjában és a többi. Könnyen lehet, hogy a több ezer éves hagyományt magába olvasztó könyvszimbólum hosszabb életű lesz a könyvnél mint kézzel írott vagy nyomtatott tárgynál, de aligha tűnik el a technológiai változások következtében.

4) Végül pedig érdemes meggondolnunk azt is, hogy azok a változások, melyeket gyakran a digitális textualitás megjelenéséhez kötünk, beleilleszthetők egy szélesebb folyamatba, melyet az olvasástörténész Armando Petrucci az "olvasás rendjének válságaként" jellemez (Petrucci 2000: 309):

"A szövegeknek könyvek formájában történő termelése és terjedése a Nyugat írásos kultúrájában, ahogyan az eddig történt, egyfajta harmonikus módon homogén kontinenst látszott kirajzolni, amely egy univerzálisan elfogadott kánon s egy általánosan tisztelt osztályozás alapjain nyugodott. Ezt a látszatot azonban egyre inkább megkérdőjelezik a destabilizáció és a válság újra és újra visszatérő tünetei, mind a kiadás, mind az olvasás oldaláról." (Petrucci 2000: 388)

Ezt a válságot Petrucci szerint olyan jelenségek mutatják,

mint hogy 1. a nyugati világban az elit olvasási szokásai elválnak a tömegekétől; 2. az elit irodalom kiadása gazdasági problémákba ütközik; 3. a nyugati kultúra kánonjának válságjelei tapasztalhatók - kritika fogalmazódik meg a kánon eurocentrizmusával szemben, és megjelenik a kánon ajánlásait figyelembe nem vevő szövegválasztás; 4. egyre masszívabban vannak jelen a "másként olvasás" formái: az olyan olvasásé, mely ignorálja a kánont, a szórakozás az elsődleges célja; s könyvkultúra hagyományos intézményei - például a könyvtárak, kiadók - fokozatosan alkalmazkodnak ezeknek az új olvasói csoportoknak az igényeihez; 5. a könyvek kitüntetettsége megszűnik az új médiumok (audiovizuális eszközök) közegében.

E "posztmodern" olvasásban, melynek jelszava az "azt olvasok, amit akarok", új olvasási módozatok születnek: teljesen szabad, egyéni testtartások alakulnak ki, megszűnik a könyv mint tárgy és a szöveg mint autonóm egység tisztelete (Petrucci 2000: 396). Amennyiben tehát a hipertextben a könyvkultúra utáni korszak szimbólumát látjuk, fontos azt is tudatosítanunk, hogy a hipertext csak az egyik szereplője annak a kulturális folyamatnak, mely a könyvet kimozdítja központi státusából.

Ajánlott olvasmányok

Roger Chartier: A könyv metamorfózisa. Budapesti Francia Intézet, 2001.

Armando Petrucci: Olvasás az olvasásért: Az olvasás jövője. In: Guglielmo Cavallo – Roger Chartier, szerk.: Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. Budapest: Balassi, 2000, 381-401.

György Péter: Könyvek és képernyő, In: Gy. P. Digitális éden, Magvető, Budapest, 1998: 333-337.

 

Ajánlott linkek

 

 

 

 

Bónusz

 

Feladatok

Esszékérdések

1. Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című novelláját is szokták a hipertext egyik előképének tekinteni (Gyuris 2006).

Olvassa el a novellát, és magyarázza meg miben hasonlít a bábeli könyvtár víziója az internet végtelen szöveghálójához, s hogy mi szab határt az összehasonlíthatóságuknak.

2. Keressen olyan szépirodalmi művet, filmet vagy képzőművészeti alkotást, melyben a könyv motívuma kitüntetett jelentőségű, és értelmezze jelentését a műben.

3. Olvassa el Landow könyvének bevezetőjét (Hypertextuális Derrida, posztstrukturalista Nelson?). Elemezze abból a szempontból, hogy hogyan látja Landow a technológiai és a kulturális változások összefüggését.

4. Olvassa el Petrucci tanulmányát az olvasás jövőjéről. A tanulmány a könyvolvasással foglalkozik, nem szól a számítógépen olvasott szövegek kérdéséről. Mi lehet a kapcsolat az internetes böngészés és a Petrucci által "posztmodern olvasásnak" nevezett gyakorlat között?

 

Projektfeladatok

Mutassák be egymásnak ez eddig összegyűjtött anyagokat, és ezek alapján beszéljék meg, hogy milyen formátumban kell leadni a szövegeket, képeket, hanganyagokat ahhoz, hogy könnyen egységesíteni lehessen őket (betűtípusok, szövegformázás, multimediális anyagok file-formátuma, minimális és maximális mérete stb.).

Az egységes formátum kialakításához arra is szükség lesz, hogy eddigre elkészüljön a rendszer dizájnjának terve - vitassák meg ezt is a tetszetősség, az áttekinthetőség és a használhatóság szempontjából.

<< 3. Hipertext-(elő)történet

5. Irodalomelmélet és hipertext >>