Fogalomtár etika szakosoknak

Arkhé

Arkhé: (görög – kezdet, elv, alapelv; latin – princípium) A preszókratikus filozófusok érdeklődésének elsődleges tárgya a kozmosz. Tevékenységük tehát elsődlegesen a kozmológiának nevezett tudományhoz kapcsolódik, vagyis a kozmosz létrejöttét, szerkezetét, működését próbálják leírni.  Ezen belül a kozmogónia, vagyis a kozmosz kialakulásának kérdésköre válik meghatározóvá. Keresik azt a valamit, amiből a kozmosz, a harmónikusan, szabályosan működő világegyetem kialakult, amire működésének elvei, mint egységes alapelvre visszavezethetők. Ezt, tehát az őselvet, ősanyagot nevezik arkhénak. A különböző gondolkodók között azonban nincs egyetértés az arkhé mibenlétét illetően. Arisztotelész a következő módon igyekezett rendszerezni a vonatkozó tanításokat: 

Az arkhé lehet:

1.Egy

1.a. mozdulatlan

1.b. mozgó

2.Több

2.a korlátozott számú

2.a.1. kettő

2.a.2. három

2.a.3. négy

2.a.4. más számú

2.b korlátlan számú

2.b.1. azonos neműek

2.b.2. ellentétes neműek

Ez a séma a öröklődik és finomodik Theophrasztosz doxográfiájában és még Arisztotelész csak alkalomszerűen említ neveket, Szimplikiosz Arisztotelész Fizikájához írott kommentárjában már szinte minden egyes nézethez rendel filozófust is. E szerint egynek, mozgónak és határoltnak tekinti az arkhét Thalész és Hippón, határtalannak Anaximandrosz. Egynek mozdulatlannak és határoltnak Parmenidész, határtalannak Melisszosz. Kettőnek Parmenidész, háromnak Arisztotelész, négynek Empedoklész, korlátlan számúnak Anaxagorász és az atomisták.  Konkréten pedig a korai filozófusok a következőben vélték fellelni a mindenség alapelvét: Thalész és Hippón – a víz, Anaximandrosz – az apeiron (térben és időben határtalan, végtelen kiterjedésű minőségi meghatározottságok nélküli  ősanyag), Anaximenész  és Apollóniai Diogenész – a levegő, Püthagorasz – a számok vagy a 10 ellentét pár: határ és határtalan, páratlan és páros, egy és sok, jobb és bal, hím és nőstény, nyugvó és mozgó, egyenes és görbe, fény és sötét, jó és rossz, négyzet és téglalap, Hérakleitosz a logosz ill. a tűz, Parmenidész – a fény és az éj, Empedoklész – a föld, a víz, a tűz és a levegő (az ún. négy elem) ill. a szeretet és a viszály, Leukipposz és Démokritosz – az atomok, Anaxagorasz – a homoiomereiai azaz a „hasonrészűek”.

 „Az első bölcselők közül legtöbben úgy vélekedtek, hogy minden dolog egyedüli fő elve anyagi lényegű. Ők ugyanis őselemnek és fő elvnek azt a valamit nevezik, amelyből minden létező keletkezik, amelyből a dolgok legelőször jönnek létre, s amelyben végül megsemmisülnek, miközben a lényeg megmarad, de megjelenésében megváltozik. Éppen ezért azt hiszik, hogy semmi sem születik és semmi sem pusztul el, mivelhogy ugyanaz a természet szüntelenül megmarad… Mert léteznie kell egy bizonyos lényegnek, legyen az egyszerű vagy összetett, amelyből minden egyéb keletkezik, miközben ő maga nem változik meg. E főelv száma és mibenléte tekintetében a nézetek nem azonosak. Thalész például – az ilyen bölcselet első művelője – a vizet tartja ilyen elemnek, s ezért állítja, hogy a föld a vízen lebeg. Talán azért jutott erre a feltevésre, mert úgy látta, minden dolog tápláléka nedves, s maga a hő is a nedvességből ered és abból él [ugyanis mindennek az az ősanyaga, amiből keletkezik]. Tehát Thalész  ebből alakította ki felfogását, valamint abból, hogy mindennek a csírája nedves természetű.” (Arisztotelész, Metaphüszika 983b 6)

„Arkhé szükségképpen vagy egyetlen létezik, vagy több. Ha egyetlen, akkor az vagy mozdulatlan, mint Parmenidész és Melisszosz mondja, vagy mozgó, mint a természet filozófusok mondják, akik közül némelyek a levegőt, mások a vizet tartották első arkhénak. Ha több, akkor vagy korlátos számú, vagy korlátlan számú. Ha egynél több, de korlátos számú, akkor vagy kettő, vagy három, vagy négy, vagy más egyéb a száma. Ha korlátlan számú, akkor vagy olyan módon korlátlan, mint Démokritosz tanítja, aki szerint egy azon nembe tartoznak ugyan, ám alakjukra és fajtáikra nézve különbözőek; vagy pedig ellentétpárok formájában léteznek.” (Arisztotelész, Fizika A 2 184 b 15-21)

„Azok közül akik egynek, mozgónak és határtalannak mondják az arkhét, a milétoszi Praxiadész fia, Anaximandrosz, Thalész követője és tanítványa a dolgok arkhéjának az apeiront hirdette, elsőként illetve ezzel a névvel a princípiumot. Azt mondja ez sem nem víz, sem nem más valami a megnevezett elemek közül, hanem  valamely egyéb, határtalan természet, amelyből valamennyi égbolt és a bennük lévő kozmoszok származnak. „Amikből keletkezésük van a dolgoknak, azokban lelik pusztulásukat is szükségszerűen, mert büntetést és váltságdíjat fizetnek egymásnak jogtalankodásukért az idő rendje szerint” – mondja, igen költői szavakkal ekként fejezve ki magát…

A milétoszi Eurüsztratosz fia, Anaximenész, aki Anaximandrosz társa volt, maga is egynek mondta a világ alapjául szolgáló természetet, és határtalannak mint amaz, de nem meghatározatlannak, mint amaz, hanem meghatározottnak, mert levegőnek tartotta. Ez a ritkasága és sűrűsége révén különbözik szubsztanciák szerint: megritkulván tűzzé válik, sűrűsödvén pedig szél, majd felhő, még sűrűbbé alakulván víz, aztán föld, majd kövek; a többi dolog pedig ezekből származik. Ő is öröknek teszi meg a mozgást, amelynek révén a változás is létrejön”  (Szimplikiosz, Kommentár Arisztotelész Fizika A 2 184 b 15-höz)

K. Cs.