Vallásfilozófia

A bűn és a rossz

Fogalmak: szabad akarat, rossz, bűn, gonosz, sátán, teodícea, isteni igazságosság, predesztináció, törvény, törvényszegés, lelkiismeret, büntetés, eredendő bűn, emberi természet, túlvilági jutalom, ítélet, sors, végzet, manicheizmus, etikai dualizmus.

Nevek: Máni, Jób, Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Leibniz.

Összefüggések: végzet és felelősség; egy princípium vs. két princípium, a bűn eredete, bűn és rossz megkülönböztetése, morál vallási megalapozása, szekuláris és valllásos bűnfogalmak.

A témában a Bevezetés után a fogalmi definíciók következnek. Ezekből az első, vagyis a bűn fogalma, hosszabb kifejtés tárgya.

Bevezetés

A bűn, a gonosz, a rossz és a Sátán fogalmai egymástól különálló és különválasztandó fogalmak (lásd definíciók). A modern erkölcs, az emberi jogok valamint az emberi méltóság téziseinek alapjául szolgáló fogalmak általában a monoteista (elsősorban keresztény) vallásos erkölcsből származnak. A bűn fogalma lehetővé teszi a személyes sors kérdését: vagyis a szabad akarat illetve az eleve elrendeltség problémáját - egyben a felelősség kérdését is felveti. A bűn nemcsak vallásilag, hanem társadalmilag is meghatározott, szociokulturális fogalmával azonban itt nem foglalkozunk. A bűn fogalma nem jogi kategória, hanem kulturális.

A bűn illetve a rossz léte a vallási világképet geográfiailag és időben is strukturálja - a keresztény menny-purgatórium-pokol képe (link: Túlvilág, evilág) kiegészül a bűnből a megtisztulás illetve a végítélet felé haladó hívő ábrázolásával. A megtisztulás elmulasztása túlvilági büntetést von maga után. A zsidó illetve az iszlám vallásban nincs effajta személyes üdvtörténeti erő, ugyanakkor az iszlámban a túlvilági jutalom képzete erősen dominál, míg a zsidó hagyományban a "bűnös nép"motívuma. Vallásfilozófiailag tekintve a rossz léte a teodícea, a predesztináció és a felelősség kérdéseihez vezet.

A morál (személyes) megalapozása az etika (magasabb törvény), kérdés, hogy mi alapozza meg az etikát? Transzcendens vagy immanens megalapozású? Morál és etika különbségét a görög logos és nomos különbségére visszavezethetjük, vagyis az általános és a helyi vagy konvencionális különbségre.

Fogalmak

Bűn (a gör. hamartia - elvéteni a célt, paraptóma - elrontani, és opheiléma - tartozás szavak újtestamentumi megfelelője a bűn): általános értelemben „bűn"-nek nevezzük valamilyen írott vagy íratlan törvény, szabály, szokás megszegését, mely kulturálisan (teológiailag) meghatározott. Maga a törvényszegés eseménye a bűn. Morális értelemben Kant szerint a bűn belső, természeti törvény megszegése vagyis a „kategorikus imperatívusz" figyelmen kívül hagyása, mely közvetlenül vezet az emberi méltóság feladásához. Vallásos értelemben bűn az isteni akarat és annak vallási parancsolatok formájában testet öltött értelmének megszegése. Így a bűn vallásos fogalma elsősorban a Mediterráneum vallásainak közös jegye. Kant az eredendő bűn fogalmát egy belső rosszal váltotta fel, az ember rossz természetével - s ezzel többek között megnyitotta az utat a pszichológiai rossz felé.

A bűn eredete kétféle lehet: külső vagy belső.

1. A zsidó bűn-fogalom: A bűn Isten parancsolatainak megszegése. Az emberiség helyzetét két ősi bűne határozza meg: a paradicsomi és a Bábel-tornyánál elkövetett bűnök.

2. A keresztény bűn-fogalom: Az emberiség története a bűn következménye vagyis a bűn az evilágban élő ember létmódja. Az „eredendő bűn" fogalma keresztény - doktrínáját a páli levelek alapján Szent Ágoston dolgozta ki. A philanthrópia tana szerint az emberek iránti isteni szeretet felülírja a bűnöket.

3. Az iszlám bűn-fogalom: A bűn Isten parancsolatainak megszegése. Hadísz: „A cselekedetek csakis szándék szerint ítéltetnek meg." Az iszlámban a Sátán (Iblísz, Sajtán) alakja központi jelentőségű, állandóan kísért. A bűnösöket Isten megbünteti, de egyben kegyes is - noha áldozatokkal nem lehet kiengesztelni. Általános vélemény szerint a bűnös muszlim még (rossz) hívő, de néhány radikális elmélet (főleg a kháridzsiták) szerint a muszlim embert egyetlen bűn is pogánnyá tesz.

Philanthrópia (gör. philos + anthropos - emberszerető): Eredetileg hellenisztikus politikai terminus, a korakereszténységben kerül át Isten mint az „egyedül emberszerető" fogalmába.

Bűnhődés: dualisztikus pár: a bűn és bűnhődés párosát vallásfilozófiai értelemben a megbocsátás írhatja felül - a katolikus kereszténység szerint ez a megbocsátás a gyónás által még a földi életben bekövetkezik.

Etikai dualizmus: a világban a jó és rossz harcát elsődlegesnek tekintő felfogás.

Szabad akarat és szabad akarat: Azon elmélet, mely szerint az ember szabad akarattal rendelkezik a világban és tevékenységét maga határozza meg. A szabad választás fogalma a szabad akaratot feltételezi. Hatalmában áll dönteni, de nem mindenre képes. A kereszténységben a rossz léte sokszor úgy vetül fel, mint amit Isten azért hagy, hogy az ember választani tudjon.

Morál: meggyőződés, érzület, lelkiismeret - egyéni szabályrendszer, mely az egyén viselkedését szabályozza.

Erkölcs vagy etika: szabályokon, normákon alapuló - társas-társadalmi kötöttségek és szabályok együttese, mely a közösségi viselkedést definiálja.

Sátán: az s-t-n közös sémi gyök. Jelentése: ellenségesnek lenni, vádolni, akadályozni. A "sátán eredetileg az "akadályozó", később válik természetfeletti lénnyé (angyallá), aki a monoteisztikus vallásokban a rosszat és a gonoszat képviseli. A középkorban alakja összeolvad Lucifer illetve az Antikrisztus képzetével (lásd eszkatológia).

1. A TaNaKh-ban még sokszor ebben az értelemben használják, az Újtestamentumban lesz belőle egy természetfeletti lény tulajdonneve, aki Istennel szemben áll.

A. TaNaKh

A képzet kialakulásában több elem játszik közre (küzdelemmítoszok pl. Enuma elis, angyali küldöttek, az isten fiai-emberek leányai motívum, próféták a királyok ellen), legnagyobb szerepe Jób könyvében van. Zakariás 3. 1-2-ben a Sátán nem más, mint Isten angyala, aki őt képviseli az emberekkel szemben.

B. Újtestamentum

A kereszténység számára meghatározó az Antikrisztus képzete, mely a Sátánnal olykor azonos, olykor nem. A Sátán szót maga Krisztus is használja („Távozz tőlem, Sátán! Lk. 4, 8). Formailag a 2Thess. 2,1-12-ban megtalálható leírás öröklődik és bővül először Nero alakjával, majd János Apokalipszisében a hamis próféta vonásaival. Eszkatologikus képzet.

2. Az iszlám. Az iszlám "sajtán" eredetileg a pogánykorban dzsinnszerű szellemek neve. Például a költőknek volt „sátánjuk". A Koránban szorosan összekapcsolódik az ember sorsával és újtestamentumi értelemben használatos.

Gonosz: szándékos rosszra való törekvés. Vallásos alakja a Sátán vagy valamely olyan természetfeletti személy, mely az isteni akarat ellen tör.

Sors: egy létező identitás (ember, nép, nemzet) történelem- és történettudattal rendelkező reflektív léte.

Végzet: az ógörög filozófiától örökölt fogalom, mely szerint az adott létező sorsának vége előre meghatározott és el-nem-kerülhető. Átfedés a predesztinációval.

Rossz: Rendkívül definiálhatatlan fogalom. A „rossz" köznapi jelentésében valami, ami az emberre nézve káros, számára nem kedves és nem fogadja szívesen. Teológiai értelemben az isteni szándékkal ellenkező dolog. Szent Ágoston szerint a rossz a jó hiánya (privatio boni). Vagyis a rossz olyan valami, ami negatív terminusokban fejezhető ki. Szerinte az a dolog, amely nem tökéletes, rosszal „töltődik fel" - ezt Ellen (Contrast)-Teodíceának nevezik, hiszen ebben az elméletben a rossz csak a jóval ellentétben létezik.

Lelkiismeret: csak a kereszténység számára értelmezhető fogalom.

Teodícea: az a (vallás)filozófiai probléma, mely a tapasztalható rossz, gonoszság meglétét próbálja Isten jóságával összeegyeztetni.

A kifejezést (gör. theos - isten, diké - igazság) Leibniz használta először. A tét ezekben az elmélkedésekben sokszor nem kevesebb, mint azon filozófiai levezetés elkerülése, miszerint Isten mindenhatósága a gonoszt is felölelné - és így Isten vagy gonosz vagy nem mindenható, illetve több logikai lépés után létezése is megkérdőjeleződik. (1. Isten mindenható, mindentudó és teljesen jó 2. A gonosz létezik - az állítások logikailag nem konzisztensek.)

Predesztináció: Azon hit, mely szerint az ember cselekedeteit nem szabad akarata szerint végzi, hanem Isten által bizonyos módon előre elrendelten. Választása ugyanakkor szabad.

Emberi természet: az isteni természettel szembeállított, csak az emberre jellemző tulajdonságok halmaza (halandó, bűnös, törékeny stb.). A krisztológiában kap majd jelentőséget.

Manicheizmus: Az i. sz. III. században keletkezett vallás, prófétája Máni, aki magát „Krisztus tanítványának" nevezte, ám a korai keresztény zsinatok eretnekségnek ítélték tanait. Dualizmust hirdet, fény és sötétség, lélek és test harcát. Tagadja az abszolút, mindenható jó létét, az etikai dualizmust hirdeti.

Gonosz: szándékos rosszra való törekvés.

Lucifer: Fényhozó - eredetileg római költői-asztronómiai kifejezés, melyet a Vénusz bolygóra használtak (lat. lux - fény és ferre - hozni). A Bibliában Babilon királyának egyik mellékneve, később a keresztény folklór alkalmazza mint egy arkangyal nevét, majd a Sátán szinonímájaként.

Végítélet: keresztény eszkatologikus képzet, mely szerint Jézus második eljövetelekor törvényszéket tart. Arra a szerződéses viszonyra utal, mely a zsidó-keresztény kultúrkört meghatározza vagyis arra, hogy Isten és a hívő közötti viszony alapvetően jogi természetű. Az iszlámban is megtalálható fogalom, különösen a síita iszlámban, ahol a Mahdival, vagyis a „helyesen vezetett"-tel, az idők végezetéig rejtőzködő prófétai leszármazottal van összekötve.

Feladatok:

1. A morális felelősség feltétele mellett szabad-e a horoszkópnak hinni?

2. A keresztény bűn-fogalom milyen összefüggésben áll a történelem fogalmával?

3. Isteni és emberi természet kettőségének doktrínájából származó konfliktusra hozzon szépirodalmi példát!

4. Mi az összefüggés a Faust és a Vénusz bolygó között?

5. Mi a szekuláris és a vallásos bűn-fogalom legfőbb különbsége?

6. Miért nem jogi kategória a bűn fogalma?

7. Mondjon olyan példát, amikor két bűn-fogalom áll egymással szemben.

8. Miképpen lehet indokolni egy bűn szükségszerűségét?

Szakirodalom:

Bernard McGinn: Az Antikrisztus. Bp: Aduprint, 1995.

Ajánlott irodalom: Candide, Jób könyve, Bűn és bűnhődés, Faust.