Fogalomtár etika szakosoknak

Természetes beállítódás, fenomenológiai beállítódás

Természetes beállítódás, fenomenológiai beállítódás: Azt a hétköznapi, reflektálatlan világviszonyt nevezi Husserl természetes beállítódásnak, amikor a világ létét illetően semmilyen kérdés nem vetődik fel, lévén, hogy mindent - minden létet - evidensnek tekintünk. Ezt a reflektálatlanul és megkérdőjelezhetetlenül evidens léttételezést a természetes beállítódás generáltézisének hívja. A beállítódás-váltás, a fenomenológiai beállítódásra való átváltás első mozzanata éppen abban a fordulatban áll, hogy ezt a generáltézist felfüggesztjük (epokhé), de nem azért, mintha a világ létét kétségbe akarnánk vonni, hanem azért, mert érvénytelennek tekintünk minden olyan kérdést, mely a tudati tartalmak és a hozzájuk képes transzcendens lét megfelelését firtatja. A fenomenológia ugyanis nem a tudattartalmak és a világ megfelelése felől közelít az ismeret problémájához, hanem abból a szempontból, hogy hogyan jön létre a tudatban, tudati teljesítményként az, amit világnak nevezünk. Az eredendő evidencia szférája a tudati immanencia: ha „látok” egy hétfejű sárkányt, az bizonytalan, hogy valóban létezik-e vagy sem, az ellenben megkérdőjelezhetetlen bizonyosság, hogy én ebben a pillanatban „látom”. Mi történik ilyenkor, mit jelent „hétfejű sárkányt” „látni”? – ez a fenomenológiai kérdés. 

„Ha „körültekintés nélkül” észlelünk, nem az észlelést, hanem magát [az észleltet, pl.:] a házat fogjuk fel. Csak a reflexióban fordulunk magához az észleléshez és annak a házra vonatkozó észlelési irányultságához. A köznapi élet természetes reflexiójában, de még a lélektanban mint tudományban is (mely a lelki élmények lélektani tapasztalatából táplálkozik) az eleve föltételezett világ talaján állunk, amint ezt meg is figyelhetjük olyan köznapi kijelentésekben, mint például: „Egy házat látok” vagy „emlékszem, hogy már hallottam ezt a dallamot”, stb. A transzcendentális-fenomenológiai reflexióban az egyetemes epokhé segítségével – mely nem foglal állást a világ létét vagy nem létét illetően – már megfosztottuk magunkat ettől a talajtól. Az ilyeténképpen átalakított tapasztalat, a transzcendentális tapasztalat ekkor már abban áll, hogy a mindenkor transzcendentális módon redukált cogitót tartjuk szem előtt, ezt írjuk le (…) Az eredeti élmény helyére ekkor mindenesetre valami lényegileg más lép: s ennyiben azt kell mondanunk, hogy a reflexió megváltoztatja az eredeti élményt. (...) Ám a reflexió feladata nem az, hogy az eredeti élményt megismételje, hanem az, hogy szemügyre vegye és kifejtse mindazt, ami benne fellelhető.”(Husserl: Kartéziánus meditációk, 15. §.)

K. L.