Vallásfilozófia

Transzcendens tájak

Fogalmak és helyek: pokol, Gyehenna, Hádész, Elüszión, Léthé, Sztüx, Abzu, purgatórium, menny, szférák, Helikón, Hüperborea, szent hely, dzsahannam,  Jeruzsálem, Mekka, Medina.

Nevek: Sátán, Lucifer, Jób, Hádész

Összefüggések: a monoteista vallások túlvilág-képzetei közötti hasonlóságok és különbségek, vertikális és horizontális helyek,

A témában először rövid bevezetés után a mitologikus és vallási helyeket vertikálisan haladva definiáljuk (lent és fent), majd a szent hely fogalmát és a különböző vallások aktuális szent helyeit mutatjuk be.

Bevezetés

Már a legkorábbi vallási alakzatokban is megtalálható a túlvilághit, a hit abban, hogy az ember halála után tovább él valamilyen formában. A halál utáni lét színterei minden mitológiában más és más formát öltenek, az azonban közös bennük, hogy az isteni szférával közös térként képzelhetők el, ahol egyrészt a különböző korok halottai találkozhatnak egymással (pl. ősökkel), másrészt ahol az isteni lények közvetlenül kapcsolatba lépnek az emberrel.

Az istenek, démonok és egyéb természetfeletti lények lakhelyeit, valamint a holtak birodalmát térben és időben létező dolgokként ábrázolják a különböző mitológiák, ezek tehát az emberek által tapasztalt terekkel valamilyen viszonyban megragadhatók. E másvilági terek elhelyezkedése két tengely mentén figyelhető meg, egyrészt a horizontális tengelyen, az ismert világon (kozmosz, oikümené) túli területek töltődnek fel mitológiai tartalmakkal (Elízeum, boldogok szigete, Hüperborea, etc.), másrészt a vertikális tengely mentén a legmagasabb egek és a pokol legmélyebb bugyra között minden, a közvetlen emberi tapasztalattól elzárt tér másvilági alakzatoknak ad otthont. Az alábbiakban ezeket az isteni vidékeket barangoljuk be. (Eligazító térképek pdf-ben itt találhatóak.)

1. Lent

Hádész: A görög mitológiában az istenek sokszor egy-egy isteni vidéket is jelentenek. Nevük egyszerre jelöl fiktív térbeli tulajdonságokat és a isteni személyeket. Például Hádész Kronosz és Rheia gyermeke, a legidősebb fiú, Hesztia, Démétér, Héra, Poszeidón és Zeusz testvére, az alvilág fejedelme, ugyanakkor a görög mitológia alvilága is Hádész, vagy Hádész háza; esetleg  említhetjük Tartaroszt, az alvilág legmélyebb szakadékát és börtönét, „aki" Khaosz fia, Nüx, Erebosz és Ghaia fivére). Hádész birodalma a föld alatt helyezkedett el. A hádész szót a LXXI.  is használja a héber seól fordításaként, amely a holtak sötét tartozkódási helyét jelöli.

Gyehenna: A zsidó és keresztény eszkatológiában az elkárhozottak túlvilági lakóhelye. A szó maga az újszövetségi szentírásból, a héber ge-Hinnom (Hinnom völgye) görög változatából származik. Eredetileg egy Jeruzsálemtől délnyugatra fekvő völgyet jelölt, ahol az ammoniták istenének, Melochnak a tiszteletére gyermekeket égettek el áldozatul. Az áldozatként elégetett ember képe adhatta az alapot a pokol tüzéről szóló tanításnak a zsidó és keresztény eszkatológiában. A Gyehennát a Talmud is megemlíti, mint a tisztulás helyét, amely után az ember megszabadul bűneitől.

Pokol: Az az elgondolás, hogy a pokol az a végső hely, ahol a kárhozottak szenvednek az utolsó ítélet után, a zoroasztrianizmusban, a zsidó vallásban, a kereszténységben és az iszlámban egyaránt megtalálható. A hellenizmustól kezdve a zsidók a Gyehenna fogalma alapján képzelték el a poklot olyan helynek, ahol a gonoszok bűnhődnek.

A pokol keresztény koncepciója a zsidó elképzelésen alapul, tehát a Sátánnak és gonosz angyalainak tüzes birodalma, ahol örök kárhozatra ítélve gyötrődnek a bűnösök. A korai keresztény gondolkodók közül többek között Órigenész és Nüsszai Gergely is kétségesnek tartotta a pokol örökkévalóságát és azt a naturalisztikus hitet, amely szerint pokol tüzes túlvilági hely volna. A keresztény teológia szerint a pokol azon emberek bűnhődésének állapota, akik bűneik megbánása nélkül halnak meg. Modern teológusok újfent kétségbevonják a „tüzes pokol" képzetét, de azt fenntartják, hogy a pokol olyan állapot, amelyben a jóktól elválasztatnak a rosszak. Dante pokláról egy rajz itt található.

Dzsahannam: A szó poklot jelent arabul, általában inkább al-Nár vagyis a Tűz néven említik. A szó és a fogalom minden valószínűség szerint az ÚSZből származik, a pre-iszlám vallás ugyanis nem ismeri a pokol képzetét. A Koránban roppant sokszor fordul elő, általában eszkatologikus képzetekkel összekapcsolódva. Leírása szerint hét kapuja van, melyet angyalok vigyáznak. A hagyomány szerint legsúlyososabb büntetésre azok számíthatnak, akik csak tettetik, hogy hisznek az iszlám tanításaiban. A pogányok nem szükségszerűen kerülnek a „gyehennába".

Sztüx: A görög mitológiában a Hádészt és az Okeánoszt összekötő folyó, amelyen a holtaknak át kell kelniük, mikor az alvilágba szállnak.

Léthé: A Hádész egyik folyója, a felejtés vize, amelynek vizéből a beavatatlan halottak ittak, s ez által elfelejtették előző életüket. Az orphista szekták szerint a Léthé az emlékezet forrásával (Mnémoszüné) együtt Lebadeia közelében, Tróphiniosz jóshelynél fakad, szerintük az Alvilág bejárata is itt található.

Elízium (Elüszión): A görög mitológiában először az istenek által halhatatlansággal jutalmazott hősök paradicsomaként tűnik fel. Homérosz műveiben a tökéletes boldogság világi földje az Okeánosz partján, a világ nyugati peremén. Hésziodosz a Boldogok Szigetéről írja ugyanezt, az Elüsziónról pedig, hogy a szent halottak lakhelye. Pindarosznál azt találjuk, hogy az Elüsziónba csak az erényes életűek nyerhetnek bebocsátást.

Purgatórium: („tisztítóhely", „tisztítótűz", lat. purgatio - „tisztítás") A római katolikus egyház tanítása szerint a kegyelem állapotában meghalt, de még meg nem tisztult emberek létmódja, lelkük állapota. A mennybe jutás akadályának számítanak a még meg nem bocsátott kisebb bűnök (bocsánatos és nem súlyos Isten elleni cselekedetek) és a már megbocsátott erkölcstelenségek (súlyos, a kegyelem szentségét leromboló Isten elleni cselekedetek). A bűnös lelkeknek itt kell megtisztulniuk, mielőtt a mennybe léphetnének.

A Makkabeusok II. könyvében, amelyet sem a zsidó, sem a protestáns egyházak nem fogadnak el kanonikus műként, található a purgatórium római katolikus tanításának alapja: „Arról is meg volt győződve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár - ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől." (12, 45). Bár a purgatóriumról szóló tanítást sok teológus a korakereszténységtől kezdve a kötelező hitelvek közé sorolta, ennek hitelességét csak a késő középkori lyoni, firenzei és tridenti zsinatok mondták ki. A purgatóriumban letöltendő büntetés helyéről, időtartamáról és természetéről nincs pontosabb meghatározás. A purgatórium hiteles tanítása mellett a római katolikus egyház azt is vallja, hogy az ott szenvedő lelkeket a Föld igazhívői imádságaikkal, adakozással, búcsúval, böjtöléssel, áldozatokkal és más kegyes cselekedetekkel segíthetik.

A protestáns egyházak, a legtöbb keleti ortodox egyház és az autokefál keleti keresztény egyházak (szír és nesztoriánus egyházak, monofiziták stb.) a Bibliával ellenkező nézetként elutasítják a purgatórium tanítását. Azt azonban a legtöbb keleti egyház is tartja, hogy a még élő igazhívők jócselekedetei és imádságai megsegíthetik a halottakat.

2. Fent

Olümposz: A görög mitológiában a tizenkét felvilági isten lakóhelye (Zeusz, Héra, Poszeidón, Árész, Pallasz Athéné, Héphaisztosz, Hermész, Aphrodité, Apollón, Artemisz, Hesztia, Dionüszosz). 

Helikon (gör. Helikón): Boiótiában a Kopisz-tó és a Korinthoszi-öböl között húzódó hegység. A klasszikus görög irodalomban a múzsák (Erató, Euterpé, Kalliopé, Melpomené, Polühümnia, Terpszikhoré, Thaleia, Urania) lakhelye. A Helikón keleti, vagy boiótiai lejtőin számos szentély, pavilón és színház romjait tárták fel. Link: Térkép

Hüperborea: A görög mitológiában az északi szélen (Boreasz) túli terület, lakói a hüperboreoszok, a legészakibb tájon élő nép, akik örök boldogságban élnek.A monda szerint a Delphoi Apollón a teleket náluk töltötte.

3. Szent hely:

A legtöbb vallásban megtalálhatók spirituális szempontból kiemelt fontosságú terek, amelyek általában a kultuszban is fontos funkcióval bírnak.  A Mediterráneum politeista vallásaiban a szentélyeken kívül léteztek szent ligetek, tavak, vagy más olyan természeti képződmények, amelyeket valamilyen kultikus tisztelet övezett. Mezopotámiában a szentély építését, annak pontos helyét és formáját az isten egy jósálomban közölte a királlyal, a templom terének szentségét tehát nemcsak a benne zajló kultusz, hanem az isteni kiválasztottság is meghatározta.

A. A zsidó vallásban is vannak szent helyek, ilyen maga az ígéret földje, Izrael (Erec Israel), Jeruzsálem, benne a Szentély maradványával, a Siratófallal, vagy ilyenek a pátriárkák sírjai, vagy az iráni Hamadánban Eszter és Mordechai sírja.

B. A kereszténységnek háromszáz évig nem voltak szent helyei, és magát a fogalmat is pogánynak tartották (Órigenész: „...óriási tévedés azt hinni, hogy az Ígéret Földje, melyet Isten megígért az igazaknak, Júdeával azonos." Contra Celsum 28). A szent hely fogalma és tisztelete a IV. század folyamán alakult ki a kereszténységben. A „szent hely" konstantini újítás a kereszténység történetében. Nagy Konstantin hatalmas bazilikákat emeltet a Jézus születésének és halálának helyszínén (betlehemi Születés templom és jeruzsálemi Szent Sír székesegyház) valamint az Apostolok sírjai fölé. A császár anyja, Helena pedig a szentföldi zarándoklat divatját teremtette meg. A szent hely és vele párhuzamosan a mártírszentek bevezetése a keresztény vallásba a negyedik század folyamán még ellenállásba ütközött, s csak a század végére vált általánosan elfogadottá. Bár Athanásziosz által a IV. század második harmadában írt Remete Szent Antal életrajzában a sivatagi remetetelepek szentségét emeli ki a városok romlottságával szemben, konkrét szent helyet és annak tiszteletét nem említi. Művében a kivonult szerzetesek a sivatagban a hatalom támasza nélkül valósítják meg az eszményi várost, amelyben az igazság (iustitia) és egyetértés (concordia) uralkodik. A szentség tehát az emberi közösség erkölcsös és istenfélő életviteléből adódik, nem pedig a hely szentségéből. Az Athanasziosszal egy időben műdödő Damasus pápa (i.sz. 366-384) a Rómában eltemetett mártírok sírjait tartalmazó katakombákat szentelte meg. Szent Jeromos 386-ban írt Szent Hilarion életrajzában először fejti ki, hogy nem csak a szent emberből, hanem a szent helyből, a szent földi maradványaiból is árad a szentség, és itt találkozhatunk a szentéletrajzok közül először a szent halál utáni tiszteletével, a szent holttestének ellopásával, az ereklye- és sírkultusszal is. A szentföldi zarándoklatáról küldött leveleiben gyakran említi a szentek sírjainál történt csodatételeket, és démonűzéseket.

C. Szent helyek az iszlámban

A hivatalos szunnita tanítás szerint minden olyan tisztelet, mely nem Istennek jár, bálványimádás. Ezért a hivatalos, leginkább elfogadott szunnita muszlim álláspont szerint csak Mekka városa az egyetlen szent. Ezzel ellentétben a népi vallásosság számára számtalan szent hely létezik, leginkább szent emberek sírjai.

A sííta irányzat azonban az összes prófétai leszármazott sírját szent helynek tekinti, lásd alább.

Mekka: Mekka városa már a pre-iszlám időkben kiemelt jelentőségű, a kultikus gyakorlat szempontjából fontos városnak számított az ott található törzsi bálványszobrok és a Kába miatt. A Kába (al-KaÝba) vagy a Szent Ház (al-bajt al-Îarám) vagy egyszerűen Ház (bajt) maga egy négyszögletes, kocka alakú építmény, belül állítólag néhány felirattól eltekintve üres. A Korán szerint Iszmáel és Ábrahám építette (2:127). Oldalában található a Fekete Kő, mely a zarándoklati rituálé fontos része. A Mekka, illetve a Kába felé mutató irány a qibla, mely muszlimok napi ötszöri imájának iránya.

Medina: Eredetileg Jathrib nevű oázis, ahová Mohamed követőivel kivonult 622 körül (hijra). A medina nevet ekkor kapta, mely arabul várost jelent. Itt található Mohamed sírja. A hivatalos szunnita tanítás szerint nem szent hely, hiszen Mohamed csak egy ember volt. Mégis, a muszlim vallásos geográfia egyik legfontosabb pontja.

Jeruzsálem: Al-Qudsz, jelentése: a szentséges. Az iszlám harmadik (illetve második) szent városa. Az al-Aqszá mecset az a hely, ahol Mohamed „lábnyomát" őrzik - a hagyomány szerint innen ment fel a mennyekbe, hogy beszéljen Istennel.

A sííták szent helyei:

A síita irányzat tiszteli a szenteket, ennélfogva azok sírjait is. A sírok köré általában mecsetek épülnek vagy eleve mecsetekbe temetik a szenteket. A síiták majdnem Mekkával egyenértékű szent helye Nedzsef, ahol (Mohamed lányának férje) Ali sírja található és Kerbala, ahol Ali fia, Mohamed unokája, Huszajn elesett. Számos szent hely található még, általában a hozzá kapcsolt személy „szentségének" függvényében. Iránban a két legfontosabb: Qom és Mashad.

Feladatok:

1. Rajzolja meg a Hádész térképét! (Segítő szavak: Aszphodélosz, Elüszión (Elízium), Erebosz, Tartarosz, Léthé, Sztüx, Akherón, Kokütosz, Phlégethón)
2. Hogyan ábrázolja Dante az Isteni színjátékban a Purgatóriumot?
3. Ki lehet-e jönni a Pokolból?
4. Jelölje egy világtérképen a különböző monoteista vallások szent helyeit?
5. Mi az összefüggés az eszmetörténet, a zarándoklat és a szent helyek között?

Irodalom:

Szt. Athanásziosz, Szent Antal élete (Vita Antonii) (ford. Vanyó László) In: A III-IV. század szentjei (Ókeresztény örökségünk, 2). Budapest: Jel Kiadó, 1999, 41-120.o.

Szt. Jeromos, Szent Hilarion élete (Vita Hilarionis) (ford. Adamik Tamás) In: Nehéz emberi léleknek nem szeretni. Budapest: Helikon, 1991, 42-86.o.

Peter Brown, A szentkultusz kialakulása és szerepe a latin kereszténységben (A kútnál). Budapest: Atlantisz, 1993.

Sághy Marianne, Versek és vértanúk. A római mártírkultusz Damasus pápa korában (366-384) (Catena). Budapest: Hungarus Paulus - Kairosz Kiadó, 2003.

Sághy Marianne, Isten barátai. Szent és szentéletrajz a késő antikvitásban (Catena). Budapest: Kairosz Kiadó, 2005.

Vanyó László, „Legyetek tökéletesek..." Tanulmányok a keresztény aszkézis történetéhez a szerzetesség kialakulásáig. Budapest: Szent István Társulat, é.n.

Szépirodalom:

Dante Alighieri, Isteni színjáték

Emanuel Swedenborg, Menny és Pokol

Hésziodosz, Az istenek születése

Homérosz, Iliász

Homérosz, Odüsszeia