Nyomtatott betűk előállítása

Betűk alaktana

A mai latin betűformák történeti kialakulása

A latin betűk az antik ABC-hez képest több jellel is gyarapodtak. Az i.e. III. században jelent meg a G, mely hangot eredetileg a (k-t is jelölő) C jelölt.

Az Y (görög i, i graecum) a görög ü betű átvétele a latin ABC-be.

A J hangot eredetileg az I jelölte. A VII. sz. körül terjedt el. Kapcsolatuk révén találhatók egymás mellett az ABC-ben.

Az I görög neve (iota, ι) egy mondásunkban is megőrződött: jottányit sem enged: azaz a legjelentéktelenebb méretű, apró vonásnyi méretűt sem enged (ekkor még nem volt pont az i-n: lásd: ékezetes betűk).

Az U hangot eredetileg a V jelezte . A 16. századtól különülnek el. Kapcsolatuk miatt vannak egymás mellett az ABC-ben.

A V-U és I-J páros hangértékei egymáshoz nagyon közeliek és átmeneti hangokat is jelölnek.

A W-t a németben kellett bevezetni, hogy az F hangot jelölő V mellett egy V hangot jelölő betű is lehessen. (12-13. század)

Az angolszász és ír nyelv th, dh hangjaihoz az angolszász-kelta rúnák alapján készültek új betűk a 7-9. században: þ, đ. Ezeket ma az izlandi használja. Az egyes nemzeti nyelvek számos mellékjelet alkottak a meglévőkhöz: ă, â, c, é, è, î, ñ, u, ó, ô, ö, ş, ţ, ú, ü. Az ű, ő ékezete csak a magyarban található, a dupla ékezet neve ezért: hungarumlaut. A cirill betűről latin használatára áttért belső-ázsiai nyelvekben további új formák vagy formaváltozatok is előfordulnak:

A betűk alaktana

A nyomtatott betűk minden elemének megvan a maga elnevezése, mely hasonlatait az emberi test egyes elemeiből veszi. A nyomtatott betű egyes elemei általában megtalálhatók minden betűtípusban (pl. felnyúló szár), mások csak bizonyos betűtípusokban vannak meg (pl. szerif). A betűelemek formája betűtípusonként változhat, de csak következetesen. Azaz ha például egy betű talpa felülről ívelt egy betűnél, akkor minden talp ilyen; vagy ha a vékony és vastag vonalak aránya x az egyik betűnél, akkor a másiknál is olyannak kell lennie. Ez az állandó tulajdonság adja a betűtípus egyéniségét.

A betűk egyik legfontosabb tulajdonsága x-magasságuk, vagyis a szár nélküli kisbetűk magassága a fel- és lenyúló szárakhoz viszonyítva. Alacsony x magasságúak (másképpen: hosszú szárúak) a szépirodalmi szövegek betűi, nagy x-magasságúak azok a szövegek, ahol kis sortávolság mellett is optikailag nagynak látszó betűkre van szükség (pl. apró betűs újságcikk). Az x-magasság az idők során egyre nőtt: a szecessziós betűké kisebb, a moderneké nagyobb.

Másik fontos tulajdonság a talpak (szerif) megléte vagy hiánya; és a betű vonalvastagsága (állandó vonalvastagságú [lineáris], vagy vékony és vastag vonalakból áll). Utóbbi az egyetlen olyan tulajdonság, mely a világ minden ábécéjére jellemző.

A kézírásos, pontosabban szépírásos betű teljesen más elemekből áll, de hasonlóképpen egyféle kézírás (szépírás) esetén az adott elemek a teljes betűkészleten át azonosak. Így lehetséges különféle szépírásstílusok kialakítása.

EGYÉRTELMŰ BETŰFORMÁK

Különösen olyan használat esetén, amikor a szövegkörnyezet nem segít egy karakter azonosításában, alapvetően fontos, hogy az egyes betűk egyediek, a többitől egyértelműen elkülöníthetők legyenek. Például egy jelszó vagy szoftver-sorszám, biztonsági kód (vagy tudományos, számokat, képleteket is tartalmazó szöveg) esetén nem mindegy, hogy 0 vagy O, 1 vagy l, I vagy l stb. karakterről van-e szó. Az egyes betűtípusoknál – különösen a legújabb, számítógépre tervezetteknél – ez alapvető szempont volt. A kifejezetten webre tervezett betűknél jól látszik, hogy e jelek kiválóan elválaszthatók (Georgia, Verdana). Az optikai karakterfelismerést szintén megkönnyíti, ha ezek a jelek eltérnek egymástól vagy például az r és n nem olvad össze m betűvé.

A betűk elünöníthetősége különösen sans serif betűtípusoknál nehéz, ezért ezeknél nem segítenek a betűtalpak - ezen karaktereknél tehát mégis kell(ene) talpakat alkalmazni.

A betűk elkülönítésénél főleg a következő betűknek kell jól elkülöníthetőnek lennie: O 0, illetve az l I 1; török nyelvterületen a pont nélküli i, azaz az ı jel is.

A 0 szám néhol keskeny (álló számnál), máshol kör alakú (ugráló számkészletnél); az l betű általában magasabb szárú, mint a nagy I. A legrosszabb a Gill Sans elkülöníthetősége: itt a három jel teljesen azonos.