Az elektronikus sajtó története
A televízió története
A televíziózás története az USA-ban
Napjaink legnagyobb határú tömegkommunikációs médiuma a televízió. Műsorában, szerkezetében alapvetően a rádió által a 30-as években létrehozott műsorpolitikát folytatja; napjainkban a tematikus csatornák megjelenése párhuzamba állítható a rádiós formátumokkal is. Jelenleg az interaktív, digitálsi televíziózás jelenti a legújabb technológiát, mely elképzelhető, hogy a jövőben valamiféleképp az internetes felülethez hasonlóvá válik. Az első ilyen, ehhez hasonló technológia, az internetes on-demandnak megfelelő, de fizetős pay-per-view, illetve interaktív szolgáltatások már léteznek.
A háború előtt
A televízió elmélete már az 1930-as évekre készen állt a mai elektronikus rendszerrel (Tihanyi Kálmán ikonoszkópja volt az utolsó hiányzó láncszem), de a kísérlei adások még részben mechanikus készülékekkel indultak. A harmincas évek elején 30 soros rendszerű, állított gyufaskatulya méretű képernyőre tervezett tévéadások mentek. A BBC először 1929-ben közvetített Baird 30 soros rendszerében kísérleti televízióadást, melyekből még (kép)gramofonra is rögzítettek műsorokat lelkes tévénézők: Marcus Games felvételit mai technológiával újra láthatóvá tették. Ezen Betty Boltont, kora egyik legismertebb énekesét láthatjuk. (kép: betti.gif)
Ezek az adások a rövidhullámú és a középhullámú sávban történtek, így több ezer km távolságból is foghatók voltak. Az első műsorok 30 percesek voltak.1930-ban indult az NBC első New York-i adója, a W2XBS. 1936-ban a berlini Olimpia közvetítése volt az első nagy televíziótörténeti esemény, s ugyanebben az évben indultak a BBC 405 soros felbontású adásai. A 40-es évekre Amerikában, Nagy-Britanniában, Németországban és Oroszországban is voltak már a maihoz hasonlóan nagy felbontású kísérleti adások, melyeket a II. világháború félbeszakított. Az Egyesült Államokban a 40-es években már több társaság is adott rendszeres műsorokat. 1941-ben kapta meg az első 10 amerikai kereskedelmi tévé az engedélyét.
A háború után
Az USA-ban 1948-ban az FCC frekvenciamoratóriumot hirdetett televízióadókra. Ezt a színes tévés szabvány bevezetése után, 1952-ben oldották fel.
1962-ben került sor az első műholdas transzatlanti tévéközvetítésre (Telstar) (kép: telstar.jpg) és a hatvanas években indultak be a színes tévéadások: Kelet-Európában és Franciaországban a SECAM, Nyugat-Európában PAL, Amerikában és Japánban az NTSC renszerben - egyik sem volt (és ma sem) kompatíbilis egymással.
Általános modelljét tekintve a televízózásra is - a rádióhoz hasonlóan - az európai (állami monopólium) és az amerikai (kereskedelmi csatornák) modelljei érvényesek. Műsorukat tekintve a reklámokat leszámítva az 1950-es évekig a két modell hasonló műsorstruktúrát eredményezett. Európában a választék bővülését először a 60-as években az ITV és a Channel 4 magánadók megjelenése jelentette. A kereskedelmi tévék később minden országban megjelentek (kivétel: Ausztria és Svájc). A televíziózást a kábeles és műholdas technológiák alakították át. Európában a 80-as évek végén indultak az egyéni vételre szánt műholdas programok. A legnagyobb műholdas szolgáltatása Nagy-Britanniának van, ahol a Sky ma már digitális csomagjában több tucat tematikus csatorna programja közül válogathat az előfizető.
Az USA televíziózása
Az USA-ban a kereskedelmi televíziózásból lassan kiszorultak az igényesebb műsorok, koncertközvetítések, dokumentumfilmek, igényes gyermekprogramok stb. Ezt látva hozták létre a 70-es években a PBS-t (Public Broadcasting System), mely felvállalta a kultúrális (szó szerint: közszolgálati) televízió szerepét. Az 1972-ben induló HBO volt az első előfizetéses (pay-tv) kábeltévé. Ted Turner 1976-ban műholdra lőtte atlantai WTBS televíziójának jelét, melyet így egész Amerikában fogni tudtak a helyi kábeltévék segítségével. Az ilyen helyi és mégis országos tévécsatornák a „superstation" nevet kapták. 1979-ben egyre több tematikus csatorna jött létre: elindult külön tévécsatornán az amerikai Kongresszus élő közvetítése (C-SPAN), az ESPN sportcsatorna, és a gyerekeknek szóló Nickelodeon. 1980-ban indult ted Turner CNN-je, mely először használta a műholdas technológiát arra, hogy valóban globálisan elérhető legyen. (Első adás a CNN-en: cnn.mov) 1981-ben indult az MTV (Music TV), mely máig minden kontinensen regionális változatokat (mutációkat) indított. Az amerikai kormány nyomására az amerikai tévés iparban 1996-ban bevezették a műsorok különféle megjelölését: TV-G jelzést kapnak a mindenki által nézhető, TV-PG jelzést a csak szülői felügyelettel nézhető, TV-14-et a 14 éven felülieknek és TV-MA -t a csak felnőtteknek ajánlott műsorok. Az USA-ban egyre több digitális műholdas szolgáltatás indult, köztük számos pay-per-view állomás, melyeken az előfizető csak az általa megnézett műsorért fizet.
A televízióval elterjedő technikai lehetőség volt a teletext rendszer, melyben a nézők szöveges oldalakat hívhatnak le a képernyőre. Bár különlegesen nagy népszerűségre nem tett szert, mindmáig (Európában) szinte minden állomás működtet teletext szolgáltatást. Amerikában ugyanakkor kifejlesztettegy feliratozó rendszert, melyet ma már minden készülékbe beépítenek: ezzel eredeti vagy spanyol nyelven olvashatják a nyelvtanulók vagy süketek a tévéműsorokat, a híradóktól a filmekig. (kép: teletext.gif)
A televíziózás története Magyarországon
Magyarországon már 1919 óta folytak televíziós kísérletek. Mihály Dénes 30 soros állókép tévéközvetítését mutatta be ekkor Budapesten. Rendszerét a német posta 1924-ben középhullámú tévéátvitelre használta. A Magyar Televízió 1954-ben kezdte kísérleti adásai sugárzását, hivatalosan 1957. május elsején indult. Kezdetben a műsorok zöme élőben ment vagy filmre készült (más képrögzítési technológia még nem volt). A televízió ebben a korszakban közösségi esemény volt: egy készülékkel rendelkező családnál gyűltek össze a szomszédok a tévé nézésére. (kép: Korabeli tévéműsor. tvmusor.jpg) 1958-ban jelentkezett az első TV-Híradó. (kép: hirado.gif) 1973-ban válnak rendszerré a 2. program műsorai. A kettes program oktatási programokat sugárzott és itt voltak az ismétlések is. A hetvenes években egyre több a színes műsor. 1974-ben az MTV intézményileg leválik a Magyar Rádiótól. 1989-ben jelentkezett az első magántelevízió és egyben az első reggeli műsor Magyarországon: a Magyar TV frekvenciáin jelentkezett a Nap TV. A frekvenciamoratórium bevezetése után a születő demokráciában a lakosok információigényét a kis városi kábeltévék elégítették ki. A közösségi antennák (CA-TV: community antenna TV) nálunk a nyolcvans években jöttek divatba, elsősorban azért, hogy egy magas tetőantennáról szétosszák a magyar mellett a környező országok nálunkénál népszerűbb tévéprogramjait (osztrák, csehszlovák, jugoszláv tévék). A 80-as évek végén a lakótelepeken már megjelentek az első parabolaantennák is. Így hamarosan a kábeltévék kínálata a magyar, a legközelebbi szomszédos ország, és 3-4 műholdas csatorna mellett a helyi városi tévé adása volt. Miután a kábelrenszerek összekapcsolása is tilos volt, országos "hálózatos" műsor készítésére egy megoldás kínálkozott: videokazettán száznál is több példányban lemásolni a műsort, elküldeni a kábeltévék központjába és ott azt mindenhol egyidejűleg elindítva lejátszani. Ilyen kazettás terjesztéssel indult el a Szív TV, a TV4 és a HBO is.
1997-ben indultak a kereskedelmi országos tévék, a TV2 és az RTL Klub. Ezzel egyidejűleg megszünt a Magyar Televízió 2. programjának földi sugárzása: ezentúl csak műholdról lehetett fogni.
Szöveggyűjtemény: A filmhíradók története Magyarországon
Petrik András: A filmhíradók története Magyarországon 1948-ig- Műfaji sajátosságok
A filmhíradók elemzéséhez, hátterének megismeréséhez elengedhetetlenül fontos a filmélet, a moziélet, a filmvállalatok gazdasági, politikai irányításába való betekintés, már amennyire ezt a fellelhető források lehetővé teszik. Mindezek a tényezők befolyásolják a filmkészítők: operatőrök, vágók, szerkesztők munkáját, mi kerüljön a celluloidra s azután a filmvászonra a valóságos, megélt történelem - a kortárs szemével a hétköznapok - jeleneteiből, történéseiből.
Az 1910-es évekre világszerte, így hazánkban is kialakultak a filmhíradó ismérvei, általánosan elfogadott gyakorlata, melyek alapján definiálható a műfaj:- Rendszeres, periodikus megjelenés.
- Több egymástól független vagy egymáshoz csak lazán kapcsolódó téma feldolgozása.
- A témák között aktualitások is vannak.
- Viszonylag állandó terjedelem.
- Az események direkt, nem fikciós ábrázolása. Nem rekonstrukció.1
"A híradók mindig hazudnak..."2 - Ezzel nem értek egyet. Biztosan nem mindig, de sokszor ferdítettek, igazítottak a valóságon a képekkel, azok szerkesztésével. A filmhíradó készítői mindig politikai feladatot vállaltak, akarva-akaratlanul: még magánkézben lévő filmvállalatok vagy - mai analógiával élve - kereskedelmi magán-tévétársaságok tévéhíradói is rá vannak kényszerítve, hogy állást foglaljanak valamely politikai irányvonal mentén, akármennyire hivatkoznak a tájékoztatás objektivitására, pártatlanságára. A műfaj sajátosságai olyanok, hogy nem teszik lehetővé a semlegességet. Amikor valaki híradót szerkeszt, kénytelen válogatni. A szelekciónak a szempontjai - bárkik csinálják is - szubjektívek.
A filmhíradó szabályos sajtótermékként viselkedik. Heti megjelenésével egy hetilapra emlékeztet. Szerkesztési alapelveinek tanulmányozására sok szempont adható. Rovatainak struktúrája, egymáshoz való viszonya, a kísérőszövegek hangneme, a híradóesemények száma, hosszúsága, a témák közötti átmenetek megléte vagy hiánya mind-mind fontos. Az adott korra legjellemzőbb azonban, legszembeötlőbb vele kapcsolatban: mi, illetve ki jelenik meg, marad ki. Kik szerepelnek a legtöbbet rendszeresen, milyen szöveggel, milyen környezetben, milyen képi megjelenéssel. Általában lényegesebb mozzanat a tanulmányozáskor: az elhallgatás, amiről nem szólnak.
Nem elhanyagolhatóak a technikai kérdések sem: a vizsgált korban milyen lehetőségek adattak meg a híradó készítői számára, s melyekkel tudtak valójában élni. Ez sokszor döntő tényező: a Mafirt-híradókban kevés a belső felvétel, mert alacsony érzékenységűek a negatívok, a kameraobjektívek fényereje is kevés. Ahhoz, hogy egy nagytermet bevilágítsanak, ahol például egy pártgyűlés zajlik, legalább négy-öt világosító s minimum ugyanennyi nehéz lámpa kell. Ekkor és ezután még jó darabig nincsenek kézi lámpák. A másik feltűnő az 1945 utáni híradókban a szinkrón hangos felvételek rendkívül alacsony száma. Egy nehéz hangos-stúdiókamerája van a Mafirtnak, melyhez kell egy hangoskocsi hangmérnökkel, mikrofonok stb. Mindez nehézkessé teszi a forgatást, nem lehet mozogni, le van a gép "betonozva". A korabeli szűkös filmnyersanyag-viszonyok szintén alig engedik meg a szinkrón hangos felvételeket, ugyanis ilyenkor nem lehet félpercenként leállni. Ki tudja megmondani, mikor mondja például Rákosi elvtárs a legfontosabbat. A megoldás: a beszédet előre odaadják a híradós elvtársaknak. Mindemellett gyakori a hiba a hangfelvételeknél, ezért rizikós, költséges egy nagy stáb kivonulása. Így előre egyeztetni kell, mi az, amire feltétlen kell szinkron vagy világítás, akár mindkettő. - A kezdeti idők filmhíradóitól a Horthy-korszak végéig
A mozgókép feltalálásával egyidős műfajjal van dolgunk. Az első időkben nagyrészt a közélet eseményeinek rögzítésére használták a filmfelvevő gépet.3 Ilyen felvételeket lehetett a legegyszerűbben, legolcsóbban készíteni, és a néző ámulva nézte az uralkodókat, minisztereket, hadgyakorlatokat, flottaparádékat, kiállításmegnyitókat: olyan eseményeket, amelyekre soha nem juthatott el.
A hírfelvételek egy része a legelső időkben is megrendezett, utólag rekonstruált esemény volt, mert a nehézkes, kezdetleges felvevőgépekkel nem tudták lekövetni az eseményt, főleg a belső jeleneteknél. Így például a VI. György koronázásáról szóló tudósításnál nem György király "játssza" György királyt. Színészekkel, statisztákkal játszatták el a tényleg lezajlott eseményt. Szakértőként pedig az igazi udvari szertartásmester segédkezett.
A hatalom filmes reprezentációja spontán módon kezdődött, nem a hatalom irányításával, részvételével, hanem a tömegek kíváncsiságának kielégítésére. A hatalom a Monarchiában is gyorsan rájött, hogy nélkülözhetetlen a filmkamera jelenléte egy-egy fontosabb közéleti, udvari eseményen. Ennek köszönhetően maradt fenn viszonylag sok filmfelvétel I. Ferenc Józsefről, a Habsburg-főhercegekről, IV. Károlyról.
Ezen felvételeket a Magyarországon is gyorsan szaporodó kinematográfokban, mozgófényképszínházakban még esetlegesen mutatták be. 1899. november 4-én nyílt meg a közművelődés nemes céljait vállaló Uránia Tudományos Színház, mely gyakorlatilag a világ különböző eseményeiről szóló rövid riportfilmeket, illetve tudományos igényű ismeretterjesztő filmeket vetített. Az Urániában bemutatott filmek szemléltető hatását, propagandaerejét nagyon hamar felismerték. Egy képviselő interpellációt is benyújtott a Parlamentben, melyben tiltakozott egy a spanyol inkvizíciót bemutató film ellen, mert az "támadás a katholicizmus ellen (...) és a lobbanékony vallási türelmetlenséget fokozza". Mivel az Uránia állami épületben van, s a társaság elnöke egy volt államtitkár, úgy tűnhet, mintha az állam támogatná a katolikus vallást sértő előadást. Mindezért az állami bérlemény visszavonását javasolja az Urániától.4 Ez a kis epizód mutatja, hogy már igen korán megfogalmazódik a film rendkívüli mozgósítóerejétől való félelem s e mozgósítóerő szabad folyását állami felügyelettel szabályozó cenzúra gondolatcsírája.
Molnár Viktor, az Uránia elnöke a közművelődést tartja a legfontosabbnak: "...a közművelődés minden ágát és tényezőjét a nagy népmilliók számára is értékesíteni és hozzáférhetővé kell tennünk. A jövő egyik feladata lesz, hogy... a művészetünket ne csak egynéhány művelt ember szeresse és támogassa, hanem minden tanult ember; ...a nép legszélesebb rétegei."5
Az első rendszeres magyar filmhíradót 1912-ben indította két újságíró, Fodor Aladár és Frőhlich János Kinoriport címmel. Az egész világon, így nálunk is a filmhíradók fejlődésének az első világháború adott nagy lendületet, ugyanis a háború meghatványozta az érdeklődésre számot tartó események számát.6
A mozgófényképszínházak, vagy ahogy Heltai Jenő révén egyre inkább hívták, a mozik közönsége rendkívül heterogén volt, az előkelő filmpalotákba a nagyúri, nagypolgári, sőt arisztokrata közönség is járt, a másodhetesek, a csőmozik nézőinek nagy tömegei viszont a legszegényebb rétegekből kerültek ki. Gróf Károlyi Mihály 1917 karácsonyán - Lenintől függetlenül - nyilatkozta a témában: "A filmet a legerősebb népies agitációs fegyvernek tartom, és a jövőben még sokkalta nagyobb, hatékonyabb eszköze lesz az agitációnak."7 Ez a tény 1918 őszén, a forradalom kitörésekor komoly propagandalehetőséget sejtetett, amit az őszirózsás forradalommal rokonszenvező két nagy napilap, Az Est és a Pesti Napló munkatársainak közreműködésével készült Az Est Film című filmhíradó ki is aknázott.
Az Est Filmből lett azután a Tanácsköztársaság Vörös Riport Film elnevezésű filmhíradója, melynek készítésében újságírók, művészek, filmoperatőrök vettek részt.8 Szerencsére a Kinoriporttól eltérően az 1918-19-es forradalmi filmhíradók már mind megvannak a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, így gazdag mozgóképi anyaggal van dokumentálva ez a periódus.
A tanácskormány nagyon ügyesen használta ki a filmpropagandában rejlő lehetőségeket. A világon elsőként államosították a filmgyártást is.9 A Vörös Riport Filmeken kívül készültek rövid propagandafilmek is, melyek a szocialista eszméket direkt módon terjesztették.
A "dicsőséges" 133 nap kuriózuma s nem tanulság nélkül való jelensége a kizárólag tíz éven aluli gyermekeknek létesített öt mozi:10 Andersen, Csipkerózsika, Grimm, Gulliver, Hamupipőke. Rájöttek, hogy a gyermekeknek speciális filmeket kell készíteni, hogy szüleikkel őket is be lehessen vonni a filmnézők, mozilátogatók körébe. Azonban ez a jótékony s egyébként valóban nemes gondolat sem érdek nélküli: Lenin ekkor már kiadta a pártállami időkben milliószor emlegetett jelszót: "...minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film..." A film művészetté nőtte ki magát, megtalálta képi nyelvét, melyet az embereknek is meg kellett tanulniuk. A kommunista propagandisták, politikusok jól gondolkodtak: ezt a tanulási folyamatot, a film formanyelvének elsajátítását, a mozira szocializálást minél korábban kezdi el valaki, annál hatékonyabban érvényesül, rögzül, hisz a kisiskoláskorban tanultak egy életen át meghatározó élményt jelentenek. A kisgyermekek könnyen tanultak, s A sündisznó vagy a Bubi álma után megjelent a felirat: "Föl-föl, ti rabjai a földnek...!" A zenészek már játszották is, a kísérő pedagógusok vezetésével pedig a gyermekek elénekelték a proletárhimnuszt. Propaganda volt ez a javából, "vörös" átnevelés.
A Horthy-korszakban a Vörös Riport Filmeket nagy becsben tartották, gondosan begyűjtötték és őrizték őket, nehogy illetéktelen kezekbe jussanak. Paradox módon az ellenforradalmi rendszer őrizte meg az utókor számára a vörös forradalom filmjeit. Az új hatalom illetékesei nagy előszeretettel tanulmányozták ezeket a filmeket egyrészt mozgósító, agitációs módszereik, propagandisztikus eszközeik feltárása, másrészt a "vörösterror bűnözőinek" azonosítása céljából. Egy rendőrtiszt így fogalmazta meg a Vörös Riportok hatását: "Amit agitáció, sajtó nem tudott elérni, a film meghódította. Meghódította a kültelkek hatalmas tömegeit, akik előtt a szürke tónusú mozikép színképekben pompázó kommunista jövőt festett."11
A korabeli belügyi szervek tanulmányozták a szovjet propagandát is. A Rend című - a rendőrségi személyzet tájékoztatására szolgáló - folyóiratban egy rendőrfőtanácsos közölt egy cikket A film a bolsevik propaganda szolgálatában címmel. Ebben egy korabeli szovjet cikkből idéz: "Egyedül a mozi alkalmas arra, hogy a széles tömegeket a veszendőbe ment régi szokásokért kárpótolja, mert a mozi a szemlélődés után való vágyat elégíti ki. (...) A mozik segítségével versenyezhetne leginkább a szovjet kormány az ortodox egyházzal." (Kiemelés - P. A.) A rendőrtanácsos konklúziója: "...ez idő szerint nincs a tömeghatás előidézésére alkalmasabb eszköz a filmnél..."12
A tanulmányozás meghozta az eredményt: 1924. február 27-én jelent meg a mozikban az 1923-ban alapított Magyar Film Iroda Részvénytársaság (MFI) első heti filmhíradója, mely folyamatos megjelenéssel, folyamatos számozással 1944 végéig 1084 kiadást élt meg. A "magyar tárgyú propaganda-filmhírszolgálat lebonyolítására" létrehozott MFI elnöke Horthy régi bizalmasa, vitéz leveldi Kozma Miklós lett. A huszárköltő13 fia, Kozma már 1919-ben is az ellenforradalmi kormány propagandájával foglalkozott: a Fővezérség II/b osztályának, "védelmi-, felderítő- és propagandaosztályának" a vezetője,14 a területi nemzetvédelmi osztályok szervezője. A húszas években az MTI Rt., az MFI Rt. (főrészvényes is!) és a Magyar Rádió Rt. elnök-vezérigazgatója volt (az se véletlen, hogy a rádió rendszeres adásai is ekkoriban indultak, 1925-ben). A harmincas években az MTI-konszernt Kozma-birodalomként emlegették, hisz ő volt a monopolhelyzetű sajtónagyhatalom irányítója.
Az MFI-híradó mellett több mint egy tucat kisebb-nagyobb, független filmhíradó próbálkozott különböző időszakokban az életben maradással, de ezeket a hivatalos filmpropagandisták különböző módszerekkel sikeresen elsorvasztották. Az egyik módszer: 1926. március 8-tól kötelező lett minden moziban az MFI-híradók vetítése...15 A hangosfilm elterjedésekor, 1930-ra már kizárólag az MFI híradója szolgáltatta a híreket a magyar mozikban. Nem elhanyagolható a konszern működésének gazdasági vonatkozása, hiszen az MFI kereskedelmi tevékenységet végzett az ideológiai, propagandafeladatok érdekében, illetve szorosan azzal összefüggésben. Az MFI mint állami monopólium a gazdaságban nem fért össze a bethleni konszolidáció liberalizmusra törekvő gazdaságpolitikájával, de a külföldi mamutcégeknek (Fox, Gaumont, Metro-Goldwin-Mayer, Pathé stb.) nem fűződött olyan erőteljes gazdasági érdeke a propaganda- és híradófilmekhez, hisz minden tekintetben sokkal több pénz volt a játékfilmekben, ahol viszont könnyen legyűrték a tőkeszegény hazai filmgyártókat.16 A híradó kötelezővé tétele tehát anyagilag is megerősítette az MFI-t, s ez nagyban hozzájárult a harmincas évekbeli felfutásához, amikor már játékfilmek is készültek a híradók és az úgynevezett kultúrfilmek17 mellett.
1931-től, a kontinensen harmadikként, nálunk is bevezették a hangos filmhíradót. A Tobis-Klang-rendszerű hangos szinkronberendezést Berlinből vásárolták a belügyminiszter személyes közreműködésével. 1931. október 8-án jelent meg az első hangos híradó, 398-as sorszámmal.18
A formailag részvénytársaságként működő MTI-konszern tulajdonképpen a horthysta állam tájékoztatáspolitikájának megvalósítója, propagandagépezete volt. Bár Kozma a rádióval és a filmirodával kapcsolatban is többször hangoztatta e szervek pártharcok felett álló, nemzeti felelősségét, ez a pártatlanság azonban csak a baloldali és a szélsőjobboldali pártok küzdelmétől való tartózkodást jelentette. A hatalom antikommunista, nacionalista, de nem fasiszta világnézetű híradót gyártott. Mindvégig elhatárolták magukat a nyilasoktól. A mindenkori magyar - akkoriban mindig jobboldali, nemzeti, konzervatív politikát követő - kormány, illetve kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja, Magyar Élet Pártja stb.) eszmerendszerét és propagandacéljait szolgálták. A harmincas években belügyminiszteri posztot is betöltő Kozma Miklós által vezetett MFI-híradók érthető módon nem számoltak be sem a szociáldemokrata, sem a polgári ellenzék pártjainak életéről, elképzeléseiről, terveiről.19 A két világháború között a hatalom abszolút egyeduralomra törekedett a filmes tájékoztatás terén. E törekvés visszaköszön 1945 után is...
A harmincas évek híradóinak vizsgálata is alátámasztja a fentieket. A hírek körülbelül tíz százaléka az őfőméltóságú kormányzó urat, illetve annak feleségét népszerűsíti. Jellemző a korszak szociális gondolkodására, hogy elegendőnek tartották, hogy minden karácsonykor az őfőméltóságú kormányzóné asszony egy fogadás keretében szegény gyerekeknek gyűjtést szervezzen.
A gazdasági témák jórészt avatásokhoz, ünnepségekhez kapcsolódtak, nem volt igazi aktualitásuk, mai kommunikációs szaknyelv szerint nem volt igazi hírértékük. A mindennapi élet bemutatását általában kerülték, ha mégis készült ilyen jellegű riport, azt többnyire betiltották. A cenzúrázott riportok száma később csökkent. A szerkesztők belátták, hogy felesleges "eladhatatlan" riportokat csinálniuk, felhergelniük a cenzúrát: inkább önmagukat korlátozták, és a kényes témákról nem is csináltak felvételeket. A cenzúrának, az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságnak (OMB) kevesebb dolga akadt, létrejött az öncenzúra.20
Mindezek mellett nagy különbség a szovjet, majd a későbbi magyar kommunista filmhíradókkal szemben, hogy a húszas, harmincas évek MFI-híradói nem szítottak gyűlöletet, nem kreáltak ellenséget, nem kenték a bajokat másra. Nem értelmezték a nézők számára a dolgokat, nem ideologizáltak túl. A patetikus nemzeti stílus akkoriban természetes volt. A kormányzó és a nemzeti kultúra, az ezeréves királyság, Szent István örökségének állandó hangsúlyozása is hozzátartozik az MFI-k hangulatához. A revíziós igényeket se hallgatták el. Ugyanakkor egyetlenegyszer se hallunk "gaz, területrabló" románokról, csehekről, jugoszlávokról, "lesben álló, szabotáló, nemzetellenes" bolsevikokról. Nincs mesterséges feszültségkeltés. Míg a Mafirt Krónikákban, különösen 1947-től, egyre többször lehet "reakció elleni harcról", "reakciós, fasiszta elemek szabotázsáról" hallani. Mindez a kommunista retorika kiteljesedésének híradóbeli megnyilvánulása lesz. Az MFI-híradók konszolidált hangvételéről írtak 1939-ig voltak érvényesek, amíg ki nem tört a háború. Utána, főleg Kozma halála után (1941) megváltozott a hangvétel, az ország hadba lépésével párhuzamosan.
A harmincas években a filmhíradó több fontos tartalmi változtatáson és bővítésen esett át. Az eddig főként hazai eseményeket tartalmazó híradó hosszát a duplájára emelték, s az így nyert többletet külföldi anyagokkal töltötték meg. Kozma az MTI-konszern vezetőjeként ekkorra már kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, szaktekintéllyé vált. A Trianon utáni elszigeteltségből való kitörés, illetve az országpropaganda érdekében nemzetközi hírcsereegyezményt kötött több nagy filmes céggel. Ennek értelmében a Magyar Híradóból Magyar Világhíradó lett. A magyar híranyag külföldi átvételének a feltétele ugyanis a külföldi képriportok hazai híranyagba való beillesztése volt. Az MFI rendszeres hírcserét folytatott többek között Londonnal, Párizzsal, Madriddal, Béccsel, Rómával, Berlinnel, Tokióval.21 A világ legnagyobb filmes mamutcégeivel állt kapcsolatban: Fox, Paramount, Les Actualités Française, Gaumont, Pathé. Így lehetővé vált magyar hírek megjelenése a külföldi híradókban.
Az MFI-híradók jól tükrözik a Horthy-korszak külpolitikai irányultságának változásait is. 1924 és 1931 között 74 olasz esemény mellett csupán 9 német van. 1932 és 1939 között még mindig az olaszok vezetik a statisztikát a külföldi riportok között 194 tudósítással, de rögtön utánuk jön a Németországból származó 163 hír, szorosan mögötte harmadikként az USA-ból kapottak. Ezután Franciaország, Ausztria, Lengyelország a sorrend.22 A kisantant országaira vonatkozóan érthető okokból nagyon kevés hír jelent meg, Csehszlovákiáról 26 (különösen 1938-ban, a Szudéta-válság miatt), Jugoszláviáról 10 tudósítás szól ebben a nyolc évben. Romániáról egyáltalán nem esik szó ebben az időben. A német hírek mennyisége Hitler hatalomátvétele után ugrott meg szignifikánsan. A Reichstag pusztulásáról szóló 472. MFI-híradótól kezdve egyre többször tűnik fel a Führer. Az MFI-propaganda mindent a revíziónak rendelt alá, így először Mussolinit - aki az MFI 556. számú tudósítása szerint az első külföldi kormányfő, aki a magyar békerevízió jogosságáról szólott -, majd a Duce mellett a Führert is egyre többet szerepeltette a híradó, különösen a müncheni egyezmény és bécsi döntés után.23
A propaganda hatékonyságát mindig a legnehezebb lemérni. Ami biztos, az a statisztikákból olvasható ki. 1935-ben 452 mozi volt Magyarországon, 170 ezer ülőhellyel, évi 22 millió fizető nézővel.24 1938-ban a települések 10,9 százalékában volt mozi. Itt lakott a lakosság 57,725 százaléka. A falusi lakosság többsége, s itt élt a legtöbb analfabéta (1930-ban 735 ezer, 1940-ben 1 600 000 fő nem tudott írni-olvasni a hivatalos statisztikák szerint!26 ). Így kétségtelen tény, hogy a leghatékonyabb tömegtájékoztatási eszköz, mely a legszélesebb tömegekhez jutott el, a film volt. Ráadásul pszichológiailag a mozgókép propagandacélokra a leghatékonyabb.
Folytatjuk
A írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.
1 Homoródy József: A filmhíradó történetéből. 225. o. In Uő (szerk.): A magyar film húsz éve 1945-1965. Magvető, Bp., 225-236. o.
2 Bernáth László idézi Raymond Borde-ot a Positif című folyóirat 1962. decemberi számából. Híradó-történelem, a híradó története 1945-1968. É. n. [1969 körül], kézirat (Magyar Nemzeti Filmarchívum Kézirattára).
3 Nemeskürty István: A magyar film története (1912-1963). Gondolat, Bp., 1965, 7. o.
4 Országgyűlési Napló 1906-11. IV. köt., 295-296. o. Idézi Molnár István: Adalékok a hazai filmpropaganda és filmoktatás történetéhez (1895-1945). 31. o. In Módszertani Füzetek. Agitáció, Oktatás, Szemléltetés, 1983/4. 31-37. o.; továbbiakban Molnár István (1983).
5 Uránia, 1912. évf. 165-166. o. Idézi [pontatlanul - a szerk.] Molnár István (1983) 31. o.
6 Molnár István (1983) 33. o.
7 Idézi Molnár István (1983) 33. o. [téves forrásmegjelöléssel: Képes Mozivilág, 1917. december 25. - a szerk.].
8 Molnár István (1983) 33. o.
9 1919/XLVIII. számú kormányrendelet, kelt 1919. április 5-én. A szovjet filmipart csak 1919 augusztusában államosították.
10 Lajta Andor: Budapesti filmszínházak története. [Bp.], [1959], kézirat (Magyar Nemzeti Filmarchívum Könyvtára), 39. o.
11 Dr. Schreiber Dániel: Vörös filmek a bűnügyi múzeumban. 124. o. In Lajta Andor (szerk.): Filmművészeti évkönyv 1922. A szerző kiadása, Bp., é. n., 124-126. o. Idézi Molnár István (1983) 34. o.
12 Idézi Molnár István (1983) 35. o.
13 Bárd Miklós (eredeti nevén leveldi Kozma Ferenc) huszárkapitány és költő. Fia szintén huszárkapitányként kezdte.
14 Bokor László: A háborús propaganda szerepe a második világháború alatt (különös tekintettel a filmpropagandára). Bp., 1970, kandidátusi értekezés (Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára), 390. o.
15 Molnár István (1983) 35. o.
16 Molnár István: Adalékok a hazai filmpropaganda történetéhez (1930-1944). 35. o. In Módszertani Füzetek. Agitáció, Oktatás, Szemléltetés, 1984/4. 35-41. o.; továbbiakban Molnár István (1984).
17 Ezek többnyire ismeretterjesztő, egy-egy tájat, várost, kulturális értéket bemutató filmek voltak.
18 Molnár István (1984) 38. o.
19 Uo. 36. o.
20 Molnár István (1983) 35. o.
21 Molnár István (1984) 38. o.
22 Uo. 39. o.
23 Uo. 39-40. o.
24 Uo. 39. o.
25 Kálmán Róbert - Peregi Gyula: A film és a mozi Magyarországon. Filmtudományi Intézet, Bp., 1959, 27. o.
26 Molnár István (1984) 39. o.
3. A Heti Hírek és a Mafirt Krónika, 1945. június-november
Az 1945. május 20-21-i országos pártértekezlet után Rákosi kijelentette: "Meg kell szerezni a sajtó irányítását. A harc most a sajtó területére tevődik át. Rengeteg lap jelenik meg, s ezek bizony nem mind a népi demokrácia élharcosai."1 Rákosi itt konkrétan a nyomtatott sajtóra gondolt, de semmiképpen se tekinthető véletlen egybeesésnek, hogy két héttel e kijelentése után megjelent a Mafirt Krónika első száma. (A kommunista párt vállalata, a Magyar Filmgyártó Rt. - Mafirt - ugyanis ezen a címen gyártott filmhíradókat.)
Az egykori MFI jogainak birtokosaként funkcionáló, a magyar hírközlő szerveket (például Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda stb.) tömörítő, a kommunisták által reakciósnak tekintett Magyar Központi Híradó (MKH) Rt. készítette ugyanakkor a Heti Híreket. Az MKH Rt. elnöke a kisgazdapárti Ortutay Gyula, igazgatótanácsának tagjai a koalíciós pártok és a szakszervezetek delegáltjai voltak. A Heti Hírek nem egy párt érdekeit szolgálta, inkább a tárgyilagos tájékoztatás volt a célja.
Ez a két filmhíradó párhuzamosan jelent meg a magyar mozikban 1945 második felében (az egyik héten Mafirt Krónika, a másik héten Heti Hírek.) A Heti Hírek tíz szám után nyersanyaghiány miatt megszűnt. "Véletlenül" épp a parlamenti választások előtt, 1945. októberében jelent meg utoljára. A Heti Hírek híreinek kategóriák közötti eloszlása kiegyensúlyozottabb, mint a Mafirt Krónikáé, amely el van kötelezve egy párt, egy eszme propagálására. Jól jelzi ezt az alábbi táblázat, ahol a Heti Hírek megjelenési számához (10) arányosan az első 10 Mafirt Krónika adatait illesztettem. A Mafirt Krónikák átlagos hírszáma ugyan nagyobb (8-9) a Heti Hírekénél (5-6), ennek következtében 79 Mafirt-hírre 59 Heti Hírek-hír jut, de az 1. grafikon a hírcsoportok százalékos arányát mutatja.
| ||||
| Mafirt Krónika | Heti Hírek | |||
| Belpolitika, pártpolitika | 22 | 9 | ||
| Újjáépítés | 16 | 11 | ||
| Háborús következmények | 4 | 5 | ||
| Külpolitika, illetve külföldi vonatkozású | 4 | 5 | ||
| Gazdaság, illetve termelés | 4 | 1 | ||
| Ellátás (élelmiszer, tüzelő, egészségügy stb.) | 6 | 4 | ||
| Szociális (gyerekek, nyaralás stb.) | 1 | 3 | ||
| Kultúra, szórakozás, tudomány | 7 | 8 | ||
| Sport | 11 | 11 | ||
| Színes | 0 | 2 | ||
| Fegyveres testületek | 4 | 0 | ||
| Összesen | 79 | 59 | ||
Ebből az derül ki, hogy a Krónikákban a belpolitikai hírek kapták a legnagyobb hangsúlyt, utána jöttek az újjáépítéssel kapcsolatosak. A belpolitika hangsúlya nem váratlan: az anyapárt propagandáját kellett szolgálni. Ez különösen előtérbe került a novemberi választások közeledtével. Szeptemberben, októberben megszaporodtak az addig se csekély számban lévő gyűlésekről, felvonulásokról, kongresszusokról szóló hírek a Krónikákban. Rákosi is egyre többször tűnt fel. Két héttel a választások előtt, Nagy-Budapest dolgozóinak női nagygyűlésén a párt vezére az "apró munka" elhanyagolásáról beszélt, azaz meg kell győzni a nőket is, hogy szavazzanak a Magyar Kommunista Pártra (MKP-ra), mert "mihelyt a reakció újra felüti fejét, újra vége lesz a kezdődő biztonságnak, amiért annyit harcoltunk". Fontos, hogy az utóbbi hír - mint minden választásokra agitáló pártrendezvény - technikai igényességgel készült. Szinkrón hanggal, sok képpel a hallgatóságról, jó közelikkel a szónokokról, belsőben megfelelő lámpapark igénybevételével. Tehát a Mafirt minden lehető módon próbált eleget tenni a propagandafeladatoknak.
A Mafirt Krónika főleg ezekben az időkben viszonylag sokat foglalkozott a többi Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF)-párttal, még később, a választások után is. Jelezve ezzel egyfajta koalíciós beállítottságot, toleranciát. Az újjáépítésről szóló hírek nagy száma egy világégés után természetes. A Mafirt és az MKP azonban ezt is a pártérdekek szolgálatába állította. Gerő közlekedési miniszterként minden alkalmat megragadott a szereplésre. Rákosi után mindvégig ő szerepelt a legtöbbet a kommunista politikusok közül a Krónikákban. Természetesen a kommunista politikusok szerepléseinek száma nagyobb a Krónikákban, mint a Heti Hírekben (2. grafikon).
Megjelent a "rohammunka" egész korszakra jellemző kommunista jelszava. Mindent gyorsan, minél többet. Az egész a mennyiségi elvet és a munkásosztály harci szellemét sugallta.
Feltűnő mindkét filmhíradóban a megszálló szovjet csapatokról szóló nagyszámú, kizárólag pozitív hangnemű tudósítás. A Mafirt természetesen több szovjet vonatkozású hírrel szolgált (igaz, eleve nagyobb volt a hírtermése), arányiban is többel, mint az MKH Rt. híradója (3. grafikon).
Próbáltak volna meg negatívat mondani a Vörös Hadsereg hős katonáiról és azok tetteiről. Az elhallgatás az egész korra jellemző volt. A Szovjetunió és a Vörös Hadsereg abszolút tabu téma volt (s maradt még 45 évig ezután!): jót, illetve még jobbat róluk, vagy semmit.
Az MFI-híradók hagyományaihoz híven, a nézői szokásokhoz és elvárásokhoz igazodva minden híradóban volt legalább egy sporthír és egy másik kevésbé komoly téma, egy "kis színes" vagy kulturális hír. A néző szórakozni is akart a moziban. Nem szabad elfelejteni, hogy 1945-ben nem voltak új magyar vígjátékok a mozikban. Csak jól megszűrt - fasiszta szelleműnek titulált magyar játékfilmek, köztük vígjátékok tucatjait tiltották be - filmműsor kerülhetett a mozikba. A Mafirt-mozik főleg új - illetve a magyar közönségnek új -, valójában régi szovjet filmeket hoztak be a Szovexportfilmen keresztül. Nem igazán volt vevő az itthoni moziközönség a sematikus, borzalmasan primitív dramaturgiájú szovjet "remekművekre".
A Heti Hírekkel szemben táplált kommunista ellenszenvet jelzi egy, a Mafirtból Révai Józsefnek, az MKP kulturális és ideológiai vezetőjéhez írt levél.3 Ebben a Heti Hírek éppen akkor mozikban futó, a budapesti választási előkészületekről (HH, 7/4.) szóló híradását kritizálják, amelyben csak a Független Kisgazdapárt (FKGP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP) plakátjai jelentek meg, "mintha több párt nem is indulna". Révainak már többször jeleztek hasonló visszásságot. Ezután már csak három száma jelent meg a Heti Híreknek...
4. A Mafirt Krónika, 1945. december - 1948. március
A választási eredmények meglepték az MKP-t. Nem 17 százalékra számított. Emellett az is nagyon bosszantó volt a párt számára, hogy a polgári értékeket képviselő, "reakciós elemekből" álló kisgazdapárt abszolút többséghez (57 százalék) jutott a parlamentben. Új korszak kezdődött az ország és a filmhíradó életében is. Újra volt felelős, demokratikusan választott kormánya az országnak, működött a parlament is. Csakhogy nem az MKP nyerte meg a választásokat. Ugyan több fontos miniszteri tárcát begyűjtött, amit megfelelően is fog majd kamatoztatni, de a miniszterelnök, később a köztársasági elnök is kisgazda lett.
Novemberben, decemberben a kivárás érződött a híradón. Lecsökkent a belpolitikai hírek száma. Majd Tildy unokájának keresztelőjével kezdetét vette a Krónika Tildy-kultuszának kialakulása, főleg köztársasági elnökké való kinevezése után. Tildy lett a magyar demokrácia oszlopa, jelképe. Mindenütt ott volt, akár motorkerékpár-versenyről, akár üzemi étkezde átadásáról, akár szoboravatásról volt szó. Kizárólag protokollfunkciót ellátó bábemberként jelent meg, miközben a kisgazdapárt vezető politikusa volt, s 1946 folyamán egyre aktívabb szerepet töltött be a pártja életében. A baloldali, az MKP-val való békés együttélést hirdető Tildy még elfogadható volt a Mafirt Krónika számára. Nem úgy a kisgazdacentrumhoz, a jobbközéphez tartozó Nagy Ferenc, aki miniszterelnöki tisztségéhez képest viszonylag keveset szerepelt. Fontos tényező, hogy a kisgazda politikusokat a legritkább esetben identifikálták pártjuk szerint. Mindig kormányzati, állami beosztásukból fakadó tisztségüket említették. A pártszereplésre vonatkozó grafikon tehát csak az egyértelműen párthoz való tartozás szövegszerű kinyilatkoztatására épül. A pártpolitikusok szereplésénél pedig a hangsúlyos, híradószöveg által kommentált szereplést vettem figyelembe (4. grafikon).
Nagy Ferenc majdnem másfél éves (1946. február - 1947. május 30.) miniszterelnöki működése alatt 23 hírben tűnt fel. Őt a kormányfői poszton követő, szintén kisgazda, de baloldali, kommunistaszimpatizáns Dinnyés Lajos kilenc hónapos (1947. június - 1948. március eleje, amíg létezett Mafirt-filmhíradó) működése alatt 31-szer szerepelt a Mafirt Híradóban (1947 nyarától ez a hivatalos neve). Amikor Nagy svájci tartózkodása alatt politikai zsarolás hatására lemondott tisztségéről, Rákosi minden magyarázat nélkül fajtáját elárulónak bélyegezte meg őt (MK, 71/1.).
A szereplési toplistából (5. grafikon) kitűnik az MKP politikájának fő vonulata. Az első hat között csak két kommunista politikus van, Rákosi és Gerő. Az MKP és propagandája az utolsó pillanatig fenn kívánta tartani a koalíció látszatát. Ezért szerepeltette annyiszor Tildyt akkor is, amikor már teljesen szétesett a pártja (az 1947-es választások után). Az eredetileg is baloldalinak számító Tildy politikai aktivitása amúgy is lecsökkent 1947-ben, beletörődött a kommunista térnyerésbe, nem is tehetett mást. Az előbb említett Dinnyés pedig csak egy kirakatember volt: igazából a kommunista politika szolgai végrehajtója a kormány élén.
Az első tíz többi tagját tekintve megállapíthatjuk, hogy vagy kommunisták, vagy az MKP-val való együttműködés szorgalmazói voltak pártjuk élén: Szakasits - Szociáldemokrata Párt (SZDP), Veres - Nemzeti Parasztpárt (NPP). A "kakukktojás" tehát Nagy Ferenc. Csak ő tekinthető a "top tíz" közül jobboldali politikusnak, legalábbis nem baloldalinak.
A szereplések mennyiségén túl számít azok minősége is. A Mafirt Krónikákban már igen korán megjelent az egyetlen személy, aki epitheton ornansokkal vált ki a pártemberek közül, "az ifjúság nagy barátja", "a hadifogoly-szabadító", "a parasztság szeretett harcosa": Rákosi Mátyás. Az MKP közhangulata, vezető pártlapjainak, elsősorban a Szabad Népnek a cikkei - melyek sokkal direktebb és keményebb pártpropagandát folytattak -, azok hangneme inspirálhatták a szerkesztőket az ilyen eposzi, patetikus megfogalmazásokra.
Rákosi szereplései, állandó jelzőivel együtt, igazán az 1947-es választások előtt sokasodtak meg a Krónikákban. Rákosi mindenütt megjelent, ahol a dolgoznak: kohóban, búzaföldön aratáskor stb. Sztálin mintájára kezdett kialakulni a sztereotip vezérmítosz, amelyet legfőképp a filmhíradó generált.
Rákosi szerepléseinek megszaporodásával párhuzamosan nőtt az MKP szerepléseinek száma is, hiszen Rákosi egyre inkább pártvezérként, miniszterelnök-helyettesként tűnt fel a vásznon. A demagógia pártutasításra elkezdett egyre jobban burjánozni 1947 közepén a Mafirt Híradókban. A 75. számtól egyébként nemcsak új nevet, hanem új főcímet is kapott a filmhíradó. Az addig elsősorban az újjáépítést hirdető, semleges képek helyett tömegfelvonulás, mozgalmi szobor, öntőmunkás került a rövid montázsba.
Rendkívül tanulságos a pártok szereplésének változása (6. grafikon). Az természetes, hogy az MKP vezet, azonban nem mindig egyforma mértékben. Az MKP III. kongresszusa és az 1947-es választások közötti szakaszban ugrik meg erőteljesen a párt szerepléseinek száma - az addigi közel háromszorosára. A legkevesebbet és az 1947-es választások közeledtével egyre kevesebbet nevesített, szerepeltetett párt az FKGP, amelyet 1947 januárjában a Magyar Közösség-üggyel kezdett szétzilálni az MKP, illetve a Baloldali Blokk. A híradó-történeti szakaszolásom utolsó időszakában a pártok szerepeltetése már nem volt fontos, még az anyapárté sem. Egyértelműen tükrözi a híradó pártstatisztikája az országban zajló politikai folyamatokat. A Kommunista Pártok Információs Irodája is 1947 őszén alakult, amely a szovjet zóna országainak intézményesített összefogó szerve volt. Itt megadták az irányt: a szovjet modell követése kötelező immár hazánkban is.
Időközben a Mafirt-híradók készítőit pártelvek szerint megszűrték a B-lista-rendeletre hivatkozva, 1946 nyarán. Nagy László, a régi MFI-s maradt annak ellenére, hogy augusztus 20-i riportja miatt megrovást kapott: "...úgy mutatta be a Szent Jobb körmenetet, mintha az egész ország ott lett volna."4 1946 őszén került a Mafirthoz az MKH Rt.-től Illés György operatőrként. Nagy László és Illés is jó értelemben vett filmes szakemberek voltak, akiket nem érdekelt a politika, szenvedélyesen filmeztek, rögzítettek. Leleményesek, érzékenyek, kreatívak voltak. Ha kellett, követték a pártvonalat.
1946 októberétől, a heti megjelenéstől számítva kissé rövidebb lett a híradó. Egy, a korabeli pártnak tett javaslat szerint a pártnak nem a tömeggyűlésekre, demonstrációkra kellene helyezni a súlyt. "Kezdetben elég volt felvonulni, demonstrálni, gyűléseket szervezni. A közönség megunta ezeket. Eseményeket kell nekik mutatni."5 A propaganda vette a lapot: kreált eseményeket. Az MKP III. pártkongresszusa után történt mindez, ahol keményebb politikai irányvonalat fogadtak el, s elhatározták a szovjet mintára történő tervgazdasági szisztéma bevezetését. Ettől kezdve a Krónikákban a hároméves terv nagyszerűségéről visszhangoztak a Gerő minisztériuma által kidolgozott tervről szóló riportok.
A pártpropaganda annyiban változott az 1947-es választások előtt, hogy a gyűléseken kívül, illetve azokhoz kapcsolódva "a Mafirt Híradóosztály a választásokat megelőző számokban sorozatosan bemutatja mindazt, amit a Párt tett a magyar újjáépítésért, és amiben a reakciós elemek a magyar újjáépítést gátolják".6 (Kiemelés - P. A.) A Mafirt-stílusváltásához hozzájárult a fiatal Kovács István váratlan halála 1947. júniusban. A Mafirt vezetését a rosszindulatú, gnóm testű volt francia partizán, Angyal György vette át, aki nem sokat értett a filmügyekhez, viszont "jó" volt a pártnál. A munkaterv szellemében sorozatosan beszámoltak a reakciós szabotázsoktól (például a Ganz-hajógyárban: MH, 77/1.). A párt tevékenysége közül többször kiemelték a hadifoglyok hazahozatalát (amely valójában nagyon lassan folyt). Építették a fantom-ellenségképet: a reakciós, fasiszta szabotázsok kiagyalóiról és végrehajtóiról. Az aktív teremtő propaganda újabb tipikus megnyilvánulása.
Ugyanakkor működött az elhallgatás. Nem volt szó a választások után se kék céduláról, se arról, hogy miként szorítják ki a demokratikusnak titulált országban a választásokon második legtöbb szavazatot elért Demokrata Néppártot vagy a reakciósnak kikiáltott Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Pártot. A reakciós jelzőt elég volt egyszer rásütni valakire, attól kezdve "leprásnak" számított a politikában.
A Baloldali Blokk 1947-es választási győzelme után kevesebb lesz a direkt MKP-s pártpropaganda. A termelés, a hároméves terv megvalósítása, túlteljesítése, normái kerültek górcső alá a Mafirt híradóiban. Egyre gyakoribbak lettek a termelési álhírek, hiszen igazi hírértékük ezeknek nem volt. Feltűnően megnőtt a fegyveres testületekről szóló híradások száma: a honvédséget rövidesen néphadseregre keresztelték át, és megszemlélték az új, szovjet típusú díszlépését is. Eközben teljesen felmorzsolódott a koalíció. 1948 elején a belpolitikai hírek jó része a Szociáldemokrata Pártból való tagátáramlásról, az új párttagkönyvek kiadásáról szólt. Küszöbön volt a pártegyesítés. Napirendre került a halogatott, az MKH Rt. által kezdeményezett híradófúzió, de immár MKP-elképzelés szerint.
"Tervszerűbbé kell tenni a párt sajtó- és filmügyeit" - hangzott el egyre többször 1948 elején a párt sajtóosztályának, filmbizottságának (1947-ben alakult meg) ülésein. A tervek hamar megvalósultak. 1948. március 15-én megjelent az egységes, "koalíciós" UMFI-1 (azonos a Mafirt-112-vel), az Új Magyar Film Iroda híradója, mely az államosítás előtti köztes állapotban született. 1948 augusztusában az egész filmipart államosították. Megalakult a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat, amely egyesítette a filmkészítés minden ágát, gyakorlatilag a filmhíradókat is itt gyártották. 1949 áprilisától, az UMFI híradójának 54. száma után a Magyar Filmhíradó 15. száma következett. A totális pártállam időszaka beköszöntött.
5. A kisgazdapárt filmhíradója
A kisgazdapárt 1945 utáni filmpropagandája szorosan összefüggött a Mafirt és az MKH Rt. között fennálló nem éppen túl szívélyes viszonnyal. A fentebb tárgyalt Heti Hírek ugyan nem volt párthíradó, nem is csinált kisgazda propagandát, de nem volt az MKP-nak elkötelezve, s már ez önmagában is elég volt a kisgazdáknak. 1945 őszén viszont nyersanyag hiányában az MKH Rt. Filmosztálya beszüntette gyártását.7 A Mafirt a jó szovjet kapcsolatok és valószínűleg az MFI-nyersanyag-elrablás révén kevésbé szenvedett a filmnyersanyaghiánytól.
A gazdasági csőd, a rekord méretű infláció után megváltást jelentett a forint bevezetése 1946. augusztus elsején. Tildy Zoltán köztársasági elnök, egyben a kisgazdapárt vezető baloldali politikusa kilátogatott a Mafirt telephelyére, s a vele lévő Ortutaynak felvetette, hogy ideje lenne a Magyar Híradót, az MFI-világhíradó folytatását megindítani, mert a Mafirt Krónika az MKP pártpropagandáját szolgálja, bármennyire is próbálják ezt leplezni. Tildy a Baloldali Blokk márciusi megalakulása óta tartó szinte folyamatos belpolitikai válságban egyre jobban - utólag hozzátéve joggal - tartott a baloldali fordulattól. Nem véletlenül, hiszen a Baloldali Blokk részben elérte célját, ötven jobboldali képviselőt, a Sulyok Dezső vezette csoportot, kizártak a kisgazdapártból. A nyáron tovább folytatódott a kisgazdapárt szétzilálására és a polgári erők megtörésére törekvő baloldali politika. Ez utóbbinak egyik állomása volt a katolikus ifjúsági szervezetek (például KALOT, Cserkész Szövetség) - formailag a SZEB követelésére történő - betiltása. Tildy a népi demokrácia polgári jellegű konszolidációja érdekében meg kívánta erősíteni az új rendszerben fennmaradt polgári jellegű intézményeket. Ezekkel összefüggésben javasolta, hogy állítsanak fel egy, az egész országra kiterjedő propagandahálózatot és ennek keretében agitációs csoportokat, amelyek politikai felvilágosító munkát végeznek, azaz ellensúlyozzák a szocialista nézetek terjedését.8
Tildy és köre ez irányú törekvéseinek filmes megnyilvánulása a filmhíradó kérdésének radikális rendezése volt. Ám irreálisan mérték fel a helyzetet. Azt gondolták, diktálhatnak, holott az MKP és a Mafirt volt igazából előnyösebb "pozícióban."
A Mafirt, amint értesült a "koalíciós" híradóra irányuló kisgazda, hivatalosan MKH rt.-s szándékról, megpróbálta átvenni a kezdeményező szerepet. Kovács István javaslatot tett pártközi híradószerkesztő bizottság alakítására az MKP vezetőinek: "...főszerkesztő marad kommunista... filmszakemberek lehetnének delegáltak, de technikai személyzetet továbbra is a Mafirt adná... Látszólag közeledés a koalíciós partnerek felé, valójában pozíció erősítése."9 (Kiemelés - P. A.) Végül ebből a javaslatból nem lett semmi, viszont az MKH Rt. lépett. Ortutay és a Filmfőosztály vezetője levelet intézett az MKP-hoz, mely tényként közölte a "Magyar Híradó megjelenését a közeljövőben". E szerkesztőbizottságának megbeszélésére kért az MKP-tól kiküldötteket, akik a szellemi, politikai irányításban kompetensek, tehát nem filmszakemberek.10
Ekkor már javában folytak az előkészületek a híradó beindítására, mert még szeptemberben megjelent a tisztán kisgazda megrendelésű és szerkesztésű Heti Filmhíradó. Az említet megbeszélés kudarcba fulladt, s az MKH Rt.-nek nem volt se nyersanyaga, se anyagi kerete a híradógyártás megindításához, ezért a kisgazdapárt közben más gyártót keresett.
A híradókat végül hivatalosan a kisgazdapárt rendelte meg a "Független" Film Kft.-től, melyet Kerényi Zoltán és Geiger vezetett. A felvételekhez komoly technikai segítséget (labor, felszerelés, nyersanyag!) adott a Hunnia Rt., melyet a szociáldemokrata Szegő István vezetett. A Heti Filmhíradókat a Kimort (Kisgazda Mozgóképüzemi Rt.) forgalmazta.
A kisgazda levéltári forrásokból az is egyértelműen kiderül, hogy már 1946 szeptemberétől (tehát a fent leírt megbeszéléssel egy időben vagy közvetlenül utána) megjelent az első száma. A híradókat Kerényi Zoltán és Jenei Imre filmrendezők készítették MKH Rt.-operatőrökkel, technikai munkatársakkal. 1946-ban 11 készült el, 1947. október 2-án már a 43. számút vetítették (az 1946-os kezdéstől folyamatosan számozva). 1947 májusától az addig 150-160 méternyi (5-6 percnyi) anyag a francia Gaumont Actualités-vel kötött megállapodás alapján 230 méterre (körülbelül 9 percre) bővült. Ezeket a híradókat az ország 73 kisgazda mozijában vetítették. A forrásokból az is biztos, hogy 1948. március 12-ig a Heti Filmhíradónak 66 száma jelent meg. Az nem derül ki, hogy mikor szűnt meg ennek a híradónak a gyártása. Feltételezhetően az Új Magyar Film Iroda (UMFI) egységes híradójának megjelenésével, de ez még további kutatás tárgya.
A Heti Filmhíradókból, annak ellenére, hogy a források szerint 66 száma jelent meg, egyetlenegy se maradt az utókorra. Annyi bizonyos, amit a készítők akkor híradójukról leírtak: "...elsősorban a Párt [FKGP] politikai és egyéb eseményeit mutatja be... A pártesemények mellett a hét minden számottevőbb mozzanatát is tartalmazza, sőt továbbmenőleg a legnevezetesebb külföldi eseményeket is megjelenteti."11
A kisgazdapárt filmhíradója nagy riadalmat keltett a Mafirtnál. "Mafirt krónika ellensúlyozására a Kisgazdapárt ún. független heti híradót indított."12 Különösen azért volt aggasztó az ügy a Mafirt számára, mert a kisgazda mozikon kívül - amelyek eddig amúgy se játszották a Mafirt Krónikát - a parasztpárti, sőt olykor egyes szociáldemokrata érdekeltségű mozik is műsorukra tűzték. Különösen a parasztpártiak és a kisgazdák elmélyülő filmkapcsolatai miatt aggódtak. Az előbb idézett levél szerint ugyanis feltűnően sok a parasztpárti híranyag a Heti Filmhíradókban. Kovács István "politikai odahatást" szorgalmazott az NPP-re, hogy "a Baloldali Blokk szellemében a Mafirt krónikát játsszák". További intézkedéseket sürgettek a Hunnia vezetője, a "jobboldali elhajló" szociáldemokrata dr. Szegő István elmozdítása érdekében, hisz ő tette lehetővé a kisgazdáknak híradójuk technikai kivitelezését a Hunnia felszerelésének bérbeadásával. Októbertől az ügy pártközi értekezlet keretében, konkrétan Révai és Ortutay között folytatódott. A politikai vita végül is elült. A konfliktus elkerülése céljából, egyfajta kompromisszumos megoldásként a Mafirt kivonult az egykori MFI Könyves Kálmán körúti gyártelepéről, és a Gyarmat utcai Szivárvány Laboratóriumban gyártotta tovább a Krónikákat. A fúzió kérdése lekerült a napirendről.
Az írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.
1 Vass Henrik - Zalai K. László: A tájékoztatás intézményrendszere és munkásmozgalmi elitje 1944-1948. Trifer Kiadó, [Bp.], 1991, 33. o.
2 Az első tíz Mafirt Krónikára és a tíz Heti Hírekre vonatkozik.
3 Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL), 274-23/24. Levél Révainak a Mafirttól, 1945. szeptember 21. Olvashatatlan aláírás.
4 PIL, 274-23/28. Jegyzőkönyv a Mafirt 1946. augusztus 26-án megtartott igazgatósági üléséről.
5 PIL, 274-23/23. Czóbel Anna levele az MKP Központi Vezetőségéhez, 1946. október 22.
6 PIL, 274-23/23. A Mafirt munkaterve a választásokkal kapcsolatban, 1947. június 19.
7 PIL, 274-23/22. Kovács István levele Székely Endre elvtárshoz, 1946. október 16.
8 Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976, 207. o.
9 PIL, 274-23/22. Kovács István (Mafirt) levele az MKP Központi Titkárságnak, 1946. augusztus 6. Ceruzával rajta: Farkas, amiből valószínűsíthető, hogy Farkas Mihályhoz, az MKP főtitkárhelyetteséhez került.
10 PIL, 274-23/22. MKH Rt. Filmfőosztály levele az MKP-hoz, 1946. szeptember 11.
11 FKGP Levéltára, 93/48 ő. e. "Független" Film Kft. levele az FKGP vezetőségének, Budapest, 1948. március 12.; aláírás: Geiger és Kerényi.
12 PIL, 274-23/22. Kovács István levele az MKP Központi Titkársághoz, 1946. október 16. Ceruzával ráírva: Farkas.
Szöveggyűjtemény: A budapesti mozik története
Petrik András: Moziipar - filmiparMi a mozi? Definíció: A mozi egymás után következő képek sorozatának vetítésére szolgáló hely, mely tulajdonképpen egy vertikálisan felépülő gyártási-technológiai sor - egyik - vége; a szórakoztatóipar egyik iparága, a filmipar végtermékének, a filmnek megjelenési helye.
Ahhoz, hogy értsük a mozik működési, ágazati mechanizmusát, szükséges vázolni a filmipar sematikus szerkezetét. A filmgyártás, a filmkereskedelem, a filmforgalmazás és a moziüzemeltetés fogalmait kell elsőként tisztázni.
A filmgyártás alatt egy egész folyamatot értünk, a filmötlet megszületésétől (az ötletadó lehet a rendező, a forgatókönyvíró vagy a producer maga, aki a pénzt és a stábot is megszervezi hozzá) a forgatókönyvírás, az előkészítés, a forgatás, az utómunka fázisain keresztül az úgynevezett szériakópia megszületéséig.
A filmkereskedelemről elsősorban nemzetközi viszonylatban beszélhetünk. A nagy hollywoodi stúdióknak vannak filmkereskedői, akik az egész világon kereskednek a filmpiacon a szerződött nagy stúdiók filmjeivel, s filmcsomagokat árulnak a filmforgalmazóknak, akik egy-egy nemzeti piacon terítik a filmeket. A filmcsomagok jelentősége, hogy általuk olcsóbban jutnak filmekhez a forgalmazók, mintha egyenként kellene megvenniük, viszont a csomagban gyengébb filmek is szerepelnek, melyek várhatóan kevesebb nézőt, kisebb bevételt jelentenek.
A filmforgalmazás az előzőekből is láthatóan a film terjesztését, különböző megjelenési formákban a nézőhöz való juttatását jelenti. Sok esetben a filmkereskedő cég egyben forgalmazó anyaországában (itt főleg az USA-ra gondolok). A filmforgalmazó bizonyos időtartamra szóló, bizonyos feltételek között érvényes filmvetítési jogokat vásárol meg, és a kópiát az üzemeltetőnek bérleti díj fejében odaadja (1945 előtt nálunk a forgalmazót filmkölcsönzőnek hívták).
A moziüzemeltetés a mozik műsorának kialakítását jelenti. A mozi üzemeltetője választhat a filmforgalmazók által felkínált filmek közül, melyik illik a mozi profiljába, s megpróbál olyan filmeket műsorra tűzni, melyeket közönsége preferál majd. Mindemellett a mozi üzemben tartását, a vetítés technikai feltételeinek megteremtését, az infrastrukturális háttér karbantartását, fejlesztését is magában foglalja.
Idővel megjelentek az alternatív filmforgalmazási, értékesítési, néző elé juttatási módok. Először az 1940-es évektől a földi sugárzású televízió, majd az 1980-as évektől a videó, később a kábel- és a műholdas tévék. Mára kialakult egy filmforgalmazási séma, melyet a nagy hollywoodi stúdiók a forgalmazókon keresztül alkalmaznak, hiszen a filmkereskedelem és filmforgalmazás összefonódásával végbement a globalizáció ezen a területen is. Néhány amerikai monopólium, illetve leányvállalataik uralják a nemzetközi filmpiacot. A filmforgalmazási, értékesítési séma window-kból (ablakokból) áll.
Hat "window" létezik, mindegyik körülbelül féléves időtartamú:
- 1. hagyományos moziforgalmazás,
- 2. rental-video, DVD (ilyenkor csak kölcsönzőben lehet hozzájutni a filmhez),
- 3. fizetős videó, DVD (megvásárolhatóak),
- 4. pay tv-ben, azaz fizetős kábeltelevízióban látható a film (a videós ablakok továbbra is nyitva maradnak),
- 5. egyéb kábelcsatornák adják, melyek szintén előfizetősek a kábelszolgáltatókon keresztül,
- 6. free tv, kommersz tévé (földi, illetve műholdas sugárzású).
Már a kezdeti időkben kialakultak a mozitípusok, melyek kikristályosodtak, és egyben a mozi rangját is jelölték a mozistruktúrában, később az állami mozihálózatban. Mára ezek a fajták átalakulóban, eltűnőben vannak. Három alapvető típusról beszélhetünk:
- 1. premier,
- 2. másod-, harmadhetes (a szocialista korszak terminológiájában monopol utánjátszó),
- 3. utánjátszó.
A statisztika speciális paraméterekkel dolgozik a mozik jellemzésénél. A legfontosabbak:
- éves nézőszám (eladott jegyek száma),
- befogadóképesség (újabban a nemzetközi statisztikában székszám),
- egy székre eső lakosság száma (az adott településen vagy kerületben), illetve ennek fordítottja:
- ezer lakosra eső férőhelyszám, előadásszám, teremszám (újabban vászonszám).
- Mozibajárási gyakoriság: az éves látogatási szám (nézőszám) osztva az összlakosság számával, egy durva átlagértéket ad, mely mégis nemzetközileg elfogadott, összehasonlításokra alkalmas arányszám. Fontos mutató még a már említett
- nézőkapacitás-kihasználtság (százalékban adják meg), melyet úgy kapunk meg, hogy a bizonyos időszakra vonatkoztatott előadásszám és a befogadóképesség szorzatát elosztjuk a realizálódott nézőszámmal.
Szükséges néhány filmtechnikai, vetítési alapismeret a mozik kvalitatív tulajdonságainak megítéléséhez.
A filmformátumok: három alapvető film létezik felbontásuk, illetve szélességük szerint:
- 16 mm-es, azaz keskenyfilm,
- 35 mm-es, azaz normálfilm és
- 70 mm-es, azaz szuperszélesvásznú, úgynevezett panorámafilm.
Ma már szinte kizárólag a normálfilmet használják, mint ahogy a kezdeti időkben. A 35 mm-es Eastman-szabvány lett a fényképezésből átvett úgynevezett Leica-formátum miatt a filmezés legáltalánosabb alapszabványa. Mindez a harmincas évekig nem változott, amikor elterjedt az elsősorban amatőr célokra kifejlesztett 16 mm-es formátum. Ezt a formát elkezdték nagyon hamar kommersz, nyilvános vetítésekre is használni, általában nem rögzített vetítőhelyeken, hanem ott, ahová nem volt érdemes állandó mozit telepíteni, vagy csak a normálfilmeshez képest jóval olcsóbb volt egy keskenymozit fenntartani. A panorámafilm az ötvenes években terjedt el, amikor a nagy hollywoodi stúdiók a színes film mellett a vetítési formátum, a vászonméret növelésével akarták a moziban átélt filmélmény egyediségét növelni, konkurálni az akkor már erősen előretörő televízióval. A 70 mm-es, homorú vászonra vetített szuperprodukciók úgynevezett vetítésiképkapu-mérete, formátuma 1:2,55 volt. A szuperszélesvásznú filmekre kidolgozták később az anamorf eljárást , és a rendkívül költséges panorámafilmek a hatvanas évek végére nagyjából eltűntek a mozikból, s a speciális, méregdrága vetítőgépek nem jutottak többé szerephez. Megkülönböztetünk még vetítési formátumokat (képkapuméret): normál (1:1,33 = 3:4 arányú tévéformátum), szélesvásznú (különböző takarásos eljárásokkal 1:1,66, illetve 1:1,87 között változhat), valamint az anamorf eljárással készülő normálfilmes szuperszélesvásznú (1:2,35).
Szintén a televízióval való versengés ösztönözte a stúdiókat a hangtechnika tökéletesítésére, így jött létre először a lege stereo, majd a dolby stereo, legújabban pedig a dolby digital, a dolby surround, a THX négy-, illetve hatsávos hangkeverési-leadási forma.
Mindezen technikai eljárások azért érdekesek, mert a mozikban ezek a modern technológiák csak a megfelelő berendezések korszerűsítésével, lecserélésével tehetők élvezhetővé. A mozik közötti konkurenciaharcban manapság az maradhat versenyben, amelyik a legújabb technikákat a leghamarabb tudja alkalmazni, az új technika által kínált lehetőségeket maximálisan kihasználva.
Tehát a mozi a profitorientált filmipari vertikum hagyományos értékesítési helye. A gyártó stúdió közvetítőkön keresztül mint eladó jelenik meg a piacon - a médiapiacon - helyet keresve termékének.
A filmipari ágazat az Amerikai Egyesült Államokban a legerősebb, ahol az első tíz legjövedelmezőbb, legnagyobb forgótőkével rendelkező iparág között tartják számon a nagy hollywoodi filmstúdiók tízes évekbeli felfutása óta. Az ezekben a stúdiókban készülő filmek hozzák a legnagyobb bevételt az egész világon, s a legtöbb országban megjelennek valamilyen formában.
A különböző nemzeti filmgyártási mechanizmusok létrehozták az államilag dotált, értékközvetítő, nonprofit filmgyártást, melyet kizárólag a művészi értékek vezérelnek (vagy kellene, hogy vezéreljenek), mely a filmforgalmazásban nem törekszik nyereségre, sőt a veszteséget előre kalkulálja, mint a kultúrafinanszírozás sok más területén. A forgalmazásban a vezérelv nem a nyereség, hanem a lehető legszélesebb körben való terjesztés. A filmgyártás finanszírozásának kérdéséről még részletesebben lesz szó, mert ez erősen befolyásolja a mozistruktúra alakulását.
**
A budapesti mozik története
Immár 105 éve (1896. június), hogy megnyílt Budapesten Magyarország első rendszeresen játszó "projektográfja". A filmek, a mozgókép a mozi - ma egyre inkább multiplex -, a tévé, a videó, a DVD, az internet révén életünk meghatározó részei. A mozi az elmúlt század fontos, sokáig egyedüli mozgóképeskultúra- és információközvetítő tényezője volt. A XX. század második felétől egyeduralmát eltörölte a "távolbalátó készülék", majd a videó, a DVD, most az internet. Ismerős, sokat halott történet. Az alábbi témafelvezető cikk és folytatásai egy Budapest moziföldrajzával foglalkozó szakdolgozat alapján készültek. A dolgozat a magyar metropolisz mozijainak térbeli elhelyezkedésével, történetével, gazdasági, társadalmi, politikai, művelődési hatásaival, más médiumokkal való viszonyával foglalkozik.
A mozi első fél évszázadát egy nagy egységként lehet felfogni Magyarországon s Budapesten egyaránt: a piaci viszonyok fél évszázada az 1919-es, 133 napos intermezzótól eltekintve. Kapitalista szabad verseny viszonyai között fejlődött ki a székesfővárosban s környékén, majd párhuzamosan vidéken is - az eleinte "csak" szórakoztató iparágnak induló - a város közművelődési funkcióját gyarapító új kulturális intézmény. A mozival való ellátottság a városiasság, az urbanizáltság egyik fokmérője lett már az első világháború előestéjére. A rendkívül kiterjedt budapesti moziélet a magyar főváros világvárosi rangját is erősítette. A moziéletet éppúgy sújtották a gazdasági, politikai válságok, változások, háborúk, rendszerváltozások, mint a gazdaság és kultúra más területeit.
A hatalom hamar rájött, hogy mit jelent a film, mennyire lehet a mozgóképpel hatni az emberekre, mert a film úgymond a valóság leképezése, tehát a film a valóságot mutatja nekünk. Ha pedig azt látjuk a filmen, ami a valóság, akkor az majdnem olyan, mint az igazi, tehát az az igazság. Ha a néző igazságnak fogadja el azt, amit lát, akkor a filmmel manipulálni is lehet.
1896-1914: Ősmozi, avagy mutatványosból iparos, bódéból filmpalota
1896 a millennium éve. A Lumiere fivérek 1895. december 28-án Párizsban, a boulevard des Capucines 14. alatt megnyitották a világ első rendszeresen működő, nyilvános filmvetítő helyét, a Cinématographe Lumiere-t. Budapest a millenniumi kiállítással, a korszak prosperáló gazdaságával, innovációs lendületével, vállalkozó kedvű polgárságával az újdonságok, technikai találmányok gyors befogadására alkalmas hely. Néhány hónappal a párizsi "premier" után, 1896 áprilisában volt Budapesten az első mozgóképes előadás, a Váci utcában, egy ház külső falára vetítve. Az első mozi céljára bérelt helyiséget Sziklai Zsigmond nyitotta meg Ikonográf néven, 1896 júniusában, az Andrássy út 41. szám alatt, egy kalapüzlet helyén. Sziklai arra számított, hogy az Andrássy úti helyiség a kiállítás felé vezető forgalmas sugárúton nagyszámú néző becsalogatására lesz alkalmas. Ám tévedett. Az alacsony komfortú, fapados, egyszerű mutatványos vetítőhelyet az Opera és a neves színházak szomszédságában nem találta elég színvonalasnak az ott megforduló előkelő közönség, így a veszteséges vállalkozását néhány hónap után kénytelen volt bezárni. A kinematográfoknak, biográfoknak ugyanis az akkori csacska, rövid filmjeleneteikkel, teljesen egyszerű körülményeikkel igen alacsony volt a társadalmi megbecsültsége, presztízse, éppolyan mutatványnak számítottak, mint az alvó fakír, a bolhamutatványos vagy a gőzember. A Városligetben megnyitott vetítőhelyek - az Ősbudavárában (a mai Vidám Park területén) nyitott például bódémozit 1898-ban Décsi Gyula, a későbbi Mozgókép-Otthon (ma Művész mozi) tulajdonosa - sikeresek voltak a cselédek, bakák, őrmesterek, az egyszerűbb emberek között. Ez volt a kávéházi mozik, a sátormozik, a bódémozik időszaka.
Az első mozik a nagy népszórakoztató intézmények keretében, így a hagyományos pesti vigalmi negyedben is működtek: a Városligetben (például az Ősbudavára előbb említett Décsi-mozgója), az Andrássy út, a Király utca, a Rákóczi út környékén, kávéházakban vagy valamilyen más vendéglátó-ipari, szórakoztatóegység keretén belül létesültek.
A rövid életű próbálkozások mellett Ungerleider Mór és társa, Neumann József nyitott a Rákóczi úton lévő Velence kávéházban rendszeresen vetítő kinematográfot 1899-ben, majd néhány évi szünet után, 1918-ban átalakították, és igazi kőmozi lett, megszűnt mint kávéház. Ungerleiderék kávéháza jó helyen volt: a Keleti pályaudvar közelségében. A gazdag vidéki állatkereskedők, utazók és a "Csikágó" lakói: kispolgárok, prostituáltak, alvilági alakok körében nagyon népszerű volt. A Velence kávéház, 1918-tól Phönix mozi (később Rákóczi) lett Budapesten a leghosszabb életű kőmozi. Tisza moziként zárt be 1995-ben, 96 évvel megnyitása után. Ungerleiderék vállalkozása annyira jól ment, hogy 1908-ban megalapították az első magyar filmkereskedő és mozivállalatot, a Projektograph Rt.-t, mely több mozit üzemeltetett a fővárosban, sőt vidéken is. Ők voltak a többi mozi fő filmellátói, s még vetítőgépszervizt is üzemeltettek, mely egészen a háború végéig fennmaradt.
Ezzel egy időben egyre több mozi helyzete szilárdult meg, mind kevesebb engedélyes zárta be moziját fél év után. Megjelentek a későbbi nagy mozitulajdonos családok (például: Décsi, Fényes, Fisch). Fokozatosan eltűntek a vásártereken, üres telkeken felállított poros, fapados, igénytelen sátormozik (például: Boráros tér, Bomba - ma Batthyány - tér).
1906-tól megnyíltak az első önálló moziépületek. Az Ungerleider-Neumann vállalkozópáros volt a legfőbb befektető. Először a Projectograph (később Odeon) kezdett működni, majd az Apolló önálló filmpalotája nyitotta meg kapuit a mai Corvin Áruház helyén, mely utóbbi annyira népszerű lett, hogy néhány éven belül bővíteni kellett. A Projectograph Rt.-nek 1908-ban már tíz vetítőhelye volt a fővárosban. 1909-ben összesen 46 különböző mozgó várta a közönséget szerte a város területén.
Az 1910-es évekre sikk lett a moziba járás, a legmagasabb rangú arisztokraták, királyi hercegek is ostromolták a mozikat. Kialakultak a körúti, Rákóczi úti elegáns, előkelő, a színháztól átvett építészeti megoldásokat követő, zárt páholyos, díszes mozik (Fórum, Uránia, Royal Apolló). Ugyanakkor épültek a csőmozik is, melyeket bérházak üzlethelyiségeiből alakítottak át, választottak le. Ezek a - többnyire - másodhetes mozik a középrétegek, a kispolgárok mozijai lettek. A munkások, cselédek pedig a mellékutcákban, külső részeken lévő kis utánjátszók olcsóbb előadásaira váltottak jegyet.
1913-ra, a háború előestéjére már tekintélyes mozipark alakult ki a székesfővárosban. 114 mozijával és 29 962 férőhelyével akkoriban a világ nagyvárosai között az ezer lakosra eső moziférőhelyszám tekintetében Párizzsal, Londonnal együtt a mozival legjobban ellátott nagyvárosok közé tartozott Budapest (1. táblázat).
Város Berlin Budapest London Mozik száma 260 114 400 Lakosság (fő) 4 millió 910 ezer 7 millió
1. táblázat. Európai nagyvárosok mozijai 1913-ban
Míg a nyugat-európai nagyvárosokban az egy mozira jutó átlagos férőhelyszám 500-600 volt, addig nálunk 278, tehát a kis mozik: a 300, illetve az alatti ülőhelyszámúak voltak a fővárosban jellemzőek. Az első világháború után, főleg a harmincas évektől az átlagos férőhelyszám növekedett, egyre nagyobb mozik épültek.
Év/Ülőhely 300 alatt 300-600 601-1000 Átlaghelyszám 1914 81 16 2 278 1931 34 39 5 445 1937 32 40 3 494
2. táblázat. Ülőhely szerinti mozinagyság
A korabeli sajtó Budapestet már nem a kávéházak, hanem a mozik városaként kezdte emlegetni. Az impozáns adatok ellenére a moziüzemeltetés nem tartozott a legjobban jövedelmező üzletágak közé: egy 1913-as cikk szerint körülbelül harminc mozi volt igazán nyereséges, a többség örült, hogy rentábilis, s nem kell bezárnia. Így is tizenhárom kisebb (140-200 férőhelyes) mozi szűnt meg csak 1913-ban. A megoldás nagyobb, kényelmesebb mozik építése volt, de persze ezt csak tőkeerős tulajdonosok tehették meg. Az említett évben a tizenhárom megszűnttel szemben létesült hat új, 300 fő körüli befogadóképességgel.
Telephelyek
A fenti példák mutatják, hogy a kezdeti időkben is már, amikor a mozgókép, a mozi mint újdonság, különlegesség önmagában is vonzerőt jelentett, rendkívül fontos volt a jó pozicionálás, célcsoport-meghatározás és telephelyválasztás: mindig tudni kellett, kiknek, hol, milyen körülmények között, milyen "terméket" árulnak. Ez természetesen nem mindig sikerült, s a tapasztalatlanság is oka volt a kezdeti idők gyors fluktuációjának: sok kérészéletű mozi létesült, melyek közül jó néhány fél-egy év után örökre bezárt. A szakma folyamatosan tanult, s a jó kereskedőérzékkel megáldott tulajdonosok maradtak fenn, akik autodidakta módon kitanulták a mesterséget. Ez nem magyar vagy fővárosi sajátosság: az egész világon így fejlődött ez az új, eleinte inkább csak szórakoztató, semmint kultúraközvetítő iparág vagy kereskedelmi tevékenység.
Az 1913-as kerületi adatokból kitűnik (3. táblázat) és a térképünkről látszik (Budapest mozihálózata 1914-ben), hogy a hagyományos mozitengely a másodlagos kereskedelmi zónára települt, és azt a Rákóczi út-Nagykörút tengellyel lehet jellemezni, elsősorban a Blaha Lujza tér körüli maximális sűrűsödési góccal.
Kerület (korabeli számozás szerint) / Mozik száma
I. 9 II. 6 III. 5 IV. 3 V. 6 VI. 25 VII. 27 VIII. 22 IX. 9 X. 2
3. táblázat. Budapesti mozik száma kerületenként 1913-ban
Az akkor tíz kerületből álló Budapest mozijainak kétharmad része a VI., VII. és VIII. kerületben volt található. A külső, lazább beépítésű részeken jóval kevesebb mozi volt. Ott is a közlekedés szempontjából jó fekvésű kereszteződések mellé települtek. Megállapítható, hogy az akkori alacsony bérű munkások telepei, a sok esetben nyomorszinten tengődő emberek lakóhelyei nem vonzották a mozikat. A viszonylag jó városi tömegközlekedés (főleg a kötött pályás vonalak: villamos, HÉV) ellenére nem volt jellemző a távolabbi mozik felkeresése, kicsi volt a térbeli mobilitás, valószínűleg a jegyárak és a zsúfolt vonalak, valamint az éjszakai közlekedés hiánya miatt. Így mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi moziba igyekezett, ha filmélményre vágyott. (Még a hatvanas években is az emberek nagy része a lakásban töltötte a szabad idejét, csak olyan szórakozási lehetőségek késztették kimozdulásra, melyek lakásától tizenöt percen belül gyalog vagy tömegközlekedéssel elérhetőek voltak.) Ez alól csak a tehetősebbek, az arisztokraták, nagypolgárok, főtisztviselők jelentettek kivételt, akik megtehették, hogy kényelmesen, konflissal, netán saját hintóval hajtassanak a premier-filmpaloták egyikébe.
Feltűnő s a fent említettektől nem független jelenség, hogy Budán ekkor, s a későbbiekben is, kevés volt a mozi, s ez nem nagyon változott a későbbi korszakokban sem (kivéve napjainkat). A laza beépítettségű budai hegyvidéki villanegyedek praktikusan már akkor is a külső lakóövhöz tartoztak, az úri középosztály által lakott Várnegyed és környéke (belső lakóöv) pedig sose tartozott hagyományosan a szórakozónegyedek közé. Hátrányos adottság a budai területeknél a közlekedést nehezítő természetföldrajzi tagoltság is. Mindezen tényezők meggyőződésem szerint befolyásolták a mozik diszlokációját, így főleg a sűrű beépítettségű, jó közlekedésű budai körút mentén találunk néhány mozit.
A mozik látogatóinak társadalmi rétegződésére következtethetünk az eladásra kerülő mozik hirdetéseinek szövegeiből (1913): "a legelőkelőbb negyedben", "munkásnegyedben olcsó házbérrel és lakással", "munkásnegyedben, mely nyáron is megtelik". A másik fontos szempont a hirdetéseknél a forgalmi fekvés: "kitűnő forgalmú", "Budapest legforgalmasabb helyén".
A főváros akkori agglomerációjában, a későbbi külső kerületekben is épültek szép számmal mozik. Itt az építészeti adottságok is kedvezőbbek voltak, hiszen a belterületi bérházban statikai okok miatt nem nagyon lehetett 300 személyesnél nagyobb a nézőtér, csak önálló épület vagy erre a célra tervezett bérház esetén (ez utóbbiakra is lesz bőven példa). A lazább beépítésű területeken önálló épületeket emeltek kifejezetten filmszínház céljára, amelyek nem mindig váltották be a reményeket, mert csak a helyi, többnyire szegény munkás, kistisztviselő lakosságra számíthattak. Sokuk egy-két év után bezárt, de becslések szerint a fele túlélte az első világégést. A hosszú életre szép példa a Plútó mozi, mely 1911-ben már állott a Kerepesi úton. 1964-ben esett áldozatul az Örs vezér tér környéki nagy lakótelep-építés előtt meginduló területrendezési, szanálási hullámnak, s a 277 férőhelyes mozgó - akkor már Rátkai néven - végleg bezárta kapuit.
Az írás alapjául szolgáló szakdolgozatot az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatta.
A televíziózás kronológiája
1919. július 7. 30 soros állókép tévéközvetítését mutatja be Budapesten Mihály Dénes.
1924. február 27. Az MFI (Magyar Film Iroda Rt.) bemutatja első filmhíradóját.
1928. július 2. A Jenkins Laboratories rövidhullámú adója megkezdi rendszeres "rádiófilm" közvetítéseit az USA keleti partja számára.
1928. november 20. Németországban kísérleti tévéadások kezdődnek.
1929. augusztus 20. A BBC először közvetít Baird 30 soros rendszerében kísérleti televízióadást. Az első műsorok 30 percesek voltak.
1930. március 31. Az első 30-soros tévéadás a képhez szinkronizált hanggal a BBC-nél.
1931. május 2. Az első kísérleti tv-sugárzás Moszkvában.
1934. november 15. A kis sorszámú (30 soros), Nipkow-tárcsás tv első rendes adása Moszkvában.
1936. augusztus 1-6. A berlini olimpián készül az első "filmklip", és ekkor sugározzák az első európai tévéadást.
1936. november 2. A BBC televízióadásának indulása 405 soros rendszerben, 3 MHz-es, csúcstechnológiájú, széles sávú átvitellel.
1947. március 25. Délben televidphon (televízió)-kísérlet a Magyar Rádió 1. stúdiójában.
1954. január 29. Heti két adással elkezdi a tévéműsorok kísérleti (még nem rendszeres) sugárzását a Magyar Televízió.
1955. szeptember 22. A brit ITV indulása
1957. május 1. Az MTV hivatalosan megkezdi adását a május 1-jei felvonulás közvetítésével.
1957. június 2. A Magyar Televízió Képes Híradójának, a tv-híradó ősének első adása.
1962. július 10. Telstar-1: tv-képek első műholdas közvetítése az USA-ból Angliába és vissza.
1963. július 26. A Syncom-2, az első geostacionárius pályán levő távközlési műhold felbocsátása.
1967. július 1. A rendszeres színes tévéadások kezdete a BBC2-n. (a BBC1 és az ITV 1969. november 15-én követi)
1989. február 5. A Sky műholdas tévéadások indulása Nagy-Britanniából.
1998. október 31. A digitális Sky műholdas tévéadások indulása Nagy-Britanniában.
1998. november 15. A brit digitális földi tévéadások indulása / ONdigital indulás
Adatbank: Tévéelőfizetők száma Magyarországon
Televízió-előfizetők száma Magyarországon, 1958-1997| Év | Ezer db |
| 1958 | 16 |
| 1959 | 53 |
| 1960 | 104 |
| 1961 | 206 |
| 1962 | 325 |
| 1963 | 417 |
| 1964 | 675 |
| 1965 | 831 |
| 1966 | 996 |
| 1967 | 1169 |
| 1968 | 1397 |
| 1969 | 1596 |
| 1970 | 1769 |
| 1971 | 1943 |
| 1972 | 2085 |
| 1973 | 2199 |
| 1974 | 2295 |
| 1975 | 2390 |
| 1976 | 2477 |
| 1977 | 2557 |
| 1978 | 2633 |
| 1979 | 2702 |
| 1980 | 2766 |
| 1981 | 2806 |
| 1982 | 2838 |
| 1983 | 2864 |
| 1984 | 2895 |
| 1985 | 2911 |
| 1986 | 2930 |
| 1987 | 2958 |
| 1988 | 2940 |
| 1989 | 2944 |
| 1990 | 2929 |
| 1991 | 2852 |
| 1992 | 2763 |
| 1993 | 2819 |
| 1994 | 2737 |
| 1995 | 2665 |
| 1996 | 2535 |
| 1997 | 2590 |
| << A rádió története | A digiális sötétség kora >> |
