A filozófia témakörei

IX. Jog- és társadalomfilozófia

Milyen a legjobb társadalom? Történeti változatosság, társadalmi gyakorlatra hatás. Támaszkodás a hagyományra, vagy antropológiai állandók keresése. Együttélésben anarchia és diktatúra szélsőségei - rögzített jog alapján szerveződés. Hol törvénynélküliség, hol privilegizált rétegek uralma. Kérdések: hatalom legitimitása, uralom létrejötte, milyen formákban igazolja magát? Jogi és erkölcsi normák különbsége? Értékelmélethez való viszonya? Mi a célja a jogrendszereknek (szabadság, igazságosság)? Viszony a kultúra egészéhez, a történelemhez (pl. 19. sz.-i történeti-jogi iskola a történelemben látta a jogkeletkezés forrását)? Jogi közösség fogalma: kényszerre vonatkozó rögzített szabályokat megtartják, kizárják az önkényt. A megtartás ellenőrzésével hatóságokat bíznak meg, melyek erősítik az erkölcsi nyomást. A kényszerítő szabályoknak elvben már létező közös erkölcsi szabályokon kell alapulnia. A jogrend hatalmi rend is. Parlamentarizmus: törvényhozók által kinyilvánított imperatívuszok, csak formális hatálytalanítással veszti erejét. A jogrenddel szemben  zsarnokság esetén egy katonai erővel alátámasztott egyéni akarat döntése a törvény.

Pozitív jog: szaktudomány, kiindulópontjait adottnak tekinti. Jogfilozófia ennek elveit vizsgálja, összeköti a jogot mint kulturális jelenséget a filozófia alapkérdéseivel. Természetjog: hogyan kapcsolódik össze az ember természetével, a veleszületett emberi méltósággal? A jogtörténet tekinthető az emberi jogok történetének is, itt összekapcsolódik az antropológiával, emberdefiníció függvénye. Jog levezetésében két alapirány: 1/ az ész a megkülönböztető jegy, akkor észelvekből vezethető le, 2/ akarati aktuson alapul, mert hatalomvágy, akarat az ember meghatározója - nem adott, érvényesíteni kell. 

Szofisták (i. e. 5. sz.): megkérdőjelezik, hogy a jog régi, jó hagyomány, ami istenadta, héroszok óvják, fölötte áll az emberi akaratnak (arisztokrácia politikai válsága, barbár népekről ismeretek). Élethez szükséges ismeretekre kell tanítani a polgárokat. Prótagorasz: mindenről kétféle álláspont lehet, a gyengébb retorikával felerősíthető. Az istenek léte kétséges, mindennek mércéje az ember. Mi az igazságos? Hippiasz, Antiphón: ha nem szegjük meg az érvényes jogot, de a jog önkényen alapul. A törvények változnak, mert bizonyos célokat szolgálnak. Más szofisták: íratlan törvény fogalma, ami független a pozitív jogtól - cinikus következtetések: ott kell betartani, ahol tanúk vannak. Kritiasz: azért találták ki az isteneket, hogy megfigyelés alatt legyen az is, akit nem látnak. Természetjog fogalma: nomosz és füzisz szembeállítása, tételezett és adott törvény. Antiphón (5. sz.): testi, biológiai egyenlőség, ellentétben a nemesekkel szembeni alázattal, míg Platón (Kalliklész nyomán): törvény védi a gyengéket az erősek természeti fölényétől. Antiphón: „amit a törvények hasznosnak mondanak, az nem más, mint a természet megbéklyózása. Amit a természet tart hasznosnak, az a szabadságban nyilvánul meg." (Előremutat Rousseau, Nietzsche felé.) Kétségbevonják a rendi különbségeket, felforgató nézetek a rabszolgák, barbárok megítéléséről. Büntetésről Prótagorasz: a jövőbeni bűn megelőzése a célja.

Platón az igazságosságról: definiálás problémája már Szókratésznél. „Állam". Középpontban a jó mint legfőbb érték és szépség ideája, egyben a létezés alapja. A lélekben homályos emlék az ideákról, csak az ismerheti fel az igazságot, aki maga is igaz. Az igazságosságtan államtan is. Mert az állam mint nagyobb egység jobban felmutatja, mint az egyes ember. Tartalma: "mindenkinek megadni az őt megilletőt". Ideális állam tervezete. Kiindulópont: adottságok különbözők; ha mindenki azt a tevékenységet végzi, ami képességei szerint megilleti, akkor igazságosság uralkodik. Rendek: 1/ kézművesek, földművesek, 2/ őrök, harcosok, 3/ uralkodók, bölcsek. Csak az első csoportban magántulajdon és privát lét, a másik kettő az államot szolgálja. Nincs család, nőközösség van, gyerekeket az állam neveli. A nevelés szabályozott, az őrök elitjét felemelik az uralkodók rendjébe. Filozófuskirály: hit a tudás erejében, kevésbé a gyakorlati ismeretekben. Államot a harmonikus emberhez hasonltja: akarat uralkodik az érzelmeken, ész az akaraton. Hiányzik az állam-ból: szabadság. Első teljes jogfilozófia, ma is kiindulópont, hatás például: az ésszerű a jó ismerete, a jog ideája az igazságosság. Megtestesülése - ez ma is jogeszme. Platón: az ember ideájából lehet levezetni az együttélés elveit.

Arisztotelész: az emberben isteni ész - a társadalomban is a kozmoszt kell leképezni. Az állam természetes képződmény, az ember zoon politikon, közösséget alkot. Alap: beszédkészség, megvitathatóság. Jog összhangban az isteni akarattal - Aquinói felé hatás. Ember állat és isten kötött, közösségből kiszakítva a legrosszabb lény. Igazságosság erénye a mindent átfogó, fölérendelt az egyéni erényeknek. Alkotmánytípusok: arisztokrácia (kevés kiváló), monarchia (egy, kiváló), politeia (vegyes: nép+választott kiválók, ez a legjobb, keverékforma, középréteg túlsúlya stabil) - rossz formák: oligarchia (kevés gazdag), türannisz (egy önkényúr), demokrácia (sok hitvány).

Középkor: rend isteni eredetű, nem emberi, hanem isteni szóból ered. Augustinus: ha ez hiányzik, akkor rablóbanda. Ockham: akaratelvből indul ki, a parancsokban isten akarata tételeződik, nincs bennük logikai szükségszerűség, nem vezethetők le természetből vagy észből (voluntarizmus), Isten megváltoztathatja, újra tételezheti. Középkorban a szuverén=isteni hatalommal felruházott, közvetve az isteni személyen alapul, s a közösségalkotás hiten keresztül érvényesül. 

Újkor: radikalizálódik az észelvből és az akaratelvből kkinduló variáns is, leválik a teológiai horizontról. Grotius (17. sz.): természetjog akkor is érvényes lenne, ha Isten nem lenne, parancsok, tilalmak a természet alapján. Az ember eleve társas lény, érdeke másokkal együttműködni, szerződést kötni és betartani, ez megfelel individuális érdeküknek is. Ezzel szemben Hobbes (1651, Leviathan): önző egyén hatalmi törekvéséből kell kiindulni, mindenki harca mindenki ellen, homo homini lupus. Kölcsönös félelem (polgárháború) - állam, hatalom és önvédelmi jog egy részét átadják, egyéni erők átmennek állami hatalomba; természettörvény, hogy az ember ne rombolja le saját létalapját, ez az észen alapul. Ezért szabály: békére törekedni és megőrizni, másrészt védekezni, ha veszélyeztetik. Jólfelfogott önérdek elve miatt le kell mondani a jogról annyi szabadság érdekében, amennyit az embertársak eltűrnek. Kölcsönösség - aranyszabály - megegyezés; létrehoznak egy személyes+intézményes hatalmat, kard és jogar a Leviathán, az állam kezében. Míg az ókorban az állami rend erkölcsi rend is, itt emberi termék, az individuum perspektívájából tekintett (szubjektumfilozófia), az evilági boldogulás eszköze.  Locke: milyen az optimális államszervezeti forma? Önkényuralom a legnagyobb rossz; nem kellene abszolút hatalom, ha morális elvek vezetnék az embereket. A tulajdon biztonságát kell garantálni, nem a puszta túlélést, ezért kell szerződés. Generációnként megújítandó. - Hume: elveti a szerződéselvet, mert elméletileg felesleges (elég a moralitásra hivatkozni), gyakorlatilag megvalósíthatatlan (államok közt erőszak), csak javításra törekedhetünk. - Montesquieu (1689-1755): hatalommegosztás - államhatalom kontrollja (törvényhozó, bírói, végrehajtó). Klasszikus kidolgozása: „A törvények szelleme", de mai demokráciákban is elv.

Rousseau: szerződés nem tulajdongarantálásért, hanem a romlottság leküzdésének eszköze. Egyén szabadságát meg kell őrizni, csak „a hatalmat lehet átruházni, az akaratot nem", volonté générale, általános akarat, nemcsak közös - egyéni érdekekről lemondás, erkölcsi közösség is jön létre. Az ember burzsoá és citoyen, eredendően békés társadalmi lény volt, a tulajdon sodorta hatalmi harcokba, romlásba. A szerződés mindenkinek egyenlőséget és szabadságot biztosít, a nép maga a szuverén, hatalmát nem adhatja le, csak az összes polgár együtt gyakorolhatja - közvetlen demokrácia-eszmény. Ha rossz döntés - nem ismerték fel a jót, nem „nem akarták". Kritika: legjobb polgár az, aki visszafogja egyéni érdekeit? Aszketizmus? Közvetlen demokrácia a gyakorlatban? Népgyűlés?

Kant: morális alapú államelmélet. Jog: nem szubjektív motívumok érdekesek, hanem a szubjektum szabadságának összeegyeztethetősége az általános törvénnyel. „Jogos az a cselekedet, mely szerint az egyesnek szabadsága együtt fennállhat az általános törvénynek megfelelően mindenki szabadságával". A szabadság használatának megakadályozása jogtalan. Kényszernek csak akkor van alapja, ha bizonyíthatóan összeegyeztethető az általános törvénnyel. Egyedül a szabadság joga velünkszületett. Nincs természeti állapot, szerződés a megítélés, döntés kritériuma miatt szükséges, a felülvizsgálathoz. Cél a közjó, nem a boldogítás, a szabadság biztosítása észelvek alapján. A véleménynyilvánítás is a jogokhoz tartozik. Engedelmesség+szabadságérzet. Világpolgári társadalom, örök béke eszménye.

Fichte: aki önmagában nem morális, azt joggal rákényszeríteni, hogy legalább úgy kelljen tennie, mintha. „Zárt kereskedőállam": racionálisan szervezett gazdaság és társadalom. Maradékjogok elve. Önvédelem, ha a jogállam nem véd meg. Probléma: meddig terjed az önvédelem joga?

Hegel: jogfilozófia rendszere. Akarat által megvalósuló ész. Nem az észjog levezetésével foglalkozik, hanem hogy hogyan valósul meg a szabadság, milyen társadalmi feltételek és intézmények szükségesek. A jogok alkalmazásában.bírálja, hogy nem mint immannensen ésszerűt fogják fel, hanem mint az egyén számára idegent. A szerződéselméletben is külsődleges az általános, nem erkölcsi és nem ésszerű az állam. Hegel: az állam a társadalmi ésszerűség egyik megvalósulási formája, az erkölcsi eszme valósága - a filozófiában tárgyként vizsgálandó, mennyiben felel meg egy konkrét állam ennek. Történelmi folyamatban fejlődik, minta az antik poliszban ész és szabadság, isteni és erkölcsi egysége. A normák nem elvont kellések, hanem cselekvésekben megvalósulók, a létből kibontandók. Egyén eleve egy közösségben, kultúrában - szabadsága kitágítandó, a másik szabadsága nem korlát, hanem folytatja az övét, feltéve, hogy kölcsönös az elismerés. Kölcsönös cselekvési függés, viszonyrendszer, fejlődő intézmények, nemcsak polgári társadalom/szellemi állatvilág (szükségletkielégítés), hanem erkölcsiség és állam összekapcsolódása.

19. sz: pozitivista tudományelmélet, jogpozitivizmus: lemondani a metafizikáról, a természetjogi tanításról, értékkérdésről stb. Előzmény: történeti-jogi iskola: minden értékítélet szubjektív, irracionális eredetű. Jogpozitivizmus fő tételei: 1/ csak a pozitív jog tekinthető jognak. A szabály normatív tartalma mellett fontos a jogi forma, jól felismerhető külső eljárások a jogalkotó hatalom részéről. 2/ a pozitív  jog feltétlen engedelmességet követel, a törvényt nem lehet nem alkalmazni. A jogász erénye a személyes meggyőződés kiiktatása. 3/ a törvényértelmezésnek nyelvtani-logikai értelmezésre kell korlátozódnia, nem értékszempontokon, vagy társadalmi cél tekintetbe vételén alapulnia, mert az jogpolitika, nem jogtudomány.

Mai igazságosság-elméleti viták (kérdés: hogyan oszoljanak meg a kedvezmények, követelmények, jószágok, ha nincs veleszületett jogi érzék; egyenlőségelv átcsaphat igazságtalanságba, ha nem veszik tekintetbe az egyéni különbségeket, esélykülönbségeket): 1/ Hans Jonas: szembefordul a neopozitivizmussal, mely a metafizikával együtt az emberi lélek fogalmát is kiiktatja, és egy felelősségetikát dolgoz ki: az élet vizsgálatára kell alapozni a létkérdéseket, mert az a leggazdagabb szerveződési forma, igazságosságelv az organizmus és a szabadság-elvhez kell hogy igazodjon.

2/ Perelman: értékek racionális megalapozásának problémája, érvelés fontossága a racionalista felfogásban, erkölcsi értékek indoklásában,  arisztotelészi topika és retorika újrafelfedezése. A deduktív axiomatikus levezetés nem az egyedüli megalapozási lehetőség, de a jog nem irracionális terület, érvelés az összes ésszerűen gondolkodó ember felé irányul, új igazságosságelméletet kell kidolgozni. 3/ Rawls (liberális demokrácia): utilitarizmus kritikája: érdekek mérlegelése nem kerülhet át a társadalmi egész hatókörébe, mert akkor a társadalom vesztes tagjai ezt sose tartanák ésszerűnek, vissza kell nyúlni a szerződéselméletre, keresni a jól rendezett társadalom elvét, a racionális  együttélés szabályait. Ehhez eredeti helyzet feltételezendő: nincs ismeret a saját jövőről, ekkor elfogadnának 2 elvet: a/ egyenlőség az alapjogok és kötelezettségek elosztásában (egalité), b/ egyenlőtlenség csak akkor igazságos, ha a leghátrányosabb helyzetűeket kompenzálják (fraternité). Az elsőn a hangsúly, vagyis az igazságosság a pártatlanság elvéhez kapcsolódik, elsődleges érték az egyéni szabadság, viszont az egyenlőség magasabbrendű,mint a jólét. Bírálják: relatív előnyben részesítés a gazdaság hatékonysága ellen hat, nem lesz mit elosztani; szabadság miért a jólét előtt (a harmadik világban nem biztos, hogy ezt választanák)? Kísérletben az emberek inkább az átlagot tartják legvalószínűbbnek, nem a legrosszabb helyzetet.

Büntetéselmélet: bosszú rossz végtelenje, szemet szemért kontra jogállapot. Hegel: kölcsönös elismerés megzavarása az általánost sérti meg, közösségsértés, a szubjektumot és a jogot is, vissza kell állítani az elismerést, bíróság. Bűnöst nem kell kirekeszteni a jogrendből, mert eszes lény, szabadságot kell neki tulajdonítani a bűnhődéshez. Halálbüntetés: a.) elégtételelmélet. Hegel: adekvát mértéket keresni, jogbiztonsághoz szükség van állami kényszerre. b.) Javításelmélet: jogtalan a halálbüntetés. Beccaria (1760), Fichte: jogos-e másodlagos erőszakot alkalmazni?  Beccaria érvei (nem büntetés, mert kizárja az új orientációt, logikai ellentmondás, nem elrettentőbb hatású). Foucault: középkorig testi fenyítés, kegyetlen kivégzésmódok, később izolálás, megtörni az akaratát (intézmények), nincs nyilvános büntetés. Mai tendencia: visszatagolás a társadalomba, szabadságvesztés, pénzbüntetés, társadalmi kontroll. Nem minden deviancia tekintendő kriminálisnak, nő a reszocializáció súlya. Környezetszennyezésnél súlyos kérdések: egyéni és kollektív felelősség, jóvátehetőség, irreverzibilitás?

Ellenőrző kérdések:

Mi a jog fogalma, a jogfilozófia tárgya, jog ér erkölcs viszonya?

Milyen koncepciót vázol fel Platón „Állam"-a és Arisztotelész társadalomfilozófiája?

Milyen változatai születtek a szerződéselméleteknek?

Mi jellemzi a 19. sz. első és második felének társadalomfilozófiáját?

Milyen álláspontok jellemzik a mai igazságosságelméleti vitát?

Melyek a büntetéselmélet alapproblémái?

Olvasandó:

Th. Hobbes: Leviathán. Budapest, 1970. 145-191. o.

Rawls: A jog uralma az igazságosság elméletében. In: Joguralom és jogállam. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 247-273. o.

Ajánlott irodalom:

Hegel: A jogfilozófia alapjai. Elõszó és Bevezetés. Bp.1971. 9-64.o.

Beccaria: Bűntett és büntetés. Bp. 1967.53-58., 84-94.o.

Hart: A jog fogalma. Bp.1995. 11-30.o.

Ferry: Új rend : Az ökológia. Bp. 1994. 75-141- vagy 145-200.o.

Foucault: Felügyelet és büntetés. Bp. 1990. 99-137.o.

Ajánlott másodirodalom:

Dunn : Locke. Atlantisz, 1993

Ludassy M. : Négy arckép. Szépirodalmi, 1989.

Manent : A liberális gondolat története, Tanulmány Kiadó, 1994.

Shklar : Montesquieu. Atlantisz, 2000.

Tuck : Hobbes. Atlantisz, 1996.

George A. Reisch: „Káosz, történelem és elbeszélés". In: Fokasz Nikosz (szerk.): Rend és  káosz. Fraktálok és káoszelmélet a társadalomkutatásban. Bp.:Replika Kör 1997, 117- 137. o.

Felkai Gábor - Némedi Dénes - Somlai Péter (szerk.): Olvasókönyv a szociológia történetéhez II.: Szociológiai irányzatok a XX. században, Bp.:  Új  Mandátum Könyvkiadó 2000.