Metafizika

6. fejezet: Lehetséges világok



1. A lehetséges világok fogalma

1.1. Természetes meggyőződéseink

Ahogy természetes világképünkhöz tartozik, hogy léteznek fizikai tárgyak és azok tulajdonságai, ugyanúgy természetes világképünk része az is, hogy úgy gondoljuk: a legtöbb dolog lehetne másmilyen, mint amilyen valójában, és történhetne másképpen, mint ahogyan ténylegesen történik. Például: az előttem levő asztal barna, de lehetne éppenséggel fekete is. Mit jelent ez? Azt, hogy ha bizonyos dolgok a világban másként alakultak volna, mint ahogyan ténylegesen alakultak, és az asztalos történetesen nem barnára, hanem feketére festi ezt az asztalt, akkor ez az asztal most fekete volna és nem barna. Másik példa: a Második Világháború 1945-ig tartott, de tarthatott volna 1946-ig is. Mit jelent ez? Azt, hogy ha a világban bizonyos dolgok másképp alakultak volna, mint ahogyan ténylegesen alakultak, és mondjuk az Egyesült Államok nem dob 1945 augusztusában atombombákat Japánra, akkor a Második Világháború elhúzódhatott volna akár 1946-ig is. Általánosan fogalmazva: amennyiben úgy gondoljuk, hogy p kijelentés lehetséges, azaz p-nek fennállhat az esete, akkor úgy gondoljuk: van a dolgok elrendezésének olyan módja, amelyben p fennáll. Természetesen: a dolgok elrendezésének olyan módja is van, amelyben p nem áll fenn.

Ahogy természetes világképünk része az, hogy bizonyos dolgokról úgy gondoljuk, hogy lehetnének másképpen is, mint ahogyan ténylegesen vannak, ugyanúgy természetes világképünk része az is, hogy bizonyos dolgokról viszont úgy gondoljuk, hogy nem lehetnének másképp, mint ahogyan ténylegesen vannak, ugyanis szükségszerűen vannak úgy, ahogyan ténylegesen vannak. Ilyen szükségszerű dolgoknak gondoljuk például a matematikai és a logikai igazságokat. Például: a „2 + 2 = 4" olyan fajta dolog, amely nem lehetne másképp, mint ahogyan ténylegesen van; azaz bármilyen más módon volnának is a világban a dolgok, mint ahogyan ténylegesen vannak, attól még „2 + 2 = 4" igaz volna. Másképpen fogalmazva: nem tudnának a dolgok olyan módon lenni, hogy a „2 + 2 = 4" kijelentés hamis legyen. Megint csak másképpen fogalmazva: a „2 + 2 = 4" kijelentés minden körülmények között igaz, és semmilyen körülmények között nem hamis.

 

1.2. A lehetséges világok sztenderd meghatározása

Mindenekelőtt hadd szögezzem le (nehogy úgy tűnjön, hogy kisajátítom a metafizika számára a lehetséges világok fogalmát!): lehetséges világokról a metafizikán kívül a nyelvfilozófiában és a formális szemantikában is beszélünk. Ez utóbbiakkal most nem foglalkozom.

A lehetséges világok fogalma a metafizikában a fentebbi, valamennyiünk által elfogadott megfontolásokra támaszkodik; a lehetséges világokról szóló beszéddel a mindennapi, természetes modális meggyőződéseinket tesszük explicitté. A „lehetséges világok" terminus ugyanis semmi egyéb, mint ontológiai szakkifejezés arra a módra, ahogyan a dolgok lehetnek. Az a mód, ahogyan a mi világunkban a dolgok vannak (az előttem fekvő asztal barna, a Második Világháború 1945-ben ért véget stb.) csak egyetlen mód, ahogyan a dolgok lehetnek. A dolgok lehetnének (lehettek volna) más módon is, mint amilyen módon ténylegesen vannak. E módokat, ahogyan a dolgok lehetnek illetve lehetnének, nevezzük lehetséges világoknak.

Félreértés ne essék: lehetséges világokon nem az egyes lehetséges helyzeteket értjük, mint például azt, hogy az előttem levő asztal fekete, vagy hogy a Második Világháború 1946-ig tartott, hanem annak a teljes módját, ahogyan a dolgok lehetnének! (Each possible world is a complete way that everything could be.) Ez annyit jelent, hogy egy lehetséges világ lehetséges helyzetek rendszere; egy lehetséges világ olyan helyzetek összessége, melyek együttesen fennállhatnak.

 

1.3. Szükségszerűség, lehetségesség, kontingencia

A lehetséges világok fogalmának segítségével módunkban áll értelmezni a „szükségszerűen igaz, hogy...", „lehetséges, hogy...", „kontingensen igaz, hogy..." kezdetű modális kijelentéseinket. Mégpedig úgy, hogy kvantifikáló kifejezéseket lehetséges világokra alkalmazunk. A „szükségszerű" esetében univerzális, a „kontingens" és a „lehetséges" esetében pedig egzisztenciális kvantort. Ekképp:

(1) Egy p propozíció akkor szükségszerűen igaz, ha p minden lehetséges világban igaz.

Például: a „szükségszerűen igaz, hogy 2 + 2 = 4" kijelentés a lehetséges világok terminológiájában kifejezve annyit tesz: „minden lehetséges világban igaz, hogy 2 + 2 = 4".

(2) Egy p propozíció akkor lehetségesen igaz, ha van olyan lehetséges világ, amelyben p igaz.

Például: az a kijelentés, hogy „lehetséges, hogy agy vagyok egy tápoldattal teli tartályban" a lehetséges világok terminológiájában annyit tesz: „van olyan lehetséges világ, amelyben agy vagyok egy tápoldattal teli tartályban".

(3) Egy p propozíció akkor kontingensen igaz, ha van olyan lehetséges világ, amelyben p igaz, és van olyan lehetséges világ, amelyben p hamis.

Például: az a kijelentés, hogy „kontingensen igaz, hogy az előttem levő asztal barna" a lehetséges világok terminológiájában kifejezve annyit tesz, hogy „ebben a lehetséges világban az előttem levő asztal barna, de van olyan lehetséges világ is, amelyben az előttem levő asztal nem barna".

Vedd észre: az a különbség a lehetségesség és a kontingencia között, hogy a szükségszerű igazságok egyúttal lehetségesek is, azonban nem kontingensek!



2. De dicto és de re modalitások

De dicto modalitáson olyan modalitást értünk, ahol a „szükségszerű", illetve „lehetséges" modális operátor a kijelentés egészére vonatkozik. Ekképpen: „szükségszerű, hogy p", „lehetséges, hogy p". Amikor tehát de dicto értelemben beszélünk modalitásról, akkor ezzel egy kijelentés bizonyos tulajdonságáról beszélünk, arról a tulajdonságáról, hogy szükségszerűen vagy lehetségesen igaz. Az eddigiek során mindvégig de dicto modalitásokról volt szó, és ezeket a de dicto modális mondatokat a világok feletti kvantifikációval értelmeztük.

A de dicto modalitásokat meg kell különböztetni a de re modalitásoktól. A de re modalitások nem propozíciókra vonatkoznak, hanem arra, hogy egy adott tárgy (vagy individum) egy adott tulajdonságával lényegileg rendelkezik-e avagy sem. Más szavakkal: a de re modalitások arra a módra vonatkoznak, ahogyan egy adott tárgyhoz (vagy individumhoz) egy adott tulajdonság tartozik, azaz lényegileg (szükségszerűen) vagy csak akcidentálisan (kontingensen). Plauzibilisnek tűnik például azt gondolni, hogy Szókratészhez szükségszerűen tartozik az embernek levés tulajdonsága, azaz Szókratész szükségszerűen instanciálja az embernek levés tulajdonságát, de csak kontingensen tartozik az a tulajdonság, hogy Platón tanára, vagyis csak kontingensen istanciálja a Platón tanárának levés tulajdonságát.

Világosabb lesz a de dicto és a de re kontextus megkülönböztetése, ha példamondatokkal szemléletem. Vegyük azt a kijelentést, hogy „naprendszerünkben a bolygók száma kilenc". (Ne foglalkozzunk most azzal, hogy újabban egyes csillagászok vitatják a Plutó bolygó mivoltját, és így azt állítják, hogy naprendszerünkben összesen csak nyolc bolygó van.) E kijelentéssel kapcsolatba a következő de dicto és de re kijelentéseket állíthatjuk:

(1) De dicto kontextusban: „szükségszerű, hogy a naprendszerünkben a bolygók száma nagyobb, mint hét".

(2) De re kontextusban: „e naprendszer bolygóinak száma szükségszerűen nagyobb mint hét".

Világos a különbség a de re és a de dicto kontextus között. Míg az (1) (de dicto) kijelentés hamis, ugyanis nem szükségszerűen igaz az, hogy naprendszerünk bolygóinak száma nagyobb, mint hét, hiszen lehetséges volna, hogy naprendszerünk csak öt bolygót tartalmazzon, vagyis van olyan lehetséges világ, melyben a naprendszerünkben kevesebb, mint hét bolygó található, addig a (2) (de re) kijelentés igaz, ugyanis a kilenc (melyre úgy referáltunk, hogy a „bolygók száma a naprendszerünkben") szükségszerűen nagyobb hétnél.

Nézzünk egy fordított esetet. Vegyük azt a kijelentést, hogy „Laura Bush nem hajadon". E kijelentéssel kapcsolatban a következő de dicto és de re kijelentéseker állíthatjuk:

(3) De dicto kontextusban: „szükségszerű, hogy a First Lady nem hajadon".

(4) De re kontextusban: „a First Lady szükségszerűen nem hajadon".

Ebben az esetben a (3) (de dicto) kijelentés igaz, ugyanis a First Lady definíciószerint nem más, mint az adott ország elnökének a felesége, vagyis analitikusan igaz, hogy „a First Lady nem hajadon", ezzel szemben a (4) (de re) kijelentés hamis, mert az a nő, akire a kijelentésben a „First Lady" kifejezéssel referálunk, nem szükségszerűen ment férjhez. Lehetséges lett volna, hogy zárdába vonul és apáca lesz, vagyis van olyan lehetséges világ, melyben az illető nő zárdába vonul és apácaként él, azaz hajadon marad.

Mármost annak analógiájára, hogy egy kijelentés igaz bizonyos lehetséges világokban és hamis más lehetséges világokban, mondhatjuk azt, hogy egy adott tárgy létezik bizonyos lehetséges világokban és nem létezik más lehetséges világokban. Az ugyanis, hogy milyen tárgyak léteznek, annak a függvénye, hogy épp mely lehetséges világ(ok)ról van szó. Más szavakkal: ha vesszük az összes lehetséges világot, akkor bizonyos tárgyak léteznek bizonyos lehetséges világokban, de nem léteznek másokban. Én (mármint Tőzsér János) létezek bizonyos lehetséges világokban, de mivel nem vagyok szükségszerű létező, vagyis olyan dolog, amely minden lehetséges világban létezik, vannak olyan lehetséges világok, amelyben nem létezem.

A következőképpen dönthetjük el, hogy egy adott tárgynak melyek a lényegi vagy szükségszerű tulajdonságai és melyek az akcidentális vagy kontingens tulajdonságai. Nézzük először a lényegi vagy szükségszerű tulajdonságok esetét:

Ha a tárgy lényegileg vagy szükségszerűen rendelkezik F tulajdonsággal, akkor (i) ebben a világban a F, és (ii) minden lehetséges világban, amelyben a létezik, a F. Más szavakkal: F lényegi vagy szükségszerű tulajdonsága a-nak akkor és csak akkor, ha nem létezik olyan lehetséges világ, amelyben a létezik, de a nem F.

E meghatározás szerint: az a de re kijelentés, hogy „Szókratész szükségszerűen ember", azt jelenti, hogy minden olyan lehetséges világban, amelyben Szókratész létezik, Szókratész instanciálja az embernek levés tulajdonságát. Illetve: nem létezik olyan lehetséges világ, amelyben Szókratész ugyan létezik, de nem instanciálja az embernek levés tulajdonságát.

Most nézzük az akcidentális vagy kontingens tulajdonságok esetét:

Ha a tárgy akcidentálisan vagy kontingensen rendelkezik F tulajdonsággal, akkor (i) ebben a világban a F, de (ii) van legalább egy lehetséges világ, amelyben a létezik, de a nem F.

E meghatározás szerint: az a de re kijelentés, hogy „Szókratész akcidentálisan rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy Platón tanára", azt jelenti, hogy ebben a világban Szókratész Platón tanára, de van(nak) olyan lehetséges világ(ok), mely(ek)ben Szókratész létezik, azonban nem Platón tanára.

A nézetet, mely szerint a tárgyak rendelkeznek lényegi tulajdonságokkal, esszencializmusnak nevezzük. És még egyszer: a tárgy F tulajdonsága akkor esszenciális tulajdonság, ha minden lehetséges világban, amelyben a létezik, a F.



3. A lehetséges világok ontológiai státuszának problémája

Az eddigiekben a lehetséges világok fogalmát pusztán heurisztikus értelemben használtam, és nem foglalkoztam a lehetséges világok természetével, vagyis azzal a kérdéssel, hogy metafizikai státusukat tekintve mik is tulajdonképpen a lehetséges világok. E fejezet hátralevő részében ezzel a kérdéssel foglalkozom.

A lehetséges világok metafizikai státusa kapcsán az elméletek két fő típusát kell megkülönböztetni: realista és antirealista elméleteket. Az antirealisták szerint nem léteznek lehetséges világok. A lehetséges világokról való beszéd pusztán heurisztikus eszköz vagy modell arra nézvést, hogy megértsük a mindennapi modális kijelentéseinket, az olyanokat mint hogy „az előttem levő asztal lehetne fekete". A realisták szerint ezzel szemben ontológiailag el kell köteleződnünk a lehetséges világok létezése mellett. Mármost ha elköteleződünk a lehetséges világok létezése mellett, akkor azt állítjuk: nem a mi világunk az egyetlen világ, amely létezik, vagyis azt, hogy a mi világunk csak egyetlenegy a számtalan létező lehetséges világ közül. Vagyis: az a mód, ahogyan a mi világunkban a dolgok vannak, csak egyetlen módja annak, ahogyan a dolgok lehetnek; számtalan más mód is létezik, ahogyan a dolgok lehetnének. Ha tehát elköteleződünk a lehetséges világok létezése mellett, akkor tagadjuk azt, hogy a lehetséges világokról szóló beszéd pusztán kényelmes, heurisztikus segédeszköze annak, hogy jobban megértsük a mindennapi modális kijelentéseinket. Következésképpen: ha elkötelezzük magunkat a lehetséges világok létezése mellett, akkor a lehetséges világok mint létezők természetéről is számot kell adnunk.

A lehetséges világok metafizikai státusa vonatkozásában napjainkra három meghatározó elmélet kristályosodott ki: a filozófusok legnagyobb része e három valamelyikét képviseli. Az antirealisták fikcionalisták, vagyis azt állítják, hogy a lehetséges világokat az olyan fikcionális entitások mintájára kell értelmezni, mint Harry Potter, Zsákos Bilbó vagy Obi-Wan Kenobi. A realisták vagy genuin realisták, azaz úgy gondolják, hogy a lehetséges világok éppen olyan genuin, konkrét entitások, mint ez a világ, vagy ersatzrealisták, és úgy vélik, hogy a lehetséges világok pusztán absztrakt entitások. (Az „Ersatz" kifejezés németül „pótlék"-ot jelent; az „ersatzrealizmus" megnevezés tehát a genuin realizmus álláspontja felől nyer értelmet; azt jelenti, hogy a genuin realizmus perspektívájából a lehetséges világok mint absztrakt entitások csak amolyan világpótlékok (world-surrogates). E fejezet hátralévő részében ezt a három elméletet mutatom be. (M. J. Cresswell (1972/1979) és David Armstrong (1989, 1997) úgynevezett modális kombinatorizmusával, valamint Takashi Yagisawa úgynevezett modális dimenzionalizmusával (2002) nem foglalkozom.)

Mint látni fogod: a két realista elmélet tárgyalása lényegesen nagyobb hangsúlyt kap. Ennek egyrészt az az oka, hogy egy realista elméletet általában hosszabb kifejteni, mint egy antirealistát, másrészt az, hogy e két elmélet bemutatása kapcsán különösen jó alkalom nyílik megmutatni, hogy a modalitással kapcsolatos intuitív meggyőződéseink hogyan kapcsolódnak a metafizika más problémái kapcsán meglévő intuitív meggyőződéseinkhez. Más szóval: betekintést nyerhetünk abba, hogyan függnek össze a különböző ontológiai kategóriák egymással.



4. Fikcionalizmus

4.1. Miért nem lehet minden további nélkül tagadni a lehetséges világok létezését?

Természetesnek tűnik azt gondolni, hogy a lehetséges világokról szóló beszéd tényleg nem egyéb, nem több mint hasznos, kényelmes, célravezető, heurisztikus módja annak, hogy a mindennapi modális állításaink jelentését olyan állításokkal fejezzük ki, melyekben nem szerepelnek modális terminusok. Amikor tehát egy „lehetséges, hogy p" típusú mondatot úgy fejezünk ki, hogy „van olyan lehetséges világ, amelyben p", akkor ez utóbbival pusztán csak parafrazeáljuk, átfogalmazzuk az előbbi mondatot. Következésképpen: annak ellenére, hogy a lehetséges világok terminológiája tényleg fontos eszköz a kezünkben ahhoz, hogy megértsük illetve modelláljuk a mindennapi modális kijelentéseinket, a lehetséges világok ontológiai státuszának kérdéséből nem kell különösebb ügyet csinálni. Egyszerűen: nem léteznek lehetséges világok; nem létezik az entitásoknak olyan osztálya, melyet lehetséges világoknak nevezünk. Mivel pedig nem léteznek lehetséges világok, metafizikai természetük vizsgálata nem ró ránk további feladatot. (E természetes nézetet nevezik még modális deflácionalizmusnak is.)

Az egyik legfontosabb megfontolás, ami e (természetes) nézet mellett felhozható az, hogy ontológiailag takarékos álláspont. E nézet híve Occam borotvájára hivatkozhat: egy jelenség magyarázata során nem szabad szaporítani a létezőket mint magyarázó entitásokat, amennyiben azok létezése feltételezése nélkül is boldogulunk. E nézet híve úgy gondolja: minden további nélkül boldogulunk a lehetséges világok létezése nélkül is.

E természetes nézet azonban majdnem bizonyosan nem tartható. A fő probléma vele a következő: ha azt állítjuk, hogy (1) a lehetséges világokról szóló kijelentéseink a számunkra ismerős modális kijelentések puszta átfogalmazásai, vagyis egy lehetséges világokról szóló kijelentésnek ugyanaz a jelentése, mint egy számunkra ismerős modális kijelentésnek, és (2) a számunkra ismerős modális kijelentéseket a szó szoros értelmében igaznak tekintjük, akkor a lehetséges világokról szóló beszédünket is a szó szoros értelmében igaznak kell tekintenünk, vagyis azt kell állítanunk, hogy léteznek lehetséges világok.

Ezt könnyű belátni. Vegyük a következő, mindennapi modális kijelentést:

(1) Garri Kaszparov lehetne két méter magas.

A természetes nézet szerint az (1) jelentését tekintve azonos a következő kijelentéssel:

(2) Van olyan lehetséges világ, amelyben Garri Kaszparov két méter magas.

Mármost ha (1) a szó szoros értelmében igaz, és (1) és (2) ugyanazt jelenti, akkor igenis el kell köteleződnünk a lehetséges világok létezése mellett, ugyanis a (2)-ből logikailag következik, hogy:

(3) Van legalább egy lehetséges világ.

Ha konklúzív ez az (igen egyszerű) okfejtés, és valószínűleg az, akkor ez azt mutatja: nem beszélhetünk a lehetséges világok létezéséről teljesen ártatlanul; nem állíthatjuk, hogy a lehetséges világokról való beszédünk a természetes modális kijelentéseink puszta átfogalmazásai.

 

4.2. Hogyan lehetünk antirealisták?

Legyünk fikcionalisták! A modális fikcionalisták (például: Rosen 1990, 1993, 1995, Noonan 1994, Menzies and Pettit 1994, Divers 1999) szerint a lehetséges világok fikcionális entitások. A következőről van szó. Vegyük a következő mondatot:

(1) Van egy varázslófiú (tudniillik Harry Potter), akit Voldemort el akar pusztítani.

Az (1) mint egzisztenciális kijelentés a szó szoros értelmében véve hamis, ugyanis Harry Potter nem létezik. Ha azonban az (2)-t úgy tekintjük, mint egy meghatározott fikció (nevezetesen: a Harry Potter fikció) egy mondatát, akkor igaz mondatot kapunk:

(2) A Harry Potter fikció szerint van egy varázslófiú, akit Voldemort el akar pusztítani.

Mi is történt? Az, hogy az egzisztenciális kvantifikációt „a Harry Potter fikció szerint..." hatókörébe utaltuk. Mit nyertünk ezzel? Azt, hogy úgy tehetünk, mintha létezne Harry Potter, és „színlelhetjük" azt, hogy bizonyos kijelentések igazak Harry-ről (például az a kijelentés, hogy „Harry Pottert Voldemort el akarja pusztítani"), holott tudjuk, hogy nem létezik Harry Potter, és ennélfogva nem lehet róla szó szerint igaz kijelentést tenni.

A fikcionalisták szerint a lehetséges világokról szóló beszédünket az olyan fiktív entitásokról szóló beszéd analógiájára kell értenünk, mint amilyen Harry Potter. Vegyük a következő modális kijelentést:

(3) Garri Kaszparov lehetne két méter magas.

A fikcionalisták szerint e mondat jelentése - ellentétben a természetes/deflácionalista nézettel - nem azonos a következőével:

(4) Van olyan lehetséges világ, amelyben Garri Kaszparov két méter magas.

Miért nem azonos? Azért nem, mert a (3) kijelentés a szó szoros értelmében igaz, a (4) kijelentés azonban - lévén éppen úgy nem léteznek lehetséges világok, mint ahogy Harry Potter sem létezik - a szó szoros értelmében véve hamis. Hogyan kell a lehetséges világok fogalmaiban parafrazeálni a (3) kijelentést, hogy igaz kijelentést kapjunk? Ekképp:

(5) A lehetséges világok fikciója szerint van olyan lehetséges világ, amelyben Garri Kaszparov két méter magas.

Általánosan megfogalmazva a fikcionalizmus tézisét:

(6) Lehetséges, hogy p = A lehetséges világok fikciója szerint van olyan világ, amelyben p.

A fikcionalista szerint e megoldás erénye az, hogy ugyanúgy beszélhetünk lehetséges világokról, és élvezhetjük ennek valamennyi teoretikus gyümölcsét, mint azok, akik elkötelezték magukat a létezésük mellett, anélkül azonban, hogy felvállalnánk azt a terhet, melyet a lehetséges világok melletti ontológiai elkötelezettség jelent. A fikcionalista stratégia ugyanis lehetővé teszi számunkra, hogy úgy tegyünk, mintha léteznének lehetséges világok, melyekről bizonyos kijelentések igazak. Mondhatjuk például azt, hogy „van olyan lehetséges világ, amelyben Garri Kaszparov két méter magas". Ehhez mindössze az kell, hogy e kijelentés elé gondoljuk „a lehetséges világok fikciója szerint..." prefixumot.

Egyszóval: ahogy megmondhatjuk azt, hogy milyen volna Harry Potter, ha létezne olyan dolog, mint Harry Potter, ugyanúgy meg tudjuk mondani, hogy milyen volna egy lehetséges világ, ha léteznének olyan dolgok, mint lehetséges világok. Csakhogy: ahogyan nem létezik Harry Potter, éppen úgy nem léteznek lehetséges világok sem.



5. Genuin realizmus

5.1. A lehetséges világok természete

A genuin vagy robusztus realizmus szerint (Lewis 1973, 1986) - szemben az antirealista fikcionalizmussal - léteznek lehetséges világok. Mégpedig, és ettől genuin vagy robusztus realizmus az elmélet neve, a lehetséges világok metafizikai státusukat tekintve pontosan ugyanolyanok mint az aktuális világ, vagyis az a világ, amelyben élünk. Következésképpen ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyenek a lehetséges világok, akkor erről nem kell különösebben sokat elmélkednünk. Elegendő körülnézni a világunkban; a lehetséges világok ugyanis éppen olyanok, mint az a világ, amelyben élünk.

Miért, milyen a mi a világunk? Lewis szerint a világunk „egy nagy fizikai tárgy" (1986: 1). Lewis ezzel azt állítja: a világunk metafizikai-kategoriálisan nem különbözik a mindannyiunk számára ismerős fizikai tárgyaktól. Ahogy egy mindannyiunk számára ismerős fizikai tárgy nem egyéb, mint (téridőbeli) részeinek (mint konkrét partikuláréknak) a mereológiai összege, ugyanúgy a világunk sem egyéb, mint (egymással téridőbeli és oksági viszonyban álló) részeinek (mint konkrét partikuláréknak: naprendszereknek, bolygóknak, állatoknak, embereknek, növényeknek, ásványoknak stb.) a mereológiai összege. Az egyedüli különbség a számunkra ismerős fizikai tárgyak és a világunk között az, hogy a világunk sokkal nagyobb, mint a számunkra ismerős fizikai tárgyak: a világunk ugyanis a leginkluzívebb vagy legkomprehenzívebb fizikai tárgy (1986: 1). Egyszóval: a világunk nem egy óriási tartály, amely ilyen és ilyen konkrét partikulárékat tartalmaz, hanem mindazon konkrét partikulárék maximális vagy teljes mereológiai összege, melyek között téridőbeli és oksági viszonyok állnak fenn.

Mármost mivel (1) a többi lehetséges világ ugyanolyan fajtájú dolog, mint ez a világ, és mivel (2) ez a világ egy nagy fizikai tárgy, ennélfogva a genuin realizmus szerint a lehetséges világok is nagy fizikai tárgyak, azaz téridőbeli és oksági viszonyban álló konkrét partikulárék maximális vagy teljes mereológiai fúziói. Természetesen léteznek olyan lehetséges világok, amelyek nagyon különböznek a mi világunktól. Léteznek például olyan lehetséges világok, amelyekben a mi világunkhoz képest nagyon különbözőek a fizikai törvények, és mondjuk a tárgyak felfelé „esnek". Lewis genuin realizmusa szerint azonban annak ellenére, hogy e lehetséges világok nagymértékben különböznek a mi világunktól, e különbség „mégsem kategoriális különbség" (1986: 2). Miért? Azért, mert ezek a lehetséges világok is ugyanolyan metafizikai státusú entitásokat tartalmaznak, mint a mi világunk: konkrét partikulárékat vagyis fizikai tárgyakat. David Lewis szavaival összefoglalva:

Ha valaki megkérdezi, miféle dolgok [a lehetséges világok], [a] kérdezőt egyszerűen csak arra kérhetem, ismerje be, hogy tudja, miféle dolog a mi világunk, az aktuális világ, majd megmagyarázhatom, hogy a többi világ is afféle dolog, nem eltérő fajtájú, csak a történései különböznek. (1979/2004: 92)

Bizonyára felmerült benned a kérdés: nem félrevezető-e a genuin realizmus értelmében lehetséges világokról beszélni, amikor ezek éppen úgy léteznek, mint a mi világunk, és éppen olyan metafizikai státusúak, mint a mi világunk? De, és ezért a továbbiakban nem is lehetséges világokról, hanem egyszerűen világokról fogok beszélni.

Hány világ létezik? A genuin realista szerint annyi világ létezik, ahány módon az aktuális világ lehetne másmilyen. Mivel számtalan módon lehetne az aktuális világ másmilyen, számtalan világ létezik.

Hol vannak ezek a világok és milyen viszonyban vannak egymással? A genuin realista szerint a világok között nincsen sem térbeli távolság, sem időbeli különbség, és okságilag sem hatnak egymásra. Nem úgy kell tehát elképzelni a világokat, mint egymástól nagyon távoli csillagrendszereket, melyeket távcsővel azért megfigyelhetünk. Az általunk megfigyelhető távoli csillagrendszerek ugyanis szintén a mi világunk részei, viszont a többi világ nem része a mi világunknak, és így nem megfigyelhető. A többi világ pontosan ugyanolyan önállóan létező entitás, mint a mi világunk, de a mi világunktól tér-időbelileg és okságilag elzárt. Következésképpen a világok között nem lehetséges átfedés (overlap) sem, vagyis nem létezhetnek olyan konkrét partikulárék, melyek egyszerre több világnak is a részei.

Azzal, hogy Lewis a világokat téridőbeli és oksági viszonyban álló konkrét partikulárék teljes vagy maximális mereológiai összegeként érti, kizár bizonyos világokat, melyek létezését prima facie elfogadnánk. Egyrészt tagadja az olyan világok létezését, melyek bizonyos, egymástól okságilag elzárt szigetvilágokból állnak, azaz nem engedi meg olyan világok létezését, melynek részei között nincsen semmiféle oksági kapcsolat. Másrészt tagadja az olyan világ vagy világok létezését, melyekben nem léteznek konkrét partikulárék. Visszautasítja tehát a metafizikai nihilizmust, mely szerint lehetséges olyan világ, amely teljesen üres. Világos, hogy miért kell visszautasítania. Azért kell visszautasítania, mert ha a világok nem tartályok, hanem részeik mereológiai összegei, akkor nem létezhet olyan világ, amelynek nincsenek részei. (Egyes filozófusok (például Rodriguez-Pereyra 2004) szerint a genuin realizmus igenis konzisztens lehet a metafizikai nihilizmussal, ha bizonyos absztrakt entitások létezése mellett elkötelezzük magunkat, de ebbe a problémába most nem mélyednék bele.)

Miért van inkább létező, mint semmi? E híres metafizikai kérdésre a genuin realizmus szellemében a következőképpen kell felelnünk: azért van inkább létező, mint semmi, mert nem lehetséges az, hogy semmi ne legyen.

 

5.2. Genuin realizmus és nominalizmus

Lewis elmélete bizarr science-fictionnek tűnik - nyugodj meg, nem csak te vagy így ezzel! Maga Lewis is tisztában van azzal, hogy elmélete szemben áll a természetes meggyőződéseinkkel:

Amikor a modális realizmus azt állítja, mint ahogy azt állítja, hogy megszámlálhatatlanul végtelen szamár és proton és pocsolya és csillag és a Földhöz teljesen hasonló bolygó létezik, és olyan város, mint Melburne, és olyan ember, mint te magad [...], akkor nem csoda, ha vonakodsz elfogadni az állítást. (1986: 133)

Miért érdemes akkor elfogadni az elméletet? Lewis szerint az elmélet magyarázóereje miatt, amely felülmúlja más metafizikai elméletek magyarázóerejét. Az elmélet több jelenséget képes magyarázni konzisztensen, mint az alternatív elméletek, és - leszámítva az elmélet kiindulópontját - kevesebb intuitív meggyőződésünkkel áll szemben, mint a riválisai.

E helyütt nem tudom a lewisi genuin realizmus valamennyi erényét bemutatni (jócskán van neki), csak két dolgot emelnék ki. Az egyiket rövidebben, a másikat hosszabban tárgyalom.

A genuin realizmus egyik erénye az, hogy a modalitások reduktív magyarázatát képes nyújtani. Vegyük a következő modális kijelentést:

(1) Garri Kaszparov lehetne két méter magas.

Az (1) kijelentés akkor igaz, ha:

(2) Van olyan lehetséges világ, amelyben Garri Kaszparov két méter magas.

Ez eddig rendben is van, ezt valamennyi lehetséges világ realista elfogadja. A genuin realista specialitása abban áll, ahogyan a (2)-t értelmezi. Azaz ekképp: létezik olyan világ, amely metafizikai státusát tekintve pontosan ugyanolyan, mint a mi világunk, amelyben létezik Garri Kaszparov, aki pontosan ugyanolyan hús-vér ember, mint a mi világunkban létező Kaszparov, és amely hús-vér Kaszparov a szó szoros értelmében rendelkezik a két méter magasság tulajdonságával. Vagyis, és ez a lényeg: a genuin realista azt állítja, hogy az (1) kijelentést egy konkrét partikuláré (ember!) kategórikus (azaz nem modális) tulajdonsága teszi igazzá. Egyszóval: a genuin realizmus szerint nem léteznek saját jogukon modális tulajdonságok, a világ alapvető elemei között nem szerepelnek a modalitások. Alapvetően ugyanis csak kategórikus tulajdonságokkal rendelkező fizikai tárgyak léteznek, s minden egyes igaz modális kijelentést valamilyen kategórikus tulajdonsággal rendelkező fizikai tárgy tesz igazzá.

A genuin realizmus másik erénye az, hogy a nominalizmus ontológiájának konzisztens kifejtését teszi lehetővé. Mint ahogy a 2. fejezet 3.2.1. részében láttuk: Lewis osztálynominalista, aki úgy gondolja, hogy F tulajdonsággal rendelkezni nem más, mint egy olyan halmaz/osztály elemének lenni, amelynek valamennyi eleme F. Nem léteznek tehát saját jogukon tulajdonságok, a tulajdonságok redukálhatóak konkrét partikulárék halmazaira/osztályaira. Az 2. fejezet 3.2.2. részében azonban láttuk: az az osztálynominalizmusnak a legfőbb problémája, hogy nem tudja kezelni a koextenzív tulajdonságok problémáját. A probléma az, hogy például a „szívvel rendelkezés" illetve a „vesével rendelkezés" a konkrét partikuláréknak különböző tulajdonságai, de e két különböző tulajdonsággal rendelkező partikulárék osztálya vagy halmaza egy és ugyanaz. Következésképpen az osztálynominalizmus összeomlik; a koextenzív tulajdonságok esete ugyanis azt mutatja, hogy nem azonosíthatjuk a tulajdonságokat halmazokkal.

Mármost Lewis genuin realizmusának segítségével képes megmenteni az osztálynominalizmust, és ezzel azt az ontológiát, mely szerint minden, ami létezik, partikuláris entitás. A következőképpen. Történetesen a mi világunkban a szívvel rendelkezés és a vesével rendelkezés tulajdonságával rendelkező partikulárék ugyanazt a halmazt alkotják. És természetesen léteznek olyan más világok is, amelyekben szintén ugyanazt a halmazt alkotják. Csakhogy - és a döntő pont - léteznek olyan világok is, ahol a vesével rendelkezés és a szívvel rendelkezés tulajdonságával rendelkező partikulárék különböző halmazokhoz tartoznak. Léteznek ugyanis olyan világok, ahol a vesével rendelkező individumok nem rendelkeznek szívvel, és fordítva, olyan világok, amelyben a szívvel rendelkező individumok nem rendelkeznek vesével. (Nem kell ehhez mást feltenni, mint egy különös genetikai csavart.) Következésképpen: az osztálynominalizmussal szemben felhozott ellenvetés nem áll, ugyanis a vesével rendelkező partikulárék világokon átívelő halmaza különbözik a szívvel rendelkező partikulárék világokon átívelő halmazától, lévén e halmazoknak nem ugyanazok az elemei. Lewis szavaival:

Például a szamárnak levés tulajdonsága nem más, mint minden szamár osztálya. [...] [E]z az osztály nem csak mi világunkban élő aktuális szamarakat tartalmazza, hanem a nem aktuális, más világokban létező szamarakat is. (1983/1998: 164)

Vagyis ha elfogadjuk a Lewis féle genuin realizmust, akkor (és úgy tűnik: csak akkor!) kitarthatunk az osztálynominalizmus mellett, mondván kizárólag partikulárék léteznek, mivel a tulajdonságnak nevezett dolgok valójában nem mások, mint partikulárék világokon átívelő halmazai.

A nominalizmus genuin realista védelmének mindazonáltal van egy apró szépséghibája. Nevezetesen: az elmélet valóban képes elszámolni a kontingensen koextenzív tulajdonságok eseteivel, mint például a vesével rendelkezés és a szívvel rendelkezés, azonban nem képes elszámolni a szükségszerűen koextenzív tulajdonságokéival, az olyanokéval mint a „háromszögű" és „háromoldalú". E tulajdonságokat azért nem lehet két különböző világokon átívelő halmazzal azonosítani, mert nem lehetséges olyan eleme a háromszögű partikulárék halmazának, amely nem eleme a háromoldalú partikulárék halmazának, és fordítva. E nehézség azonban Lewis és hívei szerint nem dönti romba az elméletet.

Hadd foglaljam össze tézisszerűen Lewis nominalista ontológiáját. (Erről lásd még: Loux 1998: 175-180, Divers 2002: 45-6, Bács 2007: 9-15.) Figyeld meg, mennyire markáns Lewis álláspontja!

(1) Léteznek fizikai tárgyak mint konkrét partikulárék.

(2) A fizikai tárgyak vagy számunkra ismerős fizikai tárgyak, vagy világok.

(3) A fizikai tárgyak részeik mereológiai fúziói.

(4) Léteznek a fizikai tárgyaknak halmazai/osztályai.

(5) A halmazok/osztályok absztrakt partikulárék: világokon átívelő entitások.

(6) Minden, ami létezik vagy halmaz/osztály, vagy fizikai tárgy. Következésképpen: minden, ami létezik partikuláré.

(7) Minden egyes fizikai tárgy eleme bizonyos halmazoknak/osztályoknak. Minden egyes fizikai tárgynak vannak ugyanis tulajdonságai, és egy tulajdonsággal rendelkezni nem más, mint a megfelelő halmaz/osztály elemének lenni.

(8) Nem léteznek saját jogukon tulajdonságok: egy tulajdonság nem más, mint fizikai tárgyak halmaza.

(9) Nem léteznek saját jogukon modalitások: minden igaz modális kijelentés igazságalkotója (truthmakere) valamilyen kategórikus tulajdonsággal rendelkező fizikai tárgy.

 

5.3. Az aktuális világ

Mivel a genuin realizmus szerint a lehetséges világok ugyanolyan metafizikai státusú entitások, mint az aktuális világ, ennélfogva a genuin realizmus szerint puszta illúzió az a szilárd meggyőződésünk, hogy az aktuális világunk ontológiailag kitüntetett más lehetséges világokhoz képest. Ahogy Lewis fogalmaz:

Más világok lakói joggal nevezhetik aktuálisnak saját világukat, ha ezen a kifejezésen ugyanazt értik, mint mi; hiszen az „aktuális" szó általunk meghatározott jelentése szerint minden i világban magára i-re utal. Az „aktuális" indexikus kifejezés, miként az „én", az „itt" vagy a „most": referenciája a megnyilatkozás vagy a használat körülményeitől függ, azaz attól a világtól, ahol elhangzik. (1973/2004: 92-3)

A következőről van szó: az „aktuális" pusztán kontextuális kifejezés, olyan indexikus kifejezésekhez hasonlóan, mint az „én" vagy az „itt". És ahogyan az „én" vagy az „itt" kifejezés nem utal semmiféle speciális ontológiai tulajdonságra, éppen úgy nem utal az „aktuális" kifejezés sem. Ahogyan az „én" kifejezés nem egy ontológiailag kitüntetett létezőre referál, lévén más emberek pontosan ugyanolyan ontológiai státussal rendelkeznek, mint én, éppen úgy az „aktuális világ" kifejezés sem valamilyen ontológiailag kitüntetett létezőre referál, lévén a többi világ pontosan ugyanolyan ontológiai státussal rendelkezik, mint az aktuális. Hanem ahogyan az „én" kifejezésnek kizárólag az a szerepe, hogy segítségével a sok (ugyanolyan ontológiai státusú) ember közül kijelöljem (pick out) saját magam, éppen úgy az „aktuális" kifejezésnek kizárólag az a szerepe, hogy segítségével kijelöljük a sok (ugyanolyan ontológiai státusú) világ közül azt a világot, amelynek mi magunk a lakói vagyunk. És ahogy ha az „én" kifejezést nem én használom, hanem valaki más, akkor annak az a szerepe, hogy az illető saját magát jelölje ki, éppen úgy ha az „aktuális" kifejezést egy másik világ lakója használja, akkor annak az a szerepe, hogy az illető azt a világot jelölje ki, amelynek ő maga a lakója.

Világosabb lesz a dolog, ha párhuzamba állítjuk Lewis lehetséges világokról szóló felfogását a fizikai tárgyak perzisztenciájának (a 4. fejezet 2. részében már ismertetett) általa képviselt perdurantista elméletével. Emlékezz vissza: a fizikai tárgyak perzisztenciája kapcsán két alapvető elméletet különböztettünk meg. Az endurantizmust, mely szerint a fizikai tárgyak létezésük minden pillanatában teljes egészükben jelen vannak, és a perdurantizmust, mely szerint a fizikai tárgyaknak létezésük minden pillanatában csak egy temporális részük van jelen. Láttuk: az endurantizmus a prezentizmussal, a perdurantizmus az eternalizmussal kapcsolódik össze természetes módon. Mármost amikor Lewis azt állítja, hogy minden világ éppen úgy létezik, mint az aktuális világ, és az „aktuális" kifejezés pusztán csak kijelöli a mi világunkat, de nem határoz meg egy kitüntetett ontológiai státusú létezőt, ez teljesen - és Lewis mint perdurantista számára tudatosan vállaltan - analóg azzal az esettel, amikor a perdurantista mint eternalista azt állítja, hogy nem csak a jelen, hanem minden idő létezik, és a „jelen" kifejezés nem határoz meg egy kitüntetett ontológiai státusú létezőt, hanem csak kijelöli azt a pillanatot, amikor a beszélő éppen beszél. A két elmélet közti analógia tehát a következő: ahogy számtalan, ugyanolyan ontológiai státusú világ létezik, és ezek közül csak az egyik az aktuális világ, ugyanúgy minden idő ugyanolyan ontológiai státussal rendelkezik, és ezek közül csak az egyik a jelen. Ahogy az aktuális világ ontológiailag nem kitüntetett, éppen úgy a jelen sem az.

Terminológiai megjegyzés: a fentebbieket úgy lehetne összefoglalni, hogy a genuin realizmus szerint létezni nem csak aktuálisan lehet, vagyis nem csak az létezik, ami aktuálisan létezik. Azt az álláspontot, mely szerint léteznek lehetséges, de nem aktuális tárgyak (there exist possible but nonactual objects), posszibilizmusnak nevezzük. A genuin realizmus tehát posszibilizmus.

 

5.4. Világok közötti azonosság

Ha más világok ugyanolyan konkrét partikulárékat (individumokat) tartalmaznak, mint a mi világunk, akkor - elég világos - nem beszélhetünk az individumok világok közötti vagy világokon átívelő azonosságáról (transworld identity). Lewis tudatosan vállalja elméletének ezt a következményét. Sőt, amellett érvel, hogy az individumok világok közötti azonossága összeegyeztethetetlen az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével, mely szerint: ha a = b, akkor minden, ami igaz a-ra, az igaz b-re is.

Íme az érv. Tegyük fel, hogy x individum létezik két világban, v1-ben és v2-ben. Nevezzük x-t mint v1-ben létező individumot „x v1-ben"-nek, és x-t mint v2-ben létező individumot „x v2-ben"-nek. Mivel v1 és v2 világ különbözik, ezért e két világban másként történnek a dolgok. Tegyük fel, hogy „x v1-ben" egy napon horgászni megy, „x v2-ben" pedig olvas a sötét szobájában, minek következtében „x v1-ben" szépen lebarnul, míg „x v2-ben" sápadt fehér marad. Mármost mivel „x v1-ben" és „x v2-ben" inkonzisztens tulajdonságokkal rendelkezik (az egyik barna, a másik fehér), ezért „x v1-ben" nem lehet azonosx v2-ben"-nel. Következésképpen ha ki akarunk tartani az individumok világok közötti azonossága mellett, akkor azt csak az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével szemben tehetjük, ami azonban vállalhatatlan ár. Fordított irányból mondva: az az egyetlen módja annak, hogy ne kerüljünk szembe az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének (feladhatatlan!) Törvényével, hogy tagadjuk az individumok világok közötti azonosságát, s ezzel azt állítsuk, hogy minden egyes individum világhatárolt (world-bound), azaz minden individum egy és csak egy világban létezik.

A helyzet - ahogy a metafizikában már megszokhattad - nagyon különös. Lewis érvelése az individumok világok közötti azonossága ellen nagyon meggyőző, azonban az az állítása, hogy minden individum világhatárolt, első pillantásra implauzibilis. Miért? Azért, mert ha egy x individum kizárólag egyetlen világban létezhet, akkor a dolgok nem lehetnek másképp x-szel kapcsolatban, mint ahogyan ténylegesen vannak. Miért? Egyszerűen azért, mert azt mondani, hogy a dolgok lehetnének másképp x-szel kapcsolatban, mint ahogyan ténylegesen vannak, éppen annyit tesz, mint azt mondani, hogy x létezik más lehetséges világokban, mely világokban a dolgok másképp vannak x-szel kapcsolatban, mint ténylegesen. Ha azonban x kizárólag egyetlen világban létezhet, akkor minden x-szel kapcsolatos dolog szükségszerűen van úgy, ahogy ténylegesen.

Elmondom más szavakkal. Ha egy x individum nem létezhet egynél több világban, akkor valamennyi tulajdonság, melyet x instanciál, x lényeges tulajdonsága. Miért? Azért, mert azt mondani, hogy x-nek F nem lényeges (vagyis kontingens) tulajdonsága, éppen annyit tesz, mint azt mondani, hogy x létezik más lehetséges világokban, mely világokban nem rendelkezik F tulajdonsággal. Ha azonban nem létezik világok közötti azonosság, és x világhatárolt, azaz x csak egyetlen világban létezhet, ahogy Lewis állítja, akkor nincsen különbség x de re kontingens és lényeges tulajdonságai között. Pontosabban fogalmazva: x nem instanciálhat kontingens tulajdonságokat.

Lewis vitatja, hogy elméletéből ez következik. Úgy gondolja: akkor is különbséget tehetünk az individumok kontingens és lényeges tulajdonságai között, ha visszautasítjuk az individumok világok közötti azonosságának az eszméjét. Vagyis akkor is különbséget tehetünk de re kontingens és lényegi tulajdonságok között, ha tagadjuk, hogy egy individum azonos lehet egy másik világban levő individummal. Lewis állítása szerint ugyanis a „kontingens versus lényegi" megkülönböztetéshez nem szükséges az azonossági reláció. Megteszi a hasonlósági reláció is. Íme Lewis megoldása:

Te az aktuális világban létezel és nem egy másikban, de vannak hasonmásaid (counterparts) különböző más világokban. A hasonmásaid hasonlítanak rád tartalomban és kontextusban egyaránt. A hasonmásaid jobban hasonlítanak rád, mint amennyire más dolgokra hasonlítanak a saját világukban. De ők mégsem teljesen te vagy. Mindegyik közülük ugyanis a saját világában van, és egyedül te vagy itt az aktuális világban. (1986: 112)

Hogyan garantálja a hasonmásreláció a de re lényegi és kontingens tulajdonságok megkülönböztetését? A következőképpen: egy tulajdonság akkor lényegi tulajdonsága egy individumnak, ha annak minden hasonmása instanciálja a kérdéses tulajdonságot, és egy tulajdonság akkor kontingens vagy akcidentális tulajdonsága egy individumnak, ha egyes hasonmásai instanciálják, más hasonmásai azonban nem instanciálják a kérdéses tulajdonságot. Ezen az alapon Szókratésznak lényegi tulajdonsága, hogy ember. Szókratész szükségszerűen instanciálja az „emberség" tulajdonságát, ugyanis egyetlen dolog sem tud annyira hasonlítani Szókratészre, ami nem instanciálja az „emberség" tulajdonságát, mint ami instanciálja, következésképpen Szókratész minden hasonmása instanciálja az „emberség" tulajdonságát. Ezzel szemben Szókratésznak akcidentális tulajdonsága, hogy Platón tanára, ugyanis Szókratész számos hasonmása közül nem mindegyik instanciálja a „Platón tanárának levés" tulajdonságát.

Az előző, 5.3. részben párhuzamba állítottam Lewis lehetséges világokról szóló elképzelését a fizikai tárgyak perdurantista eternalista elméletével. Ezt most is érdemes megtenni. Az analógia most a következő. A perdurantista eternalista szerint a különböző temporális részek numerikusan különböző entitások, mégis valamennyi temporális rész egy temporális nyúlvány része. Hasonlóan: én és a hasonmásaim numerikusan különböző entitások vagyunk, mégis egy (világokon átívelő) modális nyúlvány részei vagyunk. Egyszóval annak mintájára, hogy a perdurantista szerint léteznek temporális nyúlványok, a genuin realista szerint léteznek modális nyúlványok.

Egyetlen diszanalógia van csak a „temporális nyúlvány - temporális rész", illetve a „modális nyúlvány - egyes individum" viszony között. Nevezetesen az, hogy amikor temporális kontextusban mondom, hogy „én", akkor ezzel a kifejezéssel az egész temporális nyúlványra referálok, ha azonban modális kontextusban mondom, hogy „én", akkor egy modális nyúlványnak csak egy részére vagy szakaszára referálok. A modális nyúlvány részei vagy szakaszai ugyanis csak hasonlósági relációban állnak egymással, míg a temporális nyúlvány részei a hasonlósági reláción felül téridőbeli közelségi és oksági viszonyban is. (Lásd: a 4. fejezet 2.2.5. részét.)

 



6. Ersatzrealizmus

David Lewis genuin realizmusának vagy posszibilizmusának - az elmélet magyarázóereje ellenére - nem sok követője akad. A legfőbb oka ennek az, hogy az elmélet tényleg bizarr science-fictionnek tűnik, és ahogy Gideon Rosen fogalmaz vele kapcsolatban: „nem sok hasznunk származik egy olyan filozófiából, amelyben nem vagyunk képesek komolyan hinni" (1990: 330). De miért nem vagyunk képesek a lewisi világokban hinni? Azért, mert alapvető intuitív meggyőződésünk szerint az „aktuális" kifejezés igenis világunk ontológiailag kitüntett tulajdonságára referál. A legtöbben úgy gondoljuk: minden, ami létezik, aktuálisan (az aktuális világunkban, a mi világunkban, ebben a világban) létezik, vagyis létezni annyi, mint aktuálisan létezni, és Lewis e meggyőződésünkkel szemben állítja azt, hogy léteznek dolgok, melyek nem aktuálisan, vagyis nem a mi aktuális világunkban léteznek.

A legtöbb filozófus nem rokonszenvez tehát a genuin realizmussal (posszibilizmussal), de sokan közülük az antirealista fikcionalizmust sem fogadják el. Ezek a filozófusok realisták. Úgy gondolják: léteznek ugyan lehetséges világok, de nem a lewisi értelemben léteznek. E filozófusok olyan elméletet akarnak alkotni, mely szerint kizárólag az aktuális világ létezik, és minden, ami létezik, az aktuális világban létezik, mindazonáltal léteznek lehetséges világok.

E kombináció fából vaskarikának tűnik. Az az állítás ugyanis, hogy kizárólag az aktuális világ létezik, és minden, ami létezik, az aktuális világban létezik, első pillantásra szemben áll azzal az állítással, hogy léteznek lehetséges világok, lévén első pillantásra a „léteznek lehetséges világok" mondat éppen azt jelenti, hogy léteznek olyan világok, amelyek nem azonosak az aktuális világgal. Más szavakkal: amikor más lehetséges világok létezését állítjuk, akkor - úgy tűnik - ezzel azt állítjuk, hogy nem az aktuális világ az egyetlen világ, ami létezik. Úgy tűnik tehát, hogy amennyiben nem akarunk antirealisták lenni a lehetséges világok vonatkozásában, az egyetlen lehetőségünk elfogadni Lewis genuin realizmusát vagy posszibilizmusát.

E kombináció azonban - mint hamarosan megmutatom - mégsem fából vaskarika. Konzisztensen állítható az, hogy (1) csak az aktuális világ létezik, és minden, ami létezik, az aktuális világban létezik, és (2) léteznek lehetséges világok. Sőt, mondhatni a kortárs metafizikában épp e kombináció a legelfogadottabb. Messze többen képviselik, mint a fikcionalizmust és a genuin realizmust.

Az alapgondolat a következő. Egyetlen világ van, amely konkrét partikulárékat (fizikai tárgyakat) tartalmaz, a mi világunk. Az a világ, amelyben élünk. Világunkban azonban a konkrét partikulárék mellett léteznek bizonyos absztrakt entitások is, mely absztrakt entitások reprezentálják azokat a módokat (vagy: megfelelnek azoknak a módoknak), amilyen a világunk lehetne (our world contains abstract entities which represent or correspond to, the ways the world might have been). Mármost ezek a világunkban (vagyis aktuálisan!) létező absztrakt entitások a lehetséges világok, mely lehetséges világok közül a mi világunk (az a világ, amelyben élünk) csak egyetlenegyet aktulizál.

Az előző bekezdésben mondottakkal valamennyi ersatzista/aktualista egyetért. Álláspontjuk csak abban különbözik egymástól, hogy milyen típusú absztrakt entitásoknak tekintik a lehetséges világokat: Robert M. Adams (1974) propozícióknak, Alvin Plantinga (1974, 1976/2004, 1983) körülményeknek (state of affairs), Robert Stalnaker (1976/2004) és Peter Forrest (1986/1998) pedig univerzáléknak. Egyes filozófusok (például Rudolf Carnap 1947, és mostanában Sider 2002) különböző mondatok szemantikai interpretációiból, azaz lingvisztikai entitásokból igyekeznek megkonstruálni a lehetséges világok fogalmát, anélkül hogy tulajdonképpen elköteleznék magukat absztrakt entitások létezése mellett. E filozófusokat lingvisztikai ersatzistáknak nevezzük. Az ő nézeteikkel e helyütt nem foglalkozom, de annyit elmondhatok, hogy megoldásuk nagyon hasonlít a következő pontban tárgyalt propozícióersatzizmushoz.

 

6.1. Az ersatzrealizmus változatai

6.1.1. Propozícióersatzizmus

Nézzük először az aktualizmusnak azt a változatát, amely propozíciókból építi fel a lehetséges világokat (Adams 1974). Ehhez először is értelemszerűen azt kell tisztázni, hogy mik is pontosan a propozíciók. Propozíciókon szokásosan mondataink, gondolataink illetve hiteink tartalmát (content) értjük, azt a valamit, ami lehet igaz vagy hamis. Egy propozíció tehát nem más, mint az a valami, amit gondolunk vagy hiszünk.

Mármost azok a metafizikusok, akik szerint a propozíciók mint absztrakt tárgyak önálló ontológiai kategóriát alkotnak, úgy vélik, hogy amikor például azt mondjuk, hogy „Szókratész bölcs", akkor ezzel nem pusztán egy referáló nyelvi aktust valósítunk meg, hanem állítást teszünk, melyet anélkül nem lehetne tenni, hogy volna valamilyen dolog, amit állítanánk. E dolgok a propozíciók.

A propozíciórealista filozófusok általában a propozíciók alábbi tulajdonságait emelik ki:

(1) A propozíciók az egyes nyelvektől függetlenül létező entitások, lévén egy és ugyanazon propozíciót több különböző nyelven, és egy nyelven belül többféleképpen ki lehet fejezni. A propozíció nem más, mint az az entitás, amelyet különböző nyelveken kifejezhetek; létezik tehát egy, az egyes nyelvektől független jelentés (maga a propozíció), melyet kimondhatok magyarul, németül, angolul stb., és mindhárom esetben ugyanazt a propozíciót állítom. Más irányból mondva: mivel egy és ugyanazon propozíciót különböző nyelveken és egy nyelven belül különböző mondatokkal is ki lehet fejezni, ezért a propozícióknak az egyes nyelvektől független entitásokoknak kell lenniük. Ha ugyanis az egyes nyelvektől függő entitások volnának, akkor nem tudnánk egy és ugyanazon propozíciót különböző mondatokkal kifejezni.

(2) Azon felül, hogy a propozíciók függetlenek az egyes nyelvektől, elmefüggetlenek is. Ezt azért kell külön pontban hangsúlyozni, mert valaki éppenséggel mondhatná azt, hogy a propozíciók függetlenek ugyan az egyes nyelvektől, de ez pusztán azt jelenti, hogy a nyelv független a gondolkodástól, és hogy maguk a propozíciók mentális természetű entitások (lásd például Chomsky 1966, 1980, 1986, Fodor 1975). Az, hogy a propozíciók elmefüggetlenek, azt jelenti, hogy egy propozíció létezése szempontjából kontingens, hogy valaki épp gondolja-e a kérdéses propozíciót, vagy sem. Ennélfogva például a „Szókratész bölcs" propozíció igaz lehet valamennyi mentális aktus távollétében vagy hiányában is. Ha azonban egy adott propozíció igaz lehet valamennyi mentális állapot távollétében vagy hiányában, vagyis akkor is, ha történetesen soha nem gondolta senki, akkor értelemszerűen létezhet is minden mentális állapot hiányában vagy távollétében.

(3) A propozíciók rendelkeznek reprezentációs tartalommal, azaz igazak vagy hamisak lehetnek. Vegyük a következő két propozíciót: „Kaszparov sakkozó" és „Kaszparov atléta". Mindkét propozíció létezik, mindkét propozíció egy meghatározott lehetőséget reprezentál, a különbség közöttük pusztán az, hogy az első igaz, a második azonban hamis.

(4) A propozíciók metafizikai státusukat tekintve megegyeznek a platóni univerzálék metafizikai státusával. Ne legyen félreértés: az állítás nem az, hogy a propozíciók univerzálék, a propozíciók ugyanis nem olyan entitások, amelyeknek instanciái lehetnek. A propozíciók partikulárék. Az analógia inkább a következő: ahogy az univerzálék platóni felfogása szerint léteznek olyan univerzálék, melyeket egyetlen konkrét partikuláré sem instanciál, ugyanúgy a propozíciórealizmus szerint léteznek olyan propozíciók, amelyek hamisak. Vagyis: ahogy a platóni univerzálék esetében különbség van a létezésük és az instanciálódásuk között, ugyanúgy a propozíciók esetében különbség van a létezésük és az igazságuk között.

Hogyan épülnek fel a propozíciókból a lehetséges világok? A propozícióersatzista válasza: egy lehetséges világ nem más mint propozíciók sorozata. Mégpedig olyan sorozata, amely teljes módon reprezentálja azt, ahogyan a dolgok lehetnének. Egy lehetséges világ tehát propozíciók maximális sorozata. De ez még nem minden. Egy lehetséges világ mint maximális propozíciósorozat nem tartalmazhat egymásnak ellentmondó propozíciókat. Vagyis egy lehetséges világnak mint maximális propozíciósorozatnak konzisztensnek kell lennie. Összefoglalva tehát: egy lehetséges világ nem más, mint propozíciók maximális és konzisztens sorozata. Máshová téve hangsúlyt: egy lehetséges világ nem más mint propozíciók maximális és konzisztens sorozata, mely propozíciók ha igazak volnának, akkor az általuk meghatározott lehetséges világ aktuális volna.

A propozícióersatzizmus a modalitások nem-reduktív elmélete. Miért? Azért, mert a konzisztencia fogalma, melyre az elmélet híve hivatkozik, amikor egy lehetséges világot meghatároz, modális fogalom. Az ugyanis, hogy bizonyos propozíciók együttesen konzisztensek, semmi egyebet nem jelent, mint hogy e propozíciók együttesen igazak lehetnek. Mi teszi igazzá például azt a modális kijelentést, hogy „Kaszparov lehetne két méter magas"? Nem az, hogy létezik egy másik világban egy hús-vér Kaszparov, aki két méter magas, vagyis nem egy fizikai tárgy, ahogy a genuin realista állítja, hanem az, hogy a „Kaszparov két méter magas" propozíció eleme propozíciók egy olyan sorozatának, melyek együttesen igazak lehetnének. Ellentétben tehát a genuin realizmussal, a propozícióersatzizmus szerint a modalitások a világ irreducibilis elemei közé tartoznak.

 

6.1.2. Körülményersatzizmus

Nézzük most az ersatzrealizmusnak azt a változatát, amely a körülményekből (state of affairs) építi fel a lehetséges világokat (Plantinga 1974, 1976/2004, 1983). Mik a körülmények? A körülmények nem mások, mint partikulárék és univerzálék nem mereológiai fúziói; partikulárék (intrinzikus vagy relációs) tulajdonságinstanciálásai. Olyanok, mint a Mars pirossága, Szókratész bölcsessége, a hármas szám prímszám volta, Magyarország EU-tagállam volta, Szolnok Budapesttől száz kilométerre levősége stb.

A körülményersatzisták szerint a körülmények - hasonlóan a propozíciókhoz - metafizikai státusukat tekintve megegyeznek a platóni univerzálék metafizikai státusával. Azaz: ahogy az univerzálék platóni felfogása szerint léteznek olyan univerzálék, melyeket egyetlen konkrét partikuláré sem instanciál, ugyanúgy a körülményersatzizmus szerint léteznek olyan körülmények, melyek nem állnak fenn. Vagyis: ahogy a platóni univerzálék esetében különbség van a létezésük és az instanciálódásuk között, ugyanúgy a körülmények esetében különbség van a létezésük és a fennállásuk között. Ahogy Plantinga egy elvtársa fogalmaz:

Körülményeken [...] olyan absztrakt tárgyakat értünk, amelyek szükségszerűen léteznek, s amelyek közül néhány, de nem mindegyik előfordul, fennáll [...]. A körülmények [...] semmilyen módon nem függenek a létezésükben a konkrét, individuális dolgoktól. Még akkor is, ha nem volnának konkrét, individuális dolgok, végtelenül sok körülmény létezne. (Chisholm 1976: 114)

A körülmények e meghatározása - mint bizonyára észrevetted - alapvetően különbözik a körülmények korábban (a 4. fejezet 3.2.2. részében) adott meghatározásától. Azon a helyen a „körülmény" fogalmát azonosnak vettem a „tény" fogalmával, és úgy határoztam meg, mint a kontingensen igaz propozíciók truthmakerét. Abban a kontextusban tehát a körülmények - mint truthmakerek - metafizikai státusukat tekintve konkrét partikulárék voltak, ugyanis csak konkrét partikulárék tehetnek igazzá kontingesen igaz propozíciókat. Ebben a kontextusban azonban - mint látod - absztrakt partikulárék.

Miből fakad ez a fogalmi zavar? Abból, hogy ebben a kontextusban nem csak az igaz propozícióknak felelnek meg körülmények, hanem a hamis propozícióknak is. Például annak a hamis propozíciónak, hogy „a Mars kék" megfelel a Mars kéksége mint körülmény. Annak a hamis propozíciónak pedig, hogy „a póknak hat lába van", megfelel a pók hatlábúsága mint körülmény. Ebben a kontextusban tehát a következőképpen függenek össze a fogalmak: minden igaz és hamis propozíciónak megfelel egy körülmény. A tények (mint az igaz propozíciók truthmakerei) azokkal a körülményekkel azonosak, amelyek fennállnak. Léteznek azonban olyan körülmények is, melyek nem állnak fenn, mint például a Mars kéksége és a pók hatlábúsága.

Mi értelme van efféle entitások létezését feltételezni? Az - és most jutottam el végre a modalitásokig -, hogy e (nem fennálló) körülmények megfelelnek (correspond to) bizonyos lehetséges helyzeteknek. Például a Mars kéksége mint (nem fennálló) körülmény annak a lehetséges helyzetnek felel, hogy Mars kék. A pók hatlábúsága mint (nem fennálló) körülmény annak a lehetséges helyzetnek felel meg, hogy a póknak hat lába van. Általánosan: minden egyes körülmény megfelel egy lehetséges helyzetnek, de a körülmények közül nem mindegyik áll fenn.

Hogyan épülnek fel a körülményekből a lehetséges világok? A körülményersatzista válasza: egy lehetséges világ nem más, mint körülmények együttese. Mégpedig olyan együttese, amely teljes módon megfelel annak, ahogyan a dolgok lehetnének. Egy lehetséges világ tehát körülmények maximális együttese. Plantinga ezt a következőképpen magyarázza el:

Mondjuk azt, hogy K körülmény magában foglalja K' körülményt akkor, ha nem lehetséges, hogy K fennáll és K' nem áll fenn; és mondjuk azt, hogy K kizárja K'-t, ha nem lehetséges, hogy mindkettő fennáll. Maximális körülmény tehát az, amely minden egyes K körülményt vagy magában foglal vagy kizár. És egy lehetséges világ nem más, mint olyan körülmények rendszere, melyek lehetségesek és maximálisak. (1976/2004: 337)

A körülményersatzizmus - hasonlóan a propozícióersatzizmushoz, és ellentétben a genuin realizmussal - a modalitások nem-reduktív elmélete. Miért? Azért, mert amikor az elmélet híve meghatároz egy lehetséges világot, akkor egy modális fogalmat használ. Azt állítja: csak azok a körülmények alkotnak egy lehetséges világot, amelyek együttesen fennállhatnak, s az „együttesen fennállhatnak" bizony modális kifejezés. Mi teszi igazzá például azt a modális kijelentést, hogy „Kaszparov lehetne két méter magas"? Nem az, hogy létezik egy másik világban egy hús-vér Kaszparov, aki két méter magas, vagyis nem egy fizikai tárgy, ahogy a genuin realista állítja, hanem az, hogy a Kaszparov két méter magas volta mint körülmény része körülmények egy olyan sorozatának, melyek együttesen fennállhatnának. A körülményersatzizmus tehát - hasonlóan a propozícióersatzistához, és ellentétben a genuin realizmussal - a modalitásokat a világ irreducibilis elemeinek tekinti.

 

6.1.3. Strukturálisuniverzálé-ersatzizmus

Nézzük végezetül az ersatzizmusnak azt a változatát, amely a lehetséges világokat strukturális univerzáléknak tekinti (Stalnaker 1976/2004, Forrest 1986/1998). Ehhez hadd idézzem Robert Stalnaker David Lewis álláspontjával vitatkozó híres passzusát:

Ha a lehetséges világok a dolgok lehetséges állásának a módozatai, akkor az aktuális világra inkább az „ahogyan a dolgok állnak" leírás illik, semmint az „én és környezetem". Az „ahogyan a dolgok állnak" nem maga a világ, hanem annak egy tulajdonsága vagy állapota. [...] [Mármost] ha a tulajdonságok anélkül létezhetnek, hogy lenne, ami instanciálja őket, akkor a „mód, ahogyan a világ van" létezhet anélkül is, hogy maga a világ, amely úgy van, létezne. [Ama tétel], hogy a dolgok számtalan különböző módon állhatnának, elfogadásával együtt tagadhatjuk, hogy létezik bármi más, ami az aktuális világhoz lenne hasonlatos. (1976/2004: 102, kiemelések tőlem, T.J.)

A következőről van szó. A lehetséges világok (mint módok, ahogy a dolgok lehetnek) metafizikai státusukat tekintve nem partikulárék illetve ezek sorozatai vagy rendszerei, hanem tulajdonságok/univerzálék. (Ennyiben a strukturálisuniverzálé-ersatzizmus nemcsak a genuin realizmussal, hanem a propozícióersatzizmussal is, és a körülményersatzizmussal is szembenáll.) (...)

Hasonlóan a propozíciókból illetve körülményekből építkező ersatzizmushoz, és ellentétben a genuin realizmussal a strukturálisuniverzálé-ersatzizmus is a modalitások nem-reduktív elmélete. Azért nem reduktív, mert egy, a mienkétől különböző lehetséges világ mint strukturális univerzálé olyan entitás, amely instanciálódhatna, de történetesen nem instanciálódik. Az „instanciálhatóság" azonban a maga részéről modális fogalom, következésképpen a lehetséges világokat az univerzáléersatzista is más modális fogalmakkal definiálja. (...)

 

6.2. Az ersatzrealizmus ontológiája

Az ersatzrealizmus előbb bemutatott három változatát figyelembe véve, négy pontban foglalnám össze annak ontológiáját.

(1) A lehetséges világok, értsük őket akár propozíciók maximális és konzisztens sorozataként, akár körülmények maximális rendszereként, akár strukturális univerzálékként, absztrakt entitások, melyek reprezentálják azokat a módokat, illetve megfelelnek azoknak a módoknak, amilyen a világunk lehetne.

(2) A lehetséges világok, értsük őket akár propozíciók maximális és konzisztens sorozataként, akár körülmények maximális rendszereként, akár strukturális univerzálékként, szükségszerűen léteznek. Mivel szükségszerűen léteznek, léteznek az aktuális világunkban is. Mivel pedig az aktuális világunkban léteznek, maguk is aktuális létezők.

(3) A lehetséges világok metafizikai státusa megegyezik a platóni univerzálék metafizikai státusával. Ha a lehetséges világok propozíciók maximális és konzisztens sorozatai, akkor különbség van a propozíciók létezése és a propozíciók igazsága között. Ha a lehetséges világok körülmények maximális rendszerei, akkor különbség van a körülmények létezése és a körülmények fennállása között. Ha pedig a lehetséges világok strukturális univerzálék, akkor különbség van a strukturális univerzálék létezése és a strukturális univerzálék instanciálódása között. Egyszóval: különbség van a lehetséges világok létezése és a lehetséges világok valamelyikének a mi világunk általi aktualizálása között. E kettősség megléte alapvető eleme az ersatzrealizmus ontológiájának. E kettősségre alapozva lehet csak összhangban az ersatzista azzal a tézissel is, hogy (i) léteznek lehetséges világok (értve ezen azt, hogy számtalan, a mi világunk által nem aktualizált lehetséges világ létezik), és azzal a tézissel is, hogy (ii) csak egyetlen konkrét partikulárékat tartalmazó világ létezik (értve ezen azt, hogy a mi világunk csak egyetlen lehetséges világot aktualizál).

(4) Saját jogukon léteznek modális tulajdonságok, és nem redukálhatók konkrét partikulárék kategórikus tulajdonságaira.

 

6.3. Az aktuális világ

Ellentétben a genuin realista álláspontjával, az ersatzista szerint az aktuális világunk ontológiailag kitüntetett létező. A propozícióersatzista úgy gondolja, hogy a propozíciók teljes és konzisztens sorozatai közül az tünteti ki ontológiailag az aktuális világot, hogy melyik igaz. A körülményersatzista úgy gondolja, hogy a körülmények maximális rendszerei közül az tünteni ki ontológiailag az aktuális világot, hogy melyik áll fenn. A strukturálisuniverzálé-ersatzista pedig úgy gondolja, hogy a különböző strukturális univerzálék közül az aktuális világot az tünteni ki ontológiailag, hogy melyik instanciálódik. Mármost mivel mind az igazság, mind a fennállás, mind az instanciálás valamilyen ontológiailag kitüntetett tulajdonságra utal, ezért az „aktuális" kifejezésnek is valamilyen ontológiailag kitüntetett entitásra kell utalnia.

Ahogy a genuin realizmus bemutatása kapcsán utaltam a modalitások és a temporalitás közti párhuzamra, ezt most is érdemes megtenni. Ahogy ugyanis a genuin realizmus a perdurantista eternalizmussal, úgy az ersatzizmus a prezentista endurantizmussal analóg.

A következő analógiákat kell megemlíteni: ahogy a prezentista endurantista szerint ontológiailag kitüntetett a „jelen", ugyanúgy az ersatzista szerint kitüntetett az „aktuális". Ahogy a prezentista endurantista szerint csak a jelen létezik, és nem létezik sem a múlt, sem a jövő, ugyanúgy az ersatzista szerint csak az aktuális világ létezik, és nem léteznek nem aktuális világok. Illetve: ahogy a prezentista endurantista szerint a jelenben léteznek absztrakt idők, melyek a már nem létező múltat, és a még nem létező jövőt reprezentálják, ugyanúgy az aktuális világunkban léteznek lehetséges világok mint absztrakt entitások, melyek reprezentálják a módokat (illetve megfelelnek a módoknak), amilyen a világunk lehetne.

Annak ellenére, hogy az ersatzrealizmus megoldása felel meg inkább az aktuális világunkkal kapcsolatos természetes meggyőződéseinknek, az ersatzrealizmus megoldásában is van valami zavaró. Nevezetesen az, hogy ha a lehetséges világokat absztrakt entitásoknak tekintjük, ahogy az ersatzista teszi, akkor az aktuális világunkat is absztrakt entitásnak kell tekintenünk, ugyanis az aktuális világunk is (egy) lehetséges világ. Ahogy Plantinga fogalmaz:

Egy lehetséges világ [...] absztrakt tárgy. Következésképpen [...] az aktuális világ maga is absztrakt tárgy. Nincs tömegközéppontja, sem nem konkrét tárgy, sem nem mereológiai összege konkrét tárgyaknak [...] és nincsenek térbeli részei se. (1976/2004: 338)

 

Ez azonban nagyon különös álláspont, ugyanis sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy a világunk és bennünket körülvevő tárgyak és emberek nem absztrakt, hanem konkrét entitások.

Természetesen ezt az ersatzista sem vitatja. Szerinte a fogalmak a következőképpen függenek össze. Különbséget kell tenni a mi világunk (azaz: a világ, amelyben élünk) és az aktuális világ között. A mi világunk valóban konkrét partikulárékat (fizikai tárgyakat) (is) tartalmazó entitás, s mint olyan kontingens létező. Azért kontingens, mert lehetséges volna, hogy ne létezzen. Az aktuális világ ezzel szemben ugyanolyan metafizikai státusú entitás, mint a többi lehetséges világ; absztrakt, s mint olyan szükségszerűen létezik.

 

6.4. Világok közötti azonosság

Az ersatzisták szerint létezik világok közötti azonosság, és Lewis érve, mely szerint az individumok világok közötti azonosságának a feltételezése inkonzisztens az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével, nem konklúzív.

Az ersatzisták szerint Lewis érve azért nem konklúzív, mert a kiindulópontja hamis. Azt a helyzetet ugyanis, hogy x individum létezik v1 és v2 világban, nem úgy kell leírni, hogy van egy „x v1-ben" és egy „x v2-ben" nevű individum. Ha így kezdjük, akkor valóban lefut az érv: mivel v1 és v2 lehetséges világ különbözik egymástól, ezért a „x v1-ben" nevű individum, és a „x v2-ben" nevű individum rendelkezni fog különböző tulajdonságokkal, ennélfogva az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvénye miatt „x v1-ben" és „x v2-ben" nem lehet azonos.

Csakhogy valójában ekképp kell leírni a helyzetet: x individum rendelkezik a „v1-ben F", és a „v2-ben nem F" tulajdonsággal. Vagyis: minden tulajdonságot, amellyel x rendelkezik vagy rendelkezhetne, világindexálni kell. Ha pedig a tulajdonságok világindexáltak, akkor nem sérül az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvénye, ugyanis például x ama tulajdonsága, hogy „barna v1-ben" nem inkonzisztens azzal a tulajdonságával, hogy „fehér v2-ben".

Könnyű felismerni: az ersatzista védekezése Lewis érvével szemben analóg az eternalista endurantista védekezésével a perdurantista érvével szemben. Emlékezz csak vissza! Ez volt perdurantista endurantizmus elleni érve: ha (1) endurantistaként azt állítjuk, hogy a fizikai tárgyak időben levő perzisztálása numerikus azonosságot feltételez, és (2) feltételezzük azt, hogy lehetséges változás, vagyis egy fizikai tárgy t1-ben F, t2-ben nem F tulajdonsággal rendelkezhet, akkor tagadnunk kell az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényét. És ez volt az eternalista endurantizmus védelmében felhozott érv: a fizikai tárgyak nem simpliciter rendelkeznek tulajdonságokkal, hanem tulajdonságaik magukban foglalnak egy meghatározott időponthoz vagy időintervallumhoz való relációt. E szerint: egy fizikai tárgy változása során valójában az „F t1-ben" és a „nem F t2-ben" tulajdonságokkal rendelkezik, mely tulajdonságok nem inkonzisztensek egymással, következésképpen - ha ki is tartunk amellett, hogy a fizikai tárgyak időben való perzisztálása numerikus azonosságot feltételez - nem kerülünk összeütközésbe az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével.

Az analógia tehát a két érv között a következő: ahogy az eternalista endurantista elkerülendő az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével való összeütközést időindexálja a tulajdonságokat, éppen úgy az ersatzista ugyancsak elkerülendő az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével való összeütközést, világindexálja a tulajdonságokat.

Ott tartunk, hogy az ersatzista szerint Lewis érve az individumok világok közötti azonossága ellen nem konklúzív. Ezzel azonban még semmit nem mondtunk arról, hogyan érti az ersatzista az individumok világok közötti azonosságát. A megoldás kulcsa az ersatzista szerint az, hogy belássuk: a világok közötti azonosság problémája nem valóságos metafizikai probléma, melyre valamilyen szofisztikált megoldást kellene találnunk. Pontosabban fogalmazva: csak azok számára valóságos metafizikai probléma, akik - mint Lewis - a lehetséges világokat ugyanolyan ontológiai státusú entitásoknak tekintik, mint azt a világot, amelyben élünk. Nekik nyilván az, ugyanis mondaniuk kell valamit arról, hogy milyen viszony áll fenn mondjuk Garri Kaszparov mint ebben a világban létező konkrét partikuláré és a más világokban létező Garri Kaszparovok mint konkrét partikulárék között.

Ahhoz, hogy belássuk, hogy az individumok világok közötti azonosságában az égvilágon semmi rejtélyes nincs, az ersatzista szerint mindössze azt kell pontosan megérteni, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy egy individum létezik olyan lehetséges világokban, melyek nem azonosak az aktuális világgal. Michael Loux szerint ezt a következőképpen kell érteni:

Az, hogy én létezem olyan lehetséges világokban, melyek nem azonosak ezzel a világgal, [az ersatzista szerint] semmi egyéb mint, hogy léteznek körülmények velem kapcsolatban, amelyek fennállhatnának, de nem állnak fenn, illetve hogy léteznek kontingensen hamis propozíciók rólam" (1998: 196, kiemelések tőlem, T.J.).

Ha e perspektívából nézzük, akkor valóban nem létezik az individumok világok közötti azonosságának a problémája. (...)



7-6. Felhasznált irodalom

- Adams, Robert M. (1974) 'Theories of Actuality', Noûs, 8, pp. 211-31.

- Armstrong, David M. (1989) A Combinatorial Theory of Possibility, Cambridge: Cambridge University Press.

- Armstrong, David M. (1997) A World of States of Affairs, Cambridge: Cambridge University Press.

- Bács, Gábor (2007) Genuine Realist Metaphysics of Modality, PhD értekezés, Budapest: ELTE.

- Carnap, Rudolf (1947) Meaning and Necessity: A Study in Semantics and Modal Logic, Chicago: University of Chicago Press.

- Chisholm, Roderick M. (1976) Person and Object: A Metaphysical Study, London: George Allen & Unwin Ltd.

- Chomsky, Noam (1966) Cartesian Linguistic, New York: Harper & Row.

- Chomsky, Noam (1980) Rules and Representations, New York: Columbia University Press.

- Chomsky, Noam (1986) Knowlegde of Language, New York: Praeger.

- Cresswell, M. J. (1972/1979) 'The World is Everything that is the Case', in Michael J. Loux (ed.) The Possible and the Actual, Ithaca: Cornell University Press, pp. 129-45.

- Divers, John (1999) 'A Modal Fictionalist Result', Noûs, 33, pp. 317-46.

- Divers, John (2002) Possible Worlds, London: Routlegde.

- Fodor, Jerry (1975) The Language of Thought, Cambridge, Mass.: Harvard University Press.

- Forrest, Peter (1986/1998) 'Ways Worlds Could Be', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 117-27.

- Lewis, David (1973) Counterfactuals, Cambridge, Mass.: Harvard University Press.

- Lewis, David (1973/2004) 'Lehetséges világok', in Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.) Modern metafizikai tanulmányok, Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, pp. 91-98.

- Lewis, David (1983/1998) 'New Work for a Theory of Universals', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 163-97.

- Lewis, David (1986) On the Plurality of Worlds, Oxford: Blackwell.

- Loux, Michael J. (1998) Metaphysics, A Contemporary Introduction, London/New York: Routledge.

- Menzies, Peter and Pettit, Philip (1994) 'In Defence of Fictionalism About Possible Worlds', Analysis 54/1, pp. 27-36.

- Noonan, Harold (1994) 'In Defence of the Letter of Fictionalism', Analysis, 54/3, pp. 133-9.

- Plantinga, Alvin (1974) The Nature of Necessity, Oxford: Oxford University Press.

- Plantinga, Alvin (1976/2004) 'Actualism and Possible Worlds', in Tim Crane and Katalin Farkas (eds.) Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 334-49.

- Plantinga, Alvin (1983) 'On Existentialism', Philosophical Studies, Vol. 44, pp. 1-20.

- Rodriguez-Pereyra, Gonzalo (2004) 'Modal Realism and Metaphysical Nihilism', Mind 113, pp. 683-704.

- Rosen, Gideon (1990) 'Modal Fictionalism', Mind 99, pp. 327-54.

- Rosen, Gideon (1993) 'A Problem for Fictionalism About Possible Worlds', Analysis, 53/2, pp. 71-81.

- Rosen, Gideon (1995) 'Modal Fictionalism Fixed', Analysis, 55/2, pp. 67-73.

- Sider, Theodore (2002) 'The Ersatz Pluriverse', Journal of Philosophy, 99, pp. 279-315.

- Stalnaker, Robert (1976/2004) 'Lehetséges világok', in Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.) Modern metafizikai tanulmányok, Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, pp. 99-109.

- Yagisawa, Takashi (2002) 'Primitive Worlds', Acta Analytica 17, pp. 19-37.



8-6. Ajánlott irodalom

- Bács, Gábor (2005) 'Lehetséges világok', Kellék 27-28, pp. 135-40.

- Chihara, Charles (1998) The Worlds of Possibility, Oxford: Clarendon Press.

- Crane, Tim and Farkas, Katalin (2004) 'Necessity. Introduction', in Tim Crane and Katalin Farkas (eds.) Metaphysics, A Guide and Anthology, Oxford: Oxford University Press, pp. 301-12.

- Cresswell, M. J. (1985) Structured Meanings, Cambridge, Mass.: Bradford Books/MIT Press.

- Fine, Kit (2003) 'The Problem of Possibilia', in Michael J. Loux and Dean W. Zimmerman (eds.) The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 161-79.

- Frege, Gottlob (1918/2000) 'A gondolat', in uő. Logikai vizsgálódások, Budapest: Osiris Kiadó, pp. 191-217.

- Huoranszki, Ferenc (2001) Modern metafizika, Budapest: Osiris Kiadó, pp. 122-67.

- Kripke, Saul (1971/2004) 'Azonosság és szükségszerűség', in Farkas Katalin és Huoranszki Ferenc (szerk.) Modern metafizikai tanulmányok, Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, pp. 39-68.

- Kripke, Saul (1972/2007) Megnevezés és szükségszerűség, Budapest: Akadémiai Kiadó.

- Lewis, David (1986/1998) 'Against Structural Universals', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 198-218.

- Lowe, Jonathan E. (2002) A Survey of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 115-33.

- Loux, Michael J. (1979) 'Introduction: Modality and Metaphysics', in uő. (ed.) The Possible and the Actual, Ithaca: Cornell University Press, pp. 15-64.

- Lycan, William G. (1979) 'The Trouble with Possible Worlds', in Michael J. Loux (ed.) The Possible and the Actual, Ithaca: Cornell University Press, pp. 275-316.

- Lycan, William G. (1994) Modality and Meaning, Dordrecht and Boston: Kluwer Academic Publishers.

- Lycan, William G. (1998) 'Possible Worlds and Possibilia', in Stephen Laurence and Cynthia Macdonald (eds.) Contemporary Readings in the Foundations of Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 83-95.

- Menzel, Christopher (2005) 'Actualism', in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/actualism/

- Nolan, Daniel (2002) 'Modal Fictionalism', in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/fictionalism-modal/

- Pollock, John L. (1985) 'Plantinga on Possible Worlds', in James E. Tomberlin and Peter Van Inwagen (eds.) Alvin Plantinga, Dordrecht: Reidel, pp. 121-44.

- Rescher, Nicholas (1975) A Theory of Possibilty, Oxford: Blackwell.

- Sider, Theodore (2003) 'Reductive Theories of Modality', in Michael J. Loux and Dean W. Zimmerman (eds.) The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford: Oxford University Press, pp. 180-208.

- Stalnaker, Robert (1995) 'Modalities and Possible Worlds', in Jaegwon Kim and Ernest Sosa (eds.) A Companion to Metaphysics, Oxford: Blackwell, pp. 333-7.

- Ujvári, Márta (2003) 'Idő, modalitás és kontextusfüggőség', in úő. (szerk.) Érvek és kontextusok, Budapest: Gondolat Kiadó, pp. 158-98.

- Yagisawa, Takashi (2005) 'Possible Objects', in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/possible-objects/

- Wetzel, Thomas (2003) 'States of Affairs', in Stanford Encyclopedia of Philosophy, http://plato.stanford.edu/entries/states-of-affairs/

- Zalta, E. (1983) Abstract Objects: An Introduction to Axiomatic Metaphysics, Dordrecht: Reidel.

<< 5. fejezet: Események  
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés