Tipográfia (írás számítógéppel)

Nyomdai tudnivalók

A nyomda vagy levilágító postscript fájlt tud fogadni, mely minden képet és betűt egy fájlban tartalmaz.

Egy dokumentum nyomdába adásakor a következő adatokra és nyersanyagokra van szükség:

  • formátum (méret) [+ Itt kell megadni, hogy a vágott méret mekkora lesz. Ha a lap széléig kifut a tartalom (pl. háttérszín, kép), akkor azt tovább kell húzni az eredetiben (rátöltés), hogy a pontatlan vágás helyén ne jelenjen meg fehér csík. Ilyenkor érdemes feltüntetni, hogy a tartalom kifut az oldal széléig, azaz kifutóra megy];
  • terjedelem (oldalszám) (+ borító);
  • példányszám [benne 6 db kötelespéldány az Országos Széchényi Könyvtárnak];
  • leadott anyag (oldalkész film/pausz, forgató, proof/színminta a gépterem számára);
  • belívek tulajdonsága (szín, papírvastagság, papírtípus) (pl. 4 + 1 [1 + 1: fekete-fehér; 4 + 1: színes] , 80 g/m2 ofszet);
  • (ha van) borító tulajdonsága (szín, papírvastagság, papírtípus pl. 4 + 1, 300 g/m2 műnyomó);
  • (ha kell) kötészet (pl. kartonált/ keménytáblás, ragasztókötött/cérnafűzött, irkakötés stb.).

Színes dokumentum nyomdába küldésekor a dokumentumot színekre bontva (color separation) kell levilágítani vagy nyomdába küldeni. Ehhez feltétlen szükség van vágójelekre (passzerra) is, a négy (vagy bármennyi) lap pontos összeillesztéséhez. Az egyszerű dokumentum- vagy szövegszerkesztők nem képesek ezekre a feladatokra, ezért színes anyag elkészítésekor már a munka kezdetén meg kell győződni róla, hogy a végén a dokumentum színekre bontható és vágójelekkel ellátható-e.



Szedéstükör

A lapnak az a része, ahol szövegbetűk megjelennek, azaz a margókon belüli rész a szedéstükör. Ezen kívül kaphat helyet az oldalszámozás. Az élőfej a szedéstükörön belülre kerül.

media:image116.jpg

A szedéstükör hagyományosan az aranymetszés elvei szerint viszonyul a laphoz. Az A-s sorozatú lapoknál a papír oldalainak arányai 2 gyökével egyeznek meg, a bemutatott ábrán a szedéstükör arányai az aranymetszés szerintiek: értéke 1,62 (pl. 24,3 × 15 cm). Kétoldalas dokumentumnál a példa esetén a belső margó 2,3 cm, a fölső 1,7; a külső 3,7 cm, az alsó 3,3 cm. A klasszikus arányok olyan könyvekhez készültek, melyeknek sokszor a margóját is kihasználták jegyzetekre, másrészt többször körülvágták és újrakötötték őket a századok folyamán elrongyolódott peremeik, szamárfüleik miatt.

Egy modern ajánlás, mely még közelít az eredetihez: fölső margó: 3, alsó: 5, belső: 2, külső: 4 egység.

Ezek csak kétoldalas dokumentum esetén érvényesek. Az egybekötött kiadványok (pl. könyv) esetén azt a részt, ami nem látszik, mert ott van a lap összeragasztva, figyelembe kell venni, és ennek megfelelően a belső margót szélesebbre kell tervezni, hogy a betűk ne „csússzanak be” a kötésbe. Ugyanez igaz összekapcsolandó dokumentumra (dolgozat) vagy bekötendő szakdolgozatra is.

Egyoldalas dokumentum esetén (amely vagy egyetlen oldalas, vagy egyoldalasan lesz kinyomtatva/másolva) a belső és a külső (azaz a két oldalsó) margó mérete megegyezik, kivéve, ha a lapok össze lesznek kötve, mert ez esetben a kötésnél nagyobb helyet kell hagyni.

 

A margó méretét a betűméret is befolyásolhatja: egy ideális, azaz jól olvasható sorban 40-70 betű áll. Egy A/4-es lapon, 2,5 cm-es margókkal és 10 pontos betűvel egy sorban 100 betű van; 12 pontossal is 80: ez túl sok. Ilyenkor vagy szélesebb margókra vagy nagyobb betűfokozatra van szükség: mivel 12 pontosnál nagyobb betű nem nagyon alkalmazott, érdemes a margókat szélesebbre venni. Megfontolható a két hasábba szedés is, hiszen ez gyorsítja az olvashatóságot.

Példa egyoldalas, nem összekötött/összekapcsolt A/4 dokumentum margóira: fölső: 2; alsó: 3,5; oldalsók: 3-3 cm.

Példa egyoldalas, összekötött A/4 dokumentum margóira: fölső: 2; alsó: 3,5; bal oldali (kötésnél): 3,5 jobb oldali (külső): 2,5 cm.

Példa kétoldalas, összekötött A/4 dokumentum margóira: fölső: 2; alsó: 3,5; belső (kötésnél): 3,5 külső: 2,5 cm.

A vágóélre vagy kifutóra készített oldalnál a kép vagy háttérszín az oldal legszéléig tart, azaz a peremét „elvágja” a lap széle. Ezt csak nyomdai kiadványokhoz lehet tervezni, mert a legtöbb házi nyomtató nem képes kifutóra nyomtatni.

 



Papírméret

Az európai (német) papírszabvány nem egyezik meg az amerikaival. Ez nyomtatáskor okozhat gondot. Az európai szabvány szerinti A sorozat tagjai:

  • A/0 1189 × 841 mm
  • A/1 841 × 594 mm
  • A/2 594 × 420 mm
  • A/3 420 × 297 mm
  • A/4 297 × 210 mm
  • A/5 210 × 148 mm
  • A/6 148 × 105 mm

A B és C sorozat az A sorozat lapjainak becsomagolására szolgál. Ennek megfelelően a kisboríték mérete: C6: 162 × 114 mm.

Az európai szabványban ha kettéhajtunk egy papírt a hosszabbik oldalánál, az eredményként kapott kisebb lap arányai azonosak az eredetivel. Az amerikai szabvány szerint így kettéhajtott papír eltérő arányú lapot ad. Az alábbi két alapforma „váltakozik” hajtogatáskor:

  • Letter: 8,5 × 11 hüvelyk (215,9 × 279,4 mm) (normál)
  • Legal: 8,5 × 14 hüvelyk (215,9 × 355,6 mm) (hosszúkás)

A papír vastagságát nem mm-ben, hanem grammban szokás megadni (a fénymásolópapír 80 grammos, a kartonpapír kb. 200 grammos). A papír lehet matt vagy fényes.

Az A/4 papírméretű, a fénymásolópapírnál (az indigómásolatok lehetősége miatt) vékonyabb papírt korábban géppapírnak is nevezték. Ezeket tehát levélírásra, gépírásra használták. Nyomdai kiadványokra sokkal inkább használnak B-s méreteket vagy vágott papírméretet.



Korrektúra (proof)

A korrektúra szűk értelemben a szöveg helyesírási, értelemzavaró nyelvtani hibáit javítja ki. Befejezése után minden szöveget korrektúrázni kell. A korrektor javíthat papíron vagy képernyőn - utóbbi elterjedtebb, de sokak szerint kevéssé hatékony megoldás. Fontos megemlíteni, hogy a korrektúra szakma; azaz a szerző nem korrektúrázhatja saját szövegét (természetesen át kell néznie, és ki kell javítania, amennyire képes, de nyomtatásban megjelenő szöveg esetén ez nem elégséges).

A korrektor végignézheti a szöveget a kézirat elkészülte után és a szöveg formázásának befejezése (tördelés) után. Utóbbira mindenképp szükség van, mert ekkor egységes formátumúvá alakíthatja a kiemeléseket, hivatkozásokat, jegyzeteket, számozott listákat, illetve észreveszi az elválasztási hibákat, fattyúsorokat, elcsúszott vagy hiányzó képaláírásokat stb. A formázás/tördelés befejezése után, ha azt nem a szöveg szerzője végezte, illik a szöveget (a kész „kefelevonatot”) visszajuttatni a szerzőnek, utolsó pillanati javításokra (pl. a korrektor átjavított valamit).

A korrektúra első állomása lehet egy helyesírás-ellenőrző végigfuttatása, de ez csak kiegészítő segítséget ad. Ezek után magunknak (vagy egy korrektornak) is végig kell mennie a szövegen, kigyomlálva a helyesírási hibákat, elütéseket.

A korrektornak ilyenkor ügyelnie kell arra is, hogy a szándékosan „rosszul” írt szavakat ne javítsa ki. Hogy mikor ír egy szerző szándékosan rosszul (pl. régiesen, kiejtés szerint, idegenes átírással) és mikor véletlenül rosszul, annak helyes eldöntése a korrektor egyik legnagyobb felelőssége.

Külön szakember vagy a korrektor is ellenőrizheti a hivatkozásokat: a formátumukat és azt, hogy mindegyik referenciáknál felsorolt bejegyzés szerepel-e a szövegben is.

A lektor vagy olvasószerkesztő feladata, hogy kijavítsa a tartalmi-szerkezeti és nyelvi-stilisztikai hibákat. Kijavítja a szerző tárgyi tévedéseit vagy elavult adatait. Ha olyan szakszavakat talál, amelyeket az olvasó nem érthet, magyarázatukra felkéri a szerzőt. Fordítás esetén az idegen nyelvű idézetek esetleg már meglévő magyar fordításait is felkutathatja.

Ha egy szövegen többen is dolgoznak, Wordben használható a korrektúra funkció, mellyel az egyes szerzők által bevitt változtatások vagy javaslatok jól követhetők. Ugyanígy használható a megjegyzés beszúrása is.

<< Képek    Archiválás >>
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés