Vallásfilozófia

Törvény

Fogalmak: nomosz, logosz, isteni és emberi törvény, univerzális törvény, apodiktikus és kazuisztikus törvény, misna, talmud, gemara, halakha, aggáda, restauratív és utópista messianizmus, hit általi megigazulás, sarí'a, fiqh, kánonjog, fatva, adamita és noahita törvények, zsinat,  monarchia.

Nevek: Szent Pál, Qumrán, Szent Ágoston, Sabataj Cví, Luther, Mohamed. 

Összefüggések: üdvszerző cselekedet és szabad akarat kapcsolata, kegyelem és szabad akarat kapcsolata, isteni törvény szükségszerűsége, törvény és tekintély, monarchia és monoteizmus különbsége.

Bevezetés

A törvény a vallások identitás-alkotásának fontos eszköze. A vallási törvény a vallás követőjének életét szabályozza. A zsidóság és az iszlám számára kezdetben minden az életet irányító törvény vallási eredetű. Szigorú értelemben véve nincs más törvény, csak a vallási. A kereszténység ezzel szemben már genezisében megkülönbözteti a világi (szekuláris) és a vallási törvényt. A vallások elvárásokat támasztanak követőik viselkedésével szemben, valamint az istentisztelet rendjével kapcsolatban. Minden vallás megkülönböztet alapvető és kevésbé alapvető szabályokat. Az alapvető szabályok az alapító kinyilatkoztatásból közvetlenül származtatódnak, míg a kevésbé fontos szabályokban széles tere nyílik a helyi közösség hagyományainak. A fontos vallási törvények tartalmaznak nyelvi formulákat, liturgikus szabályokat és viselkedési előírásokat. A vallási közösség tagja egyben jogi közösség tagja is lesz.

A törvény szó jelentéseinek kifejtése általában

Alapvető különbséget teszünk univerzális és nem univerzális törvény között. 

1. Az univerzális (egyetemes) törvény: az, ami mindig mindenhol szükségképpen ugyanaz. Ilyenek például a természettudomány által tételezett törvények, pl.: a tömegvonzás.

2. A jogi típusú törvényfogalom a törvényhozó hatalmától függ (azaz joghatóságának kiterjedésétől). A görög szóhasználat alapján két típusú fogalmat különítünk el: a nomosz (gör. szokáson alapuló törvény) a helyi érvényű törvény, mind időben mind térben változhat, ezért kontingens, azaz esetleges. Ezzel szemben a logosz (gör. a világ rendezőelve) a világ racionális, ésszel felismerhető, nem változó, szükségszerû elve vagyis az univerzális törvény. A nomosszal szemben elvárás, hogy ne mondjon ellent a logosznak. Amennyiben ellentmondana, a helyi törvény elveszti legitimitását és káoszhoz vezet vagy módosítást követel, illetve feszültséget hoz létre.

3. Ez a felosztás (nomosz vs. logosz) a vallási törvényekkel kapcsolatban problémákhoz vezet. Ezek a következő kérdésben foglalhatóak össze: hogyan kell értelmezni egy partikuláris közösség vallásának univerzális érvényességi igényét? Vagyis azt a szituációt, amikor a nomosz logoszként lépne fel. A partikuláris közösség számára a törvény a logosz alakját ölti, míg a közösségen kívüliek és más közösségek számára nomosz formájú. Ez a szituáció tipikus a monarchikus vallásokban.

Megjegyzés a „monarchikus" szó használatához: az újabb korban az egy istenben hívő vallásokat „monoteistának" nevezik. Az elnevezés a 18. századtól használatos, és egybeesik a felekezetileg semleges filozófiai teizmus kialakulásával. Ez előtt az egy princípiumot, egy istent tételező vallásokat illetve filozófiai teológiákat a „monarchikus" (monosz + arkhé, egy + uralkodó elv) terminussal nevezték meg, azaz a világnak, a kozmosznak egyetlen forrása és uralkodója van. A monoteizmus nem azonos jelentésű a monarchiával. Elképzelhető, hogy csak egyetlen istent tételez egy teológia, de ez az isten nem uralkodik a világ felett (ilyen például a peripatetikus gondolat az első mozdulatlan mozgatóról, illetve bizonyos értelemben ilyen a gnosztikusok szigorúan transzcendens, a világgal közvetlenül nem foglalkozó legfőbb istene, aki a látható világba nem avatkozik be), de ilyen típusú a deista elképzelés is („a gép forog, az alkotó pihen"). Az egyik terminus uralmi és politikai aspektusokat is hordoz, míg a másik nem köteleződik el ezekben az irányokban. A zsidóság, a kereszténység és az iszlám is szigorúan monarchikus: a világnak egyetlen Ura és törvényhozója van, és a politikai aspektus a vallási és a világi törvény egybeesésében igen jól érzékelhető.

