Freud új emberképe: a tudattalan szerepe

Kultúraelmélet

Freud szerint a kultúra folyamata (keletkezése) párhuzamos az egyén libidófejlődésével. Ismerős gondolat a biológiában (ontogenezis és filogenezis párhuzama) és a filozófiában is, Platóntól származik az ún. organikus állameszme, mely a lélek és az állam analógiáját tételezi (azonos struktúra, azonos elemek). Freud az egyénre vonatkozó elméletét klinikai gyakorlatára alapozza, és azzal támasztja alá. Csak megfigyeléseinek leírására szorítkozik – írja ő maga –, semmi spekuláció, csak a megfigyelt tények játszanak szerepet (A nőiség, 124.). A kultúráról elmélkedve a filozófia hagyományos területeire merészkedik. A filozófia több ága is foglalkozik a keletkezés- és fejlődéselméletekkel, a történetfilozófiától a politikai filozófiáig (az ún. eredeti állapot-elméletek), illetve az ember általános fogalmával a filozófiai antropológiától a kultúrafilozófiáig és a morálfilozófiáig.

A kultúra alapja erósz, a genitális szeretet és az ösztönszublimáció

Erósz kapcsolja össze a férfit és a nőt, és általában az embereket, ez hoz létre egyre nagyobb egységeket (törzs, állam, nép). A két nem egyesülésével létrejön a család. Patriarchális családforma alakul ki, mert a hím az erősebb, ő a szexuális tárgyat (a nőt) magánál akarja tartani, ezért érdekelt a család fenntartásában, a nőstény pedig utódai érdekében akar az erősebb hímmel maradni. Miután létrejött a család, a nők válnak a család és a szexuális élet (családon belüli) érdekeinek képviselőivé és a férfi libidinális energiáit igyekszenek itt megkötni, ezáltal ellentétbe kerülnek a kultúra folyamatával, amelynek képviselete a férfi dolga.

A nő kultúraellenes tényezővé válik

Ezt a meglepő kijelentést Freud arra alapozza, hogy előfeltételezi: a kultúra csakis ösztönszublimációval jöhet létre. Pontosabban az ösztönök ki nem elégítése, elnyomása a feltétele, így a véges mennyiségű energia a kulturális alkotás csatornájába terelődik. „Amit a férfi kulturális célokra használ fel, nagyrészt a nőktől és a szexuális élettől vonja el: mivel állandóan férfiakkal van együtt, és a velük való kapcsolattól függ, még férji és atyai feladataitól is elidegenedik. Így a nő úgy érzi, hogy a kultúra igényei miatt háttérbe szorul és ellenséges magatartással lép fel vele szemben. A kultúrának az a tendenciája, hogy korlátozza a szexuális életet (a másik, hogy a kultúrkört kitágítja).” Sehol sem nyilvánvalóbb, hogy Freud a polgári család nemi szereposztását vetíti vissza a kultúra hajnalára: az otthon ülő, férjét nélkülözni kényszerülő nőt írja le, aki a férfit visszahúzó erőt képviseli. A férfi egyrészt távol otthonától dolgozik, eltartja családját, „kultúrát alkot”, s ezért nem jut rájuk ideje, energiája. Itt már a nő képviseli a szexualitást mint korlátozandó tényezőt, ahonnan energiát kell elvonni, míg az első lépésben a férfi mint aktív szexuális vágy hozza létre a családot, magához kötve a nőt. Amennyiben a szexualitás alkotóerő, annyiban férfias erő, amennyiben visszahúzó, annyiban nőies. Freud több írásában olvashatjuk, hogy a szerelem elkülöníti a párt a többiektől, így például nem kedvez a tömegképződésnek, de furcsa módon ezt a párt elkülönítő erőt egyedül a nőre ruházza át.

Erósz és Thanatosz, szerelem és halál (kozmológia és romantika?)

Freud szerint az ember legalapvetőbb vonása az agressziós ösztön, evvel a Hobbes és Nietzsche által fémjelezhető tradícióhoz csatlakozik, az „ember embernek farkasa” felfogáshoz. Ebből a kettősségből, a pusztító, romboló ösztön és erósz összekötő, teremtő ösztöne ellentmondásából hozza létre Freud Erósz és Thanatosz ellentétes kettősét. Az élő szubsztanciát erósz tartja fenn, és mindig nagyobb egységekbe tömöríti, míg a halálösztön destruktivitása a külvilággal szemben agresszióban jelenik meg. A destrukció azonban Freud ösztöntana szerint befelé is fordul, mint miként az erósz önmagára is irányul, és mindkettő (Erósz és Thanatosz) együtt jár. Ebben a fejtegetésben Freud különbséget tesz erósz és libidó között, pontosabban helyettesíti a libidó fogalmát erósszal. Így Erósz alapprincípiummá lesz, egyik a kettő közül (Erósz és Thanatosz), melyek állandóan együtt járnak, a libidó minden formájában egyszerre vannak jelen, a tárgyszeretetben és az önszeretetben is. A halálösztön megnyilvánulási formái, reprezentánsai sokfélék, a biológiai szinttől a kulturálisig, például az ismétlési kényszer, az agresszivitás szexuális formái (szadomazochizmus), de ide tartozik a felettes én szigorúsága, illetve kegyetlensége is, mely a bűntudatban jelentkezik. A libidót Freud erósz energiájának megjelölésére foglalja le, hogy elválassza a halálösztön energiájától: vagyis pozitív, létrehozó energiát jelöl vele. Elismeri, hogy a halálösztön nagyon nehezen érhető tetten, meghúzódik erósz mögötti maradványként – talán maga sem volt meggyőződve tételezése jogosultságáról, amely pusztán teoretikus alapon áll. Sokan rátapintottak Freud elméletének erre a bevallottan gyenge pontjára, például Ricoeur kérdései is innen indulnak. Ő egyféle természetfilozófiát lát Erósz és Thanatosz antagonizmusában, amely a tudatfilozófia elleni tiltakozásból született, és ebbe az egész libidóelméletet belevonná.

 

Az Ember = Vágy, Freud a vágy metafizikusa

 

Ricoeur szerint Freud azok közé a filozófusok közé tartozik, akik számára az ember vágy. Hasonlóan gondolkodik Spinoza (a ’conatus’ fogalma), Leibniz (törekvés), Schopenhauer (akarat) és Nietzsche több szempontból. A halálösztön tételezése számomra sem tűnik evidensnek, de erósz kozmikus működése sem, mely végül az egész emberiségre kiterjed: az embereket először családokba, törzsekbe, népekbe, majd egyetlen nagy egységbe tömöríti. (A folyamat fejlődése során erószból általános emberszeretet lesz.) Nyilvánvalóan azért kellett egy erósszal ellentétes erőt is tételeznie, mert a hétköznapi embertől mi sem áll távolabb, mint hogy „szeresse felebarátját”, a keresztény erkölcs parancsa aligha a realitáson alapul. Ez teljesíthetetlen parancs, amely a lelkiismeretben bűntudatként jelenik meg. Freud is eljut ezen az úton erkölcs genealógiájának kérdéséhez, az ember, a jó és rossz, a bűn kérdéséhez, ami egyúttal a törvény és a vallás keletkezésének problémája is.

 

Az ember nem eredendően jó, hanem rossz, agresszív felebarátjával szemben

 

Ezért miközben Erósz hozza létre a kultúrát azáltal, hogy a férfiembert a női emberrel összekapcsolja, a halálösztön, az agresszió állandó felbomlással fenyegeti ezt a kultúrát. A kultúra fékezi a másik elleni agressziót, de ezáltal befelé fordítja, önrombolóvá teszi. Freud tragikus narratívát alkotott; kultúraelmélete annál is inkább tragikus, mivel a halálösztönnel egyedüli ellenerőként a szexuális ösztön áll szemben, amely viszont a kulturális elfojtás következtében lassan elsorvadóban van. Hankiss Elemér Az emberi kaland c. könyvében jellemzi így Freud kultúraelméletét. A szexuális ösztön visszafejlődik. Ennek jele a szerelmi élet általános lebecsülése. (Amely összekapcsolódik a nők általános lebecsülésével, tehetjük hozzá.) Így a szexuális ösztön talán egy visszafejlődőben lévő funkció, az lesz a sorsa, mint a törzsfejlődés során egyes szerveinknek. Freud jó terapeuta volt és jó diagnoszta, látta, hogy páciensei problémáinak oka az örömérzés csökkenése. Általában véve ezzel „életcélunk teljesítése hanyatlott” – írja –, ez okozza a rossz közérzetet a kultúrában.

 

Összefoglalás

A nőnek ebben az elméletben a szexuális tárgy szerepe jut, és a kultúraellenes, visszahúzó erőé. A nő számára a szellemi alkotás hiányában fennmaradó lehetőség a testi reprodukció, ezáltal válhat normális nővé. Ez alapján nyugodtan minősíthetjük Freudot patriarchális gondolkodónak, ezért is a feminista kritika tárgya évtizedek óta. Vannak azonban olyan elméleti pontok, melyek a nők számára kedvezőbb irányba fejleszthetők tovább, ahogy nőtanítványai már elkezdték K. Horney-tól, H. Deutschon át M. Kleinig. Mai követői közül J. Mitchell és N. Chodorow nevét érdemes megemlíteni. Chodorow magyarul megjelent könyve A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet (Bp., Új Mandátum, 2000) egy modernebb, új szemléletű pszichoanalitikus elméletet is tartalmaz a családszerkezet és a női személyiség kialakulásáról. Ő már a tárgykapcsolati iskolához tartozik, mely a pszichoanalitikus elméletek újabb változata. Freud jelentős kritikái nagyrészt a feminista elmélet oldalán keletkeztek, bár nem kizárólag.

 

<< A nemek különbsége: aktív–passzív szexualitás – a nőiség Freud szerint    Róheim Géza: A kultúra eredete és szerepe >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés