Férfiak és nők Platón Államában

Munkamegosztás és nemek: feladat, nevelés, adottságok (természet)

Az állami feladatok megosztása során merül fel mintegy a gazdasági racionalitás szempontjából, hogy a közös feladatok elvégzéséből ésszerűtlen lenne kihagyni az emberek felét, vagyis a nőket (ti. ha nekik csak az utódok megszülése és nevelése volna a feladatuk, mint a korabeli athéni társadalomban). A kérdés elvi szinten úgy fogalmazódik meg, hogy a nőket is be lehet-e vonni az állami feladatok elvégzésébe, és jó-e, hasznos-e bevonni őket. Részvételük hasznossága evidens, hiszen így mindenkinek kevesebbet kell dolgoznia! Platón gyakran használja a nyáj-analógiát az emberi közösségről gondolkodva. A nyájőrző kutyák között a kanok és a nőstények tevékenységét összehasonlítva azt látjuk, hogy az ellés idejét leszámítva a nyáj őrzésében a nőstények ugyanúgy részt vesznek, mint a kanok, és ugyanolyan jól látják el a feladatot. (451e)

A szubsztanciális kérdés az, hogy ugyanolyan-e a nők természete, mint a férfiaké, vagy különböző? A ’természet’ ebben az összefüggésben veleszületett képességeket jelent, vagyis képesek-e a nők is ugyanarra, amire a férfiak? A konkrét összefüggés, amelyben ez felmerül, az őrök nevelése: mi a helyzet az olyan adottságok terén, amelyek alapján valaki őr lehet? Ahogy nem minden férfi alkalmas őrnek, ugyanúgy a nők között is vannak, akik alkalmasak, és vannak, akik nem. Az emberek természete tehát egyedileg különböző. Az azonos természetűek (adottságúak) azonos feladatot látnak el, akár nők, akár férfiak. A két nem között az azonosság–különbözőség csak az állami feladatok szempontjából releváns, ebből a szempontból lényegileg azonosan oszlanak meg az adottságok, tehát ugyanaz a nők és a férfiak természete.

A női természet különbözősége azonban sokkal evidensebbnek látszott a kor embere számára, tekintve a férfiakétól lényegesen különböző életmódjukat, feladataikat. Ezért amikor Szókratész ennek ellenkezőjét állítja, hosszan kell érvelnie. A legszembeötlőbb a testi különbözőség és a férfiak erőfölénye. Egyrészt ugyanilyen mértékben vannak az egyes férfiak között is erősebbek és gyengébbek, és az egyes nők közti különbségek is nagyok. Ugyanez a helyzet a szellemi képességek terén. Bizonyos feladatok ellátásakor az egyedi különbségeket kell tekintetbe venni, nem a nemi különbséget: ez olyan lényegtelen lehet az adott feladat szempontjából, mint hogy például egy cipésznek hosszú vagy rövid-e a haja. Ugyanolyan jó cipész lehet valaki, akár rövid, akár hosszú a haja. A nem tehát irreleváns a feladat szempontjából, a szülés képessége is az. Vagy a nyájőrző kutyák hasonlatához visszatérve, attól még, hogy a nőstény időnként szül, egy rövid időszak kivételével még ugyanolyan jól őrzi a nyájat.

Ha pedig a nőket is a férfiakkal azonos feladatok ellátására szánjuk, akkor azonos nevelést is kell kapniuk: ugyanolyan testi és zenei nevelést, mint a férfiőrök, a fegyverforgatást is beleértve. A platóni elképzelés logikája tehát: azonos feladatok, ehhez azonos nevelés kell, ami azon az előfeltevésen alapul, hogy erre a női természet (phüszisz) is alkalmas.

Nők és férfiak azonos nevelése

Az azonos nevelés gondolata Platón korában utópia, mint tudjuk, a nők nem részesültek oktatásban, írni-olvasni sem igen tanították őket. Tevékenységük a háztartásra és gyermekszülésre, -nevelésre korlátozódott, életterük a házi gazdaság (oikosz). A nyilvánosság terein csak férfiak jelenhettek meg (agora, népgyűlés), a nők általában nem – vagy csak kísérettel –, egy-két híres, művelt hetéra kivételével, mint Aszpaszia, akit nemcsak szépségéért, hanem szelleméért is csodáltak.

A nők testedzésének puszta elképzelése is nevetségesnek látszott a beszélgetés egyes résztvevőinek: meztelenül birkóznának, mint az ifjú athéni férfiak, fegyverforgatást kellene tanulniuk? Szókratész ellenérve szerint minden új szokás nevetséges annak, aki máshoz van szokva, az utazók beszámolói idegen népek idegen szokásairól csak a tanulatlan embert ingerlik nevetésre. Majd megszokják a hiányos öltözetben testüket edző nőket is, főleg mivel az ésszerűség is emellett szól (452d).

A szakmák szempontjából azonos a két nem természete, csak egyedi különbségek vannak. Ha csak ennyi lenne Platón mondanivalója, akkor a mai nézetek között is korszerűnek vagy akár feministának is lehetne tartani, amint ez a nézet fel is merült. De Platón még hozzátesz valamit, amivel gyengíti merész állítását a férfiak és nők azonos természetéről, vagyis egyenlőségükről. Tagadhatatlan – így Platón –, hogy a nők mindenben egy kicsit gyengébbek a férfiaknál – az azonos minőségen belül vannak bizonyos mennyiségi különbségek (nyilván elsősorban a testi felépítésre gondolt, 456a).

Az elvi azonosság nézetét Platón után mintegy 2000 évig nem olvashatjuk más szerzőnél – a 18–19. században merül fel ismét a filozófusok egyikénél-másikánál (Condorcet, J. Stuart Mill, Marx). Platón utópiája pedig csak a 20. század második felében vált társadalmi valósággá.