5. fejezet: Események

6. Az események tulajdonságexemplifikáció elmélete

Ha az események téridő-régió és oksági elmélete ellen felhozott ellenvetések konklúzívak, és sokak szerint azok, akkor ez arra utal, hogy az eseményeket nem lehet pusztán extrinzikus vagy relációs tulajdonságaik alapján individuálni. Kézenfekvőnek tűnik a feltételezés: ellentétben az események téridő-régió és oksági elmélet tanításával, az események igenis rendelkeznek belső, ontológiai szerkezettel. Más szavakkal: érdemes az eseményeket nem primitív, irreducibilis, hanem ontológiailag strukturált partikuláréknak tekinteni, és azt gondolni, hogy az eseményeket metafizikai alkotóelemeik individuálják.

Az elméletet, mely szerint az események ontológilag strukturált partikulárék, az események tulajdonságexemplifikáció elméletének (property exemplification view) nevezzük (Kim 1966, 1969, 1973, 1976/1998, Martin 1969, Davis 1970, Goldman 1970, 1971, Thomson 1971, Lombard 1979, 1986, Bennett 1988). Az alábbiakban az elmélet kidolgozójának és fő képviselőjének, Jaegwon Kimnek a nézeteit mutatom be. Nem mulasztom el azonban bemutatni azt sem, hogy Kim elméletét milyen irányokban fejlesztették tovább.

 

6.1. Kim elméletének lényege

Kim szerint az események három metafizikai alkotóelemből állnak: egy vagy több tárgyból (szubsztanciából) (x), egy tulajdonságból vagy relációból (F), és egy időpontból vagy időintervallumból (t).

Vegyük azt az eseményt, hogy valaki felemeli a kezét. A tulajdonságexemplifikáció elmélet szerint ebben az esetben az illető személy a tárgy vagy szubsztancia (x), a kéz felemelése a tulajdonság (F), melyet az illető személy exemplifikál, és amikor mindez történik, a kérdéses időpont vagy időintervallum (t). Vegyük azt az eseményt, hogy két biliárdgolyó összekoccan. A tulajdonságexemplifikáció elmélet szerint ebben az esetben a két biliárdgolyó a két tárgy vagy szubsztancia (x), összekoccanásuk a tulajdonság (F), melyet a két biliárdgolyó exemplifikál, és amikor mindez történik, a kérdéses időpont vagy időintervallum (t). Az állítás tehát: minden eseményt egy alkotóelem-hármas <x, F, t> határoz meg; és egy esemény nem más, mint valamilyen tárgy/tárgyak (szubsztancia/szubsztanciák) tulajdonság vagy reláció exemplifikálása(i) egy adott időben.

Megjegyzés: talán zavarónak találod, hogy tulajdonságnak nevezi valaki a kéz felemelését és két biliárdgolyó összekoccanását. Nos, abban az értelemben nevezzük ezeket tulajdonságnak, hogy számtalan partikuláré (személy) instanciálhatja vagy exemplifikálhatja a kéz felemelését (azaz számtalan partikuláré emelheti fel a kezét), és számtalan partikulárépáros instanciálhatja az összekoccanást (azaz számtalan partikulárépáros koccanhat össze).

Kim elméletének két alapelve van. Az első annak a feltételeit határozza meg, hogy mikor létezik (vagy történik) egy esemény, a másik pedig annak a feltételeit határozza meg, hogy a és b esemény mikor azonosak. Íme e két elv:

Létezési feltétel: Egy esemény <x, F, t> csak abban az esetben létezik, ha x szubsztancia rendelkezik F-fel t időpontban.

Azonossági feltétel: <x, F, t> = <x, F, t> csak abban az esetben, ha x = y, F = Q, és t = t'". (Kim 1976/1998: 311).

Az azonossági feltétel világosnak tűnik, hadd fűzzek azonban négy kiegészítő megjegyzést a létezési feltételhez:

(1) Kim szerint nem minden <x, F, t> hármas határoz meg egy eseményt. Vegyük azt az eseményt, hogy Brutus megöli Caesart. Abból, hogy létezik az <x, F, t> hármas, vagyis létezik Brutus, létezik Caesar megölése, és létezik Caesar megölésének pillanata, önmagában még nem következik az, hogy a kérdéses esemény megtörténik. Lehetséges ugyanis, hogy Brutus nem exemplifikálja a Caesar megölésének tulajdonságát. Azért van szükség az események létezési feltételére, mert ez mondja ki azt, hogy egy szubsztancia exemplifikál egy bizonyos tulajdonságot t-ben, vagyis - hangsúlyosabban fogalmazva - azt, hogy fennáll annak az esete, hogy egy szubsztancia exemplifikál egy bizonyos tulajdonságot t-ben: fennáll annak az esete, hogy Brutus exemplifikálja Caesar megölésének tulajdonságát.

(2) Kim megkülönböztet egymástól két dolgot: egyrészről ama tulajdonságokat, melyeket egy adott esemény exemplifikál, másrészt ama (úgynevezett konstitutív) tulajdonságot, melynek egy szubsztancia általi exemplifikálása egy adott időpontban meghatároz egy eseményt. Példa: Caesar halála mint esemény exemplifikálja azt a tulajdonságot, hogy Rómában történt. Viszont Caesar halálának mint eseménynek nem ez a konstitutív tulajdonsága. Caesar halálának mint eseménynek ugyanis a következőképpen fest az ontológiai szerkezete: Caesar mint konstitutív tárgy/szubsztancia exemplifikálja a meghalás tulajdonságát mint konstitutív tulajdonságot egy adott időpontban, i.e. 44-ben mint konstitutív időpontban.

(3) Terminológia. Kim az események konstitutív tulajdonságát általános eseménynek (generic event) nevezi. Ez határozza meg az események típusát vagy fajtáját, amelyhez a kérdéses partikuláris esemény tartozik. Kim azt mondja ezzel, hogy a konstitutív tulajdonság konstitutív tárgy általi partikuláris exemplifikációja egy partikuláris esemény, vagyis az általános esemény egy példánya. Példa: a gyilkosság általános esemény. Számos különböző tárgy exemplifikálhatja a gyilkosság konstitutív tulajdonságát. Az az esemény, hogy Brutus meggyilkolta Caesart, partikuláris exemplifikációja a gyilkosság konstitutív tulajdonságának, vagyis a gyilkosság mint általános esemény egy példánya.

(4) Kim nem foglalkozik a tulajdonságok metafizikai státusával, vagyis azzal a kérdéssel, hogy a tulajdonságok vajon univerzálék, halmazok, vagy trópusok. A tulajdonság fogalmát semleges értelemben érti.

 

6.2. A létezési feltétel nehézségei

A létezési feltétellel szemben két fő ellenvetést szokás felhozni. Ezeket már csak azért is érdemes bemutatni, mert ennek során a tulajdonságexemplifikáció elmélet két, Kimétől eltérő változatának felvázolására is jó lehetőség nyílik.

 

6.2.1. A szubjektum nélküli események problémája

A létezési feltétel szerint minden eseménynek három metafizikai alkotóeleme van: konstitutív tárgy, konstitutív tulajdonság és konstitutív időpont vagy időintervallum. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, a létezési feltétel szerint nem beszélhetünk eseményről. Az ellenvetés: számos olyan esemény létezik, melynek nincsen konstitutív tárgya. Olyanokra szokás gondolni, mint az időjárási viszonyok vagy fényviszonyok változásai: beborul az ég, kitör a vihar, lehül az idő, felmelegszik az idő, besötétedik, kivilágosodik, szürkül, hirtelen fény támad stb. Ezeket mindenki eseményeknek tekinti, holott nem létezik olyan tárgy, amely exemplifikálná mondjuk a beborulás vagy az elsötétedés tulajdonságát. Egyszóval: a létezési feltétellel az a baj, hogy az következik belőle, hogy nem léteznek szubjektum nélküli események, azonban intuíciónk szerint - lásd az iménti példák - ilyenek igenis léteznek.

Egyszerű, de komoly ellenvetés ez: úgy tűnik, valamit módosítani kell a létezési feltételen. Ilyen irányú javaslattal állt elő Jonathan Bennett (1988). Bennett szerint éppen amiatt, mert kétségkívül léteznek olyan események, melyeknek nincsen konstitutív tárgya, a létezési feltételt nem úgy kell megfogalmazni, hogy egy tárgy/szubsztancia exemplifikál egy tulajdonságot egy adott időpontban, hanem úgy, hogy egy téridő-régió (Bennett (1988: 88) szavával: zóna) exemplifikál egy tulajdonságot egy adott időpontban. Amikor például beborul, akkor egy meghatározott téridő-régió exemplifikálja a beborulás tulajdonságát egy adott időben.

Vigyázz, nehogy összemosd Bennett javaslatát az események téridő-régió elméletével! Bennett nem azt mondja, hogy a téridő-régió maga az esemény, hanem azt, hogy a téridő-régió az események egyik metafizikai alkotóeleme.

E meggondolás fényében a következőképpen fest a létezési feltétel Bennett-féle átalakítása:

Módosított létezési feltétel: Egy <x, F, t> esemény csak abban az esetben létezik, ha x téridő-régió (zóna) rendelkezik F-fel t időpontban.

 

6.2.2. A változás nélküli események problémája

Az események létezési feltétele nem szabja meg, hogy a konstitutív tárgynak milyen típusú tulajdonságot kell exemplifikálnia, és így a létezési feltétel szerint az állapotok is eseményeknek számítanak. Például: a létezési feltétel szerint azt is eseménynek kell neveznünk, hogy az asztalom ma piros, hiszen az asztalom (mint konstitutív tárgy) exemplifikálja a pirosságot (mint konstitutív tulajdonságot) a mai napon (konsitutív időintervallumban). Más szavakkal: a létezési feltétel szerint lehetségesek úgynevezett változás nélküli események (ezek az állapotok), és ez implauzibilis.

Mondhatná valaki, hogy pusztán terminológiai kérdés, hogy az állapotokat eseményeknek tekintjük-e vagy sem. Nem múlik rajta semmi. Tévedne, mégpedig két okból. Egyrészt azért, mert a legtöbbünk intuíciója szerint az esemény fogalma elválaszthatatlan a változás fogalmától. Másrészt - és ez a fontosabb - azért, mert ha a fizikai tárgyak állapotait is eseményeknek tekintjük, akkor a tulajdonságexemplifikáció elmélet nem tudja metafizikai-kategoriálisan megkülönböztetni az eseményeket a fizikai tárgyaktól. (Éppen így érvel például Macdonald (2005: 198-201) Kim elméletével szemben, mondván ez a legsúlyosabb problémája az elméletnek.)

Úgy tűnik tehát, valamit módosítani kell a létezési feltételen, hogy az kizárja az események közül a fizikai tárgyak állapotait. Éppen ilyen irányú javaslattal állt elő Brian Lombard (1979, 1986).

Lombard szerint különbséget kell tenni a fizikai tárgyak statikus és dinamikus tulajdonságai között. Statikus tulajdonságokon Lombard egy fizikai tárgy ama tulajdonságait érti, melyek megléte azt implikálja, hogy a kérdéses fizikai tárgy egy időben egy bizonyos állapotban van, dinamikus tulajdonságokon pedig ama tulajdonságait, melyek megléte azt implikálja, hogy a kérdéses fizikai tárgy valamilyen vonatkozásban megváltozik. Statikus tulajdonságok például a színek: az asztalom piros. Ennek megfelelő dinamikus tulajdonság az, hogy bepirosodik. Dinamikus tulajdonsággal rendelkezni tehát annyit tesz, mint olyan tulajdonsággal rendelkezni, melynek megléte azt implikálja, hogy egy fizikai tárgy egy bizonyos statikus tulajdonságát elveszítve egy másik statikus tulajdonságra tesz szert.

Mármost Lombard állítása az, hogy egy esemény nem más, mint egy szubsztancia dinamikus tulajdonságexemplifikálása egy bizonyos időpontban vagy időintervallumban. E szerint: nem léteznek változás nélküli események. Egy fizikai tárgy statikus tulajdonságexemplifikációja (állapota) nem esemény. Metafizikai-kategoriális különbség van a fizikai tárgyak és az események között.

A statikus és dinamikus tulajdonságok megkülönböztetésének fényében a következőképpen hangzik a létezési feltétel Lombard-féle átalakítása:

Módosított létezési feltétel: Egy <x, F, t> esemény csak abban az esetben létezik, ha x szubsztancia rendelkezik F dinamikus tulajdonsággal t időpontban.

 

6.3. Az azonossági feltétel nehézségei

Az azonossági feltétellel szemben szintén két fő ellenvetést szokás felhozni. Ezek bemutatása során Kim tulajdonságexemplifikáció elméletének több, eddig még nem említett jellemvonása is felszínre kerül.

 

6.3.1. A túlságosan finoman tagoltság problémája

Az azonossági feltétel szerint a és b esemény akkor és csak akkor azonos, ha a és b valamennyi alkotóeleme megegyezik: ugyanaz a tárgy exemplifikálja ugyanazt a tulajdonságot ugyanabban az időpontban vagy időintervallumban.

Könnyen belátható: az azonossági feltétel - szemben az események téridő elméletével, és hasonlóan Brand elméletéhez és az oksági elmélethez - megengedi annak a lehetőségét, hogy egy helyen, egy időben egyszerre több esemény menjen végbe. Az azonossági feltétel szerint például a vasgolyó forgása és a vasgolyó hevülése numerikusan különböző események, lévén a vasgolyó mint konstitutív tárgy az egyik esetben a forgás, a másik esetben a hevülés konstitutív tulajdonságot exemplifikálja.

Mármost az azonossági feltétellel (és egyáltalán a kimi elmélettel) szemben leggyakrabban felhozott ellenvetés az, hogy a tulajdonságexemplifikáció elmélet az eseményeket túlságosan finomszemcsésesen (too fine-grained) individuálja. Vagyis ahogy a de facto téridő-régió elmélettel az a legfőbb baj, hogy olyan eseményeket is azonosít, melyek intuíciónk szerint különböznek, Kim elméletével az a legfőbb baj, hogy olyan eseményeket is különbözőnek tekint, melyek intuíciónk szerint azonosak.

Ezt az ellenvetést úgy is meg szokás fogalmazni, hogy az azonossági feltétel annyira finoman tagolja az eseményeket, melynek eredményeképpen valójában tényeket és nem eseményeket kapunk. Az azonossági feltétel szerint ugyanis - hangzik az ellenvetés - minden egyes szemantikailag különböző leíráshoz különböző esemény tartozik, ez azonban a tények, és nem az események sajátossága. Ahogy egy bírálója fogalmaz: Kim „összemossa az eseményeket a tényekkel" (Bennett 1991: 626, és lásd még Bennett 1988: ch. 1 és ch. 5).

(E ponton elnézésedet kell kérnem: ha ugyanis figyelmesen olvastál, akkor e nehézségre már akkor rájöttél, amikor az elméletet (oldalakkal korábban) meghatároztam. Már akkor fel kellett, hogy tűnjön: mennyire hasonlít Kim eseményfogalma „A fizikai tárgyak létezése az időben" című fejezet 3.2.2. részében meghatározott tényfogalomhoz.)

Vegyük a következő két eseményleírást:

(1) Sebastian éjfélkor sétálgat a városban.
(2) Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban.

Ellenvetés: az azonossági feltétel szerint azt kell mondanunk, hogy az (1) és (2) leírás két különböző eseményre referál, ugyanis az (1) esetben Sebastian a sétálgatás, a (2) esetben a kényelmesen sétálgatás konstitutív tulajdonságot exemplifikálja. Mivel pedig Sebastian két különböző konstitutív tulajdonságot exemplifikál, az (1) és a (2) leírás által meghatározott eseménynek numerikusan különböznie kell egymástól. Intuíciónk szerint azonban ezek azonosak.

Jogos ez az ellenvetés? Nem, és ezt Kim világosan meg is mutatja (1976/1998: 317-20). Kim szerint ugyanis nem arról van szó, hogy Sebastian a két esetben két különböző konstitutív tulajdonságot exemplifikál: egyszer a sétálgatást, másszor a kényelmes sétálgatást. A két esetben Sebastian ugyanazt a konstitutív tulajdonságot exemplifikálja, nevezetesen a sétálgatást; a „kényelmesen" adverbium csak módosítja a már meghatározott, már individuált esemény leírását. Egyetlen eseményről van tehát szó, melynek a következőképpen fest a metafizikai szerkezete: Sebastian mint konstitutív tárgy exemplifikálja a sétálgatás konstitutív tulajdonságot éjfélkor mint konstitutív időpontban. A kényelmesség nem tartozik az esemény konstitutív elemei közé, hanem inkább az (imént vázolt metafizikai szerkezettel rendelkező) eseménynek magának a tulajdonsága.

Következésképpen: az azonossági feltétel nincsen összeütközésben az intuíciónkkal, lévén a (helyesen értett) azonossági feltétel szerint is ugyanarra az eseményre referál az (1) és a (2) leírás. Ennélfogva: az azonossági feltétel - szemben Bennett állításával - nem mossa össze az eseményeket a tényekkel, lévén az (1) és (2) ugyanarra az eseményre, de különböző tényre referál.

De folytatódhat az ellenvetés: ha nem is mossa össze az azonossági feltétel az eseményeket a tényekkel, azért még igaz az, hogy túlságosan finoman tagol. Az következik ugyanis belőle - a sztenderd példát említve -, hogy az az esemény, hogy Brutus megölte Caesart, és az az esemény, hogy Brutus leszúrta Caesart numerikusan különböző események, ugyanis Brutus mint konstitutív tárgy egyszer a leszúrás, másszor a megölés konstitutív tulajdonságot exemplifikálja. Ez pedig szembenáll intuíciónkkal, mely szerint egy és ugyanazon eseményről van szó.

Kim Davist (1970), Thomsont (1971) és Goldmant (1971) követve valóban expressis verbis azt állítja, hogy két eseményről van szó. Ez azonban - szerinte - nem mond ellen az intuíciónak. Ahogy fogalmaz:

Az események azonosságának [általam] javasolt kritériuma alapján a Brutus Caesar megölése és Brutus Caesar leszúrása különböző eseményeknek számít. És hasonlóan: a „Brutus megölte Caesart" és a „Brutus leszúrta Caesart" különböző eseményeket írnak le. Vegyük észre, hogy nem abszurd azt állítani, hogy Brutus Caesar-megölése nem ugyanaz, mint Brutus Caesar-leszúrása. Továbbá: megmagyarázni Brutus Caesar-megölését (miért ölte meg Brutus Caesart) nem ugyanaz, mint megmagyarázni Brutus Caesar-leszúrását (miért szúrta le Brutus Caesart) [...]. (Kim 1966: 281, kiemelés az eredetiben)

Tanulságos, ahogy Davidson e passzusra reagál:

[...] Kim észrevételére szerint nem abszurd azt mondani, hogy Brutus Caesar-megölése nem azonos Brutus Caesar-leszúrásával. Azt hiszem, ennek plauzibilitása abból a vitathatatlan tényből fakad, hogy nem minden szúrás ölés is egyben. Hajlamosak vagyunk azt mondani: lehetséges lett volna, hogy ez a szúrás nem vezet halálhoz, így hogyan lehetne azonos az öléssel? Természetesen a halál nem azonos a szúrással; később történik. De sem ez, sem az a tény, hogy bizonyos szúrások nem ölések, nem mutatja azt, hogy ez a partikuláris szúrás nem ölés volt. Igenis Brutus Caesar-leszúrása eredményezte Caesar halálát; így van ez tényszerűen, noha természetesen nem szükségszerű, hogy az azonos Brutus Caesar-megölésével. (1969/1980: 171, kiemelés az eredetiben)

Hogyan döntenél? Kinek van igaza? Kimnek, aki szerint a (le)szúrás és a megölés különböző általános események, minek következtében nem lehet azonos Brutus Caesar leszúrása Brutus Caesar megölésével, vagy Davidsonnak, aki szerint noha a (le)szúrás valóban nem szükségszerűen azonos a megöléssel, ebben az esetben azonban - történeti tény lévén - de facto igenis azonosak. Amennyire látom: a filozófusok nagy része e ponton inkább Davidson álláspontjával rokonszenvez, de nincsenek konklúzív érveik Kim álláspontjával szemben.

 

6.3.2. A konstitutív elemek lényegi mivoltának problémája

Az azonossági feltétel szerint - hadd ismételjem meg - a és b esemény akkor és csak akkor azonos, ha a-nak és b-nek minden alkotóeleme azonos. Kim bírálói szerint ez azt implikálja, hogy egy esemény minden egyes alkotóeleme lényegi alkotóeleme az illető eseménynek. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott esemény bármelyik alkotóeleme más volna, mint ami, akkor más eseményről volna szó. Másként fogalmazva: egy esemény nem rendelkezhet egyetlen más konstitutív elemmel sem, mint amellyel ténylegesen rendelkezik; minden esemény lényegileg rendelkezik a konstitutív szerkezetével.

A bírálók szerint az azonossági feltétel e következménye implauzibilis. Szerintük ugyanis a három alkotóelem közül nem mindegyik lényeges, sőt nem kizárt, hogy egyik sem az. Vegyük újra azt az eseményt, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, és nézzük az alkotóelemeit külön-külön.

Először is: annak az eseménynek, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, nem lényegi eleme az, hogy Sebastian éjfélkor sétálgat. Ha ugyanis Sebastian történetesen öt perccel korábban, vagy öt perccel későbben indult volna sétálgatni a városban, attól még ugyanarról az eseményről (sétálgatásról) volna szó.

Másodszor: annak az eseménynek, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, nem lényegi eleme a sétálgatás sem. Ha ugyanis Sebastian sétálgatása végefelé kicsit megszaporázná a lépteit, vagyis egy kis időben a sietés és nem a sétálgatás tulajdonságát exemplifikálná, attól még ugyanarról az eseményről (sétálgatásról) volna szó.

Harmadszor: annak az eseménynek, hogy Sebastian éjfélkor kényelmesen sétálgat a városban, talán még maga Sebastian sem lényegi eleme. Tegyük fel, hogy Sebastian éjféli sétálgatása valójában egy titkos társaság rituáléja, melynek tagjai sorsolással döntik el, hogy melyik tagjuk indul éjféli sétálgatásra, és történetesen ez alkalommal Sebastian nevét sorsolták ki. Történhetett volna azonban úgy is, hogy nem Sebastian, hanem Mario nevét sorsolják ki, és ennélfogva Mario sétálgatott volna éjfélkor a városban. Ettől még ez ugyanaz az esemény volna, ugyanaz a rituális sétálgatás. (E gondolatkísérlet Davidsontól (1971/1980) származik.)

Az ellenvetés tehát a következő: az azonossági feltételből az következik, hogy egy eseménynek valamennyi alkotóeleme lényegi eleme, azonban - ahogy láttuk - egy esemény azonossága szempontjából sem annak időpontja, sem annak típusa, sem annak szubjektuma nem lényeges. Az azonossági feltétel következménye tehát hamis, ennélfogva az azonossági feltétel tarthatatlan.

Hogy válaszol erre az ellenvetésre Kim? Úgy, hogy tagadja, hogy az azonossági feltételből bármiféle esszencializmus következne. Szerinte abból, hogy egy e eseményt mint metafizikailag összetett entitást alkotóelemei individuálnak, nem következik az, hogy ezen alkotóelemek közül bármelyik is lényegi eleme e-nek. Éppen úgy nem következik, mint ahogy a fizikai tárgyak sztenderd azonossági kritériumából, jelesül hogy a és b fizikai tárgy akkor és csak akkor azonos, ha a és b térben és időben koincidál, sem következik, hogy a fizikai tárgyak lényegileg vannak akkor és ott, amikor és ahol ténylegesen vannak. Vagy, egy másik analóg példát említve: éppen úgy nem következik esszencializmus az azonossági feltételből, mint ahogy egy halmaz azonosságának extenzionális kritériumából (hogy tudniillik a halmazt akkor azonos b halmazzal, ha valamennyi elemük közös) sem következik az, hogy egy adott halmaznak minden eleme lényegi eleme (Kim 1976/1998: 321).

A filozófusok egy részét nem győzi meg Kim válasza, elvégre az pusztán analógiákra támaszkodik; ám e helyütt nem akarok mélyebben belemenni a vitába.

Ott tartunk tehát, hogy Kim tagadja, hogy az azonossági feltételből bármiféle esszencializmus következne. Ennek ellenére Kim nem zárja ki, hogy az eseményeknek igenis vannak lényegi alkotóelemeik. Csak annyit állít: ha valamely alkotóelemről kiderül, hogy lényegi eleme az eseményeknek, akkor ez nem azért van, mert következik az azonossági feltételből. Külön-külön meg kell vizsgálni valamennyi alkotóelemet, és külön-külön el kell döntenünk, hogy az események lényegi tartozéka-e, vagy sem. Lássuk!

Először is: Kim szerint a konstitutív tárgy lényegi eleme az eseményeknek. Ha ez nem azonos, akkor nem beszélhetünk ugyanarról az eseményről. Nem igaz tehát az, hogy ha Sebastian helyett Mario sétálgatna éjfélkor a városban, akkor ez ugyanaz az esemény volna. Sebastian és Mario sétálgatása épp annyira különböző esemény, mint ahogy az az esemény, hogy neked fáj a fejed különbözik attól az eseménytől, hogy nekem fáj. Elképzelhető, hogy a fejfájásaink teljesen hasonlók, vagyis minőségileg ugyanolyanok, azonban e két (mentális) esemény nem ugyanaz, lévén az egyik fejfájás a tiéd, a másik fejfájás az enyém. Vagy: Mario és Sebastian sétálgatása éppen úgy nem lehet ugyanaz az esemény, mint ahogy nem lehet ugyanaz az esemény az én születésem és a Te születésed.

Másodszor: Kim szerint a konstitutív tulajdonságok esszenciális volta kevésbé bizonyos. Vegyük a tiszta eseteket. A konstitutív tulajdonságok abban az értelemben esszenciálisak, hogy az az esemény, hogy Sebastian éjfélkor sétálgat a városban, nem lehet azonos azzal az eseménnyel, hogy Sebastian éjfélkor fut, vagy esetleg négykézláb mászik a városban. (...)

Harmadszor: Kim szerint a konstitutív idő az események legkevésbé esszenciális alkotóeleme. Valóban: attól, hogy Sebastian öt perccel korábban vagy öt perccel későbben sétálgatna a városban, még ugyanarról az eseményről beszélnénk. De azért természetesen nem hagyható teljesen figyelmen kívül a konstitutív idő. Ugyanarról az eseményről volna akkor is szó, ha Sebastian egy nappal később sétálna? Vagy egy hónappal később? Vagy egy évvel később?

(...)

<< 5. Az események oksági elmélete    7-5. Felhasznált irodalom >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés