Arisztotelész, az emberi természet fogalmának megalapozója

Arisztotelészi biológia: a nő egy félresikerült férfi

A szülésre vonatkozó görög képzet, amennyiben egyáltalán két nem működik közre benne, szintén ősi eredetű, és ennek felel meg Arisztotelész biológiai írásaiban, főleg Az állatok keletkezéséről (De generatione animalium) című művében kifejtett nézete. A termékenység felfogása a föld és a mag példáján alapul, az anyaföld evidensen női istennő (Gaia, Déméter, Nagy Anya). A férfi szerepét látják a fontosnak, ő adja a jövendő ember magját; a nő csak a táptalajt, a földet adja, melyből a mag kikel, és növény lesz belőle. Milyen növény lesz, az a magban adva van. Platón Timaioszával kapcsolatban, mely a kozmosz keletkezését mondja el, utaltunk rá, hogy az apa szerepét az ideák játsszák, melyek az anyagban testesülnek meg, ők teszik meghatározott létezővé az önmagában formátlan, meghatározatlan masszát. Ez a massza a mindenség dajkája, anyja. Ehhez közel áll Arisztotelész koncepciója az anyag és forma viszonyáról. A létezők meghatározó eleme a forma, az anyag csak az, amiben a forma hat, működik. Arisztotelész nő és férfi viszonyához hasonlítja anyag és forma viszonyát. Egy másik helyen ugyanebben a műben azt írja, hogy a férfi a mozgás és a keletkezés elvét tartalmazza, a lélek–test viszonyban a lélek a férfi, a test a nő; a férfi az aktív, a nő a passzív. Talán a legpregnásabb arisztotelészi gondolat, mely a női alacsonyrendűséget a faj reprodukciójának elképzelésben kifejezi, az, hogy a jó minőségű magvakból férfiak születnek, a hibásakból pedig nők. A nő tulajdonképpen félresikerült, hibás férfi.

Egy hibátlan nő, mint Pallasz Athéné, tulajdonképpen csak anya, nő nélkül, tisztán férfi elemből jöhet létre. Arisztotelészi biológiai spekuláció és mitikus gondolkodás megfelel egymásnak, erősíti egymást.