3. Későantik filozófia

A) Szókratikus iskolák

Az említett három nagy filozófiai áramlatnak már korábban is voltak bizonyos előzményei. Ezek az ún. kisebb szókratikus iskolák, melyek Szókratész tanításaihoz inkább csak egyoldalúan és felszínesen kapcsolódtak. A megarai iskola alapítója a megarai Eukleidész (kb. 450-380) Szókratész egyik legkorábbi tanítványa volt, de ő a fogalmak analízisét sokszor üres vitatkozásba, az ún. erisztikába vitte át. Sok nevezetes szofizma (pl. „a hazug krétai") származik a megaraiaktól.

            A kürénéi iskola alapítója, Arisztipposz (sz. kb. Kr. e. 435) szofista hatásra úgy vélte, hogy biztos tudást csak érzékeink nyújthatnak, viselkedésünket ezért a szubjektív érzéki benyomásoknak kell irányítaniuk. A helyes élet, következőleg, az érzékileg kellemes élet. Ha Szókratész összefüggést látott erény és boldogság között, most Arisztipposz ebben az ún. hedonista etikájában (a hédoné: „gyönyörűség" szóból képezve) a - fizikai - boldogság mozzanatát kizárólagossá teszi. Bár a mértéktelen gyönyöröket szerinte is elkerüli a bölcs, mert azok idővel saját ellentétükhöz, épphogy kellemetlen érzéki benyomásokhoz vezetnek.

            A cinikus iskola alapítója, Antiszthenész (kb. 445-365) Athénban egy Künoszargész nevű gümnaszionban (tornacsarnok) tanított, innen kapta az iskola a „künikus" (latinosítva: cinikus) nevet. A jellem függetlenségét (mely Szókratésznál az igazság meg-nem-alkuvó keresésének következménye volt) önértékké tette: szerinte ez maga az erény, és semmi másra nincs szükség. - Egy nevezetes cinikus, a szinópei Diogenész (megh. kb. Kr. e. 324) Antiszthenészt azzal vádolta, hogy nem él az elveinek megfelelően, s ezt ő próbálta megvalósítani. Rongyos ruhában kóborolt az athéni és korinthoszi utcákon, a legenda szerint hordóban lakott: a gazdagság gőgjével a nyomorúság gőgjét állította szembe. Egy híres történet szerint, amikor a világhódító Alexandrosz megállt a sütkérező Diogenész előtt, s megkérdezte, kíván-e valamit, ő így válaszolt: „Menj el a Nap elől!" Az ilyesmi mindig imponál; a király lenyűgözve mondotta: „Ha nem Alexandrosz lennék, Diogenész szeretnék lenni!"