4. Apodiktikus: általános elvet deklaráló törvény, általános formában megfogalmazott, az egyedi esetekre nem tér ki. Pl. „Ne gyilkolj!" (ld. Ex. 20, 13-17)

Megjegyzés: A híres parancs jelentése nem az ölés általános tilalmát (azaz pl. a háború tilalmát jelenti), hanem a egymás közötti gyilkosság tilalmát.

5. Kazuisztikus: eseti törvény, felépítése általában „ha, akkor"-szerkezetû (pl. Deut. 23, 21, 24-25). Ez mindig adott feltételek fennállása esetén, tehát nem általánosan alkalmazható.  

I. A zsidó törvény fogalmai

A. Törvény a Héber Bibliában: 

A Héber Bibliában „törvény"-re is fordítható szavak: tóra (egyébként: tanítás), micva (tsz. micvot). A legelfogadottabb értelmezési hagyomány szerint a Tórában 613 törvény található. Fontos, hogy a kultuszhoz tartozó és a morális parancsok jelentőségében nincs eltérés, azonos súlyúak, és semmilyen kritérium szerint nem különböztetik meg őket (azaz a „tízparancsolat" vagy az étkezési előírások egyforma súlyúak). Tehát a kultikus és morális parancsok között egyaránt van kazuisztikus és apodiktikus is, valamint a büntetések rendszere sem különbözteti meg a kétfajta parancsot (a kultikusat és a morálisat). Történeti megjegyzés: ez az értelmezési hagyomány nem követhető vissza korábbra, mint a római császárkor.  

A zsidó törvényfogalom sajátosságait már a zsidóság antik környezete is azonosította, jelesül, hogy a vallási törvény az élet minden területét szabályozni törekszik, így a moralitást is.

1. Nép és egyén közössége. Az individuális moralitás nem választható el a nép moralitásától. A nép úgy jelenik meg isten előtt mint egyetlen személy, és a nép egyetlen személye úgy jelenhet meg, mint a nép maga. Ennek következménye, hogy a közösség felelőssé tehető azért, mert egyesek megszegték az egész népre egységesen vonatkozó törvényt, és így egyesek büntetése az egész népre kihathat (pl. Dávid bûne miatt „nem távozik el a fegyver Izraelről", azaz a nép bûnhődik Dávid vétkéért is). 

2. Egyetemes törvény. Habár a Tóra, a Törvény csak Izrael népére vonatkozik, azáltal, hogy ez a törvény az egyetlen isten törvénye, mind a legális, mind a morális törvények rendelkeznek egyetemes aspektussal, vagyis elvileg az egész emberiségre vonatkoznak. Ezek az adamita törvények: az a hét törvény, amely Ádám és Éva összes leszármazottjára, azaz az egész emberiségre érvényes: 1. bálványimádás tilalma, 2. blaszfémia tilalma, 3. bíróságok felállításának (az igazságszolgáltatás) kötelezettsége, 4. gyilkosság tilalma, 5. paráznaság tilalma, 6. rablás tilalma. Ehhez jön egy hetedik törvény a vízözön után, amely az adamita törvényekkel együtt a noachita törvényeket alkotja, ugyanazon érvényességi körben: 7. élő állat húsának fogyasztása (a vér fogyaszása) tilos.

B. Próféták

A törvényes-morális viselkedésnek azon részeit tartják döntőnek, amelyik a közösségi viszonyokat érinti: nagyobb hangsúlyt helyeznek pl. a  politikára, a gazdaságra és a közösségi életre, de a bálványimádást is mint közösségi tevékenységet definiálják és ítélik el.

