4. fejezet: A fizikai tárgyak létezése az időben

4. Thészeusz hajója

A fizikai tárgyak alkotórészei változásának problémáját szeretném egy további, az endurantizmustól és perdurantizmustól nagyjából függetlenül tárgyalható problémával illusztrálni: az úgynevezett Thészeusz hajója gondolatkísérlettel. Ez a gondolatkísérlet további, a fizikai tárgyak azonosságával és változásával kapcsolatos alapvető metafizikai intuíciókat hoz a felszínre. Mint látni fogjuk: egymással homlokegyenest ellenkezőeket.

4.1. A probléma

4.1.1. A probléma első megközelítésben

Az ismert történet a következő: miután Thészeusz, az athéni hős legyőzte a gonosz Minothauruszt és hazahajózott Kréta szigetéről, hajóját az athéniak kérésére dicsőséges tette emlékeként rájuk bízta. Ahogy telt-múlt az idő, az athéniak észrevették, hogy a hajó bizonyos alkatrészei (deszkái, szegei, kötelei, vitorlái stb.) tönkrementek. Az athéniak nem akarták, hogy a hajó az enyészeté legyen, ezért a tönkrement részeket az eredetiekkel megszólalásig hasonló új részekkel pótolták, gondosan ügyelve arra, hogy a hajó eredeti formája megmaradjon. A dolog úgy alakult (pontosabban: alakulhatott volna úgy), hogy az idők során az eredeti hajó valamennyi alkatrészét kicserélik, és az eredeti hajó egyetlen alkatrésze sem marad a kikötőben ringó hajóban.

Miképp vélekedjünk erről az esetről? Egy lehetséges (józan észre apelláló) álláspont a következő: mivel egy összetett tárgy megváltozhat alkatrészei tekintetében úgy, hogy eközben a kérdéses tárgy azonossága megmarad (feltéve, ha az alkatrészek cserélgetése fokozatosan történik), a renovált hajó ugyanaz a hajó, mint az eredeti hajó. Annak ellenére ugyanaz, hogy a renovált hajó egyetlen olyan alkatrészt sem tartalmaz, mint az eredeti.

Tegyük fel, hogy valaki nem ért egyet ezzel az állásponttal. Mit állíthat? Állíthatja például azt, hogy van egy meghatározott százaléka az eredeti hajó összes alkatrészének, mely százalék alatti alkatrész kicserélése esetében a renovált hajó még azonos az eredeti hajóval, mely százalék feletti alkatrész kicserélése esetében azonban már nem azonos vele.

Ez a javaslat nem tartható. Tegyük fel, hogy a kérdéses százalékot 5 %-ban állapítjuk meg, és azt mondjuk: ha az eredeti hajó összes alkatrészének 5 %-ánál kevesebb elemet cserélünk ki, akkor a renovált hajó = eredeti hajó, ha azonban 5 %-ánál több elemet cserélünk ki, akkor a renovált hajó ≠ eredeti hajó. Nevezzük most az eredeti hajót a-nak, a renováltat b-nek. Tegyük fel, hogy a hajó alkatrészeinek 4 %-át cseréljük ki. Ebben az esetben: a = b. Tegyük fel továbbá, hogy b hajó alkatrészeinek szintén kicseréljük 4 %-át, és így kapunk c hajót. Ebben az esetben b = c. Mivel elfogadjuk az azonossági reláció tranzitivitását, mely szerint ha a = b és b = c, akkor a = c, azt kell állítanunk, hogy a hajó azonos c hajóval. Csakhogy, a hajó és c hajó nem lehet azonos egymással, ugyanis a és c hajó alkatrészének több mint 5 %-a különbözik. Egészen pontosan 8 %-a. (Feltéve persze, hogy másik 4 %-ot cseréltünk ki.) Ellentmondáshoz jutottunk: egyrészről az azonosság tranzitivitása miatt azt kell állítanunk, hogy a = c, másrészről azonban - lévén a és c több mint 5 %-ában különbözik - azt kell állítanunk, hogy a ≠ c. Természetesen bármekkora százalékot állapítunk meg, az ellentmondás elkerülhetetlen.

Mi következik ebből? Az, hogy csak két konzisztens álláspont lehetséges. Vagy azt kell állítanunk, hogy a renovált hajó annak ellenére azonos az eredetivel, hogy egyetlen alkatrészük sem közös, vagy azt kell állítanunk, hogy már egyetlen elem kicserélése esetében sem azonos a renovált hajó az eredetivel. Ez utóbbi álláspont a 3.2.3. részben már említett mereológiai esszencializmus.

Mármost amennyiben (1) nem akarjuk elfogadni a mereológiai esszencializmust, mert szilárd meggyőződésünk szerint egy összetett tárgy egyetlen darab alkatrészének kicserélése nem vonja maga után a kérdéses tárgy azonosságának elvesztését, és amennyiben (2) belátjuk, hogy nem állapíthatunk meg egy adott százalékot, amely alatt egy összetett tárgy alkatrészeit kicserélhetjük úgy, hogy a tárgy azonossága megmaradjon, és amely felett annak azonossága elveszik, úgy azt kell állítanunk: az összetett fizikai tárgyak annak ellenére azonosak maradhatnak, hogy valamennyi alkatrészüket kicseréltük.

4.1.2. A probléma második megközelítésben

Ott tartunk, hogy jó okunk van feltételezni, hogy az eredeti hajó valamennyi alkatrésze kicserélése ellenére a renovált hajó azonos az eredeti hajóval. Most azonban csavarjunk a dolgon. Tegyük fel, hogy az athéniak annyira buzgók voltak, hogy az eredeti hajó valamennyi eredeti lecserélt alkatrészét megőrizték egy raktárban. Ahogy folyamatosan cserélődtek az eredeti hajó alkatrészei, és egyre kevesebb eredeti alkatrész maradt a kikötőben ringó hajóban, úgy egyre gyarapodott a raktárban levő eredeti alkatrészek száma. És amint az eredeti hajó utolsó elemét is kicserélték, a raktárban összegyűlt az összes eredeti alkatrész. Tegyük fel, hogy valaki a későbbiekben valamilyen szupertechnikával az eredeti hajó eredeti alkatrészeiből újraépíti (rekonstruálja) a hajót. E rekonstruált hajó pedig - éppen úgy, mint a renovált - pontosan ugyanolyan, mint az eredeti volt.

Hogy állunk? Van két, teljesen ugyanolyan, azaz valamennyi intrinzikus tulajdonságában megegyező hajó: a renovált és a rekonstruált, és mindkettő esetében jó okunk van arra, hogy azonosnak tekintsük Thészeusz eredeti hajójával. Azt, hogy miért van jó okunk a renovált hajót azonosnak tekinteti az eredetivel, már láttuk. De milyen okunk van a rekonstruáltat azonosnak tekinteni az eredetivel? Először is: a rekonstruált hajó pontosan ugyanolyan intrinzikus tulajdonságokkal rendelkezik, mint az eredeti hajó. Másodszor: a rekonstruált hajó pontosan ugyanazokból az alkatrészekből áll, mint az eredeti hajó. Harmadszor: az „eredeti hajó - rekonstruált hajó" esete analógnak tűnik azzal az esettel, amikor például szétszedem a kerékpárom és összerakom a kerékpárom. Nyilván senkinek nem jutna eszébe azt állítani, hogy a szétszedés előtti és az összerakás utáni kerékpárom nem azonos. Negyedszer: alakulhattak volna a dolgok úgy, hogy az eredeti hajót szétszedik, anélkül azonban, hogy pótolták volna a hiányzó részeit. Vagyis lehetséges lett volna, hogy nem létezik renovált hajó. Ugyan ki kételkedne ekkor abban, hogy az eredeti hajó azonos a rekonstruált hajóval?

A probléma ezek után a következő. Mind a renovált, mind a rekonstruált hajó esetében érvelhetünk úgy, hogy azonos az eredetivel. Ha csak a renovált hajó létezne és a rekonstruált nem, akkor nem haboznánk azt mondani: renovált hajó = eredeti hajó. Ha csak a rekonstruált hajó létezne és a renovált nem, akkor nem haboznánk azt mondani: rekonstruált hajó = eredeti hajó. Csakhogy mindkét hajó - az azonossági reláció tranzitivitása miatt - nem lehet azonos az eredeti hajóval. Ha ugyanis a renovált hajó = eredeti hajó, és az eredeti hajó = rekonstruált hajó, akkor a renovált hajó = rekonstruált hajó. Ezt állítani azonban abszurd. A renovált és a rekonstruált hajó két különböző hajó. Az előbbi a kikötőben ring, a másik a raktárban porosodik.

