Bevezetés a műértelmezésbe

Esettanulmányok 5. Velázquez: Las Meninas (Az udvarhölgyek)

 

Az órák a híres festményt három különböző szempontból

 

  • egy művészettörténész
  • egy filozófus
  • egy modern művész

szemével dolgozzák fel.

 

Az órák anyagának feldolgozásához töltse

le a következő powerpointos bemutatókat

(A fájlok nagyok, várjon türelemmel a letöltés végéig majd a későbbi felhasználás céljából mentse őket a saját gépére)

példa a művészettörténeti megközelítéshez: Victor I. Stoichita

a filozófiai-eszmetörténeti megközelítéshez: Michel Foucault

a gyakorló művészt megközelítéséhez: Pablo Picasso

Kiindulásként olvassuk el Antonio Palomino El museo pictórico y escala óptica (1715-24) c. munkájának III. fejezetéből, a Velázquez-életrajzból vett leírást:

I.

Egy kép, amelyet Velázquez a császár úrnő arcképével készített el, s amelyen ő magát is lefestette

(1) A csodálatos festmények között, amelyeket Don Diego Velázquez készített, található egy nagy méretű kép a császár úrnő (aki akkor még Spanyolország infánsnője volt), ausztriai Doña Margarita Maria arcképével, aki akkoriban még nagyon fiatal volt: nincsenek szavak, hogy nagy báját, elevenségét és szépségét leírják, de arcképe maga a legpompásabb dicsőítő beszéd.

E kép alakelrendezésének leírása

(2) Lábainál térdel Doña Maria Agustina, a királynő udvarhölgye és Don Diego Sarmiento lánya, aki egy cserépedényben vizet kinál.
(3) A másik oldalon található Doña Isabel Velasco, Don Bernardino López de Ayala y Velasco, Fuensalida grófjának és őfelsége udvari nemesemberének leánya, maga is udvarhölgy és későbbi nemes úrnő, aki olyan mozdulatot és jellegzetes gesztust tesz, mintha beszélne. Az előtérben egy fekvő kutya található, mellette pedig Nicolasico Pertusado, egy törpe, aki rálép, hogy az alak szilajságával egyidejűleg a szenvedés alázatát és jámborságát is megjelenítse: mert amikor lefestették, mozdulaltanul maradt abban a tartásban, amit előírtak neki; ez az alak sötét és jelentős és nagy harmóniát kölcsönöz a kompozíciónak; mögötte van Mári Barbola, egy szörnyű kinézetű törpe nő, a távolabbi háttérben pedig Doña Marcela de Ulloa nemesasszony és a hölgyek felügyelője, akik csodálatos hatást kölcsönöznek az elrendezésnek.

(4) A másik oldalon jelenik meg a festő Don Diego Velázquez. Bal kezében palettáját tartja, a jobban az ecsetet: övén a terem kulcsát, mint kvártélymester; mellkasán a Szent Jakab [Santiago]-rend zubbonya, amelynek ráfestésére Őfelsége adott parancsot, miután [a festő]meghalt; és némelyek azt mondják, Őfelsége maga festette rá, hogy e szerfölött nemes művészet tanítómestereit ilyen kimagasló krónikásként bátorítsa; mert amikor Velázquez ezt a képet festette, a király nem részeltette ebben a kegyben.”

Pheidiász is megjelenik Minerva szobrán

(5) Velázquez e portréját nem tartom kevésbé művészinek, mind a híres szobrász és festő Pheidiászét, aki saját arcmását tette annak a szobornak a pajzsára, amelyet Minerva istennőről készített, amelyet olyan művészien készített el, hogy a szobor egészen elpusztult volna, ha eltávolították volna róla.

II.

 Tiziano II. Fülöp portréján

(6) Nem más módon tette örökkévalóvá nevét Tiziano, aki lefestette önmagát, egy másik portréval, II. Fülöp őfelsége arcmásával a kezében:és ahogy Pheidiász neve sem húnyt ki, ameddig Minderva szobra épen maradt, a ahogy Tizianóé sem fog, ameddig II. Fülöpé kitart, úgy Velázquezé is eltart még néhány évszázadig, ameddig az éppoly emelkedett mint vonzó Margaritáé fennmarad, akinek árnyékában a festő egy ilyen magasztos birtokos jótékony hatásának köszönhetően a képmást halhatatlanná teszi.

A vászon, amelyre fest, nagy és semmit sem látni abból, ami festve van, minthogy a hátoldalát látjuk, amint az állványon nyugszik.

 

III.

 

(7) Velázquez tiszta elméjéről azzal is bizonyságot tett, amit szellemes vonásokkal festett – éspedig ahogy egy tükör kristálytiszta fényét alkalmazta, amelyet a képtár leghátsó falán a képpel szemközt helyezett el, s amelyben katolikus királyurunk, Fülöp és Maria Anna tükörképét vagy visszfényét ábrázolta.

 

IV.

 

(8) Velázquez azzal igazolta szelleme világosságát, hogy kinyilvánította, amit szellemdús vonásokkal megfestett – éspedig azzal, ahogy egy tükör kristálytiszta fényét vette igénybe, amelyet a galéria leghátsó mélyén, a képpel szemközt helyezett el, mégpedig úgy, hogy az a mi katolikus királyunkat, Fülöpöt és Maria Annát reprezentálja.

(9) A galériában, amely a herceg palotájában található, s ahol pózolni és festeni szoktak, ha nem is világosan, de különböző képeket látni a falon: ismeretes, hogy Rubenstől származnak és Ovidius Metamorphoses-éből való történeteket ábrázolnak.

(10) Ennek a teremnek több ablaka is van, amelyet rövidülésben látunk – ennek folytán a távolság is nagynak tűnik: az ablakokon át tör be a fény balról, éspedig csak a legelsőn és a leghátsón keresztül.

(11) A padló sima és olyan perspektívában van, hogy az a látszat, mintha járni lehetne rajta; a plafonon térnek ugyanezt a teltségét fedezhetjük fel.

 

Jusepe Nieto, a királynő (úgynevezett) szállásmestere

 

(12) A tükörtől balra egy nyitott ajtó helyezkedik el, amely egy lépcsőhöz vezet, ezen José Nieto, a királynő szállásmestere áll, igen találóan, függetlenül a távolságtól, továbbá a méret és a fény csekélységétől, amelyben őt sejthetjük; az alakok között atmoszféra támad, elrendezésük pompás, az ötlet új: röviden, nincs olyan dícséret, amely megfelelne e mű stílusának és gondosságának, mert ez valóság, nem festészet.

(13) Don Diego Velázquez 1656-ban fejezte be, és sok mindennel együtt hagyta ránk, amit csodálhatunk és nem múlhatunk felül.

(14) Velázquez – ha nem lett volna oly szerény – elmondhatta volna, amit Zeuxis mondott a szép Penelopéról (egy olyan műről, amellyel nagyon elégedett volt): Invisurium aliquem facilius quam imitaturum [egyszerűbb lenne irigyelni, mint utánozni]

 

V.

 

A képet Őfelsége nagyra értékelte, és miközben készült, gyakran jelen volt: és a királyné is, ausztriai Doña Maria Anna sokszor lement oda, és ugyanígy a és infánsnő és udvarhölgy-kisasszonyok is, mert ezt kellemes szórakozásnak és időtöltésnek tekintették.

 

Giordano vélekedése a hercegnő képéről, amelyet Velázquez festett

 

(16) A képet Őfelsége alsó lakrészében, a dolgozószobában helyezték el, más kiváló művekkel egyetemben: és amikor Luca Giordano eljött, hogy megnézze, ahogy II. Károly urunk látta, hogy megmerevedett, megkérdezte: „Mit tart róla?”, ő azt válaszolta: „Felség: ez a festészet teológiája” És ezzel azt akarta tudtára adni, hogy ahogy a teológia a legmagasabb rendű tudomány, úgy ez a kép a festészet legmagasabb rendű példája.

<< Esettanulmányok 4. Rilke: Archaikus Apolló-torzó    Esettanulmányok 6. Van Gogh: Lázár feltámasztása >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés