Emberi természet, női természet: Platón

Férfiak és nők Platón Államában

Az emberi természet – a kezdet

Platón az állam (polisz) kialakulásával kapcsolatban gondolkodik az emberről, az ember természetéről, de itt nem szentel nagyobb figyelmet a témának. Más műveiben is olvashatunk az ember céljáról (a boldogság), a mindenkiben élő vágyról a szép után, de nála mindez még nem ’Az emberi természet’ egységes problémája. (Általában is igaz, hogy Platón nem alkotott zárt, koherens rendszert, az egyes kérdéseket mindig más oldalról, más összefüggésekben tárgyalja újra.)

Általában a filozófia történetében az egyes gondolkodók egy ún. eredeti vagy kezdeti állapotot próbálnak gondolatilag rekonstruálni, mert abban vélik megtalálni az ember természetes hajlamait, állapotát, még mielőtt a mindenkori jelen állapot kialakult volna. Az alakulást tekinthetik folyamatos javulásnak, fejlődésnek, és tekinthetik romlásnak, elfajulásnak. Az ókori koncepciók a kezdetet látják aranykornak, melyet a folytonos romlás követ, a jelen a legrosszabb, a vaskor. Például Hésziodosznál olvashatunk egy ilyen történetet.

A kérdés, hogy miért, illetve hogyan alakult ki a közösségi együttélési forma, úgy válaszolható meg, ha az emberek természetes késztetéseit vizsgáljuk, ha természetükben alapozzuk meg a polisz létrejöttét. (Ezáltal a közösségi állami lét természetes lesz, vagyis legitimálható forma, kialakulása szükségszerű volt, és fennállása is az.) Platón úgy látja, hogy az embernek ’sok mindenre szüksége van’, sok mindent nélkülöz, ezért természetesen társul a többiekkel, hogy jobban boldoguljon. Az emberek különböző adottságokkal, képességekkel születnek, sőt értékbeli különbségekkel is – egyesek lelkükben mintegy arannyal születnek, mások csak vasat érő képességgel. Az előbbiekből valószínűleg vezetők lesznek, az utóbbiakból pedig a nekik engedelmeskedők. A kis, társult közösségben megosztják a munkát, és ki-ki specializálódik egy-egy tevékenységre, amihez jobb adottsága van (egyik ügyes kezű, a másik erősebb stb.). Aki például általában házat fog építeni, gyorsabban és jobban csinálja majd, mint a többiek. Megosztják egymással a megtermelt javakat, és mindenki jobban jár, mintha egyedül kellett volna mindent elvégeznie. Eszerint az egyes ember szívesen társul a többivel, mert ez mindenkinek előnyösebb, mint egyedül – a sokféle szükséglete miatt. A társult emberek megosztják a munkát, s így egymásra is lesznek utalva, organikus egységet alkotnak, mint a test és részei. Aztán ebből a kis közösségből egyre nagyobb lesz, egyre több mesterség alakul ki, mert egyre több szükséglet jelentkezik, elvileg tulajdonképpen határtalanok az ember szükségletei – luxus javakra is szüksége van, nemcsak a létfenntartási javakra. Az állam egyre nő, ’felpuffad’ – ami problémákat okoz, a folyamatnak egy bizonyos ponton határt kell szabni. (Itt nem követhetjük a gondolat fonalát, hogyan jön létre az ideális állam.)

A mű alapkoncepciója: rétegek

Munkamegosztás és nemek: feladat, nevelés, adottságok (természet)

Milyen társadalmi-közösségi-családi struktúrában lehetséges az, hogy nők és férfiak azonos munkát végezzenek?

Egyéb művek: a Timaiosz

A mű alapkoncepciója: rétegek

A tökéletes állam a filozófusok vezetésével valósulhat meg, mivel ők képesek a valódi létezők (ideák) megismerésére, és arra, hogy ezekre tekintve létrehozzák a tökéletes állam mását, megalkossák törvényeit. Ők is lesznek a vezetők (királyok), vagyis az ideális berendezkedésű államban filozófus királyok uralkodnak. A többiek dolga, hogy engedelmeskedjenek irányításuknak: két alárendelt réteg van, az őröké és a kézműveseké, kereskedőké. Az őrök tartják fenn a belső rendet, és védelmezik az államot a külső támadásoktól, míg a legalsó réteg kétkezi munkája tartja el az egész lakosságot. Munkamegosztás van tehát: ki-ki képességei, adottságai alapján azt a munkát végzi, melyre természettől fogva alkalmas, de mindenki csak egyféle munkát végezhet. A nevelés tulajdonképpen csak az őrök nevelését jelenti (testnevelést és zenei nevelést), a legalsó réteg neveléséről nem esik szó. Az őrök közül a legjobbak folyamatos kiválogatása révén alakul ki a majdani vezetők (filozófusok) kis csoportja, akiknek még újabb tudományokat kell elsajátítaniuk, majd az állam vezetésében gyakorlatot is kell szerezniük, mielőtt valóban irányítanának.

Az ideális állam hierarchikus berendezkedésű – nem a polgárok egyenlőségének eszméjén alapul, mint a korabeli poliszdemokrácia, melyet Platón alapvetően hibás államformának tart. Szerinte az állam vezetése olyan szakmai tudást igényel, mint egy hajó kormányzása, nem érthet hozzá mindenki. (A filozófus lenne az állam hajójának hivatott kormányosa.) E szakértelem pedig a dolgok lényegének megismerési képessége, illetve tudománya, amit Platón dialektikának nevez. Ez afféle csúcstudomány, egy hosszú nevelési-tanulási folyamat betetőzéséként tanulják meg a kiválasztott legokosabb és legerkölcsösebb kevesek. Fontos hangsúlyozni, hogy a leendő filozófus-király feladatának ellátására kiválasztottak nemcsak ész dolgában a legjobbak, hanem erkölcsi kiválóságukban is: meg kell hogy legyen bennük mind a 4 platóni kardinális erény: az igazságosság, a bölcsesség, a mértékletesség és a bátorság.

Munkamegosztás és nemek: feladat, nevelés, adottságok (természet)

Az állami feladatok megosztása során merül fel mintegy a gazdasági racionalitás szempontjából, hogy a közös feladatok elvégzéséből ésszerűtlen lenne kihagyni az emberek felét, vagyis a nőket (ti. ha nekik csak az utódok megszülése és nevelése volna a feladatuk, mint a korabeli athéni társadalomban). A kérdés elvi szinten úgy fogalmazódik meg, hogy a nőket is be lehet-e vonni az állami feladatok elvégzésébe, és jó-e, hasznos-e bevonni őket. Részvételük hasznossága evidens, hiszen így mindenkinek kevesebbet kell dolgoznia! Platón gyakran használja a nyáj-analógiát az emberi közösségről gondolkodva. A nyájőrző kutyák között a kanok és a nőstények tevékenységét összehasonlítva azt látjuk, hogy az ellés idejét leszámítva a nyáj őrzésében a nőstények ugyanúgy részt vesznek, mint a kanok, és ugyanolyan jól látják el a feladatot. (451e)

A szubsztanciális kérdés az, hogy ugyanolyan-e a nők természete, mint a férfiaké, vagy különböző? A ’természet’ ebben az összefüggésben veleszületett képességeket jelent, vagyis képesek-e a nők is ugyanarra, amire a férfiak? A konkrét összefüggés, amelyben ez felmerül, az őrök nevelése: mi a helyzet az olyan adottságok terén, amelyek alapján valaki őr lehet? Ahogy nem minden férfi alkalmas őrnek, ugyanúgy a nők között is vannak, akik alkalmasak, és vannak, akik nem. Az emberek természete tehát egyedileg különböző. Az azonos természetűek (adottságúak) azonos feladatot látnak el, akár nők, akár férfiak. A két nem között az azonosság–különbözőség csak az állami feladatok szempontjából releváns, ebből a szempontból lényegileg azonosan oszlanak meg az adottságok, tehát ugyanaz a nők és a férfiak természete.

A női természet különbözősége azonban sokkal evidensebbnek látszott a kor embere számára, tekintve a férfiakétól lényegesen különböző életmódjukat, feladataikat. Ezért amikor Szókratész ennek ellenkezőjét állítja, hosszan kell érvelnie. A legszembeötlőbb a testi különbözőség és a férfiak erőfölénye. Egyrészt ugyanilyen mértékben vannak az egyes férfiak között is erősebbek és gyengébbek, és az egyes nők közti különbségek is nagyok. Ugyanez a helyzet a szellemi képességek terén. Bizonyos feladatok ellátásakor az egyedi különbségeket kell tekintetbe venni, nem a nemi különbséget: ez olyan lényegtelen lehet az adott feladat szempontjából, mint hogy például egy cipésznek hosszú vagy rövid-e a haja. Ugyanolyan jó cipész lehet valaki, akár rövid, akár hosszú a haja. A nem tehát irreleváns a feladat szempontjából, a szülés képessége is az. Vagy a nyájőrző kutyák hasonlatához visszatérve, attól még, hogy a nőstény időnként szül, egy rövid időszak kivételével még ugyanolyan jól őrzi a nyájat.

Ha pedig a nőket is a férfiakkal azonos feladatok ellátására szánjuk, akkor azonos nevelést is kell kapniuk: ugyanolyan testi és zenei nevelést, mint a férfiőrök, a fegyverforgatást is beleértve. A platóni elképzelés logikája tehát: azonos feladatok, ehhez azonos nevelés kell, ami azon az előfeltevésen alapul, hogy erre a női természet (phüszisz) is alkalmas.

Nők és férfiak azonos nevelése

Az azonos nevelés gondolata Platón korában utópia, mint tudjuk, a nők nem részesültek oktatásban, írni-olvasni sem igen tanították őket. Tevékenységük a háztartásra és gyermekszülésre, -nevelésre korlátozódott, életterük a házi gazdaság (oikosz). A nyilvánosság terein csak férfiak jelenhettek meg (agora, népgyűlés), a nők általában nem – vagy csak kísérettel –, egy-két híres, művelt hetéra kivételével, mint Aszpaszia, akit nemcsak szépségéért, hanem szelleméért is csodáltak.

A nők testedzésének puszta elképzelése is nevetségesnek látszott a beszélgetés egyes résztvevőinek: meztelenül birkóznának, mint az ifjú athéni férfiak, fegyverforgatást kellene tanulniuk? Szókratész ellenérve szerint minden új szokás nevetséges annak, aki máshoz van szokva, az utazók beszámolói idegen népek idegen szokásairól csak a tanulatlan embert ingerlik nevetésre. Majd megszokják a hiányos öltözetben testüket edző nőket is, főleg mivel az ésszerűség is emellett szól (452d).

A szakmák szempontjából azonos a két nem természete, csak egyedi különbségek vannak. Ha csak ennyi lenne Platón mondanivalója, akkor a mai nézetek között is korszerűnek vagy akár feministának is lehetne tartani, amint ez a nézet fel is merült. De Platón még hozzátesz valamit, amivel gyengíti merész állítását a férfiak és nők azonos természetéről, vagyis egyenlőségükről. Tagadhatatlan – így Platón –, hogy a nők mindenben egy kicsit gyengébbek a férfiaknál – az azonos minőségen belül vannak bizonyos mennyiségi különbségek (nyilván elsősorban a testi felépítésre gondolt, 456a).

Az elvi azonosság nézetét Platón után mintegy 2000 évig nem olvashatjuk más szerzőnél – a 18–19. században merül fel ismét a filozófusok egyikénél-másikánál (Condorcet, J. Stuart Mill, Marx). Platón utópiája pedig csak a 20. század második felében vált társadalmi valósággá.

Milyen társadalmi-közösségi-családi struktúrában lehetséges az, hogy nők és férfiak azonos munkát végezzenek?

Kézenfekvő, hogy mentesíteni kell a nőket a szokásos háztartási munkától, melyet csak a saját családjuk számára végeznek. Ezt is a közösen elvégzendő feladatok közé kell sorolni, vagyis szakmaszerűen kell végezni –bárki végezheti, akit erre alkalmasnak találnak. Persze akkor még racionálisabb, ha a polgárok közösen is étkeznek, laknak.

A közösség, az összetartás, az egyetértés a legfontosabb szervező elv az ideális államban. Platón állama egy organikus közösség, az államszervezet részei kölcsönösen egymásra vannak utalva, boldogságuk csak együttesen valósulhat meg. Az egyén boldogsága a közösség boldogságával együtt jár. Az egyén és kis családjának érdeke, java újában állhat a nagyobb közösség, az állampolgárok közössége érdekének, ezért törli el Platón a nukleáris családot és a magántulajdont, ezért fontos, hogy a polgárok tulajdon- és életközösségben éljenek. Az egy rétegbe tartozók lakjanak együtt és ne a vér szerinti rokonok, házaspárok. Így kiküszöbölni vélte az egyéni érdeket és a családi, rokoni összetartást kiterjeszthetőnek vélte a polgárok egész közösségére. A polgárok testvéreknek fogják tartani egymást, hozzátartózókként szeretik majd egymást. (Biztonságos, ha nem is tudják, kik vér szerinti rokonai egymásnak, a szülők és gyermekek közötti vérségi kapcsolat legyen ismeretlen. Ehhez egy bonyolult párosodási szabályozást kellett kidolgozni, hogy lehetőleg a vér szerinti rokonok közti párosodást kiküszöböljék. A szabad párválasztás ezen túlmenően - bár van olyan szöveghely, mely ezt állitja - mégsem valósul meg.

Fajnemesités

Felmerül ugyanis közérdekként a fajnemesítés gondolata, az állattenyésztésben jól ismert szempontként. A nyáj pásztora jól tudja, hogy a kiváló szaporulat a párosított egyedek jó minőségén alapul, amit a pásztor szabályozhat. Ezt az elvet ültetné át Platón az emberi szaporodás szabályozásába. Kiváló tulajdonságú férfiak és nők párosodjanak (csak bizonyos életkori határok között kívánatos az utódnemzés), és lehetőleg csak a kiváló egyedeket célszerű szaporítani (459a). Szigorú szabályokkal, vallási és törvényi tiltásokkal próbálják a vezetők féken tartan a polgárok párosodási kedvét, az engedély nélkül született utódokat kitaszítottnak, szentségtelennek és törvénytelennek bélyegzik, sőt „nem jut számukra eledel”. A későbbi tradíció egyik vonulata, a negatív utópiák ezt a gondolatot emelik ki., A történelmi párhuzamok pl. a náci fajnemesítő ideákkal szembeötlőek. A filozófus–királyok majd ezt kiszámolják egy bizonyos matematikai formula segítségével, de szó esik a megtévesztés lehetőségéről is (a jó cél érdekében meséket kell kitalálni, nemes hazugságokat). Nincs tehát szabad párválasztás, és a párok a párosodás után nem maradnak együtt, ki–ki a saját rétegével él együtt, a gyermekek közösen nevelik arra a feladatra kiválasztott hivatásos nevelők.

Nő és gyermekközösség?

Platón többször is kijelenti, hogy az őrök közti összetartozást fokozza a nők és gyermekek közös birtoklása, akik mintegy köztulajdont képeznek (450c, 464b). Ha azonban belegondolunk abba, hogy a két nem feladatai azonosak, vagyis hogy az őrök között sok nő is van, akkor az is igaz, hogy nemcsak a nők és gyerekek, hanem a férfiak is köztulajdont képeznek. Hiszen párosodásukat azonos elvek szabályozzák, egymást ’tulajdonolják’ közösen, férfiak és nők a férfiakat és nőket, valamint a közös gyermekeket! A másik nem közös tulajdonlása mindkét nemre (és a gyermekekre) is áll. Az őrök szerepéről való gondolkodás azonban eleve a férfi-őr képzetéből indult ki, hiszen a fegyverforgatás, erő, bátorság evidensen férfitulajdonságok és csak a gondolat továbbfejlesztésekor merült fel a női őr lehetősége és hasznossága. A férfi látószögének magától értetődő volta a magyarázata a fenti címben idézett következetlenségnek, melyet természetesen a kor szemlélete kellőképpen megmagyaráz. Még manapság, több mint kétezer évvel később, amikor ez nem magától értetődő a mai kor szokásai lapján, még ma is élnek a férfiközpontú gondolkodásnak a történelmileg tovább örökített nyomai, ahogy például Platón Bourdieu francia szociálantropológus ezt elemzi Férfiuralom c. írásában.

Filozófus-királynő

Az Állam felfogásának ismertetését mégis azzal a platóni megjegyzéssel szeretném zárni, miszerint lehetséges, hogy az állam legfőbb vezetője, a kiválasztott legokosabb és legerkölcsösebb ember nő lesz, vagyis esetleg egy filozófus–királynő irányítja majd az államot.

Egyéb művek: a Timaiosz

A két nemről más művekben is olvashatunk hosszabb-rövidebb megjegyzéseket, így például a kozmosz keletkezésének szentelt nagy dialógus, a Timaiosz az élőlények keletkezése során az emberről is ír. Itt azt olvashatjuk, hogy az első generációban még nem voltak nők és férfiak, hanem csak a másodikban jöttek létre, méghozzá a kiválóbbakból a férfiak, a rosszabbakból pedig a nők. Ez nem igényel sok magyarázatot, a kor közgondolkodása számára természetes nézet. Arisztotelész biológiai írásai egyikében is hasonló nézet szerepel, ott a jövendő emberi egyed magjának minősége dönti el, hogy férfi vagy nő lesz-e belőle: a kiváló minőségű magvakból férfiak, a gyengébb minőségűekből nők alakulnak ki. (A mag természetesen a férfi magja, amelyhez a nő mintegy a táptalajt, anyaföldet adja.)

Minden szövegrészlet persze csak a mű egésze kontextusában értelmezhető, a mű pedig az életmű egészében. A Timaiosz egésze egy ’valószínű beszédként’ (logosz) előadott történet a kozmosz keletkezéséről, a szereplők ebben a logoszban princípiumok, fogalmak, mértani formák, számarányok, szerkezetek.

A nemek szempontjából egy-két megszemélyesített képzet, illetve fogalom érdemel említést: a mindenség dajkája, khóra, amely befogadja a formákat (ideákat), melyekből a Démiurgosz így hozza létre a kozmoszt. Ő a mindenség atyja, míg a khóra a befogadó anya. A föld, a vetőmag, és a földműves mintájára elképzelt teremtéstörténet ez, mitológiai párhuzamokkal. (A mesterember, anyag és a mű képzete [ideája] szintén gyakori platóni hasonlat művészi létrehozás, alkotás folyamatára.) Ez a Teremtő azonban nem a semmiből hozza létre a kozmoszt, mint a keresztény teremtéstörténet Istene, hanem vannak az örök mintaként funkcionáló ideák és a meghatározatlan Khóra, mely önmagában semmilyen (térbeli-anyagi természetű létező), ez egyértelműen nőnemű. – A mai francia elméletalkotók különleges érdeklődést tanúsítanak a khóra iránt, a filozófus Derrida (Esszé a névről c. kötetében olvasható, Pécs, Jelenkor 1993) és a pszichoanalitikus Julia Kristeva is sajátos értelmezéseket dolgozott ki róla.

Arisztotelész elképzelése ehhez nagyon közel áll. Az ő fogalmaiban az anyag és a forma viszonya megfelel az utódok létrehozásában a női és a férfi szerepnek.