Metafizika

3. fejezet: Fizikai tárgyak

1. A fizikai tárgyak common sense fogalma

A fizikai tárgyakkal kapcsolatos legfőbb természetes meggyőződéseink a következők:

(1) A fizikai tárgyak konkrét partikulárék. Azaz: (i) meghatározott időbeli határaik vannak; egy adott időben jönnek létre és egy adott időben pusztulnak el, és (ii) minden egyes időpontban a térnek csak egyetlen régióját foglalhatják el és a tér egy adott régiójában csak egyetlen darab lehet belőlük. (Ugyanez igaz a részeikre is.)

(2) A fizikai tárgyak létezésük során minden időpillanatban teljesen jelen vannak. E tulajdonságuk különbözteti meg a fizikai tárgyakat a konkrét partikulárék másik fajtájától, az eseményektől, melyeknek egy időben mindig csak egy részük van teljesen jelen. (Emelkedj felül most azon, hogy bizonyos tudományokban beszélnek pontszerű eseményekről, melyeknek értelemszerűen nem lehetnek időbeli részeik!)

(3) A fizikai tárgyak képesek változni. Azaz: időbeli létezésük során egymással összeegyeztethetetlen tulajdonságokat képesek felvenni (például: hideg-meleg, sárga-piros stb.).

(4) A fizikai tárgyak kontingens létezők. Azaz: nem szükségszerűen léteznek, nem-létezésük nem lehetetlen.

(5) A fizikai tárgyak elmefüggetlenek. Azaz: létezésük nem függ attól, hogy valamely elme tartalmai. Akkor is léteznek, ha nem észleli őket senki, illetve nem gondol rájuk senki.

Hadd fűzzek három megjegyzést e felsorolt jellegzetességekhez.

Először: mondhatná valaki azt, hogy amiket felsoroltam, nem a fizikai tárgyakkal kapcsolatos természetes meggyőződéseink, ugyanis az utca embere egészen bizonyosan nem mondana olyanokat, hogy a fizikai tárgyak kontingens vagy hogy elmefüggetlen létezők. Ilyeneket filozófusok mondanak. Erre azt felelem: valóban, e felsorolt öt jellegzetesség nem szó szerint egyezik meg azzal, amit az utca embere mondana, ha a fizikai tárgyak természetéről faggatnám, hanem inkább egyfajta filozófiai interpretációja annak, amit mondana.

Másodszor: annak ellenére, hogy e felsorolt jellegzetességek olyanok, melyekkel - meggyőződésem szerint - a legtöbb ember egyetért, egyes filozófusok tagadják e jellegzetességek egyikét-másikát. Amennyire tudom: a (4)-n kívül valamennyit tagadták bizonyos szerzők. A kortárs metafizikában - mint ahogy majd „A fizikai tárgyak létezése az időben" című fejezetben látni fogjuk - különösen a (2) vitatott.

Harmadszor: már korábban kellett volna mondanom, de talán még most sem késő: mindenképpen érdemes különbséget tenni a „fizikai" és az „anyagi" („materiális") kifejezések között. Például a mágneses erőtér vagy a rádióhullámok fizikai entitások, de nem anyagi természetűek. Általában ugyanis anyagi entitásokon tömör, meghatározott térbeli kiterjedéssel bíró entitásokat értünk, fizikai entitásokon ezzel szemben olyan entitásokat, melyeket a fizika tudománya létezőnek tekint. Következésképpen az, hogy milyen fizikai entitások létezését fogadjuk el, attól függ, hogy milyen fizikai elméletet fogadunk el. A továbbiakban - szemben az imént használt terminológiával - fizikai tárgyakon a mindannyiunk számára ismerős (és egyúttal anyagból lévő) tárgyakat értem, az olyanokat mint az egyes növények, állatok, kövek, szekrények, autók, számítógépek, bolygók, emberek stb. Olyan tárgyakat tehát, amelyek létezését mindenféle iskolázottságtól, nyelvtől és kultúrától függetlenül elfogadjuk.

2. A fizikai tárgyak ontológiai szerkezetének problémája

A fizikai tárgyak ontológiai szerkezetének a problémája összefügg a tulajdonságok problémájával. Vegyük először a nominalizmust, mely szerint nem léteznek saját jogukon tulajdonságok. A nominalista nem azt vitatja, hogy a fizikai tárgyak különbözőképpen leírhatók (például: „ez a paradicsom piros", „ez a paradicsom kerek" stb.), és hogy e leírások lehetnek igazak. Hanem azt, hogy a fizikai tárgyaknak tulajdonított tulajdonságok a fizikai tárgyak alkotóelemei volnának. Tiszta sor: mivel nem léteznek saját jogukon tulajdonságok, ezért a fizikai tárgyaknak nem alkotóelemei a tulajdonságok, melyeket igaz módon nekik tulajdonítunk. Egy érett paradicsomnak például nem alkotóeleme a pirosság és a kerekség, egy érett paradicsom nem tartalmaz olyan entitásokat, mint a pirosság és a kerekség, holott természetesen igaz rá, hogy piros és kerek. (Amikor a fizikai tárgyaknak ilyen tulajdonságokat tulajdonítunk, akkor pusztán különböző halmazokba soroljuk őket, és ennyi bőven elég ahhoz, hogy egy leírást igaznak vagy hamisnak tartsunk.) Egyszóval: a nominalista a fizikai tárgyakat alkotóelemeket nem tartalmazó, ontológiailag strukturálatlan, alapvető entitásoknak tekinti.

Ezt nagyon jól meg kell érteni: a nominalista nem azt tagadja, hogy a fizikai tárgyaknak vannak fizikai részeik. Teljesen nyilvánvaló, hogy minden fizikai tárgynak vannak fizikai részei. Egy ház például téglákból áll, vagyis a téglák részei a háznak. A nominalista szerint a fizikai tárgyak abban az értelemben ontológiailag strukturálatlanok vagy alapvetők, hogy a tulajdonságaik nem alkotóelemeik.

Vegyük most a realizmust és a trópuselméletet. E két elmélet szerint léteznek saját jogukon tulajdonságok. Következésképpen e két elmélet szerint amikor azt mondom, hogy „ez a paradicsom piros, vagy „ez a paradicsom kerek", akkor a „piros" és a „kerek" szavakkal valamilyen létező entitásra referálok. Olyan entitásra, melyet valahogy magában foglal, tartalmaz a fizikai tárgy. Tiszta sor: mivel léteznek saját jogukon tulajdonságok, a fizikai tárgyak tulajdonságai a fizikai tárgyak alkotóelemei. Egy érett paradicsomnak alkotóeleme a pirossága és a kereksége. Egyszóval: a realizmus és a trópuselmélet szerint a fizikai tárgyak alkotóelemeket tartalmazó, ontológiailag strukturált, vagyis nem alapvető entitások. (Ahogy a 6. részben látjuk majd: van persze kivétel!)

Különbséget kell tehát tenni a fizikai tárgyak részei (parts), és a fizikai tárgyak alkotóelemei (constituents) között. A nominalizmus szerint a fizikai tárgyaknak csak részeik vannak, a realizmus és a trópuselmélet szerint alkotóelemeik is vannak. A nominalizmus szerint a metafizikának a fizikai tárgyakról mint alapvető entitásokról nincs mit mondania, át kell adnia a terepet a fizikának; a realizmus és a trópuselmélet szerint viszont a metafizika egyik legfőbb feladata feltárni a fizikai tárgyak ontológiai szerkezetét. Ez ugyanis a fizikai tárgyak és a tulajdonságaik viszonyára vonatkozik.

A fizikai tárgyak ontológiai szerkezetének - leszámítva a nominalizmust - három különböző elmélete van: szubsztrátumelmélet, nyalábelmélet és szubsztanciaelmélet. E fejezet további részeiben ezeket tárgyalom.

 

3. A fizikai tárgyak szubsztrátumelmélete

3.1. Az elmélet lényege

A szubsztrátumelmélet első, klasszikus megfogalmazása John Locke nevéhez köthető. Az alábbi két passzust annak figyelembevételével olvassátok, hogy - ellentétben a kortárs terminológiával - Locke azokban a szubsztancia és a szubsztrátum fogalmát szinonimként kezeli:

Miután [...] az elme nagyszámú idea birtokában van, melyeket [...] az érzékek bocsátanak a rendelkezésre, úgy, ahogyan a külső dolgokban találjuk őket [...]; így felfigyel arra is, hogy némelyek ezen egyszerű ideák közül állandóan együtt járnak; és mivel fölteszi, hogy ezek egyetlen dologhoz tartoznak [...]; nem tudjuk elképzelni, hogy ezen egyszerű ideák miként létezhetnek önmagukban; minek folytán hozzászoktatjuk magunkat ahhoz, hogy valamiféle szubsztrátumot tételezzünk fel, amely hordozza őket, s amelyből eredenek [...]. (1689/2003: 2, 23, 1, kiemelés tőlem, T.J.)

Egy másik passzus:

Ha tehát valaki vizsgálatnak veti alá önmagát a tiszta szubsztanciáról általában alkotott ideáját illetően, azt fogja találni, hogy ezen ideája valójában nem más, mint puszta föltételezése valamiféle számára ismeretlen alátámasztónak, mely olyan minőségeket hordoz, [...] amelyeket közönségesen akcidenseknek nevezünk. [...] Miután pedig azon idea, melynek a szubsztancia általános nevet adjuk, semmi egyéb, mint azon minőségek föltételezett, de ismeretlen hordozója, melyek létezését tapasztaljuk, s amelyekről nem tudjuk elképzelni, hogy sine re substante (alatta álló dolog nélkül), azaz valami alátámasztó nélkül álljanak fenn, ezért ezen alátámasztót szubsztanciának hívjuk; ami a szó tényleges jelentése szerint pusztán annyit tesz, egyszerűen fogalmazva, hogy alatta álló avagy fenntartó. (1689/2003: 2, 23, 2)

E két passzusból három dolog világos. (1) A fizikai tárgyak a tulajdonságaikon felül rendelkeznek egy további, tulajdonságaiktól alapvetően különböző természetű alkotóelemmel, nevezetesen a szubsztrátummal, amely hordozza a tulajdonságokat. Vagyis egy fizikai tárgy nem más, mint tulajdonságai összessége PLUSZ e tulajdonságokat hordozó szubsztrátum. (2) E tulajdonságokat hordozó szubsztrátumról nincsen pozitív fogalmunk: a szubsztrátum = something we know not what. (3) A szubsztrátum teoretikus fogalom, melyet azért kell bevezetnünk, mert nélküle képtelenség magyarázni azt a tényt, hogy bizonyos tulajdonságok szisztematikusan együttjárnak.

