A digitális sajtó

A digiális sötétség kora

A digitális kor Alzheimer-kórja

Jelen írásom (fordításom) a MATÁV által kiadott Puskás hírmondóban jelent meg. A sors sajátos fintora, hogy a lap egészét a MATÁV 2003-ban kitörölte szerveréről, ezzel a lap és teljes tartalmának egyetlen példányát megsemmisítve. Így bevezethetünk egy új fogalmat is az Alzheimeres digitális kor mellé: a virtuális könyv (és folyóirat) -égetést. (H.H. 2006.)

***

Örökre elvesző dokumentumaink. Mi marad a 80-as, 90-es évek virtuális világából az utókorra?
Roger F. Fidler (Kent State University)*


Fidler szerint korunkra a feledés minden eddiginél nagyobb homálya fog borulni a jövőben a "digitális Alzheimer-kór" miatt. Minderre akkor döbbent rá, mikor elővette egy régebben félretett "időkapszuláját", melyben még a 80-as években helyezte el a szerinte megőrzésre méltó holmijait. Régi újságlapok, saját publikációinak különnyomatai és egy floppy disk, melyet egy AT&T FCT számítógépen rögzített. Ezeket a gépeket akkoriban megrendelésre készítették, és ma már egyikük sem üzemel. Hiába volt fontos a flopi tartalma, ma már értéktelen, élettelen műanyag, semmi több. Az elsárgult újságlapokon viszont minden információ megőrződött. Az egyetlen kulcs a lemez megfejtéséhez néhány kinyomtatott oldal volt, melyet a flopi tartalmáról készítettek. Mi lesz digitális korunk információival a jövőben?

Ma számtalanszor hallhatjuk, hogy a digitális jó, hogy "digital forever", mondja Fidler, de - mint az "időkapszula" megmutatta - a megőrzésben, archiválásban nem feltétlenül jeleskedik. Ezt már mindenki tapasztalhatta, amikor elveszett egy anyaga, elszállt a winchestere, a flopija; de emlékezetből ilyenkor még úgy-ahogy vissza lehet állítani az eredeti szöveget. A digitális Alzheimer-kór ennél is alattomosabb. Csöndben és folyamatosan törli adatainkat a digitális kor kezdetétől fogva. Hiába rögzítjük mindenünket, weboldalainkat, szövegeinket, a szoftverek és hardverek egyre cserélődnek, és az új rendszerek nem mindig képesek beolvasni a régi dokumentumokat, a különböző operációs rendszerekről nem is beszélve (a Windows itt kivételesen áldásos hatású - ma még). 5 1/4"-es lemezeinkről már szinte sehol nem tudjuk az adatokat beolvasni, még akkor sem, ha a mágnesréteg megőrizte az információt, ami távolról sem biztos. Előzetes becslések szerint egy mágneses adathordozó 5-10, egy optikai CD 30 évig tárolja biztonságosan az adatokat. A digitális adatokat; hiszen analóg adataink a már 30-40 éves magnószalagjainkon is megvannak még épen és sértetlenül, és itt egy kihagyás sem okoz különösebb bajt, míg egy program esetén ez az egész programot használhatatlanná teszi. Mágneslemezeink (és audio-MD-ink) pedig néha egy hétig sem bírják a villamosozást, metrózást. A digitálisnak nem csak előnyei vannak...

Mit tehetünk?

Megőrizhetjük a régi gépeket és programokat, vagy folyamatosan konvertálhatjuk az összes régi dokumentumunkat új formátumra, új hordozóra. Egyik megoldás sem képes az elektronikus dokumentumok tömegével megbirkózni, az anyagi és időbeli ráfordításról nem is beszélve. Lehetetlen vállalkozás.

A weben készített töméntelen oldalt nem őrzik meg. Ha mégis, általában csak a HTML-fájlokat, s jó esetben még a képeket is. A digitálisan tárolt újságok kinyomtatva megmaradnak, viszont az eredeti fájlok közül többnyire csak a képeket, a formázatlan szövegfájlokat s esetleg még a kiadványszerkesztő fájlt (például QuarkXpress) őrizzük meg. Ami elvész az az eredeti layout: a betűtípusok, a web esetén ezenkívül még az interaktív elemek, illetve minden, ami nem az adott HTML-oldalba volt építve: programrészletek, adatbázisok, az automatikusan betöltött részek java és minden link. Az élő linkek tömegét mégsem menthetjük el, nem is beszélve egy élő rádióadásról, egy webkameráról, a reklámcsíkokról stb. Ha nem a HTML-t, hanem az oldal screenshotját mentjük el, valamivel többet kapunk vissza, de csak egy részét az oldalnak, és azt is statikusan, mintha egy újságlapot fényképeznénk le az utcai újságosnál. Ez nem az igazi.

Ezzel szemben egy nyomtatott újság esetén mind a formátum, mind a képek, a tipográfia, a reklámok megőrződnek pontosan úgy, ahogy a korabeli olvasó is látta.

"Pedig, akárcsak a nyomtatott sajtónál, a szöveg és a grafika nem mondja el a teljes történetet." Az elhelyezés, a tipográfia szintén hordoz információt a közegről, a kultúráról, melyben megszületett.

A megoldás talán az lehet, hogy a digitális archiválás mellett kinyomtatunk néhány oldalt az utókor számára, hogy lássa, az eredeti szoftveren hogyan is jelentek meg ezek az oldalak, esetleg kis magyarázattal, az olvasóprogram leírásával. A digitális információkból talán száz év múlva is ki tudják majd bogozni a tartalmat, ha ilyen mintát mellékelünk mellé analóg formában. Az ötlet nem új. Thomas Edison a film felfedezésekor minden egyes filmkockát fotóként is előhivatott, és ezeket leadta a Kongresszusi Könyvtárba a szerzői jogok miatt. Igaza volt: a korabeli celluloid mára elveszett, a printek viszont megmaradtak.

"Azért kíváncsi vagyok, hogy mely mai weboldalak lesznek még elérhetőek 2099-ben on-line" - fejezi be írását Roger F. Fidler. Reméljük, a Puskás Hírmondó 1999. novemberi száma még elérhető lesz...

* E cikk az ő írásában (http://futureprint.kent.edu/articles/fidler03.htm - 2000. 5. 31.) található ötletek kifejtése és továbbgondolása. A fordítást és a kiegészítéseseket Hargitai Henrik készítette.

 

<< A televízió története  
Tananyagok
Fogalomtár
Életrajzok
Szerzők

Keresés