Fogalomtár etika szakosoknak

Egzisztenciális választás

Egzisztenciális választás: Az egzisztenciális választás - Kierkegaard metafórája - önmagunknak, mint erkölcsi lényeknek a választása. Amikor egzisztenciálisan választunk, önmagunkat, s nem csupán „én”-ünk egyik vagy másik oldalát választjuk, hanem impulzusunkat, érzésünket, érzelmünket, intuíciónkat, jellemvonásunkat stb. választjuk. Az egzisztenciális választás képlete Heller Ágnes szerint a következő: „Tisztességes ember leszek, amilyen vagyok, valamennyi képességemmel és gyengémmel, öröklött adottságommal és társadalmi meghatározottságommal. Vállalom minden meghatározottságomat, s ezeket morális autonómiám eszközeivé alakítom át.” (Heller Ágnes: Morálfilozófia. 89.) Morálisan autonómmá válni annyit jelent, hogy igényt tartok autonómiám viszonylagosságára, s nem azt jelenti, hogy teljesen autonóm vagyok. Az egzisztenciális választás megteremti a személy életének téloszát, hiszen az egzisztenciális választás eleve kizárja, hogy másként cselekedhessünk, mint úgy, ahogy maga a választás megszabta. A választás maga visszavonhatatlan és visszafordíthatatlan. A magunk választotta élet belső téloszát nem keverhetjük össze a →racionális választások elméletének értelmében kialakított életcélokkal. Az egzisztenciális választás önmagunk választása, nem valamilyen konkrét célé. Az egzisztenciális választásban lakozó cél valójában „magában való cél”. Ha egy adott ügy vagy egy adott hivatás emberének választjuk magunkat, ezzel együtt meg is különböztetjük magunkat másoktól. A választás révén „azzá válunk, amik vagyunk”. Az ilyen típusú egzisztenciális választás elválasztja egymástól az egyéneket, ahelyett hogy egyesítené. Akik a különbség kategóriája alatt egzisztenciálisan választják önmagukat, azok külső hatalmaknak szolgáltatják ki magukat. A külső hatalmak az egyén létezése szempontjából veszélyesek is lehetnek, hiszen az egyén önnön választását is megmérgezhetik. Akár bizonyos hivatás vagy ügy emberének, akár adott személy barátjának választjuk magunkat, a különbség kategóriája alá rendelődünk. Ha választásunk sikertelennek bizonyul, szakadék támadhat önképünk, s a között a kép között, ahogyan mások látnak bennünket. A modern morálfilozófia az esetleges emberhez (általános emberhez) fordul, s azok, akik egzisztenciálisan választják magukat, azok számára a személyiségetika mondja ki igazán, hogy mit jelent az, hogy erkölcsileg felelősek vagyunk önmagunkért és társainkért. Azt az álláspontot, hogy van olyan egzisztenciális választás, amely az univerzalitás kategóriája alatt tehető, azt Kierkegaard képviselte a legerőteljesebben. Az univerzalitás kategóriája alatt választani önmagunkat annyit jelent, hogy jó személynek választjuk magunkat. Ezt a választást nevezzük →morális választásnak, mert e választás által a morált választjuk. Az erkölcsi választás (etikai választás) során olyan személynek választjuk magunkat, aki jó és rossz között választ. Az a személy, aki etikailag választotta magát, a jót a jó kedvéért teszi, ám a rosszat sohasem a rossz kedvéért. Nem zárható ki, hogy a személy választása során véletlenül valamilyen rossz cselekedetet választ, hiszen ez gyakran csak utólag derül ki. (Kierkegaard) Az egzisztenciális választás lehetősége a létezés modern formáiban rejlik. A premodern társadalmakban nem voltak meg az egzisztenciális választás feltételei. Az embereknek születésüktől fogva előre megszabott életmód jutott osztályrészül, nem volt meg a lehetőség, hogy önmagukat válasszák. Ez az egyik oka annak, hogy a gondolkodók nem boncolgatták a premodern társadalmakban az élet téloszát. Adott helyzet adott normákat és szabályokat jelölt ki. Fontos azonban megjegyezni azt, hogy minél fejlettebb a morál, annál nagyobb lehetőség nyílik a jó egzisztenciális választására. A preegzisztens társadalmakban még nem különül el egyértelműen az →erkölcsiség (erkölcsi szokások) és a moralitás (az erkölcsiséghez való személyes, szubjektív viszony). Az egzisztenciális választás sem nem racionális, sem nem irracionális. A választást megelőző és az azt követő állapot között ugrás van. Kierkegaard szellemében nevezhetjük az egzisztenciális választást ugrásnak. Az ugrásnak az a fajtája (alapvető ugrás), amely minden további ugrásnak erkölcsi jelentést ad, az önmagunk választása, mint tisztességes (jó, becsületes) személy egzisztenciális választása. Az alapvető ugrásnak nincs „indoka”, hiszen nem „konkrét” választás, hanem létminőség választása (önmagamat, mint tisztességes személyt választani). Az ilyen alapvető választáshoz nem kínálható fel konkrét norma, nem adható tanács, vagy orientatív elv. Ha egyáltalán létezik e választásnak alapja, akkor az csak transzcendentális lehet.

„Számomra a választás pillanata nagyon komoly dolog, nem azért mert komolyan át kell gondolni azt, ami a választásban mint elkülönített jelenik meg, nem azon gondolatok sokfélesége miatt, amelyek az egyes láncszemekhez kapcsolódnak, sokkal inkább azért, mert veszélyes dolog késni, mivel a következő pillanatban talán már nem áll módomban választani, mert akkorra már eltelt egy darab élet, amit újra kellene élni; nagyon téved az ember, ha azt hiszi, hogy ha csak egy pillanatra is, felszabadíthatja személyiségét, vagy hogy szigorúbb értelemben véve megállásra kényszerítheti a személyes életet. A személyiség már akkor érdekelt a választásban, mielőtt választanánk, s ha lemondunk a választásról, akkor maga a személyiség fog öntudatlanul választani vagy a benne levő sötét hatalmak. (…) A „választani” ige ugyanis az etikai igazi és szigorú kifejezése. Valahányszor a szigorúbb értelemben vett vagy-vagy-ról van szó, mindig biztosak lehetünk abban, hogy az etikaira megy a játék. Egyetlen, minden fenntartás nélküli vagy-vagy létezik, és ez a jó és rossz közötti választás, amely azonban nagyon is etikai. (…) …a választásnak nem annyira az a fontos hogy a helyeset válasszuk ki, hanem sokkal inkább azaz energia, az a komolyság és pátosz, amellyel választunk. A személyiség éppen ezekben a dolgokban nyilvánítja ki a maga belső végtelenségét, így szilárdul meg. Ezért ha egy ember helytelenül választ, akkor éppen azáltal az energia által amellyel választott, fogja megtudni, hogy helytelenül választott. Azzal ugyanis, hogy a választásra személyiségének egész bensőségességével határozta el magát, lénye megtisztult, s így közvetlen viszonyba került avval az örök hatalommal, amely az egész ittlétet teljesen átjárja. (…) Mi az hát, amit vagy-vagy-omban különválasztok egymástól? A jót és a rosszat? (…) Ha képesek vagyunk egy embert oly válaszút elé állítani, ahol már nem tud másként kiutat találni, csak a választás révén, akkor a helyeset fogja választani. (…) Az én vagy-vagy-om nem a jó és rossz közötti választást jelenti elsősorban, hanem azt a választást, amellyel jót és rosszat választunk, vagy amellyel jót és rosszat elutasítunk. Itt az kérdés, hogy milyen követelmények határozzák meg az egész ittléttel kapcsolatos szemléletünket, hogy milyen követelmények szerint akarunk élni. Természetes, hogy a jót választjuk, ha a jó és a rossz között kell választanunk, ez persze csak utólag derül ki; …” (Sören Kierkegaard írásaiból. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982. 197-204.)

Teljes szöveg: Heller Ágnes: Morálfilozófia. 15-45.

T. K.