A történelmi festészet az önkényuralom idején. Az 1850-es évek történelmi festészete

Zichy Mihály Tragédia-illusztrációiról

 

*[1]

Zichy Mihály (1827-1906) Az ember tragédiájához 1885-ben 15 illusztrációt készített ceruzával és fekete krétával. A második kiadásban (1888) az illusztrációk száma 20-ra növekedett. Részletes bemutatásuk ezúttal elmarad, mert mindenki ismerheti, hiszen generációk nőttek fel rajta, és a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályán megtekinthetők.

A II. szín illusztrációja: Ádám és Éva a Paradicsomban, illetve a bűnbeesés. Ez a téma a 15. századig a Genezis részeként szerepel a képzőművészetben, akkor egyrészt a fantázia megkötöttsége alól szabadulván a bűnt okozó kígyót fantasztikus lények helyettesítik, másrészt a világvégét váró hangulat következtében az apokaliptikus víziók társaságában, különösen Dürer iskolájában, a tudás fája a halál szimbólumává válik (pl. Heinrich Aldegrevernél). A Genezis csak a kígyóról beszél, az Újtestamentumban viszont már találhatók utalások a kígyó és a Sátán (ellenség) azonosságára, aki tehát Számáel arkangyal, azaz Lucifer, nevéből következően a Vénusz bolygó, az utolsó büszke csillag, amely dacolni próbál a napkeltével. Így érthető emberhez hasonlatos égi lényként való ábrázolása Miltonnál (Elveszett paradicsom) csakúgy, mint Madáchnál és illusztrátoránál.

A kép tartalmi és formai kettősségét az Édenkert és Lucifer alakja hordozza. A barokkos, átlós kompozícióra és levegőperspektívára épülő paradicsomi táj a valóságban örök ellentéteket képviselő állatok békés együttesével (pl. a páva és bagoly a nappal és éjszaka, illetve a szép és a csúnya jelképe is), az isteni jelenlétet éreztető kerubbal és a fejét Éva vállán nyugtató Ádámmal Éva természeti szféráját jelzi (Sőtér István meghatározása szerint). A dús, párás természet összhangban áll a rubensien asszonyi Évával (lásd Rubens Betshabe fürdője című festményének főalakját), alakja magában viseli Az ember tragédiája eljövendő megoldásának lehetőségét. A rubensi barokk vonásokhoz visszanyúló romantika mellett az első emberpár ábrázolásában Zichy a klasszicizmus ideális szépségű típusait eleveníti fel, amiben közrejátszhatott az a patrisztika óta általánossá vált értelmezés is, miszerint az ember Isten képmásának, azaz ideális szépségűnek csak a bűnbeesés előtt és a megváltás után tekinthető. A szép típust megőrző akadémizmus jellemzi Friedrich Kaulbach Kiűzetés a Paradicsomból című képét. A stílusbeli hasonlóság szembetűnő Zichy és Kaulbach művein, s ezt alátámasztja az a tény is, hogy személyes kapcsolatban állottak, sőt Kaulbach történetfilozófiai képeinek metszetei ott függtek Zichy pétervári lakásának falain.

A felülről megvilágított emberpárral éles ellentétben áll Lucifer sötét alakja, naiv és gyermeki tekintetükkel annak démoni szeme, a szentimentális képek szerelmespárjaira emlékeztető helyzetükkel Lucifer határozott lénye, a tudás birtokosáé, kinek „hírvivő" mozdulata, széltől duzzadt ruhája Paionios ez idő tájt megtalált olümpiai Niké-szobrára emlékeztet. Az antikvitásból kiemelt figura bizonyítéka Zichy eklekticizmusának, aki a megfelelő korok művészetéhez nyúlt vissza a történeti színekben (lásd a római szín rekonstruált római épületét), ugyanakkor saját kora újraértelmezéseit is felhasználta (a római szín oszlopcsarnokban játszódó jelenete például - úgy a helyszínt mint a dőzsölő figurákat és a luciferi főalakot tekintve - T. Couture Les Romains de la Décadence című festményének 1846-47-ben készült vázlatait idézi). Zichy a keretszínekben is archetípusokat jelenített meg, s ezekhez a leginkább illő forrásokat használta fel. Lucifer szobrászati előképe ugyanakkor elmélyíti a képi ellentétet (a festőien ábrázolt természeti szféra és a szobrászian megformált Lucifer ellentéte), párhuzamosan a hegeli romantikus - klasszikus fogalompár ellentétével és a mechanikus materializmus Madáchnál kiélezett ideál - reál problémájával. Niké azonban Lucifer szerepét is kettős értelművé teszi: a fényt hozó és sötét erőket hordozó alak a dualitások közt őrlődő és pusztuló világ 19. századi történetfilozófiájának alapkérdését jeleníti meg.

A démon alakja Zichy művészetének egyik fő témája. Már ifjúkori leveleiben olvashatunk a benne lakozó cinikus, kétkedő démon és az angyal romantikus felfedezéséről (leveleit idézi Berkovits Ilona Zichy-monográfiájában), aminek költői megfogalmazását később Lermontov Démonjának ajánlásában találta meg:

 

Miként a Démon, hűvös és zord

Voltam, s a baj mulattatott...

És most, akár e zordon szellem,

Melletted újra élek én,

Éltet szeplőtelen szerelmem,

Hív már a menny s a hő remény.

 

Lermontov-illusztrációiban a földi szerelemre gyulladó Démon a sátáninak és a jóra való hajlandóságnak kettősségét viseli magán. Az emberi érzelmeivel küzdő démon szépségével nem vetekedhet a Tamarát majdan megnyerő égi angyal nem nélküli, bársonyosan megrajzolt alakja. A bukott angyal erős, összefont karja a Tragédia I. színéhez készített illusztrációban tér vissza. Csakhogy az Úrral szemben az „együtt teremtettünk" büszke tudatában álló Lucifer kemény elszántsága, a tudás - ellentmondás - akarat megtestesítőjeként, nélkülözi az emberi érzelmi vonásokat; egyéni tragédia helyett az emberiség sorsának meghatározója. Ideális szépsége Ádáméhoz hasonló, bár - mint láttuk - művészettörténeti forrásaikban különbözőek. Ezzel a madáchi ideál - reál küzdelmének és szintézisének gondolatához közelít Zichy, összefüggésben az archetípusok lényegével is. Ádám és Lucifer különbsége arcukban (erre még visszatérünk), a képen elfoglalt helyükben és gesztusaikban nyilvánul meg.

A cár udvari festőjének (Zichy kisebb-nagyobb megszakításokkal 1848-1906-ig Oroszországban élt) az udvari eseményekről festett krónikáiban, melyek a történelmi festészettel állnak rokonságban, élőképrendezések közben mindig tudnia kellett ábrázolni a hierarchikus rendet, a legkifejezőbb mozdulatokat. Illusztrációi, melyek hasonlóképpen a tartalom sűrítésére és stilizált megjelenítésére törekedtek, gyakorta színpadképszerűek, amint ezt a Tragédia Izóra és Tankréd búcsúját ábrázoló képén is láthatjuk. Az ember tragédiája az ő számára jelenetek sorát és nem gondolatsort képviselt. Nem véletlen, hogy a dráma 1892-es, első bécsi színre kerülésekor Kautsky és Rottonara bécsi díszlettervezők ezeket a Zichynél szokatlanul nagyméretű lapokat (79 × 50 cm-esek) felhasználták a díszletek készítésekor.

A néző felé kitáruló színpadkép jellemzi a római színhez készült első illusztrációt is: Lucifer ráköszönt a halottra. Lucifer démoni alakja itt a pusztulás és romlás attribútumaival bővül, amit hasonló kompozícióban önállóan is megfogalmazott Zichy 1878-ban A rombolás géniuszának diadala, avagy a Démon fegyverei című nagyméretű festményén. A szerkezetében Delacroix barikádharcát ábrázoló képéhez hasonló mű a szimbólum és valóság kettősségét allegóriákkal is megterheli. Az allegorikus alakok konkrét történelmi személyek egyben, Zichy ideológiai nézeteinek kifejezői. A gyilkos hatalomvágy egyik képviselője az egyház, másik a monarchia, míg a női démon a kéjvágy megtestesítője. A pravoszláv környezetben és Párizsban is élő, a francia romantikus történetíró, Michelet Luther-könyvét olvasó Zichy már korábbi művein is bírálta a világi hatalomra törekvő katolikus egyházat Luther látomása című képén (szinte egy időben Kaulbach Reformáció című művével, melyet Zichy is megtekintett); bírálta a vallási türelmetlenséget a Messiás című rajzával, amelyen a gyaloghintón trónoló pápával szemben a római nazarénus iskolázottságú Ivanov egyszerű öltözetű Megváltója jelenik meg a legkülönbözőbb népek és felekezetek képviselőivel. Az inkvizíció bűneit jeleníti meg az Autodafén, mely témában Kaulbach és Eduard Hamman (akivel Párizsban barátok voltak) inkvizíció ellenes műveivel rokon. Egyfelől konkrét történelmi esemény volt a hátterük: ekkor avatta szentté IX. Pius pápa Arbeus Péter spanyol inkvizítort (ami ellen tiltakozhatott művével), másfelől kedvelte a festészetben elterjedt horrortémákat. Zichy kompozíciója rokon a szimbolista Félicien Rops Szent Antal megkísértése című képével, felfeszített nőalakja annak erotikus főalakjával. Rops nemcsak Zichy, de Baudelaire barátja, sőt illusztrátora is volt. (A kísértéstéma 19. századi gyakorisága a kapitalizmus erkölcseinek, filozófiai síkon a mechanikus materializmusnak bírálata. Pénzsóvár emberek Zichy témái már a korai Sírrablók vagy az áruba bocsátott lány felékesítésén fáradozó anyát ábrázoló Család című képén, később az Uzsoráson, majd a Tragédia londoni színének illusztrációján. A kéjvággyal egyesülve jelenik meg a Szirén-sorozaton, melynek szirénje A Démon fegyverei női démonában tér újra vissza.)

A Démon fegyverei megalkotásának konkrét történelmi előzményei a porosz-francia, orosz-török háborúk, valamint a sikertelen forradalmak voltak. Nyomukban általános képzőművészeti téma lett a háború és a tömegek felett diadalmaskodó halál ábrázolása. Képi előzményei Goya és Hogarth művein fedezhetők fel (Hogarth: Iszákosok utcája). A 19. század végén e témakörben alkotott Gustave Doré, aki - szoros kapcsolatban állva Zichyvel - Angyalok és Démonok harca című, 1866 körül készült művével hathatott a festőre, a rombolás géniuszának megalkotásakor. Erre utal szinte denevérszárnyas, vörös, karját fellendítő főalakja, mely a Rombolás megjelenítője Zichy művén. De majd minden kortárs művész képzeletét foglalkoztatta a pusztító háború képe, gondoljunk Rodin ugyancsak 1878-as szoborcsoportjára, A háború géniuszára vagy másképpen a Défense nationale-ra.

A halál vagy pusztulás és a szabadság vagy élet közti harc is témája a kor művészetének. Zichy említett Messiás című rajza e kettő ellentétére épül: a fényözönben megjelenő Messiás vagy A rombolás géniuszának hátterébe állított Krisztus, mely első változatában a francia köztársaság jelképe volt, egyfelől a Párizsban, Victor Hugo (majd Munkácsy) körében tartózkodó Zichy forradalomba vetett hitének, másfelől a pravoszlávok Messiás-hitének hatása lehet. Amint Madách tragédiája is hitet tesz a forradalom jogossága mellett a II. prágai színben, és végül a hit vágyával felel a haladás ellenérveire.

A rombolás géniusza mint végzet tehát az anyagiság képviselője, amint Madách Luciferje az anyagé, a tudásé. Amíg a romantikus történelemszemléletet valló Zichy a végzet rabságát ábrázolja vízióiban, addig Madách költeménye a végzet határainak megismerésére tanít. Bár, mint láttuk, Zichy művészetében is találhatók utalások erre, az ő démona mégis erősebbnek tűnik az Ádám-képviselte ideálszféránál. Mint említettem, a legfőbb különbség tekintetük erejében rejlik. Ádám tiszta és naiv, míg Lucifer démoni. Tekintetének ikonográfiai előzményeit a 17. és 18. század fiziognómiai tanulmányaiban találhatjuk meg. Charles le Brun Physiognomie humaine című akadémiai kézikönyvében a sas-ember égő szeme, összehúzott szemöldöke alapján kialakult séma jelenik meg Zichy Luciferjében, nemesített változatban, szemében az akarat tüzével. Mint Zichy egy leveléből kitűnik, számára a szabadság és függetlenség jelképe a sas volt. Madách Luciferje is a felhők közt kóválygó sasra hivatkozva győzi meg ez első emberpárt a szabad akarat választásáról, mely - mint mondja:

nagykorúvá tenne, önerődre

Bízván, hogy válassz jó és rossz között,

Hogy önmagad intézzed sorsodat

S a gondviselettől felmentene.

 

Az illusztrátor és az író szemléleti rokonsága és ennek árnyalataiban megragadható különbségük nemcsak a 19. század önmagát a világtörténelem folyamában látó és vizionárius módon láttató történelemszemléletére, történelmi feldolgozásaira világít rá, nemcsak magyarázza a kor várakozását és hitét a Messiásban, de a korélmény az írás (történetírás és szépirodalom) és kép szoros összefüggését, folytonos egymásra hatását is megmagyarázza, aminek köszönhetjük az eszméket megfogalmazó grafikai művészet - benne az illusztráció műfajának - különös felvirágzását.



[1] Megjelent: Madách Imre ma (1823-1973): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos ülésszaka Madách születésének 150. évfordulóján. Szerk.: Dr. Mezei József. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976. 143-157.



Galéria Zichy Mihály Tragédia-illusztrációiról című fejezethez

<< A magyar történelmi festészet a szimbolizáció jegyében    Várábrázolások. Táj és történelem a historizmus festészetében Magyarországon >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés