Középkori filozófia

o Duns Scotus „tanítványa és legderekasabb követője" (discipulus et sequax valentissimus; Adam de Wodeham)
o az 1310-es évek közepén Szentencia-kommentárokat tartott Oxfordban

1.3 Henricus de Harclay (1270 körül - 1317),

o 1312-ben az oxfordi egyetem kancellárja lett;
o párizsi Szentencia-kommentárja tanusága szerint korábban számos kérdésben szorosan követte Duns Scotust, oxfordi éveiben azonban egyre kritikusabb lett vele szemben, ahogyan azt a disputái is mutatják (Quaestiones ordinariae);
o az univerzáléproblémával foglalkozó kérdésben bírálja a közös természet fogalmát, ami Duns Scotus (és más, korábbi szerzők szerint is) valóságosan létezik több individuális dologban - a szingularitás Henricus szerint inkommunikabilitást jelent, s miután minden dolog szinguláris, egyáltalán semmi sincs, ami közös lenne a különböző dolgokban;
o miután nem létezik olyan, a numerikus azonosságnál „gyengébb" egység, amely több, szinguláris létező számára is közös volna, Henricus úgy gondolja (hasonlóan Aureoli-hoz és Ockham-hez), hogy szükségtelen föltételeznünk az egyediség alapelvét;
o ő az első olyan középkori szerző, aki a kontinuus dolgok összetettségének kérdésével kapcsolatban egyértelműen azon az állásponton volt, hogy minden kontinuum tovább oszthatatlan részekből áll (indivizibilizmus);
o indivisibilia: kiterjedés nélküliek, azaz nem fizikai atomok;
o egy adott kontinuumot végtelenül nagy számú oszthatatlan rész alkot, amelyek közvetlenül egymáshoz kapcsolódnak.

2. Duns Scotus oxfordi fiatalabb ferences kortársai (Guillelmus de Nottingham; 1280 körül-1336; Richardus de Conington; megh. 1330; Robertus Cowton; 1275 körül-1312 után): sokkal kritikusabbak a szubtilis tanítóval szemben.

3. Párizs: Duns Scotus több tekintetben is legjelentősebb opponense a ferences Petrus Aureoli (1280 körül-1322)

o szoros kapcsolatok Jacobus Duese-zel (1244 körül-1334), aki 1300-ig a Toulouse-i egyetemen a civil- és a kánonjog professzora volt, 1316 és 1334 között pedig XXII. János néven pápa;
o 1312: bologna-i ferences studium generále; első, és talán egyetlen filozófiai műve, a Tractatus de principiis naturae (Értekezés a természet alapelveiről)
o 1314 Toulouse: valószínűleg itt írta a kommentárját Petrus Lombardus Szentenciáinak első könyvéhez (Scriptum super primum Sententiarum).
o 1316-18 Párizs, Petrus Lombardus előadások, a szövegük olyan reportatiók formájában maradt fenn, amelyeknek egy részét maga Aureoli átdolgozta
o 1318: Aureoli - XXII. János közreműködésével - teológus magiszter lett Párizsban, ahol két évig Biblia-előadásokat tartott, s 1320-ból fennmaradt egy quodlibet disputája is. 1320-ban Aquitánia provinciálisa, majd - 1321-ben - Aix-en-Provance érseke. 1322-ben halt meg.

o Aureoli megkérdőjelezte a 13. századi gondolkodás több alapvető meggyőződését:

o a lényegiségek valóságos létezésével kapcsolatos feltevést;
o értelmetlennek tartotta a formák pluralitásával vagy unicitásával kapcsolatos problémát;
o a valóságosan létező akcidenseket a szubsztancia, a minőség, a mennyiség, a cselekvés és az elszenvedés kategóriáira redukálta,
o jelentősen átértelmezte a hatóok fogalmát;
o sajátos álláspontot alakított ki a létezés univocitásának problémájával kapcsolatban;
o a jövőre vonatkozó kontingens állításokkal kapcsolatban azon az állásponton volt, hogy ezek nem meghatározott módon igazak, és nem is meghatározott módon hamisak Isten számára, hanem neutrálisak - ezzel olyan vitát generált, amelynek még a futurum contingens-ekkel kapcsolatos 1460-as évekbeli leuveni vitákra is volt hatása;
o episztemológiájának kulcsfogalma a megismerő számára megjelenő vagy intencionális létezés (esse apparens; esse intentionale), ami szkeptikus argumentáció forrása volt; esse obiectivum-elmélet;
o per experientias és a priori is megmutatható, hogy lehetséges intuitív ismeret nem létező dolgokról;

4. Richardus de Camsale (Richard of Campsall; 1280 körül -1350 körül), világi teológus, Oxford

o 1308-ban az artes fakultás magisztere, valószínűleg 1316-17-ben (Ockham-et megelőzően) Szentencia-kommentárokat tartott Oxfordban, 1322-től 1324-ig teológus magiszter; Szentencia-kommentárja nem maradt fönn, csupán későbbi 14. századi szerzők utalásaiból ismerhetjük a szöveg tartalmának egy részét;
o az intuitív és az absztraktív megismerés értelmezése szerint nem a megismerés eltérő módjai: egy és ugyanazon megismerés intuitív akkor, ha a tárgya jelen van, s absztraktív akkor, ha a tárgya nincs jelen; Campsall arra az elvre hivatkozik érvelése során, amelyet Ockham-nek szoktak tulajdonítani: szükségtelenül nem szabad szaporítanunk a létezők számát („pluralitas non est ponenda sine necessitate"; Chatton I Lectura, prol. q. 2, ed Callaghan 236). Egy adott ismeretet azért nevezünk „intuitívnek" Campsall szerint, mert ez a megnevezés azt konnotálja, hogy az ismeret tárgya jelen van, míg az „absztraktív ismeret" megnevezés azt konnotálja, hogy az ismeret tárgya nincs jelen. ezzel hatott Johannes de Rodingtonra (megh. 1348), valamint Robertus Holcotra (1290 körül - 1349)
o Campsall - ahogyan Ockham is - a szuppozíciók három típusát különbözteti meg: az egyszerű, a materiális és a perszonális szuppozíciót;
o Ockham-hez hasonlóan Campsall szerint is abban az esetben beszélünk egyszerű szuppozícióról, ha az egyszerű szuppozícióban lévő terminus az elménk fogalmára referál
o Campsall szerint továbbá az univerzálék az értelem szinguláris fogalmaival azonosak, amelyek „mint általános jelek képesek arra, hogy sok egyedi dolgot reprezentáljanak" (Campsall I, 1982: 12).
o kronológia: miután Campsall filozófiai és teológiai pályafutása úgy tűnik, megelőzte Ockhamét, jó okunk van feltételezni, hogy Ockham több tekintetben is Campsall követője volt

5. Walter Burley (1275-1344 után)

o mintegy ötven művét ismerjük, némelyiket több verzióban is, ám Párizsban tartott Szentencia-kommentárjainak írásos változata jelenlegi ismereteink szerint nem maradt fenn;
o 1294-től Oxfordban tanult, 1301-ben már artes magiszter, 1305-től a Merton College tagja. 1310-ben Párizsba ment;
o oxfordi artes magiszterként Burley számos Arisztotelész-kommentárt írt, ezeket később átdolgozta és kiegészítette közülük azokat, amelyek a fontosabb Arisztotelész-művekhez készültek;
o artes magiszterként önálló traktátusokat is készített, ezek közül hat logikai értekezésről feltételezik, hogy Burley 1302-es logika-kurzusának az anyagát képezikaz első az a szuppozíciókról írt traktátus, amelynek egyes részeit Ockham - helyenként csaknem szó szerint - átvette a Summa logicae-ben;
o 1324-ben szerezte meg a teológiai magiszteri fokozatot Párizsban.
o az ekkoriban keletkezett természetfilozófiai írásaiban kezelte először Ockham-et az ellenfeleként; a De puritate artis logicae második verziójában (1324-27) már a Summa logicae szövegének ismeretében vitatkozott Ockham-mel.
o Walter Burley Ockham-bírálata:
o az egyszerű szuppozíció fogalma,
o az univerzálé-probléma,
o Ockham-nek a kategóriákkal kapcsolatos eliminatív stratégiája,
o fizikai problémák.

6. Walter Chatton O. F. M. (1285 körül-1343)

o lehetséges, hogy Ockhammel egy időben tanult Oxfordban teológiát; 1321-1323 között valószínűleg Londonban tartott Szentencia-kommentárokat, ezek írásos változata az. ún Reportatio;
o 1330: rendes teológus magiszter Oxfordban;
o későbbi Szentencia-kommentárjának (Lectura) csak az első része maradt fönn töredékesen, ez valószínűleg a magisztériumát megelőzően, vagy annak ideje alatt Oxfordban keletkezett;
o 1333-1343 között (XII. Benedek és VI. Kelemen pápák pontifikátusa alatt) Avignonban tartózkodott, ahol a domonkos Thomas Waleys és Durandus de S. Porciano írásainak vizsgálatával foglalkozott. VI. Benedek kinevezte a wales-i St. Asaph püspökévé, ám mielőtt elfoglalhatta volna a püspöki széket meghalt.
o legfontosabb kortárs ellenfele William of Ockham volt, ám számos kérdésben bírálta Richard Campsall-t és Petrus Aureoli-t, s több kérdésben szemben állt Adam de Wodehammal is;
o érvelt Aureoli esse obiectivum, valamint Ockham fictum-elmélete ellen
o Aureolival és Ockhammel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy nem lehetséges intuitív ismeret nem létező dolgokról. Ha ez lehetséges volna, írja Chatton, akkor „eltűnnék minden bizonyosságunk" (Lectura in I Sententiarum, Prologus, q. 2; in: J. O'Callaghan 1955: 242).
o részletesen érvelt Richard Campsall álláspontjával szemben is, amelynek értelmében az intuitív és az absztraktív megismerés valóságosan nem különböznek egymástól;
o nem fogadta el Campsall és Ockham értelmezését az egyszerű szuppozícióval, valamint a Szentháromsággal kapcsolatos paralogizmusok értelmezésével kapcsolatban sem;
o a tudás és a hit tárgya Chatton szerint maga a dolog, és nem a mentális propozíció;
o Chatton úgy gondolta, hogy a (szenzibilis és intelligibilis) species feltételezése elengedhetetlen a konzisztens episztemológiai elmélethez
o Ockham eliminatív stratégiájával szemben érvelt a mennyiség és a reláció kategóriáinak valóságos volta mellett;
o Chatton saját alapelvet dolgozott ki (regula mea), amelyet föltehetőleg a redukcionista ontológiákkal szemben kívánt alkalmazni: „ha három dolog nem elegendő egy olyan állító kijelentés igazolásához, amely a dolgokról szól, akkor föl kell vennünk egy negyediket, és így tovább";

7. Adam Wodeham O. F. M. (1295 körül - 1358)

o William of Ockham tanítványa volt, hallgatta Walter Chattont is (1321-1323); azt követően, hogy Ockham Avignonba ment, Adam gondozta a műveit
o John Major Wodeham-életrajza (1512): Wodeham - mint filozófus és teológus - felülmúlta Ockham-et, lévén szubtilisebb gondolkodó nála, Ockham sikerének az oka a politikai műve (mindenekelőtt a Dialogus);
o eltérő módon ítélte meg Ockham-et és Chattont: Chatton szerinte rossz logikus, és az Ockham-bírálatát (amelynek során megpróbálja leplezni, hogy maga is sokat köszönhet Ockhamnek) a rosszindulat és nem az igazság megismerésének a vágya motiválja (Lectura secunda, Prol. q. 6, §6, Vol I: 150); Ockhamet - Chatton-nal szemben - jó logikusnak és konzisztens gondolkodónak tartotta, és még akkor is respektussal kezelte, ha - ahogyan ez számos kérdésben történt - nem értett egyet vele;
o 1326 és 1329 között Oxfordban volt, ahol valószínűleg Richardus Fitzralph (1300 körül - 1360) előadásait hallgatta;
o Szentencia-kommentárok: London, Norwich (1329-1332): mindkét esetben ferences hallgatóság számára, a norwich-i előadások szövege az ún. Lectura secunda („Második előadássorozat"). Wadding szerint Adam előadásait „csaknem végtelen számú ember látogatta" (scholam eius infinita propemodum hominum multitudo frequentavit; Annales minorum, 1931: VI, 388);
o az oxfordi Szentencia-kommentár nyomtatásban először 1512-ben jelent meg John Major kiadásában. A szöveg alapja Henricus Totting-nak (1330 körül-1397), az 1380-as évek egyik jelentős teológusának az oxfordi előadások tömörebb változatát nyújtó Abbreviatiója volt. A Lectura secundát (Prologus, Dist. I-XXVI) 1990-ben publikálták. Modern kiadásban hozzáférhető továbbá Wodeham Tractatus de indivisibilibus (Értekezés a föloszthatatlan dolgokról) című írása;
o Wodeham a Petrus Lombardus és a tizenharmadik század végén működő szerzők (Henricus Gandavensis, Johannes Duns Scotus) közötti időszak gondolkodóira nagyon ritkán utal, bár nyilvánvalóan ismeri őket;
o fontos forrásai: Anzelm és Johannes Duns Scotus, akinek a műveit - eredeti kéziratok alapján - a kortársainál jobban ismerte, s több alkalommal is korrigálta Ockham vagy Chatton szerinte elhibázott Duns Scotus interpretációját;
o Wodeham nem tekinthető Ockham-kovetőnek, bár
o elfogadta Ockham álláspontját a mennyiség és a mozgás kategóriájával kapcsolatban,
o elfogadta az egyszerű szuppozíció ockhami meghatározását,
o egyetértett azzal, hogy az univerzálék mentális aktusok,
o a nézeteik megegyeztek a kontinuum problémájával kapcsolatban is, bár Wodeham egy megjegyzése érdekes módon arra utal, hogy a kontinuum végtelen oszthatóságának tézisét alátámasztó argumentumokat Ockham éppenséggel tőle vette át (Adam de Wodeham, Tractatus de indivisibilibus q. 2., a. 1, §20;. 1988: 14; 132).
o Adam Wodeham azonban nem értett egyet - többek között -
o az intuitív és absztraktív megismerés ockhami meghatározásával,
o a species ockhami eliminációjával,
o tagadta a szubsztanciális formák pluralitásának (nem pusztán Ockham, hanem a ferencesek által is) széles körben elfogadott tézisét;

o a tudás és a hit tárgyával kapcsolatos vitában sajátos álláspontot alakított ki, mivel a tudás és a hit közvetlen tárgya szerinte
o nem az elmén kívül létező dolog (Chatton),
o nem a mentális állítás (Ockham)
o hanem az, amit Wodeham az állítás teljes szignifikátumának nevez (significatum totale): „az, hogy így áll, vagy nem így áll a dolog: ahogyan azt az állítás is jelöli" (sic esse vel sic non esse sicut per propositionem denotatur);
o ezeket a tényállásokat inkomplex kifejezésekkel nem jelölhetjük, csak állításokkal, ezért azt, hogy így áll, vagy nem így áll a dolog Wodeham olyasminek nevezi, ami állítással jelölhető meg (significabile per complexum).

8. Robert Holcot O. P. (1290 körül - 1349)

o Oxford, Szentencia-kommentárok: valószínűleg 1331-1333 között
o Richard de Bury Philobiblon-ját több kézirat is Robert Holcot-nak tulajdonította
o Szentencia-kommentárja - több kéziratát ismerjük, mint Gregorius Ariminensis vagy Ockham Szentencia-kommentárjának
o Sex articuli - William Crathorn
o több tekintetben hasonló állásponton volt, mint Ockham, például:

o redukcionista ontológiai előfeltevések
o az isteni parancsolatokon nyugvó etika alapelvei
o Isten létezésének bizonyíthatósága

o contra Ockham: tudás és hit, intuitív és absztraktív megismerés, species, potentia absoluta és potentia ordinata Dei

9. „Merton School" - „oxfordi kalkulátorok"

o Leibniz: Swineshead, a Kalkulátor volt az, aki „a mathézist bevezette a skolasztikus filozófiába" (Levél Thomas Smith-hez [1696])
o Walter Burley, Richardus de Kilvington (Richard Kilvington; R. Kilmington; 1302-5 között - 1361), Thomas Bradwardinus-t (Thomas Bradwardine; 1290 körül - 1349); a második generáció: Guillelmus Hentisberus (William Heytesbury; 1312 körül - 1372/73), Johannes de Dubleton (John Dumbleton; 1310 körül - 1349 körül), Richardus Billingham (1344-1361 közötti tevékenyéségéről vannak adatok).
o szofizmagyűjtemények; „fizikai szofizmák" (pl. határeldöntési problémák, a legnagyobb és a legkisebb problémája, vagy a mozgással összefüggő problémák)
o „metanyelvi" elemzések: nem a dolgokra, hanem az őket jelölő terminusokra és az ezekből összetett propozíciókra vonatkoznak
o „természet nélküli természetfilozófia"
o nem empirikus megközelítés, hanem „secundum imaginationem"
o új „analitikus nyelvek": a formák növekedésének és csökkenésének nyelve (intensio et remissio formarum), a határeldöntési problémák nyelve, az arányok nyelve, a folyamatosság és a végtelen nyelve.
o minden ilyen nyelv a méréshez kapcsolódik, saját szótárral és regulatív szabályokkal.

9. Oxford és Párizs - 1330-as 1340-es évek:

o a párizsi egyetem artes fakultásának 1339-es és 1340-es statútumai
o Richard de Bury Philobiblon (1344): a párizsi egyetem egykor „fénnyel árasztotta el a Föld minden szegletét", ám az a hevület, amely fűtötte, mára már „csaknem teljesen kihűlt". Nincsenek új könyvek és nincsenek olyanok az egyetemen, akik új szerzőként léphetnének a régiek helyébe. „A nézeteiket tanulatlan szövegekbe burkolják, és egyre kevésbé vannak tisztában a szabatos logikával, kivéve a mi angol szubtilitásainkat (Anglicanae subtilitates), amelyeket nyilvánosan elítélnek, ám amelyeket titkos virrasztásaik során tanulmányoznak" (Richard de Bury, Philobiblon, London 1888, ed. Ernest C. Thomas, 89.o.; vö. N. W. Gilbert 1976).
o VI. Kelemen pápa 1346. május 20-ai levele a párizsi mesterekhez:

„Nam nonnulli magistri et scolares artium et philosophie scientiis insudantes ibidem, dimissis et contemptis Philosophi et aliorum magistrorum et expositorum antiquorum textibus, quos sequi deberent in quantum fidei catholice non obviant, ac veris expositionibus et scripturis, quibus fulcitur ipsa scientia, ad alias varias et extraneas doctrinas sophisticas, que in quibusdam aliis doceri dicuntur studiis, et opiniones apparentes non existentes et inutiles, et ex quibus fructus non capitur, se convertunt (...). Plerique quoque theologi, quod deflendum est amarius, de textu Biblie, originalibus et dictis sanctorum ac doctorum expositionibus (...) non curantes, philosophicis quaestionibus et aliis curiosis disputationibus et suspectis opinionibus doctrinisque peregrinis et variis se involvunt (...)."

(Parafrázis): A hét szabad tudomány és a filozófia számos magisztere elhagyja és megveti a Filozófus, valamint más mesterek és régi kommentátorok írásait (amelyeket pedig követniük kellene, amennyiben azok nem térnek el a katolikus hit tanításaitól), s olyan más, idegen szofisztikus doktrínák és haszontalan látszatvélekedések felé fordulnak, amelyeket állítólag néhány másik egyetemen adnak elő. Még szomorúbb, hogy a legtöbb teológus nem törődik a Bibliával és a szentek tanításaival, és filozófiai kérdésekbe, s más furcsa vitákba és gyanús vélekedésekbe, idegen teóriák taglalásába bonyolódik.

10. Johannes Buridanus (1295/1300-1358/61)

o párizsi egyetem - artes magiszteri fokozat - 1320-as évek közepe
o rektor 1327/8; 1340
o a főműve: Summulae de dialectica (A logika összefoglalása) - Petrus Hispanus
o Arisztotelész-kommentárok (a teljes Organon, a Metafizika, a Fizika, Az égbolt, A keletkezés és a pusztulás, a Nikomakhoszi etika, A lélek, Parva naturalia
o Tractatus de relationibus: Értekezés a relációkról, Tractatus de universalibus: Értekezés az univerzálékról, Tractatus de consequentiis: Értekezés a konszekvenciákról, Quaestio de puncto: Kérdés a pont természetéről
o Ockham és Buridanus:
o Buridanus nem említi Ockham-et
o Ockham által képviselt álláspont: ex defectu logicae (QNE VI, 6: 122vb)
o abszolút és appellatív terminusok
o a kategóriák redukciója: Buridanus szemben állt Ockhamnek a mennyiséggel, idővel és a mozgással kapcsolatos álláspontjával
o szuppozícióelmélet: természetes szuppozíció Buridanusnál

11. Az angol teológia Párizsban és Oxfordban a XIV. század második felében

o Gregorius Ariminensis O.E.S.A. (1300 körül-1358)
o Bologna, Padova, Perugia, Párizs
o 1343-44-ben Párizsban tartott Szentencia-kommentárja: utalásokangol filozófusokra és teológusokra (mint pl. William of Ockham, Walter Burley, Walter Chatton, Richard Fitzralph, Adam Wodeham, Thomas Bradwardine, Richard Kilvington, William of Heytesbury)
o 1344-45-ben Párizsban Szentencia-kommentárokat tartó cisztercita Johannes de Mirecuria (Monachus albus; Jean de Mirecourt; megh. 1349 körül) - 1347-ben elítélték negyvenegy tételét
o Nicolaus de Ultricuria (1295/98-1369)
o Petrus Ceffons, cisztercita (1350 körül működött)
o Petrus de Alliaco (Pierre d'Ailly; 1350 körül - 1420)
o Johannes Gerson (1363-1429)
o Oxford: Nicholas Aston (1358-ban teológus magiszter, 1359-1361-ig az egyetem kancellárja), Richard Brinkley (fl. 1350-1373), John Wyclif (1320 körül - 1384)

12. Buridanizmus a közép-európai egyetemeken.

o Via antiqua és via moderna, via Thomae, via Scoti, via Gregorii realizmus, nominalizmus
o Prága, Krakkó, Bécs, Köln, Heidelberg, Erfurt
o Albertus de Saxonia (1316 körül-1390)
o Marsilius de Inghen (1340 körül - 1396)

<< 9. Becsaphat-e bennünket Isten?

11. Johannes Scotus Eriugena, Eckhart mester, Nicolaus Cusanus >>