 

3.2. A szubsztrátum fogalma közelebbről

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben pusztán egyetlen fizikai tárgy létezik, mondjuk egy labda. Tegyük fel, hogy e labdának összesen csak négy tulajdonsága van: piros, gömb alakú, 20 centiméter átmérőjű, és gumiból levő. A szubsztrátumelmélet szerint amikor azt mondom, hogy „a labda piros", akkor valami olyasmiről állítom, hogy piros, ami maga nem piros. Amikor azt mondom, hogy „a labda gömb alakú", akkor valami olyasmiről állítom, hogy gömb alakú, ami nem gömb alakú. Amikor azt mondom, hogy „a labda 20 centiméter átmérőjű", akkor valami olyasmiről állítom, hogy 20 centiméter átmérőjű, ami nem 20 centiméter átmérőjű. És amikor azt mondom, hogy „a labda gumiból van", akkor valami olyasmiről állítom, hogy gumiból van, ami nem gumiból van. Miről állítom tehát e négy tulajdonságot? Valamiről, ami sem nem piros, sem nem gömb alakú, sem nem 20 centiméter átmérőjű, sem nem gumiból levő. A szubsztrátumelmélet döntő pontjához értünk: az a valami, aminek tulajdonságokat tulajdonítunk, vagyis a szubsztrátum tulajdonságok nélküli entitás. A szubsztrátum összetartja, szupportálja a tulajdonságokat, de őneki magának nincsenek tulajdonságai.

Első pillantásra ez elég különösen hangzik. Általában ugyanis úgy gondoljuk, hogy amikor egy tárgynak valamilyen tulajdonságot tulajdonítunk, például azt mondjuk, hogy „a labda piros", akkor magáról a labdáról állítjuk azt, hogy piros, tehát valami olyasmiről, aminek vannak tulajdonságai, és nem egy tulajdonságok nélküli dologról. A szubsztrátumelmélet híve azonban épp e természetes meggyőződésünket vitatja. Szerinte a tulajdonságok hordozójának, a szubsztrátumnak azért nem lehetnek tulajdonságai, mert ebben az esetben nem volna alapvető entitás. Fel kellene tételeznünk egy újabb entitást, amely alkotóeleme volna a szubsztrátumnak, és ami hordozná vagy szupportálná a szubsztrátum tulajdonságait, és így tovább a végtelenségig.

 

3.3. A szubsztrátumelmélet két típusa

A szubsztrátumelmélet eddigi jellemzése során mindeddig a semleges „tulajdonság" kifejezést használtam, és nem foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy a tulajdonságok vajon univerzálék vagy partikulárék. Vegyük először a szubsztrátumelmélet és a realizmus kombinációját (lásd: Allaire 1963/1998, 1965/1998, Bergman 1967, Martin 1980). E szerint a fizikai tárgyak ontológiai szerkezete a következőképpen fest:

Realista szubsztrátumelmélet (def.): egy fizikai tárgy = univerzálék együttese + szubsztrátum.

A realista szubsztrátumelmélet ontológiája szerint a világban alapvetően két dolog létezik: egyrészt univerzálék, másrészt szubsztrátumok. Következésképpen a világban minden más dolog, így a fizikai tárgyak is ezek valamilyen kombinációja.

Van még itt egy fontos dolog. Mivel az univerzálék többszörösen prezentálódni képes entitások, és egy és ugyanazon univerzálé több, a tér különböző pontján levő fizikai tárgyban lehet egészében és teljesen jelen, a szubsztrátumnak azon felül, hogy hordozza és összetartja az univerzálékat, az a további szerepe, hogy biztosítsa a fizikai tárgyak partikularitását vagy individualitását. A realista szubsztrátumelmélet híve azt állítja tehát, hogy a fizikai tárgyak partikularitása származtatott jelenség, de az a valami, ami a fizikai tárgyakat partikulárissá teszi, vagyis maga a szubsztrátum a maga részéről nem származtatottan partikuláris. A realista szubsztrátumelmélet ontológiája szerint a világ alapvető elemei közé tartozik az univerzálék mint többszörösen prezentálódni képes entitások mellett a szubsztrátum mint nyers, puszta partikularitás.

Nézzük most a szubsztrátumelmélet és a trópuselmélet kombinációját. E szerint a fizikai tárgyak ontológiai szerkezete a következőképpen fest:

Trópus szubsztrátumelmélet (def.): egy fizikai tárgy = trópusok együttese + szubsztrátum.

Amennyire tudom: a szubsztrátumelmélet hívei közül senki nem kombinálta az elméletét a trópuselmélettel, úgyhogy ez pusztán egy logikailag lehetséges álláspont.

4. A fizikai tárgyak nyalábelmélete

4.1. Az elmélet lényege

A nyalábelmélet (bundle theory) első, klasszikus megfogalmazása George Berkeley nevéhez köthető. Íme az ismert passzus:

Például abban a kijelentésben, hogy egy kocka kemény, kiterjedt és szögletes, a kocka szót úgy tekintik, mint ami olyan szubjektumot vagy szubsztanciát jelöl, amely különbözik a róla predikált és benne létező keménységtől, kiterjedéstől és alaktól. Ezt én nem tudom felfogni: számomra a kocka semmiben nem különbözik azoktól a dolgoktól, amelyeket a móduszainak vagy akcidenciáinak neveznek. És ha azt mondjuk, hogy a kocka kemény, kiterjedt és szögletes, akkor nem arról van szó, hogy e minőségeket egy tőlük különböző és őket hordozó szubjektumnak tulajdonítjuk, hanem csak arról, hogy kifejtjük a kocka szó jelentését. (1710/1985: 203, kiemelés tőlem, T. J.)

Két dolog világos e passzusból. (1) Nem léteznek szubsztrátumok, nincsen semmi, ami a tulajdonságokat hordozná. (2) Egy fizikai tárgy nem más, nem több, mint tulajdonságainak együttese vagy nyalábja.

Szerintem két kérdés merül fel mindenkiben ama tézis hallatán, hogy egy fizikai tárgy nem más mint tulajdonságainak együttese. Az egyik: mit jelent az, hogy a fizikai tárgyak tulajdonságait nem hordozza semmi? A másik: amennyiben nincsenek szubsztrátumok, mi tartja össze a tulajdonságok nyalábjait?

Ami az első kérdést illeti: a nyalábelmélet szerint a tulajdonságok bizonyos kombinációi egyszerűen csak előfordulnak (occur). A mód, ahogyan a tulajdonságok létmódjáról beszélünk, ahhoz a módhoz hasonlít, mint amikor azt mondjuk, hogy „havazik" vagy „esik". E két esetben sem beszélünk a havazás vagy az eső esésének a hordozójáról vagy szubjektumáról.

Ami a második kérdést illeti: a nyalábelmélet szerint létezik a tulajdonságokon kívül egy speciális, másodrendű reláció, és ez a reláció kapcsolja össze a tulajdonságokat, határozza meg azok együttjárását. (Ennek a relációnak több neve is van: „kollokáció", „koaktualitás", „komprezencia".) Vagyis a nyalábelmélet szerint valójában egy fizikai tárgy nem pusztán tulajdonságainak együttese, hanem tulajdonságai együttese PLUSZ komprezencia reláció.

Félreértés ne essék: az, hogy a nyalábelmélet híve azt állítja, hogy a tulajdonságai mellett a fizikai tárgyak alkotóelemei között van egy reláció is, amely az illető fizikai tárgyak tulajdonságainak együttjárását határozza meg, nem jelenti azt, hogy ezzel a nyalábelmélet híve visszacsempészné a szubsztrátum fogalmát. A döntő különbség a szubsztrátumelmélet szubsztrátum fogalma és a nyalábelmélet komprezencia reláció fogalma között az, hogy míg a szubsztrátum alapvetően más természetű, mint a tulajdonságok, addig a komprezencia reláció nem különbözik alapvetően a tulajdonságoktól. Ha ugyanis a tulajdonságokat univerzáléknak tekintjük, akkor a komprezencia reláció is univerzálé. Ha pedig a tulajdonságokat trópusoknak tekintjük, akkor a komprezencia reláció is trópus.

 

4.2. A nyalábelmélet két típusa

A nyalábelméletnek - épp úgy, ahogy a szubsztrátumelméletnek - két változata van a szerint, hogy az elmélet híve tulajdonságokon univerzálékat ért-e vagy partikulárékat. A nyalábelmélet realizmussal kombinált változata (Hochberg 1964, Casullo 1984, Van Cleve 1985/1998) szerint a fizikai tárgyak ontológiai szerkezete a következőképpen fest:

Realista nyalábelmélet (def.): egy fizikai tárgy = univerzálék nyalábja.

A realista nyalábelmélet ontológiája szerint a világ alapvető elemei egyneműek: a világ alapvetően univerzálékból áll. Vagyis a világ alapvető elemei között - ellentétben a szubsztrátumelmélettel - nem találjuk meg a partikularitást. Következésképpen a világban minden partikuláris dolog származtatottan partikuláris. Mármost a fizikai tárgyak partikularitását az univerzálék agglomerációja eredményezi; egy fizikai tárgy attól partikuláris, hogy esetében nagyon sok univerzálé együttjár. Vedd az univerzálék igen nagy készletét, végy hozzá egy relációt, a komprezenciát, és íme: eljutottál a partikuláris fizikai tárgyakig.

A nyalábelmélet trópuselmélettel kombinált változata (Williams 1953/2004, Campbell 1981/1998, 1990, Simons 1994/1998) szerint a fizikai tárgyak ontológiai szerkezete a következőképpen fest:

Trópus nyalábelmélet (def.): egy fizikai tárgy = trópusok nyalábja.

A trópus nyalábelmélet szerint - hasonlóan a realista nyalábelmélethez és ellentétben a szubsztrátumelmélettel - a világ alapvető elemei egyneműek, de - hasonlóan a szubsztrátumelmélethez és ellentétben a realista nyalábelmélettel - a világ alapvető elemei között találjuk a puszta partikularitást. A világban ugyanis alapvetően partikuláris tulajdonságok (trópusok) léteznek. Következésképpen: a trópus nyalábelmélet szerint - hasonlóan a realista nyalábelmélethez és ellentétben a szubsztrátumelmélettel - a fizikai tárgyak kizárólag tulajdonságok nyalábjai, de - hasonlóan a szubsztrátumelmélethez és ellentétben a realista nyalábelmélettel - az alkotóelemek, melyek partikulárissá teszik a fizikai tárgyakat, nem származtatottan partikulárisak.

5. Érvek pro és kontra

Az eddigiek során - leszámítva a nominalizmust, mely szerint a fizikai tárgyak ontológiailag strukturálatlan létezők - négy különböző elméletet vázoltam fel. (1) A realista szubsztrátumelmélet, mely szerint egy fizikai tárgy = univerzálék + puszta szubsztrátum, (2) a trópus szubsztrátumelmélet, mely szerint egy fizikai tárgy = trópusok + puszta szubsztrátum, (3) a realista nyalábelmélet, mely szerint egy fizikai tárgy = univerzálék nyalábja, és végül (4) a trópus nyalábelmélet, mely szerint egy fizikai tárgy = trópusok nyalábja.

Nézzük most e négy elmélet vitáját, azokat a legfontosabb megfontolásokat, melyek ellenük és mellettük felhozhatók. Ezt már csak azért is érdemes végiggondolni, mert ennek során a különböző elméletek számos, eddig nem említett jellemvonása is felszínre kerül.

 

5.1. Egy megfontolás a realista és trópus nyalábelmélettel szemben

Sok filozófus szerint a nyalábelméletnek, függetlenül attól, hogy a realizmussal vagy a trópuselmélettel való kombinációjáról van szó, az az egyik fő fogyatékossága, hogy összeegyeztethetetlen azzal az alapvető meggyőződésünkkel, hogy a fizikai tárgyak tulajdonságaikban bekövetkezett változásaik ellenére is megőrzik azonosságukat. Ha ugyanis egy fizikai tárgy azonos tulajdonságai együttesével, akkor az illető fizikai tárgy bármilyen változása új tulajdonság-együttest eredményez, vagyis ex hypothesi egy új, az előzőtől numerikusan különböző tárgyat.

Illetve egy ezzel rokon nehézség: a nyalábelmélet összeegyeztethetetlen azzal a modális intuíciónkkal, mely szerint egy és ugyanazon fizikai tárgy rendelkezhetne más tulajdonságokkal, mint amilyenekkel ténylegesen rendelkezik. Modális intuícióm szerint például az autóm, amely történetesen piros, lehetne sárga is, attól még ugyanaz az autó volna. A nyalábelmélet hívének azonban azt kell állítania, hogy ez az intuíció hamis. Ha ugyanis az autóm sárga volna, akkor - lévén egy fizikai tárgy nem más mint tulajdonságainak együttese - a piros autómtól numerikusan különböző fizikai tárgy volna.

Hogyan védekezhet a nyalábelmélet híve? Mondhatja azt, hogy e két ellenvetés nem speciálisan a nyalábelmélet ellen irányul. Vagyis: ha konklúzív a nyalábelmélettel szemben, akkor bizony konklúzív a szubsztrátumelmélettel szemben is. E két ellenvetés ugyanis a nyalábelméletnek kizárólag arra a gondolati elemére támaszkodik, mely szerint egy fizikai tárgy alkotóelemei együttesével azonos. E tézist azonban a szubsztrátumelmélet is éppen úgy osztja, mint a nyalábelmélet. Márpedig ha mindkét elmélet hívei osztják azt a tézist, hogy egy t fizikai tárgy alkotóelemeinek együttesével azonos, akkor mindkét elmélet híveinek azt kell állítania, hogy t valamely tulajdonságában (mint alkotóelemében) bekövetkezett változása új, t-től numerikusan különböző fizikai tárgyat eredményez, illetve hogy t nem rendelkezhetne valamely más tulajdonsággal (mint alkotóelemmel), mint amilyennel ténylegesen rendelkezik, ugyanis ebben az esetben nem t volna.

Nem segít a szubsztrátumelméleten az, hogy e nézet szerint egy fizikai tárgy szubsztrátuma a fizikai tárgy tulajdonságainak változása közepette is ugyanaz marad. Ez egyszerűen irreleváns. Ha ugyanis azt állítjuk, hogy t fizikai tárgy nem más mint alkotóelemeinek összessége, vagyis t-t az határozza meg, hogy pontosan mely alkotóelemekből áll, akkor teljesen mindegy, hogy van-e t-nek olyan alkotóeleme, amely t megváltozását követően ugyanaz maradt. Ilyen változatlan alkotóeleme t-nek nyilván akkor is van, ha t pusztán a tulajdonságai együttese, lévén a tárgyak nem egyszerre az összes tulajdonságukban változnak meg. (Majd látni fogod a következő fejezetben: a fizikai tárgyak tulajdonságaikban bekövetkezett változásának a problémája független a fizikai tárgyak ontológiai szerkezetének problémájától, s ennyiben a nyalábelmélet hívének védekezése jogos.)

 

5.2. Egy további megfontolás a realista és trópus nyalábelmélettel szemben

Induljunk ki megint abból az elképzelt lehetséges világból, amelyben mindössze egyetlen tárgy, egy kerek, piros, gumiból levő, 20 centiméter átmérőjű labda van. Vagyis:

(1) A labda piros.

(2) A labda 20 centiméter átmérőjű.

(3) A labda kerek.

(4) A labda gumiból van.

E négy kijelentés mindegyike a labda egy-egy tulajdonságát nevezi meg. A kérdés, amire a nyalábelméletnek válaszolnia kell: mi az a dolog, amivel e négy tulajdonság relációban áll? Egyes filozófusok (például: Loux 1998: 102-6) szerint a nyalábelmélet nem képes plauzibilis választ adni a kérdésre.

Tegyük fel, ezt válaszolja a nyalábelmélet híve: a tulajdonságok teljes nyalábja az a dolog, amellyel e négy tulajdonsággal relációban áll.

Vajon elfogadható ez a megoldás? A nyalábelmélet ellenfele szerint nem az, ugyanis nem lehetséges megragadni a tulajdonságok teljes nyalábját anélkül, hogy pontosan tudnánk, mely tulajdonságok a nyaláb alkotóelemei. Ha azonban csak abban az esetben tudjuk megragadni a tulajdonságok teljes nyalábját, hogy tudjuk, mely tulajdonságok e nyaláb alkotóelemei, akkor az (1)-(4) kijelentések semmitmondóak. Alapvető intuíciónk szerint azonban nem azok.

Tegyük most fel, hogy a nyalábelmélet híve ekképp válaszol: a tulajdonságoknak nem a teljes nyalábja áll relációban a neki tulajdonított tulajdonsággal. Amikor azt mondjuk, hogy „a labda piros", akkor a „piros" mint tulajdonság, tulajdonságok egy kisebb nyalábjával áll relációban, mondjuk azzal a tulajdonság-nyalábbal, hogy „kerek" és „20 centiméter átmérőjű".

Vajon elfogadható ez a megoldás? A nyalábelmélet ellenfele szerint nem az. Mégpedig azért nem, mert azt ugyan magyarázza, hogy a (1)-(4) kijelentések informatívak, csakhogy azon az áron magyarázza, hogy azt kell állítania: e négy kijelentés mindegyike más és más dologról szól. A „labda piros" kijelentés a „kerek" és a „20 centiméter átmérőjű" tulajdonságok nem teljes nyalábjáról szól, a „labda kerek" kijelentés a „piros" és a „gumiból van" tulajdonságok nem teljes nyalábjáról szól, és így tovább. Ez azonban intuíciónk szerint teljesen implauzibilis.

A dilemma mindkét ága vállalhatatlan: ha az (1)-(4) kijelentések egy és ugyanarról a dologról szólnak, akkor a négy kijelentés semmitmondó, uninformatív, ha azonban az (1)-(4) kijelentések informatívak, akkor a négy kijelentés másról és másról szól.

 

5.3. Egy ellenvetés a realista nyalábelmélettel szemben

A legfontosabb, legtöbbet tárgyalt és egyben legtanulságosabb érv a realista nyalábelmélettel szemben a következő.

A realista nyalábelmélet alaptézise:

(1) A partikuláris tárgyakat kizárólag tulajdonságaik alkotják.

Realista nyalábelméletről lévén szó, tulajdonságokon értsünk mindvégig univerzálékat. Vegyük most az (1)-hez az úgynevezett konstitutív azonossági elvet, mely minden kétséget kizáróan igaz:

(2) Egy partikuláris tárgy numerikus azonosságát alkotóelemeik azonossága határozza meg.

Következésképpen:

(3) Azok a partikuláris tárgyak, melyek különböznek egymástól, különböznek legalább egy alkotóelemükben.

Az (1)-ből és a (3)-ből következik, hogy:

(4) A különböző tárgyak különböznek tulajdonságaikban.

A (4) logikailag ekvivalens azzal a kijelentéssel, hogy:

(5) Az egymástól megkülönböztethetetlen partikuláris tárgyaknak, vagyis azoknak, amelyeknek valamennyi tulajdonsága megegyezik, azonosnak kell lenniük.

Azaz formálisan:

(6) Ha a minden tulajdonságában megegyezik b-vel, akkor a = b.

(A (5) és (6) kijelentés a Leibniz-elv, az úgynevezett Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve, melyet - nehogy később zavart okozzon - meg kell különböztetni a Leibniz-törvénytől, az úgynevezett Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényétől, mely szerint:

Ha a = b, akkor minden, ami igaz a-ra, annak igaznak kell lennie b-re is.)

Ott tartunk tehát, hogy a nyalábelmélet elfogadásából következik a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve.

Még egyszer a fogalmi kapcsolat: a nyalábelmélet híve szerint a tárgyak azonosak tulajdonságaik együttesével. Ez azt jelenti, hogy a tárgyakat a tulajdonságaik együttese individuálja. Következésképpen: nem lehetséges, hogy két vagy több numerikusan különböző partikuláris tárgy valamennyi tulajdonságaiban megegyezzen; ha két numerikusan különböző partikuláris tárgy valamennyi tulajdonságában megegyezik, akkor az valójában nem kettő, hanem egy partikuláris tárgy.

Mármost a realista nyalábelmélet ellenfele úgy akarja megcáfolni a realista nyalábelméletet, hogy azt próbálja megmutatni, hogy a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve hamis. Ha ugyanis a realista nyalábelméletből logikailag következik a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve (és mint láttuk: következik), és ha a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve hamis, akkor a realista nyalábelméletet is hamisnak kell tekintenünk.

Első pillantásra nincs is nehéz dolgunk. Úgy tűnik: számos ellenpélda van a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elvével szemben. Gondoljunk két vízcseppre. Gondoljunk két tojásra. Ezek - úgy tűnik - minden tulajdonságaikban azonosak (megkülönböztethetetlenek), numerikusan mégis különbözők.

Mit felelhet erre a nyalábelmélet híve? Nyilván azt, hogy nem elegendő, hogy puszta szemmel nem tudunk megkülönböztetni két dolgot. Ebből még ugyanis nem következik, hogy minden tulajdonságuk ugyanaz. Ha sokkal alaposabban (mondjuk: mikroszkóppal) vizsgálnánk meg két tojást, egészen bizonyosan találnánk különbségeket közöttük. És a mikrotulajdonságok szintjén egészen bizonyosan találnánk bármely két vízcsepp között is különbségeket.

Hogy efféle védekezésre ne legyen mód, érdemes egy koncentráltabb érvet (lásd Black 1952) bevetni a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve ellen. Képzeljünk el egy világot, amely mindössze két hatalmas vasgömböt tartalmaz, melyek 10 kilométerre vannak egymástól. Mármost tegyük fel, hogy e két vasgömb pontosan ugyanolyan, pontosan ugyanakkora, pontosan ugyanolyan a felszíne, pontosan ugyanaz a története, pontosan ugyanolyan kémiai szerkezetű stb. stb. Egyszóval a két vasgömb valamennyi intrinzikus tulajdonságában megegyezik.

Annak ellenére, hogy különös feltételezés, hogy létezhet ilyen világ, ez az elképzelt lehetséges világ semmilyen logikai vagy fogalmi ellentmondást nem tartalmaz, és - amennyire látom - empirikus lehetetlenséget sem. Ebben a lehetséges világban azonban nem érvényes a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve, ugyanis a két vasgömb valamennyi (intrinzikus) tulajdonságában megegyezik, mégis numerikusan különböznek egymástól. Mindez azt mutatja, hogy a partikuláris fizikai tárgyakat nem lehetséges pusztán tulajdonságaik alapján individuálni. Más szavakkal: a fizikai tárgyak partikularitását nem lehetséges pusztán tulajdonságaikkal magyarázni. Így a nyalábelmélet hamis.

Továbbá: a szubsztrátumelmélet hívei szerint amellett, hogy a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak problémája végzetes a realista nyalábelméletre nézve, erre hivatkozva egyúttal erős érvet fogalmazhatunk meg a szubsztrátumelmélet mellett. A következőről van szó.

A szubsztrátumelmélet híve - hasonlóan a nyalábelmélet híveihez - elfogadja a konstitutív azonossági elvet, mely szerint (i) egy partikuláris tárgy numerikus azonosságát alkotóelemeinek azonossága határozza meg, következésképpen (ii) azok a partikuláris tárgyak, amelyek különböznek egymástól, különböznek legalább egy alkotóelemükben. Nomármost a szubsztrátumelmélet híve szerint a Black-féle lehetséges világban a két minden tulajdonságában azonos vasgömb numerikus különbözőségét éppen azzal lehet magyarázni, hogy a két numerikusan különböző vasgömb a tulajdonságain felül rendelkezik még egy-egy további (egymástól numerikusan különböző) alkotóelemmel, nevezetesen egy-egy szubsztrátummal. Az magyarázza, hogy a két vasgömb, annak ellenére, hogy valamennyi tulajdonságában megegyezik, mégis különbözik egymástól numerikusan, hogy a puszta szubsztrátum mint nyers partikularitás alkotóelemként van jelen a két tárgyban.

A szubsztrátumelmélet híve szemében a Black-féle gondolatkísérlet egyszerűen annak ékes bizonyítéka, hogy nem lehetséges megmagyarázni a fizikai tárgyak partikularitását egy olyan ontológiában, amelyben alapvetően univerzálék vannak. Az univerzálék nyalábja önmagában ugyanis nem képes szavatolni a fizikai tárgyak partikularitását. Fel kell vennünk ontológiánkba a szubsztrátum mint nyers partikularitás létezését.

Vedd észre: a Black-féle érv nem érinti a trópus nyalábelmélet megoldását. A trópus nyalábelmélet híve szerint ugyanis a két vasgömb numerikusan különböző alkotóelemekből áll. A két vasgömb numerikusan különböző trópusok nyalábja, annak ellenére, hogy a két vasgömböt alkotó trópusok hasonlítanak egymásra.

 

5.3.1. A realista nyalábelmélet egy lehetséges védelme

A nyalábelmélet hívei természetesen tagadják azt, hogy a Black-féle gondolatkísérlet bizonyítaná a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve hamisságát. Egyik érvük a következő: a két partikuláris vasgömb a térnek két különböző régiójában helyezkedik el, ennélfogva a és b vasgömb térbeli (vagy: téridőbeli) tulajdonságai különböznek. Vannak tehát a-nak és b-nek különböző tulajdonságai, így a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve nem sérül, következésképpen a realista nyalábelmélet igenis tartható.

A realista nyalábelmélet e védelme nem túl erős. A standard válasz a következő. A térre kétféleképpen gondolhatunk. Az egyik szerint a tér abszolút; olyan, mint egy nagy tartály, amelyben benne vannak a tárgyak, és amely függetlenül is létezik a benne levő tárgyaktól. Ez a tér úgynevezett newtoni felfogása. A másik szerint a tér relatív; vagyis a tér kizárólag azért létezik, mert léteznek tárgyak. A tér nem létezik függetlenül a tárgyaktól, a teret magát a tárgyak egymáshoz való viszonyai alkotják. Ez a tér úgynevezett leibnizi felfogása.

Mármost a tér akármelyik felfogását fogadjuk is el a kettő közül, a nyalábelmélet hívének a védekezése sikertelen. Tegyük fel, hogy a tér relatív. Ebben az esetben a két vasgömb ugyanazt a relatív térbeli helyet tölti be, következésképpen nem lesznek különbözőek a térbeli (vagy: téridőbeli) tulajdonságaik. Tegyük fel, hogy a tér abszolút. Ebben az esetben - való igaz - a két vasgömb különböző abszolút térbeli tulajdonságokkal rendelkezik, csakhogy ekkor a két vasgömb két különböző térbeli helyét nyers partikularitásnak kell tekintenünk. Ne feledjük ugyanis: a nyalábelmélet alapvető intenciója az, hogy a fizikai tárgyak partikularitását kizárólag univerzálékból származtassa. Amikor tehát a nyalábelmélet híve a két vasgömb abszolút térbeli helyére mint a két vasgömb partikularitását meghatározó entitásra apellál, akkor szembemegy elmélete alapvető intenciójával. Az abszolút térbeli hely mint nyers partikularitás fogalma ugyanis pontosan úgy működik ekkor a nyalábelméletben, ahogyan a szubsztrátum fogalma a szubsztrátumelméletben.

 

5.3.2. A realista nyalábelmélet másik lehetséges védelme

A másik érv a nyalábelmélet védelmében: a Black-féle gondolatkísérlet azért nem bizonyítja a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elve hamisságát, mert a vasgömb rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy „azonos a-val", b vasgömb pedig rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy „azonos b-vel".

Első pillantásra (bár, lehet, hogy sokadikra is) ez a válasz eléggé obskurusnak tűnik. Mi az, hogy a dolog rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy „azonos a-val"? Miféle tulajdonság ez? Nos, e különös tulajdonságot ezségnek (thisness) vagy haecceitásnak nevezzük. Íme, az ezség egy meghatározása:

Az ezség nem más, mint egy bizonyos egyeddel való azonosság tulajdonsága. Ez nem az a tulajdonság, amellyel mindannyian rendelkezünk: hogy tudniillik azonosak vagyunk ezzel vagy azzal az egyeddel; hanem az én saját magammal való azonosságom tulajdonsága, az olvasó az olvasóval való azonosságának a tulajdonsága és így tovább. (Adams 1979/2004: 70)

Vagyis: az ezség nem más, mint egy meghatározott partikuláris tárggyal való azonosság tulajdonsága. Eszerint: valamennyi t tárgy esetében igaz, hogy t rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy „azonos t-vel" („is identical with t").

Mármost ha a nyalábelmélet híve olyan ontológia mellett kötelezi el magát, mely szerint létezik ezség, akkor ekképp érvelhet: a vasgömb rendelkezik olyan tulajdonsággal, amellyel b vasgömb nem rendelkezik (tudniillik azzal, hogy „azonos a-val"), és fordítva, b vasgömb rendelkezik olyan tulajdonsággal, amellyel a vasgömb nem rendelkezik (tudniillik azzal, hogy azonos b-vel"). Következésképpen: a Megkülönböztethetetlenek Azonosságának Elvét nem cáfolja a Black-féle gondolatkísérlet, így a realista nyalábelmélet igenis tartható.

Vajon jogosan hivatkozik a nyalábelmélet híve az ezségre? Sok érvet lehetne felhozni amellett, hogy nem, most csak a két legkézenfekvőbbet említem. Először is, be kell vallani: az ezség tulajdonsága meglehetősen misztikus dolog, és nagyon vitatott, hogy tényleg létezik-e ilyen tulajdonság. (E sorok szerzője például erősen kételkedik benne.) Másodszor - és ez a fontosabb - még ha fel tesszük is, hogy a partikuláris tárgyak rendelkeznek az ezség tulajdonságával, az ezségre való hivatkozás nem menti meg a nyalábelméletet. Mégpedig azért nem, mert az ezségre való hivatkozással a puszta partikularitás fogalma csempésződik vissza, vagyis éppen az, amitől a nyalábelmélet szabadulni kívánt.

A következőről van szó: a realista nyalábelmélet és a realista szubsztrátumelmélet hívei egyetértenek abban, hogy a partikuláris tárgyak alkotóelemei univerzálék. A nyalábelmélet specifikuma az, hogy hívei szerint a fizikai tárgyak partikularitása pusztán univerzálék kombinációjával magyarázható, és a szubsztrátumelmélet specifikuma az, hogy hívei szerint e kísérlet kudarcra ítélt. Amikor ugyanis a nyalábelmélet hívei az ezségre hivatkoznak, hogy ezzel meghatározzák egy fizikai tárgy partikularitását, akkor nem egy univerzáléra hivatkoznak, mely univerzálét több partikuláris tárgy is instanciálhat, hanem egy olyan tulajdonságra, amellyel definíció szerint csak egyetlen partikuláris tárgy rendelkezhet. Egyszóval: a nyalábelmélet egyes híveinek az ezségre való hivatozása ugyanazt az elméleti szerepet tölti be, mint a szubsztrátumelmélet hívének hivatkozása a puszta szubsztrátumra.

 

5.4. Egy ellenvetés a szubsztrátumelmélettel szemben

A nyalábelmélettel szemben felhozott három ellenvetés (különösen az utolsó) fényében úgy tűnhet: a szubsztrátumelmélet elméleti fölényben van a nyalábelmélettel, különösen annak realista változatával szemben. Fogadjuk el hát a szubsztrátumelméletet? Nos a helyzet az, hogy a szubsztrátumelméletnek is megvannak a maga nehézségei, melyek miatt a kortárs filozófusok szemében egy cseppet sem vonzóbb, mint a vetélytársa.

A legkézenfekvőbb ellenvetés a szubsztrátumelmélettel szemben az, hogy meglehetősen bizarr entitásnak tűnik a szubsztrátum; valami, aminek magának egyáltalán nincsenek tulajdonságai, de tulajdonságokat hordoz vagy szupportál. Akárhogyan is próbálkozunk, lehetetlennek tűnik fogalmat alkotni ilyen entitásról (lásd Berkeley 1713/1985: 317-20).

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Mit állít pontosan a szubsztrátumelmélet híve a szubsztrátumról? Nem azt állítja, hogy a szubsztrátum nem rendelkezik tulajdonságokkal (nyilván rendelkezik, hisz „hordozza" őket), hanem azt, hogy a szubsztrátumnak magának nincsenek tulajdonságai. Azon pedig, hogy a szubsztrátumnak magának nincsenek tulajdonságai, a szubsztrátumelmélet híve azt érti: maga a szubsztrátum egyetlen olyan tulajdonsággal sem rendelkezik, amely érintené az azonosságát vagy létezését. A szubsztrátum létezése nem függ ama tulajdonságok létezésétől, melyekkel történetesen rendelkezik. Másképp kifejezve: a szubsztrátumnak abban az értelemben nincsenek tulajdonságai, hogy teljesen kontingens számára, hogy éppen milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Megint csak másképpen: a szubsztrátumnak magának tehát abban az értelemben nincsenek tulajdonságai, hogy a szubsztrátumnak nincsen természete vagy lényege.

Mármost az a legfőbb ellenvetés a szubsztrátumelmélettel szemben, hogy igen kétséges, hogy létezhet olyan dolog, amelynek nincsenek lényegi vagy szükségszerű tulajdonságai, amelynek nincsen természete.

A szubsztrátumelmélet ellenfelei a következő kellemetlen kérdéseket tehetik fel: Mi is a helyzet a szubsztrátumok ama tulajdonságával, hogy „nincsenek lényegi tulajdonságai"? Mi is a helyzet a szubsztrátumok ama tulajdonságával, hogy „felelősek a fizikai tárgyak partikularitásáért"? Mi is a helyzet a szubsztrátumok ama tulajdonságával, hogy „a tulajdonságok hordozói"? E három említett tulajdonság vajon nem lényegi tulajdonsága a szubsztrátumoknak? E három tulajdonság vajon nem tartozik a szubsztrátum természetéhez?

Továbbá: a legtöbb filozófus szerint léteznek olyan lényegi tulajdonságok, amelyekkel minden egyes létező dolognak rendelkeznie kell. Vajon a szubsztrátum nem rendelkezik azzal  a triviális lényegi tulajdonsággal, hogy „azonos önmagával"? Vagy azzal, hogy „piros vagy nem piros"? Vagy azzal, hogy „ha piros, akkor színes"? Vagy azzal, hogy „létezett vagy nem létezett tegnapelőtt"? Mivel - hangzik tehát a szubsztrátumelmélet ellenfeleinek érve - e triviális lényegi tulajdonságokkal minden egyes létezőnek rendelkeznie kell, ezért a szubsztrátumnak is (amennyiben létezik) rendelkeznie kell velük. Ha azonban rendelkezik ezekkel a lényegi tulajdonságokkal, akkor igenis van lényege vagy természete, következésképpen a szubsztrátumelmélet inkonzisztens.

Vajon konklúzív ez az ellenvetés? A szubsztrátumelmélet híve csak kétféleképpen válaszolhat erre az ellenvetésre. Egyrészt, mondhatja azt, hogy az olyan mondvacsinált predikátumok, mint „színes, ha piros", vagy „nem rendelkezik lényegi tulajdonságokkal", vagy „felelős a fizikai tárgyak partikularitásáért" stb. valójában nem neveznek meg tulajdonságokat. E válasz azonban teljesen ad hoc. Vajon miért ne volna tulajdonsága valaminek az, hogy „felelős a fizikai tárgyak partikularitásáért"? És amennyiben tulajdonsága, miért nem tartozik a lényegéhez? Másrészt azt is mondhatja a szubsztrátumelmélet híve, hogy a szubsztrátumok mégiscsak rendelkeznek lényeggel. Ez a válasz azonban - ahogyan már a 3.2. részben utaltam rá - szintén elfogadhatatlan. Ha ugyanis a szubsztrátumnak, ami definíció szerint nem más, mint a tulajdonságok tulajdonképpeni hordozója, van lényege, akkor posztulálnunk kell egy további entitást, ami e szubsztrátum alkotóeleme, és ami hordozza a szubsztrátum lényegi tulajdonságait, és így tovább a végtelenségig.

6. A fizikai tárgyak szubsztanciaelmélete

A legtöbb kortárs filozófus úgy gondolja, hogy a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak lehetősége olyan súlyos problémát jelent a realista nyalábelmélet számára, hogy nem érdemes vele tovább vesződni. Úgy gondolják továbbá, hogy a lényeggel nem rendelkező szubsztrátum fogalma inkonzisztens, és ezért a szubsztrátumelmélet számára sincsen túlságosan sok remény. Marad tehát a trópus nyalábelmélet, mely szerint a fizikai tárgyak partikuláris tulajdonságok (trópusok) nyalábjai, és a nominalizmus, mely szerint a fizikai tárgyak nem rendelkeznek ontológiai szerkezettel. Mármost mivel mind a trópus nyalábelmélet, mind pedig a nominalizmus antirealista az univerzálék vonatkozásában, felmerül a kérdés: ez azt jelenti, hogy a realizmusnak nincsen versenyben levő elmélete a fizikai tárgyakról?

Nem jelenti azt. A realizmussal rokonszenvező filozófusok (Loux 1978, 1998b, Wiggins 1980, 2001, van Inwagen 1990, Hoffman and Rosenkrantz 1994 és mások) szerint a realizmusnak igenis van plauzibilis elmélete a fizikai tárgyakról, és ennek kulcsa Arisztotelész szubsztanciáról szóló műveiben, különösen a Kategóriák című művében kifejtett felfogásában van. Az elmélet neve ezért „szubsztanciaelmélet".

E részben a fizikai tárgyak szubsztanciaelméletét mutatom be, arra a közös magra koncentrálva, amely valamennyi kortárs arisztoteliánus elmélet lényegét alkotja. Jó lesz vigyázni: a szubsztanciaelmélet sokkal szofisztikáltabb, mint az eddig bemutatott elméletek.

 

6.1. A szubsztanciaelmélet fő tézisei

6.1.1. Első tézis

A fizikai tárgyak (legalábbis bizonyos fizikai tárgyak) természetes fajta-univerzálék instanciái.

Ez a következőt jelenti. Ellentétben a realista nyaláb- és szubsztrátumelmélet tanításával, a partikuláris fizikai tárgyak nem csak olyan univerzálékat instanciálnak, mint a „piros", a „kerek", a „20 centiméter átmérőjű", a „gumiból levő" stb., hanem természetes fajta-univerzálékat is, olyanokat mint az „ember", a „kutya", a „tölgy", a „bükk" stb., és ez utóbbiak határozzák meg a partikuláris fizikai tárgyakat.

Mik is ezek a természetes fajták? Ahogy a „Tulajdonságok" című fejezet 2.3.5. részében már említettem: a fajták (kinds) vagy természetes fajták (natural kinds) azok az univerzálék, melyek a valóságot annak természetes határainál szabdalják fel. Ugyancsak említettem ebben a részben, hogy - ellentétben az olyan univerzálékkal, mint a „piros" és a „kerek", melyeket a fizikai tárgyak abban az értelemben instanciálnak, hogy rendelkeznek (possess) velük - a fizikai tárgyak a természetes fajtákat abban az értelemben instanciálják, hogy tartoznak (belong) hozzájuk. (Sajnos nincsen kialakult egyezményes terminológia: nincs egyetlen olyan szakkifejezés, mellyel valamennyi nem természetes fajta univerzáléra referálhatnék. Ezért használom a nem természetes fajta-univerzálék jelölésére azt a fárasztó körülírást, hogy „olyan univerzálék, mint a »piros« és a »kerek«".)

De mi a jelentősége a természetes fajtákra való hivatkozásnak? Az - és erre is utaltam a „Tulajdonságok" című 2.3.5. részében -, hogy egy partikuláris tárgy természetes fajta instanciálása - ellentétben az olyan univerzálék instanciálásával, mint a „piros" és a „kerek" - meghatározza azt, hogy mi a kérdéses partikuláris tárgy. A természetes fajták ugyanis - ellentétben a nem természetes fajta-univerzálékkal - szortális vagy individuáló univerzálék. Ahogy Arisztotelész a Kategóriákban fogalmaz:

[...] az összes állítmány közül csupán [a fajták] világítják meg az elsődleges szubsztanciát. Ha ugyanis - mikor egy bizonyos emberről van szó - valaki meg akarja mondani, hogy mi az, valójában akkor határozza meg, ha faját vagy nemét mondja meg, s akkor teszi ezt megfelelően, ha azt mondja róla, hogy ember, vagy ha azt, hogy élőlény. Ha viszont valaki a többi kategória valamelyikével határozza meg - például, hogy fehér, vagy hogy fut, vagy akármi ilyesmivel -, akkor hibásan adta meg a meghatározást. (2b)

A döntő különbség tehát a nem természetes fajta-univerzálék és a természetes fajta-univerzálék között a következő. Míg a nem természetes fajta-univerzálék instanciálása önmagában nem határozza meg azt, hogy mi az a dolog, ami instanciálja (a „pirosságot" instanciálhatja egy cseresznye éppúgy, mint egy paradicsom, egy autó éppúgy, mint egy háztető stb.), addig a természetes fajták instanciálása önmagában meghatározza azt, hogy mi az a dolog, ami instanciálja. Az „emberség" (human being) természetes fajta instanciálása meghatározza, hogy az ezt instanciáló dolog: ember.

Mi teszi képessé erre a természetes fajtákat? Szemben az olyan univerzálék instanciálásával, mint a „piros" és a „kerek", egy természetes fajta instanciálása miért határozza meg azt, hogy mi az a dolog, ami instanciálja? Azért, mert míg a természetes fajták az őket instanciáló partikuláris tárgyak lényegét (esszenciáját) alkotják, addig a nem természetes fajta-univerzálék soha nem tartoznak az őket instanciáló partikuláris tárgyak lényegéhez, mindig csak akcidentálisak.

Nézzünk egy példát: Szókratész bátor. A szubsztanciaelmélet szerint Szókratésznak a „bátorság" nem lényegi, hanem akcidentális tulajdonsága. Mit jelent ez? Azt, hogy Szókratész akkor is létezhetne, ha nem instanciálná a „bátorság" nem természetes fajta-univerzálét. Vegyük most azt, hogy Szókratész ember. A szubsztanciaelmélet szerint az „emberség" Szókratész lényegi (esszenciális) tulajdonsága. Mit jelent ez? Azt, hogy Szókratész nem létezhetne, ha nem instanciálná az „emberség" természetes fajtát. Szókratész tehát valamennyi nem természetes fajta-univerzálét, melyet instanciál, kontingens módon instanciálja, de a természetes fajtát, melyhez tartozik, szükségszerűen.

 

6.1.2. Második tézis

A fizikai tárgyaknak az univerzálék nem alkotóelemeik.

Mivel a szubsztanciaelmélet szerint két különböző típusú univerzálé létezik, természetes fajta-univerzálék és nem természetes fajta-univerzálék, a második tézis két dolgot is mond. Egyrészt azt, hogy a természetes fajta, melyet t partikuláris tárgy instanciál, nem alkotóeleme t-nek. Szókratésznek nem alkotóeleme az emberség; Szókratész abban az értelemben instanciálja az „emberség" természetes fajtát, hogy ahhoz tartozik. Másrészt azt mondja, hogy t partikuláris tárgynak ama nem természetes fajta-univerzálék sem alkotóelemei, melyeket t történetesen instanciál. Egy paradicsomnak nem alkotóeleme a „pirosság", a „kerekség" stb.

Ez utóbbi magyarázatra szorul. Azon, hogy a fizikai tárgyaknak a nem természetes fajta- univerzálék nem alkotóelemei, a szubsztanciaelmélet híve azt érti, hogy a fizikai tárgyak, melyek bizonyos nem természetes fajta-univerzálékat instanciálnak, már eleve meghatározottak azáltal, hogy egy bizonyos természetes fajtához tartoznak. És világos: ha egy t fizikai tárgy, ami instanciálja u₁, u₂, u₃ nem természetes fajta-univerzálékat, már eleve meghatározott az által, hogy egy bizonyos természetes fajtához tartozik, akkor u₁, u₂, u₃ nem természetes fajta-univerzálék nem lehetnek t alkotóelemei.

A szubsztanciaelmélet híve úgy gondolja ugyanis: annak az előfeltétele, hogy valami nem természetes fajta-univerzálékat instanciáljon, az, hogy az illető dolog előzetesen meg legyen határozva. Vegyünk egy paradicsomot. Mi instanciálja a pirosságot és a kerekséget? Nem más, mint maga a paradicsom. Mi maga a paradicsom? Nem más, mint a paradicsom természetes fajta egy instanciája. A paradicsomnak tehát nem alkotóeleme a pirosság és a kerekség, ugyanis a paradicsom megléte az előfeltétele annak, hogy instanciálja a pirosságot és kerekséget.

A szubsztanciaelmélet tehát szakít a nyaláb- és szubsztrátumelmélet konstruktivizmusával, mely szerint a tulajdonságok/univerzálék a fizikai tárgyak alkotóelemei. De vigyázat: nehogy összemossuk a szubsztanciaelméletet a nominalizmussal, mely szerint a tulajdonságok szintén nem alkotóelemei a fizikai tárgyaknak. A nominalizmus és a szubsztanciaelmélet álláspontja között a fő különbség a következő. A nominalista szerint nem léteznek saját jogukon tulajdonságok, következésképpen nem is lehetnek a fizikai tárgyak alkotóelemei. A szubsztanciaelmélet szerint léteznek tulajdonságok; és a fizikai tárgyak instanciálnak tulajdonságokat. Annak ellenére azonban, hogy a fizikai tárgyak instanciálnak tulajdonságokat, e tulajdonságok nem alkotóelemei a fizikai tárgyaknak. Mégpedig azért nem azok, mert azt, hogy mi egy fizikai tárgy, nem az határozza meg, hogy milyen nem természetes fajta-tulajdonságokat instanciál, hanem kizárólag az, hogy milyen fajtához tartozik.

 

6.1.3. Harmadik tézis

A fizikai tárgyak ontológiailag alapvető entitások.

E harmadik tézis többé-kevésbé következik a másodikból. Ha ugyanis a fizikai tárgyaknak az univerzálék nem alkotóelemei, akkor a fizikai tárgyakat nem lehet redukálni univerzálékra mint alapvetőbb entitásokra. Ha pedig a fizikai tárgyakat nem lehet redukálni alapvetőbb entitásokra (univerzálékra), akkor a fizikai tárgyak irreducibilis, ontológiailag alapvető létezők. (Újabb hasonlóság a szubsztanciaelmélet és a nominalizmus között!)

Mit jelent mindez? Azt, hogy a szubsztanciaelmélet ontológiája szerint a világban nem univerzálék (illetve szubsztrátumok) léteznek alapvetően, hanem a különböző fajtákhoz tartozó tárgyak. Olyanok, mint az egyes emberek, kutyák, macskák, tölgyfák, paradicsomok stb., és ezek az irreducibilis létezők instanciálják az univerzálékat.

Felmerülhet persze a kérdés: vajon miért nem lehet redukálni a természetes fajtákat nem természetes fajta-univerzálék egy meghatározott együttesére? Miért nem mondható például az, hogy a „paradicsom" mint természetes fajta n darab nem természetes fajta-univerzálé együttesével azonos? A szubsztanciaelmélet szerint azért nem, mert az ontológiai prioritás a fajtákon és nem a fajtákra jellemző egyéb tulajdonságokon van. Azt ugyanis, hogy t milyen egyéb univerzálékat instanciálhat, az határozza meg, hogy t milyen természetes fajtát instanciál. Ha egy dolog instanciálja a „paradicsom" természetes fajtát, vagyis ha a kérdéses dolog paradicsom, akkor instanciálhatja a pirosságot, de nem instanciálhatja a kékséget.

Természetesen még tovább lehet kérdezni: vajon miért a fajtákon, és miért nem a nem természetes fajta-tulajdonságokon van az ontológiai prioritás? Miért ne lehetne például azt mondani, hogy az „emberség" természetes fajta esetében az ontológiai prioritás az ember genetikai tulajdonságain mint nem természetes fajta-tulajdonságain van? Márpedig ha ezen van, akkor milyen alapon beszélünk egyáltalán a fajták irreducibilis, ontológiailag alapvető jellegéről? Amennyire látom, a szubsztanciaelmélet hívei e kérdésre nem rendelkeznek meggyőző válasszal. Mondják például azt, hogy a természetes fajta-univerzálék tulajdonképpen nem mások, mint a létezés meghatározott módjai, és mint létezési módok irreducibilisek (Loux 1998a: 120-1). Így amikor valaki instanciálja az emberség természetes fajtát, akkor ezzel a létezés egy irreducibilis módját valósítja meg; az embernek levést. Nos, ezt valóban lehet mondani, nagyon szépen is hangzik, de nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy mindenkit kielégít.

