Fogalomtár etika szakosoknak

Elfojtás

Elfojtás: A különböző lelki vagy én-instanciák különböző elv szerint és különböző funkcióban működnek, ami gyakran konfliktushoz vezet közöttük. Mivel a konfliktus a lelki energia-egyensúly megbomlását eredményezi (lelki készülék), amit az én tartósan nem képes elviselni, arra kell törekednie, hogy valahogyan megszüntesse ezt. A konfliktus az ösztön-én és az én, illetve a felettes-én és az én között jön létre, azáltal, hogy olyan követeléseket vagy elvárásokat támasztanak az énnel szemben, melyet az nem teljesíthet. Az én saját pozíciójának megőrzése és a személyiség egységének biztosítása miatt az ezekhez a törekvésekhez kapcsolódó képzeteket (emlékek, gondolatok, képek) vagy elhárítja, vagy elfojtja. A különböző vágyképzetek elfojtásának előzetes feltétele, az ún. őselfojtás, melynek eredményeképpen valamely elfojtott vágyképzet a vele asszociatív kapcsolatban lévő vagy az idők során ilyen kapcsolatba kerülő többi képzetet magához vonzza, és elfojtottá teszi. Az elfojtás akkor következik be, ha egy ösztöntörekvés kielégülése önmagában örömmel járna, viszont a lehetséges következményei kínt váltanának ki. Az elhárítás és az elfojtás is alapvetően a psziché védekező mechanizmusa. Azonban mivel a tudatos éntől ily módon eltérített képzetek nem válnak semmivé, hanem a tudattalanban rögzülnek, bármikor jelentkezhetnek. Ennek elhárítására az elfojtott képezetek állandó ellenmegszállást igényelnek, ami viszont növeli aktivitásukat, és ezért még erősebben jelentkeznek, és még több energiával lehet csak elfojtani őket. Ez az öngerjesztő folyamat áll a lelki betegségek hátterében, ezért az elfojtás elmélete a pszichoanalízis alapgondolata. Az öröklött és velünk születet ösztöntörekvések mellett az elfojtott ösztöntörekvések alkotják a tudattalan tartalmát.

„Okunk van feltételezni egy őselfojtást, az elfojtás első fázisát, ami abban áll, hogy az ösztön lelki képzet-reprezentációja nem kap engedélyt a tudatba való belépésre. Ezzel fixáció keletkezett; a szóban forgó képzet ettől kezdve változatlanul fennmarad, és az ösztön hozzá kapcsolódik. (…) Az elfojtás második szakasza, a valódi elfojtás az elfojtott reprezentáció lelki származékaira vonatkozik, vagy máshonnan érkező gondolatokra, amelyek asszociatív kapcsolatba kerültek velük. Emiatt a kapcsolat miatt ezek a képzetek ugyanarra a sorsa jutnak, mint amire az őselfojtás alá vetett tartalom. A voltaképpeni elfojtás tehát utólagos elfojtás. Egyébiránt igazságtalanok vagyunk, ha csak azt a taszítást emeljük ki, ami a tudat részéről az elfojtandó tartalmakra hat. Figyelembe kell vennünk azt a vonzerőt is, amit az őselfojtás alá került tartalom fejt ki mindenre, amivel összekapcsolódhat. Valószínű, hogy az elfojtási folyamat nem érhetné el célját, ha ezek között az erők között nem lenne együttműködés, ha nem lenne egy már előzőleg elfojtott tartalom, ami készen áll a tudatból kitaszított képzetek felvételére.” (Az elfojtás, 1915. in. Freud – VI.: Ösztönök és ösztönsorsok, Metapszichológiai írások, 63-75. o. Filum Kiadás, 1997.)

K. L.