Fogalomtár etika szakosoknak

Erkölcsi normák, szabályok

Erkölcsi normák, szabályok: Az emberi állapot (világ) olyan minőségű létezési forma (etika), amelyben nem lehetséges emberi élet bizonyos szabályok és normák betartása nélkül. Az erkölcsi normák és szabályok akkor „jelentek meg”, amikor az önszabályozást a társadalmi szabályozás váltotta fel. Az emberi élet öndomesztikáció eredménye. A társadalmi szabályozás - amely mély strukturális átalakulásokon mehet keresztül - maga a →conditio humana a maga elvont meghatározatlanságában. Hogy mi kell ahhoz, hogy egy adott társadalom tagjai legyünk, azt elsősorban úgy tanuljuk meg, hogy megismerjük és gyakoroljuk eme társadalom normáit és szabályait. A „tudni mit” és „tudni hogyan” - amely a személyes tapasztalataink horizontját nyitja - a nyelvbe, a szokásokba és a művi termékekbe ágyazódik, a beszéd, a cselekvés és az interakció által közvetítődik. Minden, amire mint a posteriorira (személyes tapasztalatra) hivatkozunk, két a priori – mindkettő már a tapasztalás előtt adva van - „összeillesztésének „ eredménye: a genetikus a priorié és a szociális a priorié. Ennek alapján mondhatja Wittgenstein, hogy etika nélküli világ épp úgy nem létezik, ahogy logika nélküli világ sem. (V.ö.: L. Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés. Akadémia Kiadó, Budapest, 1989.) A „világ” nem élő és élettelen dolgok puszta összessége, hanem mindezek értelme. Az értelmet emberi lények konstituálják, s ez a megjelenítő képesség kapcsol minden értelmes lényt minden máshoz. A konstituáló értelem forrásai a normák és a szabályok. A kozmikus tudás, a „kéznél levő” tudás, illetve a hitrendszerek ugyanazokba a normákba és szabályokba ágyazódnak, ugyanazon normák által közvetítődnek, amelyek a helyes magatartást is szabályozzák. Azért mondhatjuk, hogy „van világunk”, mert normáknak és szabályoknak, nem pedig ösztönszabályozásnak vagyunk alávetve. A normák és szabályok betartását nevezzük „helyes” (jó), be nem tartását pedig „helytelen”(rossz) magatartásnak. A normák és szabályok puszta létezése egyet jelent a jó és a rossz közötti különbségtétellel. A →jó és a rossz közötti különbségtétel (etika) a világ feltétele, s egyúttal az →értékorientáció elsődleges kategóriája. Az értékorientáció elsődleges kategóriája emberi univerzálé, mivel lehetetlen elképzelni emberi társadalmat e nélkül. A jó és a rossz világában élünk, nem lehetséges emberi élet a jó és a rossz megkülönböztetése nélkül. A normák és a szabályok képezik az alapját a formális igazságosságnak. Ezeket nevezzük elsőrendű univerzáléknak. Az elsőrendű univerzálék tisztán formálisak, mert a normák és a szabályok, illetve az elsődleges értékorientációs kategóriák (jó-rossz), valamint a statikus igazságosság puszta létezése még nem jelenti bármely konkrét etikai szubsztancia (mi a szabály, mi a jó, mi az igazságos) meglétét vagy hiányát. Elsődleges univerzálékat azonban csak úgy tudunk elgondolni, ha egyszersmind konkrét embereket is elgondolunk, akik egy adott emberi közösség normái és szabályai szerint élnek, s ha tételezzük, hogy a „jó személyek léteznek” állítás empirikusan és egyetemesen is igaz. A „jó személyek léteznek” állítás az erkölcs hordozóira vonatkozik, nem az erkölcs tartalmára (szubsztanciájára). A normák és a szabályok között az alkalmazást tekintve különbség van. A szabályok alkalmazása nem engedi meg a manőverezést, míg a normák alkalmazásának van egy kritikus határa. A normák olyan előírások, amelyekhez sem tökéletesen alkalmazkodni, sem azokat tökéletesen megszegni nem lehet. Ha a norma kritikus határán túllépünk, akkor megszegtük a normát. Például ilyen jellegűek az úgynevezett „civilizációs” normák, illetve minden erényre vonatkozó norma. A normák és a szabályok lehetnek parancsoló erejűek, illetve választhatóak. Akkor parancsoló erejű egy norma vagy egy szabály, ha egy társadalmi halmaz minden tagjának meg kell tennie valamit, vagy tartózkodnia kell valaminek a megtételétől, illetve adott módon kell viselkednie. A parancsoló erejű normák és szabályok feltétlenek, azaz kategorikusak. Két fajtája létezik a parancsoló erejű normáknak és szabályoknak: az egyik típus megszegése önbüntető jellegű (például a nyelvtani szabályok megszegése), a másik típus megszegése büntetésért kiált (például a Tízparancsolat megszegése). A normák és szabályok differenciálódása az értékorientációk elsődleges kategóriájának (jó-rossz) differenciálódásával jár együtt. Ez a differenciálódás úgynevezett másodlagos kategóriák megjelenését eredményezi, mint például: szent-profán, helyes-helytelen, igaz-hamis, hasznos-káros, pontos-pontatlan, szép-rút, kellemes-kellemetlen, stb. A másodlagos kategóriák jelentősége azonban adott kontextusban pont olyan jelentőségű lehet, mint az elsődlegeseké. A normák és a szabályok ugyanakkor különböznek is egymástól a szerint, hogy tagolt vagy végeznek bizonyos cselekedeteket és töltenek be bizonyos funkciókat, mert meghatározott társadalmi rétegbe születtek (Luhmann) az erkölcsi szokások is tagoltak. A modern társadalmakban (ahol bizonyos emberek azért válhatnak meghatározott társadalmi réteg tagjává, mert bizonyos funkciót töltenek be) az erkölcsi szokások rétegződnek, mert a modern társadalmak „funkcionálisak”. Az erkölcsök tagoltságához és rétegeződéséhez kapcsolódik az →igazságosság kérdése is. Az igazságosság aranyszabálya egy-egy társadalmi szerephez vagy funkcióhoz kapcsolódik. Nincs közös zsinórmérték, amely alapján különböző halmazok tagjainak cselekedete összemérhető lenne. Így aztán a normák és a szabályok is tagoltságot és rétegeződést mutatnak.

„Íme, a parancsoló erejű szabály egyik tökéletes példája: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy azt megszenteljed. Hat napon át munkálkodjál, és minden dolgod elvégezzed! Hetednapon a te Jehova Istenednek Szombatja vagyon: semmi dolgot ne tégy, se te, se fiaid, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, és semmi barmod, se a te jövevényed, mely a te kapuid között vagyon.” (Móz2:20,8-10) Ez a szabály, mert teljes mértékben előírja, mit kell és mit nem szabad tennünk, meg azt is, hogyan tegyük ezt. Annyiban hasonlít a fenti közlekedési szabályra, hogy nem mérlegelhető, vajon ez a szombat „fontos szombat”-e. A „Tiszteld apádat és anyádat!”: parancsoló erejű norma. Ez a parancsolat nem szabja meg, hogyan tiszteld őket, ezért mérlegelhető, vajon ezzel vagy azzal a cselekedettel megszegjük-e vagy sem a parancsolatot. Ennek megfelelően kisebb vagy nagyobb mértékben tisztelhetjük anyánkat és apánkat. (Bár itt is létezik egy kritikus határ, amelynek átlépése azt jelenti, hogy megsértettük a parancsolatot.) A „Ne ölj!” szintén parancsoló erejű norma, és pontos megfogalmazásban így hangzana: „Ne kövess el gyilkosságot!”. Ez azonban nem valamilyen viselkedést ír elő (mint a „Tiszteld apádat és anyádat!” parancsolat esetében), inkább megtilt bizonyos cselekvést. Ez a parancsolat azonban még így sem részletezi, hogy az „emberi élet elvételének” mely formái nevezhetők gyilkosságnak. Következésképpen mérlegelhetjük, vajon az „emberi élet elvételének” egyik vagy másik formája tulajdonképpen gyilkosság-e (azaz tiltott-e vagy sem).

A normák és szabályok óhajtást is kifejezhetnek. Az óhajtó normák és szabályok nem azt írják elő, amit mindenkinek meg kell tennie vagy el kell mulasztani, inkább azt, hogyan kell cselekednünk (mit kell tennünk), ha úgy döntünk, ezt vagy azt tesszük. Az ilyen norma vagy szabály megsértése automatikusan is önmagában hordhatja büntetését, de ha nem, a szabálysértést bizonyos körülmények között büntetni kell. Ismét a Bibliát idézzük: „Ha valaki felnyit vagy kiás egy ciszternát, és nem fedi be újból, s beleesik egy ökör vagy szamár, a ciszterna tulajdonosának úgy kell jóvátennie a dolgot, hogy megtéríti az állat értékét tulajdonosának, a holt állatot viszont megtarthatja.” A ciszterna befedése: szabály, ám léteznek óhajtó jellegű normák is (például a barátság Arisztotelész által felsorolt normái.) A parancsolat megszegése mindig büntetést von maga után, de egyes parancsolatok megszegését szigorúbban büntetik mások megszegésénél. Normák esetében „kisebb vagy nagyobb mértékű” megszegésük kisebb vagy nagyobb büntetéssel „torolható meg”. Az óhajtó jellegű szabályok és normák megsértését rendszerint, bár nem mindig akkor büntetik, ha az meghatározott következménnyel jár. A büntetés itt rendszerint, bár nem mindig kevésbé súlyos, mint parancsolatok megszegése esetén (parancsoló erejű jóvátétel).” (Heller Ágnes: Általános etika. 46-47.)

Teljes szöveg: Heller Ágnes: Általános etika. 43-67.

T. K.