4.2. A probléma megoldási javaslatai

4.2.1. A renovált hajó azonos az eredeti hajóval

Aki szerint (például: Lowe 1983, 2002: 30-3) a renovált hajó azonos az eredeti hajóval, a következő két intuitív megfontolásra épít. (1) Ha az eredeti hajó egy részét kiszereljük és egy új elemmel pótoljuk, akkor a hajónak ez az új elem lesz a része, és a kiszerelt régi elem megszűnik a hajó részének lenni. (2) Ha az eredeti hajó egy kiszerelt részét egy másik hajóba építjük, akkor az eredeti hajó kiszerelt része ennek a másik hajónak a részévé válik.

Vegyük azt az esetet, hogy félig szétszedem a biciklimet. A biciklim bizonyos részei részben a félig szétszedett biciklimben vannak, részben azon kívül, mondjuk a műhelyben. INTUÍCIÓ: ebben az esetben a biciklim rendelkezik valamennyi részével, így ama részekkel is, melyek éppen nincsenek beépítve a biciklimbe, és a műhelyben vannak. Vagyis: annak ellenére rendelkezik a biciklim minden részével, hogy részei között vannak olyanok, amelyek rajta kívül vannak.

Az INTUÍCIÓ azonban megváltozik, ha a biciklim valamely alkatrészét egy másik biciklibe építem. Ebben az esetben ugyanis azt súgja az INTUÍCIÓ: a kérdéses alkatrész megszűnt a biciklim részének lenni, és ama másik bicikli részévé vált, amelyikbe beépítettem. Illetve azt súgja: az a rész vált az én biciklim alkatrészévé, amellyel biciklim egy kiszerelt és eltávolított (esetleg másik biciklibe beszerelt) alkatrészét pótoltam.

A Thészeusz hajó probléma kapcsán tehát az INTUÍCIÓ a következő: ha az eredeti hajó kiszerelt részeit nem pótolták volna új elemekkel, akkor ezek a kiszerelt részek még a hajó részei volnának. Mivel azonban a kiszerelt elemeket újakkal pótolták, a kiszerelt részek megszűntek a hajó részének lenni és az újonnan beépített elemek váltak a hajó részeivé. Illetve: amellett, hogy a régi, kiszerelt alkatrészek megszűntek az eredeti hajó részének lenni, ha ezeket az eredetiből kiszerelt elemeket valamilyen másik hajóba építjük, akkor ezek az elemek a másik hajó részeivé válnak.

Erre az INTUÍCIÓRA támaszkodva azt mondhatjuk: a renovált hajó azonos az eredeti hajóval, ennek ugyanis az újonnan beszerelt elemek lettek a részei, és a régi (kiszerelt) elemek megszűntek a részei lenni és egy másik (a raktárban porosodó) hajó részeivé váltak.

4.2.2. A rekonstruált hajó azonos az eredetivel: a múzeumigazgató intuíciója

Ha a múzeumigazgatót kérdeznéd arról, hogy melyik hajót vásárolja meg a múzeuma számára, akkor (majdnem biztosan) azt felelné, hogy a rekonstruáltat. INTUÍCIÓJA szerint ugyanis az a hajó azonos az eredetivel, amely numerikusan ugyanazokból a részekből áll. INTUÍCIÓJA azt súgja, hogy azért a rekonstruált hajó azonos az eredetivel, mert maga Thészeusz azokon a deszkákon lépdelt, azokat a köteleket ragadta meg, amelyekből a rekonstruált hajó áll. A renovált hajó alkatrészeihez Thészeusznak az égvilágon semmi köze: nem látta őket, nem fogta őket, lábaival nem taposta őket.

Sőt, a múzeumigazgató (mereológiai esszencializmussal rokonszenvező) INTUÍCIÓJA az, hogy ha történetesen az eredeti hajó valamennyi alkatrészét széthordták volna a világ különböző részeibe, és beépítették volna különböző tárgyakba őket, azonban évszázadokkal később ezek az alkotórészek egy kozmikus véletlen folytán egy helyre kerültek volna, és valaki összerakta volna őket, akkor e (rekonstruált) hajó azonos volna az Thészeusz hajójával.

Döntését alátamasztandó a múzeumigazgató érvelhet úgy, hogy az „eredeti hajó = renovált hajó" elképzelés mellett felhozott fentebbi megfontolás kulcsa, jelesül hogy „ha egy alkatrészt kiszerelek és más tárgyba szerelek, akkor az ominózus alkatrész elveszíti az eredeti tárgy alkatrészének lenni tulajdonságot, és ama másik tárgy részévé válik" bizony nem minden esetben plauzibilis. Tegyük fel, hogy egy család kempingezni megy. Mikor épp verik fel a sátrukat, szomorúan konstatálják, hogy hiányzik néhány sátorcövek, és így nem fog sikerülni a sátor felállítása. A család egyik tagja elmegy és elkéri egy másik család pontosan ugyanolyan sátrának néhány sátorcövekét, melyek segítségével aztán felverik a sátrát. Ebben az esetben - érvelhet a múzeumigazgató - határozottan szembenáll az INTUÍCIÓVAL azt mondani, hogy a kölcsönbekapott sátorcövekek elvesztették ama tulajdonságukat, hogy ama másik család sátrának a részei. Inkább azt súgja az INTUÍCIÓ, hogy a másik család sátra rendelkezik valamennyi részével, annak ellenére, hogy bizonyos részei épp egy másik család sátra részeiként funkcionálnak. (Persze mondhatod: a múzeumigazgató intuíciója csak azért súgja ezt, mert a kölcsönkért sátorcövekeket vissza kell adni, ennek azonban nincsen köze a dologhoz.)

4.2.3. Két extrém megoldás

Vegyük a következő két igen erős meggyőződésünket a fizikai tárgyak azonosságával kapcsolatban:

(1) Nem lehetséges az, hogy egy és ugyanazon fizikai tárgy egy időben a tér két különböző helyén legyen.

(2) Nem lehetséges az, hogy két ugyanolyan típusú/fajtájú, de numerikusan különböző fizikai tárgy egy időben a térnek ugyanazon a helyén legyen.

Az egyik extrém megoldás: adjuk fel az (1)-t és állítsuk azt, hogy mind a renovált, mind a rekonstruált hajó azonos az eredeti hajóval. Hogyan képzeljük ezt el? Úgy, hogy az eredeti hajó fízionált: az egyetlen hajóból - a fentebb leírt események hatására - kettő jött létre.

A másik extrém megoldás: adjuk fel a (2)-t, és állítsuk azt, hogy mind a renovált, mind a rekonstruált hajó eredetileg a kikötőben volt, olyan módon, hogy e két numerikusan különböző hajó koincidált, egészen addig az időpontig, amíg a renoválás és ezzel a részek eltávolítása megkezdődött. E szerint: félrevezető Thészeusznak a hajójáról beszélni, ez ugyanis két numerikusan különböző hajó egybeesése.

Természetesen mindkét javaslat szembenáll az azonosság tranzitivitásának tézisével, de most emelkedjünk ezen felül. Más miatt is különös ez a két megoldási javaslat. Nevezetesen: bármelyik álláspontot fogadjuk is el a kettő közül, át kell értékelnünk azt, ahogyan normálisan (a józan észnek megfelelően) számláljuk a fizikai tárgyakat. Normálisan a fizikai tárgyak számlálása, vagyis az, hogy egy helyen hány darab fizikai tárgy van, függetlenül történik attól, hogy milyen események történtek a múltban, illetve hogy milyen események fognak bekövetkezni a jövőben.

A következőről van szó. Legyen az az állítás, hogy mind a renovált, mind a rekonstruált hajó azonos az eredetivel. Tegyük fel, hogy a tengeren hajózunk, és megpillantunk két numerikusan különböző, de minden intrinzikus tulajdonságában azonos hajót. Ebben az esetben arra a kérdésre, hogy „hány hajót látunk?", nem tudunk felelni anélkül, hogy ismernénk e két hajó történetét. Lehetséges ugyanis, hogy valójában nem kettő, hanem egy hajót látunk; egy hajót, amely a múltban fízionált.

Legyen most az az állítás, hogy eredetileg mind a renovált, mind a rekonstruált hajó a kikötőben volt, és e két numerikusan különböző hajó koincidált. Tegyük fel ugyancsak, hogy a tengeren hajózunk, és megpillantunk egy hajót. Ebben az esetben arra a kérdésre, hogy „hány hajót látunk?", nem tudunk felelni anélkül, hogy ismernénk e hajó jövőjét. Lehetséges ugyanis, hogy amit látunk az nem egy hajó, hanem valójában kettő, csak még a koincidálás fázisában.