Egyes prófétáknál megjelenik a szív körülmetélésének gondolata, amely korábban ismeretlen volt. Ez azt jelenti, hogy jelentőségre tesz szert az az érzület, amivel a törvény rendelkezéseit végrehajtják (Jer. 9, 26, Ez. 44, 7). Nem állítják azonban, hogy elég lenne a szív körülmetélése, míg a testi körülmetélkedés szükségtelen. Ez utóbbi a szövetség jele, és a próféták is nélkülözhetetlennek tartják.

A szív körülmetélése (szemben a testi körülmetélkedéssel) válik a törvény lényegévé majd Pál apostolnál is. („az igazi zsidó belsőképpen az, és a szívének lelkében, nem betû szerint való körülmetélkedése az igazi körülmetélkedés" Róm 2, 29).

C. Törvény a rabbinikus irodalomban 

1. Misna (szó gyöke: snh, „sanah", ismételni, ismétlés útján újratanulni): a vallási törvénykorpusz, aminek megszerkesztése és írásba foglalása valószínűleg a 2. század végén történt meg. Ezen belül az egyes fejezetrészeket, tantételeket is misnának hívjuk. A misnák a Tóra alapján próbálják kiterjeszteni az egyes törvényeket a mindennapi élet még nem egyértelmûen szabályozott területeire. A kiterjesztés során gyakran elkerülhetetlenül eltávolodnak a Tóra szövegétől. E kiterjesztések a tannák (tanítók), vagyis egy közösség művei.

2. Talmud: a Misna értelmezése feletti vitákat tartalmazza, így magából a Misnából és a Gemarából áll, ami a Misna kiterjesztéseinek magyarázata és kommentárja. Minden elhangzó vélemény rögzített, gyakran a helyes válasszal kapcsolatos egyértelmű döntés nélkül. Két Talmud létezik: a palesztinai és a babiloni. Mindkettő rögzítése valószínűleg az 5-6. században zárulhatott le.

A Talmud tehát a Törvényen (Tórán) túli ú. n. „szóbeli tan", ami a hagyomány szerint a kinyilatkoztatás azon része, amely a Szinaj hegyén elhangzott ugyan, de nem került írásbeli rögzítésre és folyamatos kifejtésre vár.

3. Halakha (héb. a járt út): A Tórában található parancsolatoknak aktuális helyzetekhez és körülményekre szabott alkalmazása. A halakha alapvetően jogi jellegében különbözik az aggadától, a mesés elbeszéléstől, vagy történettől, amely egy vélemény alátámasztására és illusztrálására szolgál. A Talmud legfőbb törekvése a halakhák megtalálása és meghatározása. 

D. Problémák a törvénnyel és a törvény érvényessége

A Törvény örök és változatlan érvényességét megkérdőjelezheti messiási mozgalmak vagy teológiailag jelentős események megkérdőjelezhetik (pl. babiloni fogság). A Törvény érvényességének problémája szorosan kapcsolódik a messianizmus fogalmához.

Messianizmus: olyan vallásos, de ekképpen politikai-szociális várakozás, amely a történelem vagy az idők végére, és ezzel együtt egy megváltó vagy messiás eljövetelére irányul. Két alapvető formája, amely keveredés nélkül ritkán létezik (Gershom Scholem megkülönböztetése alapján): 1. Restauratív: a messiási kort egy régi, boldog kor, egy aranykor helyreállításának képzeli, és annak fogalmaival, képeivel írja le (pl. egy második Éden). 2. Utópista: ez az elképzelés úgy véli, a Messiás eljövetele egy eddig teljesen ismeretlen, meglevő fogalmainkkal nehezen megközelíthető állapotot hoz, olyat, amit eddig senki nem élt át, és senki nem ismert.

Egy vallásilag átértelmezett helyzetben a Törvény érvényessége a következőképpen tartható fent/meg:

1. ugyanaz marad 2. kibővül 3. könnyebben betartható lesz 4. átalakul 5. radikális esetben megszűnik.

 II. A keresztény törvény fogalma

Krisztus tanítása követőit a törvénnyel kapcsolatos állásfoglalás elé állította (a lehetséges változatokat lásd fentebb): hogyan és milyen mértékben érvényes a Törvény, melyet származása miatt Krisztusnak és kezdeti zsidó követőinek be kellett tartani.

Az evangéliumok annyiban hoznak változást, hogy önértelmezése alapján Krisztus áldozata új értelmet ad a Törvénynek, és ezért bizonyos törvényeket másoknál előbbre helyezhet, ismét másokat pedig érvényteleníthet: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" (Joh. 13, 34.), továbbá egy hasonlóan fontos helyen ezt olvashatjuk: „És megkérdé őt közülük (a farizeusok közül) egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.  A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." (Mt. 22, 35-40) Krisztus itt megismétli a Deut 6:5, Lev 19:18 két legfontosabb ószövetségi parancsát, melyeket egyes Jézus korabeli zsidó tanítók is a Törvény összefoglalásának tekintettek.

Krisztus azonban nem nyilatkozott egyértelműen arról, hogy egész pontosan hogyan kell viszonyulni ahhoz a rengeteg parancsolathoz (613), ami a Tórából kiolvasható, az viszont világossá vált, hogy követőinek döntést kell hozni ebben az ügyben. Krisztus kereszthalálával és feltámadásával követői szemében teljes egészében átírta a világ addigi rendjét, beteljesítette a Törvény és a Próféták ígéreteit. Azt, hogy megváltó tette milyen következményekkel jár, Pál apostol dolgozta ki részletesebben.

Pál válasza erre a kérdésére az, hogy „a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés" (Róm. 2, 29), azaz a belső, a hit törvényének betartása felülírja, és egyben eltörli a külsődleges, kultuszra és mindennapi életre vonatkozó törvények betartásának kötelezettségét. (Látjuk, hogy ez emlékeztet a próféták intelmeire, ám kizárólag a lélek, a belső körülmetélését követeli meg, és a külső jegyeket immár fölöslegesnek ítéli.) Pál ezzel a kultikus és a morális törvényeket radikálisan különválasztja, ezért határozott különbséget láthatunk egy olyan hagyomány viszonylatában, amely nem tesz különbséget e két törvénytípus között.

Pál apostol emellett a külső embert és a belső embert is különválasztja: a belső ember a megváltott ember, aki már tudja, hogy mi az értelme eddigi szenvedésének. Ez az értelem pedig nem más, mint a megváltás. A külső ember az, amelyik a belső bizonyosságtól függetlenül viseli a megpróbáltatásokat Krisztus második eljöveteléig, az „idők" végezetéig: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk. (...) Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazonáltal napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2Kor. 4, 8-9; 16-18)

A kereszténység ugyanakkor mint látható közösség és szervezet nem lehet meg szabályozás nélkül. Ilyen szabályozandó terület például a liturgia (gör. leitourgia, „szolgálat" -istentisztelet), a liturgiát vezető pap személyével kapcsolatos kérdések, a szentségek és az egyházszervezet valamint az egységes tanítás. Ezeket az elvárásokat zsinatok, tanácskozások és viták sokasága szabályozta, mely szabályozás az ún. kánonjogban öltött formát.  

III. A törvény fogalma az iszlámban

Az iszlám vallás magát a kinyilatkoztatást is törvénynek nevezi, vagyis a Korán egyben törvénykönyv is (sarí'a - isteni törvény). A Koránra és a prófétai Szunnára (szokás) és az azt elbeszélő hadíth-irodalomra épül a sarí'a, mely a mai nyelvhasználatban a muszlim vallásjogot jelöli, amint az szemben áll a szekuláris joggal (qánún - törvény). Az iszlámban állam és vallás a modernitásig nem volt szétválasztható - a vallásjog kifejezője, végrehajtója az állam. A saría mégsem szervezett terület - ennek megfelelően az idők során sok vallásjogi iskola alakult ki, melyek véleményei, vallásjogi döntvényei sok kérdésben eltérnek egymástól. A szunnita iszlámban négy főbb vallásjogi iskola alakult ki, melyek négy személyiséghez kapcsolódnak (hanbalita, sáfiita, hanafita, és málikita).A síita iszlám legnagyobb vallásjogi iskolája a Dzsa'afarí.

Történetileg:

Az iszlám jog sokféle elemet egyesít magában: a régi Arábia szokásjogát és a meghódított területek (elsősorban római és perzsa) fejlett jogrendszereit. Formatív periódusában az Omajjád, majd az Abbászida dinasztia igyekezett kizárólagos államjoggá tenni a sarí'át. A politikai hatalomtól ugyanakkor független maradt, s talán ezért is működött a szétszakadt iszlám birodalom egyesítő erejeként. Az Ottomán periódusban a szultánok saját, világi, szekuláris törvénykezését hívták qánúnnak. Ez a törvénykezés azonban a sarí'ával nem lehetett ellentétes. Mégis, a sarí'a legfőbb képviselője, a sejk ul-iszlám a szultán kinevezettje volt. Ma az iszlám jog legnagyobb kihívása a szekuláris jog, mely az államot tőle függetlenként kezeli.

Szerkezetileg:

Az iszlám jog egysége a következőben áll: minden emberi cselekedetet és viszonyt a kötelező, az ajánlott, a semleges, a kifogásolható és a tiltott fogalmai szerint gondol el. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a sarí'a a vallási kötelezettségek rendszerének része, melyet átszőnek nem-jogi elemek. A szigorú értelemben vett jogot fiqh-nek hívják (ar. „tudás"). Ez az a halmaz, mely a vallásjogi döntvényeket és az azok meghozatalához szükséges eszközöket és metódusokat tartalmazza. A sarí'a ebben az esetben mint elvek összesége jelentkezik, melyeket „aktivál" a fiqh. A szunnita iszlámban a fiqh forrásai a Korán és a hadísz-irodalom, míg a síitáknál ehhez hozzájárul még a 12 imám cselekedetei és mondásai.

Tárgya:


Alapvetően a hívő egész életét szabályozza. Két nagy területre osztható: 1. a vallásos kötelességek szabályozása (al-ibádát) és a 2. az emberi viszonyok szabályozása (al-mu'ámalát). Az első területhez tartozik az ima, a tisztálkodás, de a mekkai zarándoklat helyes végrehajtása is. A második kategóriába a „polgárjog" (tehát válás, öröklés stb.) és a büntetőjog (lopás, gyilkosság stb.) valamint az állam és az állam vezetőjének jogai és kötelezettségei. 

Feladatok:

1. Keresse meg azokat a helyeket a Bibliában, ahol megtörténik vallási és világi törvény megkülönböztetése!

2. Mondjon példákat a Bibliában és a Koránban alapvető előírásokra és nem-alapvető előírásokra.

3. Ismer-e olyan személyt, akit a zsidóságon belül egy ideig legalábbis sokan messiásnak tartottak!

4. Tud-e néhány olyan morálisan kívánatos cselekedetet, amit törvényi szankciókkal nem lehet kikényszeríteni?

5. Írjon egy restauratív messiási elképzelést saját ismeretei alapján (nem kell, hogy már meglevő elképzelésekhez hasonlítson)!

6. Írjon utópista messiási elképzelést szintén saját ismeretei, fantáziája alapján!

7. Keressen a Héber Bibliában restauratív és utópista messianizmusra utaló részeket! Krisztus megjelenése vajon melyik kategóriába illeszthető?

8.Tud-e példát mondani a zsidó törvény látványos áthágására az ÚSZ-ben!

9. Hasonlítsa össze Pál apostol elképzelését a Római levél alapján arról, hogy mennyire volt szükségszerű Krisztus keresztrefeszítése és a többi szereplő részvétele ebben az eseményben és a Jézus Krisztus szupersztár című film elképzelését Júdás szerepéről!

10. A fent is olvasható Máté-idézetben (Mt. 22, 35-40) mire utal az, hogy „kísértvén őt"? Mire utal Krisztus, amikor a „Szeresd a te Istenedet..." parancsolatot említi? Hol hangzott már el ez a parancsolat? Következik-e az idézetből, hogy csak ez a két parancsolat van?

11. Mi a közös a Tórában és a Koránban vallásjogi szempontból?

12. A rituális tisztálkodás szabályait ki mondja meg az iszlámban? 

Ajánlott irodalom:

Deuteronomium

Pál levele a rómabeliekhez

Gershom Scholem: „A messiás-eszme a zsidóságban" ill. „A hagyomány válsága a zsidó messianizmusban" In.: A kabbala helye az európai szellemtörténetben. Válogatott írások I. Bp., Atlantisz, 1995.

Vermes Géza: A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története. Bp, Osiris, 1998.

Szépirodalom:

Isaac Bashevish Singer: A sátán Gorajban 

Film: Jézus Krisztus szupersztár

<< Kinyilatkoztatás és vallási tekintély    Szöveg és vallás >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés