Betűtípusok

Kis felbontású megjelenítők betűi

Clarendon, System Font

Tévéképernyőre, számítógépes képernyőre, rendszerbetűknek (system fonts), kisebb felbontású nyomtatókhoz, faxhoz, többször fénymásolandó dokumentumokhoz

Lucida (1985, Charles Bigelow és Kris Holmes), Verdana

Ezen betűk közös tulajdonsága, hogy tervezésekor figyelembe vették: valamilyen gyengébb minőségű megjelenítőn kell olvasni. Hasonló megfontolások vezérelték az újságbetűk kialakítóit (elkopó ólombetű), de itt nem kellett a kis sortávolságot, a betűk bezsúfolását stb. figyelembe venni. Ilyen betűket érdemes használni olyan kiadványokban, amelyek gyakori/sokszori fénymásolásra számíthatnak.

A jó olvashatóságot növelik például a nyílt betűszemek, az eleve nagyobb betűtávolság (hogy ne folyjanak össze), a vékony vonalak elkerülése (fénymásoláskor eltűnhetnek).

A képernyőre tervezett szöveg szinte mindig sans serif betűtípusú, mert a képernyő kis felbontása miatt a talpak nehezebben olvashatóvá teszik a szöveget. Az interneten használt Tahoma és Verdana betűtípusok mellett a hagyományos Arial számít ebben a galaxisban alapbetűnek. A képernyőbetűk nehezen elkülöníthetők, hiszen a képernyőn megjelenő kb. 20 pixelből álló vonalú betűk csak „torzképei” az eredeti betűtípus rajzolatának.

A Windowsban futó programok menüfelirataihoz és rendszerüzeneteihez Tahoma betűtípust használnak.

Mivel kicsiben is olvasható, keskeny változatai telefonkönyv-típusú kiadványokban is használhatók (Tahoma)

A tévéképernyőn ezenkívül a mozgóképre írt szövegnél a folyamatosan változó háttérfényesség (szín) is nehézség: ilyenkor egy halvány, féligáteresztő háttérdoboz is segít, illetve általános megoldás a betűk körüli körvonal vagy árnyék (fekete betűknél fehér, ill. fordítva) alkalmazása.

A tévéképernyő-szöveg nagy része verzál.

A Lucidát (Kris Holmes, Charles Bigelow) a korabeli printerekhez és monitorokhoz tervezték, melyeken élvezhető minőségben tette lehetővé a talpas antikva betűtípus alkalmazását. Ez mára az egyik legkiterjedtebb betűcsaláddá fejlődött, különféle vastagságú, talpú, ábécéjű verziókban, kiterjedt szimbólumkészlettel. Ezért olyan szöveg szedésére, mely több nyelvű és/vagy különleges jeleket tartalmaz, kiválóan használható. Nyomtatott szövegek szedésére leginkább a Lucida Sans alkalmas. Ez egymaga 1700 karaktert tartalmaz: az unicode-kódkészlettel munkára kiválóan alkalmas (de ugráló számai és kiskapitálisa nincs).

Chicago (Charles Bigelow) Az Apple betűtípusa eredetileg a Macintosh monitorok és mátrixnyomtatók számára, alternatívaként az akkori „no-name” mátrixnyomtatójú betűkhöz. Az eredeti dizájn figyelembe vette, hogy 72 dpi-n kell megjeleníteni.

A Verdanát (1994, Matthew Carter és Tom Rickner) a Microsoft felkéréséből tervezték, kifejezetten képernyőn való használatra, azaz nagyon rossz felbontásban is jól olvasható bitmap fontként. Ebből készült a nyomtatható verzió „True type hinting” technikával. A Verdanát először 1996-ban adták ki az Internet Explorerrel. Azonnal egyeduralkodója lett a weblapoknak. Ennek egy keskenyebb verziója a Tahoma, a Nina és a talpas verzió, a Georgia. A Microsoft megbízásából ezen alapfontok héber, arab, thai, görög stb. verziói is elkészültek a Monotype-nál. Képernyőbetű. Különösen a kis méretben képernyőn összetéveszthető betűket rajzolták a lehető legjobban megkülönböztethetőre: i j l I J L 1. Ezen karakterek eltérősége a képernyőbetűk egyik alapjegye. A betűk kis méretben (azaz rossz felbontással) is jól olvashatók. A betűtávolság is nagyobb, hogy például az r melletti n ne m betűként tűnjék fel a képernyőpixelek közelsége miatt (rn) (bár sokszor így is összefolynak – ez az automatikus karakterfelismeréskor [OCR] okoz gondokat). A tervezők alapszándéka képernyőn megjelenő betű létrehozása volt, de a számtalan internetről kinyomtatott szöveg is ezt használja, így nyomtatásban is jól megjelenőnek kell lennie, és ennek meg is felel.

A Trebuchet MS (1996, Vincent Connare) az 1920–30-as évek dizájnjában tervezett microsoftos képernyőbetű. Célja a Verdana melletti, attól jelentősen eltérő alternatíva megteremtése volt. Weblapokon igen népszerű.

A Tahoma képernyő- és egyben rendszerbetű (System font), azaz a Windows rendszer menüpontjainak megjelenítésére használja. Az MS Sans bitmap font alternatívája, mely alakjában a Verdanára hasonlít, de annál sűrűbb betűtávolságú.

A Georgia (1996, Matthew Carter és Tom Rickner) a Microsoft talpas képernyőfontja, a Verdana „párja”. Tervezésekor a Didot és a Scotch Roman betűtípusokat vették alapul, melyet a lehető legjobb olvashatóságúra alakítottak. Dőlt verziója is jól mutat a képernyőn, és kövér párja kis méretben is jól megkülönbözethető a normál verziótól, mely két jellemző nem mondható el sok betűtípus megjelenésekor a képernyőn. Különlegessége ugráló számai, melyek napjainkra egyre több helyen tűnnek föl. Sortávolsága az olvashatóságot javító nagy x-magasság miatt kicsi. Jellemzői miatt újságbetűként is használt. Főleg amerikai weboldalakon népszerű.

Officina (1990, Zuzana Licko / Eric Spiekermann; cirill: 1994, Tagir Safaev) Az írógépbetű neohumanista változata, talpas és talp nélküli változatban. Alkalmas többszöri fénymásolás elviselésére is.

Írógépbetűk

(Monospaced)

Courier

Minden betűje egyenlő szélességű. Néha még ma is használják hivatalos levelekhez (pl. egy konkrét példán: ügyvédi iroda levele), ami sajátos „hivatalos” hangulatot kelt. Egy egyetemi oktató azért ajánlja, mert "pszichológiailag elfogadhatóbb egy tanár számára, ha egy diák dolgozatában ebben a (korábban) kéziratoknál megszokott betűtípusban olvas hülyeségeket, mintha pl. a könyvek szedésére használt Times betűtípusban látná ugyanezt" (személyes közlés, 2007).

Az azonos betűtávolságú betűtípusok táblázatok szedésére is használhatók.

Az írógépek százéves történetében is számtalan betűtípust alakítottak ki az írógépekhez: közülük a modern villanyírógépekre készített Courier került át a számítógépekbe. Ma már azonban számos szebb rajzolatú, egyentávolságú betűtípus létezik (pl. a Lucida családban). Az egyentávolság elsősorban táblázatok, számoszlopok írásakor fontos.

A Courier New (Howard Kettler)az IBM villanyírógépek számára tervezett betűtípus. Mai formájában (New) Adrian Frutiger tervezte újra.

Egyentávolságúak voltak az első mátrixnyomtatókon megjelenő betűk is. Ezek 72 dpi felbontásban készültek.

Számítógépes karakterfelismeréshez külön betűtípusok készültek, még a kezdeti stádiumban. Ezek is egyenközűek voltak, és minden betű tartalmazott valamilyen csak rá jellemző, feltűnő sajátosságot, ami alapján a gép felismerte. Görbe vonalaik nem voltak. (OCR-A, Moore Computer).