Középkori filozófia

12. A legfőbb jó

I. Pseudo-Peckham: 'Fronesis vero est cognitio summi boni cum dilectione eius prout cognitio summi boni est per intelligibiles creaturas in quibus maxime relucet eius imago secundum quod est possibile in creaturis suis relucere.'  (vö. R.-A. Gauthier, „Arnoul de Provence et la doctrine de la fronesis, vertu mystique suprême", Revue du moyen âge latin 19 (1963), 152.o.

„A phronesis pedig a legfőbb jó olyan ismerete, amellyel ennek szeretete is együtt jár, ahogyan azok a teremtmények megismerik a legfőbb jót, amelyekben ennek a képmása a leginkább tükröződik (amennyiben ez egyáltalában lehetséges, hogy tükröződjék a teremtményekben)."

Robert Kilwardby,  (1245 k): „Felicitas est alter (quam) est ordinatus ad ipsum, scilicet virtus."

Anonymus, „(...) virtus est inperfectis, felicitas non (...); vö. R.-A. Gauthier, „Le cours sur l'Ethica nova d'un maître ès Arts de Paris (1235-1240)", Archives d'histoire doctrinale et littéraire du moyen âge 42 (1975), 109.o.

Albertus Magnus, Commentum et Quaestiones Super Ethica (1248-1250),

'Et sic dicendum duos ordines duo sunt summe bona hominis, quorum tamen unum ordinatur ad alterum, scilicet civilis ad contemplativam (...). (33.o., 7-13)

'Et sic dicimus felicitatem civilem et contemplativam esse bonum hominis, sed civilis ordinatur ad contemplativam sicut dispositio removens impedimenta ipsius. Unde virtutes contemplativae immediate ordinantur ad felicitatem contemplativam, ad quam etiam civilis felicitas ordinatur et mediante ipsas omnes virtutes moralis. Sic omnes perfectiones hominis referuntur ad unum ultimum' (496.o., 14-22)

 

II. Boethius de Dacia (fl. 1270 k.), De summo bono (DSB)

1. 369, 1-14: „Cum in omni specie entis sit aliquod summum bonum possibile, et homo quaedam est species entis, oportet quod aliquod summum bonum sit homini possibile. Non dico summum bonum absolute, sed summum sibi, bona enim possibilia homini finem habent nec procedunt in infinitum. Quid autem sit hoc summum bonum, quod est homini possibile, per rationem investigemus. Summum bonum quod est homini possibile debetur sibi secundum optimam suam virtutem. Non enim secundum animam vegetativam, quae plantarum est, nec secundum animam sensitivam, quae bestiarum est, unde et delectationes sensibiles bestiarum sunt. Optima autem virtus hominis ratio et intellectus est; est enim summum regimen vitae humanae tam in speculando quam in operando. Ergo summum bonum quod est homini possibile debetur sibi secundum intellectum."

„Minthogy a létező minden fajtájában létezik valamely lehetséges legfőbb jó,  s minthogy az ember is a létező egyik faja (species), szükségképpen létezik az ember számára is valamely lehetséges legfőbb jó. Nem abszolút értelemben vett legfőbb jóról beszélek itt, hanem olyanról, amely számára a legfőbb, azok a javak ugyanis, amelyek elérhetők az ember számára, véges számúak s nem végtelenek. Azt azonban, hogy mi is ez a legfőbb jó, az ész segítségével vizsgáljuk.  Az ember számára lehetséges legfőbb jó a legkiválóbb képessége alapján illeti meg az embert. Nem a vegetatív lélek alapján, amely a növényekben is megtalálható, s nem is az érzékelő lélek alapján, amely az állatokban is megvan, s amelyből ezek érzéki örömei származnak. Az ember legkiválóbb képessége az ész és az értelem; ez ugyanis az emberi élet legfőbb vezetője úgy a gondolkodás, mint a cselekvés terén. A legfőbb jó ennélfogva, amely az embert megilleti, az értelme alapján illeti meg."

2. 371, 48-54: „(...) cum nullus maius bonum possit homini contingere per intellectum speculativum quam cognitio universitatis entium quae sunt a primo principio et per hoc primi principii, sicut possibile est, et delectatio in illo, tunc sequitur (...) quod summum bonum, quod est homini possibile secundum intellectum speculativum, est cognitio veri in singulis et delectatio in eodem."

„(...) mivel az ember számára a spekulatív értelem révén nem lehetséges  nagyobb jó annál, mint hogy megismeri a létezők teljes világát, amely az első alapelvtől származik és általa áll fönn, s gyönyörködik ebben a világban, ennélfogva a legfőbb jó, amely az ember számára a spekulatív értelem révén lehetséges  az igazság megismerése az egyes dolgokban és az ebben való gyönyörködés."

„Item, summum bonum quod est homini possibile secundum intellectum practicum est operatio boni et delectatio in eodem. Quid enim maius bonum potest homini contingere secundum intellectum practicum quam operari medium eligibile in omnibus actionibus humanis et in illo delectari?"

„A legfőbb jó, amely az ember számára a gyakorlati értelem révén lehetséges,  a jó cselekedet, és az abban való gyönyörködés. Mi nagyobb jó lehetséges az ember számára a gyakorlati értelem révén, mint az, hogy minden emberi tevékenység során a leginkább megfelelő eszköz kiválasztásával cselekszik, s ebben gyönyörét leli?"

 

3. 371, 62-67: „Ex his quae dicta sunt manifeste concludi potest quod summum bonum quod est homini possibile est cognitio veri et operatio boni et delectatio in utroque. Et quia summum bonum quod est homini possibile est eius beatitudo, sequitur quod cognitio veri et operatio boni et delectatio in utroque sit beatitudo humana"

„Abból, amit eddig elmondtunk, nyilvánvaló módon az következik, hogy a legfőbb jó, amely az ember számára lehetséges: az igazság megismerése, a jó cselekedet, s ezeknek az élvezete. S minthogy az ember számára lehetséges legfőbb jó az ember boldogsága, ebből az következik, hogy az ember boldogsága az igazság megismerése, a jó cselekedet, s ezeknek az élvezete."

 

4. 372: 75-78: „Qui enim perfectior est in beatitudine, quam in hac vita homini possibile esse per rationem scimus, ipse propinquior est beatitudini quam in vita futura per fidem expectamus."

5. 372, 79-80: „(...) dignum est ut omnes actiones humanae in ipsum dirigantur, ut ipsum concludant."

„az a helyes, ha minden emberi cselekedet a legfőbb jóra irányul, s arra törekszik, hogy ezt elérje."

6. 373, 103f:  „Unde omnes actiones hominis, quae non diriguntur in hoc summum bonum hominis, quod iam dictum est, sive opponantur sibi, sive sint indifferentes, peccatum sunt in homine, secundum tamen magis et minus (...)"

„Ennélfogva minden olyan emberi cselekedet, amely nem irányul az ember számára elérhető legfőbb jóra, (...), avagy ellentétes vele, avagy indifferens, kisebb vagy nagyobb bűn (...)."

 

7. 373, 103f:   „Et omnium illarum actionum causa est inordinata concupiscentia, quae etiam est causa omnis mali in moribus. Inordinata etiam concupiscentia hominis ipsa est causa  maxime impediens hominem a suo desiderato naturaliter. Cum enim omnes homines naturaliter scire desiderant, paucissimi tamen hominum, de quo dolor est, studio sapientiae vacant inordinata concupiscentia eos a tanto bono impediente."

„És minden efféle cselekedet oka a rendezetlen vágyakozás, amely minden erkölcsi rossz oka is egyben. A rendezetlen emberi vágyakozás maga a legjelentősebb olyan ok, amely  akadályozza az embert annak elérésében, amire természettől fogva törekszik. Minthogy azonban minden ember a természettől fogva a tudásra törekszik, sajnálatos, hogy csak igen kevesen vannak, akik a bölcsesség tanulmányozásának szentelik idejüket (...)"

 

8. 373, 115f: „Et ita omnes homines hodie impedit inordinata concupiscentia a suo summo bono exceptis paucissimis honorandis viris; quos voco honorandos, quia contemnunt desiderium sensus et sequuntur delectationem et desiderium intellectus insudantes cognitioni veritatis rerum; quos etiam voco honorandos, quia vivunt secundum ordinem naturalem."

„S ezért van az, hogy manapság a rendezetlen vágyakozás mindenkit meggátol a legfőbb jó elérésében, kivéve néhány tiszteletreméltó embert.  Őket azért nevezem tiszteletreméltónak, mert megvetik az érzéki vágyakozást  és az értelem gyönyörűségét és vágyakozását követik, miközben izzadnak az igazság megismerésén. S azért is tiszteletreméltónak nevezem őket, mert a természet rendje szerint élnek."

 

9. 374, 132-148: „(...) sic operationes omnium virtutum inferiorum quae sunt in homine sunt propter operationes virtutis supremae, quae est intellectus. Et inter operationes virtutis intellectivae, si aliqua est optima et perfectissima, omnes naturaliter sunt propter illam. Et cum homo est in illa operatione, est in optimo statu qui est homini possibilis. Et isti sunt philosophi, qui ponunt vitam suam in studio sapientiae. Unde omnes virtutes quae sunt in philosopho operantur secundum ordinem naturalem: prior propter posteriorem et inferior propter superiorem et perfectiorem. Omnes autem alii homines qui vivunt secundum virtutes inferiores eligentes operationes earum et delectationes, quae sunt in illis operibus, innaturaliter ordinati sunt et peccant contra ordinem naturalem. Declinatio enim hominis ab ordine naturali peccatum est in homine, et quia philosophus ab hoc ordine non declinat, propter hoc contra ordinem naturalem non peccat."

„(...) így az ember minden alsóbbrendű képessége a legfőbb képességének a kedvéért van, amely az értelem. És ha van az értelem tevékenységei között olyan, amely a legjobb és a legtökéletesebb, akkor az összes többi a természet szerint ennek a kedvéért létezik. És az az ember, aki ezt a tevékenységet folytatja, az ember számára lehetséges legkiválóbb állapotban van. Ilyenek a filozófusok, akik az életüket a bölcsesség elérését szolgáló vizsgálódásoknak szentelik. S ennélfogva a filozófusok minden képessége a természet rendjének megfelelően működik: az előbbi a későbbi kedvéért, az alsóbbrendű a magasabb rendű és tökéletesebb kedvéért. Az összes többi ember pedig, aki az alsóbbrendű képességeknek megfelelően él és ezeknek a tevékenységeit és a bennük lévő gyönyöröket választja, a természettel ellentétes rendet követi (innaturaliter ordinati sunt), s bűnt követ el a természet rendjével szemben. Az ember eltérése a természet rendjétől ezért az ember bűnével azonos, s minthogy a filozófus ettől a rendtől nem tér el,  nem követ el bűnt a temészet rendjével szemben."

 

10. 377, 226-240: „Philosophus haec omnia considerans inducitur in admirationem huius primi principii et in amorem eius, quia nos amamus illud a quo nobis bona proveniunt, et maxime id amamus a quo nobis maxima bona proveniunt. Ideo philosophus cognoscens omnia sua bona sibi provenire ex hoc primo principio et sibi conservari, quantum conservantur, per hoc primum principium inducitur in maximum amorem huius primi principii et secundum rectam rationem naturae et secundum rationem rectam intellectualem. Et quia quilibet delectatur in illo quod amat et maxime delectatur in illo quod maxime amat, et philosophus maximum amorem habet primi principii, sicut declaratum est, sequitur quod philosophus in primo principio maxime delectatur et in contemplatione bonitatis suae. Et haec sola est recta delectatio. Haec est vita philosophi, quam quicumque non habuerit non habet rectam vitam."

„A filozófust mindennek végiggondolása (ti. az első ok természetének, valamint a világ természetének és rendjének végiggondolása, BG) az első alapelv csodálatára és szeretetére indítja, minthogy szeretjük azt, amitől minden javunk (bona) származik, s a legjobban azt szeretjük, amitől a számunkra lehetséges legjobb dolgok (nobis maxima bona) származnak.  Ennélfogva a filozófusban, amikor tudást szerez arról, hogy mindaz a jó, ami az övé lehet, ettől az első alapelvtől származik, s annyiban őrződik meg számára, amennyiben az első alapelv megőrzi, az első alapelv iránti lehető legnagyobb szeretet támad mind a természet, mint pedig az értelem helyes rendjének (recta ratio) megfelelően. S miután mindenki gyönyörködik abban, amit szeret s a lehető legnagyobb mértékben gyönyörködik abban, amit a lehető legnagyobb mértékben szeret, s a filozófus a lehető legnagyobb mértékben szereti az első alapelvet,  ahogyan ezt világossá tettem, ezért a filozófus a lehető legnagyobb mértékben gyönyörködik az első alapelvben s az első alapelv jóságának értelmi szemléletében (contemplatio). S ez az egyetlen olyan gyönyör, amely helyénvaló (recta). Ez a filozófus élete. Az, aki nem ezt az életet éli, nem él helyesen."

 

III. Petrus Abaelardus (1079-1142), , Dialogus inter Philosophum, Iudaeum et Christianum (1136 körül)

Második dialógus: a legfőbb jó és a 'jó' természete

    A. a 'jó' szemantikai analízise

„Azok, akik némely dolgot jónak, másokat rossznak, megint másokat pedig indifferensnek neveznek, nem a definíciójuk alapján különböztették meg ezeket, hanem elegendőnek gondolták, ha néhány példával illusztrálják őket." (395)

1. dolgokról, emberekről, állatokról; „jó hátasló"; „jó ács"; „jó tolvaj";
2. tényállásokról (dicta propositionis); 'jó, hogy létezik rossz a világban' vs. 'a rossz: jó'
3. cselekedetekről: önmagukban indifferensek, hiszen ugyanaz a cselekedet lehet morális értelemben jó is és rossz is

 „(...) egy és ugyanazon tettet hajtja végre egyfelől az Atyaisten és a mi Urunk Jézus Krisztus, másfelől az áruló Judás. Az Atyaisten odaadta Fiát, s egyúttal a Fiú is odaadta magát, ám az áruló is odaadta, kiszolgáltatta őt; (...) Az áruló tehát ugyanazt a tettet hajtotta végre, mint maga Isten. De vajon jól tette-e? Ha az, amit tett, jó volt is, ő nem cselekedett jól, s mindez nem vált üdvére. Isten nem azt mérlegeli, amit teszünk, hanem a lelkületet, amellyel tesszük. A cselekvő érdeme vagy dicsősége a szándéktól (intentio) függ és nem a cselekedetektől." (Etika, ford. Turgonyi Zoltán, 66.o.)

„Még ha azt is tették vagy akarták tenni (ti. Judás és a Gonosz), amit Isten akart (...), mondhatjuk-e ezért azt, hogy jól tették ezt, csak azért, mert azt akarták, amit Isten akart? Jó az akaratuk csak azért, mert ugynazt akarják, amit Isten akar? Természetesen nem! Mert még ha azt teszik is, vagy akarják tenni, amit Isten akar, hogy megtörténjék, nem azért teszik, vagy akarják tenni ezt, mert azt hiszik, hogy Isten azt akarja, hogy megtörténjék. Intenciójuk nem azonos Istenével az adott cselekedet vonatkozásában." (406)

(407) - (408) „S azt mondta az Úr: Ki veszi rá Achábot, hogy hadba vonuljon, és Ramotnál, Gileádban elessen? Az egyik ezt mondta, a másik azt mondta, míg végül az Úr elé állt a lélek, és így szólt: Én veszem rá. S az Úr megkérdezte: Milyen úton-módon? Hogyan? Elmegyek - felelte -, és a hazugság lelke leszek a prófétái ajkán! Erre azt mondta neki: Vedd hát rá, hiszen képes vagy rá! Csak menj, és tedd meg! S lám, az Úr valóban a hazugság lelkét adta ezeknek a te prófétáidnak az ajkukra, mert az Úr a vesztedet határozta el." (1Kir 22, 20-23)

B. „A jó ember nem azért különbözik a rossztól, mert az, amit tesz, jó, hanem azért, mert jól teszi." (404)

Scito te ipsum (Ethica); magyar fordításban: Petrus Abaelardus, Etika, Ford. Turgonyi Zoltán, Filozófiai Intézet, Budapest, 1989.

 

A.

1. vitium animi - a lelkület hibája, amely rosszra tesz hajlamossá * hirtelen haragú, hajlam a bujaságra;
2. mali voluntas - 'rossz akarat', a rossz cselekedet akarása
3. peccatum; culpa; contemptus Dei - a bűn
4. mali operatio; actio mala; opus malum - a rossz cselekedet

 

B.

            consensus, intentio

<< 11. Johannes Scotus Eriugena, Eckhart mester, Nicolaus Cusanus