4. fejezet: A fizikai tárgyak létezése az időben

3. A fizikai tárgyak változása

3.1. A változás típusai

Az eddigiekben a fizikai tárgyak időben való perzisztálásának két meghatározó elméletét, az endurantizmust és a perdurantizmust mutattam be. A két elmélet vitájának tétje eddig azonban mindezidáig homályban maradt. A vita tétje: melyik elmélet képes plauzibilise(bbe)n magyarázni a fizikai tárgyak változását.

A fizikai tárgyak változásának négy különböző típusa van:

3.1.1. A fizikai tárgyak minőségi változása

A fizikai tárgyak minőségi változása olyan változás, melynek során a fizikai tárgyak valamilyen intrinzikus tulajdonsága változik meg. Példa: meghajlítom az asztalomon levő drótot. A drót t₁-ben egyenes volt, t₂-ben azonban görbe. Másik példa: meggyújtok egy gyertyát. A gyertya t₁-ben 10 centiméter hosszú volt, t₂-ben már csak 7 centiméter hosszú. A tárgyak minőségi változása olyan változás tehát, melynek során egy fizikai tárgy t₁-ben F, t₂-ben nem F (vagyis F-fel inkompatibilis) intrinzikus tulajdonsággal rendelkezik.

3.1.2. A fizikai tárgyak alkotórészeinek változása

A számunkra ismerős fizikai tárgyak közül szinte valamennyi összetett tárgy, azaz kisebb alkotórészekből tevődik össze. Egy könyv például borítóból és lapokból áll. Egy óra rugókból, számlapból, fogaskerekekből, mutatókból áll. Egy autó pedig annyi alkotórészből áll, hogy felsorolni sem tudnám. A fizikai tárgyak alkotórészeinek változása olyan változás, melynek során egy összetett fizikai tárgy egy vagy több alkotórésze kicserélődik. Példa: valaki elviszi autóját a szervízbe, ahol kicserélik benne az ékszíjat. Az autó t₁-ben egy bizonyos ékszíjjal rendelkezett, t₂-ben azonban egy, az előző ékszíjtól numerikusan különböző ékszíjjal rendelkezik.

Felmerület a kérdés: hogyan függ össze a fizikai tárgyak minőségi és alkotórészeiben bekövetkezett változása? Ez a két változás gyakran együttjár. Mindazonáltal egymástól függetlenül is végbemehetnek. Példa: az autóba a szerelő pontosan ugyanolyan ékszíjat tesz be, mint amilyet kivett belőle. Ebben az esetben az autó egy alkotóeleme tekintetében megváltozott, de minőségi változáson nem esett át. Másik példa: valaki más színűre festi az autóját. Ebben az esetben az autó minőségi változáson megy át, noha egyetlen alkotóeleme sem változott meg. Tekintsünk el attól, hogy a festék maga is bizonyos értelemben alkotóeleme egy autónak.

3.1.3. A fizikai tárgyak Cambridge változása

A Cambridge változás olyan változás, melynek során egy fizikai tárgynak kizárólag a relációs (vagy extrinzikus) tulajdonságai változnak meg, intrinzikus tulajdonságai azonban ugyanazok maradnak. Példa: tegyük fel, hogy egy apa nagyon korán elhagyja a családját (feleségét és lányát) és messzire költözik. Felesége és lánya felől soha nem hall többé. Nem is gondol többé rájuk. Lánya harminc év múltán gyereket szül, így az apa tudtán kívül nagyapává válik. Miért fontos, hogy tudtán kívül? Azért, mert ha tudomást szerezne lánya szüléséről, akkor elméjében/agyában valamilyen intrinzikus változás is bekövetkezne.

A Cambrigde változás tulajdonképpen nem valódi változás. Bizonyos értelemben ugyan történik változás: az illető t₁-ben nem nagyapa, t₂-ben nagyapa. Bizonyos értelemben azonban nem történik, lévén az illető egyetlen intrinzikus tulajdonsága sem változik meg.

3.1.4. A fizikai tárgyak szubsztanciális változása

A fizikai tárgyak szubsztanciális változása olyan változás, melynek során egy fizikai tárgy létrejön vagy - épp ellenkezőleg - megszűnik létezni. Példa: valaki felépít egy házat. A ház létrejön.  Másik példa: valaki lebontja a házát. A ház megszűnik létezni.

Hasonlóan a Cambridge változáshoz, a szubsztanciális változás sem valódi változás. A szubsztanciális változás során ugyanis nem egy fizikai tárgy változik meg, hanem a világban történik valamilyen változás egy fizikai tárgy létrejöttével vagy pusztulásával.

E fejezet további részében e felsorolt változások közül kizárólag a két valódi változással, a tárgyak tulajdonságainak és alkotórészeinek változásával foglalkozom. Azt vizsgálom, hogyan magyarázza ezeket a változásokat a fizikai tárgyak perzisztálásának két nagy elmélete: az endurantizmus és a perdurantizmus.

3.2. Hogyan oldja meg az endurantista és a perdurantista a fizikai tárgyak minőségi változásának problémáját?

3.2.1. A perdurantizmus melletti érv

A perdurantisták szerint az endurantizmus képtelen plauzibilisen magyarázni a fizikai tárgyak minőségi változását. Íme az emellett felhozott alapmegfontolás (Lewis 1986: 202-5):

A fizikai tárgyak perzisztálásuk során változnak. Az asztalomon levő drót tegnap egyenes volt, de ma meghajlítottam, aminek következtében görbe lett. Amennyiben endurantisták vagyunk, azt állítjuk: az egyenes drót numerikusan azonos a görbe dróttal. Ezzel azonban szembekerülünk az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével, jelesül azzal, hogy ha a numerikusan azonos b-vel, akkor a-nak és b-nek valamennyi tulajdonságában meg kell egyeznie. Egyszóval: amennyiben (1) endurantistaként azt állítjuk, hogy a tárgyak időben levő perzisztálása numerikus azonosságot feltételez, és (2) feltételezzük azt, hogy lehetséges változás, vagyis egy numerikusan azonos fizikai tárgy t₁-ben F, t₂-ben nem F tulajdonsággal rendelkezhet, akkor tagadnunk kell az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényét. Ez azonban vállalhatatlan.

A perdurantizmus megoldása ezzel szemben nem ütközik a Leibniz-törvénnyel. Íme: a „drót tegnap" és a „drót ma" mint a drót temporális részei numerikusan különböző entitások. Mármost a „drót tegnap" temporális rész az, ami egyenes, és az attól numerikusan különböző „drót ma" temporális rész az, ami görbe. Nincs ütközés a Leibniz-törvénnyel, lévén a perdurantista megoldása értelmében nem egy és ugyanazon fizikai tárgy egyenes t₁-ben és görbe t₂-ben, hanem két numerikusan különböző entitás.

A perdurantista azt állítja tehát, hogy a fizikai tárgyak változásának magyarázata csak abban az esetben nem lesz ellentmondásban a Leibniz-törvénnyel, ha magát az endurantizmus alaptézisét adjuk fel, mely szerint a fizikai tárgyak perzisztálása numerikus azonosságként értelmezendő. Az egyetlen lehetőség az, hogy a fizikai tárgyakat téridő nyúlványoknak tekintjük, mely nyúlványok temporális részekkel rendelkeznek, és a változást úgy értelmezzük, hogy a fizikai tárgy numerikusan különböző temporális részei rendelkeznek inkonzisztens tulajdonságokkal. Ebben az esetben éppen úgy nem kerülünk szembe a Leibniz-törvénnyel, mint ha azt mondanánk, hogy a drót egyszerre forró és hideg, de ezt úgy értenénk, hogy az egyik térbeli része (a jobb vége) forró, és a másik térbeli  része (a bal vége) hideg.

3.2.2. Az endurantizmus védelme I.

A Leibniz-törvénnyel való szembekerülés elkerülésének egyik módja az, hogy az endurantista elkötelezi magát a prezentizmus mellett. E szerint: az endurantizmus elfogadása azért nem involválja a Leibniz-törvény tagadását, mert minden fizikai tárgy kizárólag a jelenben létezik, és mivel egyetlen tárgy sem rendelkezhet inkompatibilis tulajdonságokkal a jelenben, ezért egyetlen tárgy sem rendelkezik inkompatibilis tulajdonságokkal a létezése során. Ilyen egyszerű.

A perdurantista szemében az endurantizmus prezentista védelme elfogadhatatlan, mégpedig azért, mert a prezentizmus maga implauzibilis. Mi a baj vele? A legfőbb baj az, hogy a prezentista nem tud mit kezdeni a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kijelentéseink igazságával.

A következőről van szó. Plauzibilisnek tűnik azt állítani, hogy minden kontingensen (vagyis nem szükségszerűen) igaz kijelentésnek van ontológiai alapja (ontological ground); valami a világban, ami igazzá teszi (makes true). Azaz: minden kontingensen igaz kijelentés esetében létezik egy úgynevezett igazságalkotó (truthmaker), melynek létezéséből következik a kérdéses kontingensen igaz kijelentés igazsága. E feltételezést igazságalkotó elvnek (truthmaker principle) nevezzük.

A prezentizmussal szemben az a fő kifogás, hogy nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi teszi igazzá a múltra és a jövőre vonatkozó kijelentéseinket. Ha ugyanis csak azok a dolgok léteznek, amelyek a jelenben léteznek, akkor nem létezik semmi, ami igazzá tehetné például azt a múltra vonatkozó kijelentést, hogy „Beethoven alacsony férfi volt". Beethoven ugyanis már nem létezik. Vedd észre: az eternalistának mindez nem okoz gondot, ugyanis szerinte a jövőbeli és a múltbeli tárgyak (így például Beethoven) ugyanúgy léteznek, mint a jelenbeliek.

Íme a prezentizmus elleni érv egy részletes (minden releváns premisszát tartalmazó) reductio ad absurdum típusú rekonstrukciója:

(i) Tegyük fel, hogy a prezentizmus igaz. Akkor (ii) a világunk nem tartalmaz múltbeli és jövőbeli tárgyakat és eseményeket. De (iii) ha a világunk nem tartalmaz múlt és jövőbeli tárgyakat és eseményeket, akkor nincsen semmi a világban, ami ontológiai alapja lehetne a múltra és jövőre vonatkozó kijelentéseinknek. Következésképpen (iv) a múltra és jövőre vonatkozó kijelentéseinknek hiányzik az igazságalkotója. Következésképpen (v) ha a igazságalkotó elv igaz, akkor a múltra és a jövőre vonatkozó kijelentések nem igazak. Azonban (vi) az igazságalkotó elv igaz, és (vii) legalábbis néhány múltra és jövőre vonatkozó kijelentés igaz. Következésképpen (viii) a prezentizmusnak hamisnak kell lennie. (Rea 2003: 261-2).

De mik ezek az igazságalkotók? A sztenderd válasz (különösen Armstrong 1989, 1997) szerint a kontingensen igaz kijelentéseink igazságalkotói a tények (facts) vagy a körülmények (states of affairs). Mik ezek? A tények vagy körülmények (ebben a kontextusban ezek szinonim kifejezések) definíció szerint tulajdonságok/relációk és partikulárék nem mereológiai együttesei, és mint ilyenek - lévén nem mereológiai együttesek - önálló metafizikai/ontológiai kategóriát alkotnak.

Elmagyarázom, mit értsünk tényeken. Vegyük azt az állítást, hogy „Tamás magas". Aki szerint a tények az igazságalkotók, az azt állítja, hogy például a „Tamás magas" kijelentést nem Tamás mint konkrét partikuláré és a magasság mint tulajdonság puszta megléte, illetve ezek mereológiai összege teszi igazzá, hanem az teszi igazzá, hogy fennáll annak az esete, hogy Tamás magas, vagyis Tamás mint konkrét partikuláré instanciálja a magasság tulajdonságát. Egy tény vagy körülmény tehát nem más, mint egy konkrét partikuláré tulajdonság/reláció instanciálása. (A tények azért alkotnak tehát önálló metafizikai kategóriát, mert egy tény nem pusztán tulajdonságok és partikulárék mereológiai együttese.) E nézet szerint tehát minden egyes kontingensen igaz kijelentés esetében létezik egy tény, amely igazzá teszi a kérdéses kijelentést; amelynek létezéséből következik a kérdéses kontingensen igaz kijelentés igazsága.

Mindezt a prezentizmus ellen alkalmazva: minden egyes múltra és jövőre vonatkozó kijelentés akkor és csak akkor lehet igaz, ha léteznek múltbeli és jövőbeli tények, amelyek igazzá teszik a kijelentéseinket. Ha viszont léteznek múltbeli és jövőbeli tények, akkor léteznek múltbeli és jövőbeli tárgyak is, lévén ezek alkotóelemei a múlt és jövőbeli tényeknek. Mivel azonban a prezentizmus tagadja a múltbeli és jövőbeli tárgyak létezését, és ebből következően a múltbeli és jövőbeli tények létezését, ezért a prezentista előtt két egyaránt vállalhatatlan út áll: vagy magát az igazságalkotó elvet kell tagadnia, és azt kell állítania, hogy vannak olyan kontingens igazságok, amelyeknek nincsen ontológiai alapja, vagy azt kell állítania, hogy a múltra és a jövőre vonatkozó kijelentések nem igazak vagy hamisak.

Hadd élesítsem még a prezentizmus elleni (igazságalkotó elvre építő) érvet, ugyanis számos kortárs filozófus kétségbevonja az önálló metafizikai kategóriaként értett tények létezését, és ezzel könnyű menekülési útvonalat biztosít a prezentista számára. (Lásd például Donald Davidson parittya érvét (Davidson 1969), és erről lásd magyarul: Farkas/Kelemen 2002: 110-6.) A prezentizmus elleni érv megfogalmazható tényekre való hivatkozás nélkül is.

Íme: plauzibilisnek tűnik azt állítani, hogy az igazságok szuperveniálnak a létezésen (Lewis 2001). Ez annyit jelent, hogy nem lehetséges különbség abban, hogy melyik kijelentés igaz anélkül, hogy különbség volna abban, hogy milyen tárgyak léteznek és azok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Fordított irányból mondva: az, hogy mely kijelentés igaz, attól függ (azon szuperveniál), hogy milyen tárgyak léteznek és azok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. (Vegyük észre: ha így fogalmazunk, nem köteleződünk el a tények mint önálló metafizikai státussal rendelkező entitások létezése mellett.) Mármost vegyük azt a kontingensen igaz kijelentést, hogy „léteztek mamutok". S ezek után jöjjön az a prezentizmus elleni érv:

Mivel a jelenbeli dolgok lehettek volna pontosan ugyanolyanok, mint amilyenek most, akkor is, ha a mamutok nem léteztek volna, ez az igazság [mármint: „léteztek mamutok"] nem szuperveniál a jelenbeli dolgokon, ahogyan azok vannak, és tulajdonságokon, amelyekkel azok rendelkeznek. De a prezentizmus szerint a jelenbeli dolgok kimerítik a realitást. Következésképpen ez az igazság nem szuperveniál a dolgokon, ahogy azok vannak, és a tulajdonságokon, amelyekkel azok rendelkeznek. A prezentizmus szerint tehát a szuperveniencia hamis. (Crisp 2003: 238.)

A prezentizmussal szembeni ellenvetés lényege tehát az, hogy a prezentistának tagadnia kell azt, hogy az igazságok szuperveniálnak a létezésen, ez pedig túlságosan nagy ár az endurantizmus védelméért. Ez a legerősebb formájában megfogalmazott érv a prezentizmus, és így a prezentista endurantizmus ellen.

A prezentista szerint ez az érv nem konklúzív: a prezentizmusból ugyanis nem következik az, hogy az igazságok nem szuperveniálnak a létezésen. Egészen egyszerűen azért nem következik, mert az érv központi előfeltevése (az úgynevezett temporális kombinatorizmus) hamis. Nevezetesen a következő tézis:

Temporális kombinatorizmus: a dolgok lehetnének pontosan ugyanolyanok a jelenben, akkor is, ha a múlt másmilyen volna.

A dolog világos: ha a prezentista tagadja ezt a tézist, vagyis azt állítja, hogy amennyiben a múlt másmilyen volna, úgy a jelen is másmilyen volna, akkor igenis konzisztens lehet azzal, hogy az igazságok szuperveniálnak a létezésen, annak ellenére, hogy azt állítja: kizárólag a jelenbeli tárgyak léteznek.

Első pillantásra nincs is nehéz dolga a prezentistának. Csak annyit kell állítania, hogy a fizikai tárgyak mellett (1) léteznek (mint absztrakt entitások) múltra vonatkozó propozíciók, melyek (2) rendelkezhetnek az igaznak levés tulajdonságával (Crisp 2003: 238). Esetünkre vonatkoztatva: (1) létezik az a múltra vonatkozó propozíció, hogy „mamutok mászkáltak a Földön", és (2) e propozíció rendelkezik az igaznak levés tulajdonságával. Mármost ha (1) létezik a „mamutok mászkáltak a Földön" propozíció (mint absztrakt entitás), amely (2) rendelkezik az igaznak levés tulajdonságával, akkor nem igaz az, hogy a dolgok lehettek volna pontosan ugyanolyanok, mint amilyenek a jelenben, akkor is, ha a múlt másmilyen volna, lévén ebben az esetben létezne ugyan a „mamutok mászkáltak a Földön" propozíció csak épp nem rendelkezne az igaznak levés tulajdonságával, vagyis másmilyen volna a jelen, mint amilyen most.

Ez persze inkább bonmot, mint rendes, kidolgozott válasz. Ennek ellenére azért megmutatja azt az irányt, mely felé a prezentistának - a megfelelő választ keresve - tapogatóznia kell. A megoldás az úgynevezett absztrakt idő realizmus:

Az absztrakt idő realista tagadja a temporális kombinatorizmust. Azt az elvet, hogy a dolgok lehetnének pontosan ugyanolyanok, mint a jelenben [...], akkor is, ha a múlt másmilyen volna. Ezt nem fogadod el, ha absztrakt idő realista vagy; akkor ugyanis azt állítod: a jelenbeli dolgok között léteznek absztrakt idők, melyek „korábbi-későbbi" relációkban állnak egymással (among the present things are abstract times standing in their earlier-later relations to one another). Csakhogy ezek a dolgok nem lehetnének ugyanolyanok, mint amilyenek, nem állhatnának fenn közöttük ugyanazok a „korábbi-későbbi" relációk, mint amelyek fennállnak, ha a múlt másmilyen lett volna. Az absztrakt idő realista szerint bármilyen p propozíció esetében szükségszerű, hogy p akkor és csak akkor állt fenn, ha egy múltbeli (vagyis korábbi) időpontban p. [...] Így például fennállt az, hogy elvégeztem az egyetemet. Az absztrakt idő realista azt mondja: ez akkor és csak akkor igaz, ha egy korábbi t időpontban elvégeztem az egyetemet. Mivel az a mód, ahogyan a dolgok jelenleg léteznek, tartalmazza az olyan t időpontokat is, amelyek a „korábbi" relációban állnak a jelennel, ebből következik, hogy a dolgok nem lehettek volna pontosan olyanok, mint amilyenek, akkor, ha nem állt volna fenn, hogy elvégeztem az egyetemet. (Crisp 2003: 241.)

Elég zavarbaejtő ez a passzus, de talán megfejthető belőle az absztrakt idő realizmus értelme. E szerint: a prezentista akkor és csak akkor tud konzisztens lenni az igazságalkotó elvvel, és ennek előfeltételeként akkor és csak akkor tudja tagadni a temporális kombinatorizmus elvét, ha olyan ontológiát képvisel, melyben „a »korábbi-későbbi« relációt az absztrakt időkben definiálja [...], ahelyett hogy a »korábbi-későbbi« relációt a konkrét idők (vagy események) relációjaként értené" (Crisp: 2003: 242). Nyilván ez utóbbit nem teheti, hiszen szerinte nem létezik konkrét időként sem a múlt, sem a jövő, következésképpen nem létezhet ezek között „korábbi-későbbi" reláció sem. Egy reláció létezéséből ugyanis következik a relátumainak létezése. Azt azonban mondhatja a prezentista, és ez a megoldásának döntő pontja: a jelenbeli dolgok között léteznek absztrakt idők, és eme absztrakt idők között „korábbi-későbbi" relációk állnak fenn. Mármost mivel a jelen tartalmaz olyan absztrakt időket, melyek között „korábban-későbben" relációk állnak fenn, ezért nem igaz az, hogy a dolgok lehetnének pontosan ugyanolyanok a jelenben, akkor is, ha a múlt másmilyen volna. Miért? Egyszerűen azért, mert ha a múlt másmilyen volna, mint amilyen volt, akkor a jelen a múlttal mint absztrakt időkkel másmilyen relációban állna, mint amilyenben ténylegesen áll, és ennélfogva maga is másmilyen volna, mint amilyen.

Tulajdonképpen pofonegyszerű dologról van szó. Arról, hogy amit az eternalista konkrét idők közti relációknak ért, azt a prezentista absztrakt idők közti relációknak érti. Nyilvánvaló, hogy ez az egyetlen, amit a prezentista tehet. Ha ugyanis (1) ki akar tartani amellett, hogy az igazságok szuperveniálnak a létezésen, és (2) prezentistaként nem állíthatja azt, hogy léteznek múltbeli tárgyak, melyeken a múltra vonatkozó kijelentéseink igazsága szuperveniál, akkor nincs más megoldás: absztrakt időket és ezek egymáshoz való relációit kell posztulálnia, hogy azt mondhassa: a múltra vonatkozó kijelentéseink igazsága ezeken a jelenben létező absztrakt entitásokon szuperveniál. Még egyszerűbben: nem léteznek ugyan a jelenben múltbeli konkrét partikulárék, de léteznek a jelenben a múltat reprezentáló absztrakt entitások, és a múltra vonatkozó kijelentéseink igazsága ezeken szuperveniál.

3.2.3. Az endurantizmus védelme II.

Az endurantista nemcsak a prezentizmusra való hivatkozással védekezhet. Emlékeztetőül: a prezentizmusból ugyan következik az endurantizmus, viszont létezhet eternalista endurantizmus is.

Íme az eternalista endurantista megoldási javaslata. A fizikai tárgyak nem simpliciter rendelkeznek tulajdonságokkal. Például a drót nem egyszerűen egyenes t₁-ben és görbe t₂-ben, hanem valójában azzal a két tulajdonsággal rendelkezik, hogy „egyenes t₁-ben" és „görbe t₂-ben". Az eternalista endurantista szerint a tulajdonságok magukban foglalnak egy meghatározott időponthoz vagy időintervallumhoz való relációt: a drót egyenessége és görbesége a drótnak nem intrinzikus, hanem relációs tulajdonsága. Ennélfogva amikor egy fizikai tárgynak valamilyen tulajdonságot tulajdonítunk, akkor ezt nem tehetjük csak úgy: időindexálnunk kell a kérdéses tulajdonságot. Következésképpen: a fizikai tárgyak változását nem úgy kell értenünk, hogy a drót t₁-ben rendelkezett az egyenesség intrinzikus tulajdonságával, amely tulajdonságát elvesztette, amikor meggörbítettem, hanem úgy, hogy a drót egyszer rendelkezett az „egyenes t₁-ben", másszor pedig a „görbe t₂-ben" tulajdonsággal. Következésképpen: a fizikai tárgyak változásának eternalista endurantista magyarázata nem involválja a Leibniz-törvény tagadását, ugyanis - maradva a drót példájánál - a „görbe t₁-ben" és az „egyenes t₂-ben" a drótnak nem inkonzisztens tulajdonságai.

A perdurantista szemében az eternalista endurantista megoldása implauzibilis. Két intuíciónkkal is szembenáll. Egyrészt azzal az intuíciónkkal, hogy a fizikai tárgyak egyszerűen csak úgy (just) rendelkeznek tulajdonságokkal, lévén az eternalista endurantista minden tulajdonságot időindexál. Másrészt szembenáll a változással kapcsolatos intuíciónkkal, mely szerint a változás nem más, mint hogy egy fizikai tárgy rendelkezik valamilyen tulajdonsággal t₁-ben és ugyanazzal a tulajdonsággal nem rendelkezik t₂-ben. Intuitíve úgy gondoljuk, hogy a fizikai tárgyak elveszíthetik azokat a tulajdonságaikat, amelyekkel korábban rendelkeztek, és felvehetnek egy másik, az előzővel inkonzisztens tulajdonságot. Ha azonban az eternalista endurantista elméletét fogadjuk el, és időindexáljuk a tulajdonságokat, akkor azt kell állítanunk, hogy - épp az időindex miatt! - a fizikai tárgyak a létezésük során nem veszíthetik el a tulajdonságaikat, és nem vehetnek fel egy, az előzővel inkonzisztens tulajdonságot. „F t₁-ben" és a „nem F t₂-ben" tulajdonságok ugyanis nem inkonzisztensek egymással! Egyszóval: a perdurantista szemében az eternalista endurantista nem megoldja a fizikai tárgyak tulajdonságaikban bekövetkezett változásának problémáját, hanem inkább eliminálja azt.

Az endurantista azt felelheti erre: bagoly mondja verébnek! Vagyis az endurantista elfogadhatja azt, hogy azzal, hogy időindexálja a tulajdonságokat, szembenáll egy bizonyos intuíciónkkal, nevezetesen azzal, hogy a tárgyak csak úgy simán rendelkeznek tulajdonságokkal, és hogy intrinzikusan rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, viszont ezt ne rója neki fel a perdurantista. Épp ő ne! A perdurantista ugyanis azzal, hogy a fizikai tárgyakat téridőbeli nyúlványoknak tekinti, végső soron azt állítja, hogy amikor például éppen fáj a fejem, akkor én csak közvetve rendelkezem a fejfájás (mentális) tulajdonságával, lévén közvetlenül csak egy temporális részem (az „én most"!) rendelkezik vele (így érvel Crisp 2003: 216-7). Ezt állítani szintén szembenáll egy bizonyos intuíciónkkal, jelesül azzal, hogy én magam vagyok az, amely instanciálja a fejfájással rendelkezés tulajdonságát, és nem pusztán egy részem az.

3.2.4. Az elméletek taxonómiája

Az endurantizmus és perdurantizmus közti vita a következő három elv vagy tézis körül forog:

(1) A változás elve: Egy fizikai tárgy rendelkezhet F intrinzikus (nem relációs) tulajdonsággal t₁-ben és nem F intrinzikus tulajdonsággal t₂-ben.

(2) Az időben való numerikus azonosság elve: egy és ugyanazon fizikai tárgy teljes egészében létezhet különböző időkben.

(3) Az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének elve: ha a = b, akkor bármilyen a-ra és b-re: ami igaz a-ra, az igaz b-re, és vice versa.

E három kijelentés együttesen inkonzisztens. Még egyszer és utoljára. Vegyük a drótot, ami t₁-ben egyenes. A drótot meggörbítjük. A drót t₂-ben görbe. Az egyenes és a görbe egymással inkompatibilis intrinzikus tulajdonságai ugyanannak a drótnak. (Ez a változás elve.) A drót teljes egészében létezik t₁-ben és t₂-ben. (Ez az időben való numerikus azonosság elve.) Mármost ez a két elv együttesen inkonzisztens a (3)-sal. Ha ugyanis a drót t₁-ben egyenes, és a drót t₁-ben numerikusan azonos a dróttal t₂-ben, akkor a Leibniz-törvény értelmében azt kell mondanunk, hogy a drót t₂-ben is egyenes. Csakhogy éppen arról van szó, hogy görbe. Úgy tűnik tehát, hogy az (1)-(3) együttesen inkonzisztens, és valamelyiket a három közül fel kell adnunk.

A (3) nem adható fel. Ennélfogva vagy az (1)-t, vagy a (2)-t kell feladnunk.

(a) A perdurantista a (2)-t adja fel. Szerinte a fizikai tárgyak téridőbeli nyúlványok, amelyek nincsenek teljes egészükben jelen a különböző időkben.

(b) A prezentista endurantista az (1)-t adja fel. Szerinte a fizikai tárgyak perzisztálásuk során azért nem rendelkeznek inkonzisztens intrinzikus tulajdonságokkal (F-fel és nem F-fel), mert csak a jelenben léteznek, és a jelenben a fizikai tárgyak nem rendelkezhetnek inkonzisztens tulajdonságokkal.

(c) Az eternalista endurantista ugyancsak az (1)-t adja fel. Szerinte a fizikai tárgyak perzisztálásuk során azért nem rendelkeznek inkonzisztens intrinzikus tulajdonságokkal (F-fel és nem F-fel), mert (i) minden tulajdonságuk időindexált, ennélfogva nem intrinzikus, hanem relációs, és (ii) mint relációs tulajdonságok az időindexük miatt soha nem lehetnek egymással inkonzisztensek.

3.3. Hogyan oldja meg az endurantista és a perdurantista a fizikai tárgyak alkotórészei változásának problémáját?

3.3.1. A perdurantizmus melletti érv

A perdurantisták szerint az endurantizmus nem képes plauzibilisen magyarázni a fizikai tárgyak alkotórészeinek változását (lásd: Mark Heller 1990: 2-4, 19-20). Az érv némi egyszerűsítésekkel és átalakításokkal a következő:

Vegyünk egy partikuláris emberi testet. Nevezzük „Test"-nek. A „Test" hétfői napon teljesen ép, valamennyi részével rendelkezik, így rendelkezik a bal kezével is. Nevezzük a „Test"-et hétfői napon „Test hétfőn"-nek. Nevezzük továbbá „Test mínusz bal kéz"-nek vagy egyszerűen csak „Test mínusz"-nak azt a tárgyat, ami nem más, mint az egész „Test", kivéve a bal kezét. Egyszerűen vonatkoztassunk el a „Test" bal kezétől, és a maradékot kereszteljük el „Test mínusz"-nak. Ebben az esetben azt kell állítanunk, hogy:

(1) „Test hétfőn" numerikusan nem azonos „Test mínusz"-szal.

Tegyük fel, hogy a „Test" keddi napon egy balesetben elveszíti a bal karját. Nevezzük a keddi napon a bal kezét elvesztő „Test"-et „Test kedden"-nek. Mármost általában úgy gondoljuk: attól, hogy a „Test" elveszítette a bal kezét, a „Test" továbblétezik. Alapvető intuíciónk ugyanis, hogy egy test képes túlélni bizonyos részeinek elvesztését. Nyilván nem mindegyikét, de a bal keze elvesztését igen. Mármost amennyiben endurantisták vagyunk, a következőt állítjuk:

(2) „Test hétfőn" numerikusan azonos „Test kedden"-nel.

Úgy tűnik továbbá, hogy a „Test kedden" ugyanaz a dolog, mint a „Test mínusz", mivel a „Test mínusz" éppen úgy lett definiálva, hogy a „Test" mínusz a bal keze, és a „Test" keddi napon éppen a bal kezét vesztítette el. Vagyis függetlenül attól, hogy endurantisták vagy perdurantisták vagyunk:

(3) „Test kedden" numerikusan azonos „Test mínusz"-szal.

Csakhogy a (2), (3) valamint az azonossági reláció tranzitivitása azt implikálja, hogy:

(4) „Test hétfőn" numerikusan azonos „Test mínusz"-szal.

Az eredmény: a (4) ellentmondásban van az (1)-sel.

Az érv szándékolt konklúziója az, hogy megmutassa: az endurantista nem képes magyarázni a fizikai tárgyak alkotórészeinek változását. Amennyiben ugyanis a fizikai tárgyak perzisztálását numerikus azonosságként értelmezzük, akkor - lásd az érvet - ellentmondáshoz jutunk. Az endurantizmus tehát inkonzisztens elmélet.

(Mondanom sem kell: az érv nem csak a bal kéz esetén működik; a bal kéz a „Test" bármely részével behelyettesíthető, legyen az akármilyen kicsi. Illetve: nem kell ragaszkodnunk a „Test"-hez, az érv bármilyen összetett tárgy esetében megfogalmazható.)

A perdurantizmus ezzel szemben nem inkonzisztens. A perdurantista ugyanis - ellentétben az endurantistával - nem fogadja el a (2)-t. Úgy gondolja: a „Test hétfőn" és a „Test kedden" között nem numerikus azonosság áll fenn, hanem annál gyengébb reláció. Nevezetesen: a „Test hétfőn" és a „Test kedden" a „Test"-nek mint téridőbeli nyúlványnak csak különböző temporális részei.

3.3.2. Az endurantizmus védelme I.

Az endurantista Roderick Chisholmot (1973, 1975, 1976) követve azt mondhatja: a fizikai tárgyak nem maradnak azonosak alkotórészeik elvesztése vagy megváltozása után. Azaz: a fizikai tárgyak nem őrzik meg azonosságukat, ha akárcsak egy alkotórészüket elvesztik. Ezt az álláspontot mereológiai esszencializmusnak nevezzük. E szerint: egy összetett tárgynak minden egyes része lényeges része: egyiket sem veszítheti el, különben megszűnik létezni. Másképp fogalmazva: a és b összetett tárgy akkor és csak akkor azonos, hanem minden egyes részük ugyanaz.

A Chisholmmal rokonszenvező endurantisták tehát az érv (2) premisszáját adják fel, és így szűntetik meg az inkonzisztenciát. Szerintük: a „Test hétfőn" numerikusan nem azonos a „Test kedden"-nel, lévén a „Test kedden"-nek hiányzik egy része „Test hétfőn"-höz képest, és - lévén mereológiai esszencialisták - úgy gondolják, hogy egy fizikai tárgy minden egyes része lényegi a tárgy azonossága szempontjából.

Nehogy félreértés támadjon abból, hogy mind a perdurantista, mind a Chisholmmal rokonszenvező endurantista a (2) premisszát adja fel. Egészen más értelemben adják fel ugyanis a (2)-t. A perdurantista azzal, hogy a „Test hétfőn"-t és a „Test kedden"-t numerikusan különböző entitásoknak tekinti, ezzel nem vitatja azt, hogy a „Test" perzisztál az időben, csak épp e perzisztálást úgy értelmezi, hogy a „Test hétfőn" és a „Test kedden" egy négydimenziós nyúlvány egy-egy temporális része. A Chisholmmal rokonszenvező endurantista ezzel szemben azt állítja, hogy a szó szigorú értelmében két különböző dologról van  szó („Test hétfőn" és „Test kedden"), és ezzel magának a „Test"-nek a perzisztenciáját tagadja.

Chisholm álláspontja prima facie elég bizarr, érdemes ezért néhány dolgot elmondanom róla. Chisholm különbséget tesz az azonosság laza és mindennapi fogalma, illetve szigorú és filozófiai fogalma között. Tegyük fel, hogy az íróasztalomról leválik egy kis darab. Chisholm szellemében ekképp kell fogalmaznunk: az azonosság filozófiai és szigorú értelmében numerikusan két különböző asztal van, lévén nem minden részükben azonosak, az azonosság laza és mindennapi értelmében azonban ugyanarról az asztalról van szó, ugyanis a hétköznapi életben ezeket azonosnak tekintjük.

E különbségtevés fényében Chisholm a következőképpen érti a fizikai tárgyak időbeli perzisztenciáját. Vannak alapvető entitások. Egy alapvető entitás nem más, mint ama dolog, amelynek minden része együtt van. Egy alapvető entitás egyetlen alkotórésze elvesztése vagy kicserélődése esetében sem őrzi meg azonosságát. Ha akár egyetlen része elveszik vagy kicserélődik, az más (az előzőtől numerikusan különböző) alapvető entitást eredményez. Mármost a mindannyiunk számára ismerős fizikai tárgyaknak folytonosan cserélődnek az alkotórészeik perzisztálásuk során. Következésképpen: a számunkra ismerős fizikai tárgyak perzisztálása nem más, mint egymástól numerikusan különböző alapvető entitások sorozata (entia successiva), egymás után való prezentálódása.

3.3.3. Az endurantizmus védelme II.

Az endurantista védekezhet Peter Geach (1962) relatív azonosság fogalmára támaszkodva is. Geach amellett érvel, hogy nem beszélhetünk arról, hogy a és b dolog simpliciter azonosak, vagyis további minősítés nélkül azonosak, ugyanis a és b azonossága vagy különbözősége relatív egy szortális terminus vonatkozásában. a és b lehetnek azonosak egy adott szortális vonatkozásában, de numerikusan különbözőek egy másik szortális vonatkozásában. Magyarán Geach szerint az azonosság és a különbözőség nem abszolút reláció, hanem szortálisan relatív.

Egy példa segít megérteni a relatív azonosság fogalmát. Tegyük fel, hogy egy személy két egymástól különböző hivatali tisztséget is betölt. Egyrészt ő az Ökölvivó Szövetség főtitkára, másrészt ő a Morgen-Stanley cég alelnöke. Mármost a relatív azonosság hívei szerint egyrészt igaz az, hogy az Ökölvívó Szövetség főtitkára ugyanaz a személy, mint a Morgen-Stanley cég alelnöke, másrészt azonban nem igaz az, hogy ugyanaz a hivatali poszt az Ökölvivó Szövetség főtitkára és a Morgen-Stanley cég alelnöke. Azaz: az azonossági kijelentések relatívak annak a megfelelő szortális terminusnak vonatkozásában.

Az endurantista a relatív azonosság eszméjére támaszkodva úgy érvelhet a fentebbi érv ellen, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az érvelésben nincsenek minősítve a numerikus azonossági kijelentések a megfelelő szortális terminus vonatkozásában.

Nézzük: amikor az endurantista azt állítja, hogy a „Test hétfőn" numerikusan azonos a „Test kedden"-nel, akkor nyilván abban az értelemben vett numerikus azonosságról beszél, hogy hétfőn és kedden egy és ugyanazon emberi organizmus létezik. Amikor azonban az endurantista azt állítja, hogy a „Test kedden" numerikusan azonos „Test mínusz"-szal, akkor a numerikus azonosságot nyilván abban az értelemben állítja, hogy egy és ugyanazon anyagi tömbről (mondjuk: sejtegyüttesről) van szó.

Amennyiben tehát az endurantista elkötelezi magát az azonosság relativista elmélete mellett, akkor elfogadhatja az érvben szereplő mind a négy kijelentést, mégsem lesz inkonzisztens az elmélete. Mondhatja ugyanis: nem ugyanabban az értelemben igaz az a kijelentés, hogy a „»Test hétfőn« numerikusan azonos »Test kedden«-nel", mint az a kijelentés, hogy „»Test kedden« numerikusan azonos »Test mínusz«-szal". A perdurantista csak azért hiszi azt, hogy az endurantizmus inkonzisztens, mert az azonosságot tévesen abszolút relációnak tekinti.

3.3.4. Az endurantizmus védelme III.

Az endurantista Peter van Inwagen (1981, 1990b) elméletére támaszkodva is védekezhet a perdurantista érvével szemben. E szerint: egyszerűen nem létezik olyan dolog, mint „Test mínusz". Hogyhogy nem létezik? A „Test mínusz" nem más, mint a „Test" bal kezének komplementere, következésképpen, ha a „Test" bal keze létezik, akkor teljesen önkényes azt állítani, hogy a „Test mínusz" nem létezik.

Inwagen egyetért ezzel. Szerinte a „Test" bal keze sem létezik. Emlékezzünk csak vissza, volt már szó Inwagen javaslatáról. A 3. fejezet 6.4. részében említettem: Inwagen a fizikai tárgyak szubsztanciaelmélete védelmében úgy érvelt, hogy a világban Istenen kívül kizárólag élőlények és elemi részek léteznek, lévén csak az élőlények és az elemi részek instanciálnak fajta-univerzálékat. Vagyis a „Test" létezik, mert a „Test" egy meghatározott fajtájú organizmus, de sem a „Test-mínusz", sem a „Test" bal keze nem létezik, lévén ezek nem instanciálnak fajta-univerzálékat.

A történeti hűség kedvéért hozzá kell tenni: Inwagen, akitől egyébként a „Test mínusz" fogalma ered (lásd 1981), épp ellenkező irányból érvelt. Szerinte a „Test mínusz" „önkényesen leválasztott rész" (arbitrary undetached part), melynek létezését éppen azért kell kétségbe vonnunk, mert különben - ahogyan a fentebbi endurantizmus elleni érvben láttuk - inkonzisztenciához jutunk.

3.3.5. Az endurantizmus védelme IV.

Az endurantista az érv (3) premisszáját is támadhatja. Mondhatja: a „Test kedden" numerikusan nem azonos a „Test mínusz"-szal, következésképpen az endurantizmus nem inkonzisztens.

Első pillantásra ez is elég különösen hangzik, ugyanis a „Test kedden" és a „Test mínusz" pontosan ugyanazokból a részekből áll és a térnek pontosan ugyanazt a régióját foglalja el. De akkor hogyhogy nem azonosak? Általánosan feltéve a kérdést: hogyan lehetséges, hogy két numerikusan különböző fizikai tárgy térben és időben koincidál?

Elmagyarázom egy másik példán, a klasszikus példán, aztán visszatérek a „Test kedden" és „Test mínusz" viszonyára. Vegyünk egy márványtömböt. Egyes filozófusok (például Wiggins 1980: 30-5, Lowe 2002: 68-74) szerint a márványtömb nem azonos a szoborral. Annak ellenére nem, hogy a márványtömb és a szobor pontosan ugyanazokból a részekből áll és a térnek pontosan ugyanazt a régióját foglalja el. Mitől különbözőek akkor? Attól, hogy a márványtömbnek vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem tulajdonságai a szobornak, és fordítva, a szobornak vannak olyan tulandonságai, amelyek nem tulajdonságai a márványtömbnek, következésképpen a Leibniz-törvény miatt a kettő nem lehet azonos. Milyen tulajdonságaikra gondoljunk? Azokra a tulajdonságaikra, amelyek azt határozzák meg, hogy milyen típusú változást képesek elszenvedni, úgy, hogy eközben megőrzik az azonosságukat. A márványtömb rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy ahhoz, hogy az időben azonos maradjon, mindössze az szükséges, hogy részecskéi együtt maradjanak. A márványtömb akkor is ugyanaz marad, ha valamilyen sajátos eljárással teljesen más alakúra formáljuk, akkor viszont nem marad ugyanaz, ha eltávolítjuk valamilyen részét. Ebben az esetben megszűnik létezni. A szobor épp ellenkezőleg. A szobor rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy „túléli" egy darabja elvesztését (gondolj arra az esetre, amikor úgy tizenöt évvel ezelőtt egy őrült letörte Michelangelo Dávidjának egyik lábujját - senki nem gondolta, hogy maga a szobor elpusztult), viszont megszűnik létezni akkor, ha más alakúra formáljuk.

Ennek analógiájára: a „Test kedden" azért nem azonos a „Test mínusz"-szal, mert vannak különböző tulajdonságaik. Az endurantista mondhatja azt, hogy a „Test kedden"-nek és a „Test mínusz"-nak különböznek a történeti tulajdonságai. A „Test kedden" olyan dolog, ami rendelkezik azzal a történeti tulajdonsággal, hogy valaha volt bal keze, a „Test mínusz"-nak azonban definíció szerint nincs meg ez a tulajdonsága. De mondhatja azt is, hogy - hasonlóan a márványtömb és a szobor esetéhez - a „Test kedden"-nek és a „Test mínusz"-nak különböznek azok a tulajdonságai, amelyek azt határozzák meg, hogy milyen típusú változást képesek elszenvedni, úgy, hogy eközben megőrzik azonosságukat. Tegyük fel, hogy a „Test kedden"-nek levágjuk a jobb karját is. Ebben az esetben a „Test kedden" nem szűnik meg létezni. Ha azonban a „Test mínusz"-nak vágjuk le a jobb karját, akkor a „Test mínusz" megszűnik létezni, lévén ez definíció szerint nem más, mint a „Test" mínusz a bal karja. A különbség a két entitás között tehát az, hogy a „Test kedden" rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy elveszítheti a jobb kezét úgy, hogy ettől még tovább létezik, a „Test mínusz" azonban nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, következésképpen - a Leibniz-törvény miatt - a két entitás numerikusan különbözik egymástól.

Természetesen sokan nem fogadják el ezt a konklúziót, mondván: igenis abszurd azt állítani, hogy két numerikusan különböző fizikai tárgy lehet ugyanabban az időben ugyanazon a helyen, úgyhogy valahol hibás a fentebbi érvelés. Erős intuíció ez, de azért talán gyengíthető. Az endurantista mondhatja ugyanis: azért nem abszurd azt állítani, hogy a márványtömb és a szobor mint két numerikusan különböző fizikai tárgy térben és időben koincidál, mert ezek valójában különböző fajtájú dolgok. A márványtömb puszta anyagdarab, a szobor ezzel szemben ember alkotta mű. Illetve: azért nem abszurd azt állítani, hogy a „Test mínusz" és a „Test kedden" mint két numerikusan különböző fizikai tárgy térben és időben koincidál, mert a „Test mínusz" és a „Test kedden" - ahogy a márványtömb és a szobor - szintén különböző fajtájú dolgok. A „Test mínusz" puszta sejtegyüttes, a „Test kedden" ezzel szemben egy bizonyos organizmus. Összefoglalva: azt valóban abszurd volna állítani, hogy két szobor vagy két márványtömb, vagyis két ugyanolyan fajtájú numerikusan különböző fizikai tárgy térben és időben koincidál, de nem abszurd két olyan numerikusan különböző fizikai tárgyról azt állítani, hogy térben és időben koncidálnak, amelyek különböző fajtákhoz tartoznak.

Természetesen felmerül a kérdés: ha a „Test kedden" és a „Test mínusz" tényleg numerikusan különböznek egymástól, akkor mégis miféle viszony van közöttük? Igencsak szervesnek kell lennie, ugyanis - ahogy már volt róla szó - pontosan ugyanazokból a részekből állnak és a térnek pontosan ugyanazt a régióját foglalják el.

Az endurantista válasza: a „Test mínusz" és a „Test kedden" között nem azonossági reláció, hanem annál gyengébb, úgynevezett konstitúció reláció áll fenn: a „Test mínusz" mint sejtegyüttes konstituálja a „Test kedden"-t mint organizmust. Ugyanaz a viszony áll fenn a márványtömb és a szobor között is: a márványtömb mint anyagdarab konstituálja a szobrot mint ember alkotta művet.

A konstitúció reláció - ellentétben az azonossággal - aszimmetrikus reláció: ha a konstituálja b-t, attól még b nem konstituálja a-t. A „Test mínusz" konstituálja a „Test kedden"-t, de fordítva ez nem igaz. Definíciószerűen:

a összetett tárgy konstituálja b összetett tárgyat t időpontban akkor és csak akkor, ha (1) a és b koincidálnak t-ben, és (2) a minden része t-ben része b-nek is t-ben, de b-nek nem minden része t-ben része a-nak t-ben.

Esetünkre vonatkoztatva: a „Test mínusz" minden része (valamennyi sejtje) része a „Test kedden"-nek is, de a „Test kedden"-nek vannak olyan részei, amelyek nem részei a „Test mínusz"-nak. A „Test kedden"-nek része például a feje, a jobb keze, a lábai, a törzse, a „Test mínusznak" ezek azonban nem részei. Természetesen ezeket a részeket a „Test mínusz" megfelelő részei konstituálják, de ugyanazon okból nem azonosak e részekkel, mint amiért nem azonos a „Test mínusz" a „Test kedden"-nel. A „Test kedden" fejének vannak olyan részei, amelyek nem azonosak a „Test mínusz" megfelelő részeivel, lévén a fejnek vannak olyan részei (orra, füle stb.), ami nem része a „Test mínusz" megfelelő részeinek, és így tovább.

3.3.6. Az álláspontok taxonómiája

Nézzük még egyszer a perdurantista endurantizmus elleni érvének premisszáit:

(1) „Test hétfőn" numerikusan nem azonos „Test mínusz"-szal.

(2) „Test hétfőn" numerikusan azonos „Test kedden"-nel.

(3) „Test kedden" numerikusan azonos „Test mínusz"-szal.

A (2) és a (3) és az azonosság tranzitivitásának tézise miatt:

(4) „Test hétfőn" numerikusan azonos „Test mínusz"-szal,

ami ellentmondásban van (1)-gyel.

Nézzük, milyen alapvető intuíciók működnek az érvben! Íme:

(i) Az azonosság tranzitivitásának tézise: ha a azonos b-vel, és b azonos c-vel, akkor a azonos c-vel.

(ii) A fizikai tárgyak numerikusan azonosak maradhatnak bizonyos alkotórészük elvesztése ellenére.

(iii) Két numerikusan különböző tárgy egy időben nem lehet a térnek pontosan ugyanabban a régiójában, vagyis amennyiben egy időben a térnek pontosan ugyanabban a régiójában vannak, akkor egy és ugyanazon fizikai tárgyról van szó.

(iv) Az azonosság abszolút és nem relatív fogalom.

(v) Léteznek a fizikai tárgyaknak (organizmusoknak) részeik.

(vi) A fizikai tárgyak perzisztenciája numerikus azonosságot feltételez.

És nézzük eme intuíciók fényében a fizikai tárgyak alkotóelemeiben bekövetkezett változása problémájának megoldási javaslatait! Íme:

(a) A perdurantista megoldása: a (vi) hamis, ugyanis a fizikai tárgyak perzisztenciája úgy értelmezendő, hogy a fizikai tárgyaknak mint négymindenziós nyúlványoknak csak numerikusan különböző temporális részei prezentálódnak egy időben.

(b) Az endurantista mereológiai esszencializmusra alapozó megoldása: a (ii) hamis, ugyanis egy összetett fizikai tárgy valamennyi alkotórésze lényegi része a kérdéses fizikai tárgynak.

(c) Az endurantista relatív azonosságra alapozó megoldása: a (iv) hamis, ugyanis az azonosság relatív a megfelelő szortális viszonyában.

(d) Az endurantista „önkényesen leválasztott rész" fogalmára alapozó megoldása: az (v) hamis, ugyanis a világban az organizmusokon és az elemi részeken kívül kizárólag Isten létezik.

(e) Az endurantista konstitúció relációra alapozó megoldása: a (iii) hamis, mert lehetséges, hogy két numerikusan különböző tárgy egy időben a térnek ugyanabban a régiójában legyen akkor, ha az egyik konstituálja a másikat.

Természetesen az endurantizmus e négy védelme közül egyesek bizonyosan kizárják egymást, míg mások konzisztensek egymással. Gondold végig: a (b) és az (e) kizárja egymást, de a (c) és az (e) konzisztens egymással! Vagyis az endurantistának választania kell e lehetséges védelmek közül, és nem mondhatja egyszerűen azt, hogy a perdurantista fentebb előadott érve az endurantizmussal szemben nyilván nem konklúzív, hisz' négyféle módon is megmutatható, hogy az endurantizmus nem foglal magában ellentmondást.