 

6.2. Szubsztanciaelmélet, nyalábelmélet, szubsztrátumelmélet

6.2.1. A szubsztanciaelmélet és a nyalábelmélet viszonya

A szubsztanciaelmélet és a nyalábelmélet annyiban hasonlít egymáshoz, hogy mindkét elmélet szerint az, hogy mi t partikuláris fizikai tárgy, attól függ, hogy t milyen univerzálé(ka)t instanciál.

Mit is állít a nyalábelmélet? Azt, hogy egy partikuláris fizikai tárgyat egyesegyedül az határoz meg, hogy milyen tulajdonságai vannak. Ez azt jelenti, hogy ha t partikuláris tárgy F₁, F₂, F₃, F₄, F₅ tulajdonságokkal rendelkezik, akkor t létezése mind F₁, mind F₂, mind F₃, mind F₄, mind F₅ tulajdonság létezését involválja, másképp kifejezve: t-nek mind F₁, mind F₂, mind F₃, mind F₄, mind F₅ lényegi vagy szükségszerű tulajdonsága. E tulajdonságok közül ha akár egy is hiányzik, vagy ha e tulajdonságok mellé akár csak egy további F₆ tulajdonság is járul, akkor t maga nem létezik. Egyszóval: a nyalábelmélet ultraesszencialista; t valamennyi tulajdonsága lényegi alkotóeleme t-nek.

Ehhez képest a szubsztanciaelmélet híve tagadja, hogy minden egyes univerzálé, melyet t fizikai tárgy instanciál egyformán lényegi tulajdonsága t-nek. A szubsztanciaelmélet is esszencialista ugyan, de e szerint t fizikai tárgynak csak egyetlen lényegi tulajdonsága van; t egyetlen univerzálét instanciál szükségszerűen, jelesül a természetes fajta-univerzálét. A t által instanciált nem természetes fajta-tulajdonságok t-nek nem lényegi tulajdonságai. A természetes fajta-univerzálé azért esszenciális, mert - mint láttuk - ennek instanciálása határozza meg, hogy mi t, a nem természetes fajta-univerzálék pedig azért nem esszenciálisak, mert ezek nem egyebek, mint (a természetes fajta instanciálása folytán) már meghatározott t tárgy puszta modifikációi.

 

6.2.2. A szubsztanciaelmélet és a szubsztrátumelmélet viszonya

A szubsztanciaelmélet és a szubsztrátumelmélet annyiban hasonlít egymáshoz, hogy mindkét elmélet szerint a tulajdonságoknak szüksége van szubjektumra (hordozóra), valamire, aminek ezek a tulajdonságai.

Mit is állít a szubsztrátumelmélet? Azt, hogy t partikuláris fizikai tárgy tulajdonságainak a szubjektuma vagy hordozója nem más, mint a puszta szubsztrátum, amely (1) t alkotóeleme, és amelynek (2) önmagában nincsenek esszenciális tulajdonságai.

Ehhez képest a szubsztanciaelmélet híve szerint (1) t partikuláris fizikai tárgy tulajdonságainak a szubjektuma vagy hordozója nem más, mint maga t, a partikuláris fizikai tárgy, következésképpen t tulajdonságainak szubjektuma nem lehet t alkotórésze. Továbbá (2) t partikuláris fizikai tárgy tulajdonságainak a szubjektuma vagy hordozója rendelkezik esszenciális tulajdonsággal, nevezetesen a fajtához tartozással, melyet instanciál.

 

6.2.3. Összefoglalás

Összefoglalva: úgy tűnik, a szubsztanciaelmélet két értelemben is a józan közép álláspontja a szélsőséges nyaláb- és szubsztrátumelmélet között. Egyrészt azért, mert ellentétben az ultraesszencialista nyalábelmélettel és az antiesszencialista szubsztrátumelmélettel, azt állítja: a fizikai tárgyaknak van lényegük, de nem minden tulajdonságuk lényeges. Szókratésznek lényege, hogy ember, de nem lényegi tulajdonsága, hogy bátor. Másrészt, ellentétben azzal a nézettel, hogy a fizikai tárgyak tulajdonságainak egyáltalán nincsen szubjektuma, és azzal a nézettel, hogy a fizikai tárgyak tulajdonságainak a szubjektuma egyúttal a fizikai tárgyak alkotóeleme, azt állítja, hogy maguk a partikuláris tárgyak a szubjektumai vagy hordozói a tulajdonságaiknak. Maga a paradicsom piros, maga a kökény kék. Úgy gondolom, e józan középutasság a szubsztanciaelmélet egyik legfőbb vonzereje.

 

6.3. Hogyan magyarázza a szubsztanciaelmélet a fizikai tárgyak partikularitását?

6.3.1. Miért sikertelenek az alternatív elméletek a szubsztanciaelmélet hívei szerint?

Ahhoz, hogy világos legyen, hogyan magyarázza a szubsztanciaelmélet a fizikai tárgyak partikularitását, először is azt érdemes megvizsgálni, hogy a szubsztanciaelmélet perspektívájából nézve miért nem boldogul a realista nyalábelmélet és szubsztrátumelmélet a fizikai tárgyak partikularitásának magyarázatával (lásd: Loux 1998b).

E sikertelenségnek két összetevője van. Az egyik az, hogy e két elmélet szerint a tulajdonságok univerzálék, vagyis egy időben több különböző fizikai tárgyban prezentálódni képes entitások, a másik az, hogy a két elmélet szerint az univerzálék a fizikai tárgyak alkotóelemei. Magyarán: a sikertelenségük oka az, hogy mindkét elmélet szerint a fizikai tárgyak olyan alkotóelemekből állnak, melyek megléte e tárgyakban nem képes numerikus különbözőséget eredményezni. Ha t₁ és t₂ numerikusan különböző fizikai tárgy n tulajdonságában azonos, akkor ez mindkét elmélet szerint azt jelenti, hogy t₁ és t₂ rendelkezik n darab numerikusan azonos, közös alkotóelemmel. Mitől lesznek akkor különbözők?

A nyalábelmélet híve ekképp okoskodik: mivel a fizikai tárgyak által instanciált univerzálék mint a fizikai tárgyak alkotóelemei önmagukban nem képesek numerikus különbözőséget eredményezni, a fizikai tárgyak partikularitásához nagyon nagy számú univerzáléra mint alkotóelemre van szükség. Olyan nagy számú alkotóelemre, hogy ne fordulhasson elő, hogy két numerikusan különböző fizikai tárgy pontosan ugyanazokból az univerzálékból mint alkotóelemekből álljon.

Hogyan okoskodik a szubsztrátumelmélet híve? Így: mivel a fizikai tárgyak által instanciált univerzálék mint a fizikai tárgyak alkotóelemei nem képesek numerikus különbözőséget eredményezni, bármennyi legyen is belőlük, ezért fel kell tételeznünk egy további entitást, ami erre képes. E további entitás értelemszerűen nem lehet univerzálé, hisz éppen arról van szó, hogy az univerzálék nem képesek numerikus különbözőséget eredményezni, következésképpen e további entitás csakis az univerzáléktól alapvetően különböző nyers individualitás vagy partikularitás, azaz a szubsztrátum lehet.

Az 5.3. és az 5.4. részben láttuk mindkét stratégia nehézségeit. A nyalábelmélet híve minden bizonnyal téved abban, hogy amennyiben nagy számú univerzálét instanciál egy fizikai tárgy, akkor ez képes individuálni a kérdéses fizikai tárgyat. A szubsztrátumelmélet híve ezzel szemben olyan fogalommal operál (puszta szubsztrátum), amely minden bizonnyal inkonzisztens, lévén nincsenek lényegi tulajdonságai.

 

6.3.2. Mi a megoldás?

A szubsztanciaelmélet híve szerint az a felismerés, hogy a partikuláris fizikai tárgyak nemcsak olyan univerzálékat instanciálnak mint a „kerek" és a „piros", hanem természetes fajta-univerzálékat is. Ebben az esetben ugyanis egycsapásra megszűnik a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak probléma valódi problémának lenni. Miért? A válasz pofonegyszerű: azért, mert a természetes fajta-univerzálék többszörös instanciálása - ellentétben a nem természetes fajta-univerzálék többszörös instanciálásával - numerikusan különböző partikulárékat eredményez. Miért? Azért, mert a természetes fajták szortális (sortal) vagy individuáló (individuative) univerzálék. Egyszerűen fogalmazva: azzal, hogy több fizikai tárgy instanciál egy meghatározott természetes fajtát mint szortális univerzálét, már meg is vannak különböztetve egymástól. Ahogy Michael Loux fogalmaz:

Ellentétben a tulajdonságokkal, a fajták olyanok, hogy többszörös instanciálásuk numerikusan különböző partikulárékat eredményez. Az „emberség" fajta kétszeres instanciálása két embert eredményez, a „tölgyfaság" négyszeres instanciálása négy tölgyfát. [...] [A fizikai tárgyak] numerikus különbözősége abban a rájuk vonatkozó ontológiailag alapvető tényben adott, hogy azok fajtákat instanciálnak. (1998a: 122-3).

A szubsztanciaelmélet hívei szerint az a legegyértelműbb jele, hogy a fajta-univerzálék instanciálása numerikus különbözőséget eredményez, ahogyan a világban levő dolgokat számláljuk. A dolgok ugyanis, amelyeket számlálni lehet, nem mások, mint a természetes fajta-univerzálék instanciái, nem pedig olyan univerzálék instanciái, mint a „piros" és a „kerek". Azt mondjuk például egy óvodában: egy gyerek, két gyerek, három gyerek. Azt azonban nem mondhatjuk: egy piros, két piros, három piros.

Vegyük a minden tulajdonságukban azonos, de numerikusan különböző fizikai tárgyak (a és b) esetét. A szubsztanciaelmélet szerint: az a és b fizikai tárgyak által instanciált univerzálék között létezik olyan f (fajta) univerzálé, ahol is a tény, hogy a is és b is instanciálja f-t, önmagában elegendő ahhoz, hogy a és b numerikusan különbözzenek egymástól. Ez pedig azt jelenti, hogy meg tudjuk oldani a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző fizikai tárgyak problémáját anélkül, hogy bevezetnénk a puszta szubsztrátum mint puszta individualizátor fogalmát, ami a tulajdonságain felül szintén alkotóeleme a fizikai tárgyaknak.

 

6.4. A szubsztanciaelmélet nehézségei

A szubsztanciaelméletnek két alapvető nehézsége van, és nem nagyon látom, hogyan tud az elmélet bármelyiken is felülkerekedni.

A szubsztanciaelmélet egyik nehézségére már utaltam a 6.1.3. részben, a szubsztanciaelmélet harmadik tézise kapcsán. Nevezetesen: a fajták irreducibilis entitásoknak való beállítása nem tűnik eléggé megalapozottnak; a szubsztrátumelmélet hívei nem rendelkeznek meggyőző érvekkel arra nézvést, hogy a fajták nem redukálhatók nem természetes fajta-tulajdonságokra. Úgy tűnik például, hogy az emberi faj genetikai állományának feltérképezése, amennyiben persze e tudományos projektet siker koronázza, kihúzza a talajt ama nézet alól, hogy az „emberség" mint fajta-univerzálé irreducibilis entitás, és az ezt instanciáló fizikai tárgyak (emberek) ontológiailag alapvetők. Ha pedig a fizikai tárgyak nem ontológiailag alapvetők, akkor a szubsztanciaelmélet nem rendelkezik megoldással a tulajdonságaikban azonos, de numerikusan különböző tárgyak problémájára.

A másik nehézség még súlyosabb. Egyszerűen arról van szó, hogy nagyon sok fizikai tárgy nem tartozik természetes fajtákba. Nem tartoznak természetes fajtákba sem a mesterséges tárgyak (autók, repülőgépek, számítógépek stb.), sem a fizikai tárgyak puszta aggregátumai (tavak, könyvtárak, dombok stb.). Mi a helyzet ezekkel? Még ha el fogadjuk is azt, hogy a szubsztanciaelmélet plauzibilis az élőlényekre és a kémiai elemekre, vagyis azokra a fizikai tárgyakra, amelyek természetes fajtákhoz tartoznak, az elmélet akkor is kiegészítésre szorul.

Mármost két lehetőség van. Az egyik: kombinálni a szubsztanciaelméletet vagy a nyaláb-, vagy a szubsztrátumelmélettel, felvállalva e két elmélet minden nehézségét, illetve azt, hogy ezzel egy csúnya hibrid elmélettel rendelkezünk a fizikai tárgyakról. A másik: egyszerűen tagadni, hogy léteznek olyan entitások, melyek nem instanciálnak fajta-univerzálékat. E radikális utat választja például Peter van Inwagen (1990), aki szerint a világban Istenen kívül kizárólag élőlények és elemi részek léteznek, lévén csak ezek instanciálnak fajta-univerzálékat. Ezeken kívül semmi más nem létezik. Ezt a megoldást azonban a legtöbben nagyon nehezen fogadjuk el.

7. A tulajdonságok és a fizikai tárgyak elméleteinek egy lehetséges taxonómiája

Hat metafizikai elméletet kell taxonómiába rendeznünk: (1) az osztálynominalizmust, (2) a realista nyalábelméletet, (3) a trópus nyalábelméletet, (4) a realista szubsztrátumelméletet, (5) a trópus nyalábelméletet, és végül (6) a szubsztanciaelméletet. E hat elmélet a tulajdonságok és fizikai tárgyak - látjuk már, ugye, mennyire összefügg a két téma - legfontosabb metafizikai elméletei.

Egy lehetséges taxonómia szerint (lásd Crane and Farkas 2004: 222-3) a tulajdonságok és a fizikai tárgyak metafizikai elméleteit két kérdés mentén érdemes csoportosítani. Az egyik a tulajdonságok problémájával, a másik a fizikai tárgyak ontológiai szerkezetének problémájával kapcsolatos:

(i) Numerikus azonosság-e a fizikai tárgyak típusazonossága?

(ii) Redukálhatók-e a fizikai tárgyak alapvetőbb entitásokra?

 

	Numerikus azonosság-e a típusazonosság?
Redukálhatók a partikulárék?	Igen	Nem
Igen	Realista nyalábelmélet. Realista szubsztrátumelmélet.	Trópus nyalábelmélet. Trópus szubsztrátumelmélet.
Nem	Realista szubsztanciaelmélet.	Nominalizmus.

 

Nem kommentálom e felosztást. Összefoglalásképpen gondold végig, hogy a különböző elméletek e kétszer kettes mátrixnak miért épp abban a részében szerepelnek, melyben látod őket!

8-3. Felhasznált irodalom

- Adams, Robert M. (1979/2004) 'Primitív ezség és primitív azonosság', in Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.) Modern metafizikai tanulmányok, Budapest: Eötvös Kiadó, pp. 69-89.

- Allaire, Edwin B. (1963/1998) 'Bare Particulars', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 248-54.

- Allaire, Edwin B. (1965/1998) 'Another Look at Bare Particulars', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 259-63.

- Arisztotelész, Kategóriák, in uő. Poétika, kategóriák, hermeneutika, Kossuth Kiadó 1997.

- Bergmann, Gustav (1967) Realism, Madison, WI: University of Wisconsin Press.

- Berkeley, George (1710/1985) 'Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről', in uő. Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások, Budapest: Gondolat Kiadó, pp. 147-272.

- Berkeley, George (1713/1985) 'Hülasz és Philonusz három párbeszéde', in in uő. Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások, Budapest: Gondolat Kiadó, pp. 273-412.

- Black, Max (1952) 'The Identity of Indiscernibles', Mind 61, pp. 153-64.

- Campbell, Keith (1981/1998) 'The Metaphysics of Abstract Particulars', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 351-63.

- Campbell, Keith (1990) Abstract Particulars, Oxford: Blackwell.

- Casullo, Albert (1984) 'The Contingent Identity of Pariculars and Universals', Mind, pp. 527-41.

- Casullo, Albert (1988) 'A Fourth Version of the Bundle Theory', Philosophical Studies, pp. 125-39.

- Crane, Tim and Farkas, Katalin (2004) 'Universals and Particulars. Introduction', in Tim Crane and Katalin Farkas (eds.) Metaphysics, A Guide and Anthology, Oxford: Oxford University Press, pp. 217-26.

- Hochberg, H. (1964) 'Things and Qualities', in W. Capitan and D. Merrill (eds.) Metaphysics and Explanation, Pittsburgh: University of Pittsburgh Press, pp. 123-60.

- Hoffman, Joshua and Rosenkrantz, Gary S. (1994) Substance among Other Categories, Cambridge: Cambridge University Press.

- Locke, John (1689/2003) Értekezés az emberi értelemről, Budapest: Osiris Kiadó.

- Loux, Michael J. (1978) Substance and Attribute, Dordrecht: Reidel.

- Loux, Michal J. (1998a) Metaphysics. A Contemporary Introduction, London, New York: Routledge.

- Loux, Michael J. (1998b) 'Beyond Substrata and Bundles: A Prolegomena to a Substance Ontology', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 233-47.

- Martin C. B. (1980) 'Substance Substantiated', Australasian Journal of Philosphy 58, pp. 3-10.

- Simons, Peter (1994/1998) 'Particulars in Particular Clothing: Three Trope Theories of Substance', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 364-84.

- Van Cleve, James (1985/1998) 'Three Version of the Bundle Theory', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 264-74.

- van Inwagen, Peter (1990) Material Beings, Ithaca, NY: Cornell University Press.

- Williams, Donald. C. (1953/2004) 'The Elements of Being', in Tim Crane and Katalin Farkas (eds.) Metaphysics, A Guide and Anthology, Oxford: Oxford University Press, pp. 262-72.

- Wiggins, David (1980) Sameness and Substance, Oxford: Basil Blackwell.

- Wiggins, David (2001) Sameness and Substance Renewed, Cambridge: Cambridge University Press.

9-3. Ajánlott irodalom

- Bacon, J. (1995) Universals and Property Instances: The Alphabet of Being, Oxford: Blackwell.

- Crane, Tim and Farkas, Katalin (2004) 'Being. Introduction', in Tim Crane and Katalin Farkas (eds.) Metaphysics, A Guide and Anthology, Oxford: Oxford University Press, pp. 137-48.

- Elder, C. (2004) Real Natures and Familiar Objects, Cambridge, Mass.: MIT Press.

- Hamlyn, D. W. (1984/1992) Metaphysics, Cambridge: Cambridge University Press, pp. 60-84.

- Huoranszki Ferenc (2001) Modern metafizika, Budapest: Osiris Kiadó, pp. 217-24.

- Loux, Michael (1970) Universals and Particulars, New York: Doubleday and Company, Inc.

- Lowe, Jonathan E. (1988) 'Substance', in G. H. R. Parkinson (ed.) An Encyclopaedia of Philosophy, London: Routledge, pp. 255-78.

- Lowe, Jonathan E. (1998) The Possibility of Metaphysics. Substance, Identity, and Time, Oxford: Oxford University Press, pp. 136-209.

- Lowe, Jonathan E. (2003) 'Individuation', in Michael J. Loux and Dean W. Zimmerman (eds.) The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 75-95.

- Macdonald, Cynthia (2005) Varieties of Things: Foundations of Contemporary Metaphysics, London: Blackwell, pp. 79-134.

- Robinson, Howard (2004) 'Substance', in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/substance/

- Simons, Peter (1995) 'Substance', in Jaegwon Kim and Ernest Sosa (eds.) A Companion to Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 480-4.

- Újvári, Márta (2003) 'A szubsztanciák trópuselmélete', Magyar Filozófiai Szemle 3, pp. 305-39.

- Wiggins, David (1995/1997) 'Szubsztancia', in A. C. Grayling (szerk.) Filozófiai Kaluz, Budapest: Akadémiai Kiadó, pp. 237-73.

<< 2. fejezet: Tulajdonságok

4. fejezet: A fizikai tárgyak létezése az időben >>